Szegedi Híradó, 1870. január-június (12. évfolyam, 1-77. szám)

1870-05-08 / 55. szám

1870. Tizenkettedik évfolyam. 53-ik szám. Vasárnap, május 8-án. POLITIKAI ÉS VEGYEST­ART­ALMU KÖZLÖNY. Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Bürger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . Évnegyedre 7 frt.­­ Félévre . 3 frt 50 kr. . . 1 frt 75 kr. Egyes szám ára 6 kr. osztr. értékben. Hirdetések elvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában, zsibárus­ utca 2-ik sz. Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) tippelik A., és Rosenzweig J. hirdetési ügynökökné. Majdam. — Frankfurtban G. L. Daube & Co. hirdetések exped­itiójában ; Lipcsében Sachse­l társánál; Párisban Havas , Lafitte , Bullier és társánál Egész évre . . . . 8 frt. Évnegyedre Félévre 4 frt. 2 frt. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyilttér”-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Német lap Szegeden. A helyben meginditni szándékolt német lap bejelentett szerkesztőjétől következő so­rokat vettük : T. szerkesztő ur. A „Szegedi Hiradó® e hó 4-én megjelent számában említés létezik az itt rövid idő múlva megjelenő „Cultur“ című német hírlap­ról. — Anélkül, hogy bővebben szólnék, szük­ségesnek vélem t. szerkesztő úrral tudatni, hogy a „Cultur® nem azok lapja, kik itten régóta akarnak egy német hírlapot létesíteni, s azoknak sem elveit, sem céljait nem osztja, sőt maga az alulírott, ha azon rég említett hírlap valaha csakugyan létesülne, azt sem mint szerkesztő, sem mint munkatárs nem kí­vánja már támogatni. A „Cultur“ munkatársai a magasb tudo­mányok elismert emberei, és a nevezetes­ Journalok támogatói lévén, azoknak állásuk, úgy a „Sz. Hiradó“-nak ez ügybeni igen té­ves közlése felmentenek attól, hogy jövőre bármely a „Culturt“ érdeklő közlésre vála­szoljak, Illő tisztelettel Szeged, május 5-én 1870. Schiemangk Károly. Megvalljuk, hogy midőn a régebb idő óta készülődő szegedi német lapnak küszöbön levő valósulásáról értesültünk, szándékosan tartóz­kodtunk e tárgy szellőztetésébe bővebben bo­csátkozni, mint amennyit egy újdonsági cikk szűk köre megenged, mert éreztük, hogy az első kellemetlen benyomás könnyen oly élesre hegyezheti tollunkat, mely sokaknak nagyon is érzékenyen fájhatott volna. Mint­ már hig­gadtabban szólhatunk, s így talán tolly i­­ménységgel arra nézve, hogy minden oldalról meg fognak bennünket érteni. A fenebbi nyilatkozatból megértettük, hogy a „Cultur” című német lap nem azon cotteria műve, mely hosszabb ideig törte a fejét helyben egy német napilap létesítésén, s amelynek célzatai hogy nem lehettek istene­sek, tanúsítja épen Schiemangk úr tiltakozása múlt szerdai közleményünk erre vonatkozó része ellen, s azon kijelentése, hogy ő azok­nak, kik ama német lapot akarták alapítani, sem elveit, sem célzatait nem osztja, s ha lé­tesülne is, azt sem mint szerkesztő, sem mint munkatárs nem támogatná. Ho­gy félre ne értessünk, szükségesnek látjuk ama, általunk kevésbé. Schiemangk úr által azonban, úgy látszik, közelebbről ismert caftéria célzataira vonatkozólag kijelenteni, hogy annak — a mi egyéni meggyőződé szerint­ — fő célja volt: a germanizál Világért sem mondjuk, hogy e célzat oly for­rásban lenné alapját, aminőt a Bach-kormány embereiben ismertünk, egy kis meggondolat-­­lanságon kívül: a német szellemű nevelés és foglalkozás ez idétlen törekvések szó anyja. Ezen urak föltétlenül mindenben német cuttura bálványozó­ lévén, elfeledik,hogy­ Magyarországban s tősgyökeres magyar v&­­rosban laknak,­­ s ahelyett, hogy : eleny*—" csekély számuk mellett a roppantig­ség szelleméhez igyekeznének, si lélekre és nyelvre magyarok s gyár nemzeti műveltség emelésénél inkább több fáradsággal és áldozattal készek lennének oly vállalatra, m­ely az ő német szel­­m­mük körét tágítsa s a magyar