Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1864-12-03 / 97. szám

T­Á­B­C­A, Cserkutky József. Született 1816. nov. 2., meghalt 1861 nov. 30. Ama népes, a városnak minden rendű és rangú lakosaiból összegyűlt gyászkiséret, mely tegnapelőtt f. hó 1-én délutáni 1 órakor a belvárosi szentegyház­ terét ellepte, arról látszik tanúskodni, hogy az elhunyt életében bizonyára a városnak valami nagy jóltevője, az összegyűlteknek pedig kedves embere volt; minthogy pedig lehetnek azok között olyanok is, kik a boldogultat kevésbé ismerve, róla többet is örömest hallanának, azok iránti tekintetből a váratlanul elhunyt jeles tanárról nyilvánosan is megemlékezni kedves foglal­kozásomnak tartom. — Cserkuthy (Czech) Jó­zsef született Vácon 1816. évi november 2-án, elemi és gymnasiumi tanulmányait szülőváro­sában végezé; azután a kegyesrend kebelébe fölvétetvén, a theologiai tudományokat Nyitrán és sz. Györgyön hallgatá s már ekkor, külö­nösen Nyitrán a rend ottani növendékpapjai közt fenálló „Zobori egyesület“ című önképző társaságnak munkás tagja s jegyzője volt. E társulatnak „Zobori Lapok“ nevű közlönye nem egy jeles dolgozatot tartalmaz tolla alól. 1842—48-ig Kolozsvárt, 1849 ben Pesten, 1850—54-ig szülővárosában s végül 1855 óta városunkban fáradott lankadást nem ismerő tevékenységgel és munkaszeretettel a tanítás pályáján. Hogy mily előnyére és hasznára szolgált működése az ifjúságnak, tüzetes­ kimutatás helyett eléggé mutatja ama tiszte­let, becsülés, szeretet és a lekötelezettség nemes érzete, mit tanítványai keblében szá­mára kivívott, a mi számos alkalommal kü­­lönfélekép nyilvánulva, az elhunytnak érde­meit hirdeti. Azonban a boldogult munkás szelleme e fényes eredményt nem eléggé; ki­lépett az irodalom nyilvános terére, hol erköl­csösséget tudománynyal párosítva terjesztett. Ez irányú munkásságának gyümölcsei: a) „Imádságok és énekek a tanuló ifjúság szá­mára.“ Kolozsvárt. 1843. b) „Erdély tör­ténetének rövid rajza a honi ifjúság számára.“ Kolozsvárt. 1845. c) Kéziratban „Imádságok és énekek a kath. tanuló ifjúság számára, különös tekintettel a bold. Szűzről nevezett Mária társulat tagjaira.“ Kolozsvárt. 1847. d) Közölt a „Magyar Sajtó“ 1855. évi folya­ma tollából „Régi okmányok“ című cikket. e) „Osztrák birodalmi muuismere,” mely vol­t ív megjelent, dicstelen cserbenhagyatás miatt meg nem jelenhetett. Újabban jelent meg „Latin hangmértéktan“ harmadik és „Latin nyelvtani szabályok“ második kiadása ma­gyar hatméretű versekben az Alvári latin versezet nyomán. Tevékenységének közepette lepte őt meg a betegség, mely is november elején ágyba szegte, és nem igen hosszú, de nehéz, mindazonáltal valódi keresztény meg­nyugvással tűrt szenvedés után hasznos életé­nek november 30-án reggeli 2 óra után véget vete. Mint kitűnő tanár szóval és példával igyekezett hatni, mint derék hazafi pedig pártolta tehetsége szerint a hasznos irodalmat s minden üdvösebb hazai intézmény javára az elsők között hozá meg mindig jelentékeny áldozatát. Kora elhunytát fájlalják a kegyes renddel s a végtiszteleten jelen volt nővérével egyetemben, kesergő rokonain kivül, számos barátai és ismerősei, kiknek szivében emléke maradandó lesz. Béke poraira! Az elhunyt emlékének egyik hálát tisztelője. A vidéki levelező sorsa. (H.-m.