Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)

1876-06-04 / 67. szám

A nagy­marostói vállalkozókat, úgy az újabban bérlő t. gazdákat több sürgős in­tézkedés végett pünkösd-h­étfőn délutáni 3 órára, a Zrínyihez címzett vendéglőben gazdasági gyűlésre tisztelettel meghívom. 395­1 Sziráky József: Kávécsarnok feketesas-utca, Sch­affer-féle ház. Naponta mindennemű fris sütemény, fagylalt, jegeskávé, stb., továbbá (380-3­1) lejl is kapható olcsó áron. Vidéki megrendelések elfogadtatnak, s gyor­san, pontosan és lelkiismeretesen teljesittetnek. 1896. sz. 383-382 Árverési hirdetmény. A szegedi kir. tv szék telekkvi osztálya részéről közhírré tétetik, miszerint a szegedi kir. tervszék mint csődbíróságnak 12,398/1875. sz. átirata folytán Korányi Péter csődtömegéhez tartozó , a szegedi 2747. számú tikvben­­1- 3081. hr. sz. a. jegyzett 750 írtra becsült, palánk, rigó-utcai félháznak elár­verezése elrendeltetvén, ennek fo­ganatosítására utóbbi határidejéül t. é. május 31-ik napjának délelőtti 10 órája a szegedi kir. telekkönyvi hivatalban azon kijelentéssel tű­zetik ki, hogy a fentebb körülírt ingatlan a becsár 10% bánatpénz­­képen­ letétele mel­ett, ezen árve­résen becsáron alól is el fog adatni. A becslevél és árverési felté­telek az árverés alkalmával a vég­rehajtó által elő fognak terjesz­tetni, illetőleg fölolvastatni. A szegedi kir. Iszék telek­könyvi osztályának 1876. évi már­cius hó 28-án tartott üléséből. Marinkirh­, kir. Iszéki elnök. 7201. Hirdetmény. Nicsevics István fiai vagyonbukott n.-sz.-miklósi ke­reskedő cég csődválasztmánya által ezennel közhírré te­tetik, hogy a csődtömeghez tartozó, a leltár 5—210. sorr­­a­ felvett 6514 frt 16 krra becsült, és N.-Sz.-Miklóson lévő bolti szerelvények és áruk ajánlat útján a legtöb­bet ígérőnek el fognak adatni. A venni szándékozók tehát felhivatnak, hogy a bolti szerelvények és áruknak Jakobi Izidor n.­sz.­miklósi lakos és tömeggondnoknál leendő megtekintése után az árverési feltételek értelmében felszerelt ajánlataikat 1876. évi junius hó 20-ig Dr. Toponarszky Milivoj n.­kikindai ügyvéd és választmányi taghoz beadni es ne mulasz­­szák, mivel a későbbi ajánlatok tekintetbe vétetni nem fognak. Az eladási feltételek a tömeggondnoknál és Dr. Toponarszky Milivoj választmányi tagnál megtekinthetők. Kelt N.-Kikindán, 1876. évi május hó 30-án tar­tott csődválasztmányi ülésből. 384—382 A csődválasztm­ány. 388-2-1 JÉG 385-nagyban és kicsinyben -3—2 kapható sütőmesternél, buzatér. Múzsánkén­t­i vevőknek házhoz szállít­tatik. Crummi­er halhólyagot (Cordons) utánvétellel, tucatonként 2-től 61 forintig titoktartás mellett küld J. N. Schmeidler Gummi-Fabrik Bécs VII. Stift­­gasse, Nr. 19 Fürdö-megnyiás! A dorosmai sziksós gyógyfürdő :ii junius 116 4-én fog megnyittatni, s megjegyzéssel hozatik a t. c. közönség ti A „A 1. ni­rnkrvmmal o vnormvifan ez '■'ö J-------7-­megjegyzéssel hozatik a t. c. közönség tudo­mására, hogy ez alkalommal a megnyitás TÁNC VÍG­ALOMMAL lesz egybekötve. Kai Anti Hi i ■ Család jegy 1 frt. D vlvpll U1J ■ Személyen kint 50 kr. A megnyitásnál a szegedi zenekar fog működni. ízletes ételek és italokról kiválólag gondoskodva van. A vendéglős. 