Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)

1876-06-04 / 67. szám

szintinek mutatkozik azon föltevés, hogy a nagy tragoediában az angol kormány keze mű­ködött s hogy az mindenekelőtt az orosz be­folyás ellen irányul. Hir szerint a dologból nem lett volna semmi, ha Gorcsakoff herceg, a török kormányférfiak kívánaténak engedve, visz­­szahivta volna Ignatiew tábornokot. De mint­hogy ezt nem bírták kieszközölni, olyan eszköz­höz folyamodtak, amely Ignatiewnek működési terét rendkívül megszorítja s fondorlatait hatás­talanná teszi. Azt beszélik, hogy az orosz nagy­követ boszut forral s a csőcseléket rendzava­rásra, erőszakoskodásra akarja bírni. Elliot, az angol nagykövet azonban a legnagyobb erély­­lyel ellensúlyozza törekvéseit , s a török kor­mányférfiak oly okosan járnak el, hogy ilyen bajtól egyelőre nincs mit tartani. Hirdelték azt is, hogy Abdul Aziz Ignatiev tábornokhoz me­nekült volna , de ez oly esetlen koholmány, melyet cáfolni sem érdemes. Másrészt igen elő­kelő diplomatiai körökben attól tartanak, hogy az ex-szultán, hacsak rendkívül gondosan nem őriztetik, könnyen sok bajt okozhat még a tö­rök kormánynak, mert orosz kézben veszélyes eszközül szolgálhat az új államrend meginga­tására. Egyébiránt még nem tudni, hogy az orosz kormány a váratlan fordulat után minő politi­kát fog követni. Meglehet, hogy tovább ápolja a lázadás tüzét, de még valószínűbb, hogy egy­előre tartózkodó állást fog követni. Mint Ems­­ből jelentik, a cárt a konstantinápolyi hirek a legmélyebben meghatották. Környezete óvatos volt s lassanként készité őt elő ; a cár mégis tiz percnél tovább nem birt szóhoz jutni, midőn a történteket meghallotta. Ülve hallgatta Abdul Aziz bukásának hírét, azután visszadült karszé­kébe, lehunyta szemét s rendkívül föl volt in­dulva. Arca elhalványodott, végül nagyot sóhaj­tott (ó, ó!) s néhány szóval sajnálatát fejezte ki a „félrevezetett uralkodó“ sorsa fölött. Ál­talában úgy látszik, hogy az orosz udvart az egész eset készületlenül lepte meg. Hasonlókép adja elő — más részletekkel bővítve — az esetet a „Pol. Corr.“ sztambuli le­velezője. „Az összesküvés — írja — finomul volt tervezve és szerencsésen valósítva ; mestermunka a maga nemében , amennyiben az összesküvők azt is keresztül tudták vinni, hogy maga Abdul Aziz hívta meg őket kormánytanácsába, hogy annál könnyebben elbánhassanak vele. — Most már érthető , mit jelentett annyi tárcanélküli miniszter kinevezése , mint Midhad, Khalyl és Dervis pasáké, miután Hussein Avni pasa már a katonai hatalom birtokába helyezkedett. — Mindemellett Abdul Aziznak nem történt volna bántódása, ha még a legutóbbi válságos pilla­natban is kimutatta volna , hogy egy szikrányi érzelme van birodalma sanyarú helyzete iránt. Abdul Aziznak saját magánvagyonából pénzt kellett volna előlegeznie a kincstár számára, minthogy a portának a háborúhoz már nem volt pánop én volt onnan od­a bn­e pétiül csóte­rezni. De erről a szultán épenséggel nem akart hallani. Ez azután megbuktatására vezetett.