Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1864-12-07 / 98. szám

1864. Hatodik évfolyam. Megj p­­­on • Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Előfizetési föltételek: Szerk­esztési iroda, Egyháztér, 367. sz. B kiadóh­ivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre................................................8 frt Félévre ... .................................4 „ Évnegyedre................................. . 2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre...........................................6 frt — kr. Félévre ..........................................3 . Évnegyedre..........................................1­9­60 * N­RADÓ. Szerdán, december 7-én. Egyen mám ára S kr­omtr. ért. Hirdetőnek­.: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­­mond könyvkereskedéséhez címezendők. Hogyan lehet az ember boldoggá ? Midőn a jelen igénytelen elmefuttatás megírásához fogok, egy szent és magasztos cél lebeg előttem, mely abból áll: sokat nyo­­morgatott népünknek soraim által — ameny­nyire az gyenge erőmmel lehetséges — a fáradságos munka után, némi szellemi vigaszt nyujtani, illetőleg oly útmutatást adni, mely­nek nyomán haladva, az ember megtanul sorsával kibékülni, az élet nehéz terheit jobb kedvvel elviselni, és kötelességeinek mint ember, polgár és hazafi kellő mértékben megfelelni. A feladat, érzem, nehéz, s ha megoldata hiányos leend, ám pótolja azt jóakaratom s azon öntudat, hogy nem fitogtatás viszketegé­­ből, nem bölcsek és tudósok, hanem azon kör számára írtam, melyre nemesítve hatni, bármi csekélyen is, erkölcsi kötelesség; e kör alatt értem a népet, melyet oktatni és a jóban vezérelni fölöslegessé sohasem váland, s melyet művelni és felkarolni a csongrád­­megyei sajtónak talán nem utolsó feladata. Az inteligens ember mosolyogva futja majd át e cikket, most talán nincs szüksége tar­talmára, de a nép fia még nem ismeri a nagy genfi bölcset, sőt még hazai bölcseink és népnevelőink műveit sem, s azért szük­sége van rá. Ugyebár kevesen vannak közöttünk, kik egyszer másszor azon nem töprenkedtek volna, hogy miként van az, hogy bár min­denki, már önszereteténél fogva is, boldog és elégedett életet kíván élni, és annak el­érésére látszólag fel is használ minden esz­közt, mégis, s kivált az újabb időben oly szerfölött kevés az elégedett — hogy ne mondjam boldog — a borsaval és viszonyai­val kibékült ember? Sőt ott vagyunk, hogy épen azok, kik még az élet küszöbén álla­nak, erővel, tűzzel és küzdvágygyal bőven megáldva; azok, kiknek számára az élet még egy kiaknázatlan kincsbánya, kiknek még úgyszólva múltjuk sincs, mely őket a jövő megvetésére jogosíthatná; fiatal embereink fitymálva fordulnak el az élettől, és boldog­talanoknak vallják és hiszik magukat. Szomorú jelenség ez, kétszerre szomo­rúbb, mert míg egyrészt az idő előtti túléret­­lenséget jellemzi, másrészt jelen időnk kór­állapotát tünteti elő, intvén bennünket, hogy e métely kiirtásán minden erőnkkel fáradoz­zunk. De kérdjük, miért van ez így ? Miért érzi magát oly sok ember boldog­talannak, holott a Mindenható végtelen jósága mindennel megáldá az embert, hogy boldoggá tegye? Íme itt van a nagyszerű természet min­den bájaival, ez a mienk, rendelkezésünkre