Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)
1869-07-22 / 58. szám
1869. Tizenegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megfelelt Betonkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2-ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigár und könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán : Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Évnegyedre . . 2 frt. Előfizetési föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. 3 frt. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban ; Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában. Pesten, zsibárus-utca 2 ik sz. Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) és Oppenk A., — Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Parisban Havas, Lafitte, Bullier,és társánál. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyilttér”-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Visszapillantás: 1. Szeged, júl. 19-én, ígéretünkhöz képest, vessünk tehát még egy futó pillantást a lefolyt országgyűlési ülésszakra. Ez ülésszaknak két kiválóbb mozzanata volt: a fölirati vita, s az igazságügyi törvényjavaslat tárgyalása , melyek, főkép ez utóbbi, úgy magaslanak ki, mint sok területen, vagy apró dombok közül a hegyek, amik mellett a táj többi részei elmosódnak. A fölirati vita horderejéről elmondtuk nézetünket annak idején mi is, s itt csak röviden ismételhetjük, hogy bármily magas színvonalra emelkedtek egyes kiválóbb szónoklatok , a kérdésnek , mely már rég kimerítve volt, bővebb tisztázásához új eszmékkel, új érvekkel nem járulhattak, s az egészből újabban is csak arról győződhettünk meg, hogy a fennálló közjogi alapon egyelőre, saját állami létünk veszélyeztetése nélkül, változtatni nem lehet. Az igazságügyi törvényjavaslat fölötti nagy vita, eltekintve a kellemetlen incisumoktól, teljesen méltó volt azon tárgyhoz, melyben oly magas elvek vannak lerakva, miknek törvényileg megállapítása úgyszólván alapját képezendő többi reformjainknak. Két nagy nyeremény az, melyet a bírói hatalom gyakorlásáról szóló, immár szentesített törvényben hazánk ez ülésszaknak köszönhet, oly két nyeremény, melyek egyike is elég arra, hogy az 1869—72 diki országgyűlés első fejezete hazai történelmünkben örökké nevezetes helyet foglaljon el. Az egyik nagy nyeremény : igazságszolgáltatásunknak százados nyomorúságaiból kivetkőztetése s oly alapra építése, mely egy jól rendezett államnak egyik legfőbb attribútuma, s amely — egyéb szükséges állami intézkedések jótékony közreműködése mellett — hivatva van arra, hogy országos hitelünk, még mindig fejletlen ipari s kereskedelmi forgalmunk, szóval nemzetgazdászatunk mielőbb a tehetségig fölviruljon általa. A másik szintén nagybecsű nyeremény az, hogy általa előkészíttetett a többi belreformok útja, jelesen pedig tetemesen egyszerűsítve, könnyítve van általa a megyerendezés komplikált kérdése. És ha így fogjuk föl a lefolyt ülésszak munkálkodásának gyümölcsét, vagyis az eredményben nem a mennyiséget, hanem a minőséget veszszük csupán tekintetbe, akkor azt kell mondanunk, hogy ez ülésszak keveset nyújtott, de e kevésben igen sokat. Visszatérve e nagyfontosságú törvényjavaslat fölötti vita folyamára, tekintve e mélyreható reformkérdéssel fölszínre jutott eszmék és érvek gazdaságát, s a szónoklatok béltartalma mellett azok alakját, — öndicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy e vita a világ bármely parlamentjének díszére vált volna. — örökös kár, hogy ezen oly művészileg kiállított fényképre az elvakult, porban mászkáló pártszenvedély sötét árnya egypár homályos foltot vetett ! Ami e képen reánk nézve, kik a Deákpárt magas lobogója alatt küzdünk, vigasztaló: az, hogy az árnyék az ellenzéket borítja el homályával, míg annak fénye a Deákpárt