Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)
1870-09-11 / 109. szám
1870. Tizenkettedik évfolyam. POSI Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. . Kiadóhivatal burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. ---------------------■ ........................- ----• ♦ * n.. . f yTIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZI Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 frt. | Félévre .... 4 frt- I Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utcai szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11) és Oppelik A. (Wollzeile 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & fp. hirdetési expeditiójában; Lipcsében Fugen Fort és Párisban Havas, Laflite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8) hirdetési irodájában. 109-ik szám. Vasárnap, szeptember 11-én. ,ONY. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyíltól"- ben a négyhasábos petitforogtatási dij 15 krajcár. Szeged, szept. 10-én Az ifjú francia köztársaság az országot ért megrendítő csapásokhoz aránylag s a német invasio veszélyével szemben is, kedvező auspiciuraok közt kezdi meg működését. Benn bátor és biztos kezekkel szervezi a honvédelmet s csodás, üdítő szelleme a fűszálból is fegyvert teremt , kifelé szintoly erélylyel és tapintattal igyekszik kizsákmányolni helyzete előnyeit. Egyelőre Favre, a köztársaság geniális külügyminisztere az, ki imponáló föllépésével kiválóan magára vonja a figyelmet. F. hó 6-ától egy köriratot bocsátott ki a külhatalmakhoz, melyben világosan kijelenti, hogy a köztársaságbékét óhajt, de — miként előre is tudni lehetett — oly békét, mely Franciaorességet nem alázza porba; ellenkező esetben el van határozva az élethalálharcra, és szintoly határozottan kimondja, hogy a köztársaság kormánya Franciaország területéből egy talpalatnyit sem enged. Emlékeztet a porosz király nyilatkozatára, melyben az kijelenté, hogy nem Franciaország, hanem a dynastia ellen folytat háborút, és kérdi: miután a dynastia megbukott és a szabad Franciaország fölkelt, a porosz király mégis tovább akarja-e folytatni az istentelen háborút ? Vájjon mit fog erre felelni a szaván fogott Vilmos király, vagy Bismarck, ki urával ama nyilatkozatot kimondatta ? Egygyel több vagy kevesebb hazugság, az már nem nyom Bismarck lelkiismeretének mérlegén semmit. A berlini „Prov. Corresp.“ már eléggé érthetőleg válaszol, midőn azt mondja, hogy „az újabb átalakulás folytán alig gondolhat többé bármely hatalom arra, hogy a háborít további folyamának idegen beavatkozás által gátat vessen, s hogy a francia kormányváltozás pedig a diplomatiai közvetítés sürgősségének minden alapját teljesen elvoná.“ Értsd: Európa monarchiai államai csak nem olyan sült bolondok, hogy egy köztársaság érdekében lépjenek föl vétójukkal a mi „isten kegyelmébeli“ monarchiánk istenes szándékai ellen; mi tehát folytatjuk a háborút, most inkább, mint valaha , mert most már az isteni jog nemcsak azt parancsolja, hogy Eliászt és Lothringent elraboljuk, hanem azt is, hogy rendet csináljunk Párisban, azaz: fejére hágjunk ennek a köztársaságnak, mely a monarchiákra, többi közt Németországra nézve is, épen nem üdvös. Azonban a győzelmes porosz hadtömegek, bár semmi sem áll tittokban, két nap óta alig haladtak valamit előre. Úgy látszik tehát, hogy a sedaui katasztrófának túl nagy eredménye lett a győzőkre nézve, midőn az egy perc alatt elsöprő a napóleoni dynastiát, kormánya, senatusa s kamarai többsége egész jól szervezett gépezetével együtt, s a győztesek mintha némi megütődés- és tétovázással állnának az új Franciaországgal szemközt. És nekünk úgy tetszik, hogy van okuk rá. Már említettük, hogy Spanyolország lázasan fegyverkezik s ott a köztársaság kikiáltása közel van. A kamara többsége melegen üdvözli a köztársaságot. Olaszország pár hét óta szintén a legnagyobb mérvben fegyverkezik , és ott is erős köztársasági mozgalmak mutatkoznak. A sedani katasztrófa és Napóleon bukása egyszerre lelket öntött az egész félszigetbe s rögtöni eredménye az, hogy Cadorna alatt egy olasz hadsereg már Róma kapui előtt áll, hogy Olaszország rég óhajtott egységét végre valahára megvalósítsa. És a francia köztársaság mit tesz ? Odakiáltja az olaszoknak : nincs többé szeptemberi conventio, szabad kezetek van, csináljatok