áll , nekünk megadatott az ész, hogy ezen adomány nagyszerűségét felfoghassuk, és megadatott a szív, az érzet, hogy annak kel­lemét átérezhessük, és mégis vajmi sokan vannak a boldogtalanok. Igaz, hogy az embernek sokat is kell szenvednie, nehéz megpróbáltatásokon megy keresztül; néha egész élete egy végtelen szenvedéssé fajul, de ez még mindig nem igazolja jelenleg tapasztalható, többnyire csak elképzelt boldogtalanság álalános voltát, nem igazolja azon járványszerűleg elterjedt élet­­untság okszerűségét, melylyel mai nap a tár­sadalom minden rétegeiben találkozunk. A nagy szenvedések — hála a teremtő­­nek — aránylag kevesekre vannak mérve, és aki bennök sinteni elég szerencsétlen, az vigasztalja magát a hit és a türelem isteni malasztjával. De a­ki ezektől mentve van, kinek csak múlékony bajok keserítik életét, vagy az olyan, kit csupán az örökös jólét, a minden bőségbeni fogyatkozás bánt és gyö­tör, az még korántsem vallhatja magát bol­dogtalannak. Ám tekintsünk szét, és számos embert látunk, ki boldogtalannak vallja magát, anél­kül, hogy erre helyes oka volna; ismét má­sokat látunk, kiket önkezök tett boldogtala­nakká, míg egy harmadik rész — és ez a túlnyomóbb számú — merő divatból és maj­­molásból tartja magát annak. Messze vezetne célomtól ezen állításomat példákkal kifejteni, meggyőződhet erről min­denki, kinek módja van különféle osztálybeli emberekkel érintkezni. De visszatérek azon kérdésre, hogyan lehet az ember boldoggá? Erre megfelelni leszen célja a jövő soroknak. Régi, de igaz közmondás, hogy amint vet az ember, úgy arat, de leginkább az emberi életmódra alkalmazható e példabeszéd örök igazsága. Mert ki tagadná, hogy az élet a földön­­létel hasonlít egy tag műveletlen földhöz, melynek szántó vetője az ember; e tőle függ és saját szabad akaratára bízatott annak jó vagy rész művelése; mert az ember, e remek­műve a teremtésnek birtokában van a jó és rész közötti különbség tiszta öntudatának meg van áldva az ész hatalmas fegyverével, és szívében lángolnak nagy és magasztos érzelmek. Legyen tehát minden ember gondos és lelkiismeretes szántóvetője életmezejének, azaz használja föl életét jól, adja meg minden napnak a maga munkásságát, és tanulja el­tűrni annak terhét. Munka és szorgalom után egye meg kiki kenyerét, s ha kissé rozsos is leend néha-néha a kenyér, édes leend ez mégis, mert minden verejték­csepp, mely a munkás homlokán gyöngyöz, a legdrágább gyémánt értékével mindig felér. Legyünk tehát munkás, szorgalmas és igyekvő emberek. Dolgozzunk nem kényszer­ből, sem viszonyaink nyomasztó voltánál fog­va, hanem azon nemes öntudatból, hogy a munkásság megtisztelő erény, gyakorlása pedig mennyei áldás. A dologtalan ember átka a társadalom­nak, és nálánál rútabb korcsfajzatot alig mu­­tathat, fel a lAin felbuvár­­tatásnak tekinti a mun­tát,la­pfis hasiínen a haz­­lusta szegény és a tömérdek számmal lévő ingyenélő gazdag. Dolgozni, ez rendelteté­sünk egyik alaptörvénye, munka után tisztes­ségesen megélni legszebb fentartási módunk. Kedveljük meg tehát a munkásságot, mert áldás lészen rajtunk, a földön és holtunk után ez lészen legmaradandóbb emlékünk egykori tételünkről. (Vége köv.) Barth László: Válasz a hattyas-ballagitói földek