Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)
1864-12-03 / 97. szám
TÁBCA, Cserkutky József. Született 1816. nov. 2., meghalt 1861 nov. 30. Ama népes, a városnak minden rendű és rangú lakosaiból összegyűlt gyászkiséret, mely tegnapelőtt f. hó 1-én délutáni 1 órakor a belvárosi szentegyház terét ellepte, arról látszik tanúskodni, hogy az elhunyt életében bizonyára a városnak valami nagy jóltevője, az összegyűlteknek pedig kedves embere volt; minthogy pedig lehetnek azok között olyanok is, kik a boldogultat kevésbé ismerve, róla többet is örömest hallanának, azok iránti tekintetből a váratlanul elhunyt jeles tanárról nyilvánosan is megemlékezni kedves foglalkozásomnak tartom. — Cserkuthy (Czech) József született Vácon 1816. évi november 2-án, elemi és gymnasiumi tanulmányait szülővárosában végezé; azután a kegyesrend kebelébe fölvétetvén, a theologiai tudományokat Nyitrán és sz. Györgyön hallgatá s már ekkor, különösen Nyitrán a rend ottani növendékpapjai közt fenálló „Zobori egyesület“ című önképző társaságnak munkás tagja s jegyzője volt. E társulatnak „Zobori Lapok“ nevű közlönye nem egy jeles dolgozatot tartalmaz tolla alól. 1842—48-ig Kolozsvárt, 1849 ben Pesten, 1850—54-ig szülővárosában s végül 1855 óta városunkban fáradott lankadást nem ismerő tevékenységgel és munkaszeretettel a tanítás pályáján. Hogy mily előnyére és hasznára szolgált működése az ifjúságnak, tüzetes kimutatás helyett eléggé mutatja ama tisztelet, becsülés, szeretet és a lekötelezettség nemes érzete, mit tanítványai keblében számára kivívott, a mi számos alkalommal különfélekép nyilvánulva, az elhunytnak érdemeit hirdeti. Azonban a boldogult munkás szelleme e fényes eredményt nem eléggé; kilépett az irodalom nyilvános terére, hol erkölcsösséget tudománynyal párosítva terjesztett. Ez irányú munkásságának gyümölcsei: a) „Imádságok és énekek a tanuló ifjúság számára.“ Kolozsvárt. 1843. b) „Erdély történetének rövid rajza a honi ifjúság számára.“ Kolozsvárt. 1845. c) Kéziratban „Imádságok és énekek a kath. tanuló ifjúság számára, különös tekintettel a bold. Szűzről nevezett Mária társulat tagjaira.“ Kolozsvárt. 1847. d) Közölt a „Magyar Sajtó“ 1855. évi folyama tollából „Régi okmányok“ című cikket. e) „Osztrák birodalmi muuismere,” mely volt ív megjelent, dicstelen cserbenhagyatás miatt meg nem jelenhetett. Újabban jelent meg „Latin hangmértéktan“ harmadik és „Latin nyelvtani szabályok“ második kiadása magyar hatméretű versekben az Alvári latin versezet nyomán. Tevékenységének közepette lepte őt meg a betegség, mely is november elején ágyba szegte, és nem igen hosszú, de nehéz, mindazonáltal valódi keresztény megnyugvással tűrt szenvedés után hasznos életének november 30-án reggeli 2 óra után véget vete. Mint kitűnő tanár szóval és példával igyekezett hatni, mint derék hazafi pedig pártolta tehetsége szerint a hasznos irodalmat s minden üdvösebb hazai intézmény javára az elsők között hozá meg mindig jelentékeny áldozatát. Kora elhunytát fájlalják a kegyes renddel s a végtiszteleten jelen volt nővérével egyetemben, kesergő rokonain kivül, számos barátai és ismerősei, kiknek szivében emléke maradandó lesz. Béke poraira! Az elhunyt emlékének egyik hálát tisztelője. A vidéki levelező sorsa. (H.-m.