Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)
1876-12-10 / 150. szám
Melléklet a „Szegedi Híradó“ 150-ik számához, nagy erővel lépett föl a gyermekek között. Hivatalos és magánorvosaink erélyesen küzdenek a baj ellen, s reméljük, hogy nálunk nem fog oly nagy pusztítást végbevinni, mint, fájdalom, az ország számos helyein. De ehez mindenekelőtt a szülők éber gondossága szükséges. Vigyázzanak gyermekeikre, s amint a baj első jelenségeit tapasztalják, rögtön forduljanak orvosi segélyhez. — A h e 1 y b. jótékony nőegylet farsangi táncvigalma jövő évi január 20-án fog megtartatni. — A szegedi olvasóegyletről. E c. alatt a következő sorokat vettük : E lapok egyik közelebbi számában egy cikk jelent meg, amely bár az olv.egylet iránt teljes jóakarata, de olyant is tartalmaz, mi a valódi tényállásnak meg nem felel s igy az egyletnek még ártalmára is lehet. — A cikk írója leginkább abban találja az egylet nem-halad hatásának okát, hogy a helybe keresztény ifjak az egyletet mellőzik. Mindig ártalmasnak bizonyult a felekezeti kérdés fölvetése, s ez még helytelenebb ott, hol az valóban nem létezik. A cikkíró az egylet iránt táplált jóakarata mellett e nagy hibába esett. Ha vett volna magának egy kis fáradságot, az egylet mai állásába betekinteni , meggyőződhetett volna arról, hogy éppen a lefolyt évben az egyleti tagok száma keresztényekkel igen szépen szaporodott, úgy hogy ha már ily közművelődési egyletnél is arányt kell a felekezetek közt vonni, csak azon örvendetes tényt konstatálhatjuk, hogy az megvan , éspedig oly mértékben, amely minden erőszakolt felekezet-kérdést elenyésztet. De nem abban kell az olvasó-egylet fölvirágozását keresni, hogy keresztény elemeket kell abba bevonni, hanem igenisszükséges az egyletre nézve, ami különben bármely közhasznú intézményre szól, hogy mentül több rendes és ügybuzgó tag járuljon hozzá, nem tekintve arra, hogy ki melyik vallási szertartás szerint keresi lelki üdvösségét. Ennyit szükségesnek tartottam a tisztelt cikkírónak megjegyezni.— Egy másik olvasó-egyleti tag. — (Ugyane tárgyban még egy tüzetesebb válasz is van kezeink közt a lapunkban közlött cikkre, amelyet szintén közölni fogunk. Szerk.) — A „zúzos december“ tavaszi komédiát űz az időjárással. Körülbelül az 1871-iki tréfát ismétli. A téli évad fagya, jégcsapja, zúzmarája helyett, 10—12 fok hőmérség, tavaszi zápor, őszi esőzés, majd verőfényes nap, meleg szellők s kályha mellé menekült didergő alakok helyett sétatéren és utcán hűsölő sétáló publikum: ez a kép, melyet Csokonai „zúzos decemberének“ panorámája nyújt. A város estefelé s ünnep délutánonként oly élénkséget mutat, mint a nyár bármely szabad ég alatti szórakozásra s üdülésre alkalmas napjain. Ha így jár az idő, akkor nem tudjuk, hogy a legközelebb újra megalakult korcsolyázó-egylet mikor „megy jégre.“ Csak aztán tavaszszal meg ne adjuk az árát ennek a decemberi ősznek. — A műmosóintézetet, melyet pár hó előtt egy vidéki vállalkozó állított föl nálunk a budai országúton, a helybeli Naschitztestvérek vették át. Ez intézmény mindenesetre hiányt pótol városunkban . Naschitz J. ur, a tiszai fürdőház ismert tulajdonosának narveskeanyjától a Brezilian erdő melletti Soltane nevű magányban neveltetik, úgy, mintha remete akarna belőle lenni, távol a világ minden érintkezésétől , mert anyja attól fél, hogy fia, ép úgy, mint mélyen gyászolt férje, tettvágytól ingerelve nyugtalanul harcból-harcba és igy kora halálba rohanna. Gyermekjátékaiban a fiú ivet és nyilakat farag és lelövöldözi az erdő énekeseit; de