Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)

1872-12-08 / 147. szám

POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Mehieseu: JElefizetési föltételek: htmikint 3-szor: vasárnap, szerdán és pénteken reggel Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadó hivataltól elvitetve: ------- Egész évre ... 8 frt. | Félévre ... 4 frt : egész évre . . . 7 frt | Félévre . . 3 frt 50 kr. iroda, Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre . . 1 frt 75 kr. hová a lap szellemi részét illető közlemények killden- ----------— « -------dijk: iskola-utca, 281. számú ház, 1-ső emelet. ; fürdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten »Neumann is. első magyar hirdetési irodájában, -------- kígyó-utcai szám Bécsben Klausenstein A Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wallzeile 22) és Mosse lliuddhiainli Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél, Majna m. Frankfurtban (1. L. Staube & Cp. és Mosse Rudolf Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az hirdetési expeditiójában, Ilipcsében Fügen Fort, Parisban Havas, Haflite, Bullier & Co. l'l’face de la Bourse 8), előfizetési pénzek küldendők. Prágában, Münchenben, Norrnbergben, Strassburgban, Zllfrichben és Hamburgban Mosse B. hirdetési irodájában illrii a lexekligái: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 11 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr kincstári illeték fizetendő Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynye, együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szótó frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. A kormány megalakulása. Pest, dec. 6 . 1872. A látszólag ex abrupto beállott válság gyorsan véget ért, sokkal gyorsabban, mint azt a dolog kényes természeténél fogva reményleni lehetett volna. A nehézségeket, melyek egyes tárcáknál fölmerültek — nevezetesen a pénzügyi és közlekedési ressortnál — a két utolsó napon sikerült kiegyenlíteni és nagy előnynek tartjuk, hogy mind Kerkapoly, mind Tisza megmaradtak, miután rögtöni távozásuk sok mindenféle zavart okozott volna. Csak a költségvetési tárgyalásra, a kölcsönre, a bankkérdésben megindított tárgyalásokra s a vasúti üzletre kell utalnunk, hogy ez örvendetes tény nagy horderejét méltányoljuk. Szlávy és Zichy — az új kereskedelmi miniszter — csak ma délelőtt tették le az esküt ö felsége kezeibe és néhány órával később a miniszterelnök a megalakult kormányt bemutatta a törvényhozó testületnek. Csupán egy tárca nincs még betöltve: a honvédelmi, melyet ideiglenesen a kormányelnök kezel; e provizórium azonban semmiesetre sem fog soká tartani és vagy Hollán vagy Ghyczy ezredes kinevezése által véget érend. Eszerint ismét a régi kerékvágásban vagyunk s nyugodt lélekkel el lehet, mondani, hogy a Deákpárt a krízisből megszilárdulva jött ki és kompaktabb testületet képez, mint a krízis előtt. Azok, kik attól tartanak, hogy a jobboldal kebeléből egy Lónyay-párt fog kiválni, félreértik a helyzetet és nem számolnak a visszalépett gróf elveivel. A helyzet a szigorú összetartást annál inkább parancsolja, minél merészebbek reményei a konzervatívoknek, kik a jelen kormányt csupán átmenetinek tartják ; parancsolja az ellenzékkel szemközt is, mely egyelőre ugyan ildomosan viseli magát, miután nincs többé kit megtámadnia, de mely csakhamar ismét régi harcmodorához fog visszatérni, mihelyest nem röstelli bevallani, hogy a szerencsésen lebonyolított válság reá nézve semmiféle elvi előnynyel nem jár. Ami pedig Lónyayt illeti, — mint azt már múltkor is kifejtettük — egy