Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)
1864-12-14 / 100. szám
* Az ostromállapotra vonatkozólag Bécsben törvényjavaslatot akarnak előterjeszteni. E javaslat már átesett a miniszerek tanácskozásán s most már nyomatás alá kerül. * Orosz-osztrák kereskedelmi szerződés lenne a „P. C.“ szerint készülőben, s e célból egy magas rangú orosz államhivatalnok már hosszabb idő óta van Bécsben. * Langiewic volt lengyel diktátor szabadon bocsátása tárgyában Rechbauer a reichsratb képviselőháza elé egy kérvényt terjesztett elő. * Mozgó színpad. Molnár György egy tervet készített, hogyan lehetne a színpadot mozgósítani s átalában valószínűbbé s könnyebben átalakithatóvá tenni. Találmánya mintája, a szükséges gépezet és szerkezet tá a &. A szépdouibi korcsmárosné.*) : Hallod-e hűséges, bakon ülő szolgám! Egy ital jó borra esd be szomjúhoznám, Fakupában hoznád, most azt se keresném, Kezed fáradságát aranynyal fizetném.“ Merre amaz egyes galamb, vagy varjú tart, Az aranyos hintó egyenest arra hajt. Dombi korcsmárosné néz ki az ajtóból — Egy aranyos hintó hát csak ni befordul, Oda kanyarodik egészen elébe, Mintha bizony jöttek volna csak ő érte. „Hamar egy kupa bort, gyöngyöm korcsmárosné.“ Hozza a kupa bort a gyöngy korcsmárosné. Kihajol ám az úr selyempárnájáról, S hát a szép asszonyon szeme szája bámul. „Hadd nézzek egy kicsit csillogó szemébe — Eszemadta szája hol termett ily szépre? Gyöngy a dereka is — édes a szava is -Dehogy le nem szállok egy kicsit magam is.“ Kis kupa, nagy kupa, megtelik, meg kifogy. Hanem azért az úr nem indul el sehogy. A gyönge ölelés kedvére van nagyon, Igen ott ragadt a mézes kis ajkakon. „Hallod-e angyalom, eszem a szentedet! Úri dámák között vagyon a te helyed. Két gömbölyű melled, puha bárány vállad — Hogyis ne, dehogy nem , egy rongyos csárdának! Bíborba járatlak, tafota-selyembe — Azt a nevetésed! Ülj hamar ölembe, lue HA UiciuDv , »a— - t!_iz —1,„ a S a szép korcsmárosné beül a hintóba. Csakhogy elindultak, alig mentek, alig. Hát már a szép asszony szive szomorodik. „Édes szép angyalom, nekem le kell szállnom, Rojtos pruszlikomat ott hagytam az ágyon* — „Majd mikor ez az út visszafelé fordul, Meglásd akkor te is kiszállhatsz hintómbul.“ Alig mennek tovább, egy kicsinykét alig, A szép asszony meg csak egyre rimánkodik : „Ha én most egy kicsinyt leszállhatnék — tudom Nem lenne énnekem többet semmi bajom.“ Kinek jó dolga van, kit nem szúr a párna, Oda sem hederít a rimánkodásra. A hintó csak robog, szegény asszonyt viszik — „Jaj édes istenem álljunk meg egy kicsit! Szülőmnek, uramnak, csecsemő fiamnak — Hadd szólok egyet a boldogtalanoknak!“ Tolnai Lajos. Az a remény ...!? — Novella. — Irta Kulcsár József. (Folyt.) N. Samustorn. Jó két hóig nem tudtam magamról semmit, hogy elhurcoltak ide, az itteni kórházba még kevésbé. Ma tudtam meg az orvostól, hol vagyok? Csak felgyógyulásomat várják abból a rám hajtott kő által nyert halálos ütésből, azután levisznek ismét az itteni bányákba, hogy sohase is lássak többé napvilágot. Én istenem, én istenem! miért hoztál vissza az életre, miért nem vontad el e rám várakozó iszonyú szenvedéseket. A te szerelmed által jött létre a világ, miért sújtasz hát engem, mikor nem vétek az nálad, ha valaki szeret! Aki szereti a legszentebbeket: téged, hazáját, anyját, aráját, testvérét! Sokszor gondolkodtam én már azon, hogy te nem szeretsz engem, te nem szereted teremtményeidet, mindenkit