-vásárhelyi levél helyett.) Sok nehéz és terhes állás van a világon az emberek számára fentartva; az a fölötti panaszok számosak, és az állásával megelégedett ember, már ritkaságánál fogva is, megérdemelné, hogy holta után a kántor egy külön versbe énekelje meg ebbeli dicséretes tulajdonságát. Igaz, hogy minden állásnak kijutott a maga terhe, de kijutott öröme, jutalma is. Csak csupán egy állás van a társadalmi életben, melynek terhe és fáradsága mellett jutalom nem jutott. Szintén gondolom, hogy a szíves olvasó most magában rendre elősorolja azt a sokféle társadalmi állást, hogy a sokból a legterhesebbet kiszemelve, azt mondhassa: itt van, tessék, ez az amelyet ön gondol, ez az a nehéz, az a hálátlan portéka. De hát melyik, ha szabad kérdeznem? A vidéki levelező, vagy mint faluhelyen nevezik leveledző állás. És ime ki van jelölve a világ legterhesebb állása, mi ha nem axióma, úgy az sem igaz, hogy a magyarok soha sem mennek a reichsratbba. Tessék csak meghallgatni, hadd soroljam elő terheit e szerencsétlen percben systemizált zsiratlan hivatalnak. Először is megfelelek arra, ki tehát az a vidéki levelező és melyek az ő teendői? A vidéki levelező a lapszerkesztőséghez úgy áll, mint hajdanában a tiszteletbeli táblabíró a valóságoshoz; jó magyarán mondva: dolgozz, ha akarsz, akkor kosztot is adunk, de enni édes fiam nem adhatunk. Hanem küldünk neked fáradságod elismeréséül minden héten kétszer egy nagy nyomtatott íves papirost, amit úgy neveznek, hogy „tiszteletpéldány:“ azzal rendelkezel, s ha eladod a sajtosnak, tied lészen a mit kapsz érte. Ha pedig hírvágyó és dicsekvő vagy, tedd el magadnak azon számait a lapnak, melyekben levelezésed megjelent, mutasd meg ismerőseidnek sorba, utoljára pedig tatarozzad be velek ablakodat, hadd olvassa azokat az egész világ. íme így jár el a szerkesztőség. De hát a közönség? Ez teszi be csak a garast. Száz urnák szolgálni lehetetlen, s e szerint a szegény ártatlan levelezőn is vajmi gyakran megesik, hogy mind a száz ellene fordul. írjon akármiről, akármilyen kímélettel. Írjon igazat szókimondás nélkül, vagy legyen szókimondó igazság nélkül, bókoljon vagy nem, énekeljen vagy fütyüljön, biztos lehet benne, hogy rajta veszt. Ha a politikába kap s egy paragrafust kifelejt, bezárják, ha közügyekről szól: izgatónak, csend, rend és nyugalom bontónak tisztelik; ha a társadalom nyegle kinövéseit merészli nyirbálni, kíméletlen neveletlennek, ha újdonságot ír, kacsának, ha pedig semmit sem mond és mégis beszél, taplóvelejűnek mondják. De még ezzel koránt sincsenek a bajok mind elősorolva. Valamelyik jó ismerőse megállítja a le- D alanAt *.«* utnn . K m A 4 o »»*■■■ —*%. cal — jöjjön csak egy^szóra. — Tessék! — Barátom, ön a lapokba levelez? — Igenis. — Én egy felséges csárdást írtam. — Tudom. — Nem akarják venni, ott hever mázsaszámra, ugyan ajánlja! — Nagyon szívesen. Ez elmegy, de már amott jön egy másik. — Fiatal barátom, legyen szíves délután hozzám jönni. És a levelező elmegy. — Barátom — kezdi az illető — tudhatja ön is, mily elhanyagolt állapotban vannak iskoláink, utaink, világításunk, szóval hajmeresztő korban tengődünk. A levelező bólint egyet. — Ennek tehát meg kell szűnni. Mire való a sajtó, ha a nyilvánosságot föl nem használjuk. Rajta tehát reményteljes ifja e honnak, leplezze föl e bajokat, kanyarítson egy nagy elmélkedést. — És ha majd a számra ütnek érte ? — Akkor ön a közügyért szenved, annak a martyrja lesz. — Köszönöm az utasítást, elég martyromság nekem a magam sora. Innen eltávozik a levelező, előtalál egy ismerős parasztembert. — Téni úr! maga úgyis tudom, hogy olyan politikus, ugyan írja meg annak az újságnak, hogy jövendölje meg már, mikor élünk boldogabb időket, meg hát mit csinál Galabardi ? — Jól van bátyám, mindjárt irok. Mikor aztán végre hazakerül a levelező, leül és megírja a levelet az újság számára, benyúl a zsebbe, kivesz