Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1864-11-26 / 95. szám

T & E . A, Reményi Ede hangversenyei Szegeden. Az „ország első hegedűse,“ miután Olasz- és Németországban a magyar művészi névnek hirt és dicsőséget szerzett s Karlsruhéban a legválogatottabb zene­ közönség s műértő te­kintélyek előtt elsőrendű művészként mutatta be magát; visszatért a fővárosba s ennek közönségét elragadván hegedűjével; megemlé­kezett az alföldről s annak legnagyobb váro­sáról Szegedről is. Mielőtt itteni hangverse­nyeiről szólnánk, röviden megismertetjük közönségünkkel a „Zenészeti lapok,“ mint legfőbb tekintély után, azon álláspontot, me­lyet Reményi jelenleg, mint elsőrendű magyar művész az egyetemes zenevilágban elfoglal : „Kevés, sőt a­mennyire a műtörténelmet is­merjük, még egy zeneművésznek sem jutott az a ritka szerencse — írják a „Zenészeti lapok“ — hogy a veleszületett fényes világ­­művészeti tulajdonok mellett, még nemzete minden érzületét s jellemző vonásait is oly híven vissza tudja tükrözni művészetében, hogy az mintegy tükörben önmagát lássa játékában, s a művész hangszerével sírjon, nevessen, ábrándozzék, reméljen, lelkesedjen, szóval átérezze azt, a­mit mindenekfölött szeret, imád, amiért küzd, szenved s aminél szentebbet nem ismer e földön, t. i. a hazát s annak forró szeretetét. Régi, elkoptatott frázis, hogy a művészet­nek nincs hazája, hogy a világművésznek le kell vetnie a nemzeti öltönyt, mely őt csak szűk helyi határokhoz köti, s fel kell öltenie a kozmopolitizmus határozatlan szina tógáját, hogy aztán mint az egy üdvözítő hit szolgá­ját, felismerje benne a nemzetiségek tarka­barka serege azt a typust, mely senkié, mely­hez mindegyik jogot tart, s melyet a szeren­csés ötletek s idomitási kísérletek befolyása alatt, a kölcsönös irigység , az élethalál harcra késztető vetélkedés elálcásítása s némi enyhítésére, sikerült kigondolni a művészet anyagi feldolgozásánál isteni erővel működő óriás lángelméknek. Reményi Edét, mint elsőrendű művészt, s mint a kozmopolitizmus kívánalmai sze­rint tökéletesen felkészült s kiiskolázott hege­dűst és zenészt, épen az teszi páratlanná s jelentékenyebbé kor- és vetélytársai mellett, hogy nemcsak a tudománynak, a remekművek magasztos szellemének, s a minden végre­hajtó művésznél tömjénfüsttel kisérni szokott technikai tulajdonoknak felel meg hegedűjével, hanem emellett olyan művészi egyéniség jel­képét is mutatja, mely egy nemzeti zenének (a magyarnak) eszményízési terén eddigelé még elő nem fordult. S ez újabb időben nagy mérvben nyilatkozó magyar zenészeti mozgalmak közepette egy olyan élő magya­rázója a fölvett elveknek, s újonan hirdetett iránynak, mint Reményi, kipótolhatlak nye­reség magára az ügy diadalára nézve. S ezt minden gondolkozó s páratlan műértőnek be is kell ismernie, valamint hogy be is isme­rik még a külföldön is mindazok, kik az életrevaló újnak, genialisnak s nagybecsűnek őszinte elfogadói, méltányolói még akkor is, ha máshonnan ered s nem saját kebelökből. Reményi E. mint magyar születésű, ki a magyar nemzeti életet minden formája s ér­zületében tanulmányozta, áttapasztalta, soha sem vét a magyar zene sajátságos kifejezési rythmusa ellen, s a kellő hangsúlyozásokat, valamint az olvadóbb vagy felzaklatóbb növő­­fogyó részek alkalmazását mindig helyesen tudja összeegyeztetni a dallamban rejlő ko­moly, ábrándszerű vagy enyelgő , pajkos érzeményi kifejezéssel; cifrázatai, átfutó hang­­arabeszkjei soha sem túlságosak, s az erő­teljes, méltóságos kifejezését a művészi tökély képével állítja elénk. Szóval ő úgy kezeli a magyar zenét, amint azt magasabb művészeti értelemben kezelni kell, hogy kiemelkedjék végre a naturalismus s torzonborzas vadság karikatúrái keretéből.