hagysz a maga sorsára, ha jót hoz neki a vakeset, neked kell megköszönni; ha rásujtott ez balkezével, hozzád kell fohászkodnia, hogy adj neki valamit, amivel legalább vigasztalhassa önmagát. Te mégis megszánod őt; adsz neki egy szép álmot, ami mindig álom marad; adsz neki, amit csak a kétségbeesettnek nem adhatsz : csábítón mosolygó reményt. Van e haszna? nincs-e? te tudod azt! Sírom szélén majd megtudom én is. Sokszor volt már eszemben, miért szenvedjek én hiába? miért nem ugrom át e kínokkal, viperákkal teli árkot, hogy ott legyek a túlparton, hol bizton megtudom, mi hát az a remény? Hányszor álltam a bányaüregek partján, melyek öble tán feneketlen, hátam mögött állt az őr, káromolta anyámat, hazámat, kedvesemet, engem pedig vérig vert korbácsával, miért bámulom a fölöttem sivító denevéreket, miért nem vágom az ércet a köböl. Ez is fájt, ez ütés, de amit lelkemen ütött, az sajgótt, az égetett, milyen könnyen szabadulhattam volna e fájdalmaktól, csak egyet lépek az üreg fölé, azután vége lett volna mindennek. Hanem olyankor te mindig adtál egy kis reményt, hogy vége lesz mindennek amúgy is, és én feláldoztam érte hátamat, lelkemet és szivemet. Azután megint volt olyan alkalmam, ahol már nem lehetett tovább tűrnöm. Eszembe jutott az az eset, mikor ott a nyugalom óráiban megcsókoltam azt az árulót s elmondtam neki minden titkomat, hogy kigunyoltassam aztán, s ha eddig csak félig fájt a lelkem, fájjon most egészen, egészen bent is, a szentek személyében. Egy érc-kohó előtt álltam, a kazánban folyt az izzó ólom, csak bele kelle magamat vetnem, hogy ne tudjak semmit a múltról, ne sírjak a romlott emberiség miatt s ne epekedjem az el nem következő szebb jövő után. Te fülembe súgtad: „örülsz te még az életnek!“ azután lehajtottam fejemet s tűrtem tovább, mint a barom, aki csak az éhséget érzi. Most is előttem áll egy üvegcse, kereszt van rá kívül rajzolva; az orvos intett, nehogy megtaláljam ízlelni; magamnak is van annyi tudományom, miszerint fölismerjem, hogy az a leggyorsabban ölő méreg. Egy csepp ebből... de a reményből is egy csepp, s nyugodtan várom a meggyógyulást, mely után ismét le kell szállnom az örök sötétségbe. Jöjjön, aminek jönie kell, itt a napvilágon, itt e hósivatag fölött még szebben virágzik reményem lombos fája, még jobban csábít tán soha el nem jövő, de egy egész életnél többet érő percnyi örömekkel. Lehetetlen talán, de kell neki hinnem, mert az, amit e méreg által nyerek, tudom, hogy semmiség, de amit a türelem által nyerek, lehet, hogy nem leendálom. Kezemben a zöld folyadékkal telt üvegcse, szemem előtt a légben csábképek, mit a remény angyala vagy ördöge festett oda. Ismerős utcában járok acélsodrony ingben , haragos veres tollas sisakkal fejemen, fényes szablyával kezemben; a paripa csak úgy ficánkol alattam. Ablakokban, háztetőkön, fákon, tornyokban a lengyel nemzeti zászló miriadja, mellettök mindenütt mosolygó honfiak, honleányok telebokrétázva, nem gyász öltönyben többé, szép nemzeti viseletben, virító színekkel. Kezeikben lobog a koszorú; ajkaikon az édes szív, édes „isten hozott!“ üdvözlete; szemeikben könyük, a mienkben is azok; némán tartjuk karjainkat az ölelésre; fejünkön virág, lábaink alatt virág; a szabadság zászlóján is az; sziveinkben is az öröm virága és mindenütt a szózat: „Oltárod előtt hálát adva sirunk, Szabad hazánkat visszaadtad Urunk!