Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)
1871-03-03 / 27. szám
1871. Tizenharmadik évfolyam. POL. Megjelen: hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. 27-ik szám. Péntek , március 3-án. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 1ikr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. TIKAI ÉS VEGYESTARTALMI KÖZLÖNY. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. ( Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 írt. | Félévre .... 4 frt- Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, PestenNeumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca 6 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Lattite, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában. A béke. A véres háború, mely az emberi nem magasztossága és elvetemültsége felől egyaránt tanúskodott, be van fejezve és a fris hantokból az olajág virul ki. A siri csendet, mely egy nagyszerű halálozás és temetkezés fölött borong, csak diplomatikai alkudozások és egyezkedések háborgatják meg. A nemzeti büszkeség meghajolt a nemzeti erő előtt és a lelkesedés fölemésztett tüze a hideg ész számtani tételeihez alkalmazkodik. Nem erkölcsi mozzanatok jönek többé tekintetbe, hanem anyagi tényezők határoznak; az erények, melyek annyi bámulatraméltót miveltek, a nyers hatalom vaskarja alatt összegörnyednek. A roppant sarc és a kíméletlen megcsonkítás forrongásba hozzák az elkeserített kedélyeket és a bántalmazott szívek még egyszer följajdulnak; a főváros raffinirt megalázása a szégyenpirt szökteti a sápadt arcokba és a szemek még egyszer szikráznak. De a keblek lázongó érzelmeit elfojtja a rideg kénytelenség, a szemek nemes villámlását eloltja a tehetetlenség lesújtó érzete. A megtört hősiesség a fönnhéjázó győztességgel alkura lép................. Ha a világtörténelem menetét figyelemmel kisérjük , mindenütt a kérlelhetlen nemezis működését tapasztaljuk. A francia nemzet most azon bűnökért lakói, miket hatvan évvel ezelőtt Németország ellen elkövetett, a véres vetés halálos gyümölcsöket hozott, az akkor elhintett sárkányfogakból fegyveres emberek keltek ki, hogy a vakmerő vetőt szétmarcangolják. Nagy volt a bűn, nagy a bűnhődés: Jena és Sedán méltók egymáshoz. Azonban a koszuló fegyver éle el nem tompul, a viszszatorló nyíl mérge nem veszít semmit veszedelmes hatásából, és azok, kik most messze túlmentek az emberség határain és mindent lábbal tiportak, ami szent, magasztos és mennyei, e fegyver élét, e nyíl mérgét egykoron még keservesen és iszonyodva fogják érezni....... Tehát béke van, béke a sírok és romok fölött, béke a pusztulás színhelyein, a kegyetlenség elárvult vidékein. De e béke nem bír a kiengesztelés gyöngéd és gyógyító ifjával, e béke nem nyújtja az üdítő feledékenység Léthe-vizét. A kimerültség érzete nem törli ki a dicső múlt emlékeit, nem rombolja le a szebb jövő édes reményeit — az emlékek, a remények és a jelen gyalázat a megboszulás mámorával kábítják el a képzelmet és a visszatorlás kéjes gyönyöreit éreztetik a lélekkel; ez az ember természetében fekszik. E béke csak álarc, mely alatt az elfojtott boszu torzképe rejlik; e béke egy álhalott, ki minden percben föl eszmélhet; e béke egy temető, melynek lakói föl fognak támadni .... A győztes fél követelményeit még a szív politikája sem utasíthatja vissza, ha azok nem a gőg és dölyfösség, hanem a jogosság és emberség bélyegét mutatják; az ilyen