-vásárhelyi levél helyett.) Sok nehéz és terhes állás van a világon az emberek számára fentartva; az a fölötti panaszok számosak, és az állásával megelé­gedett ember, már ritkaságánál fogva is, meg­érdemelné, hogy holta után a kántor egy külön versbe énekelje meg ebbeli dicséretes tulajdonságát. Igaz, hogy minden állásnak kijutott a maga terhe, de kijutott öröme, ju­talma is. Csak csupán egy állás van a tár­sadalmi életben, melynek terhe és fáradsága mellett jutalom nem jutott. Szintén gondolom, hogy a szíves olvasó most magában rendre elősorolja azt a sok­féle társadalmi állást, hogy a sokból a legterhesebbet kiszemelve, azt mondhassa: itt van, tessék, ez az amelyet ön gondol, ez az a nehéz, az a hálátlan portéka. De hát melyik, ha szabad kérdeznem? A vidéki levelező, vagy mint faluhelyen nevezik leveledző állás. És ime ki van jelölve a világ legterhe­­sebb állása, mi ha nem axióma, úgy az sem igaz, hogy a magyarok soha sem mennek a reichsratbba. Tessék csak meghallgatni, hadd sorol­jam elő terheit e szerencsétlen percben syste­­mizált zsiratlan hivatalnak. Először is megfelelek arra, ki tehát az a vidéki levelező és melyek az ő teendői? A vidéki levelező a lapszerkesztőséghez úgy áll, mint hajdanában a tiszteletbeli tábla­­bíró a valóságoshoz; jó magyarán mondva: dolgozz, ha akarsz, akkor kosztot is adunk, de enni édes fiam nem adhatunk. Hanem küldünk neked fáradságod elismeréséül min­den héten kétszer egy nagy nyomtatott íves papirost, a­mit úgy neveznek, hogy „tiszte­letpéldány:“ azzal rendelkezel, s ha eladod a sajtosnak, tied lészen a mit kapsz érte. Ha pedig hírvágyó és dicsekvő vagy, tedd el magadnak azon számait a lapnak, melyekben levelezésed megjelent, mutasd meg ismerő­seidnek sorba, utoljára pedig tatarozzad be velek ablakodat, hadd olvassa azokat az egész világ. íme így jár el a szerkesztőség. De hát a közönség? Ez teszi be csak a garast. Száz urnák szolgálni lehetetlen, s e sze­rint a szegény ártatlan levelezőn is vajmi gyakran megesik, hogy mind a száz ellene fordul. írjon akár­miről, akár­milyen kímélettel. Írjon igazat szókimondás nélkül, vagy legyen szókimondó igazság nélkül, bókoljon vagy nem, énekeljen vagy fütyüljön, biztos lehet benne, hogy rajta veszt. Ha a politikába kap s egy paragrafust kifelejt, bezárják, ha közügyekről szól: iz­­gatónak, csend, rend és nyugalom bontónak tisztelik; ha a társadalom nyegle kinövéseit merészli nyirbálni, kíméletlen neveletlennek, ha újdonságot ír, kacsának, ha pedig semmit sem mond és mégis beszél, taplóvelejűnek mondják. De még ezzel koránt sincsenek a bajok mind elősorolva. Valamelyik jó ismerőse megállítja a le- D alanAt *.«* utnn . K m A 4 o »»*■■■ —*%. cal — jöjjön csak egy^szóra. — Tessék! — Barátom, ön a lapokba levelez? — Igenis. — Én egy felséges csárdást írtam. — Tudom. — Nem akarják venni, ott hever mázsa­számra, ugyan ajánlja! — Nagyon szívesen. Ez elmegy, de már amott jön egy másik. — Fiatal barátom, legyen szíves délután hozzám jönni. És a levelező elmegy. — Barátom — kezdi az illető — tud­hatja ön is, mily elhanyagolt állapotban van­nak iskoláink, utaink, világításunk, szóval hajmeresztő korban tengődünk. A levelező bólint egyet. — Ennek tehát meg kell szűnni. Mire való a sajtó, ha a nyilvánosságot föl nem hasz­náljuk. Rajta tehát reményteljes ifja e hon­nak, leplezze föl e bajokat, kanyarítson egy nagy elmélkedést. — És ha majd a számra ütnek érte ? — Akkor ön a közügyért szenved, annak a martyrja lesz. — Köszönöm az utasítást, elég marty­­romság nekem a magam sora. Innen eltávozik a levelező, előtalál egy ismerős parasztembert. — Téni úr! maga úgyis tudom, hogy olyan politikus, ugyan írja meg annak az újságnak, hogy jövendölje meg már, mikor élünk boldogabb időket, meg hát mit csinál Galabardi ? — Jól van bátyám, mindjárt irok. Mikor aztán végre hazakerül a levelező, leül és megírja a levelet az újság számára, benyúl a zsebbe, kivesz árva öt