kérdésében közölt „Ellennézetek­re. II. Miután Assa-Kürthi úr cikkeinek beve­zetéséül Fotti Jánost a hattyas - ballagitói földek 15 évres átvételénél a lehető legszebb színben elénk állította, (melyet bátrak vagyunk hinni, való értékére leszállítanunk sikerült) áttér ez ügynek szerinte úgy látszik fő fő, szerintünk azonban igen is másodrendű olda­lára, a kár vagy haszon kérdésére, s több fölhozott adatok (de milyen adatok!) nyomán azt, hogy a kérdéses földek 16 évi ingyenes használata F. Jánost csakugyan elszegényí­tette, annyira bebizonyítottnak hiszi, hogy végre egy erős kitételt merészel kockáztatni, fölkiáltván: „mindez (már t. i. az ő adatai s az ezekből folyt elszegényedés valósága) nem titok, s tudván tudja azt Szegeden — a rész­aka­raton kívül — mindenki.“ A. K. ur szerint bizony szép kevesen volnánk jóakaratunk Szegeden, hanem hiszen legyen az ő hite szerint, ha ugyan maga is hiszi azt, amit beszél. Azonban ne higyje mintha mi épen olyan mérték fölött köszi­­vüek volnánk; tudjuk mi azt, hogy F. J. nak voltak 8 pedig jelentékeny károsodásai, ezt eddig sem tagadtuk, de nem is volt okunk rá, valamint most sincs, — de tudunk ám sok egyebet is, amiket A.-K. ur úgy látszik, nem tud, vagy nem akar tudni. Mielőtt azonban ezek elsorolásához fognánk, A.-K. ur némi kis elferdítéseit kell helyreigazítanunk, mikkel következetlenséget akar ránk sütni Ránk fogja ugyanis, hogy mi a haszonélvező F. Jánosnak a kérdéses földekből­ vett jövedelmeit az első években nagyon szerény számítással 3—4000 írtra tettük, lentebb pedig ugyane földek bér­összegét a 15 évre átalonként 15.000 frjával számítva,­­tehát —­ úgymond — épen azon első évekre is, melyek jövedelmét már ma­gunk 3—4000 írtnál többre nem becsültük,­ 225.000 frtra rugtatjuk. Ez első tekintetre következetlen, fölületes számítás volna, csak­hogy cikkeinknek bármi szigorú átvizsgálása mellett sem találtuk sehol azt a 3—4000 frt jövedelem számítást; de még ha ezt állítottuk volna, akkor is csak látszólagos a követke­zetlenség, mert alattomban értetnék, hogy az első évek kevesebbjét, a későbbi évek több­jével kiváltjuk kiegyenlítettnek tekinteni. Ez tehát ferdítés, valami­nt az is, mintha mi hát­rább azt állítottuk volna, hogy „e földek bizonyos 20—25.000 forintért bérbeadhatók lévén, annyit vontak el évenként a város jövedelméből.“ Csak az a kis szó „évenként“ nem illik oda, mert az igaz, hogy ezt állítottuk, de csupán ezen évre, a mostanira, mely volta­­képen a vita tárgyát képezi. Továbbá mi a Fotti család panasztott tönkrejutása ellen csak úgy odavetőleg azt találtuk mondani, hogy hiszen most is 700 köböl repcéje, 800 köböl búzája s nagymen­­­­nyiségű kukoricája van eladásra. Nosza, ezt megtagadja A.­K. úr és azt mondja, hogy mi­után a fönnemlített repce és búza értéke nem ad ki többet 10,000 írtnál, gondoskodtunk a képzelődés kisegítésére hátulsó ajtóról, határo­zatlan mennyiségben említvén a kukoricát, hogy a még hiányzó 10,000 frtot a tájékoz­­hatlanok erre róhassák föl, s igy az általunk erőltetett 20,000 frt évi jövedelem mégis ki­jöjjön; pedig — úgymond — ország világ tudja, hogy Fotti M.-nak a f. évben mind­össze 32 hold feles kukoricavetése volt, ez tehát ki nem adhatja a még hiányzó 10,000 frtot. Ha ez, amit itt A.