árva öt krajcárt, azon vesz egy levélbélyeget, ráragasztja és a postának ajánlja a levelet. A levél megérkezik, a szerkesztő fölbontja, végigolvassa, összehajtja és a papiroskosárba veti ezen épületes szavakkal : ments meg uram ettől az embertől mindörökké. Ámen. Itthon meg azt gondolja a levelező, hogy most itt valami nagyot, jelest és jót, és csak várja, hogy jelenjen meg a lap. És ime a lap megjelent, módon átfutja, hasztalan, a levél nincs benne, hanem a levélkosárban állnak a kis betűk, melyek azt mondják: minél kevesebbet legyen szerencsém sokszor. Kinek van most már az elősoroltak után kedve vidéki levelezőnek felcsapni? Cserhalmy László. *) Nagyon örülök édes Latabár bácsi, hogy ön mégsem olyan indolens, mint a minőnek képzeltem s néhány felvilágosító szóra, melyet hajlandó vagyok mentegetődzésnek nevezni, méltatja a közönséget. E feletti örömömben még azt is megbocsátom, hogy nagy keserűségében avatatlan kézről beszél, mely a színművészet ügyének ártani törekszik, s csupán annyit említek hogy az a két sokkal nehezebb aesthetikai csómókat oldott már meg, mintsem hogy egy gyönge színtársulat elébe követésre méltó szabályokat ne tudna állítani. Ami pedig az ártani törekvést illeti, megvallom, hogy ellene vagyok azon eljárásnak, mely a művészetet csak köpenyegül használja s égig felemelő eszmék helyett Offenbach trágár operetteit s a német possze fércelek kétértelműségeit terjeszti s ezekre fektet legtöbb súlyt. Vagy a kankan is ég leánya? Ez az a mi gyönyörködteti, megragadja az embert ? Vagy a színművészet hivatása már nem az, a mi volt hajdanában, hogy nem szivet, lelket, ízlést nemesíteni, hanem az emberiség nyavalyásabb részének érzékére akar hatni ? — A művészet egy és változatlan s a sajtó csak azt az egyet ismeri, s midőn minden kinövést irtani törekszik , talán árt a színigazgató zsebének, de nem a színművészeinek. A többiről majd beszélgetünk legközelebb. Szerk. (II.) Szeged, dec. 2. 1864. A gabonaüzletben e héten ismét azon ingadozásokat kelletett tapasztalni, melyek azt a jelen évben már többször érték, mig a múlt héten az irányzat és árak a külföldrel szállítás által meglehetősen jobbak voltak, ma majdnem valamennyi irányt adó árupiacokról érkezett tudósítások arról értesítenek, hogy nem csak a buzdító hangulat enyészet el teljesen, s az előbbi pangás visszatért, hanem az árak is ismét névleges állapotokra sülyedtek. A viszonyok, melyek közt a nélkül is gyenge kiviteli szükséglet az üzletben résztvenni képes , oly élesen vannak meghatározva, s az árak oly szűk határok közé szorítvák, hogy legcsekélyebb emelkedésük közvetlenül a külhoni vásárlások iránti megbízások visszavételét vagy a teljes megszüntetést vonják maguk után. Ezen balsejtelmes befolyás alatt minden szemes termények szenvednek, mert a belfogyasztás egyedül a legszerényebb remények javulását sem képes eszközölni. A forgalom tehát igen mérsékelt, melyről következő árakat jegyezhetünk: Bánáti tisztabuza 86—88 ftos 2 frt 65—70 kr. Tiszai S Zab 48—49 ftos 1 Szegedi piaci árak november 30-tól: Repce mérője 4 frt — kr. Borsó mérője 7 frt — kr. Lencse mérője 7 frt 20 kr. Paszuly m. 3 frt 60 kr. Köles m. 1 frt 40 kr. Burgonya m. 1 frt 30 kr. Marhahús fontja 15 kr. Juhhus fontja 11 kr. Sertéshús fontja 20 kr. Uj szalonna mázsája 23 frt 8 kr. Zsir itcéje 54 kr. Lángliszt mázsája 8 frt 90 kr. Zsemlyeliszt m. 4 frt 50 kr. Kenyérliszt itcéje 3 kr. Kukoricaliszt itcéje 2 kr. Árpadara itcéje 4 kr. Köleskása itcéje 6 kr. Rizskása fontja 20 kr. Faolaj fontja 80 kr. Repceolaj 34 kr. Lenmagolaj 40 kr. Uj bor itcéje 