Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)

1866-08-19 / 66. szám

i Marhatenyésztés Angolországban­. Angliában, hol a gazdászat minden ága igen kifejlett magos­­okon áll, a marhatenyész­tésre különös figyelem fordíttatik, és a jöve­delem egyik jelentékenyebb forrását képezi. A magbarom, melyben az egyes fajok „tisz­tán“ tenyésztetnek, az angol marhatenyésztésben főszerepet játszik; nemcsak azért, mert ebből az angol gazdák a számukra szükséges tenyész­ álla­­tokat ujoncozzák, hanem mert az angol tenyész­­barom egyszersmint tekintélyes kiviteli cikk is. „A vér­tisztaság“ és faj-kitűnőség egy tenyész-csordára nézve a fődolog; ily álla­tokért aztán roppant árakat fizetnek. De éppen e nagy áraknak lehet tulaj­donítani, hogy az elsőrangú csordákból arány­lag csak csekély számú darab kel el; a jöve­delem főforrását tehát kiválóan a bikák kibér­lése képezi. A marha eltartása ily csordákban igen költséges; a borjú számára az anyán kívül még dajkát is tartanak; kivált azért, hogy az anyát meg ne erőtessék, hogy pedig az ifjú állat gyorsabban fejlődjék, lenszakkal (lenmag­­pogácsával,­ zab- és babliszttel, valamint zöld eleséggel bőven látják el. 1860. Nyolcadik évfolyam. avegj­elen: Betenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szorsz­oszszösi Iroda: Ötpacsirta utca Terestyéni ház emeletében. Kiadófalvzatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési feltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre.................................... . . . 8 frt. Félévre........................................................4 „ Évnegyedre...................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre..................................................6 frt — kr. Félévre.......................................................3 „ — „ Évnegyedre..................................................1 „ 80 „ Hirdetések­: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beiktatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 uikrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger /.wig­mond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám ára is kr osztr.­ér/. Más „néhány szó a Tiszaszabá­­lyozásról.“ Gyöngeségök az embereknek, hogy sze­rencsétlenségek , csapások idején minél több hozzáférhető, de mindenkor rajtuk kívül eső bűnbakot fedöznek föl, melyeket aztán, néha képzelt alapokon elárasztanak kárhoztatásaik­­kal, nem ritkán csak azért, hogy meggyűlt humorjukon tágítsanak; de még nagyobb gyön­­geségök az embereknek, hogy efféle bűnbakul oly dolgokat is fognak elő, melyek világosan egyetemes jótétemények, s melyeknek kezdemé­­nyeztetése annak idejében közlelkesedéssel fo­gadtatott , — és ekképen szomorú bizonysá­gát szolgáltatják annak, hogy az emberi gondolkodás mily változó s az erős meggyő­ződés milyen ritka. Ha visszaemlékezünk azon, bizonyára na­gyon is indokolt jeremiádokra, melyekkel csak alig néhány év előtt a Tisza áljától elborí­tott vidékek lakói, a lápok utján megrázkód­tatták , mozgásba hozták az egész országot, — és egybevetjük azokat az ez idő szerint mind gyakrabban fölmerülő panaszokkal a Tisza szabályozottsága ellen: meglepetve kér­dezzük nem azt, hogy igazsága volt-e gróf Széchenyinek, midőn életének egyik föladata­it tekinté a