“ Az eszményített népdalokról pedig ilyen magyarázatot adnak említett lapok : „Több kritikus, úgy látszik, nincs tisztában azzal, hogy mit akar ”, s mit ért a magyar nép­dalok eszményítése alatt. Szemére vetik, hogy mit sem változtat azokon s csak egy pár mű­vészies sallanggal ruházta fel. De nem is a megváltoztatásban, vagy nem tudjuk emellett miféle kozmopolitikus kufirok használatában fekszik az eszményítés, hanem a népdalla­moknak azon szűzies tisztaságú s szabályos, de emellett a magyar érzéket kielégítő alak­ban való elénk állításában, melyet hasztalanul keresünk a cigányok cikornyái s kiforgatott ruthmusaiban. Ép úgy mint a szobrász vagy festész eszményítése a népies szépség s ere­detiség körében, nem abban áll pusztán, hogy híven elénk állítsa a népies jelleget s kife­jezést úgy, amint az a valóságban létezik, de főleg abban, hogy megtisztítva azt, a népélet­nek nem mindig aesthetikus toldalékaitól, esz­ményítse a típust , hagyja otthon annak sa­lakját : úgy kell lennie a zenében s midőn a népiest a művészet oltárára felemeljük. R. eszményítésének célja tehát nem abban áll, hogy a cigány sallangot, harmóniát, rythmust s ízetlen cikornyáit utánozza, hanem abban, hogy azoktól megtisztítsa, de az eredeti dalla­mon s jellegen ne változtasson. A színművész is, midőn egy népalakot eszményít, bizony nem utánozza annak sem színpadra nem való kifejezéseit, sem sokszor nem igen aestheti­kus műveleteit. Megtartja a fő jellemvonáso­kat , azokat is a művészet eszményképéhez idomítja s a­t.“ Ezek után itteni hangversenyeiről kevés mondani­valónk lehet. Olyannak mutatta be a nagy hegedűs itt is magát, mint aminknek az idézettek ismertetik. Minden egyes dara­bon a legnagyobb tökélylyel, a legmesteribb helyeken rendkívüli technikával s nehézséget nem ismerő biztosággal repült keresztül.­­ Mindamellett itt is legtöbb sikert aratott az „eszményített magyar népdalokkal, melyek szivünk mélyéből lévén véve, legkönnyebben megtalálják az utat ismét oda, kivált ha Reményi hegedűjéből majd olvadón, majd ismét a legféktelenebb szenvedély áradásaként kelnek ki. Hát Rákóczyjáról mit mondjunk, melynek bevezetése annyira kifejező, hogy zúgó viharként ragadja magával az embert s egész jeleneteket tár föl az ősi nagyság ide­jéből, a csaták véres mezejéről. És, hogy Lénay szavaival éljünk : És a húroknak zengése Majd lesz vészek orgonája, Majd alig hogy venni észre, Épen úgy, miként a szellőt, Moly a harc után ha eljött­, Súgva száll az éjszakára, Csókját mély sebekre hinti S haldoklók fü­rtit legyint!. Második hangversenyében nagy reményű tanítványát Platényi Nándort is bemutatta egy „nagy hegedű kettős“ben, melyet Schubert „Divertissement a la hongroise“ a fölött he­gedűre szabadon alkalmazott. E darab igen mély s gyors felfogása még zeneértőnek is