Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)

1871-12-08 / 147. szám

Szegjelen: hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóh­ivatal Burger Z­si­gmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden kázhozhordással és vidék­re postán: Egész évre . . . 8 frt. | Félévre ... 4 frt­ Évnegyedre ... 2 frt Előfizetési föltételek: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. I Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, I kigyó-utca 6 szám, Bécsben Klausenstein A Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse I Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban U. L. Daube & Co. és Mosse Rudolf­­ hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Páriában Havas, Lafiite, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8),­­ Prágában, Münchenben, Nürrnbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Moise R. hirdetési irodájában. 147-ik szám. Péntek, december 8-án. 1871. Tizenharmadik évfolyam. POLITIKAT ÉS VEGYESTARTA­LMÚ KÖZLÖNY Hirdetések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hir­detésnél (5 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóig 1 frt és 50 kr. minden további szóért egy kr. fizetendő. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 krajcár. Bécs, dec. 5, 1871. Még eddig nincs sem lengyel, sem pénz­ügyminiszter; ez utóbbi állomásra a múlt hé­ten még Brestelt kandidálták , most Herbst lép előtérbe , ami azonban alig vehető ko­molyan. Már csak azért sem, mivel a nem­zetiek és különösen a csehek az egykori pol­­gárminiszterium ezen tagját egész a fanati­kus kérlelhetlenségig gyűlölik; mert ő volt az, ki lapjaikat az igazságtalansággal hatá­ros szigorúsággal üldözte és Prágát környé­kével együtt ostromállapot alá helyezte. Ő volt az továbbá, ki az akkor még igen mér­sékelt alakban föllépő kiegyezési ajánlatot határozottan­ perhorreskálta , ki merevsége által minden közvetítést lehetlenné tett. Po­­litikátlan lenne tehát, ha az új kabinet az egykori igazságügyért kebelébe fogadná, mert ez megint csak rész­vért csinálna és tetézné a bajt, a nehézségeket, az ellentál­­lást, az elkeseredést és a szláv furfangot, mely ellenzéki találékonysággal minden ál­mát kiaknáz , minden eszközt fölhasznál, hogy a népet izgalomban tartsa és lázítsa. Csak néhány példát akarok fölemlíteni a fundamentalisták agitációinak széles köréből. A szeptember 12-dikéről kelt Hohenwart­­bélyegű legfelsőbb leirat, mely a cseh ál­lamjog elismerését tartalmazza és a koroná­zást kilátásba helyezi, a lapokban vasárna­ponként mint első cikk minden kommentár nélkül megjelen. Ugyane leirat fényes kiál­lításban könyvkeresk­edési és nyomdai kira­katokban diszlik, nyilvános helyeken, csar­nokok-, korcsmák- és kávéházakban, olvasó- és tantermekben pompás rámákba illesztve a falakon függ; az elemi iskolákban e leirat­­­ói tanítják a gyermekeket a betűzés és olva­sás mesterségére. Azután a lapok minden­féle „hangulat-értesítéseket koholnak , me­lyeket állítólag a kerületi főnökök intéznek a helytartósághoz , s melyeknek birtokába „titkos utón“ ők előbb jutnak, mint maga a helytartó. Legújabban azt fogták Ungerre, a tárcanélküli miniszterre , hogy cseh vért szomjúhoz; egy miniszteri tanácsban ugyanis azt mondotta volna ,­­ hogy Csehországban azonnal helyreállna a rend, ha négy cseh agitátor fejét lábaik elé tennék. Hogy Kol­lert, az új helytartót, dichvel és gúnynyal fogadták, alig kell mondanom, különösen nevét mindenféle élcre és szójátékra hasz­nálták föl. „Koller“ t. i. a többi közt a né­metben annyit jelent, mint csira , lóbösz, és­­ igy a helytartót e betegséggel hozták pár­huzamba ; „kollern“ pedig annyit jelent, mint gurulni , és így azt mondják , hogy Osztrákország mindig lejebb gurul a lejtőn, míg végre is összezúzódik. A választási mozgalmak igen