Tiszának mielőbbi meg­szabály­oz­­tatását, — mert ez fölül áll minden kérdé­sen, — hanem azt, hogy miként igno­­rálhatják némelyek az igazságot oly érvek álcája alatt, a­melyek inkább önnön mulasz­tásainknak s átalában az emberek gyarlóságai­nak bizonyítékai ? A Tiszaszabályozás nem hogy nem korai mű, minden csatornázás és faültetvények nél­kül is, sőt, ha 50 évvel ezelőtt befejezte­tett volna, ma már a csatornázás jótétemé­nyeit élvezné a megigázott folyó vidéke. Azt kívánni, és éppen a pénztelen Magyarországon, hogy a folyamok szabályozása és azok vidé­keinek becsatornázása egy füst alatt teljesít­­tessék, annyi, mint az egészet ad graecas calendas halasztani, mert az öntözési rend­szerrel egybekötött csatornázás, magánál a főfolyam szabályozásánál is többe kerül. Megjegyezvén, hogy az esőhiánynak a kiöntések és faültetvények hiányából való kö­vetkeztetése, mosolyra gerjesztő oly féle elmé­leti okoskodás, melyet tapasztalati adatok özöne a nagyot mutató ürességek színvonalára szállít, s mely ha alapjában igaz volna, akkor nem tartoznék a lehetetlenségek közé, mondva csinálni az esőt: — a többi elősorolt s a Tisza szabályozott voltának beszámított szeren­csétlenségek éppen nem ezen vállalat üdvte­­lenségére, hanem némely társadalmi bajainkon kívül egyenesen arra utalnak, hogy a közön­ség minden számítás és higgadt meggondolás nélkül esett neki a szabályozás által nyert földnek. Avagy oka-e a Tiszaszabályozás annak, hogy Csongrád megye földmi­velői, miután min­den közös birtokot fölosztottak maguk között (mi kifogás alá nem vonhatólag történt, mert a közös legelők vissza­hajtása ma ép az lenne a gazdálkodási téren, a­mi a „P. Hírnök“ ismert óhajtása a politikáin), minden talpa­latnyi földet egyszerre és azóta folytonosan feltörtek és búza alá fogtak, úgy, hogy pél­dául a roppant kiterjedésű vásárhelyi határ­ban , hogy egyebet ne említsek, még az 1863-diki év után is, — a­mikor pedig ki­tűnt, hogy itt a lucerna oly nagy szárazság­ban is többször kaszálható — szép kicsiny számot adnak a mesterséges takarmány ter­melésre fordított összes terület holdjai ? — Avagy a Tisza szabályozott volta az oka, hogy a tiszavidéki nép még mindig a végte­len szabad legelők után áhítozik, s az istálló­zásra nem is gondol? És a Tiszaszabályozás okozza, hogy a haszonbérlők, a kockáztatás­ban fölülmúlva bármely játékost, oly hallatla­nul fölverik egymásra az annyiféle viszontag­ságnak kitett földek bérlését? És a­hogy a faültetvényekről is szóljunk, nem azoknak előfogó képességükért, de számtalan egyéb hasznaikért — a Tiszaszabályozók az okai, hogy oly számos évek alatt e részben is alig történt valami? Miután a Tisza, mint korlátlan­ul, irány­adó befolyást gyakorolt a maga vidékén a gazdálkodásra, természetes, hogy midőn sza­bályozva lett, a vízi zsarnokság alól fölszaba­dult határokon a gazdálkodás új elvek és rend­szer szerint volt vezetendő. S ha meggondoljuk, hogy ilyenekhez a köznép magától csak évek hosszú során keresztül jut el, sok kárral fizetve meg a nyert tapasztalást, akkor a mulasztásokért, illetőleg tévedésekért vádolni tulajdonkép csak a társadalom azon osztályát és egyéneit lehet, kiknek polgári hivatása, hogy a tömegnek útmutatói, tanácsadói, a jóban serkentői legyenek. Valóban a végre, hogy megtudja az ember, „mi küzhödt Dániában ?