386-2-2 Tisztelettel Cö r-fi CO O tff* e-P-« 2L 05 Q­PT1 hH ^ fr Pr1 | •fi: ^ 1 1 fi Pj CD No­­ tr' e fL !­- B fi CT? fi “ PP CV fifi P o O' N P * 1 tej. o. i*TM «­H CT? h PP a­ re CD­­—1 CD N CD • M. tr'cns P CD p. S' P oq­­ ? P9 Ss-GOl CD* GO­­­s E.^-i £2? cu ui CDs ■ go r~­ L_| CD PPo Eri P' — ■ -T-1 Cp í P, (D ^ r1^ i i-j p CD CD B CO P5 P5, QC ehézkárty IW gyógyitlevélileg tíz. Ilil-9 91 lisch, Neustadt, Dresden (Szászország.) Már többet 8000-nél eredménye­­sen gyógyitott! 230-55-31 Árverési hirdetés. A szőregi kincstári uradalomhoz tartozott és Sze­ged városa által örök áron megvett szőregi marosparti ^6uo2/16oo hold terület f. évi fatermése 1200 □ ölet tar­talmazó egy holdas részletekben a bérpénz és földadó­nak az árverés helyszínén lefizetése és tanácsi jóváha­gyás fentartásával egyszeri kaszálás, illetve szénagyüj­­tése folyó évi julius hó végéig használatra folyó évi junius hó 16-ik napján reggeli 9 órakor a helyszínen megtartandó árverésen bérbeadatni fog. Mely árverésre a bérleni kivánók ezennel meghi­vatnak. Szegeden, 1876. évi május hó 26-án tartott tanács­ülésből. Wagner Károly, tanácsnok, h. polgármester. 456. j. k. 393—2—1 Mokrin községében üresedésbe jött jegyzői állomás választás utján leendő betöltésére a pályázat ezennel megnyittatik és a választás eszközlésére f. évi junius hó 24-ik napjának délelőtti 9 órája tűzetik ki. Ezen állomással a következő járandóságok vannak egybekötve, és pedig: 1-szer : o. é. 616 frt készpénz­ben évi fizetés. 2-szer: 125 frt készpénzben lakbér fe­jében. Felhivatnak tehát mindazok, kik ezen állomásra pályázni szándékoznak, miszerint az 1871. XVIII. törv. 74. §.-a értelmében felszerelt folyamodványaikat, — legfeljebb a választást megelőző napig— a mokrini já­rás-kapitányságnál beadni és ne mulaszszák. Mokrin, 1876. évi május hó 14-én. Szákovics, járás-kapitány Belvárosban, kereszt-utca Pacher-féle házban egy emeleten levő lakás, mely két család részére is elosztható, i. é. augusz­tus h­ó 1-tól, de esetleg már július 1-én is bérbeadandó. Ugyanott bútorok, takarékkonyha és egy igen alkalmas vízszűrő jutányos áron kaphatók. 391—3—1 3373., sz. 390—3—1 Árverési hirdetmény. , A szegedi kir. trvszék tkkönyvi osztálya részéről közhírré tétetik,­ miszerint Szabó Imre szegedi la­kos végrehajtató részére 600 frt tőke követelése és járulékai ki­elégítése végett Marián Pál, Katalin, Péter,­­ Gihicz András és Csikós Teréz végrehajtást szenvedettektől le­foglalt és a szegedi 3288. sz. tj­kvben -f- 3656. hr. sz. a. Marián Pál, Katalin és Péter neveiben jegyzett, Palánk, Takács­ utcában 784. összeír. sz. a. fekvő 3600 írtra becsült házukra, úgy fiz 5167, s 15,417. sz. tjkvekben Gibicz András és Csikós Teréz neveiben 3655/a. és 3655/b. hr. számok alatt beve­zetett Palánk, szabadkai­ ország-­ utón 785, összeír. sz. alatt fekvő 155 és 242 □ es együttesen 4500 frtra becsült házukra végrehaj­tás utjáni elárverezése elrendeltet­vén, ennek foganatosítására első határidőül f. é. julius hó 8-ik napjának, szükség esetében másod határidejéül folyó évi augusztus hó 9-ik napjának mindenkori dél­előtti 10 órája a szegedi kir. telek­könyvi hivatalban azon kijelen­téssel