nemzeti mű­ és szellem emelkedését gátolja. A he­l­yek ismeretén látnul följogosít ben­­véleményre azis hogy azonnal napi­­fák kezdeni helybeli Ibi. A leendő „Cu­lm lehet alkal­mak mint hetilftg'jfog egész higgadtan. [azoktól, kik e la­tt akarnak ezzel m­­eg•— álni akarnak — Magyarország szivében, egy tősgyökeres magyar városban, melynek messze vidéke is vagy tiszta magyar, va­gy vegyesajku, de nem német? ezzel mindjárt kéz­­gyár­­sajtót tulszár­ó mértéket , az egyelőre inni. De hát langk úrtól és vájjon mi más nem germa-A kizárt cél, melyet a „Cultur® kitűzött: a reális ismeretek terjesztése s az e téren uralkodó előítéletek legyőzése , nagyon szép ; azt is elhiszszük, hogy e lap munkatársaiul „a magasb tudományok emberei és a neveze­tesb journalok támogatói“ ajánlkoztak, akik tudni fognak sok szépet és jót produkálni; de mi haszna, ha azok, akik e városban és vidékén leginkább szűkölködnek a közhasznú ismeretekben és telve vannak előítéletekkel — nem értik a szép szót. Szeged és vidéke népének ép úgy hirdetheti Sch­­ur francia vagy japáni nyelven az ismeretek igéit, bizonyára abból sem fog kevesebbet érteni, mint a legegyszerűbb német szóból. Kit akar tehát itt culturálni német nyelven ? Azokat, akik értik Göthe nyelvét? Legfölebb ezeket oktathatja, de ezeknek meg nincs arra szük­ségük, s amennyiben volna, megtalálják azt sokkal bővebb forrásokban, mint amit egy hely­beli hetilap szerény terjedelme nyújthat. Nincs tehát semmi, még plausibilis indok sem, mely Szegeden bármily német lap , leg­kevésbé egy német szaklap létesítését — amilyenné e lap ígérkezik — igazolhatná. Nem tudjuk, hogy a megnevezett szerkesz­tőn kívül kik járultak hozzá e lap létesíté­séhez (ha csakugyan létesülni fog), nem is kutatjuk őket, de annyi bizonyos, hogy e vál­lalat erőltetett s még bizonyosabb, hogy saját erejéből itt fönn nem állhat, hanem tetemes áldozatkészséget tételez föl már előre a vál­lalkozók részéről. S miután szintoly bizonyos az is, hogy a szerkesztő programmjában ki­tűzött cél tekintetéből merőben célt tévesztett vállalat itt egy német lap, nem kell-e önkény­­programmban­ kisfieset ..gyanítanunk, mik a Nem ok nélkül s nem egyedül az itt ter­vezett német lap okából vagyunk hajlandók ily fejcsóváló gyantásokra, sőt lehet, hogy Sch­­ur „Cultur“-ja e tekintetben ártatlan , de látunk mi országszerte egyéb jelenségeket, mik előttünk nagyon különöseknek tetsze­nek ,­­ amikről azonban egyelőre még hall­gatunk. Senki sem vádolhat bennünket nemzeti türelmetlenséggel, s minden olvasónk tudja, hogy határozottan pártoltuk az iskolaszék azon intézkedését is, melynél fogva elemi iskoláink­ban az oly szükséges német nyelv tanítását el­határozta. De amily szükségesnek tartjuk a német nyelv ismeretét, annyira nem óhajtjuk a német szellem terjedését nemzetisé­güik rovására, s ahol ilynemű törekvéseket látaljz az ellen határozottan síkra kell száll­­.És ez. nem azon önbizalmatlanság, nem ottvak félelem a germanizatió rémképétől, me­­t túlzójt hazafiainkban tapasztalunk, hanem ellen ellenőrködés egy féltett kincsünk é günk fölött, mely anélkül is fényeg­etve. Ez ellenőrködés, rpmn­k nwiig nem fölösleges, mert is­­s tudjuk, hogy amit a erőszakkal ki nem vi­­sznotiság aegise alatt — ha em vigyázunk —társain s észrevétlenül csem­­észhetik közénk. Lehet, hogy aggodalmaink fölöslegesek, Jejtet, hogy n­em azok, —­e a 7igyázat semmiesetre sem árthat. Mi vigyázni fogunk magunkra! Hogy végül visszatérjünk a „Cultur“-ra, őszintén sajnáljuk, hogy Sch­­ur — kit mi egyébként csak jó oldaláról ismerünk — mi­előtt ezen vállalat élére állt volna, meg nem kérdezett olyanokat, kik e város viszonyaiban teljesen avatottak, holott erre nagyon is kö­zeli alkalma lett volna , azok bizonyosan nem tanácsolták volna neki, hogy Szegeden német lapot szerkeszszen. berek is. Lám, ha a szegedi „Tiszavidéki II.