homloka körül sugárzik, s ennek örök dicsőségére váland. E vita egyik mellékes, de szintén becses eredménye az is, hogy teljes világításban tüntető elénk a hazai pártok állását, elveiket, benső értéküket; e vita után minden elfogulatlan belátja, hogy a valódi szabadelvű, haladási párt, mely a reformokat komolyan, nemcsak szóval, de tettel is akarja: a mai többség, a Deák párt; ellenben a conservativ párt, melynek ismertető jellege az ősi intézményekhez való szertelen ragaszkodás, az újítástóli félelem, s mindenben az önbizalmatlanság kicsinyes politikája : az a balodal, az ellenzék, hogy tehát állapotunk hasonló a mostani Angolországéhoz, ahol ez idő szerint a wigek vannak a kormányon, s az ellenzéket a toryk (conservativek) képezik. Nem is hallottunk még jogosulatlanabb, önámítóbb s a nyílt tényekkel olyannyira összeütköző állítást, mint minőt Vukovits Sebő ismert nyilatkozata tartalmazott, aki a mostani baloldalt a 48 előtti ellenzék, a régi reformpárt utódjául valla. Várjon, ha a 48 előtti reformpárt — melyhez a mostani többség legkitűnőbb egyénei tartoztak — 47—48-ban oly földhözragadt scrupulussal , oly félénkséggel nyúlt volna a reformokhoz, mint a mostani ellenzék ; várjon — kérdjük — létrejöhetett volna-e oly nagyszerű gyorsasággal: a közös teherviselés , a törvényelőtti egyenlőség, a rendi alkotmánynak népképviseletre fektetése, parliament felelős kormány ? s a t, mik mindannyi szakítás voltak a múltakkal, s amelyekért a történelemben maradandó hely s örök dicsőség jutott osztályrészéül! Bizony nem. Hiábavalók a szavak, midőn a tettek ellenkezőt bizonyítanak, bizonyítják azt, hogy a régi magyar ellenzékről egész az újabb időkig táplált fogalmaknak ma már nincs értelmük; a régi ellenzék, a régi értelemben, megszűnt létezni s átváltozott conservativ párttá, mely csak a „szabadelvű“ céget tartotta meg — jogosulatlanul. Ellenben ugyanezen tények bizonyítják, hogy a 48 előtti ellenzék előretörekvő szelleme, a 48-diki törvényhozás lelke a Deákpártban , a most uralkodó többségben újult föl, mert ez kívánja — és bír hozzá bátorsággal — lerázni a múltból örökölt bilincseket; ez egyengeti roppant küzdelmek közt a haladás és nemzeti jólét göröngyös útját; ez kívánja tovább fejleszteni a 48-ban lerakott s a parliamentáris kormányformában alakot nyert szabadelvű eszméket; —■ ez tehát a 48 törvényes örökösei Bűngészetek az ellenzék tarlóján. Az igaz, hogy nem teremtődött még olyan bakakáplár, akinek mosdatlanabb szája lett volna, mint a Csernátony lapjának, hanem az is igaz, hogy mond aztán olyanokat is — mikor t. i. nagyokat akar mondani — amiken jóízűen nevethet az ember. Ilyen jóizűt nevettünk többen a múlt héten e lap valamelyik számának egyik nagyon komoly kép azért nagyon sikerült ékcet tartalmazó cikkén, amelyben maga a lap „országos tekintélyű“ szerkesztője szörnyű komoly képpel és nagyralátó hangon írja, hogy naponkint kap mindenfelől leveleket baloldali elvtársaktól, akik azt kérdezik tőle: vájjon megegyeztethető e az ellenzék elveivel a kinevezés útján szervezendő bíróságokban való részvétel, azaz fogadjanak-e (!!) el bírói állást vagy ne ? Felelj, óh baloldali orákulum! És ő, Csernátony, felel, komolyan, méltósággal, mint illik egy oly nagytekintélyű férfiúhoz, kinek országszerte ismert bölcseségétől tanácsot kérnek a gyöngék. Ezt feleli: „igenis fiacskáim, nem ellenkezik a baloldal elveivel kinevezett hivatalt vállalni; ergo csak folyamodjatok bátran, nektek is jutott hely, kell jutni, mert elvárom Horváth Boldizsár uramtól, hogyha már nyakunkra tetszett hozni ezt a veszedelmet, hát nem rekeszti ki belőle azokat, kik ellene véglehejletig küzdöttek, — az nem lehet, nem szabad, hogy a kinevezéseknél pártszempont legyen irányadós a.