követelmények a nagylelkűség benyomását teszik, melyet az ellenségben is elismerünk és tisztelünk. De csak ott, hol jogosság és emberség képezik a vezérelveket, hozza a béke egyszersmind a kibékülést. A porosz békeföltételek oly kemények, oly túlzottak, oly kíméletlenül hirdetik az erősebbnek sikerét és a honfiúi önfeláldozás, erőmegfeszítés, lelkesedés és nemzeti védelem bukását, hogy a tátongó sebek addig be nem hegedhetnek, mig a szégyen és gyalázat vérrel nem lesz lemosva, mig be nem lesz bizonyítva, hogy a hazaszeretet mégis csak azon fegyvertár, mely egy nemzet föntartásának és hatalmi állásának biztosítására és érvényesítésére egyedül szolgáltatja a föltételeket, egyedül a legbiztosabb és legalkalmatosabb eszközöket. K. L. A gúny és vád fegyvere. (Vége.) Mint tudjuk Mileticsről: ő Széchényi e mondatát, hogy :Magyarország nem volt, hanem lesz,“ igy travestálta: .Magyarország nem volt s nem is lesz — de ne is legyen !“ — És Szubotics, a moszkvai vándor, legújabban nem kevesebbet kívánt, mint hogy Magyarország legáldásosabb vidéke, a bácskaság és bánat, Szerbországhoz csatoltassék. Az egyik tehát nóta infidelitatist követett el az egész ország ellen , a másik annak csupán részei ellen, s mégis ezeknek egyiknek sem görbedt meg hajaszála sem; pedig maga a király esküszik arra, hogy megfogja védeni az ország integritását. Nemde különös , hogy amit a királynak tisztelnie kell, az ellen az alattvaló föllázadhat , ha nem is kézzel markolható fegyverrel, de a szó, az írás fegyverével. Hát ez is szabadság ? Bizony megérjük, hogy a népet teljesen elkészíthetjük a lázadásra, s ha aztán az önként kitör, mi mossuk kezeinket, mert hiszen nem fegyverrel, csak a szó, az írás fegyverével uszítottuk föl. És mit mondjunk az oláhok s tátok vezetői egy részének kívánalmairól? Lehet e ezek kívánalmait egy a jövő miniszterének kielégítési céljául kitűzni anélkül, hogy a magyar állam integritása és államisága kérdés alá jöjjön ? úgy hiszszük: a magyar közvélemény tisztában van aziránt, hogy mivel tartozik hazája integritásának, államiságának, s eszerint cselekedve, valamint a haza polgárai közt nem tesz különbséget, bármily nyelven imádják ismetenöket, s nyerjék azon képeztetéseket és kormányozzák azon magukat saját családi tűzhelyök, s községi és megyei életükben ; úgy másrészt nem engedheti meg, hogy a haza egységes államisága fölött polgárai megoszolva, azt Csáki szalmájának nézzék , s néhány fantaszta ambitiója miatt úgy osszák meg, hogy az egykori Pannónia földén ,nemzetek egyenjogúsága“ címe alatt úgynevezett ,nemzetközi államot“ képezve, a népek conglomeratuma legyen, s ezek első alkalommal egy erős szomszéd zsákmányául szolgáljanak. Valóban sajátszerű föltevés: csak épen a magyar szabadelvűségtől kívánni azt, hogy mivel nálunk teljes sajtó és szólásszabadság uralkodik , már annálfogva eltűrni kényteleníttessünk : miként izgat egy-két fantasta és fanatikus a lét és nemlét kérdése fölött is Hisz ez bárgyuság és egyértelmű lenne a jóhiszemű vakmerőséggel, pedig vakmerőknek lennünk óva int az előttünk lejátszott porosz-francia háború, melyben az utóbbiak vakmerősége borzasztó leckét kapott. De nem is lehet az máskép , mint hogy a közös hazában a legéletrevalóbb és legerősebb testvér, a magyar nemzet előszülöttségében megnyugodjunk, aki ezt nem akarja tenni, legyen más haza gyermeke, de ne bontsa föl az itteni népek ezeréves szövetségét, rokonságát, közös