Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)
1867-08-08 / 63. szám
1867. Kilencedik évfolyam. HIRADÓ. Egyes számára .S Az osztr. ért. . . ... Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó-hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Burger Zsigmond könyvkereskedése, hova az elő- Oppelik A. hirdetési irodájában; Majia m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle fizetési pénzek küldendők. könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda-Tanoda utca, Vadászház I. emeletében Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre.......................................................8 frt. Félévre .............................................................4 „ Évnegyedre ... 2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre..................................................6 frt — Félévre.......................................................3 „ — ..............................................1 „ 60 63-ik szála Csütörtök, augusztus 8* *-án. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Kiadóhivatal: Előfizetési föltételek: kr. Az alföldi vasútról. (Folyt, és vége). Aki elfogulatlanul és szorgosan fogja vizsgálni városunk alkalmas fekvését, ez állításunkat nem fogja túlzottnak mondani. Városunk központja leend az egész Bánság és a Tisza vidék, Erdély és Felső-Magyarország kereskedésének, ha az erdélyi vonal a Dunafejedelemségekkel vasút által kapcsolatba jön, ami idővel ki nem maradhat, az adriai- és a fekete tengerrel nyerünk összeköttetést, és Szegeden át fog vonulni a legrövidebb forgalmi út e két tenger között. Városunknak tehát nagy jövője van, s bámulatos azon magyarázhatlan közönyösség melylyel városunk értelmisége e vasutügy iránt viseltetik. Nemcsak terményeinket fogjuk jobban értékesíthetni s nemcsak kereskedelme fog városunknak emelkedni, de a kedvező körülmények következtében az ipar, a nemzetgazdaság és a jólét, a haladás ezen legfőbb tényezői, nálunk is fölvirulandóak, így például a pécsi kőszéntelep iparunk fejlesztésére roppant befolyású lehet s úgy hiszszük, fog lenni, mert olcsó tüzelőanyag egyik nélkülözhetlen főkelléke a gyáriparnak. Másrészt nélkülözhetlen szükség alföldünkre az ipar maga, csak az ipar által értékesíthetjük tökéletesen gazdag földünk minden terményeit. Szesz-, olaj- és répacukor-gyárak, a malomipar s az olcsó nyers termény mellett biztos vásárt találandnak gyártmányaiknak, mert mindaddig, míg alföldünkön olaj, de leginkább lisztmalmok nem épülnek, míg a terménykivitelt, gyártmánykivitellé át nem alakítjuk, mindaddig nem biztosítottuk magunk részére az ezen nagy fontosságú vasúti összeköttetés által elérhető legnagyobb hasznot, és minaddig gazdag termelésünk és földünk kincsei a külföldi ipar által fognak kizsákmányoltatni. Mint fölbb említettük, városunk különösen és kiválólag van érdekelve e forgalmi út létrejövetelénél, és sajnos, de tény, hogy hatóságunk és értelmiségünk ez ügy erélyes támogatását mindeddig elmulasztotta. Példát vehetne városunk Fiumén, mely mint jövő sarkpontja az alföldi vasútnak, aggódva annak sorsán és saját jövőjén, mind testületileg, mind értelmisége által kitartással, erélylyel és némi áldozatokkal is küzd e forgalmi út létrejövetele mellett. Mert mindeddig nincs ám biztosítva az alföldi vasút eredeti terv szerinti kiépítése (mi folytonosan a nagyvárad-szeged-eszéksziszek-Károlyváros-fiumei vonalat értjük), mely mint a legegyenesebb és legrövidebb út, egyedül felelhet meg minden érdekeinknek, és hogy miért nincs biztosítva, ki fog tűnni fiumei előkelő polgárok nyilatkozataiból, melyeket idézünk. Skarpa egy „nyílt szózatáéban azt mondja: „Megfoghatatlan volna, miért nem lehet soha valósággá Európa leggazdagabb gabnatárának egyenes összeköttetése a világtengerrel, ha e talány megfejtése nyilván nem feküdnék minden szem előtt. Fiume mindig és mindenhol ugyanazon ellenséggel találkozik: a déli vaspályatársulattal, mely éppen e percben is legügyesebb ügynökeit működteti