krajcárt, azon vesz egy levélbélyeget, ráragasztja és a pos­­­tának ajánlja a levelet. A levél megérkezik, a szerkesztő föl­bontja, végig­olvassa, összehajtja és a papi­roskosárba veti ezen épületes szavakkal : ments meg uram ettől az embertől mind­örökké. Ámen. Itthon meg azt gondolja a levelező, hogy most itt valami nagyot, jelest és jót, és csak várja, hogy jelenjen meg a lap. És ime a lap megjelent, módon átfutja, haszta­lan, a levél nincs benne, hanem a levélkosár­ban állnak a kis betűk, melyek azt mondják: minél kevesebbet legyen szerencsém sokszor. Kinek van most már az elősoroltak után kedve vidéki levelezőnek felcsapni? Cserhalmy László. *) Nagyon örülök édes Latabár bácsi, hogy ön még­sem olyan indolens, mint a minőnek képzeltem s néhány felvilágosító szóra, melyet hajlandó vagyok mentegetődzésnek nevezni, méltatja a közönséget. E feletti örömömben még azt is megbocsátom, hogy nagy keserűségében avatatlan kézről beszél, mely a színművészet ügyének ártani törekszik, s csupán annyit említek hogy az a két sokkal nehezebb aesthe­­tikai csómókat oldott már meg, mintsem hogy egy gyönge színtársulat elébe követésre méltó szabályo­kat ne tudna állítani. A­mi pedig az ártani törek­vést illeti, megvallom, hogy ellene vagyok azon eljá­rásnak, mely a művészetet csak köpenyegül hasz­nálja s égig felemelő eszmék helyett Offenbach trá­gár operetteit s a német possze fércelek kétértelmű­ségeit terjeszti s ezekre fektet legtöbb súlyt. Vagy a kankan is ég leánya? Ez az a mi gyönyörködteti, megragadja az embert ? Vagy a színművészet hivatása már nem az, a mi volt hajdanában, hogy nem szivet, lelket, ízlést nemesíteni, hanem az emberiség nyava­­lyásabb részének érzékére akar hatni ? — A művé­szet egy és változatlan s a sajtó csak azt az egyet ismeri, s midőn minden kinövést irtani törekszik , talán árt a színigazgató zsebének, de nem a színművészei­nek. A többiről majd beszélgetünk legközelebb. Szerk. (II.) Szeged, dec. 2. 1864. A gabonaüzletben e héten ismét azon ingadozásokat kelletett tapasztalni, melyek azt a jelen évben már többször érték, mig a múlt héten az irányzat és árak a külföldrel szállítás által meglehetősen jobbak voltak, ma majdnem vala­mennyi irányt adó árupiacokról érkezett tudósítások arról értesítenek, hogy nem csak a buzdító hangulat enyészet el teljesen, s az előbbi pangás vissza­tért, hanem az árak is ismét névleges állapotokra sülyedtek. A viszonyok, melyek közt a nélkül is gyenge kiviteli­ szükséglet az üzletben résztvenni képes , oly élesen vannak meghatározva, s az árak oly szűk ha­tárok közé szorítvák, hogy legcsekélyebb emelkedé­sük közvetlenül a külhoni vásárlások iránti megbízások visszavételét vagy a teljes megszüntetést vonják ma­guk után. Ezen balsejtelmes befolyás alatt minden szemes termények szenvednek, mert a belfogyasztás egyedül a legszerényebb remények javulását sem képes esz­közölni. A forgalom tehát igen mérsékelt, melyről kö­vetkező árakat jegyezhetünk: Bánáti tisztabuza 86—88 ftos 2 frt 65—70 kr. Tiszai S Zab 48—49 ftos 1 Szegedi piaci árak november 30-tól: Repce mérője 4 frt — kr. Borsó mérője 7 frt — kr. Lencse mérője 7 frt 20 kr. Paszuly m. 3 frt 60 kr. Köles m. 1 frt 40 kr. Burgonya m. 1 frt 30 kr. Marhahús fontja 15 kr. Juhhus fontja 11 kr. Sertéshús fontja 20 kr. Uj szalonna mázsája 23 frt 8 kr. Zsir itcéje 54 kr. Lángliszt mázsája 8 frt 90 kr. Zsemlyeliszt m. 4 frt 50 kr. Kenyérliszt itcéje 3 kr. Kukoricaliszt itcéje 2 kr. Árpadara itcéje 4 kr. Köleskása itcéje 6 kr. Rizskása fontja 20 kr. Faolaj fontja 80 kr. Repceolaj 34 kr. Lenmagolaj 40 kr. Uj bor itcéje 10 kr. Ó