­­ Május 29-én az összes miniszterek, élükön a nagyvezírrel és Hek­ulla effendivel , a seik­ ul­­szlammal összegyűltek a Dolma-Bagdsai palotá­ban, hol a szultánt jelenlétökről értesítették s bementek hozzá. Más hírek szerint a padisah elnöklete alatt minisztertanácsot tartottak. Elég az hozzá, hogy Hek­ulla effendi egyszerre kije­lentette a szultánnak, hogy a nép elégedetlen kormányzatával s hogy a tróntól megfosztatik. Közvetlenül e megdöbbentő nyilatkozat után Abdul-Azizt és Valida szultánét erőszakosan készen tartott kocsiba ültették s a Topkopa palotába szállították , hol biztos őrizet alatt vannak. Azután az összegyűlt főméltóságok, az ule­­mák jelenlétében, a körükbe hozott Murad effendinek kijelentették, hogy foglalja el a trónt, mire ez a közeli mecsetbe ment, ott Mohamed kardját átvette s visszament a palotába, hogy a jelenlevők hódolatát fogadja. A mohamedán lakosság körében a legkisebb mozgalom sem mutatkozik. A miniszterek összeesküvését és annak eredményét keleti egykedvűséggel , de azért kedvezően fogadták. Nagyobb volt a moz­galom a keresztény Peru- és Galata-városré­­szekben. Este egész Konstantinápolyt kivilágí­tották. A nyugalom sehol sem jön zavarva. Azt állítják , hogy a megbuktatott szultán kincseit lefoglalták s évi nyugdíjat fognak neki adni. Hir szerint Ázsia valamelyik városába, talán Bagdadba akarják internálni. A török trónváltozás egyik első következ­­ménye az , hogy a Berlinben készült Gorcsa­­koff-féle emlékirat egyelőre háttérbe szorul s úgy lehet, eddigi alakjában végkép elejtetik.­ Egy orosz hivatalos színezetű közlemény is elismeri, hogy a hatalmaknak a kibékítés kér­dését újra meg kell beszélniük. Hírlik, hogy a francia külügyminiszter egy Budapesten tartandó európai kongreszszus megtar­tásán fáradozik, amivel alig leplezheti azon tö­rekvését, hogy a berlini javaslattól tisztessége­sen visszavonulhasson. Hogy mit szülnek majd a diplomatia va­júdó hegyei , ki tudná azt megmondani?­­ A nagyhatalmak elhatározására mindenesetre lé­nyeges befolyással lesz az, hogy mily irányban fog megindulni az új szultán és kormánya po­litikája. Az eddigi hírek V. Muradot derék, műveit embernek s reformbarátnak mondják és azt is jelentik, hogy legközelebb k­ádét fog kibocsá­tani, amelyben kötelező ígéreteket fog tenni a szabadság iránt s hangsúlyozni fogja , hogy a mohamedánizmus nem föltételezi a tömegek rab­szolgaságát.* az egyensúly helyreállítását, a pénz­­ügyeknek és a közoktatásnak azonnal való megjavítását, az államtan­ács és az iga­zságügy minisztérium újjászer­vezését ígéri. — A minisztérium utasíttatik, hogy tegyen javaslatot olyan kormány­forma iránt, mely a birodalomhoz tartozóknak minden különbség nélkül javára van, a legjobbban meg­­felel s mindenkinek teljes szabad­ságot biztosít. A leirat azon óhajjal vég­ződik, hogy a birodalom s a külföldi hatalmak közt fönnálló barátsági kötelék szorosabbra fű­ződjék, s végül kijelenti, hogy ő felsége „Isten kegyelméből és a nemzet akaratából“ a trónt elfoglalta. Úgy látszik, igaza lesz azon angol kormány­­férfiúnak, aki odanyilatkozott, hogy a porta több szabadságot engedene népeinek, mint amennyit az oroszok valaha remélhetnek. TÁRCA. Sophokles Antigoné-ja. (Folytatás.) Majd Polüneikes eltemetése után mint fo­goly ismét megjelen Antigone Kreon előtt. Azért szükséges, hogy előbb Kreonnal is némileg megismerkedjünk , hogy aztán ott őket együtt szemléljük. Az első szakaszt bezáró kardal Theba örö­mét festi afölött, hogy az argosiak hadától a város