10 kr. Ó bor itcéje 20 kr. Sör itcéje 12 kr. Gabonapálinka itcéje 14 kr. Törköly-pálinka itcéje 40 kr Szilva-pálinka itcéje 46 kr. Fagygyu mázsája 30 frt 8 kr. Öntött fagygyugyertya fontja 32 kr. mártott fontja 28 kr. Szappan fontja 20 kr. Só fontja 10 kr. Kőrösfa öle 12 frt — kr. Tölgyfa öle 10 frt — kr. Lágyfa 7 frt — kr. Kőszén vékája frt 80 kr. Széna mázsája 2 frt — kr. Szalma m. 1 frt. Kender m. 26 frt — kr. Len 46 frt. Bácskai „ Másvidéki „ Rozs .... Árpa főzéshez „ hizlalásra Kukorica kész fizetés mellett „ későbbi szállításra Köles veres sárga 88-89 86-87 „ 85—86 „ 79-80 „ 70-71 „ 68-69 80 60 45 65 15 10 40 50 40 8 Tudomány, irodalom és művészet. * Pompéry János vígjátéka: „Mi újság a szomszédban“, mely e napokban adatott először a nemz. színpadon, nincs oly szerencsésen kidolgozva, mint tárgya megérdemelte volna. Van benne alkalom jó irányeszmékre, hagyományos és eredeti jellemek kidomborítására, vígjátéki helyzetekre, mulattató dialógra, de a szerencsés inventiót nem használta fel és az említett jó alkalmakat többnyire mostohán elhagyta osonni, hogy vagy ő maga, vagy más később sikerültebb vígjátékká alkossa. A siker inkább csak succes d’estime volt. (Sürg.) Nyilatkozat.*) A „Szegedi Híradó“ I. évi 96-ik számában ellenem s illetőleg társulatom működése ellen, avatatlan kézzel beigtatott s csekély személyemet méltatlan címmel illetett cikket vagy úgy kell tekintenem mint a reám ég tudja miért neheztelő szerkesztőségi rovatot, — a mikor is azt legfeljebb az adott cím visszautasításával ignorálnom kell — vagy pedig, mint a közvélemény kifolyását; s ha ez utóbbi áll, akkor kötelességemnek tartom az előtt meghajolni s legfeljebb felvilágosításul pár igénytelen szót szólni, ugyanis, 28 évi színigazgatói pályám alatt, miről a színészi évkönyvek s hírlapok bizonyságot tehetnek, úgy működtem, hogy nem csak közönségeim műigényeit kielégítem mindenkor, de színészetünk nemzeties iránya, az egyéniségek úgy megválasztása, mint szinte azoknak a kellő céljai fejlesztése körül, annyira lelkiismeretesen látta,m el, miszerint, a mati nemzeti színház jónak látta rendesen társulatom személyei közül toborzani a szükséges kiegészítő tagokat; erről maga a tény állása legfőbb bizonyságot tehet. — Mikép történhetik az, hogy most a „Sz. H.“ idézett cikke szerint ennyire aljasodtak volna, hogy kénytelen legyek ama címet megérdemelni, valóban nem látom át. Az a panasz, hogy sok, — de nem 14 — bérletszünetet adtam egy hó alatt; méltóztassanak a szinlapokat megtekinteni, némely vasárnapokat kivéve, s a jutalomjátékokon kivül, — mik nem az enyimek — nem fogja senki a bérletszünetet olvashatni; hogy pedig Prielle Cornelia, Reményi, sem semmiféle tekintélyes művész sehol a világon bérletben fel nem lép, annak én oka nem vagyok, a művészetet Páristól az északi s déli sarkokig meg kell fizetni s meg is fizetik; de egy szegény igazgatótól azt várni, hogy 1600 forintos havi fizetése mellett, 1000 frtnyi bérletből, amiből nagy részt a heti színházi költségek fedezésére kell fordítania, — még a művészeknek ajánljon tantemet, csakhogy bérletben lépjenek fel, kívánni képtelenség, ez sehol sincs, de nem is lehet; — hisz így a bérlet felemésztetnék és sem a tagokat nem lehetne fizetni, sem pedig ha vasárnaponként bérlet szüneteket nem adnánk a regie-költséget, — mi majd szinte a havi díj fele összegéig rúg, — fedezni nem lehetne, nem is említve, hogy így is örökös pénzzavarban siülödöm; — továbbá panasz az is, hogy díszletekre semmit sem fordítok, — de igen, a darabokhoz megkívántató díszleteket nemcsak