azután, ha a szegény madárka egyikét megölte, keserves sírásra fakad, hogy a kedves dal az ő keze által elnémult. Azóta némán, mozdulatlanul a fák alatt fekszik, hallgatja a madarak énekét és gyermeki lelke örül és búsul, s fiatal szíve úgy eped, hogy fíltva siet édesanyjához, elpanaszolni baját. De mi baját ? Hogy tudná azt. Az anya a madarakat, amelyek gyermekének oly nagy bánatot okoznak, mind megakarja öletni, de a fiú békét kér számukra és az anya megcsókolja gyermekét. — Hogy is szegném meg a jó Isten békeparancsát! Én általam veszítsék a mariarak örömüket ? — Isten? Mi az, Isten ? kérdi a fiú és a hű anya azt feleli: „Ő világosabb, mint a világos nap, de egykor emberi alakot öltött. Ő hozzá fordulj egykoron szükségedben, mert ő hű. De van egy hit télen is, kit a pokol, gazdájának nevezünk; ettől fordítsd el gondolataidat és a kétely ingadozásától őrizd meg lelkedet.“ A fiú vadászattal tölti idejét és izmos ifjúvá serdül. Egyszer, midőn épen az erdőben vadászna, egy keskeny ösvény felől lódobogást hall. „Talán ez az ördög, „gondolja magában édesanyám annyira fél tőle; én azt hiszem, hogy legyőzném.“ Azonban három lovag az, akik tetőtől talpig fényesen felfegyverkezve, büszke lovaikon az ifjú felé tartanak. A távol idegen világ egyszerre egész pompájában föltárult az erdei magányban növekedett ifjú lelke előtt. Első bámultában azt hitte, hogy a lovagok mindegyike isten. Most már nincs maradása, ki kell vándorolnia, ki erdei lakának csöndes, zöld homályából, ki anyjának gyöngéd karjaiból, ki a fényes lovagvilágba, kalandokra, harcra és dicsőséges győzelemre! Ki Artus király udvarába, a lovagság disze-virágához. És az anya, aki fiának vándorkedvét nem tudja fékezni, ruhát készít neki az útra, de nem lovagi ruhát, hanem egy bolondnak öltözetét zsákposztóból és juh bőrből összevarrva. így lép ki a nagyvilágba a még magában elmerült tapasztalatlan ifjú, akinek lelkében hatalmasan küzdenek egymással a szülőházhoz való ragaszkodás és a legyőzhetetlen vágy a távol ismeretlen után. S így kivonul.zeiben az mindenesetre életrevalónak fog bizonyulni. Ajánljuk az erre vonatkozó mai számunkban foglalt hirdetést az érdeklett közönség figyelmébe. (f.a.) Színház. A lefolyt hét nagyon meddő volt minden tekintetben, talán az utolsó estét (Végrendelet) kivéve, amelyről itt még nem szólhatunk, s ha el is maradna e rovat, olvasóink nem nagy kötelességmulasztással vádolhatnák ennek vezetőjét. Azonban hogy kicsivel se vádolhassanak, referálunk a hét újdonságáról, amely erre jogcímet tarthat azon ritka okon, hogy helyi termék. Értjük Gselléri Mór „Két úr egy lakásban meg nem fér“ c. fölvonásos „bohózatos vígjátéká“-t, ahogy a színlap mondja. Az eléggé mulattató kis bohózat (mi ennek veszszük) szerzőnek első zsengéje , s mint ilyen alkatilag nagyon gyönge ugyan, amenynyiben azt a főfő elvet, hogy „a színpad az élet tükre,“ meglehetősen fumigálja, de azért nem tartozik éppen az elvetéltek közé , sőt ismételt átdolgozással, szögletességeinek és darabosságainak szorgos kicsiszolásával talán még némi életjogosultságot is nyerhetne. Az alapeszméje magában véve alkalmas egy mulattató bohózatra vagy akár vígjátékra, kivitele azonban, a megkivántató esprit hiányában , annál gyarlóbban ütött ki s legtöbbnyire forszirozásra szorul. Meséje ez: Béres Ákos gazdag magányzó egy elvesztett pere miatt minden percben várja a végrehajtást , hogy ellenfelét boszantsa,arra a furcsa ötletre jön, hogy minden házi ingóságát írásban átruházza inasára, a buta Mikulásra; s átadván ennek