dolgot ad s Reményi e kidolgozással a „Zene lapok“ szerint egészen uj térre lépett. A jeles tanítvány két évi haladásával bebizonyította, hogy méltó a mester gondjai és fáradozásaira, s hogy azok, akik nagy jövőt jósoltak neki, épen nem csalódtak. Platényi egyszersmind a zongorán is páratlan ügyességű kísérője mesterének. A színház mindkét hangverseny alkalmával a szorongásig megtelt. A viharos tapsnak, kihívásnak és ismételtetésnek vége hossza nem volt. Utolsó föllépténél egy igen díszes koszorú repült a színpadra, melynek bársonyszalagjára e szavak voltak írva : „Re­ményi Edének a magyar hegedű-királynak.“ (Sz.) Szeged, nov. 25. 1864. A lefolyt fél hét­ben tisztaházában az eladás korlátozva maradt s csak igen kevés kelt el előbbi áron. A felsőbbi piacokon a hangulat nem javult, s a várt emelkedés, mihez a Buda-Triesti vasútvonal teher­szállítási árjegyzékének le­szállítása sok reményt adott, még nem állt be. Szi­szekről hírlik, hogy a Száva kiáradása, valamennyi úszó rakott hajót megállított, ez egy oly kalamitás, mi sok kárt okozhat, ha az ennyire el­haladt évszak­ban, szigorú hideg álland be. —Egyébként Sziszeken az üzlet igen kellemessé kezd alakulni, s tudósításunk végén közöljük az onnan beérkezett eredeti tudó­sítást. — A szomszéd deszki uradalom egy nagyobb kész­let gyengéb minőségű búzát adott el egy pesti ház­nak ismeretlen árakon. — Jó, hibátlan minőségű tisz­­tabuza még mindig kerestetik, s fizetnék p. mérőjét 2 frt 75—2 frt 80 krral. —A beszállítások a rosz utak miatt még mindig jelentéktelenek. Rozs iránt a kérdezősködés egyre tart, s tel­jes árakat ígérnek. Néhány kisebb készlet 1 frt 70 krjával kelt el.. Kukoricából egy nagyobb mennyiség iránt történt alkukötés. — 3000 p. mérő 1 írt 20 krjával és 20 fel­adással, bérmentesen Szöreghre a vasúti állo­máshoz állítva, dec. jan. és febr. hónapokbani szállí­tással kelt el. Árpa és Zab vevők részéről nem méltatott figyelemre. Szegedi piaci árak november 23-tól: Repce mérője 4 frt — kr. Borsó mérője 7 frt — kr. Lencse mérője 7 frt 20 kr. Paszuly m. 3 frt 50 kr. Köles m. 1 frt 40 kr. Burgonya m. 1 frt 20 kr. Marhahús fontja 15 kr. Juhhus fontja 12 kr Sertéshús fontja 20 kr. Uj szalonna mázsája 25 frt 8 kr. Zsir itcéje 54 kr. Lángliszt mázsája 8 frt 90 kr. Zsemlyeliszt m. 4 frt 50 kr. Kenyérliszt itcéje 3 kr. Kukoricaliszt itcéje 2 kr. Árpadara itcéje 4 kr. Köleskása itcéje 5 kr. Rizskása fontja 20 kr. Faolaj fontja 80 kr. Repceolaj 34 kr. Lenmagolaj 40 kr. Uj bor itcéje 10 kr. Ó bor itcéje 20 kr. Sör itcéje 12 kr. Gabona­pálinka itcéje 14 kr. Törköly-pálinka itcéje 40 kr. Szilva-pálinka itcéje 46 kr. Fagygyu mázsája 30 frt 8 kr. Öntött fagygyugyertya fontja 32 kr. mártott fontja 28 kr. Szappan fontja 22 kr. Só fontja 10 kr. Kőrösfa öle 12 frt — kr. Tölgyfa öle 10 frt — kr. Lágyfű­ 7 frt — kr. Kőszén rékája frt 80 kr. Széna mázsája 2 frt — kr. Szalma m. 1 frt. Kender m. 26 frt — kr. Len 46 frt. Sziszek, nov. 20. — A lefolyt hét első felében a buza-Üzletben mutatkozott lanyha hangulat, az utóbbi napokban szilárdabbá vált s az árak a múlt hetiekre emelkedtek. Némi árleszállítással közép minő­ségű búzákból az ismert irányok felé következő vá­sárlásokat jegyezhetünk: Búzából eladatott mintegy 30,000 mérő következő árakért: u. m. becsei, maros és tiszai 88 és 89 ftos 3 frt 35—40 kr., becskereki 86, 86'/2 és 87'/., ftos 3 frt 5—10—25 krig, temes­vári és pancsovai 85—86 ftos 2 frt 90 kr.