“ Megállunk a főtemplom előtt, leszóltunk paripáinkról és ott imádkozunk sokáig, mélyen és elfeledünk minden keservet, minden bánatot és készülünk a még nagyobb örömre, amit legutoljára tartogat mindenki, hogy az legtovább, örök életig tartson. Lakóink felé térünk, áll-e még a hajlék, csinosan fehérre meszelve? nem fekete tiszkek meredeznek e helyén? nem törődünk vele, a hazáért pusztult el az, ha lebírtuk verni a haza ellenségeit, azzal a karral fölépítjük mi vityillónkat is. Szívdobogva lépünk közelébe, ha a hajlék elpusztult, nem pusztultak-e el annak lakói, a kedves anya, a hű szerető, a felserdült testvérlányka? Ott állnak a romok fölött mind a hárman, anyámat úgy tartja karjánál fogva a két hajadon; nem bir már szegény megállni lábain az öröm miatt; messziről meglátott, hogy én is ott vagyok a honmentők között. Elfeledek mindent, mikor ezt látom, elvetem fegyverzetemet, odarohanok, átölelem mindhármukat és úgy sirunk mind a hárman, hogy majd megszakad a szivünk s csak lassanként bírunk egy-két szót rebegni: „angyalom, kedves bátyám, édes jó anyám, lelkem, szerelmem, szívem, életem!“ .... Ilyen képet fest elém ez a remény, és én elvetem magamtól a mérget és várom, hogy fölgyógyuljak. Rabszolgaságra-e vagy e boldog pillanatra? most már nem kérdezem. .... Valaki kopog ablakomon. Orvosom eltávozott, a konyhában a cselédség orvosszereket főz, a szobában egyedül vagyok, már két napja beteg. Vájjon ki lehet az ? Föltártam az ablakot. Egy ordas sakálykutya állt ott fölkapaszkodva két első lábával a párkányra, fejét megrázta, mintha azt kérdezte volna: van e még itt valaki kívülem? Olyan humoristikusnak tűnt fel nekem, hogy ez az éhes állat nem a konyhára került egy kis koncert, hanem itt az ablakon akarja kiszedni az alamizsnát. Biztatni is kezdtem : — Kerülj csak a konyhára természet fia. Énnekem magamnak sincs semmim, azután nincs is idebenn senki, hogy kiküldhetnék valakit; magam meg láthatod, hogy alig állok a lábamon. A sakály ellátotta a száját. Azt hittem, hogy beszédemből azt vette ki, hogy mindjárt dobok neki valamit, csak kapja el, hanem bit az emberi nyelven ilyen mondást mondott: — Hiha! az úgy van, mert én fierer vagyok, is az én érdemem igenis nagy! — Mit akarsz? kiáltok dühömben, bámultamban. 'I't 0 „ ,1 Villj polly. Isten veled. Azzal csöndesen elcammogott a többi sakályok közé. Vége köv.) • Mutatvány Tolnai Lisia költeményeiből. Szerk. részeivel, a napokban készül el, s ekkor bemutatja egy írók, művészek s műbarátok köréből összehívandó társaságnak. * Uj báró. Hallomás szerint az egykori nagyváradi és kir. főtörvényszék nyu- ■ galmazott elnöke, Uray Bálint bárói rangot nyert. * Magyar oroszlán vadászok. A „Vadászlap“ jelenti, hogy gr. Széchenyi Béla és Erdödy Gyula hazánkfiai e hó végével Afrikába utaznak oroszlán vadászatokra. Élményeiket a „Vadászlap“ hasábjain fogják közölni. * Veszprémben kölcsön segélyz egyet alakult. * Két arany jutalmat alapított Dili lesz Sándor verebélyi közbirtokos azon helyiségében tót tanulónak , ki a magy. nyelvben legszebb előmenetelt fog tanúsítani. *A belga bank magyarországi jószágainak főfelügyelője Hajnik János lett a nagycenki mintauradalom volt igazgatója. * A „Sürgöny“ ben olvassuk: Kecskeméthy Aurél úr, a „Sürgöny“ eddigi felelős szerkesztője visszalépvén, a lap szerkesztését Bulyovszky Gyula vette át. * Földrengés: Temesváron e hó 4- kén reggeli 2—3 óra között könnyű földrengést éreztek. *A brassói iparkamra, lelépett elnöke Manger Károly