hoszúi nyilvános élet elveit nem tagadhatja meg és nem akarhat ártani azon pártnak, melynek eddig híve volt. Bátran nézhetünk tehát a jövő elé, s habár az országgyűlés a rózsás remények dolgában épen nem kényeztetett el bennünket, mégis szeretjük hinni, hogy végre eljött a sokszor óhajtott korszak, mely pozitív, a hazára és nemzetre üdvös eredményeket fog létesíteni. Nem akarjuk épen különös érdeméül betudni, de örömest és megelégedéssel konstatáljuk azon tényt, hogy az ellenzéki sajtó most, miután Lónyay visszalépett, igen csínján bánik el vele. A lovagiasság nemes tulajdonsága még nem halt ki e nemzet kebeléből; bármily féktelen természetű, a bukott ellenfélt kíméli. Talán nem is tennénk említést ezen jelenségről, ha nem képezne oly roppant ellentétet az osztrák-német sajtó magatartásával, mely a sár- és kődobálás mesterségét épen akkor űzi a legaljasabb módon, midőn egy csillag halványulni kezd vagy letűnik a horizontról. E lapok már utaltak azon minden illemtől ment modorra, melylyel a bécsi journaliszták a válság tartama alatt nekiestek mindennek, ami magyar, de az csak gyermekjáték volt azon macskazenéhez képest, melyet Lónyay lemondása alkalmából csaptak. A piszkolódás éle ezúttal egészen ő ellene fordult, kit mindennek a világon emne-Hiradó“ gyakorta , de igenis gyakorta kétséget ébreszt bennem Szeged rendes voltára vonatkozólag, mint látszik, nem légből kapott közleményeivel. E lapban ugyanis majd minden héten olvashatni eféle közleményeket : „A gázlámpák az éjjél ismét nem voltak fölgyújtva.“ — „A könyök utca végén még ma is ott büzölög a fedetlen csatorna.“ — „A hetivásáros kocsik már megint ellállták a járdát.“ — „A profond ház mellett még mindeddig nem reparáltatott ki a padlós, etc. etc. Ha az ember nyomtatásban olvas ilyesmit, az méltán szöget üthet a fejébe , mert az újság csak nem mond olyat , ami nem való. — Ennek szóról-szóra igaznak kell lenni. Ha annyira hátra vagyunk , hogy saját lapunk kénytelen a mi rendetlenségeinket jóakaró figyelmeztetésképen szélnek ereszteni ; miképen stél felőlünk az idegen , aki közénk vetődve, itt idézése alatt beleéli magát Szeged panorámájába. Persze, hogy feketére mos bennünket amúgy kegyetlenül. Nem tudom , mi járatban — nemrég Szegedre került egy német sógor , valamelyik bécsi pletykalap levelezője, kinek különben is gyönge oldala, hogy szeretne mindent egyszerre fölfalni, ami magyar. Ez a sógor az útitáskáján kívül meglehetős adag malbeuret is hozott magával, így esett aztán , hogy annyira kijutott neki a szegedi élvezetből, hogy tudom , élte legkeserűbb órái közé számítja azon időt, mit városunkban töltött, vettek, csak jónak nem. Egy régi mese modern kiadásban : a szamár is megrágja a beteg oroszlánt. Aztán a németek csodálkoznak, hogy a magyar ember nem tud velük rokonszenvezni, hogy gátat akar vetni a „német kultúra“ terjedésének. Nemes szív a nemtelennel nem férhet el egy födél alatt; a tiszta ösztön undorral fordul el a fénymázas alpáriságtól. A fővárosi magyar lapok a bécsi sajtó handabandáit — úgy látszik — a megvetés hallgatásával akarják büntetni, de mi ezen eljárást nem tartjuk szerencsésnek. A magyar journalisztáknak a nemzet becsületét féltékenyen kell őrizniök ; az ellenséget saját fegyvereivel kell megtámadni és ha lehet, megsemmisíteni. A bécsi sajtó pedig, mely nagyrészt zsoldban áll és pénzért akár mindennap más elvekért lép a sorompóba, minden oldalról megtámadható és pellengérezhető. Hanem a mi journalisztáink inkább egymással civakodnak , semhogy frigyet kötve, a közös ellenség ellen egyesült erővel