Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1864-09-21 / 76. szám

T & & c Egy szorgalmas iparos története. (Zschocke Henrik után.) (Folytatás.) XIV. Gőgösek családja. Csak estve, midőn Margit és Örzsike egészen a konyhába voltak elfoglalva, volt alkalma Józsefnek jobban tudakozódni atyjá­tól a szomszédház lakói felöl. Félt, hogy a szép és gazdag Ida szivét azalatt más nyerte el, bár ő a leány emlékét szivében szentül megörzé. Ez emlék tán nem kis ruganya volt akaraterejének, melylyel magát szakmá­jában annyira tökélyesítse, hogy tetemes va­gyonhoz jutva, egykor a gazdag örökösnő kezét megnyerje, ez lehetett oka annak is, hogy a csábítás hálóitól, melyek a testi szép­séggel bíró férfiút serdülő tüzes idejében mindenütt környezik, megmenekült. Bizony­nyal nem létezik hatalmas t­ őrangyala egy jól nevelt ifjú tisztasága­ és ártatlanságának a szülei akaraton kívül, mint egy oly nőr lény iránti első szerelem, mely tárgyának szentségében önmagát akarja szentesíteni. — Hogy te mindig csak Gőgösék után tudakozódni! — mondá Mihály apó. — Azok még mindig a régiben vannak. Hogy Róza tensasszony nagy pompával eltemettetett, tud­hatod két év előtt Londonba irt levelemből. Ugymondjuk egészségét torták és sütemények által tette tönkre. A cukrász és pástétomsütő naponkint egy kosár nyalánkságot küldött neki. Egyébiránt vén is volt, hatvanas , leg­alább 10 évvel idősb férjénél. Ez fölfordult világ! Véntyúkot és csibehúst nem jó egy­mással enni. Ezt jól megjegyezd József! Arád, kit menyemül házamba vezetsz, leg­alább 10 évvel ifjabb legyen náladnál. József mosolygva magában, gyorsan kiszámítá a különbséget saját 25. és Ida 20 éve közt. —­ Gőgös Iván uramat illetőleg — folytatá a beszélő — ennek most is több pénze, mint polyvája, több baleset dacára most is úgy él, mint az evangéliumbeli ember. A baleset még nem szerencsétlenség ugyan, de arra való, hogy az embert okosabbá tegye, írnokai, segédei és bizományosai nagy össze­gekben csalták vagy lopták meg, mert erre bízta a hájat szegény bolond. Nyitott pénz­lába mellett a legjámborabb is eltántorodik. De azért nem lett volna szükséges, hogy üzletét abbanhagyva, az órakereskedésről lemondjon az esztelen. Le akartam beszélni róla. Nem használt. Ő oly embernek tartja magát, ki Salamon bölcsességét kanálszámra falta. Nem bánom! Azért bolond, a bolond, mert nincs esze! — De azért nem mennek roszul dolgai? — kérdé közben József. — Nem tudom — volt a válasz. — Legjobb dolga a kötelesnek van, mert akasz­tófavirág mindig akad, nem úgy az arany­műves és tőkepénzes. Azt is mondják, fia ura is, a jegyző nem kevés költségébe kerül. — Hol van Oszkár? — Még mindig Komáromban, mint jegy­ző. Jelenleg hol van ő is látogatóban. — Úgy meglátom holnap ? — És nem fogsz egyebet rajta találni, mint én, és minden más, egy mindennapi fickót azok számából, kiket tömegesen látunk frakkban, iszonyú gögfalakkal és divatos szakállal utcáinkon lézengni; egy pimaszt, ki nem tud és nem akar másról tudni, mint ma­gáról; egy idétlen kamaszt, kit mi sem érde­kel, ki elv nélkül, mint szerencsétlen szélkakas okosat, ostobát összevissza csacsog, és sehol igazságot nem lát, bármily világosan tündö­köljön szeme közé; egy embert, ki a jó és rész, a becsület és becstelenség iránt egyen­lőn közömbös, kinek vastagabb pofaböre van a legjobb bakancstalpnál, szóval nem más, mint egy kiköszörült üveggomb, fölirat nél­küli rézpénz, egy 0, mely számként akar föllépni a világban. — Atyjának e szerint kevés öröme van benne ? — Annál több van a fiúnak atyjában, mert pénzládája aranybánya számára. Most