Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)

1869-07-22 / 58. szám

1869. Tizenegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megfelelt Betonkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigár und könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek kü­ldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán : Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Évnegyedre . . 2 frt. Előfizetési föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. 3 frt. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban ; Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában. Pesten, zsibárus-utca 2 ik sz. Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppenk A., — Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Parisban Havas, Lafitte, Bullier,és társánál. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyilttér”-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Visszapillantás: 1. Szeged, júl. 19-én, ígéretünkhöz képest, vessünk tehát még egy futó pillantást a lefolyt országgyűlési ülésszakra. Ez ülésszaknak két kiválóbb mozzanata volt: a fölirati vita, s az igazságügyi törvény­javaslat tárgyalása , melyek, főkép ez utóbbi, úgy magaslanak ki, mint sok területen, vagy apró dombok közül a hegyek, amik mellett a táj többi részei elmosódnak. A fölirati vita horderejéről elmondtuk nézetünket annak idején mi is, s itt csak röviden ismételhetjük, hogy bármily magas színvonalra emelkedtek egyes kiválóbb szó­noklatok , a kérdésnek , mely már rég kime­rítve volt, bővebb tisztázásához új eszmékkel, új érvekkel nem járulhattak, s az egészből újabban is csak arról győződhettünk meg, hogy a fennálló közjogi alapon egyelőre, sa­ját állami létünk veszélyeztetése nélkül, vál­toztatni nem lehet. Az igazságügyi törvényjavaslat fölötti nagy vita, eltekintve a kellemetlen incisu­­moktól, teljesen méltó volt azon tárgyhoz, melyben oly magas elvek vannak lerakva, miknek törvényileg megállapítása úgyszólván alapját képezendő többi reformjainknak. Két nagy nyeremény az, melyet a bírói hatalom gyakorlásáról szóló, immár szentesí­tett törvényben hazánk ez ülésszaknak kö­szönhet, oly két nyeremény, melyek egyike is elég arra, hogy az 1869—72 diki ország­­gyűlés első fejezete hazai történelmünkben örökké nevezetes helyet foglaljon el. Az egyik nagy nyeremény : igazságszolgáltatásunknak szá­zados nyomorúságaiból kivetkőztetése s oly alapra építése, mely egy jól rendezett állam­nak egyik legfőbb attribútuma, s amely — egyéb szükséges állami intézkedések jótékony közreműködése mellett — hivatva van arra, hogy országos hitelünk, még mindig fejletlen ipari s kereskedelmi forgalmunk, szóval nem­­zetgazdászatunk mielőbb a tehetségig fölvi­ruljon általa. A másik szintén nagybecsű nye­remény az, hogy általa előkészíttetett a többi belreformok útja, jelesen pedig tetemesen egyszerűsítve, könnyítve van általa a megye­rendezés komplikált kérdése. És ha így fogjuk föl a lefolyt ülésszak munkálkodásának gyümölcsét, vagyis az ered­ményben nem a mennyiséget, hanem a mi­nőséget veszszük csupán tekintetbe, akkor azt kell mondanunk, hogy ez ülésszak keve­set nyújtott, de e kevésben igen sokat. Visszatérve e nagyfontosságú törvényja­vaslat fölötti vita folyamára, tekintve e mély­reható reformkérdéssel fölszínre jutott esz­mék és érvek gazdaságát, s a szónoklatok béltartalma mellett azok alakját, — öndi­csekvés nélkül mondhatjuk, hogy e vita a világ bármely parlamentjének díszére vált volna. — örökös kár, hogy ezen oly művé­szileg kiállított fényképre az elvakult, porban mászkáló pártszenvedély sötét árnya egypár homályos foltot vetett ! Ami e képen reánk nézve, kik a Deák­párt magas lobogója alatt küzdünk, vigasz­taló: az, hogy az árnyék az ellenzéket bo­rítja el homályával, míg annak fénye a Deák­­párt homloka körül sugárzik, s ennek