érdemeinek elismerését jegyzőkönyvbe igtatta s őt az épen üres fizetéses titkári állomásra választotta meg. * Halálozás. Bernstein Salamon 106 éves korában e napokban Pesten meghalt. Nem csak nagykorú, hanem azáltal is nevezetes, hogy ő a magyar-német-francia nyelven iró Hugó Károly atyia volt. * Szerencse. A Windischgrätz-féle sorsjegyek utóbbi húzásakor a 20,000 frtos főnyeremény magának Windischgrätz hercegnek jutott. * Elfogadható koszorú. Ristori aszszony Alexandriában jutalomjátéka alkalmával vert aranyból készített koszorút és gyémántokból összerokott rózsát kapott. * Szentpétervári levelek jelentik, hogy Gorcsakoff liget kancelláré, Budberget alkancellárrá, Walujeffet párisi nagykövetté, Milutint pedig belügyminiszerré fogják kinevezni. * A postai közlekedés Orosz-Lengyelországgal, mint a pesti postaigazgatóság hivatalosan hirdeti, ismét helyre van állítva s az oda szóló pénzes levelek fölvételének nincsenek többé akadályai. Egyveleg. — A kath. vallás és a papok sorsa Lengyelországban. Az „Uj Presse“ azon orosz császári ukáz alkalmából, mely Lengyelországban a kath. zárdákat eltörli s az egyházi javakat lefoglalja, a fönebbi cim alatt e cikket közli. Midőn Miklós cár egy időben — úgymond — Vilnában a görög nemegyesültek részére egy apácakolostort elfoglaltatott, a megbotránkozás egy fölkiáltása hangzott egész Európában. Ma, midőn Oroszország egy népet megtizedelt, s azon szörnyű munkára vállalkozik egy egész nemzetet, nemzetiségéből kivetkőztetni, valamennyi iskolát eloroszosítani s ősi vallását a legzsarnokibb önkénynyel megtámadja, ezen Európa ma a részvét s elszörnyüködés egy hangját sem hallatja az orosz kormány e legújabb eljárása fűtött. Sőt a szabadelvüségeket fitogtató lapok, mint a „Times“ s némely francia lapok a zárdaintézmények elleni gyűlöletükben még helyeslik, s a kor szabadelvű vívmányát látják e rendszabályban. Anélkül, hogy különös szószólói akarnának a zárdai intézményeknek átalában látszani, mégis az orosz kormány legújabb eljárását durva önkény s minden szentet lábbal tapadó barbárságnak kell bélyegeznünk, annyival inkább, mert Lengyelhonban a kathol. clerus nincs harcban a haladó század eszméivel, sőt épen képviselője azoknak az orosz caesarpapismus ellenében. Hol egy a nemzet tagjaiból választott képviselőtestület tesz módosítványokat a zárda- és vallásügyekben, ott még bizonyos körülmények közt érthető az ily lépés. De itt, hol nem módosítás vagy szabadelvű szellembeni változtatásokról van a szó, hanem csak tisztán a fanatikus boszú művei nyilvánulnak, ott a helyeslés emberiség elleni bűn. Úgyis azon kath. papok, kik a fölkelésben részt vettek, valóban a katonai törvényszéktől nem kiméltettek; a bitó, puskapor és golyó elég áldozatot talált köztük, s valóban a papok részvéte a fölkelésben túlságosan büntettetett meg már eddig is Oroszország által. Mindez azonban csak ürügy; a főcél: a kegyelem nélkül letiport országot egészen a schisma karjaiba kényszeritni, a lengyel nyelvet , a kath. vallást Lengyelországban kiirtani s a fanatikus orosz nép boszuvágyát ezzel meghűteni. De vétett legyen a lengyel papság bármennyit az orosz kormány ellenében, rokonszenvünk s tiszteletünk méltán megilleti azon papságot, mely a nemzet érdekeivel magát ennyire ugyanazonosította. Valóban ritka jelenség Európában jelenleg oly clerűs, mely a nép Ügyéért oly hősileg vértanuskodik, majd mindenütt a hatalom részére látjuk azt állani, megfeledkezve