Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)
1867-09-12 / 73. szám
iparbank alapítóját magasztalt. Nem rész helyre kívánta bejuttatni. — Állatkínzás. Többször volt már e lapban szó azon embertelen bánásmódról, melyet az itteni ökörszekeresek állataikon elkövetnek; de nincs, ki ez ellen tenne valamit. — Múlt hétfőn is az építésben lévő Csiszár ház előtt rakott le egy ily állatkínzó téglát, s midőn fiatal, még eléggé be nem gyakorolt ökrei nem hátráltak akarata szerint, vastag ostornyelével az ökrök orrát s fejét, végre a meghegyesített ostornyéllel szemeit dördöste s midőn ez sem használt, a nyelet egyik ökör orrlyukába szúrta másfél lábnyira; a szegény állat orrából vérpatak ömlött s talán a barbár tulajdonos embertelen tettének áldozata is lett. — Hasonló vad példákat naponta láthatni, de hogy ilyesmiért az állatnál is állatias, valamely szekeres megblntettetett volna, arról nincs tudomásunk. — Sz. — Céllövészet. Múlt vasárnap lőttek: 3 négyest, 12 hármast, 24 kettőst. Lőtték: Zászlósy János 3 négyest, 2 hármast, 5 kettőst; Rohrbach Antal 2 hármast, 5 kettőst; Erőskövy Antal 4 hármast, 2 kettőst; Erőskövy János 1 hármast, 2 kettőst; Roth Robert 1 hármast, 6 kettőst; Kontraszti Alajos 2 hármast; Szávits István 2 kettőst; Rózsa Kálmán 1 kettőst; Metz Gábor 1 kettőst. Értesítés. Az alakuló ifjúsági kör ügyében f. hó 8-án tartott gyűlés határozata folytán, van szerencsém ezennel tudatni, hogy a belépni óhajtók számára az aláírási ívek immár kibocsátva vannak. Azon urak tehát, kik az alakuló kör tagjai kívánnak lenni, fölkéretnek, hogy neveiket Szabó Mihály úr ivén a telekkönyvi hivatalban, vagy alálírtnál följegyezni szíveskedjenek. Ezen aláírások még nem kötelezők, s egyelőre csak annak kimutatására szolgálandnak, hány tagra számíthat körülbelől az alakuló kör. Kívánatos lenne, ha a belépni óhajtók még ezen vagy a jövő héten imnák alá magukat, hogy a f. hó 22-én tartandó gyűlésen minél számosabban vehet figy bécsi sógor látogatása egy alföldi tanyán. Hallottam több ízben, hogy az idegenek mily ferde fogalmakkal bírnak a magyar népről és hazai viszonyainkról, s nem csekély csodálkozással olvastam egyik geográfus állítását, hogy „a betyárok egy külön rokonságát képezik a magyaroknak", míg a másik azt írta, „hogy a jurátusok egy népfaj, mely a nagy pusztákon kóborog és egy kis sertésfaj húsával, az úgynevezett porcus jurissal táplálkozik. — De ha ezt az Angol-, Francia- vagy a nagy Németország egy oly mély tudományú tagja mondja, ki egyszer utazta át vasúton hazánkat és az indóházaknál szerzett tapasztalásaiból alapos „Reisebeschreibung“ -ot ir, azt végre, ha nem is helyeslem, de megfejthetőnek találom. Hanem ha egy lajthántali testvérünk, kit hazánk állapota közelebbről kell, hogy érdekeljen, oly nézetekkel lép körünkbe, melyeket három év előtt a „régi Pressé “-ben olvasott, és a legalaposabb argumentumokkal sem hagyja kapacitálni magát: az nem panaszkodhatik, hogyha az ember egy kis tréfát űz belőle , és ezen az útón kísérli megtéríteni. Hanem hát térjünk a dologra. Néhány hét előtt egy jó ismerősöm szíves meghívásából néhány barátommal együtt voltam egy tanyán. Egy része a társaságnak reggel kiment kacsákra vadászni, mások megint, kik közt én is voltam, a háznál maradtak. Délelőtt 11 óra tájban megérkezett házigazdánknak