örök dicsőségére váland. E vita egyik mellékes, de szintén becses eredménye az is, hogy teljes világításban tün­tető elénk a hazai pártok állását, elveiket, benső értéküket; e vita után minden elfogu­latlan belátja, hogy a valódi szabadelvű, ha­ladási párt, mely a reformokat komolyan, nemcsak szóval, de tettel is akarja: a mai többség, a Deák párt;­ ellenben a con­­servativ párt, melynek ismertető jellege az ősi intézményekhez való szertelen ragaszko­dás, az újítástóli félelem, s mindenben az önbizalmatlanság kicsinyes politikája : az a balodal, az ellenzék, hogy tehát állapo­tunk hasonló a mostani Angolországéhoz, ahol ez idő szerint a wigek vannak a kor­mányon, s az ellenzéket a toryk (conserva­­tivek) képezik. Nem is hallottunk még jogosulatlanabb, önámítóbb s a nyílt tényekkel olyannyira össze­ütköző állítást, mint minőt Vukovits Sebő ismert nyilatkozata tartalmazott, aki a mos­tani baloldalt a 48 előtti ellenzék, a régi reformpárt utódjául valla. Várjon, ha a 48 előtti reformpárt — melyhez a mostani többség legkitűnőbb egyé­nei tartoztak — 47—48-ban oly földhözra­gadt scrupulussal , oly félénkséggel nyúlt volna a reformokhoz, mint a mostani ellen­zék ; várjon — kérdjük — létrejöhetett volna-e oly nagyszerű gyorsasággal: a közös teher­viselés , a törvényelőtti egyenlőség, a rendi alkotmánynak népképviseletre fektetése, par­liament felelős kormány ? s a t, mik mind­annyi szakítás voltak a múltakkal, s ame­lyekért a történelemben maradandó hely s örök dicsőség jutott osztályrészéül! Bizony nem. Hiábavalók a szavak, midőn a tettek el­lenkezőt bizonyítanak, bizonyítják azt, hogy a régi magyar ellenzékről egész az újabb időkig táplált fogalmaknak ma már nincs értelmük; a régi ellenzék, a régi értelemben, megszűnt létezni s átváltozott conservativ párttá, mely csak a „szabadelvű“ céget tar­totta meg — jogosulatlanul. Ellenben ugyanezen tények bizonyítják, hogy a 48 előtti ellenzék előretörekvő szel­leme, a 48-diki törvé­nyhozás lelke a Deák­pártban , a most uralkodó többségben újult föl, mert ez kívánja — és bír hozzá bátor­sággal — lerázni a múltból örökölt bilincse­ket; ez egyengeti roppant küzdelmek közt a haladás és nemzeti jólét göröngyös útját; ez kívánja tovább fejleszteni a 48-ban lerakott s a parliamentáris kormányformában alakot nyert szabadelvű eszméket; —■ ez tehát a 48 törvényes örökösei Bű­ngészetek az ellenzék tarlóján. Az igaz, hogy nem teremtődött még olyan bakakáplár, akinek mosdatlanabb szája lett volna, mint a Csernátony lapjának, ha­nem az is igaz, hogy mond aztán olyanokat is — mikor t. i. nagyokat akar mondani — amiken jóízűen nevethet az ember. Ilyen jóizűt nevettünk többen a múlt hé­ten e lap valamelyik számának egyik nagyon komoly k­ép azért nagyon sikerült ékcet tar­talmazó cikkén, amelyben maga a lap „or­szágos tekintélyű“ szerkesztője szörnyű ko­moly képpel és nagyralátó hangon írja, hogy­­ naponkint kap mindenfelől leveleket bal­oldali elvtársaktól, akik azt kérdezik tőle: vájjon megegyeztethető e az ellenzék elveivel a kinevezés útján szervezendő bíróságokban való részvétel, azaz fogadjanak-e (!!) el bírói állást vagy ne ? Felelj, óh baloldali orákulum! És ő, Csernátony, felel, komolyan, mél­tósággal, mint illik egy oly nagytekintélyű férfiúhoz, kinek országszerte ismert bölcse­­ségétől tanácsot kérnek a gyöngék. Ez­t feleli: „igenis fiacskáim, nem el­lenkezik a baloldal elveivel kinevezett hivatalt vállalni; ergo csak folyamodjatok bátran, nek­tek is jut­ott hely, kell jutni, mert elvárom Horváth Boldizsár uramtól, hogyha már nya­kunkra tetszett hozni ezt a veszedelmet, hát nem rekeszti ki belőle azoka­t, kik ellene véglehejletig küzdöttek, — az nem lehet, nem szabad, hogy a kinevezéseknél pártszempont legyen irányadó­­s a­­.