megszabadult és vigságra hív föl; egy­szersmind Kreon jövetelére alkalmat vesz elő­készíteni bennünket, valamint arra is, hogy a kart képző vének — a thebai tanács — Kreon által rendeltettek oda. „Eljön végre a nagynevű Nike, Harcszekeres Thebait mosolyogva köszöntvén A bősz harcokról, Felejtkezzetek meg azokról, Sőt minden templomait mi nagy isteneinknek járjuk sorba vígan táncolva ez éjen, És maga Bakhus járja elől, Hogy Thebaink bele rengjen ! Ámde imé itt jő a Menoikeus ha Kreon, Uj királya honunknak, Isteneink legújabb eseményei folytán. Vajh mi tervet forgat agyában? Hogy bennünket, véneket össze- Hivata­­m e tanácsba — Küldött hírnöke által? !“ Kreon kijelenti, hogy a városnak a harc alól fölszabadulása után azért hivatá a tanács­beli véneket, mivelhogy úgy Oidipus , mint en­nek fia, az egymást megölt testvérek, Eteokles és Polüneikes iránt is mindig mint hit alattva­lók viselték magukat. — Midőn tehát ezek ki­­hültek, ő lép a trónra, mint legközelebbi rokon. — Egyszersmind kijelenti országlási elvét , a törvényesség tekintetében kérlelhetlen s részre­­hajlatlan szigorúságát. „Ma is ezekkel egyezőt hirdettetek ki — városunkban Oidipus-fiak felől. Eteoklesz, aki városunkért küzde és Esett el, — mindenek fölött kitűnve, Hogy sírba zárják s beszenteljék őt, miként Az alvilági nagy halottat illeti. Ennek fivére Polüneikes pedig: — Ki e hazát és nemzetének istenit, Mint bujdosó megtérve tűznek adni Akarta és vérünkben gázolódni És szolgaságra hajtani akart vala, — Újabb tudósítások jelentik, hogy Murad szultán k­ádéja csakugyan megjelent. Jun. 1-én a fényes portán egy császári leirat olvastatott föl, mely a jelenlegi kabinet megtartását jelenti, továbbá, hogy a szultán az állam részére a c­i­v­i­l -l­is­tából 60,000 erszényt adott át s ezen­kívül a korona összes magánjavai­ból folyó jövedelmeket. — A leirat Se eltemetve, se megsiratva ne legyen. Hanem maradjon holtteste madárnak és kutyáknak éktelen zsákmányául. — Ilyen az én gondolkozásom, — akitől El nem nyeri igaznak érdemét a gaz. Mig aki hű honunk iránt, éltében és Holtában tőlem egyaránt tisztelteik.“ A tanács hódolattal hajol meg a parancs előtt. Majd Kreon fölhívja a tanács figyelmét, hogy ha valaki rendeletét áthágná, ne legyenek engedé­kenyek. Mire midőn a vének tanácsa azt jegyzi meg, hogy : „Nincs balga tán, ki meghalni szeressen ? !“ —■ Kreon még egyszer röviden és határozottan kijelenti: „Ez lenne dija...............“ de majd hozzáteszi: . . . „Ámde a reménybeli Haszon gyakorta ejte meg sok embert!“ Mi által mintegy előkészíti értelmünket a történendőkre. — Aminthogy csakugyan meg­jelen egyik a holttestőrök közül, ki sok himezés­­hámozás után, — féltve saját bőrét s mentegetve magát, hogy ő teljes ártatlan benne, sat. — el­mondja, hogy Polüneikesz, anélkül, hogy észrevet­ték volna, valaki, habár csak sietve beszentelve, porba eltemeté. Mire a kar, a vallás, a higgadt meggondo­lás, a szelidebb indulatok képviselője, mely egy­szersmind mint Ismene Antigone jellemének, úgy ez Kreon jellemének élénkebb színben előtünteté­­sére szolgál, Kreont figyelmezteti: „Régóta forr fejünkben már a gondolat: Király! nem-e az istennek ujja ez?!