egyik rokona, ki egy bécsi mérnököt (különben született cseh embert) hozott magával, hogy szerezzen ő is fogalmat a magyar alföldi tanyáról. A fogadás részünkről szívélyes volt, sört is talált a német sógor a tanyán eleget, de mindennek dacára nem érezte magát otthonosnak, mert eszébe jutottak mindazon rettenetes hajmeresztő rabló históriák, miket évek óta a régi Presse „Abendblatt“-ja Magyarországról regélt. Hiába mondtuk neki, hogy az nagy részben csak részakaratú koholmány volt, sőt ami igaz is benne, azt is elferdítették vendégünk keményenmegmaradt állításai és fogalmai mellett, és kezdte földicsérni Ausztria, nevezetesen Bécs város állapotát, s mondá, miszerint annak jobb volta , a Spitzeknek köszönhető, s mily nagyon üdvös volna azt az intézményt hazánkban is életbe léptetni. No már ezt lehetetlen volt tőle eldisputálni, és azért meg sem kísérlem, de eltökéltem magamban, hogy jóhiszemű sógorunknak egy praktikus leckével szolgálok. * Türr István tábornok, hazánk egyik legkitűnőbb fia, az egykori osztrák katona, ki idegen földön jön világhírű tábornokká, az egyszerű polgár, ki egészen önmaga erejéből , összeköttetései által oly hatalomra emelkedett ; a marsalai hős f. hó 10-én este 1/29 órakor fővárosunkba érkezett. Mindamellett is, hogy levelei alig nyújtottak tájékozódást, sem hogy mikor, sem hogy minő alkalommal érkezik, senki bizonyosan nem tudta, a gőzös kiszálló helyét és a rakpartot nagy néptömeg lepte el, mely harsányan üdvözölte a kiszállott hazatérőt, még harsányabban nejét, a francia vérű magyar menyecskét. A tábornok a néptömegen keresztül kocsijához érve, katonás rövid köszönetet mondott a tisztelgőknek körülbelől eképen: „Honfitársak! El vagyok ragadtatva, hogy midőn hazám fővárosába lépek, ily sokan jelentek meg önök fogadásomra. Üdvözleteket nem fogadom el a magam részére, de elfogadom azon ügynek, melyért egész életemben küzdöttem, s ez az, hogy Magyarország ismét az lehessen, ami volt egykor. S ha mindenki megteszi, amit tennie kell, Magyarország nagy leend. Ezzel a tábornok nejével, kis fiával és néhány barátjával az Európa vendéglőbe hajtatott. (P. N.) * A magyar országgyűlés, újabb hírek szerint, f. hó 25-ére fog összehivatni."Magyar hitelbank és magyar vasutkölcsön. Az átalános magyar hitelbank igazgató tanácsa múlt héten megalakulván, egy küldöttség azonnal tudomására juttat- e tényt a magyar pénzügyminisztériumnak , kijelentvén egyszersmind, hogy a magy. hitelbank kész lenne a magyar vasúthálózat kiépítésében részt venni s 10,000 millió vasút kölcsönt átvállalni. Lónyai kijelenté, mikép tudomásul veszi az ajánlatot s azt annak ide-Azok között, kik vadászni mentek, volt egy jó vállas, nagy szakállú ing cimbora, meg aztán egy másik derék pajtás is, a ki érti a tréfát. E kettőt szemeltem ki segítségül tervem kivitelében. E terv abból állott, hogy különben is félénk vendégünkkel elhitessem , miszerint a nagy szakállú férfiú csak civilruhába burkolt — rabló kapitány. Meg volt az ebéd és az ivás éppen legjavában folyt. A bécsi mérnök szomszédom lévén, beszélgetésbe ereszkedtem vele. „Lássa az úr — mondom — mi sajátságos egy nemzet vagyunk; ha velem vagy más valakivel beszél, sohasem tudhatja, hogy tuladonképen kihez szól.“ „Hogy-hogy?“ — kérdé a vendég. „Nézze például — folytatom az említett nagy szakállú K. bácsira mutatván — nézze meg jól ezt az embert.