“ meg nem halt volna, most nem híznék a Hon „A legkomolyabb napi kérdések egyiké“-től, melyben a lap szegedi csodabogarának kuszáti észjárása kéthasábos ciceró cikkben gyönyör­ködteti az ellenzéki publikumot. Hja, „furcsa isten teremtése ! !“ Meg­­pardoní­oz Ráday kir. biztosnak és személy­zetének, de csak azért, hogy minden többi elevenek és holtak fölött ítélhessen. És ő ítél is, hogy né­­ha valaki, ő csak jogosítva van Csernátonyék után a vidéken areopágoskodni, midőn ő „maga képez pártot.” Sorba fogja hát és egymás után kiállítván a plazzára, el­itéli Rajner Pált, Horváth Boldizsárt, András­­syt és a „kormánypárti® sajtót. És e bírás­kodás „illik neki rettenetes®, kivált miután azon naiv vallomást teszi, hogy ötét mindig csak kinevetik. Persze hogy a kormány­párt teszi ezt, melynek egyébre sincs gondja, mint a néhai „T. U.­ Hon-ba cseppent nagy szellemére, — mert csak annak lehet oly jó kedve ebben a közös ügyes boldogtalanságban, hogy kinevessen egy két szék között pad alá cseppent bús magyart, ahelyett, hogy jó ke­resztényhez illőleg — szánja őt. Megvalljuk, hogy mi igen távol állunk a várbeli ügyek „jólértesültségétől®, mert sem a kir. biztos urnak, sem közegeinek bizalmá­val nem dicsekedhetünk, szaglárnak pedig nem születtünk ; ennélfogva, bármennyire sajnáljuk, a „Hou® csodabogarát nem követhetjük a megítélések terére, hanem ezen őszinte vallomásunkat talán lesz kegyes a „Hon“ nagy szelleme védelemként elfogadni azon vádja ellen, hogy a kormánypárt helybeli köz­lönye is c­ak akkor jajdul föl,­­s persze, ak­­eseutj -ím­ibí-t-nona tett, mint a BHond-nak ták ez ügyet. A kormánypárti sajtónak pedig általában az a bűne, hogy annyira uszály hordozója a hatalomnak, miszerint a „dicséretreméltó erélyű Rádaynak kellett az első nyilvános lépést megtenni.” Már hogy e tekintetben miként áll a dolog, nem tudjuk, hanem magunkra nézve annyit mondhatunk a t. urnak, hogy Ráday ur a k­i orrunkra semmit sem kötött s em­lékiratáról is csak akkor tudtunk valamit, midőn annak kivonata a pesti lapokban meg­jelent. Ezért kellett hát minekünk a többi lapok után kutyagolni.­­ Hanem beszél aztán a „Hon“-s vezér­cikkező komoly dolgokat is Bécsről és Bach­­korszakról, és ennek tulajdonít minden go­noszt. Jól teszi. Hanem vajmi bölcsen csele­kedett volna, ha itt szépen megállapodik és nem terjeszkedik ki a mai elöljáróság hívat­lan védelmezése és dicsérgetésére, amelynek — úgymond — kétszeres érdeme van , hogy az ily laza társadalmi viszonyok közepett, habár bajjal is, helyt tudott állani. — Az. hymnusztengedező úr elfeledte , de a város közönsége aligha feledte el, hogy a többi közt a Lusztig-féle erőszakos rablásnak most a várban ülő és mindent bevallott tettesei majd mind Szeged város rögtönitélő bírósága előtt állottak és mit sem tudtak rájuk kisütni. Azonban mi is elismerjük, hogy van a mostani hatóságnak egy nagy, de csak egy­szeres érdeme, és ez az, hogy a többi ha­tóságok élhetetlenségével együtt lehetővé tette a kir. biztos idejövetelét s ez­által a gonoszok gyökeres kiirtását. A kir. biztos irtó­háborúja mellett aztán ő is csak megáll­hatott valahogy ebben a laza társadalomban. De finis coronat opus. „Hiba van az ország dolgaiban, és e hiba mindenütt felüti fejét; ilyenkor ne vádoljuk a népet bűnei­ért, mert az erkölcsök jó példákból születnek, s a bűnök c­é­­­r­á­j­a nem a népben fogamzik. “ Ezzel koronázza meg a „Hon® szegedi mindenese bölcseségének kipakkolt tárházat. Itt tehát az volna a sub intelligitur, hogy az országjárók, a nagyok, az ariszto­kraták, vagy mit tudom én kik azok, akik a gonosz magvát elhintik ; s innen következ­tetve , a nagy­körösi 15—16 éves suhancok­­ban is bizonyára valami fényes parquettes termekben fogamzott meg azon átkozott csira, mely őket pár forintért egy szegény öreg ember lebicskázására ösztönzé ! Vájjon mit kelljen itt bámulnunk: a végtelen tudatlanságot-e, vagy az „a nép“­­pel bomlásig saturált agy­velőt, vagy a „Hont®, mely ily esztelen tanok hirdetésének tért nyit?