“ Ez Kreont haragra gerjeszti, ki az öregsé­get balgasággal vádolja s megmutatni törekszik, hogy az istenek nem kegyelhetik azt, ki ha­zája, hazafiai, hazai istenei ellen fegyvert fogott, hanem mint zsarnoki lélek, melynek egyik fő­­jellemvonása a gyanakodás, másutt keresi az okot. Mondja ugyanis, hogy már rég vette észre, hogy némely elégületlen polgárok fenekednek ellene, ezek vesztegették meg pénzzel — mert ez a legveszedelmesebb rész a világon — az őröket. „Hallgass, nehogy szavakkal indulatba hozz S öreg létedre esztelennek mondjalak! Mert eltűrhetlenül beszélsz , azt mondva, hogy Az istenek gondoskodnak e holt felől — Vajon mint jóltevőjöket becsülik-e , temetik el, ki isteneknek templomit, Oltárit és díszcsarnokit fölégeté­s azok törvényit és örökjét dúlni jött?! Vagy azt hiszed, a gazt becsülik istenek ?­­ A „L e­á n­y - e­g­y­­­e­t“ mai nagy hang­versenyére a rendes páholy- és zártszékj­egyek mind elkeltek; a rendezőség fölkérése folytán tudatjuk azonban, hogy még négy most ké­szült pótpáholy és néhány körszék a zenekar helyén még kapható a színházi pénz­tárnál. — Megemlítjük, hogy tegnap este tarta­tott a színházban a főpróba igen szép sikerrel. — A hangverseny ugyanazon programmal holnap ismételtetni fog.­­ A vízvédelmi bizottság tegnap­előtt tartotta utolsó ülését, a­melyben a védelmi működéséről szóló terjedelmes jelentését megál­lapította. Az érdekes jelentés valószínűleg még a holnap kezdődő 1. közgyűlés folyamában föl fog vétetni.­­ A színügyi végrehajtó bizott­ság tegnap délután tartott ülésében tárgyalta a helybeli színházért folyamodott igazgatók kér­vényeit s szótöbbséggel S­z­­­u­pa Andor urat határozta a tanácsnak ajánlani, azon határozott föltétellel, hogy B. Nikó Lina asszonyt, ki még nincs a társulat névjegyzékében, okvetle­nül szerződtesse. Ezenkívül is még némi módo­sításokat ajánl neki a társulat szervezetét ille­tőleg. A Verseny. A széchenyi­ téri egyik fa­soron újabb két favédő minta van kiállítva, összesen már hat. Egy szép reggel még majd arra ébredünk, hogy az egész fasor végig lesz rakva csupa mintákkal. Más körülmények közt örvendetesnek mondhatnánk ezt a buzgó ver­senyt, de ma inkább azon szomorú körülmény­nek kell ezt tulajdonítanunk, hogy iparosaink­nak nincs munkájuk s minden kínálkozó vál­lalat után két kézzel kapnak,­­mintákat készí­teni pedig nagyon ráérnek.) Legszebb és leg­célszerűbb volna persze az, melyet valószínűleg a Pálfi-testvérek állítottak ki vertvasból, alul öntött­ vasrostélyzattal, a pesti mintáva­l, hanem ez persze csak 25—30 frtba kerül darabonként s fájdalom, a város mostani helyzetében ily nagy kiadásra gondolni sem lehet. Nem úgy van ! E város polgári, kik rég Alig tűrhetve zúgolódnak ellenem, Fejek titokban rázva és igámban Nyakok nem olykép tartva, mint szeretném, Ezek, kik — jól tudom — megvesztegeték Pénzzel az őröket, hogy ezt műveljék. Mert, mint a pénz, nem áradt oly gonosz több Az emberek között el. — Ez országokat Pusztít el és tesz elhagyottá házakat, 8 az emberek becsületes tanácsi ez Forgatja el és tanitja meg gonoszra. Az embereknek ez mutat a vétek 8 istentelen dologra mindig utat, Ez őrök is azzal vesztegettetve meg Terék ezt, de azt nyerék, hogy érte meglakoljanak.