élénken folynak; a kibocsátott fölhívások és pro­­grammok igen élesen jellemzik a pártokat. A szabadelvű németek époly együttes szel­lemben működnek, mint a feudál-klerikál és a nemzeti párt. Az ultramontán fölhívások csakugyan duzzadnak a rágalmak­ és szitko­zódásoktól; az ilyen politikai irály csak Cislájtániában lehetséges. Az alkotmányos németeket mindennek elnevezik, ami rut, ocsmány, alávaló és gyalázatos, csak becsü­letes embereknek nem, és ha az ember ilye­neket olvas, alig hiszi, hogy egy ú. n. „kul­­tur“-államban lakik. A személyes érdekek politikája ugyan mindig és mindenütt szen­vedélyes szokott lenni, azonban a szenve­délytől az arcátlanságig még nagy lépés van. Különben a nagy megerőlködés egyelőre egyik pártot sem vezetheti a győzelemre, mert a birodalmi tanács, mely ezúttal össze­lép, csak addig fog ülésezni, míg a kor­mánynak szüksége lesz reá, tehát csak a költségvetés megszavazásáig. Hogy mi fog aztán történni, az még titok ; hogy pedig a budget megszavazására a megkívántató több­ség nem fog hiányozni, az bizonyos, mert a lengyelek, egy újabb határozat folytán, min­denesetre meg fognak jelenni a reichsrath­­ban, ámbár a kormány nem lépett velük kü­lön alkudozásra, hanem arra utasította őket, hogy terjeszszék ügyüket a birodalmi ta­nács elé. Gablenz visszalépése itt némi föltűnést okozott, politikai motívumokkal hozzák ös­-­­zeköttetésbe. Azonban sokkal föltűnőbbek lesznek azon változások, melyek diplomáciai téren fognak véghez menni. Prokesch Osten báró, konstantinápolyi követünk, nyugalmaz­tatott, hogy ki lép helyébe, még eddig ti­tok — Széchen grófot emlegetik. Metternich herceg, francia nagykövet állása tarthatatlan, mivel egész iránya és hajlama a második császársággal van összenőve. Különben ő sohasem őrködött Ausztria politikai érdekei fölött; az események mindig meglepték. Ő, és különösen neje, inkább társadalmi, mint diplomáciai körökben volt otthon és fényes estélyek által akart eleget tenni küldetésé­nek. Távozása nagy űrt fog hátrahagyni az előkelő salonokban, hol kalandokat keresett, vagy hol neje egész a la­khatósa mulattatta a társaságot. Ez persze nem elég az üdvös­ségre , ily fontos állomás n­ehéz kötelessé­gekkel, nagy felelősséggel jár. Ezt Metter­nich különösen a háború óta nagyon is érzi ; már Toursban mondotta, hogy ő nem szere­pelhet ott, hol nem értenek más szót, m­it „bum!“ Andrássy pedig oly követet akar, ki mindent és mindenhez értsen. Végül még fölemlítem, hogy e hó 17-én itt új lap indul meg Pichert ismert reichs­­rathi követ szerkesztése mellett. Címe : „Deutsche Zeitung“ és az osztrák-németek pártlapja akar lenni. Előrajz nem jelent meg; a hirdetés csak egy politikai „taná­csot“ említ föl, melynek szellemében a lap szerkesztett fog ; e tanács tagjai közt Kaiser­feld is szerepel, ami jó jel. R. 1. Barkácsolások. in. A fiatalsághoz szólunk, hanem azért a menyemasszony is értsen belőle. „Az elkényeztetést a szülőktől át­vette a társadalom, s bizonyos fokig bele­vitte az életbe,a­mely körülmény kártéko­nyan beforakozott a tanodába is. Minden nemzet jövőjét, a fiatalság ma­gatartásából, visszaéléséből, kedvteléseiből le­het sejteni, milyen leend. Azért tesszük első helyre a fiatalságot ! A példabeszéd szerint: a vének károgásait követik a fiatalok. A mi fiatalságunkon­ eltűnő a szülei ház­tól öröklött elkényeztetés mérges hatása, mely nem engedi, hogy nála a valódiság és mély­ség után törekvő komolyság érvényesüljön, azon komolyságé, mely érzi, hogy egy egész élet komoly feladatának megoldásával van szemben, s tudja, hogy egész emberkor ügyei­nek vezetése ereá néz.“ Fiatal embereink legnagyobb részt szé­­delegnek, nemesebb öntudatos tevékenység és életcélok nélkül. El van terjedve közöttünk azon hülye fogalom, hogy a fiatalság duzzadó erejének (amely, fájdalom, szintén apad !) okvetle­nül „durvaságban, hencegésben és üres lé­haságban kell nyilatkoznia“ — s ez eléggé mutatja, hogy „van benne élet.