Szegedi Híradó, 1870. január-június (12. évfolyam, 1-77. szám)
1870-05-08 / 55. szám
1870. Tizenkettedik évfolyam. 53-ik szám. Vasárnap, május 8-án. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Bürger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . Évnegyedre 7 frt. Félévre . 3 frt 50 kr. . . 1 frt 75 kr. Egyes szám ára 6 kr. osztr. értékben. Hirdetések elvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában, zsibárus utca 2-ik sz. Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) tippelik A., és Rosenzweig J. hirdetési ügynökökné. Majdam. — Frankfurtban G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachsel társánál; Párisban Havas , Lafitte , Bullier és társánál Egész évre . . . . 8 frt. Évnegyedre Félévre 4 frt. 2 frt. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyilttér”-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Német lap Szegeden. A helyben meginditni szándékolt német lap bejelentett szerkesztőjétől következő sorokat vettük : T. szerkesztő ur. A „Szegedi Hiradó® e hó 4-én megjelent számában említés létezik az itt rövid idő múlva megjelenő „Cultur“ című német hírlapról. — Anélkül, hogy bővebben szólnék, szükségesnek vélem t. szerkesztő úrral tudatni, hogy a „Cultur® nem azok lapja, kik itten régóta akarnak egy német hírlapot létesíteni, s azoknak sem elveit, sem céljait nem osztja, sőt maga az alulírott, ha azon rég említett hírlap valaha csakugyan létesülne, azt sem mint szerkesztő, sem mint munkatárs nem kívánja már támogatni. A „Cultur“ munkatársai a magasb tudományok elismert emberei, és a nevezetes Journalok támogatói lévén, azoknak állásuk, úgy a „Sz. Hiradó“-nak ez ügybeni igen téves közlése felmentenek attól, hogy jövőre bármely a „Culturt“ érdeklő közlésre válaszoljak, Illő tisztelettel Szeged, május 5-én 1870. Schiemangk Károly. Megvalljuk, hogy midőn a régebb idő óta készülődő szegedi német lapnak küszöbön levő valósulásáról értesültünk, szándékosan tartózkodtunk e tárgy szellőztetésébe bővebben bocsátkozni, mint amennyit egy újdonsági cikk szűk köre megenged, mert éreztük, hogy az első kellemetlen benyomás könnyen oly élesre hegyezheti tollunkat, mely sokaknak nagyon is érzékenyen fájhatott volna. Mint már higgadtabban szólhatunk, s így talán tolly iménységgel arra nézve, hogy minden oldalról meg fognak bennünket érteni. A fenebbi nyilatkozatból megértettük, hogy a „Cultur” című német lap nem azon cotteria műve, mely hosszabb ideig törte a fejét helyben egy német napilap létesítésén, s amelynek célzatai hogy nem lehettek istenesek, tanúsítja épen Schiemangk úr tiltakozása múlt szerdai közleményünk erre vonatkozó része ellen, s azon kijelentése, hogy ő azoknak, kik ama német lapot akarták alapítani, sem elveit, sem célzatait nem osztja, s ha létesülne is, azt sem mint szerkesztő, sem mint munkatárs nem támogatná. Hogy félre ne értessünk, szükségesnek látjuk ama, általunk kevésbé. Schiemangk úr által azonban, úgy látszik, közelebbről ismert caftéria célzataira vonatkozólag kijelenteni, hogy annak — a mi egyéni meggyőződé szerint — fő célja volt: a germanizál Világért sem mondjuk, hogy e célzat oly forrásban lenné alapját, aminőt a Bach-kormány embereiben ismertünk, egy kis meggondolat-lanságon kívül: a német szellemű nevelés és foglalkozás ez idétlen törekvések szó anyja. Ezen urak föltétlenül mindenben német cuttura bálványozó lévén, elfeledik,hogy Magyarországban s tősgyökeres magyar v&rosban laknak, s ahelyett, hogy : eleny*—" csekély számuk mellett a roppantigség szelleméhez igyekeznének, si lélekre és nyelvre magyarok s gyár nemzeti műveltség emelésénél inkább több fáradsággal és áldozattal készek lennének oly vállalatra, mely az ő német szelmmük körét tágítsa s a magyar nemzeti mű és