fordulnának. A házi civakodás csak elkeseredést szül , melyet vajmi ritkán egyenlít ki az eszmék súrlódásából eredt nyeremény; az egyesült erő elnémítaná az ellenséges sajtó szájaskodásait, melyeket a külföld így készpénz gyanánt fogad el. Tessék már most választani! .. VASÁRNAPI TÁRCA. (Szeged és a bécsi levelező.) Sokat, igen sokat szoktam én egy théma fölött tépelődni , ha úgy üres időm akad a tépelődésekre , de bármint tépelődtem, sohasem tudok egészen tiszába jönni a dolog felől. Ez a théma pedig az, hogy tulajdonképen miféle városok kategóriájába sorozható ez a mi jó Szegedünk — külső állapotaiból ítélvén a dolgot. Nagy város-e, vagy kicsiny ; szép város-e, vagy rút; rendes város e vagy rendetlen ? Sokaktól hallom már azon véleményt, hogy a mi városunk nagy , azt is hallám, hogy szép, sőt még többet is hallottam ; ittott elvétve azt is beszélgetik , hogy rendes. S e vélemény de regula igaz lehet; annyi tény, hogy Szeged nagy város — hisz fennen hirdetjük, hogy az alföld első s hazánk második városa; ha pedig valamely város nagy, úgy birtokában van azon eszközöknek, amelyek utján, ha szép nem képes is lenni — de mindenesetre rendes lehet. Hódolok tehát azon állításnak, hogy Szeged nem csupán nagy, de kissé szép és rendes város. Ugyde ellenvélemények is hallhatók e tárgyra vonatkozólag. Van minálunk egy újság, melynek címe Szegedi Híradó, — mint arról. olvasóink és előfizetőink kétségkívül bírnak is némi tudomással; — no, hát az említett „Szegedi Nikhi Ügyek. — Gr. Lónyay Menyhért a Deák körben. A Deák-kör f. hó 5 diki gyűlése nevezetes és — hozzátehetjük — örvendetes mozzanatot képez közéletünk jelen válságos időszakában. A gyűlésen a miniszterek valamennyien, a párt tagjai pedig majdnem teljes számmal voltak jelen, midőn esti 6 órakor, a klubb elnökének meghívása folytán, megjelent a volt miniszterelnök, gr. Lónyay. Beléptekor a párt zajosan , hosszasan Azon éjen épen sáros, borús idő volt és holdtölte , midőn a vaspályán megérkezett. „Sáros idő és holdtölte“, ennyi elég arra, hogy Szegeden éjjel senki ki ne kívánkozzék a szobából. Természetesen , mert városunkban van 40 bérkocsi, csak egyetlenegy volt künn a vaspályánál; németünk tehát arra fölpakol a szuroksötét gázlámpafénytelenségben. Az is igen természetes , hogy a vaspályától bevezető út, miután legélénkebb közlekedési pontja e városnak — oly borzasztóan járatlanul sáros, hogy chrcltel ki lehet komponálni egy regény meséjét , míg rajta beérünk a városba. Németünk ez alkalommal nem volt kitéve a hosszú út unalmainak , mert miután a bérkocsi valahogy nagy hajsz-hóval bevergődött a szentháromság-utca közepéig, egyszerre végeszakadt az utazásnak azon egyszerű és ismét csak természetes oknál fogva, mert a fiakor egyik lova megdöglött. A sógor annyira el volt merülve a sötét semmi nézésébe, hogy csak a kocsiból kicihelődése alkalmából tette azon föfedezést, miszerint voltaképen nem bérkocsiülésben , hanem három kiálló szögön ült. A történtek kényszerítése folytán karjára kapván útitáskáját, a sorsra bízta magát s ment egyenesen befelé. A sötétben észrevett valami falfélét , arra tartott tehát, hogy majd a trotoárra kerül, de trotoárnál közelebb lévén egy fedetlen csatorna, előbb abban kellett meghemperednie s csak azután juthatott el egy lámpaoszlopig , amibe szerencsésen bele is ütközvén, bezúzta az orrát, megéljenezte. A csönd helyreállván , Lónyay egy emelkedett, szellemű és valóban férfias beszédet tartott, melyben a kormány és párt nehéz és nagyszámú feladatait fejtegeté s kijelölé az irányt, melyben véleménye