* Erőt (!) és kitartást a röstségben és „pipaszó“ mellett a „sült galamb“ városá­­ban tapasztalhatni, ami nem egyéb, mint a másfélszázados török uralom drágalátos ma­radványa, melytől még eddig nem bírtunk megszabadulni. Magasabb világnéz­etről, emelkedettebb fölfogásáról az embernek, a polgárnak, a ha­zafinak — szó sincs. A minden számításnélküli napról-napra való, a jövendőre még csak nem is gondoló „majd csak megélünk“ képezi kényel­mes fatalizmusunkat. Az önbecsülés és mások megbecsülése, az iparkodás­ és munkának magasra becsülése, a gyöngédség és erkölcsi nemesség, — mind oly tulajdonok, melyekről „örege-apraja“ azt hiszi, hogy elég azokra szoktatni a „fiatal embereket,“ mikor „az eszük megjö.“ Ami természetesen nem igen szokott megjöni, mi­vel az elkényeztetés minden nemesebb érzelmek, gondolatok kifejlődésének rendsze­rint nyakát töri. Fiatalságunkban még igen kevesen fog­lalkoznak komoly olvasmányokkal; azok is, akik dolgoznak, nagyobbrészt csakis kenyérkere­seti szükségből teszik azt. Önművelési célokból, ami által nemcsak szellemi tőkéjét gyarapíthatná és a köz­művelődésnek használhatná, hanem saját értékességét is emelhetné mások előtt. — ilyenféle szándékból édeskevesen dolgozunk! „Léhább, üresebb és szegényebb törek­véstt fiatalságot nem igen lehet látni, mint a mienk!“ — így szól könyvünk. S bár látni való benne az elkeseredés, de nem tagadhatni, hogy több itt az igaz, mint a valótlanság. Igaz, hogy általában be­szél , ránk is illik lesz az, — hanem mégis leg­inkább a fővárost látszik érteni, melynek fia­talsága ellen ez év elején — emlékezünk — egyik nagyobb ellenzéki lapunk is ugyan­csak keserű igazságokat hallatott. Szinte jól esik tudnunk, hogy például a szegedi „Ifusági-körben“ oly szellem éb­redt föl, hogy ha valami ázsiai démon közbe nem lép, reményteljesen haladhat előre, s idővel ha egészen nem is, legalább sokat helyreüthet az öröklött mulasztásokból, d­e sokkal fontosabbat, h­a jövendő, a minden szépért és jóért mele­gen lelkesülő és fáradó, munkás, igazi fiatalságunknak egyenget­heti útját, hogy „legyenek jobbak apá­iknál.“ Egy a hazai fiatalsággal folytonos köz­­igazgatási érintkezésben álló egyén mondá­s arra, hogy nemzetünk jóravaló művelt nem­zetté lehessen, először ki kell pusztulniok az öregeknek, azután a most növekvő nemze­déknek is, mert ezek már inficiálva vannak apjuk bűnei által, s csak az azután fölsarjadó generáliétól lehet jót remény­em. Annyi elvitázhatlan tény, hogy az apák bűnei alig büntettethetnének meg gyorsabban és nyilvánosabban, mint ahogy az napjaink­ban történik , midőn 14, 18, 20—25 éves, úgyszólván gyermek-fiatalok „életuntságból“ és „elkeseredésből“ fébelövik magukat. Szomorú jelei az időknek ! Hol van mindezeknek az oka? Az elkényeztető gyermeknevelésben, me­lyet azután folytatunk az életben. Sok jót eszközölhetnek e tekintetben a vidéki „ifjúsági­­ körök“, hogy nemesebb és egészségesebb érzéket ébreszthessenek legalább közvetve azon hatás által, melyet saját városuk szellemére, irányára a jövendő­ben gyakorolhatnak; mert hiszen a jövő úgy is a fiatalságé. Azért ifjú barátim: „rajtatok áll és vi­lág leend!“ — mint Szilágyi Mihály mondá egykor a befagyott Duna partjain ; rajtatok áll itt a Tisza mellett is, hogy a jövendő biztosítékai lerakassanak. Törekedjünk tehát és tettekkel munkálkodjunk oda, hogy akik nyomainkba lépnek, valóban „legyenek job­bak apáinknál!