szellem emelkedését gátolja. A helyek ismeretén látnul följogosít benvéleményre azis hogy azonnal napifák kezdeni helybeli Ibi. A leendő „Culm lehet alkalmak mint hetilftg'jfog egész higgadtan. [azoktól, kik e latt akarnak ezzel meg•— álni akarnak — Magyarország szivében, egy tősgyökeres magyar városban, melynek messze vidéke is vagy tiszta magyar, vagy vegyesajku, de nem német? ezzel mindjárt kézgyársajtót tulszáró mértéket , az egyelőre inni. De hát langk úrtól és vájjon mi más nem germa-A kizárt cél, melyet a „Cultur® kitűzött: a reális ismeretek terjesztése s az e téren uralkodó előítéletek legyőzése , nagyon szép ; azt is elhiszszük, hogy e lap munkatársaiul „a magasb tudományok emberei és a nevezetesb journalok támogatói“ ajánlkoztak, akik tudni fognak sok szépet és jót produkálni; de mi haszna, ha azok, akik e városban és vidékén leginkább szűkölködnek a közhasznú ismeretekben és telve vannak előítéletekkel — nem értik a szép szót. Szeged és vidéke népének ép úgy hirdetheti Schur francia vagy japáni nyelven az ismeretek igéit, bizonyára abból sem fog kevesebbet érteni, mint a legegyszerűbb német szóból. Kit akar tehát itt culturálni német nyelven ? Azokat, akik értik Göthe nyelvét? Legfölebb ezeket oktathatja, de ezeknek meg nincs arra szükségük, s amennyiben volna, megtalálják azt sokkal bővebb forrásokban, mint amit egy helybeli hetilap szerény terjedelme nyújthat. Nincs tehát semmi, még plausibilis indok sem, mely Szegeden bármily német lap , legkevésbé egy német szaklap létesítését — amilyenné e lap ígérkezik — igazolhatná. Nem tudjuk, hogy a megnevezett szerkesztőn kívül kik járultak hozzá e lap létesítéséhez (ha csakugyan létesülni fog), nem is kutatjuk őket, de annyi bizonyos, hogy e vállalat erőltetett s még bizonyosabb, hogy saját erejéből itt fönn nem állhat, hanem tetemes áldozatkészséget tételez föl már előre a vállalkozók részéről. S miután szintoly bizonyos az is, hogy a szerkesztő programmjában kitűzött cél tekintetéből merőben célt tévesztett vállalat itt egy német lap, nem kell-e önkényprogrammban kisfieset ..gyanítanunk, mik a Nem ok nélkül s nem egyedül az itt tervezett német lap okából vagyunk hajlandók ily fejcsóváló gyantásokra, sőt lehet, hogy Schur „Cultur“-ja e tekintetben ártatlan , de látunk mi országszerte egyéb jelenségeket, mik előttünk nagyon különöseknek tetszenek , amikről azonban egyelőre még hallgatunk. Senki sem vádolhat bennünket nemzeti türelmetlenséggel, s minden olvasónk tudja, hogy határozottan pártoltuk az iskolaszék azon intézkedését is, melynél fogva elemi iskoláinkban az oly szükséges német nyelv tanítását elhatározta. De amily szükségesnek tartjuk a német nyelv ismeretét, annyira nem óhajtjuk a német szellem terjedését nemzetiségüik rovására, s ahol ilynemű törekvéseket látaljz az ellen határozottan síkra kell száll.És ez. nem azon önbizalmatlanság, nem ottvak félelem a germanizatió rémképétől, met túlzójt hazafiainkban tapasztalunk, hanem ellen ellenőrködés egy féltett kincsünk é günk fölött, mely anélkül is fényegetve. Ez ellenőrködés, rpmnk nwiig nem fölösleges, mert iss tudjuk, hogy amit a erőszakkal ki nem visznotiság aegise alatt — ha em vigyázunk —társain s észrevétlenül csemészhetik közénk. Lehet, hogy aggodalmaink fölöslegesek, Jejtet, hogy nem azok, —e a 7igyázat semmiesetre sem árthat. Mi vigyázni fogunk magunkra! Hogy végül visszatérjünk a „Cultur“-ra, őszintén sajnáljuk, hogy Schur — kit mi egyébként csak jó oldaláról ismerünk — mielőtt ezen vállalat élére állt volna, meg nem kérdezett olyanokat, kik e város viszonyaiban teljesen avatottak, holott erre nagyon is közeli alkalma lett volna , azok bizonyosan nem tanácsolták volna neki, hogy Szegeden német lapot szerkeszszen. berek is. Lám, ha a szegedi „Tiszavidéki II.