Pesten és szálait a gyakorlott pók ügyességével szövi össze minden irányban oly hálóvá, melyben a gazdagságra és legmagasb virágzásra följogosított magyar birodalom bennrekedjen s a déli vaspálya-társulat egyedáruságainak, melyeket még csak az imént is alig lehetett jelentékeny áldozatok árán megtörni, s melyeknek főraktára Triesztben van, ismét áldozatává tétessék. Ezen finom szövevényű fondorkodásoknak csak nyílt és határozott föllépés által lehet élőket venni. „Ha időt nyertünk, mindent nyertünk“, ez a déli vaspályatársulat jelszava, és hogy ez eddig be is vált, arról tanúskodhatik Fiume.“ Markovits, az ősz becsületes hazafi, még leplezetlenebbül szólt ez ügyben. „Sajnálom — mondja ő — hogy a fiumei vasút létrehozása a Pesten kormányzó személyiségeknél ugyanazon nehézségekbe ütközik. Mikor Hollán úr beszél ezen tárgyról, azt hinné az ember, hogy a déli vasúttársaság vezérszemélyei viszik a szót és at. És Fiuméban átalános pártolásra talált e nyilvános föllépés, ugyanis „Magy. any. érd.“ szerint: „midőn az öreg Matkovicsnak azon nyilatkozata, melyben a kormány ellen Fiume ügyében, kikéi, s melyből ezúttal mi is idéztünk, a „Hon“ hasábjain megjelent, az egész Fiume sietett vele* kezet szorítani), minthogy ő akkor Pesten volt, levelek és távsodrony útján. Az ősz hazafi azon éjjel nem tudott aludni , egymást érte hozzá a telegramra. Filmében tehát az egész értelmiség egy szívvel és lélekkel küzd érdeke mellett, mig mi „várjuk a sült galambot“, —a jó szerencsét. De helyi és táji ^érdekeket mellőzve és csupán hazánk előnyét szemügyre véve is roppant^fontosságú e vonalnak, az eredeti terv szerinti kiépítése. Hogy „az egyenes út a legrövidebb“, azt nem kell bebizonyítani, és mégis a minisztérium , úgy látszik, az ellenkezőt akarja demonstrálni, minthogy az eszék-villányi vonal által egész más útra akarja terelni forgalmunkat; pedig a legegyenesebb utat kell választanunk, mert „legállandóbb vásárlókal azon országokra számolhatunk, melyek népessége annyi, hogy annak szükségletét saját termelésökkel fedözni nem képesek; tehát amelyek nemcsak rosz időjáráskor kivételesen, hanem évről-évre rendesen, és minél nagyobb menynyiségű gabonát kénytelenek bevinni.“ Ezek között első sorban áll Angolország, ezután következik Franciaország, Svájc, Dél- Németország, Olaszország és Belgium. Az állam- és tiszai vasút nem idézték elő oly mérvszomorodásst anyagi jólétünknek, mint különben lehetséges lett volna. De miért? Mert e forgalmi utak alföldünket nem a világ nagypiacaival hozták kapcsolatba. Az alföld némely részeit a nagypiacoktól mindeddig korszerű forgalmi utak hiánya zárta el végkép, amely piacok pedig nyitva voltak előtte, oda mindig csak nagy veszteséggel adhatta el terményeit. Forgalmi utat tehát! — olyat, melynek egyik ága Magyarország bérei vidékeivel, másik ága Erdélylyel hozza kapcsolatba az adriai tengert, természetes, rövid és egyenes után, mert miként nagy Széchényink mondá: „A jól rendezett közlekedés emeli a birtok becsét, föléleszti, mert jutalmazza a szorgalmat, sokszorozza a jövedelmet és ezáltal gazdagabbá teszi a nemzetet.“ De politikai oldala is van ezen kérdésnek, mely úgy hiszszük, nem kis súlyt fog a mérlegbe szolgáltatni. Tudjuk, hogy az arad-fehérvár-szebeni vonal mily okoknál fogva népszerűtlen, ellenben a debrecen-kolozsvári terv népszerű hazánkban. Világosabban akarunk szólani. Törekvése nemzetünknek a provisorium alatt, midőn a magyarnak semmi befolyása sem volt, s a nemzeti irány mellőztetett, arra volt irányozva, hogy a magyar ajkú vidékek a vasutak építésénél ne mellőztessenek s anyagilag végkép meg ne rontassanak. Mert már fönebb mondtuk s több jelesebb államgazdász munkáiból bizonyíthatjuk,*) „hogy a vasútvonal mentében és közelében fekvő vidékek, azon vidékek rovására, melyek a vasútvonaltól távolabb esnek, anyagi tekintetben előre haladnak.