Szegedi Híradó, 1877. január-június (19. évfolyam, 1-77. szám)

1877-06-17 / 72. szám

Még a 25-ik és 48-ik szakaszoknál keletkezett vita, a többi szakasz egészen a 125-ikig vita nélkül elfogadtatott. Az ülés végén Tisza miniszterelnök válaszolt Iványi következő interpellációjára: „Helyeslé-e a magyar kormány a keleti ügyre vonatkozó úgynevezett berlini memorandumot, a konstantinápolyi értekezlet megállapodásait és a londoni jegyzőkönyvet? S ha helyeselte : mikép egyeztetheti meg abbeli elhatározását egyrészt a párisi békekötéssel, másrészt Magyarország érdekeivel ?“ A miniszterelnök előrebocsátja , hogy a monarchia két kormányának, a magyar és osztrák kormánynak, mint már több ízben kifejtette, van befolyása a külügyi politikára s eszerint felelősséggel is tartozik annak irányzatáért, célzataiért; de hogy a külügyi politikának minden ténykedése közös megállapodás eredménye legyen, az nem tartozik a lehetőségek közé, mert a külügyér nem tarthat minden ténykedésére nézve külön értekezletet a két kormánynyal. Ami a kérdéses okmányokat illeti, a miniszterelnök úgy találja, hogy azok megfelelnek annak, amit már volt alkalma a magyar-osztrák monarchia külügyi politikájának iránya gyanánt jelezni : mindenkinek célja volt megőrizni a békét, ha lehet, ha nem: lokalizálni a háborút, javítani a törökországi keresztények sorsán úgy, hogy emiatt a monarchia és hazánk érdekeivel ellenkező alakulások létre ne jöjjenek. Szóló ezen irányokat és törekvést látja azon okmányokban kifejezve s azért azok irányával egyetért. Eszerint azon okmányok célja Magyarország érdekeivel nem áll ellentétben , s hogy miképen egyeztethető össze a párisi békekötéssel, arra nézve szóló csak annyit mond, hogy ez okmányok többsége a párisi békekötést aláírt összes hatalmak által készült, és érvénye föltételezve volt nemcsak ezeknek , hanem a berlini memorandumnak is a párisi békekötést aláírt összes hatalmaknak hozzájárulásától ; a minthogy be is bizonyították az események, hogy ezen hatalmak egyike nem járulván hozzá a berlini memorandumhoz , senki által annak erőszakos keresztülvitele, vagy az, hogy magát az osztrák magyar monarchia a párisi szerződést aláírt hatalmak nézeteivel ellentétbe helyezze, meg nem kísértetett. Márpedig ezen szerződésnek leghivatottabb magyarázója : az aláírt hatalmak összesége. Irányi nem vette tudomásul a választ, mely azonban Tisza isméti fölszólalása után a ház által tudomásul vétetett, adandó korszerű reformok hangsúlyoztassanak.“ Ez indítványt Varjassy indokolta egy talpraesett beszédben. Megemlítjük itt, hogy a főváros közgyűlésében hasonló indítványt tett Mátyus Arisztid, de ezt a gyéren jelen volt tagok többsége megbuktatta. Ezt az extra fővárosi magyar keleti politikát értse, aki tudja. — Arad város közgyűlése a napokban egyhangúlag a következő határozati javaslatot fogadta el: „Az Aldunánál és határaink közelében kereskedelmünk és állami biztonságunk veszélyeztetésével az oroszok és törökök közt folytatott, a Keletre nézve epochális, a monarchiát és különösen Magyarországot oly közelről érdeklő, a hadviselő felek fanatizmusára való tekintettel pedig előreláthatólag hosszú és kiszámíthatlan válságokat előidézhető háborúval szemben a nemzet, a kormányhoz többször és több oldalról intézett interpellációk és arra adott feleletek dacára, mai napig sem lévén az e kérdésben irányul szolgáló politikára nézve tájékozva és megnyugtatva arra nézve, hogy mikor találtatnak a monarchia és különösen Magyarország érdekei veszélyeztetve , indítványozom : intéztessék fölirat az országgyűléshez, melyben, a nemzet közvéleménye és érdekeinek megfelelőleg, Törökország integritása megóvásának szüksége és a keleti keresztény népeknek TÁRCA. Édes szülőföldem ... *) Édes szülőföldem, messze vagyok tőled, És még hirt sem hallok sohasem felőled, Pedig úgy szeretlek ! Sokszor repül feléd fájó gondolatom, S valahányszor fekszem, vagy reggel ébredek, Csak képedet látom ! Olyan vagyok épen, mint a gyönge madár, Melyet kis fészkéből kiűzött a vad