azon magas küldetésről, melyre a gondviseléstől tulajdonképen hivatva volna. Franciaország, Német és Olaszhonban a roszul értelmezett túlbuzgóság elkülönözte a derűst a nemzeti törekvésektől, sőt nyilt s titkos elleneivé tette. A lengyel papság nemes és dicső kivételt képezett. Érsekei és püspökei a börtönt , Szibériába való száműzetést elébe tették a nemzetüknek tartozó kötelmek föláldozásának; lelkészeik a hazaszeretet szent lángját ápolták az egyház, a csatatér és vérpadon. A lengyel clerus bebizonyította, hogy a vallás még bir vértanukat fölmutatni s egy szent eszményért lelkesülni, tűrni s szenvedni. Azon percben, midőn Róma, a lengyel clerus legújabb viseletét a fölkelésben a legélesebb kifejezésekkel kárhoztatja, a pápa világi hatalma iránti tekintet az úgynevezett „katholikus“ lapokat hallgatni s Oroszország rendszabályait a béke helyreállítása végett Lengyelorságban, mintegy helyeselni kényszeríti, időszerűnek találjuk leghatározottabb tiltakozásunkat e legönkénytelenebb s jogtalanabb eljárás ellen, mit csak egy nemzet s annak legszentebb vallása ellen elkövetni lehet, leplezetlenül nyilvánítani, annyival inkább, mintán némely álszabadelvű lapok még némi haladási nyomokat igyekeznek e fanatikus orosz rendszabályokra rátukmálni. — Rémtörténet. Londonban különös rémtörténet forog közszájon, mely hír szerint Konstantinápolyban Mahmud Jellaudin hasa háremében történt. Ez a Mahmud Jelladin hasa, hasonrangu hercegek hiányában abban a magas, de épen nem irigylésre méltó szerencsében részesült, hogy Abdul Medzsid legifjabb leányának, a fiatal és bájos Dsemila szultánnőnek választatott férjül. Azon házasságokban, melyekkel szultánunk boldogítják alattvalóikat, a többnejűség, a magas nő kizárólagos javára, igen kicsinyre vagy épen semmire van leszállítva. Azonban az utóbbi időkben Dselma hercegnő egyik szép rabnője mégis okot szolgáltatott a féltékenységre. A féltékeny nő röviden elbánt a dologgal, s egészen a régi szokáshoz tartva magát, egy háremör által levágatta a szép rabnő fejét, s azt ezüst tálba szépen letakarva a gyanútlan hasa elé tétette. — Fedd föl a tálat! kiálta férjére a nő, egy pamlagon nyújtózva s Hargitáját szíva. Mahmud Jelladin, ki semmi roszat nem sejtve, sorbettjét börpölé, fölemelé a takarót. Az alól egy véres fő nézett reá merev szemmel, s ő egy borzalmas kiáltással halva rogyott össze. A szultánná pedig minden megzavarodás nélkül tovább dohányzott. Tudomány, irodalom és művészet. Uj könyvek: *Száz kis történet, jó kis gyermekek számára, Hoffmann Ferenc után közli a mesélő bácsi. Kemény kötésben, színezett képekkel áralt 40 kr. — Ugyancsak Heckenast közelebb kiadta Albach világhírű imakönyvét francia fordításban. Cime Harmonies religieuse: Prizes a l’usage des catholiques par S. Albach, prerre de l'ordre de Saint- François d’ Assise. — Az imakönyv a 17-dik német kiadás szerint van újonnan fordítva és három acélmetszettel ellátva. Ara fűzve 2 frt. * Átalános neveléstan irta dr. Pergring Elek. A m. tud. akad. tagja s egy finevelő intézet igazgatója. Pest 1864. Nyomatott Trattner Károlyinál. Ára 2 ft. * Őszinte tanácsok a szellőmivelést tárgyazólag. Szerk. Simon Vince prépost. Pest, Nyomatot Emich Gusztávnál. Kiadja a györvidéki gazd. egyesület. * Ügyvédi naptár 1865-re. Szerk. Kassay Adolf. Ügyvédek számá'A közlött emlékeztető tárgyakkal s ipézetekre szánt tiszta papírral. Pest IPA,# Kiadta Lampel Róbert. ______