Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)
1870-10-14 / 123. szám
1870. Ti/̇‘nk(‘nevek évfolyam. \‚!)\A Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással, és vidékre postán . Egész évre ... 8 frt.. | Félévre .... 4 frt. Évnegyedre ... 2 frt. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 1 frt 75 kr. 123 ik szám. Pontok, oktribor 14-én. ÖN Y. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., készednél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyiltér“ ben a négyhasábos petitforogtatási díj 15 krajcár. Előfizetési föltételek: Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utca1 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11) és tippelik A. (Wollzeile 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort és Parisban Havas, Iaftite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8) hirdetési irodájában. „Szigeli Híradóra 44 havonkénti előfizetés is elfogadtatik. — Helyből 60 kr., vidékről 70 krjával, hosszabb időtartamra a fent kitett árak mellett, s ajánljuk lapunkat a közönség további szives pártfogásába. Szeged, okt. l k Jókai Mór a világráró európai események közepette időt vett magának tegnapelőtt saját házi bajaink felületes szellőztetésére is Cikke elé , mely beválik egy kis szelíd riadónak, odaállító címnek: „Belügyek“, és utána csapott három fölkiáltójelt, melyekkel azt akará előre is jelezni, hogy azon a téren, melyről most szólni akar, bizony csehül vagyunk. És Jókainak vajmi igaza van: belügyeink reformja a mi „cseh kérdés“-ünk, melynek megoldásában ép oly nehezen haladunk előre, mint Ausztria, a mi szövetségesünk, a maga igazi cseh kérdésében. Jókai azonban, sajnos, megelégszik azzal, hogy odavetett vonásokban tárja föl belügyeink szomorú képét, s úgy látszik , csak azért, hogy aztán kérdhesse: On est Lambert? hol van a magyar minisztérium? s fölkiálthasson: „Uraim, magyar kormányférfiak! önöknek nem szükség a luftballonokat lesni (mint nekünk), önök azért vannak az ország élén, hogy végezzék idebenn a magunk ügyeit, akármi esik odakünni, — és utána tehesse, hogy, a kultuszminisztert és a honvédosztály hivatalnokait kivéve, senki sem lendít valamit, amiről tudhatnánk, hogy van még magyar minisztérium is a világon. Jókai, mint ellenzéki lapszerkesztő és az ellenzék egyik kitűnő tagja, csak szoros kötelességét teljesíti, midőn a kormányt tevékenységre nógatja; más kérdés azonban, hogy súlyos vádja, mely majdnem az összes kormány tétlenségét foglalja magában , igazolható-e az Európa színpadán megindult nagyszerű dráma idegrázó jeleneteivel szemben, melyek amint a nagy közönség figyelmét majdnem kizárólag magukhoz ragadják, és úgy igénybe veszik, sőt kell, hogy igénybe vegyék, a kormány figyelmét is. (Avagy pl. Andrássy, kormányunk feje és lelke, talán sinecurát élvezni ment s a dolce far mente édes karjaiban hevert harmadfél hónapig Bécsben ?) Hogy a kormány ilyen időben, midőn a közönség szeme, Jókai szerint is, ellenállhatlan vonzerőnek engedve, folytonosan a párisi léggömböket lesi, nem adhatja tevékenységének oly szemmel látható jeleit, mint normális viszonyok közt, azt minden elfogulatlan ember természetesnek fogja találni ; a tétlenség vádjával csak akkor fujtathatnék méltán, ha bebizonyulna, hogy ez időben szeme, lelke neki is annyira a luftballonokra volt függesztve, hogy csakugyan teljesen elfeledé az ország dolgait