“ Majd esküvel állítva mondja az őrnek, hogyha azt, ki eltemette , elő nem keresik , nem lesz nekik elég az egyszerű halál, hanem elevenen fogja őket fölakasztatni. Mire az őr magában félve szintén esküszik , hogy csak most meg­szabadulhasson, nem látja őt többször senki itt. Az erre következő kardal leírja az ember nagyszerűségét, ki uralkodik a fáradhatatlan föld, a tenger és levegő fölött, kizsákmányol­ván a földet, hajójával szántván a tajtékzó hullámokat s megfogni tudván a jég szárnya­sait is. Továbbá szellemi életet hoza létre, tár­­s­adalmat, országokat teremte. Mint polgári suk lény kitalálta, miként kerülje ki hajlékaiban az esőt, havat, hőséget és fagyot, sőt a villá­mokat is. A legsúlyosabb betegségeknek is gyógyszerét kitanulmányozta , úgy hogy csak egy van, amivel nem bir, a halál. Mint erkölcsi lény szabadakarattal fölruházott dicső teremt­mény, ki midőn a jót teszi, fönséges, s midőn roszra hajlott, kárhozott. „Távol legyen, aki üget tesz, Tőlem, s hozzám semmi köze ! végzi be Kreon. Azonban alig mondja ezt, midőn mintegy kábulattal, a látványt csalja tündérzet játékának képzelve, szólal meg , amint megpil­lantja Antigonét az őr által kísértetre. „De im, mi­csoda tűn föl előttem ? Mint áltathatnám magamat, Hogy e leány nem Antigoné ?! Szánandó apa gyermeke! Mondd, mi esett, nem-e téged, Mint ki nem engedt volt a parancsnak, Rajta veszejtve hoznak ide! ? „Megvan !“ — mond az őr, — „Ímé ez az, ki azt véghezvitte !“ Majd Kreon kérdésére elbeszéli, hogy újra kitemetve a holttestet őrzék, midőn nagy ziva­tar közepett sirást hallanak , a holttesthez ro­hannak s ott találják Antigonét, sirva Polü­neikes kitakart holtteste fölött és újra be akarva azt temetni, midőn : Mire a kar jellemzőleg jegyzi meg : „Konok atyának érdes fajzata e lány, Engedni a csapásnak még meg nem tanult.“ Mire Kreon szintén jellemét és álláspontját híven tükröztetve elő, mondja : „De tudd meg, hogy a fenhéjázó Bukik leginkább és hogy a szilárd vas, Mely izzó tűzben edzetett keményre, Törik s­zuzik leginkább, — láthatod. És láthatod, hogy a szilaj lovak kicsiny­kékkel fékezh­etők. — Azért nem illik Nagy-fenhéjázni, aki más cselédje. Midőn pedig ez a szabott törvényeket Áthágta, tudta jól, hogy ekkor ő dacol ! Meg más daca, hogy amidőn tévé, még­ Dicsekszik is, s hogy tette, még kacag. — így hát a férfi ő, nem én vagyok , — ha Büntetlenül marad e dacolása . Hanem legyen bár ő nővérem gyermeke, Legyen családbeli közeli vérrokon, Vagy volna bár édes testvérem, a halált ki nem kerülheti !“ (Folytatása következik.) Helybeli újdonságok. / A lapunkban emlitett nyomá­ban levő család fölsegélyésére­­. Erő­kövy Antalné úrnőtől ismét 11 írtot kap­tunk, mely összeget egy-egy írtjával a köve­kező úrnők adták össze: Erőskövy Antal, Keméndyné, Zerkovitzné, Weisz Samuné, Lich­tenberg Mórné, Weisz Jakabné, Mátics Julit id. Pfann Józsefné, Kutasi Ferencné, Okrutszk Aurélné , N. S.