“ Nagyon jól van. A baloldali lapok ugyan előre eldicsérték a leendő igazságszolgáltatást Bach-törvénykezésnek s at., de ez mit sem tesz; azért, mint látszik, ki tudják vele békéltetni szilárd politikai elveiket; a história ellen sem lehet kifogás, szörnyen mulattató. Csak még az a kérdés: vájjon igaz-e az a számos tanácskérés? . . . Ezer bocsánat! nem akarok kételkedni Csernátony szavaiban , aki köztudomás szerint mindig igazat mond. Legyen tehát igaz. Hanem akkor az is igaz ám, hogy azoknak a tanácskereső uraknak alighanem koppan a szemök a Bach hivataltól. És ugyan miért? Kérded nyájas olvasó. Felelet: azért, mert a bírói állomásokra némi észbeli qualicatió isszükséges; márpedig hogy azok, kik Csernátonyt oly tekintélynek nézik, hogy tőle e dologban tanácsot és útbaigazítást kérnek; mondom, hogy azok elegendő qualicatióval bírjanak bírói állomásra, — azt, ha présbe csavaritatlak, sem hiszem. * * Sok tekintetben sajátságos ez a mi ellenzékünk , de journalistikája meg valóságos unicum, melyet a magyar nyelv ezen semmi más nyelven vissza nem adható szóval jellemez : furcsa. Csakugyan furcsa ! Míg komoly lapjai telve vannak a humor anyagával, élclapjai oly dolgokat közölnek , mik ahelyett, hogy nevettetnének , komoly reflexiókat keltenek föl az oly emberben, ki csak a jó élceket és egészséges humort szereti, de gyűlöli az ostrombaságot és tovább lát az orránál. Íme az „Üstökös“, mely évek óta mulattat bennünket eredeti humorával, egy idő óta egészen kiesett a régi jó kerékvágásból, s mintha egészséges vénája végkép kifogyott volna , egyik életesén badar és botorságot a másik után tálalja föl. Csak mellékesen említjük föl azon esetlen, de annál boszantóbb képét , melyben a rég elszármazott Bachbeamtereket az ismeretes oroszországi Napoleon-indulóval vezeti vissza az új törvényszékek kebelébe. Hiszen egyébiránt ne féljen Kakas Márton urambátyám, ez a nótája nem lesz ám olyan népszerű, mint az a másik volt anno 61-ben, melyet mi is teljes jókedvvel dúdoltunk. A kettő közt az a különbség, hogy az a régi talpra, ez az uj meg fejére esett. De voltaképen nem is erről akartam szólni, hanem inkább azon csúnya hajlamáról, mely egy idő óta erőt vett rajta, s mely ha tovább fejlődik nála, maholnap csak úgy veheti az ember kezébe, ha parfümös zsebkendőt tart az orra alá. Egyszer a delegatio majmával izélteti le Pulszkyt; mászszor egy képviselő hátultöltőjével éldeleg, s végre legközelebbi számában már a hétköznapi ízlés határán is túlmegy egy jó nagy lépéssel. Visszaadja ugyanis paródiában azt a szép históriát, mely nemrég Jókai és a pesti polgári kör között történt, amely abból állt, hogy Jókai a nevezett kör által az igazságügyminiszternek tett bizalmi nyilatkozatot, a lövöldei meetingben kormányi befolyásnak nyilatkoztatá , melre a kör választmánya több lap nyíltterében Jókait ennek 8 nap alatti bebizonyítására szólítá föl, ellenkező esetben hazugságnak bélyegezvén, mire Jókai a német Lloydiában egy pdit frakkeres nyelven irt kifigurázó választ adott, mely e lapokban is közölve volt. Mindezeket az „Üstökös“ paródiában újra leírván, az utóbbi választ ezen három sóval adja vissza: „Lex mihi Mars!“ Hát idejutott a Jókai élclapja ? És ha még eredeti volna e lacikonyhai éle, de úgy lopta a német „Kladderadatsch“ egyik régi számából: Plus teix! ! zsebkendőt, pacsnit, füstölöt!! TANÜGYI ROVAT. Jegyzőkönyve a szegedi iskolaszék 1869-dik évi július hó 15-én délután 5 órakor tartott ülésének. 10. A múlt ülés jegyzőkönyve fölolvastatván, Tóth János igazgató úr azon megjegyzésére, hogy a „Szegedi Híradó“ ban közzé tett jegyzőkönyvet még eddig hitelesnek nem tekinti . Az elnök és jegyző által történt hitelesítés a sürgős szükség által indokolva lévén, utólagosan jóváhagyatik. 