“ Fájdalom, jelesebb férfiaink törekvésüknek ritkán szerezhettek érvényt. S most, midőn alkotmányos életet élünk, midőn a magyar királyt megkoronáztuk és magyar minisztérium rendelkezik hazánkban, az oly tősgyökeres magyar vidéket még most is mellőzni akarja a külön érdek ? Az alföld Magyarország szive és ereje, „mely földjében és lakosai munkás szellemében kimeríthetlen kincseket rejt, eddig szánalomraméltó helyzetben volt, s némileg van még most is, bűn volna tehát azon forgalmi utat, melynek roppant horderejét és fontosságát még az absolut rendszer sem tagadhatta, természetellenes irányra terelni. *) L. Szathmáry Károly „Az alföld és Fiume.“ *) P. Riehl „Land und Leute.“ De hiszszük és reméljük, hogy a minisztérium és az országgyűlés ezt nem így fogják elintézni. A mai gyakorlati világban, amidőn nem annyira politikai , mint anyagi vívmányokért küzdenek a népek, sietnünk kell tért foglalni, minthogy minden vesztett perc kárt okoz anyagi helyzetünkben , tegyük magunkévá a közmondást: „az idő pénz.“ És azért kérjük a minisztériumot, melytől jelenleg ez ügy eldöntése függ, az ügy tüzetes vizsgálására. Amitől leginkább félünk, az nem az egész terv elejtése, hanem az építés halasztása, vagy az eredeti terv csonkítása, mi reánk nézve majdnem egyértelmű. Gondolja meg a minisztérium, hogy „bis dat qui cito dat“, mely mondat helyzetünkben igen alkalmazható. Vegye figyelembe a m. minisztérium, hogy azon néhány millió, mely munkabérért fizettetik, csakis az országban marad és számos szegény munkásnak keresetforrásául szolgáland. Kérjük egyszersmind polgártársainkat s mindazon városok, helységek és vidékek lakosait, kik az alföldi vasút megcsonkítása által érdekelve vannak, hogy hatóságaik és leginkább országgyűlési képviselőik által oda működjenek, miszerint az eredeti vonal ellen fölmerülő ellenzék működése célt ne érjen. Figyelembe veendő, hogy vannak vállalkozók, kik e vasútvonal kiépítését kedvező föltételek mellett átvenni készek, és így anélkül, hogy az országra nevezetesebb terhet kellene róni, egy új vonal fog létesülni, mely mindenesetre hazánk egy részében a jólétet és a talapan vagyoni helyzetünket, emelnni fogja. C csoportosuljunk tehát, tegyünk valamit addig, míg működésünk hatással lehet ez ügy folyamára. Alakuljon egy bizottmány városunkban olyanokból, kik városunk és az alföld jólétét szívükön hordják, lépjen összeköttetésbe az érdekelt városok és helységek hatóságaival, mert leginkább Szeged város van érdekelve az alföldi vasútnak eredeti terv szerinti kiépítéseáltal, minthogy most alig képzelhető kifejlődést nyerne, és a világpiacok sorába léphetne. Ansländer Lajos: Csongrád megye közgyűlése augusztus 5-dikén és következő napjain. Főispán úr ő méltósága örömmel üdvözölvén a szép számmal megjelent bizottmányi tagokat, megemlíté, mikép székfoglalása után óhajtása, de első kötelessége is volt, a megyét beutazni; azonban ebbeli szándékában az országgyűlésre történt fölhívása által meggátoltatván, csak most lett alkalma e kötelességét teljesíthetnie. Minek folytán örömmel jelentheti, hogy a tapasztaltak nyomán teljes megelégedését fejezheti ki. Ugyanis a megyei telekkönyv a legpontosabban vezettetik, a börtönök mindenütt kellő rendben vannak, a tisztviselők, kötelességeik teljesítésében erélyt s buzgalmat tanúsítanak, miről bizonyságot tesz az, hogy nem csupán a folyó ügyek, hanem a tisztválasztáskor a provisoriumtól átvett számos ügyek is kellőleg elintéztettek. Csupán egy sajnos eset adta elő magát a megyében, melyet a hazai lapok is hirdettek, de a törvényes vizsgálatból meggyőződött arról , mikép az egész valamely részakaratú egyénnek koholmánya volt, ki a jelenlegi tisztikart a közvélemény előtt compromittálni szerette volna. Ezután ő méltósága megemlíté, miszerint most már az országnak koronás királya és királynéja lévén, rendén látja, hogy őseink kegyeletes példájaként e megye bizottmánya is, ha még eddig nem tette volna, ő Fölségeik iránti hódolatát egy tiszteletteljes föliratban fejezné ki. Főispán urnak ezen lelkesedéssel fogadott szavai után Török Bálint első alispán tette meg a megye