szabadságát, melyek nélkül az állam, mint olyan, fönn nem állhat. És a magyar állam szabadsága biztosítja a szomszéd kisebb államok szabadságát is. Már ennélfogva is tehát: a kisebb államok hazánkbeli fajrokonainak érdekében áll — nem e haza felbontása , hanem az ezzel való őszinte szövetkezés által az előbb-utóbb bekövetkezendő porosz és orosz nagyravágyásnak útját állani. S várjon erre törekedtek-e idáig a Miletics- és Szubotics-féle hazafiak? Oh nem az egyik a szerb respublikára gondolt, és magát annak elnökéül, később tán császárául álmodta, mint pénzérmei mutatják. És a másik, moszkvai érdemei után ítélve, netán az oroszszá leendett szerb szandzsákhoz bácskát és bánátot is hozzácsatolta , mert azt hitte, hogy Szabadka és Halas határait a homokbuckák is képezhetik, s hogy bács-bánát hazafias lakosainak többsége dacára a Szerbiához való csatolást az egyszerű decretálás is eszközölheti. Íme tehát Elszász és Lotharingia erőszakos elválasztása Franciaországtól utánozandó például kínálkozott az egykori septemvirnek, s mint látjuk, ő győztes ármánia nélkül is meri követelni, mit a porosz tengernyi vér árán, s gyilkolás és pusztítás bűnével is alig válthat magához .... S mit akarnak a románok és tótok egynémely vezérei elérni? nem egyebet, mint az Árpád bejövetele előtti időket, s ezzel tán az akkori tehetetlenség és stagnatio dicstelen korát restaurálni, amely lehetetlen lett, mióta a magyar elem ide beékelte magát. Igen, a magyar elem a szabadság gyermeke,s ez nem mozdíthatja elő a népek izoláltságát, hanem azok testvériségét, s a nemzetiség fanatikusai nem is népek boldogilása, hanem ezek vállain oly célok után törnek, melyek mind népeket, mind az ezzel idáig közös jogban és közös teherben együtt osztozó néptársakat a fölosztott haza képében a bizonyos veszélynek teszik ki , mert jussanak bár orosz vagy porosz fourság alá : a fölolvadást el nem kerülhetik, s ez volna Magyarországban élvezett nagy szabadságaiknak az ára. A szabadság nagy kincs, de úgy látszik, politikai s nemzetiségi elleneseink ezzel úgy szeretnének bánni, mintha azt el sem is veszthetnék , s innen ered szabadosságuk; innen ered náluk azon iszonyú fegyver használása, melylyel a nem táboraikban levőket a nép előtt és a sajtóban, a népelnyomás, lélekárulás, hazafiatlanság sat. bűnével traktálják minduntalan, s ezt nevezik ők aztán a gúny s vád fegyverének , mikkel a politikában szerintök élni szabad. A gúnynyal és vádakkal csak akkor szabad élni, ha azok az igazság szolgálatába szegődtek; de csak olvasni kell gúnylapjaikat, melyek telve vannak személyeskedéssel és nem e személyek hibáival; nagyobb politikai komoly lapjaikat, melyek különféle mellékrovatok alatt törnek pálcát oly férfiak fölött, kiknek nem oldhatják meg soraikat sem; oly intézmények fölött, miknél jobbat nem tudtak kigondolni; és hallani kell népgyűlésekben , mint jellemzik az ellennézetüeket és tisztában lehetünk aziránt, hogy Magyarországban az erkölcsiség nem áll azon színvonalon, melylyel őseink dicsekedhettek. Oh igen, őseink a becsületes célokat csak becsületes eszközök által igyekeztek elérni, mert jól tudták, hogy a rosz eszközökön áldás nincs, s így nincs is állandó eredmény. Mily eredmény is volna a pillanatnyi győzedelem ? pedig a rosz eszközök által csak ily eredményt vívhatunk ki. Hát ezzel is megelégednének elleneseink, s az ily eszközöket is jóváhagynák? Akkor nem az ügy, nem