bor itcéje 20 kr. Sör itcéje 12 kr. Gabona­pálinka itcéje 14 kr. Törköly-pálinka itcéje 40 kr Szilva-pálinka itcéje 46 kr. Fagygyu mázsája 30 frt 8 kr. Öntött fagygyugyertya fontja 32 kr. mártott fontja 28 kr. Szappan fontja 20 kr. Só fontja 10 kr. Kőrösfa öle 12 frt — kr. Tölgyfa öle 10 frt — kr. Lágyfa 7 frt — kr. Kőszén vékája frt 80 kr. Széna mázsája 2 frt — kr. Szalma m. 1 frt. Kender m. 26 frt — kr. Len 46 frt. Bácskai „ Másvidéki „ Rozs .... Árpa főzéshez „ hizlalásra Kukorica kész fizetés mellett „ későbbi szállításra Köles veres sárga 88-89 86-87 „ 85—86 „ 79-80 „ 70-71 „ 68-69 80 60 45 65 15 10 40 50 40 8 Tudomány, irodalom és művészet. * Pompéry János vígjátéka: „Mi újság a szomszédban“, mely e napokban ada­tott először a nemz. színpadon, nincs oly sze­rencsésen kidolgozva, mint tárgya megérde­melte volna. Van benne alkalom jó irányesz­mékre, hagyományos és eredeti jellemek ki­­domborítására, vígjátéki helyzetekre, mulattató dialógra, de a szerencsés inventiót nem hasz­nálta fel és az említett jó alkalmakat több­nyire mostohán elhagyta osonni, hogy vagy ő maga, vagy más később sikerültebb víg­játékká alkossa. A siker inkább csak succes d’estime volt. (Sürg.) Nyilatkozat.*) A „Szegedi Híradó“ I. évi 96-ik számá­ban ellenem s illetőleg társulatom működése ellen, avatatlan kézzel beigtatott s csekély személyemet méltatlan címmel illetett cikket vagy úgy kell tekintenem mint a reám ég tudja miért neheztelő szerkesztőségi rovatot, — a mikor is azt legfeljebb az adott cím visszautasításával ignorálnom kell — vagy pedig, mint a közvélemény kifolyását; s ha ez utóbbi áll, akkor kötelességemnek tartom az előtt meghajolni s legfeljebb felvilágosí­tásul pár igénytelen szót szólni, ugyanis, 28 évi színigazgatói pályám alatt, miről a szí­nészi évkönyvek s hírlapok bizonyságot te­hetnek, úgy működtem, hogy nem csak kö­zönségeim műigényeit kielégítem mindenkor, de színészetünk nemzeties iránya, az egyé­niségek úgy megválasztása, mint szinte azok­nak a kellő céljai fejlesztése körül, annyira lelkiismeretesen látta,m el, miszerint, a m­ati nemzeti színház jónak látta rendesen társu­latom személyei közül toborzani a szüksé­ges kiegészítő tagokat; erről maga a tény állása legfőbb bizonyságot tehet. — Mikép történhetik az, hogy most a „Sz. H.“ idézett cikke szerint ennyire aljasodta­k volna, hogy kénytelen legyek ama címet megérdemelni, valóban nem látom át. Az a panasz, hogy sok, — de nem 14 — bérletszünetet adtam egy hó alatt; méltóztassanak a szinlapokat megtekinteni, némely vasárnapokat kivéve, s a jutalomjátékokon kivül, — mik nem az enyimek — nem fogja senki a bérletszünetet olvashatni; hogy pedig Prielle Cornelia, Re­ményi, sem semmiféle tekintélyes művész sehol a világon bérletben fel nem lép, annak én oka nem vagyok, a művészetet Páristól az északi s déli sarkokig meg kell fizetni s meg is fizetik; de egy szegény igazgatótól azt várni, hogy 1600 forintos havi fizetése mellett, 1000 frtnyi bérletből, a­miből nagy részt a heti színházi költségek fedezésére kell fordí­tania, — még a művészeknek ajánljon tan­t­emet, csakhogy bérletben lépjenek fel, kí­vánni képtelenség, ez sehol sincs, de nem is lehet; — hisz így a bérlet felemésztetnék és sem a tagokat nem lehetne fizetni, sem pe­dig ha vasárnaponként bérlet szüneteket nem adnánk a regie-költséget, — mi majd szinte a havi­ díj fele összegéig rúg, — fedezni nem lehetne, nem is említve, hogy így is örökös pénzzavarban siülödöm; — továbbá panasz az is, hogy díszletekre semmit sem fordítok, — de igen, a darabokhoz megkívántató díszle­teket nemcsak eddig megfestettem, de