állapotáról a szokásos jelentést. Ezt előzőleg azonban ő méltósága kérdése nyomán ö Fölségeikhez hódoló föliratot, a magyar minisztériumhoz pedig bizalmi iratot terjeszteni indítványozott. — Mert — úgymond — ámbár a valódi hűség és bizalom nem a szavakban, hanem a honpolgárok tetteiben találja kifejezését, de minthogy, miként ő mlrga monda: a nemzetnek ősi szokása a koronázott fejedelem iránti hódolatát szóval is kifejezni, ajánlja az indítvány elfogadását, mi meg is történt. A megye állapotát illetőleg jelenti, mikép a közegészség, mely eddig elől kedvező volt, újabb időben roszabbra fordult, amenynyiben a gyermekek között a himlő és kemény hurut nagyobb mérvben kezd uralkodni. Az ínség megszűnt. A termést illetőleg, habár az eredmény nem is felel meg a földműves tavaszkori reményeinek, főleg a megye homokos talaján, hol a termés a tavaknál ha nem silányabb, de nem is jobb; ínségtől vagy szükségtől tartani nincs okunk. A közbiztonság, főleg miután néhány ismeretes betyár elfogattatván, börtönben ül, a legkedvezőbbnek mondható. Ezután főispán úr ajánlatára, mikép a közgyűlések megtartási idejére nézve követnék a régi szokást; elhatároztatott, mikép jövőre nem minden hónapban, hanem minden évnegyedben tartassák a rendszerinti közgyűlés , s csak sürgetős esetekben hívhasson egybe a főispán vagy első alispán rendkívüli közgyűlést. Ezen intézkedés annál inkább szükséges, mivel a havonkénti közgyűlésezések a tisztviselők működésére, és így a közigazgatásra is vajmi hátrányosak valának. Első alispán úr sajnosan jelenté ezután, hogy a megyében igen tetemes adóhátralék van, csupán maga Hód-Mező-Vásárhely mintegy 260,000 frtnyi adóval tartozik. Igaz, a nép eddigelé legjobb szándéka mellett sem fizet-Holclt, i.,v.b .. — —u —.,v.,di c samno.3 körülménynek tulajdonítható , szóló véleménye szerint, az is, hogy a pénzügyminiszter úr sem igen sürgette az adóbehajtást. Most azonban, midőn Isten meglehetős termést adott, a két kézimunkásosztálynak pedig elegendő kenyérkeresete van, várható, mikép a miniszteri sürgetés nem fog sokáig késni. Szóló mindazonáltal úgy véli , hogy a bizottmány, nem várva be a felsőbbi sürgetéseket, a gyűlésből tegye kötelességül a szolgabiráknak, hogy a népet adójának befizetésére serkentsék. Ezáltal — úgymond — most, midőn az adó pontos befizetése hazafiús kötelesség, emberiességet is teljesítünk; mert megakadályozzuk azt, hogy az adó az egyes adózókra halmozódván, annál nehezebben essék reájuk nézve a felgyűlt tartozások fizetése. Határozattá tétetett. Ezután a miniszteriális rendeletek fölolvasására került a sor, mi a többi időt, de még a következő napot is elfoglald. S itt lehetetlen aggodalmunkat ki nem fejeznünk eme jelenség fölött, mely nemcsak a megye-bizottmány valamennyi tagjaiban kivétel nélkül, de maga főispán ur kebelében és az összes tisztikarban méltó aggodalmat keltett, s mely a gyűlésen nem egyszer, sőt maga főispán ur által is nyíltan ki volt fejezve. De hogy is ne. Egy hónap alatt — miként egyik bizottmányi tag mondá — 160 miniszteri rendelet egy megyéhez, mégpedig olyan megyéhez, mely mindössze három mezővárosból, hat faluból s néhány kertész-községből áll! Képzeljük már most azt a rendelet-árt, mely az egész országot elözönli, s képzeljük hozzá, mennyi ember és mennyi költség kell ahhoz a forráshoz, melyből a rendeletek ezen özöne meríttetik. Szóval, a közös aggodalmat annak tapasztalata szülte, kivétel nélkül mindnyájunkban, miszerint látjuk, hogy a Bach-Schmerling rendszer alatt készült kaptafa szerint folytattatik az alkotmányos magyar minisztérium alatt is a közigazgatás. Aztán mennyi fölösleges és haszontalan „irka-firka“, miként ezt a gyűlésen egyik tekintély mondá, mi ha mielőbb gátat nem lel, úgy néhány év múlva, egy bizottmányi tag helyes megjegyzése szerint, csupán a hivatalos akták elhelyezésére egy egész palota fog kivántatni. E miatt mennyi ellenmondás eme rendeletek között! minek bizonságaul alább egypárt fölemlítünk. (Vége következik).