-né. — Minthogy az eddig be­gyűlt 16 frt az illető családnak innen elköltöz­tetésére még koránsem elegendő, újólag is föl­kérjük az emberbarátokat a segélynyújtásra. — Tanitó-egyleti ügy. A „Békés csongrád-megyei tanitó-egyesület“ helyben mű­ködő nevelési- és művészeti szakosztálya F­e­­­ren­czi János elnöklete alatt pár nappal eze­lőtt tartotta meg szakértekezletét. Az énektaní­tás tananyagának beosztására C­z­a­p­i­k János elnöklete alatt öt tagból álló tantervkészítő bi­zottság lett kiküldve, azon utasítással, hogy e munkálatot a jövő szünnapok alatt készítse el. A kézimunka-tanítás az összes elemi iskolákban egyhangúlag elfogadtatott. Ezen új tárgygyal foglalkoznak mai nap az összes hazai tanító­egyesületek, s hogy e tananyag városunk tanítói közt szélesebb elterjedésnek örvendjen, erre nézve ajánlkozott Székely Gábor kisdedne­velő, hogy e tárgyból legközelebb gyakorlati előadást fog tartani egy nagyobb gyűlésen, mely alkalommal a szakosztály neveléstani fölolvasást is tart. — Akiket keresnek, Ribianszky és Zomborfy csolnakász urak nemrég N.-Váradról csolnakon elindultak s igy szándékoznak utazni egész Belgrádig. A „Bihar“ c. n.­váradi lap az­óta semmit sem hallván róluk, aggódólag kérdi, hogy talán csak nem haltak bele valahol a Kő­­­rösbe ? S fölszólít mindenkit, hogy aki tud róluk valamit, legyen szíves őt olvasói érdekében tu­dósítani. — Nos, hát mi egész kollegialitással sietünk megnyugtatni a Bihart, hogy a nevezett urak nem vesztek bele a Kőrösbe, sőt néhány nap előtt jó egészségben érkeztek Szegedre s in­nen május 27-én mentek tovább. — Nem kell azokat az urakat félteni! — Helyreigazítás. Múlt számunkban a Dugonics-szobor javára, illetőleg a sorsjátékra tett adományok közlésében tévedésből volt be­jegyezve Szeghő Géza ur 5 írt adomány­nyal; ez összeget t. ill. Bauernfeind Nán­dor ur ajándékozta. E tévedésért a közlő Meák Gyula ur az illető urak szives elnézését kéri. — Mellékleteink. Mai számunkkal kétrendbeli mellékletet vesznek olvasóink. Az egyik C­z­a­p­i­k János ur fölállítandó magán­zenedéjének programmja, melyre csak azt mondhatjuk, hogy a zeneművelés terén is a ver­seny csak a közönségnek és az ügynek válik hasznára. A másik Grossmannn-test­­vérek nür­nbergi és díszműáru-kereskedésének helyiségváltoztatási jelentése, akik azt a Klau­­zál-téri bankház sarokhelyiségébe tették át. E díszes terünk tehát egy csinosan berendezett üzlettel fog szaporodni. „Öröm, de bánat is egyszersmind ez nekem. Mert hát mi édesebb, mint elkerülni vészt ? Habár fáj, kit szerettünk, abba dönteni, Hanem mégis emezt kisebbnek tartani Saját bőrömnél, már nekem a természetem.“ Jellemzi a köznapi gondolkozású embert. Kreon aztán az őrt eleresztve kérdi Anti­gonét, ha bevallja-e tettét, vagy tagadja ? Antigoné: Vallom, hogy tettem, és nem is tagadnám! Kreon: Tudtad parancsom, hogy ezt tenni nem szabad ? Antigone : Tudtam, miként ne is ? mikor hirdetve volt! Kreon : Miként mered áthágni hát törvényemet ? Antigone: Mert nem Zeusz volt, ki e törvényt hirdetteté. Sem alvilági istenség,............. Ki e törvényt szabá az emberek között !“ Fenséggel mondja ezt Antigone, kezünkbe adván elhatározása indokának, jellemének és vele együtt az összeütközésben a drámai cso­mónak kulcsát, folytatván : „­ nem tartom oly hatalmasnak parancsodat, Hogy érte istenink íratlan és örök Törvényeit áthágjam én halandó. Mert nem mai és tegnapi, hanem örök Éltük azok, s nem tudja senki keltöket. Magamra ép ezért vonandó nem valók Embertől félve istenek ítéletét. Hogy meg kell halnom, azt tudom,­­ hogy is ne ? Hahogy te nem hirdetteted is! Hogy pedig Idő előtt halok meg, csak szerencsém, Mert aki, mint én, számtalan nyomorban él, Meghalni annak nemde, nem szerencse-e ?“

Next