“ elég csak azon egy körülményt ismernie, miszerint noha a cson­­grád megyei gazdasági egyesületnek már hat év előtt formulázott teendői között ott van mind­az, a­mit a változott állapotok meg­kívánhatnak, s a­mi átalában a Tiszaszabá­­lyozást áldást hozóvá teheti, mégis azokból foganatba semmi se ment, és pedig — in ultima analysi — egyedül azért nem, mert a a tagoknak, a megye értelmiségének legna­gyobb része, ő tudja miért, távol maradt, megvonta minden közremunkálását, mintha nem is hazája lenne ez a föld. Ha valaki a Tiszaszabályozás kül- és belügyének mibenállása iránt támasztana kér­déseket, vagy éppen kifogásokat, mint a­mi felől nyilvánosság elé semmi sem terjesztetik, annak volna értelme és lehet alapja, s a fölvilágosítás bizonyára nem is maradna el; — és akkor nem történhetnék meg, a­mi a közelebb lefolyt években Vásárhelyen meg­történt, hogy a szabályozási társulat pénztá­rának, a városi rézszárítási pénztáron 12.000 forint követelése volt, mely azonban üresnek találtatott, noha a közönségtől a maga ille­tékét évről-évre nagyobbára beszedték; — és akkor a közönséget nem bántaná az a bi­zonytalanság, hogy miután már ez ideig közel 40 forintjában van egy holdnyi ártéri földje, nem kerül-e az még három annyiba? De magát a Tisza szabályozásának válla­latát támadni meg s az által átalában minden ilynemű vállalatok iránti rokonszenvet rontani meg az uj vállalatokért különben sem buzgó magyar közönségnél, több mint hiba,­­ ho­lott az embereknek nemcsak polgárisultságát, de életrevalóságát tanúsító külső jelek között egyik legfőbb helyen áll, a szorgalmat meg­hiúsító s az­ért elzsibbasztó rakoncátlan vizek szabályozása. Eh uraim! ha már ez a mi szerencsét­len népünk mindenképen úgy magára hagya­­tott, hogy előtte csak a saját kárával drágán fizetett öntapasztalás iskolája áll nyitva: leg­alább ne fessünk előtte feketére oly vállalato­kat, melyek valódi nagy hazafiak által kez­deményezve, megbecsülhetetlen örökségképen a múltból maradtak reá, és ne gyanúsítsuk legalább ezen téren a nagy­birtokunkat, a­hol azok valóban közjót mozdítanak elő, mi­dőn egyúttal saját javuk at eszközük, é­s a­kiknek kezdeményezése és részvéte folytán jött még eddig létre úgyszólván minden hazai vállalat, míg mi közöttünk csak egy szűk­­körű falusi népbank sem tud megalakulni. H. M.-Vásárhely, augustus 16. 1866. Garzó Imre: Ezen eljárást különösen a marha-kiállí­tásra szánt borjúknál követik. Angolországban a borjú 8—9 hétig, sőt 3 hónapig is szopik s ezen idő alatt anyját nem fejik, nehogy azáltal a fiatal marha kárt valljon. Az utolsó két vagy három hétben a tej­nek egy részét lenszakkal keverik, hogy an­nál táplálékonyabb legyen. Azon gazdák, kik a gulya - tenyésztésre fektetik a fősulyt, mindenekelőtt egy jó bi­káról gondoskodnak, melyet azonban csekély pénzért szegényebb szomszédjaiknak is szíve­sen átengednek, mi nagy befolyással van a marhák átalános nemes­ítésére. De csak azon föltét alatt engedik át, ha nekik a borjúk megvételére az előjog biztosíttatik , és azután nemcsak a saját te­heneiktől nyert borjúkat, hanem amazokat is nevelik. A gulya­tenyésztésnél a borjúk 3 hétig csak tiszta tejet kapnak, és pedig kielégítő mennyiségben háromszor naponként, azontúl