az erre vonatkozó okmányt, utasítja őt,hogy ha a végrehajtók jönnek, úgy viselje magát, mint minden bútornak jogos tulajdonosa; egyúttal, csak úgy odavetőleg, elleniratot kérvén tőle (amit persze a buta inas szörnyen megért), távozik. Mikulás azonban nem veszi tréfára a dolgot, s különben is némi igényt tartván ura hálájára, akit betegségében ápolt, ujjongva tudatja szerencséjét az őt e percben meglátogató kedves Francikájával, a szomszédok szobaleányával, akinek elve, hogy leendő férje ura bútorokkal is bőven el legyen látva , s csakis e föltétel mellett hajlandó fejecskéjét a házasságra adni, s íme, most már ez is megvan. Eközben a vígörvendezés közt egyszerre eszébe jut Mikulásnak az ura által kívánt ellenirat, amelynek szerinte nem is lehet más célja, mint hálás elismerését nyilvánítani jó gazdája iránt, aki nagylelkűen mindenét neki ajándékozta. Ily modorban mégis fogalmazzák azt közakarattal, Francika írja le, miközben Mikulás egypár erőltetett viccet is megereszt, igazabban : előrángat. De most megérkezik Ákos leendő ipja (Deszki Bálint) leányával együtt, mely utóbbinak megjelenése vajmi fölösleges, sőt, minthogy Mikulás a végrehajtókat látja a jövevényekben, határozottan fonák is. Máskülönben itt fejlődik a legtöbb komikum. A buta Mikulás az ellenségeinek vélt idegeneket közel sem engedi a bútorokhoz; gorombáskodik velök szörnyen és végre kiutasítja őket, mire ezek méltó haraggal el is távoznak. Ekkor haza érkezik az úr és átveszi inasától a kérdéses elleniratot és megtekintés nélkül zsebredugja. Majd megütközéssel értesülvén az itthon történtek felől, elrohan, hogy fölkeresse és visszahozza a megsértett leendő faját és menyasszohogy a világnak mint bolond tűnjék föl, amint közönségesen a valóban mélykedélyü emberek első föllépésüknél a világban bolondnak tűnnek föl. Ez a félhomály Parcival egész életén átvonul, oly félhomály, amely mindenütt keletkezik, hol az érzés bensősége és a külső korlátoltság összeütközik a fényes kilátással egy eseményekben és tettekben gazdag világban; azért a fiatal hős, ki együgyü ártatlanságában egyszerre belép a világ bonyodalmai és csudái közé, gyakran így jellemeztetik: der tambe däre, der lichtgemäle , keustch wie die Taube und mild wie die Rebentraube.“ Az ifjúkor jellemző kedélyállapota, hogy ártatlan, együgyü és mégis tettek után epedő szíve minden erejével még a szülői házhoz ragaszkodik, de nem győzheti le vándorkedvét; legközelebbi környezete előtt elzárja szemét, de mintegy álmában, félig vágyódva, félig aggódva, kinéz a távol kéklő hegyekre, a messze rónaságra, ahol minden oly új, oly idegen, oly csodálatos és mégis oly ismerős, oly vonzó és bájos. A hű anyának szive megtörik, midőn el kell válnia szeretett fiától. Megcsókolja, majd utána szalad, midőn eltűnik szeme elől és már többé nem láthatja, összerogy és szemei örökre bezáródnak. Parcival Artus király udvarába megy, amely akkor Nantesban volt, és öltözetével mindenütt feltűnést kelt, úgy hogy egy fejedelemasszony, aki még soha életében nem nevetett, általa nevetésre indíttatottt. Ez ősrégi mondaszerű jelenet, amely mostani meséinkben is gyakran előfordul. De nem kisebb föltünést okoz az ő — bár még féktelen és durva — bátorsága. Csak később jut egy öreg lovaghoz, aki őt a nemes lovagias szokásokra és a lovagi ügyességre tanítja. Parcival naiv kérdései és nézetei és az öreg Gurnamont valódi életbölcseséget tartalmazó tanai a költemény egyik legszebb részét képezik. Az első tett, melyet hősünk véghez visz, az, hogy Komkuramur nevű királynét, aki