Rómával, amit tetszik! Ez a fölszabadult francia nemzet testvéri kéznyújtása. Nem fogja e az olasz nemzet szenvedélyesen megragadni a testvéri, a baráti jobbot? Ott, úgy látszik, a diplomatizálás ideje lejárt -sa gyűlölt Napóleon bukása folytán lángra lobbant elemek gőzerővel dolgoznak. Olaszország kormánya sietett elismerni a francia köztársaságot. Favre táviratilag megkérdezé a szabad Svájc kormányát: mikép fogadtatott ott a köztársaság proklamálása. A válasz kedvező volt. És a dicső Amerika a tengerentúlról nemcsak elismeri a francia köztársaságot , hanem azonfelül tudatja vele, hogy az amerikai nagy köztársaság kormánya és népe lelkesedve fogadé azt, szerencsekivánatait küldi és csatlakozik e nagy mozgalomhoz, melyről azt hiszi, hogy gyümölcsöző és áldást hozó lesz nemcsak a francia népre, hanem az egész emberiségre. Végül nem tartjuk oly jelentéktelenek, hogy föl ne említsük, azon stuttgarti sürgönyt, mely azt mondja, hogy déli Németország nem óhajtja Elasz és Lothringia bekeblezését, mert nem érzi magát elég erősnek azokat megvédeni. Vájjon nem első jele-e ez a kijózanodásnak, a reactiónak, melyet Poroszország gőgje- és hódításvágyának előbb-utóbb föl kell ébresztenie a német népekben is? Mindezekhez hozzátehetjük, hogy a köztársaság férfiai jól ismerik gyöngeségüket is, s minden lehetőt elkövetnek, hogy kívülről is szövetségeseket szerezzenek. Ilyen a helyzet ma, s ha igaz az, amit Favre mond köriratában, (pedig róla nem teszszük föl, hogy a napóleoni férfiak nyomán ő is ámítsa nemzetét s a világot), hogy már eddig ismét birnak 300,000 harcossal s Páris 3 hónapig tarthatja magát — akkor Franciaország szerencsecsillaga a köztársasággal még újra feljöhet s nem lehetetlen, hogy Európa népeinek szebb jövőt fog készíteni. Amen! Szeged, szept. 10. Hogy a fentebbi cikkben vázolt helyzet képét kiegészítsük, az újabb hírekből fölemlítjük, hogy a diplomatia, úgy látszik, mintha próbálgatni akarná szárnyait. Párisban a diplomatiai kar f. hó 8-án állítólag értekezletre gyűíti össze, hogy megállapodás esetében a porosz főhadiszállásra menjen. Különféle tudósítások szólnak Poroszország békefeltételeiről, többi közt Anglia félhivatalos békeközvetítéséről , melyek folytán Poroszország békefeltételei lennének. A francia páncélos flotta felének átengedése, három miliárd hadi kárpótlás és a határnak egy európai congressus általi szabályozása. Más hírek Elszasz és Lothringen bekebelezését, 3 milliárd hadi kárpótlást, Franciaországnak Belgiummal a belga-dynastia alatti fusioját s isten tudja még mit nem emlegetnek. Legnevezetesebb pedig erre vonatkozólag egy bécsi lap azon berlini tudósítása, mely előreteszi Paris bevételét s csak azután következnék a békekötés, még pedig úgy, hogy a porosz király a francia köztársaságot államjogilag el nem ismertnek és nem létezőnek proklamálja, a plebistitumos Napóleont pedig visszaülteti trónjárás a német hadsereg szuronyai előtt ismét kezébe adja a kormány gyeplőjét. Ezzel természetesen szíve szerinti békét köthet már jóelőre Bismarck. Vajjon nem e nemes szándék előleges bizonyítványai-e azon hírek, melyek Franciaország némely vidékéről a Napóleon melletti tüntetésről szólanak? Nem a porosz kéz szitja-e a köztársaságellenes mozgalmakat ? S nem erre a célra colportáltatnak e azon poroszszagu sürgönyök, melyek azt híresztelik, hogy Napóleon csakugyan a legnagyobb golyózáporban kereste a halált, melyek tehát a gyáva önmegadást szépíteni akarják a francia nép szemeiben ? Hanem előbb természetesen a német invásiónak végkép le kell verni a köztársaságot. Várjon, ha ez csakugyan megtörténik, lesz-e lelkük az európai hatalmaknak még ezt is elnézni? Lehet, bár előre is bizonyos , hogy e nyomorult tétlenség levét a népek fogják meginni, azon népek, melyek most talán szívük vérét áldoznák a francia nemzet ügyéért, mely az európai szabadsá ügyévé lön , amig a kabinetek hidegen (?) szemlélik a kétségbesett, harcot, lalta el. E szakadás okait a politikai rendszer káros hatásában keresi, mely Ausztria állameszméjét, történetét és hivatását félreismeri. A birodalmi öntudat, a történeti emlékek, az individualitás és az önrendelkezési jog képezik a cseh nép lételének alapjait. „Mi ellenben készek vagyunk , mondja a javaslat, alaki kételyeinket visszafojtani, és Csehország kész a monarchia minden országainak összképviseletében részt venni, de csak oly cseh királyság képezheti a birodalom védbástyáját , melynek állami individualitása önmagában egy egészet képez.