“ „Már miért néztem meg ?“ „Mert — mondom — nagy múltja vagyon.“ „Nagy múltja?“ „De nemcsak nagy a múltja, hanem még jelenleg is ő a magyar alföld legfélelmesebb bandita-főnökeinek egyike!“ „Ah, ez a jámbor arcú ember.“ „Igenis uram, mert ez az ember minden nap más arcot, más ruhát ölthet föl, ma tisztességes civilben jár, holnap tán szerzetes ruhában, holnapután juhász bundában, amint céljai megkívánják.“ „S a becsületes emberek miért tűrik ezt a veszedelmes subjectumot körükben?“ „Tessék elhinni, hogy annak nagyon örülünk, hogy itt van.“ „Már miért örülnének?“ „Mert addig legalább, míg köztünk van, nem kell semmiféle megtámadástól tartanunk.“ „Hát csakugyan szoktak a rablók ily tanyákat megtámadni.“ „Hát nem olvasta ön a „Presserben és amit „Presse“ ir Magyarországról, az mind igaz“ — feleltem én. Ekkor fölszólalt Gyula barátom, ki a jelenetnek eddig hallgatag tanúja volt. Megerősítette állításaimat és illustrálta azokat szörnyűnél szörnyebb históriákkal. Bécsi sógorunknak borsózott a háta ily dolgok hallatára, eleinte nem igen volt kedve beszélni, de aztán mondá: „Jaj uram, az csakugyan borzasztó, ily emberrel egy asztalnál ülni, de ha már a kelepcében vagyunk, legalább le kell kenyereznünk a rablókapitányt.“ És tubákszelencéjére vervén, megkínálta K. uramat tubákkal, és ezzel kezdte meg a lekenyerezést : „Komám uram nem tubákol ön?“ „De igenis — felelt K. — hanem ön komám uram nem iszik bort?“ „Nem, sajnálom, de 12 év óta bort nem ittam, csak sörrel élek. És igen ontvopon ionomu kocpintott a képzelt rablófőnökkel. Ez újra megtölte a poharakat, újra koccint , a mérnök bocsánatot kér és félig üríti ki a poharat. „Uram! — súgtam fülébe — ön veszedelmes utón jár! Nem tudja, hogy az nálunk megvetést tanúsít, ha ki nem iszszuk a bort; ha a zsivány észreveszi, jaj önnek.“ A sógor megretten és gépiesen nyúl a pohár után, kiiszsza bort. K. újra tölt s a sógor újra kiiszsza s igy tovább. Később K. távozott a szobából, mire Gyula barátom fölkel, leveszi saját lefouché puskáját a szegről, és megmutatja vendégünknek , szólván: „Lássa, ez a rablókapitány fegyvere, melylyel egy perc alatt tizennyolcszor lő, és mindig, de mindig talál, jaj annak, kit ő célba vesz. Itt e táskában vannak a patronok, mindössze vagy 60 kész töltés." Vendégünk vizsgálódott, de ezalatt mindig félénken az ajtóra nézett, értettem aggodalmát és az ajtóhoz álltam, hogy jelt adhassak, ha a zsivány jön. „Hát miért nem fogják meg ezt az embert?“ —■ kérdezi a sógor. „Mert hát nem lehet rajtakapni.“ „Önök itt nyolcan vannak, és nem mernek egy embert elfogni.“ „Nem bizony — felelt Gyula — mert tudja az úr, hogy ez a rablófőnök soha sincs egyedül. Ön kinéz például az ablakon és egy jámbor aratót vagy kaszást vél látni, az pedig egészen más valaki, az cinkosa a zsiványnak, és ily cinkosa van e ház körül legalább 20 vagy 30, kik mindannyian a legelső jelre megjelennek. Látja az úr ezt a kis sípot — folytatja Gyula — mellényén függő vadász-sípjára mutatván — ezt tréfából elvettem tőle, midőn a vadászaton elaludt; csak ebbe kell belefujnia, igy ni.“ S Gyula belefujt. .. „Az Isten szerelmére, ne fújjon, meghallják a rablók s végünk van.