a tej mellett még egy jó szénából, lenszak és eldarabolt répából álló keveréket, hogy a fa­latozáshoz szoktattassanak. Ha e keveréket megkedvelik, abból mindig többet, és így természetesen mindig kevesebb tejet kapnak, míg a 12-dik hét lefolytéval a tejjel való táplálás egészen megszűnik. Az első nyáron át a borjúk a legjobb legelőkre hajtatnak, melyek különösen babá­val és herével vannak ellátva, azonkívül kapnak még naponként 1—2 font lenszakot. Az ősz beköszöntésével répa és szecskakeve­rék pótolja a legelőt, a lenszak járulék­a mel­lett megmarad. Ilyképen a jól táplált marha 18 hónap múlva alkalmas a hizlalásra s a szép két éves Shorthorn-ökör körülbelül 14—17 font ster­lingbe vagy 140—170 forintba kerül, az egy évesek 60—80 frtba. Az őszi vásáron legjutányosabban lehet marhát vásárolni, mert minden gazda akkor kevesbíti marhái számát. A bevásárolt gulya vagy közvetlenül a hizlaló, vagy a mezei gazda kezébe kerül, ki azt még egy ideig tartja és azután a hiz­lalónak adja el. Azelőtt a hizlalás a szabadban és a le­gelőn átalános volt , de jelenleg nagyon sokat változott. Mr. Overmann Egmereben Wales herceg­ségben , ki a legderekabb angol mezei gazdák egyike, azt állítja, hogy az istállóban az ökör fél év alatt éppen oly jól meghízik, mint a legelői hizlalás mellett egy év alatt. A célszerű istálló-hizlalás, melyet csak újabb időben kaptak föl, abból áll, hogy az állatok a tél beköszöntésével oly szin alá vitetnek, mely elég alommal van ellátva s annyi turnipssel, a mennyit az állatok száma megkíván. Turnips alatt egy keverék értendő, mely különféle répafajokból, továbbá széna- és szal­ma­szecskából áll. Ily eljárás m­ellett egy 2 éves ökör nem fogyasztott kevesebbet 220 font turnipsnál, és nem nyúlt a száraz élelemhez mindaddig, míg ily gyökérféle tápláléka volt. Igaz ugyan, hogy a marha, kivált az első hónapban has­menésben szenved és csak lassan hízik, de e baj csakhamar elmúlik. Legújabb időben a turnips nemcsak répa és szecskából áll, hanem lenszakot és bab­lisztet is kevernek közé, és ily keverékből egy ökröt 50 font is kielégít, mely neki két 25 fontos adagban nyujtatik. A liszt vagy lenszakjárulék lassan na­­gyobbíttatik, naponkénti 3—4 fonttal kezdik, mig a hizlalás két utolsó hónapjában 7 — 8 fontra is fölrúg. Ehhez járul még körülbelül fejenkint 4 lat só. A jobb gazdák nem szokták a turnipset száraz­ keverék alakjában nyújtani, hanem a sóval együtt főzik. Ugyanazok a hűvös színt melegebb istá­­lóval kezdik fölcserélni, miáltal a takarmány megtakaríttatik, mi különben igen könnyen megfejthető. A lehető legnagyobb nyugalom a kérőd­­zés ideje alatt, időnkénti célszerű változás a takarmányban( étvágy előidézésére, rendes és gondos táplálás) jutányos hizlalás fő feltéte­lei gyanánt tekintetnek. Azt állítják, hogy egy 2 éves ökör, mely körülbelül 150 forintba került, az említett eljárás mellett egy fél évi hizlalás után 280 forintot ér, a gazda tehát 130 forintot nyer rajta. A 130 frtból levonatik körülbelől 90 mázsa répa, minek mázsája Angolhonban 50 új krajcárba kerül, tehát 45 forint. 