s nem dolgozott semmit; ha a nem sokára összeülendő országgyűlés úgy találná, hogy nincs mit dolgoznia, mert a kormány nem készített anyagot. Ha így lenne a dolog, az ugyan nagyon szomorú lenne édes mindnyájunkra nézve , s Jókai bizonyos lehet hogy ez esetben nemcsak ő és az ellenzék, hanem vele együtt a független jobboldal is föl- emelné szavát a kormány ellen, azonban meg vagyunk győződve, hogy Jókai csalódik, hogy lesz földolgozni való , tárgy elég, csak képviselőinkben legyen meg a kellő buzgalom , de nem az a buzgalom, mely végnélküli orátiók tömkelegébe téveszti a belügyek reformját s vele hazánk összes életérdekeit, hanem az, mely keveset beszél, de sokat végez. Ilyen buzgalmat vár végre valahára a nemzet képviselőitől , ilyent különösen az ellenzéki uraktól, kik eddigelé minden fontosabb kérdés megoldását hetekkel nyújtók tovább azon pontnál, midőn az a vita folyamában már teljesen megérlelve volt. Lehetetlen, hogy a mostani vészterhes idők annyira föl ne nyitották légyen szemeinket , miszerint belássuk végre, hogy ha van ország az európai continensen, melynek nincs ideje belügyei rendezésében sokat töprenkedni és szónokolni, úgy hazánk az, melyre annyi éhes karvaly leselkedik. Ha még ma sem értünk meg ennek belátására , ha ezután is pártmanőverként látandjuk szerepelni a beszédek özönében rejlő kiéheztetést, a húzás-halasztás szerencsétlen taktikáját, akkor Jókai esztendő ilyenkorra megint írhat egy cikket : „Belügyeink“ cím alatt, hanem utána nem lesz szükséges sem három fölkiáltójel, de még csak szöveg sem , hanem elég lesz ezek helyett egynéhány idézet a Jeremiás siralmaiból. A li ti h o r u. A véres harctól, mely már harmadfél hónap óta dúl, nemcsak az európai continens népei undorodtak meg, hanem — mint a harc színhelyéről érkezett tudósítások eléggé érthetőleg gyaníttatják — megunta azt már a győztes porosz-német hadsereg is. Pedig a harc csak most kezd még igazán megindulni. Sedanig csakFranciaország rendes hadserege küzdött és vérzett s a szép országnak csak keleti része érzé a háború iszonyait; most, miként az égő látvatenger, kezd szétfolyni mindenfelé, s a harc — midőn a hadsereg kidőlte után a nemzet kett talpra a végveszéllyel fenyegetett haza, a családi tűzhely és házi istenek védelmére, s porbagázolt francia gloire megboszulására — a harc most újult erővel folytott, Paris s a közbeeső várak körül, délen és északon egyiránt, szárazon, vizen, még a levegőben is. Az ötödik poroszhadsereg Vogel von Falkenstein fővezérlete alatt Franciaország déli részei ellen operál s a fősereg Werder tórnok alatt már jó előrenyomult. Célja e hadműveletnek : megakadályozni a Lyonban és a Loire körül alakuló hadsereg szervezését. Ennek leginkább Belfort vár áll aljában, mely egyszersmind erődített tábor s 50 ezer embert képes befogadni. E célra közreműködik a Páris körül öszpontosított sereg egy része is, mely f. hó 11-én — megjegyzendő azonban, hogy porosz forrás szerint — Orbánnál Tanútlnok alatt a Loire-hadsereg egy részét megverte s ezer foglyot is ejtett. Ila a francia hadseregek létszámát tartalmazó alábbi kimutatáshoz veszszük azon tudósításokat, melyek az északi departemensek erélyes készülődéséről, az itteni várak kitűnő fölszereltségéről, az ágyuk gyártásáról és St.