szerint mindkettőnek haladnia kell. — Ha ezen irányt követi, biztosítja a kormányt , hogy minden utógondolat nélkül támogatni fogja. Hangsúlyoza továbbá az öntudatos eljárás s fontosabb elvi kérdéseknél a párt solidáris összetartásának szükségét , mi azonban nem zárja ki, hogy egyes kérdéseknél ő is egyéni meggyőződését elhallgassa; ezt különösen a pénzügyi dolgokban tartja fönn magának. — Végül hálás köszönetét fejezé ki azoknak, kik iránta a múltban bizalommal viseltettek, s igére, hogy valamint eddig legjobb erejét a közügynek szentelő, úgy ezután is, mint a Deák-pártnak egyszerű , független tagja, a haza javának előmozdítására fog törekedni. Aközben is sokszoros s végül hosszas, élénk éljenzéssel fogadott beszéd után a kör elnöke, Perces Béla . Üdvözlé a volt miniszterelnököt, kifejezést adva a hála és elismerés azon érzületének , melyet gróf Lónyay Menyhért, mint a 40-es évek szabadelvű pártjának egykori kiváló tagja, mint a hazának az 50 es években az abszolutizmás elleni küzdelmekben buzgó bajnoka, mint az 1867- ben létrejött kiegyezés egyik fötényezője és legnehezebb részének szerencsés megoldója, általában a haza és különösen e párt körül szerzett kiváló érdemei folytán magának kiérdemelt. (Zajos helyeslés.) Ezután fölszólalt Deák Ferenc, s a tanácskormány legfeszültebb figyelme között a következőket monda: Teljes mértékben magáévá teszi a tanácskormány elnökének a volt miniszterelnökről mondott szavait. Azon férfiúnak , ki azon nehéz időkben , midőn hazánkban az alkotmányosság hatályon kivül létetett, midőn az ország önállósága és szabadsága el volt nyomva , a legelsők sorába állott azoknak, kik a haza alkotmányáért és szabadságáért küzdöttek ; azon férfiúnak, ki midőn kedvezőbbre fordult a helyzet, nagy tudományával és szakismeretével buzgón és nagy önföláldozással munkálódott a kiegyenlítés létrejötte körül; ki, midőn legyőzhetlennek látszó nehézségek állottak a siker útjába, nem szűnt meg bízni és csüggedetlenül munkálkodni, aki a kiegyezés , különösen a pénzügyi jó-Ez rövid idő alatt túlságosan sok csapás volt. Maga a szegedi sors is megszánta a szerencsétlen idegent s e perctől fogva túlságosan kíméletes volt iránta ; csak tizenöt perc múlva vettetett vele egy bukfencet egy bizonytalan rendeltetésű rövid faoszlopon keresztül ; s a bukfenc nem is került valami sokba: a földdel, az áldott közanyával történt rohamos érintkezés alkalmával , csak a cylinder lett nyomorékká s két fogattetett ki a többiek sorából. Erre ismét a szerencse kezdett mosolyogni a jövevényre, ki — miután a veszélyes trotoárról letért - csak bokáig érő sarat járt, s csak két ízben terült végig a pocsolyában , mig eljutott a szentháromság térig. Itt azonban ismét komoly események várták. Valami kóborló komondor, „Neue Freie Presse“ szagot érezve, rárohant s vérfagyasztó ugatással párbajra hivta; a megtámadott fél eleinte egy helyben gyorsan keringelvén , kinyújtott útitáskája segélyével ügyesen távol tudta magától tartani az ellenséget; de elvégre is eme nem épen rosz hadi taktika kifárasztja a védőt; a német kétségbeesett futásra fogta a dolgot s tolvajt, rablót és tűlét kiabálván, rohant az iskola-utca felé — hátulján a kutyával, mely a frakk egyik szárnyába csimpatkázva , pénzért sem lett volna hajlandó egykönnyen megválni áldozatától. Szerencsére, a frakk szárnya leszakadt s a komondor a fogai közt maradt tárgy miségének vizsgálgatásába merülvén, a sógor olcsó áron ismét kiszabadult a romlás kelepcéjéből. A szállodáig még csak egy viszontagság érte. Egy csapat részeg lump tartott diadal-