“ Szelevényi: Hazai ügyek­. — Országgyűlés. A képviselőházi ülés dec. 4 én. Pauler közoktatásügyi miniszter benyújtja a felnőttek oktatásáról szóló törvény­­javaslatot. A napirendben folytattatik a bud­­gettárgyalás. S­i­m­o­n­y­i Ernő tegnap megszakasztott beszédét bevégezve, egy határozati javasla­tot ad be, mely azt kívánja, hogy a kor­mánynak semmi költségvetés ne szavaztas­sák meg, mert a kiegyezési alapon az or­szág fölvirágzása lehetetlen ; mert a cseh ügyekbe avatkozás által törvényt sértett a kormány és a csehek ellenszenvét ellenünk előidézte; mert a horvát-szlavén országgyű­lés elnapolása által alkotmányellenes tényt követett el; mert hivatalnokait képviselőkké választatta, mert a reformokat ellenzi s csak saját hatalma növelésére fordítja és adós­ságra adósságot halmoz. Kerkapoly miniszter roppant hatású beszédben felel az ellenvetésekre , különösen hangsúlyozza, hogy a költséges befektetések mindannyian gyümölcsözök. Ezután fölszólal Csanády, kinek vé­leménye szerint a jogföladó kormány kor­mányzásához mérve, még a török uralom is áldás volt hazánkra. Schwarz és Vukovich pártolják a különvéleményt. A szónokok so­rát berekeszti K. Orbán Balázs, „ki őseinktől s­erzett hazánkra“ veszélyesnek tartja a kormány politikáját A ház nov. 5-iki ülésében Bömekes Frigyes interpellációt intéz a közlekedésügyi miniszterhez, a magyar keleti vasutaknak a romániai vasutakkal leendő összekapcsolása­ ügyében. Ezután Tisza Kálmán kérte a házat, hogy a nógrádi ügyben beadott hatá­rozati javaslatát, mely a belügyér vád alá helyezését indítványozza , az általános bud­­getvita után tűzze napirendre. Ezen fölszólalásra lágy zaj és mozgás keletkezett a házban; a baloldal, mely je­lenleg többségben van , szavazást sürget; a jobboldal 20 tag által holnapra kéri halasz­­tatni ez egybeni határozatot. Ezután az elhalasztás jogosultsága és jogosulatlansága fölött keletkezett hosszan tartó heves és itt-ott keserű kifakadásokkal teli vita, miközben Tisza kívánságától visz­­szalépvén, a szavazás elvesztő tárgyát. A napirendben folytattatott a budget általános tárgyalása. Szót emeltek : Helfy, Lázár Ádám, Madarász József, Patay, Máttyus és Miletics, ki határozati javaslatot terjeszt elő a nemzetiségi képviselők nevében, hogy a jelen kormánynak több , — szónok által fölsorolt — alkotmányellenes intézkedései s a nemzetiségi törvény megsértése miatt ne szavaztassák meg a budget. Miután még Kiss János emelt szót, az általános vita be lett fejezve. A főrendiház dec. 5-én szintén tar­tott ülést, melynek tárgyát az ipartörvény­­javaslat megvitatása képezi. A hármas bi­zottság javaslata folytán a törvény általános­ságban elfogadtatik. — Részleteiben néhány §-son történik módosítás. — Az első folyamodású tör­vényszékeknél és járásbiróságoknál szer­vezett bírói állomások betöltése iránt az igaz­­ságügyminisztériumban folytatott bizalmas tár­gyalások f. hó 4-én — egy pár törvényszék kivételével — már végüket érték, s a fel­terjesztés e hó végén, ha egyéb akadály köz­be nem jő, megtétethetik. Sok kellemetlen­ségnek volt kitéve az igazságügyminisztérium a „Reform“ azon híte folytán, hogy a már megállapított kinevezési jegyzékek bárki ál­tal is megtekinthetők az igazságügyminisz­­térium elnöki irodájában, miután e hírre egész karavánok zarándokoltak az elnöki iro­dába s a legelbizakodottabb képpel kívánták a jegyzékek megtekinthetését, mig az ottani tiszt­viselő egész nyájassággal tudtokra adta, hogy az említett hir nem volt egyéb hírlapi ka­csánál. (P. N.) -- Csanád megye új bizott­sága nov. 27 én tartott első ülésében, Do­di­n­s­z­k­y József b. tag indítványára, a túl­nyomó többség határozatot hozott, mely sze­­rint a fönnálló kiegyezési alapot s az ez alapon álló kormány politikáját saját meg­győződésével egyezőnek vallván, Andrássy Gyula grófnak — ki, mint ezen közjogi ala­pon álló minisztérium elnöke, a haza irányá­ban érdemeket szerzett — elismerést szavaz s hozzá búcsuföliratot intéz; gr. Lónyay miniszterelnöknek pedig — kinek munkabíró erélyétől sok üdvöst remél — feliratilag üdvözletét és bizalmát fejezi

Next