is úgy hiszem, csak azért jött ide, mert hite­lezői jobban csípték, mint bolha az ebet. — Nős? — Az épen nem. Mindenütt nősül, hol sötét van. Számára nincs elfogadhatlan nő, valamint­­Ida nővére számára nem létezik elfogadható férj. — Talán — gondolá magában József — talán reám vár. — Kezével végig simítva arcát kérdé: — Kérőkben csak nincs hiány? — Ezeknek nincs szűkében. Becsületes házias nevelést nem nyert szegény. Valami francia neveldébe küldték, hol jól megtanulta a francia szót, a trillereket és kacérságot. A szomszédházat méhkasként rajongják körül. Férj nélkül nem marad. Szegény ember bor­­nyája és gazdag úr leánya sohasem öregesz­nek meg. S végre a szép számú körmödi aranyok sem r­egvezendők. Különben Ida kisasszony csinos leány, csak az a kár, hogy ő maga is tudja. Még csak húsz évecskéje van. De sajnos, hogy az évecskékből végre is évek lesznek. Nem legkellemesben hatoltak ezek Jó­zsefre. De ismerte atyja hangulatát szom­szédai ellen. Csak egy vigasztalta. Ida el­mentében többször tudakozódott felőle. Tehát nem volt elfeledve. Nem mulasztá el vasár­nap reggel mindjárt a szomszéd családnál tiszteletét tenni. Midőn Gőgös úr csínnal bútorozott szo­bájába lépett, ez épen egy rakás papírt ka­part össze ízléssel dolgozott mahagóni aszta­lánál s a legnagyobb sietséggel annak nyitott fiába zárta. József jól látta, hogy sorsjegyek s más erre vonatkozó számpapirok voltak. Oszkár a jegyző könnyelműn járkált föl-alá a szobába, egy-egy kicsit fütyürészve, azt azonban hamar megszakasztva megfordult s rendkívüli udvariassággal fogadá az érkezőt, vagy húsz kérdést intézve hozzá, melyekre azonban a választ meg sem várá. — Lám! lám! — mondá Gőgös úr, midőn az asztal elöl fölkelve József felé tartott. — Isten hozta Jámbor urat! Szeren­csésen visszatért vándorlásából? Ez a világ folyása. Ön ezalatt nagy, erős, férfias len­n a­t. Ezt nem lehet tagadni, és nóta bene sokat látott és tapasztalt négy, öt, hat év alatt. — Mielőtt József válaszhoz jutott, a jegyző fogá föl atyja szavát: — Átkozottul szép fürtei vannak önnek Jámbor úr. Miért nem növeszti meg szakását is? Igazán nem állna roszul ön képéhez. — Ezt mondva fél dalt csinált s egy dalmát trillázva az ablakon át a nagytéri vizsgálgatá. Ezen a rézműves fiának fölötte unalmas társalgás jó ideig tartott, bár sok társalgási ügyességet fejtett ki, úgy látszék, hogy vagy roszkor jött, vagy a vándorsegéd társalgása botrány a nagyúri házban. Ida néhány barát­nőjével , egy bizonyos Zavinszky nevű len­gyel gróffal néhány hétre vidéken volt, egy gyűlosgyámnok falusi jószágán. Roszabb hírt nem hallhatott József. Hogy az atya és bátya előtt nagyobb hitele legyen, elmondá nekik jelen állását Frankhanban egyik leg­nagyobb kereskedőház élén. A két hallgató nem volt fukar csodálkozásban és szerencseki­­vánatokban. Gőgös úr több rendbeli notabenéket hallatott, fia azalatt a paralagon egy fiatal cicával játszadozott. József végre nem legjobb kedvében el­hagyd a két urat. Övéi körében ismét föl­találta a nélkülözött nyugodtságot. Atyja szívbeli szeretete, anyja gyöngédsége és Örzsike testvéri vonzalma kárpótolta mindenért, Ida távollétét kivéve. Félt, hogy rövid hon­léte alatt tán nem is fogja láthatni, vagy hogy végkép elveszté, mert udvarlói közt volt a lengyel gróf is, s mint hallá, legtöbb kedvezményekben részesült, gyönyörű férfiú s azonfelül a varsói hercegségben nagy bir­tok ura. Három hét után végre visszatért, kire oly vágyva várt, s mivel József nem mulasztá el, bár önmeggyőzésre volt szüksége hozzá, a szomszéd családot rendesen látogatni, mint régi