“ meg nem halt volna, most nem híznék a Hon „A legkomolyabb napi kérdések egyiké“-től, melyben a lap szegedi csodabogarának kuszáti észjárása kéthasábos ciceró cikkben gyönyörködteti az ellenzéki publikumot. Hja, „furcsa isten teremtése ! !“ Megpardoníoz Ráday kir. biztosnak és személyzetének, de csak azért, hogy minden többi elevenek és holtak fölött ítélhessen. És ő ítél is, hogy néha valaki, ő csak jogosítva van Csernátonyék után a vidéken areopágoskodni, midőn ő „maga képez pártot.” Sorba fogja hát és egymás után kiállítván a plazzára, elitéli Rajner Pált, Horváth Boldizsárt, Andrássyt és a „kormánypárti® sajtót. És e bíráskodás „illik neki rettenetes®, kivált miután azon naiv vallomást teszi, hogy ötét mindig csak kinevetik. Persze hogy a kormánypárt teszi ezt, melynek egyébre sincs gondja, mint a néhai „T. U. Hon-ba cseppent nagy szellemére, — mert csak annak lehet oly jó kedve ebben a közös ügyes boldogtalanságban, hogy kinevessen egy két szék között pad alá cseppent bús magyart, ahelyett, hogy jó keresztényhez illőleg — szánja őt. Megvalljuk, hogy mi igen távol állunk a várbeli ügyek „jólértesültségétől®, mert sem a kir. biztos urnak, sem közegeinek bizalmával nem dicsekedhetünk, szaglárnak pedig nem születtünk ; ennélfogva, bármennyire sajnáljuk, a „Hou® csodabogarát nem követhetjük a megítélések terére, hanem ezen őszinte vallomásunkat talán lesz kegyes a „Hon“ nagy szelleme védelemként elfogadni azon vádja ellen, hogy a kormánypárt helybeli közlönye is cak akkor jajdul föl,s persze, akeseutj -ímibí-t-nona tett, mint a BHond-nak ták ez ügyet. A kormánypárti sajtónak pedig általában az a bűne, hogy annyira uszály hordozója a hatalomnak, miszerint a „dicséretreméltó erélyű Rádaynak kellett az első nyilvános lépést megtenni.” Már hogy e tekintetben miként áll a dolog, nem tudjuk, hanem magunkra nézve annyit mondhatunk a t. urnak, hogy Ráday ur a ki orrunkra semmit sem kötött s emlékiratáról is csak akkor tudtunk valamit, midőn annak kivonata a pesti lapokban megjelent. Ezért kellett hát minekünk a többi lapok után kutyagolni. Hanem beszél aztán a „Hon“-s vezércikkező komoly dolgokat is Bécsről és Bachkorszakról, és ennek tulajdonít minden gonoszt. Jól teszi. Hanem vajmi bölcsen cselekedett volna, ha itt szépen megállapodik és nem terjeszkedik ki a mai elöljáróság hívatlan védelmezése és dicsérgetésére, amelynek — úgymond — kétszeres érdeme van , hogy az ily laza társadalmi viszonyok közepett, habár bajjal is, helyt tudott állani. — Az. hymnusztengedező úr elfeledte , de a város közönsége aligha feledte el, hogy a többi közt a Lusztig-féle erőszakos rablásnak most a várban ülő és mindent bevallott tettesei majd mind Szeged város rögtönitélő bírósága előtt állottak és mit sem tudtak rájuk kisütni. Azonban mi is elismerjük, hogy van a mostani hatóságnak egy nagy, de csak egyszeres érdeme, és ez az, hogy a többi hatóságok élhetetlenségével együtt lehetővé tette a kir. biztos idejövetelét s ezáltal a gonoszok gyökeres kiirtását. A kir. biztos irtóháborúja mellett aztán ő is csak megállhatott valahogy ebben a laza társadalomban. De finis coronat opus. „Hiba van az ország dolgaiban, és e hiba mindenütt felüti fejét; ilyenkor ne vádoljuk a népet bűneiért, mert az erkölcsök jó példákból születnek, s a bűnök cérája nem a népben fogamzik. “ Ezzel koronázza meg a „Hon® szegedi mindenese bölcseségének kipakkolt tárházat. Itt tehát az volna a sub intelligitur, hogy az országjárók, a nagyok, az arisztokraták, vagy mit tudom én kik azok, akik a gonosz magvát elhintik ; s innen következtetve , a nagykörösi 15—16 éves suhancokban is bizonyára valami fényes parquettes termekben fogamzott meg azon átkozott csira, mely őket pár forintért egy szegény öreg ember lebicskázására ösztönzé ! Vájjon mit kelljen itt bámulnunk: a végtelen tudatlanságot-e, vagy az „a nép“pel bomlásig saturált agyvelőt, vagy a „Hont®, mely ily esztelen tanok hirdetésének tért nyit? • •• Valóban , itt már nincs igazuk azoknak, akik nevetnek, itt csak jogos szánakozásnak van helye! 