“ „A jelenlegi tartománygyűlés nem képviseli teljesjogúlag Csehországot, miért lehetetlen kötelező megállapodásokba bocsátkozni; ellenben kezeskedünk róla, hogy a jogszerű tartománygyűlés kész lesz a monarchia követeléseinek eleget tenni, ezen készségét be fogja bizonyítani a birodalmi öszképviseletben való részvétel iránti megállapodásoknál, továbbá azáltal, hogy a magyar kiegyezést előlegesen elismeri. Csehország számára csak ugyanazon mértéket fogja követelni, milyet Magyarország kapott és hangsúlyozni fogja, hogy Csehország csak azt ismeri el kötelezőnek, amit teljes jogú tartománygyűlésünkkel állittatott meg. Egy ilyen tartománygyűlés egybehívását a jelenlegi tartománygyűlési gyülekezettel kell előkészíteni, most azonban a külhelyzet iránti tekintetből, de Csehország önrendelkezési jogának sérelme nélkül, készek vagyunk a tartománygyűlés kebeléből a delegations képviselőket küldeni. Továbbá kinyilatkoztatjuk, hogy mi nem küldünk oly deputatiót, mely más tartományok törvényhozó képviseletével alkudozásokba bocsátkozhatnék.“ „ Az országok és tartományok fenálló különbségei dacára az öszbirodalmi szervezet oly alakulása vétetett célba és részben el is éretett,amely az észbirodalom egységének biztosítása nélkül csak az ellentéteket szaporította. Azért örömmel üdvözöltetett a császári üzenet, és miután ebben a cseh lakosság nagy részének elégedetlensége elismertetett, remélni lehet, hogy e lakosság óhajai meg fognak hallgattatni. Azért a felirathoz emlékirat csatoltatott Csehország államjogi viszonyairól. Az abban foglalt elvektől lehetetlen az eltérés. Csak a többi országok java iránti tekintetből volt lehetséges az alaki kételyeket mellőzni és a kibékülésre nyújtott jobbot elfogadni.“ A felirat végül azon reményt fejezi ki, hogy a császár a legitim cseh jogot védeni fogja. A bajlamul. Sohasem éreztük még oly aggasztónak a birodalom túlsó felének ziláltságát, mint most, midőn a váratlanul és rohamosan fejlődő világesemények Európát, de különösen Ausztria- Magyarországot a legnagyobb válsággal fenyegetik , mely ellen — élénken érezzük — mind innen, mind túl a Lajtán, a legnagyobb egyetértésre volna szükség, mert ebben rejlik az erő. Ma tehát kétszeresen érdekel bennünket minden, mi odaát történik, s azért, amenynyire lehet, mind a nevezetesebb momentumot feljegyzünk. Egyik legkiválóbb forrása a lajtámuli zavaroknak Csehország, melylyel a kiegyezés — miután a csehek és feudálisok többségének fölirata fogadtatott el a tartománygyűlésben — meghiúsult s a bécsi kormány ennek folytán azon ponton áll, hogy egyenes választásokat endeljen el a reichsrathba. Ezen fölirat lényegét következőkben ismertetjük meg olvasóinkkal. A fölirat — miután előzőleg kifejté, hogy a csehek csakis a most folyó világtörténeti jelentőségű események folytán, óvás mellett, léptettek a „gyülekezetébe — sajnálatát fejezi ki afölött, hogy a lakosság előbbi egyetértése helyet a jelenlegi pártszakadás fog- A háborúból. About Edmund, az ismert francia író, következő szenvedélyes sorokban nyilatkozik a németek háborújáról . Eddig mi vagyunk a legyőzöttek. Franciaország meghódittak, és Paris, a csodaszép, az egész világ által annyira szeretett Páris ! Ezen villámcsapás fölébresztette Franciaországot és Európát és a dolgok ezáltal egészen más nézist nyertek. Nem ismertük ellenségeinkét, és elég ártatlanok voltunk elhinni, hogy némilg hasonlók mihozzánk. A siker ittasságban letették az álarcot, és most olvashatunk lelküiben. Ezen istenfélő király, aki mindenJózsimét istennek ajánlja föl, ezek a Junker-tábornokok, kik azzal dicsekednek, hogy bennünket karddal fognak civilizálni, ezen apostolai az isteni jognak , kik telerakják zsebeiket lopott koronákkal, ezen német hazafiak, kik egész a könyökig tresztötték karjaikat német vérben , ezek nem egyebek, mint barbárok egyenruhában, katonákká átöltözködött rablók , fölvértezett Tartuffok, Basiliskek lovagló csizmában. Hazudni, megvesztegetni, denunciálni, ezek az ő kedvenc fegyvereik. A modern polgárisodásból nem sajátítottak el egyebet, mint a rombolási mesterségben tett haladásokat, a vadak aljas és szá