tolakodó Lérei által szorongattatik és saját várába bezárkózik, oltalmába veszi. Parcival megszabadítja őt és nőül veszi. De nem sokáig időz nála. Csakhamar fölébred benne megint a vándorvágy és anyját is szeretné már látni, mert haláláról mit sem tud, s igy megint útnak indul. Dr. Bauer Simon. (Folytatása következik.) nyár, s csakhamar vissza is jön velük együtt s vendégeit átöltözés végett elhelyezi a mellékszobákban, maga pedig elkezdi korholni a inasát, kinek ostobasága ily kellemetlen helyzetbe hozta őt. De még ennek áll följebb, jogára hivatkozván, mit a zsebében őrzött okmány is bizonyít, butaságánál csak szemtelensége lesz nagyobb és többrendbeli sértő konfidenciát enged meg magának, mire az ur méltó dühbe jön és épen nem művelt emberhez illő modorban elkergeti inasát, aki fut is, de csak azért, hogy törvényes embereket hozzon, akik be fogják bizonyítani, hogy itt csak ő az úr. Ákost ez legkevésbé sem zavarja, hogyis, mikor tudja, hogy az ellenhrat zsebében van. Ekkor kijő Deszki, aki azért látogatta meg Ákost, hogy vele a megkötendő házasság részleteit megbeszélje ; meg is beszéli ugyancsak s a többi közt nyíltan bevallja neki, hogy Ida nem az egyetlen gyermeke, mert hát fiatal korában — egy pecsétgyűrű árán — viszonya volt egy szép molnárleánynyal, kit azonban később, az ő tisztességes házassága érdekében, fiaitól együtt eltereltettek a faluból. Ezekről azóta mit sem tud, de ha mégis netalán elő találna bukkanni a fiú, úgy ő vagyonának egy csekély részét ennek kívánná juttatni. A méltányos vő ebbe szívesen belenyugszik. Ekkor megérkezik Mikulás a törvény embereivel , hanem maga esik a kelepcébe , mert Deszki közelebbről szemügyre vévén őt, ráismer , hogy ő volt az, ki a minapában legszebb birkáit elgázoltatta és büntetlenül tovaillant. — Mikulás , kinek ez a tette úgyis nagyon nyomta a lelkiismeretét, ijedtében rögtön könyörgésre fogja a dolgot és készségesen adja vissza gazdájának a veszedelmes (?) okmányt. Deszki e pillanatban megpillantja Mikulás ujján az említett pecsétgyűrűt és mi természetesebb, mint hogy rögtön fiára ismer benne , s apai büszkeséggel kezdi szemlélgetni a szerinte tökéletesen hozzá hasonlító melákot, és nemcsak megbocsátja neki a birkahistóriát , hanem még mindenféle jótéteményeivel ígéri elhalmozni őt és az eközben megjelent Francit, sőt előlegesen egy csomó bankjegyet is ad nekik, amit Franci gondosan el is rejt, „nehogy eszükbe jusson ezt is , mint a bútorokat, visszavenni.“ Deszki ezután megindult, suttogó hangon kérdi Mikulástól , hogy : „hát hogy van ő ?“ — Kicsoda ? — „No, hát az, akitől a pecsétgyűrűt kaptad ?“ — Mire az inas nagy bután elröhögi magát, mondván : „Hiszen ezt édesanyám vette a manáréktól hét véka kukoricáért.“ Ez az ötlet a legéletrevalóbb a darabban s elmés fordulatot ad az egésznek , csakhogy ez az ötlet nem eredeti. Az egyes szereplőkről alig van mit megjegyeznünk ; a Mikulásét kivéve , jelentékeny szerep nincs is az egész darabban , ezt pedig Dane túlságos darabossággal játszta, mely ábrázolása éppen nem simított Mikulás különben is kelleténél jóval durvább egyéniségén, akinek e keretben inkább az úgynevezett naturburschok, semmint az otromba parasztsuhancok fajtájához kellene tartoznia. Kedden Somogyinak, a társulat egyik legtehetségesebb tagjának, jutalomjátéka volt, mely alkalommal „Az erdők királya“ című hatásra számított, de már meglehetősen elavult korrajz adatott. Az előadáson, a kezdet előtt egy órával megeredt és folyton zuhogó záporeső dacára, nagyszámú közönség volt