—3 frtig, bácskai, rozszsal vegyes, 86 ftos 2 frt 80 krjával. — Kétszeresből mintegy 4000 mérő, minőség szerint, 77—78 ftos 2 frt 10 krjával, 78—79 ftos 2 frt 25 krjával, 80—83 ftos 2 frt 30—50 krjával. — Kuko­ricából elkelt 3000 mérő 2 frt 45—55 krjával. — Árpából 2000 mérő 1 frt 75—90 krjával. 7 a­b 35,000 mérő adatott el, többnyire álladalmi szállítási­ szükség­letre Olaszországba. Bánáti, bácskai és szrémi 48— 51 ftos 1 frt 38—40 krjával; boszniai 41—42 ftos 1 frt 20 — 22 krjával. — Az időjárás egész héten át esős, az utósó napokban kitisztult. A folyók áradata ismét esésnek indult. A közönséges evező hajók menete akadályozva van. Pest, nov. 24. A gabnaüzletben ma is csak bú­zát illetőleg tapasztaltatott kedvező hangulat. Idegen, valamint itteni vevők is élénk keresletet tanúsítottak; az árak szilárdak, s a forgalom 23.000 mérőre emel­kedett, és eladatott: 2000 mérő tiszamelléki 90—91 ftos 3 frt 38 krjával, készpénz fizetésre, 1500 mérő szintén tiszamelléki 89'/,—91 ftos 3 frt 37'/, krjával, 3000 mérő tiszamelléki 88—89 ftos 3 frt 30 krjával három havi fizetésre; 1000 mérő tiszamelléki 88—89 ftos 3 frt 25 krjával, készpénz fizetésre; 9000 mérő felvidéki 86—88 ftos 2 ft 95 kral, Érsekújvárról átvéve, 2000 mérő bánsági 87—88 ftos 3 frtjával készpénz fizetésre, 1200 mérő pestmegyei 88—89 ftos 3 frt 15 krjával készpénz fizetésre, 2000 mérő hibás 84'/,— 86 ftos 2 frt 37‘/a krjával. Egyéb gabnaneműeket il­letőleg az üzlet nagyon csendes, eladás nem történt, s az árak változatlanok. A repceüzletben lanyha hangulat uralkodik , el­adatott 2000 mérő legjobb minőségű 5 '/4 frtjával. Bécsi pénzárfolyam november 24. 5X metalliques 7165; nemzeti kölcsön 80.20; bankrészvények 783. —hitelintézeti részvények 178.50; ezüstagip 115.70; londoni váltók 116.— ; arany da­rabja 5.56. V i i á I I á s. Szeged, november 24-én: 9‘ 11" 0‘" 0 fölött „ „ 25-én: 10' 8" 0'" „ „­­„ 26-án: 41' 40“ 0"'„ • „ %! Felelős szerkesztő: Szabados János. A magyar korcsmáros és vendége, (Folyt.) Kuruc dolog az a mai világban, hogy a tisztes kor megy elöl a jó példában, minde­nütt s átalán több bátorságot s elszántabb lelket fejt ki... különben, hogy ha a nő­­választás legnagyobb tapasztalást s életisme­retet kíván, igen rendén látom, hogy annak csak őszfürtökkel rágtassunk neki. Mi azon­ban e tárgyat eldönteni nem fogjuk, hanem célunkhoz sietve, elég legyen röviden elmon­danunk, miszerint Lénárd úr bizonyos alka­lommal Szentes városában megfordulván, bi­zonyos egészséges, magyar szivességü kis­asszonyt szemügyre vett s három teljes na­pon át szüntelen utána leselkedvén, mint Ve­nus a holdvilág után, látta, hogy a szép Jul­­csa hajnalban már talpon van, a szolgáló­kat dologba állítja, megfordul a konyhában, a kenyér fehér, mint a gyolcs s nem stíletlen, a szoba rendben van s ezekhez, ha kell, ful­­csa guitározik és énekel; s aztán ejtve a pince, a daráskamra s az ég tudná? mi mindenféle receptakulum kulcsát, szóval egy ...szakajtó vasat szed össze s azokat pár­nája alá rejtve, fejecskéje súlyával reggelig gondosan megőrzi, mindezeket s még egye­beket három napig