­K. ur nagy naivul ránk fog, igaz volna, ezért az együgyüségért csakugyan megérdemelnénk, hozgá mindenki kinevessen , ámde e föltevés.ftUfiU.allatt­i­ucsés földek évi jövedelmét kihozni akarni, bizony eszünk ágában sem volt, mert ha Fotti M. múlt évi jövedelmét akartuk volna kihozni, bizonyára nem felejtettük volna el fölemlíteni és számba venni, azon csekélyke kis körül­ményt, amiről persze A.­K. ur nagy bölcsen hallgat, miszerint Fotti M. 710 hold b.-balla­­gitót földet bírván, ebből tudtunkra csupán mintegy 200 hold volt közvetlen kezelése alatt, az emlegetett terménymennyiség tehát csakis ennek eredménye volt; de hát hol van még 510 hold? Azt­ hiszi A.-K. ur, hogy jövede­­lemszámitásnál ezt kifelejtettük volna, mint azt ő cselekszi, midőn Fotti M. évi jövedelmének kimutatásánál megelégszik a fönemlített termények pénzértékével, t. i. 10.000 írral, meg még valamicskével? — Hogy ez az A.­K. ur által ignorált 510 hold mennyit ad még a fölebbi jövedelmi összeghez, arról némi fo­galmat szerezhetünk magunknak a következő körülmények ismeretéből. E földek javát pén­zért adta ki, s ezek közül a tiszaszéliek, mint e földek lelke, 20 forinton alól soha sem ve­tettek ki, amit 5 írtjával 8­8 köb­öl töltési köteleztetés mellett adott ki bérbe, az már alantibb minőségű föld, melyet az alsóvárosi szegényebb nép így is szükségből szívesen vállalt­ fel. Némi kis tájékozás végett kieme­­lőleg csak azon mintegy 40 holdat tevő lucer­nássá alakított földdarabot említjük föl, mely tömérdek apró részekre fölosztva, belőle 400 □ öles, tehát 1/3 holdas darabok 30 tól 40 frtig menő évi bérösszegért vetettek ki. Tehát csak e 40 hold évi jövedelme közép­számítással mintegy 4000 frt. És hogy ez így áll, azt Assa-Kürthi úr vagy bármely kétkedő kívánságára tanukkal igazolhat­juk. Hogy már most a még fönmaradt 470 haldból képzelődés nélkül is ki lehet a még hiányzó 6 ezer frtot, vagy tán többecs­­két is, nagyon szerény kalkulussal hozni, azt már talán A.-K. ur is megengedi. — Ezekből láthatja A.-K. ur, hogy nem épen olyan köny­­nyedén odadobott állítás az a 15—20,000 frt évi jövedelem, s hogy ismerve e földek be­csét s helyes kezelési rendszert föltételezve, szigorú számítással talán még jóval többet is ki lehetne hozni; azt pedig igen is jól tudják, hogy — leszámítva a töltésezési mu­lasztásokat — F. J. úr igen ügyesen kezelte e földeket. Miután a részünkről 15—20,000 frt évi jövedelem állítással A.­K. ur olyan öreg anyóka féle ráolvasással agyoncsapni hitt bennünket, azt kérdezi nagy jelszóval, hogy ugyan me­lyik földesúr vagy birtokos állhatna elő, nem e megyéből, hanem a sokkal jobb talajú bá­­nátból, aki elmondhassa, hogy birtoka hol­danként egyre má­ra 25 forint évi jövedelmet hoz? E tekintetben csak azt felelhetjük, hogy a jövedelem mennyisége mindig a föld minő­ségétől , a kezelés helyességétől függ. Azonban hogy az a 25 frt tiszta jövedelem nem oly képtelenség, mint ő hiszi, arra nézve pozitiv adatokkal szolgálhatunk. Az ujszegedi králicai legelőből egykor a korcsmáltatással együtt, csupán az átvonuló marhák legeltetésére kiadva volt 99 holdból most 6 évre haszonbérbe adott 86 hold évi jöve­delme 2452 frt 75 kr; esik egy holdra 28 frt 52 kr. A röszkei 