11. Elnök úr javaslatba hozza, hogy az ülések jegyzőkönyveinek hitelesítésére célszerű lenne egy öt tagból álló bizottmány alakítása. A jegyzőkönyvek hitelesítésére az elnök, a jegyző s az alelnök által minden egyes ülés végén időről-időre kinevezendő 3 iskolaszék tag küldetik ki. 12. Indítványoztatott, hogy az iskolaszék jegyzőkönyvei a „Szegedi Híradó“-ban közzététessenek, azonban mindig csak a megtörtént hitelesítés után, s akkor is ne egész kiterjedésben, hanem azon részek kihagyásával , amelyek egyes személyekre vonatkozólag erkölcsileg káros kihatásúak lehetnének. Az iskolaszék minden egyes jegyzőkönyve a „Szegedi Híradó“-ban közzétételin rendeltetik, azonban az iskolaszéknek jogában illand elrendelni, hogy időről-időre oly esetekben , midőn személyek ellen emelt panaszokról lesz szó, a jegyzőkönyvnek idevonatkozó része, az abban hozandó érdemleges határozat jogerőre emelkedéséig, a hirlapi közzétételtől visszatartassék. 13. Olvastatott békés-csongrádmegyei tanfelügyelőnek 1869-dik évi junius hó 22-kén 62. sz. a. kelt átirata, melyben Lukácsy Sándor „Gazdasági kis káté“ című tankönyve, megvizsgáltatás s esetleg az elemi iskolák részére leendő beszerzés végett áttétetik. Átvizsgálás és véleményadás végett Bója Gergely, Tóth János és Lessich Ede iskolaszéki tagoknak kiadatik. 14. Olvastatott a békés-csongrádmegyei tanfelügyelőnek 1869. évi julius hól dikén 106. sz. a. kelt átirata, melyben az iskolaszékek számára a nagyméltóságú vallás- és közoktatásminiszter által kiadott utasítás közzététel és miheztartás végett áttétetik. Az iskolaszék jelen volt tagjai között szétosztatik. 15. Olvastatott a békés-csongrádmegyei tanfelügyelőnek 1869. évi junius hó 9-én 16. sz. a. kelt, Szeged város hatóságához intézett s illetékes elintézés végett ide áttett megkeresvénye, melyben az iskolaügyre vonatkozó több rendbeli adatok összegyűjtése s közlése kívántatik. Intézkedés s jelentés végett az ügyrend kidolgozására kiküldött bizottsághoz utasíttatik. 16. Olvastatott Kövessy Gyula helyettesített tanító kérvénye, melyben a múlt ülésben megállapított fizetésének utalványozását eszközöltetni kéri. Elnök úr felkéretik , hogy a kért fizetés utalványozása végett Szeged város törvényhatóságát elnökileg keresse meg, s ezzel kapcsolatban Wagner indítványára határoztatott, hogy jövőre az iskolaszék más hatóságokkal elnöki átiratok után érintkezzék. 17. Elnök ur beterjeszti s felolvastatja Tóth János elemiiskola-igazgatónak 1869-dik évi junius hó 19 én 79 sz. a. kelt és sz. kir. Szeged város polgármesteréhez intézett átiratát, melyben bejelenti , hogy a szegedi összes elemi tantestület az iskolaszékbe küldendő tanító-képviselőjének szavazattöbbséggel Szabadfy Ede rókus külvárosi tanítót szemelte ki, amely átirat azonban Szeged város tanácsának 1869. évi junius hó 21-dikén 31’cu/3941' szakelt végzésével illetékes intézkedés végett az iskolaszékhez tétetett át, ezzel kapcsolatban továbbá felolvastatja elnök úr az eredeti választási jegyzőkönyvet és Szendrői János főelemi tanító s több tanítótársainak Szabadfy Ede választásának megsemmisítését kérő folyamodványát, s ezek után az iskolaszéket szabályszerű intézkedésre hívja föl. Az ügynek kimerítő megvitatása után elnök úrnak azon kérdésére, hogy az iskolaszék Szabadfy Ede megválasztatását törvényesnek ismeri-e vagy nem, a nagy többség „nem“ mel felelvén. — Miután a felolvasott okiratokból kétségtelenül kiderül az, hogy Szabadfy Ede megválasztatásánál szavazásra bocsáttattak a tanítónők is, kik különben a törvény és alkotmányos szokás szerint választási jogban eddigelé még nem részesíttetvén, szavazatképességgel nem bírnak; de miután továbbá Sümeghi Károly iskolaszéki tag szóbeli panaszából s a választási jegyzőkönyvből, sőt magának a választási elnök, Tóth János elemiiskolaigazgatónak határozott nyilatkozatából ismét az tűnt ki, hogy a választásra a felső - s