4.-»a Nyilatkozat a „SzegediHíradó“ 53-ik számú újdonsági rovatában nyíl jegy alatt a helybeli helvét hitvallású egyházra vonatkozólag megjelent közleményre. Komoly ügyből mi nem akarunk „ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes® féle ékcet csinálni, de hogy a közönség iskolánk ügyében efféle közlések által téves nézetre ne vezettessék, nyilvánosságra hozandónak véljük a következőket: Egyháztanácsunk a népiskolai törvény szellemét fölfogva, s annak a lehetőségig hódolni kívánván, 1869. 277. szám alatt hozott határozatában szabatosan alakított, de mellözhetlen föltételek mellett kijelentette, hogy felekezeti iskoláját községivé nyilvánítja. .l . „ ./ . Az iskolaszék azonban, 54. számú határozata szerint, a föltételeket el nem fogadván , iskolánk — önként érthetőleg — maradt , a mi volt, t. i. felekezeti. Lehet, hogy némelyek más nézetben voltakig beállt annak szüksége, hogy iskolánk Téves tehát azon nézet, mintha iskolánkat már egyszer föltétlenül községivé nyilvánítottuk, s most felekezetivé visszafordítottuk volna.*) Egyébiránt mi a népiskolai törvényt tiszteljük, és érte s mellette készek vagyunk — a következetlenség minden alapos vádja nélkül — nemcsak beszélni, de csekély erőnkhöz képest tenni is, és bár annak betű szerint a magunk részéről, legőszintébb óhajtásunk mellett is eleget nem tehetünk, szellemének készséggel hódolva, az általános népművelődés útját tőlünk telhetőleg egyengetni mellőzhetlen kötelességünknek ismerjük. Az pedig hálára kötelez bennünket, aki lehetségessé teszi bármikor, hogy iskolánkat, a törvény betűje szerinti értelemben is, községivé nyilváníthassuk, t ím--. Hogy azonban mi ezt ez idő szerint nem tehetjük, azt csak az értheti meg, aki rítusunkat és anyagi helyzetünket egyiránt ismeri. A*/ , Ami egyébiránt a kérdés anyagi oldalát illeti: szeretjük hinni, hogy ha illetékes helyen netán szóba jő, ott nyíltabb szemekre és elfogulatlanabb keblekre talál az ügy, mint minővet a fönnidézett ujdonsági sorok írattak.**) - t ») Mi úgy tudjuk, hogy már községi volt a kérdéses iskola, mert annak átvételére az iskolaszék küldöttséget is nevezet ki, s a ref. egyháztanács hajlandó is lett volna átadni iskoláját, ha az iskolaszék küldöttsége nem kérte volna az iskolával annak vagyonát is, különösen azon összeget, mely a ref. iskola javára pár év előtt közadakozásokból befolyt; de a kérdés itt hajótörést szenvedett, mert a nagytiszteletű egyháztanács iskoláját igen, de annak vagyonát átengedni nem volt hajlandó . Ezt igazolja épen Balogh úrnak ezt megelőzőleg az iskolaszék egyik nem rég múlt ülésében tett azon óvása, hogy a most felekezetivé visszafordított ref. iskola többé ne neveztessék volt református iskolának , hanem Szentháromság-utcai községi iskolának, s csakugyan e néven is fordul elő azután az iskolaszéki jegyzőkönyvekben. Szerk. **) Már engedjenek meg a t. nyilatkozó urak, de mi épen nem ismerhetjük el, hogy e tekintetben elég nyíltan ne látnánk és elfogulatlansággal ne bírnánk az ügy anyagi oldalára vonatkozólag tett nyilatkozatunk mellett. Mi nem vagyunk intoleránsok, s minden vallásfelekezetnek boldogulását ép úgy óhajtjuk, mint a magunkét; ugyanazért tiszta humanitási szempontból, ha az más és nem iskola föntár- A „Hon“ csudabogara. A „Tiszavidéki Újság® meghalt , éljen a „Hon“ ! Denique csak igaz az, hogy az ember nem tudja, mitől hízik ; ráillik ez a lapokra is, amennyiben emberek művei, ha nem em