20 hold föld évi haszonbére 420 frt 30 kr. — esik egy holdra 21 frt. A hattyasi, két vaspálya közti 18 '/a holdnak 1863- és 1864-ik évi jövedelme 1052 frt 90 kr., tehát egy évi 526 frt 45 kr. — esik egy holdra 28 frt 71 kr. E három rendbeli földek egy holdjára esik középszámitással 26 frt 7 kr. évi haszonbér. Tehát egy holdra több esik a lehetetlennek állított 25 rztnál, és ez csak bérjövedelem, pedig még a bérlők is nyerni akarnának ám valamit. Ezekből láthatja A. K. úr, hogy az ilyen csodának fölkutatására nem kell messze menni, föltalálható az itt helyben is. Már most megengedi A. K. úr, hogy e kimutatott jövedelmet a nagyrészben kerti vé­leményeknek alkalmas h.-ballagitói földeknél is fölvehetni, mi a 710 hold után egy évre 18,509 frtot tesz ki, csupán bérjövedelemben. De hogy egyes ember keze alatt, ügyes, rész­ben saját kezeléssel sokkal több jön ki, arról az említettük 40 hold lucernás példája kezes­kedik S.azotL tArj y _h­op*v tava! «7. 1^Sz.álvna nem kevesebb mint 28,900 frt; ugyancsak elad­ou tooo touoi l—a., akkori jó árak mellett, (9—11 frt volt köble.) a kö­zép árt véve 10 frtjával, ez tesz 20,000 frtot, mi összeadva 48,900 frtot ad ki; azonkívül felesei minden hold után 2 véka paszulyt tartoztak adni a fél termésen kivül, s ha mást termesztettek, azt venniök kellett; ez is nem megvetendő összeget hozott be; s még ezen kivül is hátra vannak az 5 frtért töltéskötele­zettsége mellett kiadott földek. Miből kitet­szik Fotti J. kezelési ügyessége is, melylyel ugyancsak ki tudta ám azokat a földeket zsákmányolni. Minő rengeteg összeg jön itt ki A.­K. úr? egy ilyen jótermésü év nem képes-e két há­rom silány vagy csapásos évet pótolni! Bizo­nyára igen. Ennyi s ilyen adatok, (miket, újra is­mételjük , bebizonyítni is képesek vagyunk) azt hisszük, untig elegendők az általunk állí­tott s A.­K. ur által tagadott 15—20,000 frt évi jövedelem kimutatására s talán annak megcáfolására is, hogy F. J. e földekből 16 év alatt tönkrejutást aratott volna. Már most térjünk át A.-K. urnak szána­lomgerjesztésre szánt jeremiádjaira, melyek­ből a Fotti családnak e földek miatt lett el­szegényedését hiszi kimutathatni. Mire támasz­kodik A.-K. ur a sokat és hosszan emlegetett károsodások bizonyítása végett? Egy 1861 ki okmányra, mely hivatalos jelentése egy a város által Fotti J. kérelmére kiküldött bi­zottmánynak a hattyas ballagitói földek viszo­nyairól. Nagy követ dobott elénk A.­K. ur, de mégsem oly nagyot, hogy kellő erélylyel , egy kis bátorsággal el ne tudnánk hengerí­­teni. E végből mindenekelőtt ez okmány keletkezésének történetét, az akörüli jellemző részletekkel együtt, kell elmondanunk, mely reméljük, elég épületes lesz másokra nézve is. -------------- —gyá r. Levelezések. Pozson, december 1. 1664. (Rész bor semmi pénz. — Pozsoni önképző társulat. — Dalárda.) „Itt van a zúzos december! Bort igyék most minden ember, mond Csokonai.“ Igen fára de először is, nálunk a december nem csak nem zúzos, sőt nagyon is locs-pocsos, már t. i. ahol kövezet nincs. De volna^1" zúzos, bort még sem ihatnánk Lop’annol termett, s ami kevés mégis hitel meg a£ar_ három emberes, azaz hogék meg kell fogni" juk itatni, azt két.*1'tölti. A Szegeden Lövő a harmadik me** 1

Next