-Quenti város fényes példájáról szólanak, mely utóbbi nyílt város létére nemcsak ellentállt a benyomuló ellenségnek , hanem torlaszai mögül fényesen vissza is verte azt, — s ha való az, amit Gambetta legújabb kiáltványában mond, hogy ember és fegyver van elég, csak egy hiányzik még, az átalános, erős elhatározottság — akkor e harc végét alig lehet belátni, mert lehetetlen, hogy oly népnél, mint a francia, ez az elhatározottság is meg ne jöjjön mielőbb, bármennyire demoralizálta is a napóleoni uralom. Hogy a poroszok maguk sem hisznek már a háború közel befejezésében, kitűnik saját lapjaik újabb vallomásaiból. Azt kürtölték nagy fennen, hogy Parissal legföljebb két hét alatt, végeznek s ezzel végeztek Franciaországgal is, mert Franciaország, Pária. Azonban már eltelt a két hét anélkül, hogy még csak a bombázáshoz juthattak volna , s ma már bevallják, hogy nov. vége előtt alig számíthatni Páris bevételére. De nagy kérdés, hogy addig kitart-e a németek eddigi példátlan szerencséje, melyet jórészt a francia könnyelműségnek köszönhettek, mely azonban ma már a veszély nagyságához illő komolyságnak adott helyet. A háború végre is kockajáték, melyben a véletlennek sokszor döntő szerepe van. Hogy pedig a porosz fölfuvalkodottságnak nem igen tanácsos sokáig erőszakolni azt a véghatárt, melyet ez egyszer talán nagyon is messze tekintő politikára sugal , az eléggé kitűnik azon mélyreható nyomorból, melyet a háború eddigelé magában Poroszországban is szült s amelynek szomorú rajzát alább közljük: Francia haderők. Miután a véres küzdelem Franciaországban most már, amint látszik, csakugyan végletekig fog folyni, érdekes lesz ismerni azon legújabb haderő létszámát, melylyel a nemzeti védelem kormánya, alig több mint egy hónapi működése után rendelkezik. Ezen haderők létszáma egy összeállítás szerint következő : Bazaine hadserege áll a megritkult öt hadtestből és a 2., 3., 4., 5., 6. gárdákból ; minthogy azonban a lovak élelmiszer gyanánt leölelnek, a lovasságnak értéke természetesen csökken és eszerint a metzi hadsereg nem tesz többet, mint 70,000 harcképes embert. Ha ehez számítjuk a 10,000 főnyi metzi mozgó őrséget, úgy szintén a Thionvillébe zárt 6000 franciát , a Mosel mellett 80,000 ember van , kik mindaddig, míg a harctéren szerepelnek, kitartásuk által 200,000 németet tartanak vissza a Franciaország elleni támadó működéstől. A párisi hadsereg mintegy 80,000 rendes és körülbelül 160,000 nem rendes, összesen 240,000 főnyi katonaságra megy. Ezt a porosz-német 260,000—270,000 (?) főnyi cernirozó hadsereg tartja bekerítve. A Loire-hadsereg öt gyalogsági és négy rendes lovasezredet tesz , megfelelő tüzérséggel, melyek egy-egy osztályban három dandárral bírván, összesen 12,000 főt számlál. e ehez számítandó még 30,000 nem rendes csapat, s így ez összesen talán 40,000 emberből áll. A lyoni hadsereg ,mely Epinalt ,Besancont, Langrest és Belfort-t megszállva tartja, 20.000 rendes és 50—60.000 nem rendes, összesen mintegy 80.000 főt számlál. Az első rangú várban , Lille-ben, 8000 rendes katona és még alakulófélben levő 80.000 főnyi nem rendes sereg van elhelyezve. Havreban 10—20,000 emberre menő öszszevont csapat van. Ez irányban terjesztik ki a német hadsereg is szárnyait , mert, mint egy roueni sürgöny 8-ról jelenti, a poroszok Gisorsnál a nemzetőrök által visszavetettek, de mind anem mintegy 2000-en, a tüzérséggel együtt a gisorsi erdőben táboroznak , ami annyit jelent, hogy a franciák győzelme nem lehetett nagyon