11 mázsa lenszak, mázsánként 3 forintjával 33 frt, 25 font só 10 frt, szecska 6 frt, ápolásért 4 frt, a veszélyezés és a tőke folyó kamatja tétetik 10%á-ra, tehát 15 frt, az istálló használásáért 1 frt, összesen: 114 frt. Maradt tehát darabonként 16 frt tiszta haszon, meg a trágya, mi az angolok állí­tása szerint éppen egy fél lánc földre ele­gendő. (M. Elsner v. Grunow után.) Mayer Miksa: Fővárosi levelek. Pest, aug. 16. 1866. I. Ha vidéki ember arról az ínséges al­földről a fővárosba készül, hogy itt néhány napot töltsön, jól számot vessen tárcájával, mert itt óriási drágaság uralkodik. Nem te­hetsz egy lépést, hogy meg ne fizettessék veled, a vendégfogadói számlák pedig a leg­merészebb számításon is túltesznek. Mint­hogy pedig az alföldi ember, ha Pestre jő, itt nem szokott koplalni és unatkozni, hanem megnézi a látnivalókat, a közben pedig köny­­nyen megéhezik és szomjúhozik ; ez okoknál fogva ne vedd rész néven jó olvasóm, ha e fővárosi vázlat folyamában vendéglőkkel gyak­rabban találkozol. De nem is írhatnám le híven a fővárost, ha megfelejtkezném a vendéglőkről, melyek­nek Pest annyira bővében van. Nem épülhet itt nagyobb ház, hogy legalább egy vendég­lős vagy kávés meg ne telepednék benne. Minden lépten-nyomon egy-egy ily helyiség örült szemedbe és mindenikbe találsz embert és pipafüstöt és csak nagyon kevésben hal­lasz magyar szót. Ez az oka talán, hogy magyar étlap nem létezik Pesten, úgy, hogy az alföldi embert majd megöli a boszuság, midőn kezébe veszi az étlapot, melynek hányt vetett betűiből még a született németnek is dolgot ad valamely becsületes étel nevét kitalálni, míg az árak zah­lkelneri mestervonásokkal teljesen isme­retlenné vannak téve. Természetes, hogy en­nek meg van a maga oka s az a következmé­nye , hogy a ki ma, mint zahlkelner forgo­lódik körülöttünk, négy-öt év múlva vendég­lőt nyit az alföldi emberek bezsebelt kraj­­cáraiból. Sehol se látjuk annyira bebizonyítva azt az állítást, hogy sok kicsi sokra megy, mint a zahlkebnereknél. De magunk is meggyőződhetünk ez állí­tás igazságáról, ha 5 é 6 napig szorgalmasan jegyezgetjük apró kiadásainkat, nem feledvén ki a számadásból a borravalókat. Valóban,­ a­ki Pest szépségeit meg akarja látni, annak keze örökké a zsebében legyen. Pedig Pesten ilyenkor egyéb élvezet nem kínálkozik, csupán a­mit a széttekintések nyújtanak. Még az ismerősök közül is távol vannak a fővárostól, kik csak tehetik , a­ki helyben maradt, az ügyes-bajos ember, jól tart panaszszal , egyébbel nem szolgálhat, abból pedig neked is, ki szerencsétlenségedre éppen az ínséges alföldön lakói, elég ré­szed van. Újsággal sem tudnak jól tartani, csupán azt beszélik, a­mit már otthon is hallottál, például, hogy Szilágyit s vele vagy 40 (?) ismeretlen fiatal embert befogtak, hogy Szi­lágyit fegyveres katonák éjjel lepték meg, hogy több helyt a szoba padozatát is föl­­szakgatták, porosz proclamatiókat keresvén. És egyéb ily szomorú, de nem szokat­lan hírekkel táplálják lelkedet, a­mik elöl aztán örömest keressz szórakozást a szabad természet rabságba esett szülöttei között. A főváros legérdekesebb pontjául kínál­kozik jelenleg a városligeti állatkert, mely valóban igazolja a szemlélő előtt mindazt, a­mi dicséretest róla a lapok írtak. Az állatkert, melylyel már minden na­gyobb város bir, fővárosunk számára valódi nyeremény s míg egy részt mulatóhelyül szol­gál, más részt a tudomány és gyakorlatnak is szolgálatot tesz azáltal, hogy a természet­

Next