ár, S laktalanul bolyong. Hiába fordulok e vagy ama tájra , Mindig visszavágyom, oda, hol születtem, A régi határra ! Ki-kiállok sokszor egy magasabb fokra, S elmerengek messze, el messze, nyugotra, Merre a nap leszáll. S olyan szelíd, mégis fájdalmas vágy fog el, Ha látom a napot, magas bércek mögé Mily szépen merül el ... . úgy szeretnék én is tehozzád repülni S látásodban újra hosszan elmerülni, Amiképen hajdan — Hajdan, amikor még minden mező, berek Az enyém volt, s köztök könnyű szívvel valók Vidám, játszó gyerek! ... Tudom, a szép Sajó most is csak a régi, • Hajh, de vendégeit minden év cseréli, — Uj gyermekek járják ! El-elnéztem sokszor, mint fut, szalad a hab, S gondoltam magamban : minden szabad, csak én Magam vagyok a rab! ... * Mutatvány a szerző sajtó alatt levő öszszes műveiből, melyekre még folyvást lehet előfizetni Aigner Lajosnál; ára a 3 kötetnek , arcképpel, fűzve 4 frt, diszkótésben 6 frt. , — A magyar kormány — mint az „Ébredés“ írja — f. hó 10-én azon rendeletet bocsátotta ki az ország törvényhatósági testületeinek vezetőihez, hogy ezentúl hadköteles magyar alattvalóknak külföldi útlevelek engedélyezésére további rendeletig a belügyminiszterhez ajánlat se tétessék, minthogy ezek egyáltalában tekintetbe vétetni nem fognak. Ugyanez a kormányrendelet azt is kimondja, hogy azon határszéli főispánok, kik eddig 48 órai tartamú igazolási jegyeket adhattak határszéli lakosoknak a rövid időre való külföldre menetelre, ezen jogukat hasonlókép további intézkedésig nem gyakorolhatják. Árvíz-mizériánk a képviselőházban. (Szluha Ágoston orsz. képviselőnk interpellációja.) Az idei árvízveszély, amely másodszor tette kockára Szeged léterét, utat tört magának a képviselőházba is — Szluha Ágoston orsz. képviselőnknek a köztek, miniszterhez intézett interpellációjában, a csütörtöki ülésben. A miniszter később fog arra felelni. Bevárjuk a feleletet s akkor bővebben szólunk e tárgyhoz, ami különben is szándékunkban volt. Most egyszerűen közöljük az interpelláció szövegét s az azt indokoló beszédét képviselőnknek, csak azt jegyezve meg a fővárosi nagy lapok jellemzésére, hogy — az egyetlen „közvél.“ kivételével — az egész interpellációt egy sem méltatta többre a köteles egyszerű megemlítésnél, s némelyik még az interpelláció szövegét sem közölte. Látszik ebből, hogy még soká kell küzdenünk, míg a központi sajtó nagy részét odakapacitálhatjuk, hogy a tiszaszabályozással járó, állandóvá vált árvízveszéyek országos fontosságát fölismerjék. Szluha Ág. indokló beszéde így hangzik: Távol áll tőlem a gondolat, hogy oly szerencsétlenség miatt, melyek az úgynevezett elemi csapásokban az egyének létét, az emberek szorgalmának gyümölcseit megtámadni szokták, a kormányt vonjam felelősségre, annál is inkább, mert jól tudom, hogy az elemi csapások bekövetkezésének idejét előre megjósolni, vagy azok bekövetkezését meggátolni az emberi hatalomban nem áll; azonban igenis a már megtörtént szerencsétlenségek káros hatásait enyhíteni, minthogy ez az embereknek és különösen a kormánynak hatalmában áll , s minthogy a gyakran ismétlődő ily szerencsétlenségek maguk megmutatják, hogy az óvó intézkedések mily irányban tétessenek meg, úgy gondolom, hogy meg fogja nekem engedni a t. ház, hogy az általam bejelentett tárgyra nézve a t. kormánytól fölvilágosítást kérjek. Az egész országban ismeretes dolog az, hogy a Tisza völgye, különösen annak alsó része, értem a Szolnokon alulit, az utóbbi 25 év alatt igen gyakran mindig magasabbra emelkedő Aztán szabad lettem, de ez a szabadság Fájóbb, mint a régi, az a kedves rabság A szülei háznál .... Azóta sok idő elrepült, elfutott, Amikből énnekem sok szomorú óra És fájdalom jutott! Azért vágyom vissza, azt gondolom, újra visszajő a régi jó idő, a búza, Hogyha haza térek; Pedig ami elmúlt, hasonló a sírhoz: Ki-kijárunk hozzá, vélvén, hogy számunkra Valamit visszahoz. Ó, de mégis, mégis, bár tudjuk, hogy nem jó, A lélek magának képet képekre sző Az élet tükrében; Mert a múlt egy tükör, melybe belenézve, Előttünk