“ Nagyon jól van. A baloldali lapok ugyan előre eldicsérték a leendő igazságszolgáltatást Bach-törvénykezésnek s a­t., de ez mit sem tesz; azért, mint látszik, ki tudják vele bé­kéltetni szilárd politikai elveiket; a história ellen sem lehet kifogás, szörnyen mulattató. Csak még az a kérdés: vájjon igaz-e az a számos tanácskérés? . . . Ezer bocsánat! nem akarok kételkedni Csernátony szavaiban , aki köztudomás szerint mindig igazat mond. Legyen tehát igaz. Hanem akkor az is igaz ám, hogy azoknak a tanácskereső uraknak aligha­nem koppan a szemök a Bach hiva­taltól. És ugyan miért? Kérded nyájas olvasó. Felelet: azért, mert a bírói állomásokra némi észbeli qualicatió is­­szükséges; már­pedig hogy azok, kik Csernátonyt oly tekintélynek nézik, hogy tőle e dologban tanácsot és út­baigazítást kérnek; mondom, hogy azok ele­gendő qualicatióval bírjanak bírói állomásra, — azt, ha présbe csavaritatlak, sem hiszem. * * Sok tekintetben sajátságos ez a mi el­lenzékünk , de journalistikája meg valóságos unicum, melyet a magyar nyelv ezen semmi más nyelven vissza nem adható szóval jel­lemez : f­u­rcsa. Csakugyan furcsa ! Míg komoly lapjai telve vannak a hu­mor anyagával, élclapjai oly dolgokat közöl­nek , mik ahelyett, hogy nevettetnének , ko­moly reflexiókat keltenek föl az oly ember­ben, ki csak a jó élceket és egészséges hu­mort szereti, de gyűlöli az ostrombaságot és tovább lát az orránál. Íme az „Üstökös“, mely évek óta mu­lattat bennünket eredeti humorával, egy idő óta egészen kiesett a régi jó kerékvágás­­ból, s mintha egészséges vénája végkép kifogyott volna , egyik életesén badar­ és botorságot a másik után tálalja föl. Csak mellékesen em­lítjük föl azon esetlen, de annál boszantóbb képét , melyben a rég elszármazott Bach­­beamtereket az ismeretes oroszországi Napo­­leon-indulóval vezeti vissza az új törvényszé­kek kebelébe. H­iszen egyébiránt ne féljen Kakas Márton urambátyám, ez a nótája nem lesz ám olyan népszerű, mint az a másik volt anno 61-ben, melyet mi is teljes jókedv­vel dúdoltunk. A kettő közt az a különbség, hogy az a régi talpra, ez az uj meg fe­jére esett. De voltaképen nem is erről akartam szólni, hanem inkább azon csúnya hajlamá­ról, mely egy idő óta erőt vett rajta, s mely ha tovább fejlődik nála, maholnap csak úgy veheti az ember kezébe, ha parfümös zseb­kendőt tart az orra alá. Egyszer a delegatio majmával izélteti le Pulszkyt; mászszor egy képviselő hátul­töltőjével éldeleg, s végre legközelebbi szá­mában már a hétköznapi ízlés határán is túlmegy egy jó nagy lépéssel. Visszaadja ugyanis paródiában azt a szép históriát, mely nemrég Jókai és a pesti polgári kör között történt, amely abból állt, hogy Jókai a nevezett kör által az igazság­­ü­gyminiszternek tett bizalmi nyilatkozatot, a lövöldei meetingben kormányi befolyásnak nyilatkoztatá , mel­re a kör választmánya több lap nyíltterében Jókait ennek 8 nap alatti bebizonyítására szólítá föl, ellenkező esetben hazugságnak bélyegezvén, mire Jókai a német Lloydiában egy pdit frakkeres nyelven irt kifigurázó választ adott, mely e lapokban is közölve volt. Mindezeket az „Üstökös“ paródiában újra leírván, az utóbbi választ ezen három s­óval adja vissza: „Lex mihi Mars!“ Hát idejutott a Jókai élclapja ? És ha még eredeti volna e lacikonyhai éle, de úgy lopta a német „Kladderadatsch“ egyik régi számából: Plus teix! ! zsebkendőt, pacsn­it, fü­s­tölöt!! TANÜGYI ROVAT. Jegyzőkönyve a szegedi iskolaszék 1869-dik évi július hó 15-én délután 5 órakor tartott ülé­sének. 10. A múlt ülés­ jegyzőkönyve fölolvas­­tatván, Tóth János igazgató úr azon meg­jegyzésére, hogy a „Szegedi Híradó“ ban közzé tett jegyzőkönyvet még eddig hitelesnek nem tekinti . Az elnök és jegyző által történt hitele­sítés a sürgős szükség által indokolva lévén, utólagosan jóváhagyatik. 