ismerős estélyre meghivatott. Szorult szívvel ment oda. A fényesen díszített terem­ben divatos urak és hölgyek nagy társaságára akadt. S ezen idősbek és ifjak által alakított kör közepén oda jött eléje, szebben mint leg­­édesb álmai mutaták. Mindkettő némán hattá meg magát, tárgyai lévén egymás néma cso­dálkozásának. Igéző pir futotta át Ida arcát, szemei mintegy titkos kéjjel cikáztak József felé. De még mielőtt ez zavarából magához tért, Ida nevetve fordult a társasághoz: — Ach mein Gott! Jámbor úr! alig ismertem meg önt. Das ist merkwürdig! Engedje, hogy a társaságnak bemutassam. Uraim és hölgyeim! szomszédunk, régi játszótársam, jelenleg egy nagy párisi harangöntöde vezetője. József olyformán érezte magát e szaknál, mintha izzó gőzfürdő után jeges vízbe dob­nák. De leküzde indulatát, társalgott min­denkivel, míg Ida könnyelműn táncolt, kacér­kodott és nevetett, nem egyszer kacsintott titkon szép játszótársa felé, futólag beszélt is vele néha, de sohasem egyedül, keresni és kerülni látszott egyszerre. Míg az idősb urak és asszonyságok kártyaasztalhoz ültek, addig az ifjabbak a zongora körül foglaltak helyet, hol játszott Zavinszky gróf által fuvolán ki­sérve, ki megnyerő külsejű finom világférfiu­­nak látszott. Ez és több következő est nagyon unal­mas volt Józsefünknek, mert bármily szere­­tetre méltónak mutatta is magát Ida, nem találkozott és beszélhetett vele egyedül, s a többi ifjak iránt ép úgy viselé magát, mint ő hozzá. Elején csak különösnek, tettetésnek tetszett előtte a leány viselete, de nemsokára levere őt és sértő büszkeségét, utóbb epeke­dés helyett szenvedélye csaknem kihűlt. És mégis, midőn közelgett az idő, mely­ben a székvárost el kelle hagynia, egy viga­lomban, midőn Ida fáradtan egyedül ült, kér­dé tőle, nem beszélhet e Frankhonba vissza­térte előtt tanúk nélkül vele? A leány meg­ijedt, oly közel távoztát hallván, de csakhamar szives készséggel suttogá: — Látogasson meg holnap reggel nyolc előtt. Komornám hozzám fogja vezetni önt. József a kitűzött órában megjelent. Ida egyedül és reggeli fehér pongyolájában igé­­zőbb volt, mint minden előbbi divatkelméivel. Az ifjú újra éledő szenvedéllyel beszélt a régi boldog napokról, esküjükről, a kertbeni fájdal­mas válásról. S szabad még — téve hozzá kezét megfogva — szabad téged, mint akkor Idámnak, egyetlenemnek neveznem? A leány zavarral és pirulva nézett az ifjúra s mosolyogva szólt: — Négy­szemközt menn Lieber, mért nem. De látod József, mások hallatára nem illik. Nem vagyunk már gyermekek. Mondhatom Józsefkám azóta szép fiú lettél. Hogy állunk szivecskéddel hé! — Mint mindig! — válaszolt ez kezét keblére téve — tiszta és hű tulajdonod, mint egyébkor. — Mein Gott! — mondá a leány hitet­len mosolylyal. — Minő becsületes képet vág hozzá. Menj kópé, menj, nem hiszem. Az ifjú aggodalommal nézve reá, két­­kedőleg suttogá: — Ida! szólj nyíltan , sze­retsz most is mint azelőtt? — Itt van la! — válaszolt a leány ne­vetve és szemérmesen. — Ez ugyan őszintén magyarul van kérdezve. De az úrfi tudja, hogy nem lehet miatta reá haragudni. — Ida, kedves Ida! — folytatá az ifjú — mond igazán : szabad még szived. — Wenn Sie wollen madárszabad — válaszolt ez hangosan nevetve, hogy oly jól tudja keverni a magyar és német szót. — Nos azután kedvesem? — Szabad tehát szeretett Idám kezedet atyádtól megkérve oltár előtt__ A leány rögtön befogva száját, szavába vágott: — Csitt erről! Ne légy gyermek. — Zavinszky gróf anélkül is féltékeny. Ismered viszonyomat. Eljegyzésünk, értem Zavinszky­­val, még nem lehetett nyilvánossá, mert kissé büszke szülei megegyezésére kell várnia Lengyelhonból. Láthatod szép angyalom, hogy vissza nem léphetek. — Tehát Zavinszky gróf jegyese! — dadogá József reszkető ajakkal. — Esküidet tehát megtörted. Egy szivet zúztál össze leány! — Nem, nem! — sugá­rz fülébe. — A réginél maradunk. Mit árt, ha azért mégis szeretlek. Miért csinálsz oly savanyú képet? Mint házi barátunk, vagy jószágaink fölügye­lője követsz Lengyelhonba, és azután ........ itt dévaj mosolylyal, hízelegve borult reá és suttogá : — Kedvesem vagy és maradsz’... És azután József........ — Értelek — mondá az ifjú mogorva arccal távolítva el magától. — Ne folytasd, vége köztünk mindennek, — fásulva tántor­gott egy márvány-asztalhoz, hogy kalapját vegye. — Miért haragszol annyira? — kérdé a leány utána szaladva, mialatt mindkét kezét elfogva keblére veté magát. — Hisz Zavinsz­­kyval csak illedéki házasságra lépek. Semmi egyéb. Mért ne lehessek azért tied s te enyém? De óvatosnak kell lennünk. — Gyalázatos! — kiáltott József harag­tól szikrázó szemekkel, s kezeit egy rántással mintegy utálatból kiszabadítá a leányéi közül. Engem csalsz, öt csalod. Bocsássa meg Isten. Én megvetlek! — Hátat fordítva s az ajtót maga után becsapva távozott. (Folyt, köv.)­setet nem lehetett indítani, s ők mint tanúk szerepelnek. Találtak még a vádlottnál egy fényképalbumot is, s nehezítő körülménynek vették, hogy benne Ziska, Húsz, Langiewicz, Garibaldi s egyéb eféle képek voltak. A vádlott a tényt magát nem tagadja. A prágai társulatot azonban azt mondja, nem e célra szervezte, hanem tornázás, vívás, szavalás stb. végett. A tagsági befizetéseken tornaszereket akart venni. Visszatérve Bécs­­be, itt közölte Johnnal és Egannal merész tervét, sőt ajánlkozott, hogy az esküformát ezek számára is lefordítja lengyel és magyar nyelvre, és sajátkezűleg érmeket esztergályo­­zott, melyekben elrejtve az esküformát mindig magukkal hordják. Szándékának indoka a nemzetiségek elnyomatása volt, ezért akart­a­soszut állni. Az elnöknek hozzá intézett kérdésére azt felelte, hogy mindez csak tréfa volt, épen úgy, mint tréfa volt az, hogy a prágai tár­sulatban per „Othello,“ „Jago“ stb. nevezték el­­ magukat. Az egyik tanú Egan szintén azért nem szólt az egészről még tanítójának sem, mert az egészet lehetetlenségnek, meg gyerekségnek tartotta. De se a törvényszék, se az államügyész nem vette tréfára a dolgot. Az utóbbi a kis Rober elitéltetését kéri, azonban részint a vádlott koránál, részint pedig azon körül­ménynél fogva, hogy az uralkodó nemzetiségi viszálkodások ragadhatták el, a rendkívüli büntetés enyhítését ajánlja. A védő, dr. Mühlfeld, legelőször az ellen fordul, hogy az államügyész a nemzetiségi viszálkodásokat enyhítő körülményül hozza föl. Nem engedheti meg, hogy azon nemzet­nek, melyből a vádlott való, miképen juthatna valaha eszébe a császár személye ellen me­rényletet követni el. A­mi már magát a tényt illeti, védence roszul fejezte ki magát, hogy tréfa. Nem tréfa volt az, hanem játék. Elő­adja, hogy a gyermekek néha mily követ­kezetesek játékaikban. Ha katonásdit játszanak, egész figyel­müket a fegyver foglalja el. Játszanak „zsi­­ványost,“ „haramiást“ stb., így az ő védence meg „összeesküvésdit“ játszott. S a­mint senkinek se jut eszébe azt, a ki zsiványt játszik megbünteti, vagy a színészt, ki a ki­rálygyilkost játsza, törvényszék elé állítani, így az ő védence se lehet bűnös azért, mert játszott. A játék, igaz, hogy ostobául volt választva, de reméli, hogy a törvényszék kü­lönbséget tesz a gyökeres játék meg a fér­fias komolyság, a majmolás, meg bősz szán­­dék, a