szüntelen szem előtt forgatván Lénárd ur, a negyediken egyet gondolt s kettő lett belőle, vagyis Julcsát megkérte s dictum factum, Julcsa felcsapott s reá két két hónapra, április végnapjaira a menyegző is elhatároztaték. A jelenben tehát Lénárd ur kedves ará­jáért van után, a ez ünnepi alkalomra vonatá elő a fészerből rég heverő hintáját, melynek ugyan színét s alakját az idő viszontagsága s a baromfiak kissé depopularisálták vala; de azért eléggé alkalmas volt mégis belölről a menyasszonyok legimádottabbikának elfoga­dására. Különben épen ezen becses műszer rendbehozására pazarolt időnek köszönhető öregünk elkésését s azt, hogy a márnás há­­zsártos csárdással ismeretségbe jutott. Midőn Lénárd ur Szentesre a márkaház­hoz megérkezett, s szerelmi töpött gondolatait s lángjának tisztes szikráját négy bimembris periódusba kopertázva Julcsa előtt rebegve el­ud­alta, nemsokára ezen romeoi scéna után apósa , a jelenlevő vendégek előtt felhozta István gazda zsarnokoskodását. Azonban az egész történetet igen komoly arccal s mint országos sérelmet adván elő, szónoklatának oly ellenkező hatása jön, hogy szemtől szembe kinevették, s a nagyobb rész csupa erődés­­böl István gazdának fogá pártját, kinek egészségéért ebéd alkalmával poharak is őrít­­tettek, s nem egy áldomásban ajánltatott oda, visszatérőben egy másik tyúkért a boldogta­lan lógós is! Lénárd úr, bár együtt nevetett az enyelgőkkel, nagyon bánta mégis, hogy az esetet elmondá, s két dolgot tett fel ma­gában : először, hogy István gazda iránti boszuállásával felhagyand, nehogy kitudatván, még nevetségesebbé tegye magát, s másod­szor, hogy a máriás csárdát, amennyire be­látja, kerülni fogja. Néhány nap múlva az eskető véghez ment, s Lénárd úr a legboldogabb ember volt. Lakodalmában — mit gazdaságból apósa házánál tartott — tizenkilenc éves ifjakon tett túl, s ő volt az első, ki Markócs Gyurka magyarjára menyasszonyával a táncot meg­kezdő 8 keringőt is lejtett hármas lépéssel, s ebbeli műugrásai közben a legkövérebb asz­­szonyságot földre tem­té, ő maga egy hatalmas recuseval Dömötörnek, a cimbalmosnak, lá­baihoz baltázván vissza. Másnap reggel Lénárd úr vissza vala indulandó Kecskemétre csinos nejével, s a hires nevezetes lógós már kilenc óra óta hámban állva, a pitvar előtt melancholizált két társával; de a menyasszony nem tuda könnyen elválni ősi fészkétől, melynek min­den szalmaszálát ismeré, a tömérdek sok kulcstól, végre barátnéitól, kik jöttek, mentek, sírtak és szintén nehezen búcsúztak, szóval harmadszorra sikerült csak öt Lénárd úrnak a felülésre bírnia. Egyre járt az óra, midőn elindultak, de alig értek ki a városból, már az eső cseperegni kezdett. Péternek sehogy sem tetszett a dolog. — Nemzetes uram, este lesz, mire haza érünk! — szólt s régi szokása szerint hátrafordult urához, ki most igen mérgesen forgatá rá szemeit. — Hajts! — kiálta boszosan — előre legyen a szemed! Egy óra múlva a Tisza partjára értek az átjáráshoz. Péter megállttá lovait s ismét hátra fordult. — Nemzetes uram, a komp odaáltal van! — — Hát kiálts a révészekre! Péter megakaszta a gyeplőt s lement a Tisza széléhez, s mint bölömbika beleordított a hömpölygő vizelembe. Kemény hangja a kompkötelet is megingathatá vala; de azért a túlparton mit sem akarának