­­ • •• Valóban , itt már nincs igazuk azoknak, akik nevetnek, itt csak jogos szánakozásnak van helye! 4.-»a Nyilatkozat a „Szegedi­­Híradó“ 53-ik számú újdonsági rovatában nyíl jegy alatt a helybeli helvét hitvallású egyházra vonatkozólag megjelent köz­leményre. Komoly ügyből mi nem akarunk „ha aka­rom vemhes, ha akarom nem vemhes® féle ékcet csinálni, de hogy a közönség iskolánk ügyében efféle közlések által téves nézetre ne vezettessék, nyilvánosságra hozandónak vél­jük a következőket: Egyháztanácsunk a népiskolai törvény szellemét fölfogva, s annak a lehetőségig hó­dolni kívánván, 1869. 277. szám alatt hozott határozatában szabatosan alakított, de m­e­l­lözhetlen föltételek mellett kijelen­tette, hogy felekezeti iskoláját községivé nyil­vánítja. .l­ . „ ./ . Az iskolaszék azonban, 54. számú hatá­rozata szerint, a föltételeket el nem fogad­ván , iskolánk — önként érthetőleg — ma­radt , a mi volt, t. i. felekezeti. Lehet, hogy némelyek más nézetben vol­takig beállt annak szüksége, hogy iskolánk Téves tehát azon nézet, mintha iskolánkat már egyszer fö­ltétlenül községivé nyil­vánítottuk, s most felekezetivé visszafordí­tottuk volna.*) Egyébiránt mi a népiskolai törvényt tisz­teljük, és érte s mellette készek vagyunk — a következetlenség minden alapos vádja nél­kül — nemcsak beszélni, de csekély erőnk­höz képest tenni is, és bár annak betű szerint a magunk részéről, legőszintébb óhajtásunk mellett is eleget nem tehetünk, szellemének készséggel hódolva, az általános népművelődés útját tőlünk telhetőleg egyengetni mellőzhet­­len kötelességünknek ismerjük.­­ Az pedig hálára kötelez bennünket, aki lehetségessé teszi bármikor, hogy iskolánkat, a törvény betűje szerinti értelemben is, köz­ségivé nyilváníthassuk, t í­m--. Hogy azonban mi ezt ez idő szerint nem tehetjük, azt csak az értheti meg, a­ki rítu­sunkat és anyagi helyzetünket egyiránt is­meri. A*/ , A­mi egyébiránt a kérdés anyagi olda­lát illeti: szeretjük hinni, hogy ha illetékes helyen netán szóba jő, ott nyíltabb szemekre és elfogulatlanabb keblekre talál az ügy, mint minővet a fönnidézett ujdonsági sorok írattak.**) - t ») Mi úgy tudjuk, hogy már községi volt a kér­déses iskola, mert annak átvételére az iskolaszék kül­döttséget is nevezet ki, s a ref. egyháztanács hajlandó is lett volna átadni iskoláját, ha az iskolaszék küldött­sége nem kérte volna az iskolával annak vagyonát is, különösen azon összeget, mely a ref. iskola javára pár év előtt közadakozásokból befolyt; de a kérdés itt hajó­­törést szenvedett, mert a nagytiszteletű egyháztanács is­koláját igen, de annak vagyonát átengedni nem volt haj­landó . Ezt igazolja épen Balogh úrnak ezt megelő­zőleg az iskolaszék egyik nem rég múlt ülésében tett azon óvása, hogy a most felekezetivé visszafordított ref. iskola többé ne ne­­veztessék volt református iskolán­a­k , ha­­nem S­z­ent­h­á­r­o­m­s­á­g-u­tc­a­i községi isko­lának, s csakugyan e néven is fordul elő azután az iskolaszéki jegyzőkönyvekben. Szerk. **) Már engedjenek meg a t. nyilatkozó urak, de mi épen nem ismerhetjük el, hogy e tekintetben elég nyíltan ne látnánk és elfogulatlansággal ne bír­nánk az ügy anyagi oldalára vonatkozólag tett nyi­latkozatunk mellett. Mi nem vagyunk intoleránsok, s minden vallásfelekezetnek boldogulását ép úgy óhajtjuk, mint a magunkét; ugyanazért tiszta huma­nitási szempontból, ha az más és nem iskola föntár- A „Hon“ csudabogara. A „Tiszavidéki Újság® meghalt , éljen a „Hon“ ! Denique csak igaz az, hogy az ember nem tudja, mitől hízik ; ráillik ez a lapokra is, amennyiben emberek művei, ha nem em­

Next