“ Ekkor berohan K., kérdezvén indulatosan: nem láttuk-e nagy kését. (Vadászkését.) A sógort majd kilelte a hideg, — végre mégis megmerészelte kérdezni, miért sajnálja annyira ama kést. „Mert — felel K. — a kés nekem többet ért 3 pisztolynál, ha valakinek hasába szúrtam, az nem várta meg, hogy másodszor is szúrjam belé, hanem elment a másvilágra.“ A sógor félti a hasát, mert gyorsan öszszegombolja hosszú kabátját, költségeinek födözésére 200 forintot ad, egyszersmind 10 tagból álló bizottmány s a főjegyző, mint tollvivő küldetett ki a kellő intézkedések megtételére. * Pesti lapok figyelmeztetik a vidékieket, hogyha Pestre mennek, csak ismerős vagy ismerősök által ajánlott egyénekhez forduljanak ügyes bajos dolgaik eligazítása végett. Ha pedig a minisztériumoknál van dolguk, oda forduljanak személyesen, ellenkező esetben könnyen csalásnak és huzavonásnak teszik ki magukat. A minisztériumok körül gyakran csalók ólálkodnak, kik a szegény falusi embereket elámítják, s magukat fontos közbenjáróknak adván ki, pénzüket elcsalják. * A pesti esküdtszék területére kinevezett közvádló Kiéli István, ezen tiszte alól saját kérelmére fölmentetvén, a közvádlói teendők a föntnevezett területre nézve a m. kir. ügyek igazgatóságára ruháztattak át. * A közlekedési minisztérium egy hajózási és öntözési csatornára nézve, mely a Tiszából Tokajtól fogva a Dunába Pest közelében vezetne, az előleges munkálatok megkezdését elrendelte. * Az országos iparegyesület f. hó 15-én délelőtt 9 és fél órakor tartja alakító közgyűlését a pesti lövölde teremében. * Csákovai közalapítványi főtisztté a minisztériumhoz kinevezett Érkövi helyébe Nedeczky Istvánt nevezték ki, ki egy év előtt még az Almásy féle per egyik elitéltje volt. * Szabolcs megye derék főispánja gr. Vécsey József — mint írják — leköszönt főispáni méltóságáról, miután a megyéjében közelebb történtekből azt látta, hogy a közönség bizalmát nem sikerült megnyernie. * Eger város képviselő testülete Kossuth Lajosnak bizalmi iratot szavazott meg. * Hármas menyegző volt Bécsben közelebb ugyan egy családnál. Az öreg Denk Albin udvari edényszállító tartotta arany-, fia ezüst-menyegzőjét, ennek leánya pedig egybekelését. Denk Albin már 80 éves, neje 75, fiuk 50 s ennek neje 42 éves, az uj pár pedig 24 és 19 éves. „Ne — szól Gyula magyarul K.-hoz — kezdje meg a vizsgát. Erre K. a vendéghez: „Ön mérnök , nemde ?“ Sógor: Igenis. K.: Mi az évi fizetése? Sógor: 2310 forint. k . Ja.. ogy U-1— I.S..HI.«,IS1 900 forint, egy évnegyedre 600 frt? Sógor: Nem egészen. K.: És ön alkalmasint évnegyedenként kapja fizetését? Tehát e hó elején is megkapta a 600 forintot. Mennyit adott már ki belőle, és hány forint van még tárcájában ? Sógor nagy megütközéssel odanyujtja tubákját, mondván : „Óh kedves komám, higyje meg, hogy nincs pénz nálam, meg aztán nagy családom is van, meg aztán . . . aztán . . .“ „Meg aztán — vág szavába K. — higyje az ördög, hogy maga pénz nélkül jött volna Szegedre fát vásárolni. — Hány ezer forintot hozott ? Itt van a pénz, vagy Szegeden ? s ha ott, hát hol? melyik házban? Mikor megy ön vissza Szegedre, s melyik után?“ Egyetlen ezen kérdések közül képes lett volna sógorunkat borzasztó zavarba hozni, hát még annyi sok egyszerre. A borzadály hatása alatt vissza is dűlt a pamlagra, fájdalmasan behunyta a szemét, várta talán a halálos csapást. Ekkor tudatták vele, hogy a lovak be vannak fogva, tessék kocsiba lépni. Fölkel s K.