tudni és hallani. Ki némely helyen a hidi bánásmódnak s ön­kénynek példáit látta, azt gondolja ártatlan­ságában, hogy széles Magyarországon már ez a tót-francia udvariságnak lisztlángja. Csa­lódik! Menjen a földi révben, látni fog ott piros, cethalkint elhízott, kilenc kolossális révészt, megannyi urakat, kik oly függetlenek­nek látszatnak, mint a kilenc mása, kik, ha kedvök tartja vagy a pálinkás üveghez be­harangoznak, négy-öt jobbágy kocsit — innét is, túl is — vásár idejében órákig elvárakoz­tatnak. Ez tény, s igy járt Lénárd úr is. Igen, harmadfél óráig ordított Péter a Tisza partján ama derék tónusból, mely eddig na­­gyobbára négy láb mellé esett competentiaul, s végre Lénárd urnak dupláját is ki kelle lobbantania, mig Noé bárkája Ararát hegyétől nagy lassan átereszkedett. Végre a túlparton valának utasaink. — Péter, szorítsd! — mindenesetre Új­faluig elmegyünk — mondá a nemzetes ur, neje arcáról levéve szemeit s pillanatra ki­dugta fejét a hintóból. Péter nem felelt, ha­nem engedelmeskedve jóformán füle közé vert a lakóknak. Midőn Csongrádot elhagyva, beértek a pusztába, szél kerekedett, terhes felhők vonu­­lának a láthatárra s hirtelen homályosodni kezdett; majd a permetező eső közt egyes nagy cseppek hullanak; a jég különös köny­­nyüséget nyert, egyszerre keskeny vér­ ut cikázott a magasban, mire a menydörgés méltóságos szava először az évben megren­­dült, záporeső követé ünnepi zúgását, az ég sarkai ingának hatalma alatt, s az ifjuló föld szent sóhajt látszott lehelni a tavasz Istené­hez, a fűszál urához, a népek, a mindenség feddtelen királyához. Julcsa ijedve szok­ta meg férje kezét s keblére hajolt. Péter ezúttal ismét alkalmatlan időben fordult vissza urához. — Nemzetes uram, szörnyű zivatar lesz ebből­ jobb visszafordulni Csongrádra. — Hát hol vagyunk? — A jó Isten tudja, nemzetes uram! ebben a zivatarban nem lát az ember. — Ostoba, hát mint fordulnál vissza Csongrádra ? — mond Lénárd ur s csak most kezde igazán eszmélni szerelmi mennyéből. De mit volt mit tenni egyebet, mint sok töp­­renkedés után a múlt heti eljáráshoz folya­modni, miszerint Péter leszólva, a lovak előtt ballagott, Lénárd ur pedig kedves neje mellől boszosan a bakra költözvén, ismét a gyeplőt tartotta. Lehet gondolni, hogy utjuk nem a legkellemesebb volt; az idő sem látszott en­gedni akarni zordonságából; az eső ugyan valamivel csendesebben hullt, de az ég foly­vást egyiránt dörgött s mindinkább sötétebb jön, mig a tulszoritott s különben is reggeltől óta hámban álló lovak csak csiga­léptekkel vonhattak terheket, így haladtak. (Vége köv.) Tudomány, irodalom és művészet. * Népköltészeti kincseink gyűj­tése ügyébe­n Szeberényi Lajos, az ág. hitv. pozsonyi lyceumban a tanulók lelkesebbjeit szólítja föl, hogy az otthon töltött szünnapok egy részét fordítsák ily gyűjtésre, a szünna­pok leteltével pedig, Pozsonyba visszatérve, gyűjtések eredményét a Kisfaludy-társaság számára adják be neki. * Petőfi színnyomatú arcképe fog közelebb Demjén László kolozsvári könyv­árus kiadásában, Barabás Henriett festménye után, még­pedig hétféle alakban megjelenni: az egyik képen szobájában, a másikon sza­badban, harcosan. Előfizetési ára egy egy kép­nek egyszerű szinnyomatban 3, olajfesték szinnyomatban 6 forint.

Next