11. Elnök úr javaslatba hozza, hogy az ülé­sek jegyzőkönyveinek hitelesítésére célszerű lenne egy öt tagból álló bizottmány alakítása. A jegyzőkönyvek hitelesítésére az elnök, a jegyző s az alelnök által minden egyes ülés végén időről-időre kinevezendő 3 iskolaszék tag küldetik ki. 12. Indítványoztatott, hogy az iskolaszék jegyzőkönyvei a „Szegedi Híradó“-ban közzé­­tétessenek, azonban mindig csak a megtör­tént hitelesítés után, s akkor is ne egész kiterjedésben, hanem azon részek kihagyásá­val , amelyek egyes személyekre vonatkozólag erkölcsileg káros kihatásúak lehetnének. Az iskolaszék minden egyes jegyzőkönyve a „Szegedi Híradó“-ban közzétételin rendel­tetik, azonban az iskolaszéknek jogában il­land elrendelni, hogy időről-időre oly ese­tekben , midőn személyek ellen emelt pana­szokról lesz szó, a jegyzőkönyvnek idevonat­kozó része, az abban hozandó érdemleges határozat jogerőre emelkedéséig, a hirlapi közzétételtől visszatartassék. 13. Olvastatott békés-csongrádmegyei tan­felügyelőnek 1869-dik évi junius hó 22-kén 62. sz. a. kelt átirata, melyben Lukácsy Sándor „Gazdasági kis káté“ című tankönyve, megvizsgáltatás s esetleg az elemi iskolák ré­szére leendő beszerzés végett áttétetik. Átvizsgálás és véleményadás végett Bója Gergely, Tóth János és Lessich Ede iskola­széki tagoknak kiadatik. 14. Olvastatott a békés-csongrádmegyei tanfelügyelőnek 1869. évi julius hó­l dikén 106. sz. a. kelt átirata, melyben az iskola­székek számára a nagyméltóságú vallás- és közoktatásminiszter által kiadott utasítás köz­zététel és miheztartás végett áttétetik. Az iskolaszék jelen volt tagjai között szétosztatik. 15. Olvastatott a békés-csongrádmegyei tanfelügyelőnek 1869. évi junius hó 9-én 16. sz. a. kelt, Szeged város hatóságához intézett s illetékes elintézés végett ide áttett megke­­resvénye, melyben az iskolaügyre vonatkozó több rendbeli adatok összegyűjtése s közlése kívántatik. Intézkedés s jelentés végett az ügyrend kidolgozására kiküldött bizottsághoz utasít­­tatik. 16. Olvastatott Kövessy Gyula helyette­sített tanító kérvénye, melyben a múlt ülés­ben megállapított fizetésének utalványozását eszközöltetni kéri. Elnök úr felkéretik , hogy a kért fizetés utalványozása végett Szeged város törvényha­tóságát elnökileg keresse meg, s ezzel kap­csolatban Wagner indítványára határoztatott, hogy jövőre az iskolaszék más hatóságokkal elnöki átiratok u­tán érintkezzék. 17. Elnök ur beterjeszti s felolvastatja Tóth János elemiiskola-igazgatónak 1869-dik évi junius hó 19 én 79 sz. a. kelt és sz. kir. Szeged város polgármesteréhez intézett átiratát, melyben bejelenti , hogy a szegedi összes elemi tantestület az iskolaszékbe kül­dendő tanító-képviselőjének szavazattöbbség­gel Szabadfy Ede rókus külvárosi tanítót szemelte ki, amely átirat azonban Szeged vá­ros tanácsának 1869. évi junius hó 21-dikén 31’cu/3941' sz­­a­­kelt végzésével illetékes in­tézkedés végett az iskolaszékhez tétetett át, ezzel kapcsolatban továbbá felolvastatja elnök úr az eredeti választási jegyzőkönyvet és Szendrői János főelemi tanító s több tanító­­társainak Szabadfy Ede választásának meg­semmisítését kérő folyamodványát, s ezek után az iskolaszéket szabályszerű intézkedésre hívja föl. Az ügynek kimerítő megvitatása után elnök úrnak azon kérdésére, hogy az iskola­szék Szabadfy Ede megválasztatását törvé­nyesnek ismeri-e vagy nem, a nagy többség „nem“ mel felelvén. — Miután a felolvasott okiratokból kétség­telenül kiderül az, hogy Szabadfy Ede meg­választatásánál szavazásra bocsáttattak a ta­nítónők is, kik különben a törvény és alkot­mányos szokás szerint választási jogban ed­­digelé még nem részesíttetvén, szavazat­ké­pességgel nem bírnak­; de miután továbbá Sümeghi Károly iskolaszéki tag szóbeli pa­naszából s a választási jegyzőkönyvből, sőt magának a választási elnök, Tóth János elemi­iskolaigazgatónak határozott nyilatkozatából ismét az tűnt ki, hogy a választásra a felső - s

Next