a cél, hanem az uralom van kérdésben, s lehet-e ezt amazok nélkül gyakorolni? Lehet, de ép oly rövid ideig, amennyi idő kell — az igazság fölismeréséhez, mely csak a jó eszközök társaságában található föl .. . . Elmondtuk elleneseink támadó módszerét, ám győzzenek meg arról, hogy az jó is, meg hogy célra is vezet, s mi leszünk az elsők, kik azt mondják, hogy a gúny nem vád, s a vád nem gúny, hanem igazság, mely előtt porba kell hullni mindenkinek, mert a hazafölebb áll, mint az egyes. Antunovits József Országgyűlés. A képviselőház ülése febr. 27-én. Szőgyény László előadó a kérvényezési bizottság részéről tesz jelentést az eddig elintézett kérvényekről. A ház napirendre térvén, folytatólag tárgyalás alá veszi a honvédlovasság szaporításáról szóló honvédségi törvényjavaslatot. Táncsics Mihály honvédségünk teljes fölszerelése érdekében szól, rászólólag nyilatkozván azokról, kik okai, hogy honvédégünk elég és alkalmas egyéneket nem számíthat: ezek pedig azok, kik a dualizmust oly módon megalkoták, hogy mi a rövidebbet hozzuk. A kisebbségi különvéleményt pártolja. Bobory Károly tiltakozik az ellen, hogy honvédségünk a közös hadsereg kiegészítő részének tekintessék, ő azt óhajtja, hogy a honvédség a magyar hadsereg csírája legyen. Pártolja a kisebbségi véleményt. Simonyi Ernő ellentmond a miniszterelnök azon kijelengésítik , hogy az ellenzék a honvédségi intézménynek ellensége; ő nyíltan kimondja, hogy a közösügynek nem barátja, és önálló magyar hadsereg létesítését óhajtja , miért is a honvédség ilyetén felszerelése mellett most nem szavazhat, a honvédséget óhajtja úgy fölszerelve látni, hogy ha netán elvágatnék is a hadseregtől , ne kényteleníttessék felbomlani, de hadműveleteit önállólag is folytathassa, mi pedig csak úgy érhető el, ha honvédségünk a kisebb égi különvélemény értelmében tüzérséggel és műszaki csapatokkal ellátva leend. Makray László szól ezután. Éber Nándor azt constatálja, hogy valóságos tárgyától a vita elvonva van, amenynyiben többen a kiegyezési törvény bírálatába is bocsátkoztak, s politikai indokok fölsorolása mellett a valódi, a katonai indok fölhozását mellőzték. A magyar nemzeti hadsereg szervezését sürgetőkkel szemben megjegyzi, hogy e hadsereg eszméjét két szempontból kell felfogni; ha oly magyar hadseregről lenne szó, mely a közös hadsereg egyik részét képezné, vele vezényleti és szervezeti azonossággal bírna, ezt ő is pártolná; de nem pártolhat olyan magyar hadsereget, mely a közöstől elválva, külön irányban haladna, mert látja, hogy még nagy tömörült nemzeteknek is van szövetségre szükségök, és azok ellen kis számunknál fogva a mai hadviselés mellett soha ki nem állnák a versenyt. E mellett még a tüzérségi elem kiállítására nézve is nehézségeket lát fenforogni , átnézte a schematismust, és sok ezrednél egy magyar tisztet sem talált, másutt alig egyet vagy kettőt, s ezeket is a közös hadseregből kivonni nézete szerint hiba lenne. E kérdés eldöntésénél jól megfontolandónak véli azon természeti törvényt, mely a vágy és erő közti öszhang létesítését parancsolja. Meg kell fontolni jól, hogy a lázas izgatottság még nem erő; mi voltunk és lehetünk is még nagy nemzet, de erre szükséges, hogy ne nézzünk folyton a csillagokra, hanem a földre is, és alkalmazkodjunk a körülményekhez. Szólnak még: Pécsi Tamás, Degré Alajos, Klementisz Gábor, Szülő Géza, Mattyus Arisztid, Berzenczey László és gr. Keglevich Béla.