-nak kezét nyújtja, és biztosítja , hogy nagy örömére szolgált vele megismerkedhetni. K. barátságosan nyakába borul, nyilván meg akarja csókolni, a sógor ijedten visszapattan, alkalmasint azt hiszi, hogy meg akarja fojtani. Aztán Gyula és én felém közeledik, mondván: „Uraim, csak egyre kérem önöket. Marasztalják itt a rabló-kapitányt legalább addig, míg a Tiszán átmentem, mert uraim! családfő vagyok, és szegény hat gyámoltalan gyermekem van.“ „No, ne féljen — biztatom — majd leitatjuk s nem eresztjük el a zsiványt.“ „Isten áldja meg értte“ — mondá a sógor és melegen szorított kezet velünk. Aztán gazdánk rokonával, akivel jött, fölült a kocsira és távozott; az egész társaság az udvarban állott. Láttuk, hogy a sógor nagyon élénken kérdez valamit útitársától, ez pedig hangos kacajban tör ki. A sógor visszafordul és csóválja fejét. Mi is mosolyogtunk, gondolván. No ennek is lesz mit írni naplójába, vagy a régi „Presse“-be. Mayer Mikla e senek részt az előterjesztendő alapszabályok megvitatásában. Szeged, 1857. szept. 10. Borostyáni Sándor: Vegyesek jön igénybe veendi, kijelenti továbbá, hogy a kölcsönre nézve a terv már készen áll s a párisi „société générale“ állott az operatio élére, mely társaság, mihelyt az országgyűlés jóváhagyását megnyeri, 40—60 írtra nyit átalános aláírást. Ezen 5°/0-ot ezüstben kamatozó, 50 év múlva visszafizetendő magyar vasúti kötvények árfolyama 75% lenne. Ugyanezen társaság már le is tett 2 millió frank kautiót s Lónyai úr f. hó 5-én utasította a magyar főpénztárt, hogy ezen összeget átvegye és nyugtatványozza. Egyszersmind a nevezett párisi intézet egyik hivatalnoka is megérkezett Pestre, hogy az illető ügyeket véglegesen rendbehozza. * Sterka Siulutiu római görög-katholikus érsek, mint a „Ltd.“ esti lapjának távirják, f. hó 6-án meghalt. * Reményi Edét, meiningeni újabb sikere óta, egyik kitüntetés a másik után éri. Aug. 28-án játszott Liebenseinban, 30-án a szász-weimari nagyherceg meghívása következtében Liszttel és Platényival együtt Wilhelmstalban. Folyó ha 3dikán pedig a zene dolgában oly követelő Lipcsében aratott nagy sikert. — Játszotta Bach Sebestyén mesteri „Chiaconná“-ját, Liszt egyik magyar rhapsodiáját és Chopin Es-dur nocturne-jét. Minden alkalommal kiváló kitüntetésektől kísértetve, Liebensteinba a hercegek meghívása folytán még egyszer vissza kell utaznia s mintegy két hét múlva tér ismét vissza hazájába. A hozzá intézett meghívások a téli idényre, szintén egymást érik, valószínűleg Hollandiába utazand megkezdeni legközelebbi műutazását. * A horvát országgyűlés egybehivásának tervével fölhagytak. Az országnak a pénzügyi hatóságon kezdett bekeblezését, országgyűlési vita nélkül, közigazgatási úton akarják keresztülvinni. A Bécsi lapok szerint az ottani felelős minisztérium így alakulna meg: herceg Auersperg Károly a miniszterelnöki, Giskra a belügyi, Berger az igazságügyi, Herbst az egyházügyi tárcát nyerné. A pénzügyire még nem tudnak a bécsi lapok jelöltet. * A félegyházi képviselői gyűlés egyhangúlag elhatározta, miszerint a Petőfi-ünnepély „De már akkor üssön a menykő . . . dörgött. „Lássa kedves mérnök úr — súgtam én — ez az ember ellenvetést nem tűr, ön mindnyájunk életét veszélyezteti. A mérnök elhalaványodott és a boros pohár után nyúlt, mondván :