elhatározó. A számos kisebb megerősített pontok őrsége átlag véve 1200—6000 embert, öszszesen mintegy 50—60,000 főnyi hadsereget képvisel, miután azonban ezek az illető helyek speciális védelmére vannak hivatva és a háborút)in előre láthatólag nem fognak síkra szállani, nyilt mezőn ezek tevékenységére nem lehet számitni. Eszerint francia részről tettleg operáló hadseregek gyanánt a cilei, loirei és lyoni csapatok tekinthetők. A Loire-hadsereg ellen Werder altábornagy 18,000 badeni és két porosz nemzetőr osztálylyal, össesen 40,000 főnyi sereggel útban van. Lyon ellen Vogel v. Falckenstein fog harcolni egy tartalék-sereggel (a 4. és 5. porosz tartalék-osztály, egy bajor tartalékhadtest, valamint állítólag az ő vezérsége alatt állott porosz hadsereg) összesen 80—100,000 emberrel. Megjegyezzük, hogy a francia hadsereg létszámának fentebbi számítása Parisra nézve korántsem egyez meg a köztársaság hadügyminiszterének a párisi „Jour. Officie”-ben közzétett azon jelentésével, mely szerint Párásban : 280,000 nemzetőr, 80,000 mozgóőr, 20,000 önkéntes vadász és 150,000 főnyi rendes hadsereg van jól fölfegyverezve. E szerint tehát az összes létszám : 530,000 lenne, ami több mint kétszerre nagyobb a fentebbi számnál. A Hantiak Tyrillosza. Hugo Victor, az ősz republikánus költő szereplése, melyet hosszú száműzetéséből Parisba lett visszatérte után tanúsít, önkéntelenül a görög Tyrthoszt juttatja eszünkbe, ki a második messeniai háborúban hősi dalaival buzdítá és lelkesítő a spártaiakat kitartásra. Úgy tesz ő most a szorongatott párisiakkal; kiáltványokat, cikkeket ir, melyek prózában ugyanannyi hősköltemények. Az okt 3diki párisi lapok ismét hoznak tőle egy cikket, „A párisiakhoz“ fölirattal. „Íme — úgymond — a poroszok elrendelték, hogy Franciaország Németország, Németország pedig Poroszország legyen. Hogy én egy lorrain, német vagyok, hogy a Nílus a Tiberis és a Szajna a Spree mellékfolyói■ hogy a város, mely négy évszázadon át sugározta be a világot, fölösleges, Berlin ezután minden igénynek meg fog felelni ; hogy Montaigne, Ribelais, Pascal , Moliére, Diderot, Rousseau, Danton és a francia revolutio sohasem létezett; hogy lévén Bismarknak nincsen szükségünk Voltairéra; hogy a világegyetem nagy Napoleon legyőzőihez és kis Napoleon eltogójához tartozik; hogy ezután gondolat, lelkiismeret, költészet, művészet, haladás Potsdamnál kezdődik és Spandaunál végződik; hogy mi Sodoma és Gomora vagyunk, ők pedig, a poroszok, az égnek tüze; hogy ideje véget vetni a dolgok e rendjének, s hogy ezután az emberi faj másodrendű hatalom legyen. Ezt rendelték el a poroszok s most meg is kezdették végrehajtani. Ha elnyomják Parist, meg fogják csonkítani a világot; támadásuk az egész világnak szól. Lehetséges-e ilyen jövő? — Feleletünk erre csak mosoly lehet.“ Ezuán a jelen háború természetét festi. „Hasonlít ez — úgymond — az arkangyal és a sárkány harcához , s vége a régi predestinált vég leend: a sárkány le fog győzetni. „ A háború eddig szűk határok között mozgott, ezután nagy mérvet fog ölteni.“ Hugo sajnálja a poroszokat, de amint ágyukat vetették, úgy feküdjenek rajta. Felhívja őket, jöjjenek előre, mint emberek. „Ne burkolózzatok sürű ködbe, erdőkbe, tekervényes taktikákba, ne bujkáljatok a sötétben. A macska stratégiája mit sem ér az oroszlánnal szemben. Hiában álltok meg csöndesen, a halál meg fogja neszeteket hallani.