jelen­leg is nagyban festetek, két festővel és egy gépvezetővel rendelkezhetvén, de hogy egy 1490 forintos színházban, a színházhoz tar­tozó s véglegesen is itt maradandó díszítmé­nyeket én festessem meg, tőlem követelni agyrém. A panasz az is, hogy rosz és ócska darabokat adatok, — erre nézve fel kell em­lítenem, miszerint a színlapok bizonysága szerint két havi működésem alatt 20 egészen új színművet és hat egészen új operettet s bohózatot adtam — mivel jelenleg egy vidéki színigazgató sem szolgálhat közönségének, nem lévén rendelkezése alatt ama szín­ű dal­művek, — hogy pedig lehettek olyanok az adatott színművek közül, mik nem feleltek meg talán a közönség várakozásának, annak nem én, hanem az illető színmű-irek az okai, kik nem tudtak jobbat írni, — tapasztalás­ból mondom egyébiránt, hogy néha a legsi­lányabb színmű is tetszik, máskor a legjobb sem, itt a közönség kedélyhangulata is hatá­roz, — s ez lehet voltakép jelenleg is a pa­nasz egyik fő oka, — de bárhogy legyen is a dolog, engem nem vádol lelkiismeretem, hogy nem úgy jártam el kötelességemben itt is mint mindenütt, és mondhatnám hogy két­ségbe ejtő lehetne rám nézve, ha teljes meg­győződésem lenne, hogy az idézett cikk az általam nagyon tisztelt szegedi közönség köz­véleménye kifolyása, én azt nem hiszem s nem is akarom hinni, — de azt tudom hogy a helybeli „Sz. H.“ hasábjain már több el­­dédeim voltak ily méltatlanul sújtva; viga­szom tehát e latin példaszó: „Gaudium est miseris socios habuisse malorum“ azért engem a méltatlankodás nem csak le nem sújt, de felemel, a pályámon azon erős hittel haladok to­vábbra is. Hogyha vannak is eredendő hű­— ---—*- - r-------'' ------------- ** — terjesztése által az ügynek ártani kívánók, de vannak sokkal több jók, kik ennyire érni a rosszat nem tűrhetik, s honi színészetün­ket lesújtani már csak azért sem engedhetik, mert jól tudják azt, hogy minden nemzet csak annyira műveit, mennyire művészeteivel dicse­kedhetik. Ennyivel tartoztam a fent idézett „Sz. H.“ cikk írójának, s az általam mélyen tisztelt közönség irányomban eddig elő tanúsí­tott hazafias pártfogásának méltó elismeré­séül. — Szegeden dec. hó 1-én. Örök tiszte­­letök Latabár Endre, színigazgató. Bécsi pénzárfolyam december 1. 5% metalliques 71.20; nemzeti kölcsön 79.75; bankrészvények 782. — hitelintézeti részvények 177. —; ezüstagip 116.75; londoni váltók 116.50; arany da­rabja 5.59. Nyilttér. *) Nyilatkozat. Azon hir ellenében, melyet rólam alul­­jegyzett helyen egy műveltségével kérkedni szerető egyén már ez ideig terjesztgetett, be­csületérzetem sugalata folytán kénytelen vagyok megjegyezni, hogy nem való,­s mint ilyen, nem egyéb oly koholmánynál, melyet tudo­mányos s müveit egyéntől épen nem lehet föltételezni. Egyszersmind még azt is jónak látom idejegyezni az illető számára, hogy ha éretlen tréfáival föl nem hagy, a névleges ki­­pellengérezést veszem igénybe. Félegyházán, 1864. évi december 1-én. Pásztor Ferenc. *) Az e rovat alatt közlöttekért csak a sajtóha­tóság irányában vállal felelősséget a Szerk. Sorshúzás. Buda, nov. 30-án: 64, 33, S1, 61, 17. Vasúti közlekedés. Szegedr­ől indul Pest felé: 2 óra 25 perc éjjel 12 óra 15 perc délután. Szegedr­ől indul Temesvár, Baziás felé: 12 óra 17 perc éjjel; 3 óra 50 perc délután. Pestről indul Szeged felé: 5 ó. 35 perc dél­után; 6 ó. 25 perc reggel. Baziásról indul Szeged felé: 5 ó. 45 perc dél­után; 5 ó. 10 perc reggel. Temesvárról: 10 óra 32 perc este. V i Szeged, december 7 á I I á 8. 1- én: 12' 6“ 2- án: 12' ./• 3- án: ^--­ff ff fölött. I» » Felelős szerke»"' Szabados János.

Next