jelen és szűnni nem akaró zajos tapsokkal fogadta a jutalmazandót , bőven meghozván neki rokonszenve virágcsokrait és elismerésének koszorúit, megérik a csekély előfizetési árat. Népszerűségre ezekkel egy sorban állnak a fölötte sikerült népdal-átiratok Ábrányi Kornéltól és Kapi Gyulától, Sípostól három szalonnai átirat, és Zimaytól a „Jaj be szomorúan“ kezdetű dal művészi kidolgozása. Ott van Mosonyi „Fátyolos magyar“-ja is, Tinódy legszebb dalai, Csermáktól két hosszabb magyar zeneköltemény, és Wachtel Aurel merész fantáziájú magyarjai, az első ízben külföldön megjelent „Bolygó-tüzek“ s több magyar zamata zenekép, Állaga Gézától egy igen sikerült négykezes szerzemény (Téli dal) és jeles orgonászunk Lohr János egy Siesta nevű eredeti darabja, Magurányi József Valse, Télivirágok és Örökzöld című, nagy gonddal kidolgozott igen kedves művei. — Az „Apollo“, mely immár öt éve áll fönn, különösen a magyar zeneirodalom felvirágoztatása által kívánja föladatát betölteni, s e tekintetben már is szép sikert ért el. — Mármár elnémult régibb zeneszerzőink azóta ismét fölszólaltak, és számos új tehetség ragadot tollat. Egy egész irodalom keletkezett az „Apollo“ öt évi fönnállása óta, s hogy a magyar zenének minél nagyobb szolgálatot tehessen, ahhoz csak még egy tényező kívántatik: a közönség tömeges pártfogása, melybe e vállalatot melegen ajánljuk. A lap egész évi előfizetési ára csak hat forint ; a kiadóhivatal: Budapesten, vár, 94. sz. a. van. Nyilatkozat. Saját és társulatom igazolására kötelességemnek ismerem, a hétfői „botrányról“ (?) nyilatkozni. — E napra Operette, a „Pajkos diákok“ volt kitűzve, de Hetényi Antónia hirtelen roszulléte miatt nem adathatott elő, s hogy operettet kapjon ennek dacára is a közönség, áthoztam Szabadkáról Hegedűsnét, ki azonban előadás alatt anynyira roszul lett, hogy azt folytatni teljes lehetetlenség volt. Eddig botrányt nem látok sehol. Ami az egyfölvonásos vígjáték elmaradását illeti, ez gondatlanság következtében történt, s én jobbnak láttam, ahelyett, hogy hirtelen vegyek elő más darabot, más alkalommal nyújtani kárpótlást a t. bérlő közönségnek ; s most, a legelső alkalmat fölhasználva, ugyancsak hétfőn, holnap, ugyanazon közönségnek azáltal vélek eleget tenni, ha két kitűnő vígjátékkal és egy operetteel kedveskedem. Mindenesetre jobbnak láttam: elkészülve lépni a deszkára s mulattatni a n. é. közönséget, mint készületlenül hirtelen előkapott darabbal untatni. A megtörténtért különben a n. é. közönség szives elnézését kérve, s ígérve, hogy jövőre ehez hasonló eset nem fog előfordulni, — magamat és társulatomat kegyeikbe ajánlva vagyok tisztelőjük Szeged, 1876. dec. 9. Aradi Gerő, színigazgató. — Zenészei. A Fellegi Viktor által szerkesztett „Apollo“ zeneműfolyóiratnak ismét egy teljes évfolyama fekszik előttünk. A folyóirat ezen immár ötödik évfolyamában is hű maradt feladatához ; az újabb külföldi zenetermékek és hazai zeneszerzőink magasb szárnyalása, komolyabb irányú szerzeményei váltakoznak a könnyebb tánc- és szalonzene válfajához tartozó oly művekkel, melyek tetszős dallamok és egyszerű styl mellett is formai szabályosság által a szigorúbb bírálat előtt is helyt állanak. Verdi híres Requiemjének legszebb részlete (Lacrimosa) Gounod Romeo és Júliájának kivonata, a „Javotte“ (Jonas) és „A király mondta“ (Deslibes) című világhírű vígoperák legkenvertebb dallamai, Strauss Cagliostroját és Denevérjét, Suppé Fatinicáját sem feledve ki, maguk . A berlini „Allgemeine Deutsche Musik-Zeitung“ 1876. 