eddig megfestettem, de jelenleg is nagyban festetek, két festővel és egy gépvezetővel rendelkezhetvén, de hogy egy 1490 forintos színházban, a színházhoz tartozó s véglegesen is itt maradandó díszítményeket én festessem meg, tőlem követelni agyrém. A panasz az is, hogy rosz és ócska darabokat adatok, — erre nézve fel kell említenem, miszerint a színlapok bizonysága szerint két havi működésem alatt 20 egészen új színművet és hat egészen új operettet s bohózatot adtam — mivel jelenleg egy vidéki színigazgató sem szolgálhat közönségének, nem lévén rendelkezése alatt ama színű dalművek, — hogy pedig lehettek olyanok az adatott színművek közül, mik nem feleltek meg talán a közönség várakozásának, annak nem én, hanem az illető színmű-irek az okai, kik nem tudtak jobbat írni, — tapasztalásból mondom egyébiránt, hogy néha a legsilányabb színmű is tetszik, máskor a legjobb sem, itt a közönség kedélyhangulata is határoz, — s ez lehet voltakép jelenleg is a panasz egyik fő oka, — de bárhogy legyen is a dolog, engem nem vádol lelkiismeretem, hogy nem úgy jártam el kötelességemben itt is mint mindenütt, és mondhatnám hogy kétségbe ejtő lehetne rám nézve, ha teljes meggyőződésem lenne, hogy az idézett cikk az általam nagyon tisztelt szegedi közönség közvéleménye kifolyása, én azt nem hiszem s nem is akarom hinni, — de azt tudom hogy a helybeli „Sz. H.“ hasábjain már több eldédeim voltak ily méltatlanul sújtva; vigaszom tehát e latin példaszó: „Gaudium est miseris socios habuisse malorum“ azért engem a méltatlankodás nem csak le nem sújt, de felemel, a pályámon azon erős hittel haladok továbbra is. Hogyha vannak is eredendő hű— ---—*- - r-------'' ------------- ** — terjesztése által az ügynek ártani kívánók, de vannak sokkal több jók, kik ennyire érni a rosszat nem tűrhetik, s honi színészetünket lesújtani már csak azért sem engedhetik, mert jól tudják azt, hogy minden nemzet csak annyira műveit, mennyire művészeteivel dicsekedhetik. Ennyivel tartoztam a fent idézett „Sz. H.“ cikk írójának, s az általam mélyen tisztelt közönség irányomban eddig elő tanúsított hazafias pártfogásának méltó elismeréséül. — Szegeden dec. hó 1-én. Örök tiszteletök Latabár Endre, színigazgató. Bécsi pénzárfolyam december 1. 5% metalliques 71.20; nemzeti kölcsön 79.75; bankrészvények 782. — hitelintézeti részvények 177. —; ezüstagip 116.75; londoni váltók 116.50; arany darabja 5.59. Nyilttér. *) Nyilatkozat. Azon hir ellenében, melyet rólam aluljegyzett helyen egy műveltségével kérkedni szerető egyén már ez ideig terjesztgetett, becsületérzetem sugalata folytán kénytelen vagyok megjegyezni, hogy nem való,s mint ilyen, nem egyéb oly koholmánynál, melyet tudományos s müveit egyéntől épen nem lehet föltételezni. Egyszersmind még azt is jónak látom idejegyezni az illető számára, hogy ha éretlen tréfáival föl nem hagy, a névleges kipellengérezést veszem igénybe. Félegyházán, 1864. évi december 1-én. Pásztor Ferenc. *) Az e rovat alatt közlöttekért csak a sajtóhatóság irányában vállal felelősséget a Szerk. Sorshúzás. Buda, nov. 30-án: 64, 33, S1, 61, 17. Vasúti közlekedés. Szegedről indul Pest felé: 2 óra 25 perc éjjel 12 óra 15 perc délután. Szegedről indul Temesvár, Baziás felé: 12 óra 17 perc éjjel; 3 óra 50 perc délután. Pestről indul Szeged felé: 5 ó. 35 perc délután; 6 ó. 25 perc reggel. Baziásról indul Szeged felé: 5 ó. 45 perc délután; 5 ó. 10 perc reggel. Temesvárról: 10 óra 32 perc este. V i Szeged, december 7 á I I á 8. 1- én: 12' 6“ 2- án: 12' ./• 3- án: ^--ff ff fölött. I» » Felelős szerke»"' Szabados János.