könnyelműség hibája,, meg az ördögi gonoszság bűne között. A törvényszék a vádlottra kimondta a bűnöst s öt évi súlyos börtönre ítélte. Az elitélt védője a föllebezést bejelentette. Egyveleg. — Felségárulási per. Bécsben egy öttagú bíróság előtt e hó 13-kán egy felség­árulási pert tárgyaltak, mely kiválólag azért nevezetes, mert a vádlott egy tizennégy évet alig betöltött fiú. Neve Kober Emil Károly, Kober prágai könyvkiadó fia. A törvényszék előtt fekete cseh nemzeti öltönyben jelent meg. Testalkata megfelel korának, arca ko­moly határozottságot mutat. Magaviselete nyugodt és illemes s a szája fölött pelyhesedő kis bajusz meghazudtolni látszik keresztelő­­levelét. A vád az, hogy Kober boszut esküdött a császár ellen s föltette magában, hogy azt meggyilkolja. Az esküforma, melyet tárcájá­ban találtak, szóról szóra így hangzik: „Én, Kober Károly, a mindenható Istenre örök boszut esküszöm a császár ellen; esküszöm, hogy ha társaim valamelyike bajban lesz, teljes erőmből segítek rajta; s ha majd föl­kelnek, a császárt bárhol megölöm; esküszöm, hogy ezen esküt senkinek el nem árulom.“ ő maga nem is árulta el, hanem elárulta a tárca, melyet a kis összeesküvő egyik pajtása valahol elvesztett, s egy fuvaros em­ber megtalált. Ebben a tárcában még néhány levelet találtak, melyekből kisült, hogy Kober mind Bécsben, mind Prágában összeesküvés szervezésében fáradozott, s a betoborzott tago­kat kitartásra biztatta. Bécsben egy magán­­intézet növendéke lévén, ott különösen egy lengyel és egy magyar fiút igyekezett társul megnyerni. Amaz John Alfred, ez Egan Ede, még egyik sincs 14 éves, azért ellenök keze­ Tudomány, irodalom és művészet. * Heckenast Gusztáv könyvki­adó­ hivatalában megjelent: „Ifjúság kalauza az örök életre.“ Kathol. imakönyv énekekkel és zsoltárokkal. Szerkesztő Tár­kányi Béla, egri tömegyei áldozó pap. Cim­­képpel: 20 iv, csinos kiállítás és diszkötésben ára 80 kr. — Csokonai válogatott munkái. Kéziratok s eredeti kiadások alapján Toldy Ferenc által. Csokonai arcképével. Három kötet. Ára 1 frt 50 kr. — A harminc éves háború története. Irta Schiller Frigyes, fordí­totta Torkos István. Cimképes kiadás. Ára 2 frt. —• Jókai Mór munkái. Népszerű kiadás. „A janicsárok végnapjai.“ Második kiadás I. és II. rész. Egy-egy kötet ára 40 utkr. — A világtörténet tankönyve. Tekintettel a művelt­ségre, irodalomra és vallásra, toldalékul: a német és magyar irodalom vázlatban. Irta dr. Weber György. A tizedik tövitett kiadás után. Első füzet. Ezen munka 20 ötéves füzetben jelen meg. Egy-egy füzet előfizetési ára 40 ujkr. A füzetek hónaponkint rendesen adat­nak ki s mindazon előfizetők, kik 10 pél­dányra fizetnek elő s e végett a kiadó­hiva­talhoz fordulnak, ingyen példányt nyernek; a megjelenő füzetek is postai utánvét mellett bérmentesen küldetnek meg. *A Csengery Antal által szerkesz­­tett „Buda­pesti szemle, hacsak a rész­vét e folyóirat iránt tetemesen kedvezőbb for­dulatot nem vesz, meg fog szűnni. Ezen saj­nos körülmény mindenesetre megbélyegző ta­núsága lenne azon indolentiának, melylyel az olvasó­közönség nagy része a különben is csak lassan fejlődhető tudomány iránt viseltetik Bécsi pénzárfolyam szeptember 19. 5% metalliques 71.20; nemzeti kölcsön 79.30; bankrészvények 776.—hitelintézeti részvények 184.50; ezüstagro 115.75; londoni váltók 115.80; arany da­rabja 5.52. V­­ z ár­­­áS. P P Szeged, szeptemb. 19 én: 6' 7“ 0"'0 fölött. „ 20-án­: 6'4’ 6"'n IJ „ 12-én:6'1“ 0"' )) Pest, „ 19-én: 9' 3" 0" Pozsony, „ 17-én: 3' 4" 0"'P a Orsova,„ 18-án: 7' 2" 0"" Tokaj , „ 18-án: 5' 7" 0"" p p

Next