tűzetik ki , hogy az első árverésnek netán eredmény nél­küli elmúltával, e fentebb kö­rülírt ingatlan javak, a becsár 10% bánatpénzk­épei­ letétele mel­lett, a második árverésen becs­áron alól is el fognak adatni. A becslevél és árverési feltéte­lek az árverés alkalmával a végre­hajtó Takács Károly által elő fog­nak terjesztetni illetőleg fölolvas­tatni. Egyszersmind pedig azon jel­zálogos hitelezők, kik nem ezen telekkönyvi tvényszék székhelyén vagy annak közelében laknak, felszólíttatnak, hogy a vételár fel­osztása alkalmával leendő képvi­­seltetésük végett ezen törvényszék székhelyén megbízottat rendelje­nek és azok nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert ellen­kező esetben a részükre hivatal­ból kinevezett gondnok által fog­nak képviseltetni. Végre a pr. t. 433. és 466. §§-hoz képest felhivatnak mind­azok, kik a fentebb körülírt ja­­­vak iránt tulajdoni vagy más igényt ,avagy elsőbbségi jogokat érvénye­síthetni vélnek, igény­kereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt ezen telekkönyvi törvényszéknél nyújtsák be, különben azok a végrehajtási árverés foganatosítá­sát nem gátolván, igénylők egye­dül a vételár fölöslegére fognak utasíttatni. A szegedi kir.­tszék telekkönyvi osztályának 1876. évi május hó 23-án tartott üléséből. Marinkirh­, kir. tvszéki elnök Hirdetés. Gyála hitközsége templomát kivül-belül ja­víttatni és meszeltetni kívánja, ugyszinte temploma körül uj vas kerítést csináltatni, erre az. évi junius hó 18-án tartandó nyilvános árlejtésre a t. c.szak­értőket felhívja. Jakovlyevits György, plébános, mint hitközségi elnök. Bel­eszi in­títve to zár, 392—2—1 hitközségi jegyző. ^Ceg'la.i’vsLI. A X) SZEGEDI KEZMUVESEMK I. c. részvényesei ezennel meghivatnak a f. évi junius hó 18-án a városházi széképület közgyű­­lési termében délután 3 órakor megtartandó rendkívüli közgyűlésre. Tárgy­al: a) Az alapszabályoknak az új kereskedelmi törvények rendeleteihez alkalmazása. b) Ezeknek alapján igazgatósági elnök, alelnök, igazgatóság és fel­ügyelő bizottság megválasztása, fialT­­ki szavazati jogát gyakorolni akarja, tartozik 8 nappal előbb a nevére szóló részjegyeket — térítvény mellett — az intézet pénztáránál letéteményezni. Tíz szavazatnál többet senki sem egyesíthet magában. Meghatalmazás általi képvi­seletnek csupán társulati tagok által van helye. Szeged, 1876. május hó 30-án. 382—383 Csermelényi Iván, elnök, ezelőtt budapesti gyak. orvos, valamint ő mélt. báró Nyáry Béla uradalmi család orvosa s több orvosi mű szerzője és sikerrel a leg­­jöbb idő alatt berkütegeket mindkét nemnél, u. m. önfer­­tőzést, magömlést, elgyengült férfierőt, húgyszervi bántal­­makat, ideges gyöngeséget, valamint női betegségeket. Rendel naponta H-12-ig, és 2-4-ig. Nőknek: hétfőn, szerdán, törtökön d. e. 10—11-ig. Lakik: Szeged, iskola-utca, 281. sz. Traub-féle házban, II. emelet, 259—* — 21 Díjazott levelekre azonnal felel. Alelirott zálogüzletében már 1872., 1873., 1874., 1875. évben le­­járt s már különben is tulajdonosmá vált zálogtárgyakat, miután a vissza­váltási határidőt ez ideig meg nem hosszabbították, az alábbi öt számú zálogjegyek tulajdonosait intem és óvom, hogy a­kik netán zálogtárgyai­kat még vissza akarnák váltani vagy meghosszabbítani, azt mélhatlanul i. e.június 17-ig eszközöljék, mert ellen esetben azok f. évi június hó 17-én és következő napjain, a városházi széképület udvarán, nyilvános árverés útján el fognak adatni. Az elárverezendő tárgyaknak számai: lob 125’ 144’ 151‡ 165‡ 230· 222’ 261- 301‡ 332‡ 334, 416, 426, 446, 572, 614. ?’930­?1­698’ 818’ 858’ 881’ 934, 937, 938, 967, 1006, 1031, 1043, 1053, 1098, Joon !?!?’ !?!?· 1485’ 1644’ 1657› 1668’ 1683’ 1737, 1738, 1772, 1786, 1794, 1796, 1804, 482?’ ????’ 1873’ 2085’ 2090' 2091‡ 2136› 2194, 2210, 2240, 2284, 2290, 2362, 2363, 2376, 238?’ ????’ 251°’ 2525’ 2531‚ 2565, 2583' 2601› 2624› 2637, 2706, 2784, 2786, 2811, 2830, 28®3? ????’ 3?17’ 3°32’ 3034’ 3038’ 3052, 3082, 3094, 3101, 3188, 3247, 3261, 3315, 3330, lile­­ont?’ 3349’ 3376’ 3463, 3506, 3531, 3559, 358°, 3591, 3594, 3605, 3624, 3629, 3635, 3???’ ??58’ 3671’ 3816’ 3834’ 3881, 3893, 3924, 3925, 3928, 394, 3951, 3955, 3989, 4031,­­???’­?41’4°94’ 4101’ 4104, 4124’ 4125, 4129, 4147, 4151, 4154, 4163, 4167,4236, 4239, 4289, 4284, 4287, 4289, 4296, 4314, 4345, 4367, 4402, 4409, 4426, 4427, 4439, 4443, 4495, 11??’ 4539’ 4540’ 4542’ 4548’ 4554, 4567, 4569, 4586, 4625, 4641, 4651, 4650, 4674, 4678, 488?, 4704, 4713, 4718, 4721, 4756, 4759, 4763, 4767, 4781, 4792, 4794, 4810, 4819, 4820, 4825, 4827, 4824, 4906, 4918, 4949, 4950, 4968, 5006, 5026, 5040, 5042, 5064, 5106,5132, 51??’ 5196’ 5218’ 5223, 5215, 5233, 5260, 5282, 5297, 5318, 5323, 5316, 5355, 5370, 5373,5414, 5425, 5447, 5451, 5473, 5496, 5498, 5503, 5508, 5522, 5541, 5556,5564, 5588, 5593, 5601, 5612, 5632, 5633, 5637, 5643, 5646, 5649, 5651, 5667, 5677, 5678, 5683, ????’????’57°2’ 57°3’ 5713’ 5718’ 5749’ 5755, 5756, 5764, 5771, 5737, 5799, 5807, 5819, 5842, 5847, 5850, 5853, 5855, 5863, 5881, 5888, 5900, 5907, 5909, 5937, 5911,5950,5977, 5979, 1999, 597, 600°, 3039, 6065, 6083, 6093, 6106, 6108, 6115, 6118, 6143,6149, 6166, ?t?I’ ?H9’ 6183’ 6190’ 6198’ 6209’ 6212, 6223, 3231, 5236, 6241, 6242, 6243, 6245, 6247, 6266, 6270, 6273, 6310, 6379, 6382, 6383, 6384, 6388, 6395, 6399, 6405, 6406, 6432, 6433, ?ro?’?154’ 6458’ 6475’ 6484’ 6505’ 6510, 3536, 6538, 6544, 6546, 6551, 6576, 6577, 6579, ????’ ??93’ 6595’ 6664, 6667’ 6668, 3680, 6684, 6688, 6703, 6707, 6718, 6726, 6727, 6739, 8741’ ?847’ 6743, 6748, 6756, 3775, 6793, 6808, 6848, 6856, 6892, 6899, 6906,6950, 6955, ????’ ?9?3’ 697°’ 6976’ 6985, 6994’ 7006‚ 7029, 7033, 7034, 7036, 7045, 7053, 7068, 7096, 7112’ 7115’ 7118, 7122’ 7132‡ 7134‹ 7154‹ 7159‚ 7175, 7205, 7226, 7245, 7271, 7299‹7324‹ 7329, 7330, 7352, 7364, 7375, 7399, 7405, 7411, 7413, 7414, 7422, 7425, I4®2’ I4®9’ 7463‡ 7474‡ 7483, 7496, 7498, 7500, 7504, 7510, 7512, 7530, 7535, 7546,7604, I???’7630’ 7634’ 7654’ 7679­ 7719‹ 7723‡ 773°, 7747, 7751‡ 7766, 7776, 7811,7828, 7843, 1,8?7’7892’ 7910, 7920’ 7931’ 7934’ 79497 792, 7993, 8003, 8004, 8017,8018, 8051, 8115’ 8145’ 8172’ 817®­ 8191, 8194, 3220, 8222, 8242, 8250, 8259,8268,8272, 8277, 8293,8301, 8324, 8338, 8341, 8347, 8350, 8365, 8380, 8414, 8418, 2212. Szeged. 1876. május 26-án. 672-3-2 Szánthó Lajos, hitel- és zálogüzlet-tulajdonos. 