43-ik száma Liszt Ferenctől Táborszky és Porsch bpesti műárusok kiadásában megjelent hat zenemű fölött, melyek címei a következők : 1) „Paulus szent Ferenchez“, ima férfikarra, magánrészszel, 1 frt 20. 2) „A lelkesedés dala“, 70 kr. 3) „Az ébredő gyermek dicséneke“, nőikar 3 frt. 4) Öt magyar népdal-átirat zongorára 1 frt. 5) Epitalam, zongorára 1 frt. 6) Gyászhangok Mosonyi Mihály halálára, zongorára 1 írt 20 kr, a következő ismertetést hoz : „Díszes sorozata a válogatott zeneműveknek, s annál díszesebb, minél inkább kiviláglik belőlük, hogy azok minden sora értékesebb, mint sok más szerzőnek egész vaskos kötete. Valamint nagyterjedelmű és jelentőségű műveiben Liszt mindig a legvalódibb teremtő művész színvonalára emelkedik: ilyennek mutatja magát kisebb keretű műveiben is, hol a legcsekélyebb részletekig megy gondozása, nehogy csak egy is méltatlannak tűnjék föl az ő nevét viselni. Nálánál senki sem rendelkezik nagyobb mérvben azzal a hatalommal, melylyel a legigénytelenebb költeményt is zenészeti magaslatra képes emelni, s valamely szöveg- vagy költeményhez csak hozzá kell nyúlnia, s szive bűvös húrjai azonnal megrendülnek. — Vagy a zongora és zenekar nagy mesterének ne állanának rendelkezésére a lélek húrjai is? Valóban, őrá elmondható, hogy : „aki nem tud érezni, az nem is képes vele örülni, lelkesedni, imádkozni.“ De aki képes erre, az játsza és énekelje az ő műveit , az mélyedjen bele az ő múzsájának, csodájának szépségeibe s ama ragyogó fényű boldogságot lehelő s keserűs bánatot kifejező harmóniákba, melyek, mint az északi fény sugarai, önmagukból lövellenek ki, s melynél nem tudjuk, hol kezdődnek és hol végződnek. Többet és behatóbbat írjunk még e művek felől ? Vájjon egy tizedes, vagy éppen egy közember birhat-e elég merészséggel egy Moltke haditerveit ujjai hegyével keresztül-kasul keresztezni ?! — A szegedi árvaházi felügyelőbizottság részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint az ezen intézetnél szükséges kenyér, hús, ruha- és lábbeliek szállítása, illetve kiállítása iránti vállalat ez év végével lejárandó lévén, ugyanazok a jövő 1877. évre árlejtés utján ismét kiadatnak. Fölhivatnak ennélfogva mindazok, kik az említett cikkek szállítását elvállalni hajlandók, miszerint ebbeli zárt ajánlataikat alálirt közgyámi hivatalba, ahol is a szállítás, illetve a munkálatok menynyiségi és minősége iránti föltételek megtudhatók, f. évi december hó 17-ig benyújtsák. — Kelt Szegeden, 1876. december 9-én. Gerle Antal, közgyám. Nyilvános köszönet. Az olvasó-egylet által a múlt év végén megindult felolvasási sorozat, a folyó hó 1-én tartott tizedik fölolvasási estélylyel véget ért. Fölolvasásokat tartottak: Főt. Arányi Ágoston tanár úr (a jégmezőkről), dr. Bauer Simon tanár úr (Parcival, Eschenbachi Wolframtól), Czegler Alajos tanár úr (a hangzó testek rezgéseiről), Bendtner József úr (a reklámról), Farkas Antal tanár úr (vázlatok a magyar költészet közelmúltjából), Geléri Mór ur (a nők és a társadalom reális irányáról), dr. Goldschmidt György úr (az emésztésről), Hoffer Endre főreáliskolai igazgató úr (Sophokles Antigonéjáról), főt. Horváth Sándor tanár úr (van-e létalapja az egyetemes nyelvnek), Kovács János úr Budapestről (Dugonics Etelkájáról). Az olvasó-egylet kedves kötelességét teljesíti, midőn a föntnevezett uraknak, kik az egylet közmivelődési törekvéseit szives közreműködésök által oly nagy sikerrel előmozdították, ez után is hálás köszönetét kifejezni. Szeged, 1876. december 9-én. Salamon Zsigmond, az olvasó-egylet rendező-bizottságának elnöke.