13356-1876. 387^3^-1 Árverési hirdetmény. A szegedi kir. tszék tkkvi oszt.­­ részéről közhírré tétetik, miszerint Weiss Hermann és I.Ji­kim- J Sierger Herta tulajdonához tartozó és a szegedi 2663. számú tjkvben -1- 2988. hr. sz. a. jegy­zett, palánk, kulcs-utcában 459. sz. a. fekvő, 4100 frtra becsült 241 □ ös telkü háznak, nevezet­tek kérelme folytán, önkéntes el­árverezése elrendeltetvén , ennek foganatosítására határidőül folyó évi junius hó 14-ik napjának dél­előtti 10 órája a szegedi kir. te­lekkönyvi hivatalban azon kije­lentéssel tűzetik ki, hogy a fent­i teleb körülírt ingatlan, a becsár 10% bánatpénzképeii letétele mel­lett, ezen árverésen becsáron alól­­ is el fog adatni. A becslevél és árverési fel-­­ tételek az árverés alkalmával a végrehajtó által elő fognak terjesz­­­­tetni, illetőleg felolvastatni. Egyszersmind pedig azon jel- s zálogos hitelezők, kik nem ezen a telekkönyvi törvényszék székhe- I­lyén vagy annak közelében lak­nak, felszólíttatnak, hogy a vé­­­­telár felosztása alkalmával leendő képviseltetésük végett ezen terv- s szék sz­ékhelyén megbízottat ren­deljenek és azok nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert el­lenkező esetben a részükre hiva­talból kinevezett gondnok által­­ fognak képviseltetni. Végre a p. r. t. 433. és 466.­­-hoz képest felhivatnak minde t azok, kik a fentebb körülírt ja­vak iránt tulajdoni vagy más igényt avagy elsőbbségi jogokat érvénye­síthetni vélnek, igény­kereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számítandó 15 nap alatt ezen telekkönyvi törvényszéknél nyújtsák be, különben azok a vég­rehajtási árverés foganatositását nem gátolván, igénylők egyedül a vételár fölöslegére fognak utasit­­­­tatni. A szegedi kir. tszék telek- i könyvi osztályának 1876. évi má­­­jus hó 30-án tartott üléséből. Marinkirh­, kir. tvszki elnök Az alapszabályok 6., 7. és 8-ik §-a értelmében ezennel a következő számú befizetetlenül ma­radt ideiglenes részvényjegyek, és pedig: 83, 92, 326, 267, 268, 273—275, 322 -325, 332, 333, 498, 499, 500, 501, 506, 527 , 529, 539—544, 546, 547, 550, 573, 574, 578, 591-599, 600-610, 678, 693, 748, 749, 777, 779, 783, 784,­­795, 832, 837 , 879, 958, 959, 961—964, 966, 979, 1092, 1326, 1227, 1322—1325, 1333, 1498, 1499, 1500, 1501, 1506, 1520, 1529, 1573, 1574, 1601—1610, 1693, 1710, 1711, 1777, 1779, 1837, 1879, 1979, 3092, 3124, 3325, 2240—2249, 3322—2325, 2333, 3497—2499, 3500, 2501,2505,2506, 2512, 2529, 2532, 2549, 2573, 2574, 3601-2610, 2678, 2693, 3711,2713, 2777, 2779, 38­37, 2879, 3979 "­­ érvényenkivülieknek és megsemmisül­teknek, az azokra történt előbbi befizetésekhez való igények pedig megszűnteknek nyilváníttatnak. Ezen megsemmisített ideiglenes részvényjegyek helyett az igazgatóság által meghatározandó időben és áron újak fognak kibocsáttatni. Az érvényben maradt ideiglenes részvényjegyek birtokosai egyúttal értesíttetnek, miszerint cserében megfelelő 200 frtos részvényeiket az intézet pénztáránál díjmentesen 1. évi junius hó 7-től kezdve átvehetik. Szeged, 1876. junius hó 4-én. 397­1 Az igazgatóság. Szeged, 1876. Nyomatott a kiadótulajdonos Burger Zsigmond özvegye könyv- és kőnyomdájában.

Next