áll minden, s önmagunkat látjuk Meg benne is végre! . . . Légy azért szeretve, jobb időknek földje ! Szép képed előttem nem lesz elfeledve! Soha, amig élek! .... Vágyaim, mik feléd búsan elszárnyalnak, Teljesedve egykor, én fájó lelkemnek Tán nyugalmat adnak! árvizek által van fenyegetve, nem csupán maga az alsó Tisza, hanem a Tisza mellékfolyói, a Kőrös és a Maros által is. S ami a legaggasztóbb jel, az, hogy az utóbbi árvizek rendesen magasabbak, mint az ezelőtti legmagasabb árvizek. Ezek, különösen pedig a múlt évi és idei árvíz, megmutatták, hogy az általam jelzett vonalon többé egy község vagy város létele sincs biztosítva ; megmutatták, hogy nemcsak azon földek, melyeket a Tisza szabályozása ármentessé tett, hanem oly földek is, melyek emberi emlékezet óta szárazon állottak, midőn még a Tiszának töltései nem voltak, újabban a legnagyobb veszélyeknek valának kitéve. Nem szükség magyaráznom, tehát, hogy mily nagy értéke van e vidéken az országnak veszélyeztetve, mily helyrehozhatlan károk eshetőségével állunk szemben. Elég arra hivatkoznom, hogy ezen a vonalon fekszik Csongrád, Szolnok, Hód-Mező-Vásárhely, Makó és Szeged város ; elég arra hivatkoznom, hogy ez az ország legmagyarabb része; elég arra hivatkoznom, hogy a leghazafiasabb lelkületű is, amely semmiféle áldozatoktól a haza érdekében sohasem hátrált; elég hivatkoznom arra, hogy iparát és üzletét oly magas fokra bírta vinni, hogy az ország bátran mutathat a Tiszavidék ezen részeire, amely megcáfolta azon balvéleményt, mintha a magyar nép az iparra, kereskedelemre és polgárosodásra képtelen volna. T. hát ! Ha meggondoljuk, hogy legközelebb is betörvén a víz Új-Szegedre, az ottani házak közül 24 óra alatt alig maradt meg 3, méltóztassanak figyelembe venni, hogy oly vidéken, hol a viszonyoknál fogva az építkezési mód igen gyönge, egész városok ki vannak téve a megsemmisülés veszélyének. De ha eltekintünk ettől, maga az örökös aggodalom, maga a kétes helyzet, maga az örökös védekezés tönkre teszi a városokat, mert egyes városnak és vidéknek folytonosan ily nagy mérvben költekezni, évenkint ezrekre és ezrekre menő kiadással magát védelmezni, anyagi erejét előbb-utóbb ki fogja meríteni. Máris mutatkoznak ezen aggasztó jelenségek. Évenkint azon egypár hét alatt, míg az árvíz tart, mint most is, minden ipar és kereskedés megszűnik és pang. Az iskolák be voltak zárva. Szegednél a temesvári országúinak döntése folytán Torontál megye elzáratott a várostól, pedig ez a félmegyének piaca. Aki nem kénytelen ott maradni, elköltözik, a házaknak értéke máris 1/6-od részre szállt le; egyszóval, a hanyatlás valóságos jelei már most minden téren mutatkoznak. Ha gyors és erélyes segély nem érkezik, nem szükséges, hogy a Tisza átja valamely után betörjön a városba, elég az, hogy a nép folytonos védekezés alatt önkénytelenül el fog vérzeni és így az országnak ezen legvirágzóbb része a végelpusztulásnak néz eléje. Igen természetes, tehát, hogy midőn e bajokat szenvedjük, egyszersmind az ottani érdekeltség kutatja annak okait is, és sajátságos tünemény, hogy azon a vidéken egyhangú vélemény az, hogy a Tiszaszabályozás maga, vagy annak ügyetlen — nem akarom mondani, lelkiismeretlen — keresztülvitele ezen ba egyedüli és kizárólagos forrása. Az eddigi árterek, hova t. i. a Tisza árja ezelőtt szabadon kijárhatott, eltöltvék. A szabályozás ezen része magában véve nem volna olyan baj, de az, hogy a folyó maga is igen szűk korlátok közé szoríttatott és az évenkint jövő áradások nagyon természetesen duzzadásokat idéznek elő, már nagy bajnak mondható. Ennek mérve, ha más körülmények nem hatnának közre, bizonyos fokig előre mondható és így a biztonságnak foka is megállapítható lenne, azonban egy más körülmény miatt, sajnos, ez épen nem történhetik meg. Az áradó viz t. i. a murrul hmrmitt isz-Mnot a zsdott az ártereken rakta le, most pedig, ez nem történhetvén, magát a medret iszapolja el, és innen van az, hogy évről évre a duzzadás magasabb lesz. Hiáb emelik a gátakat, melyeknek most 28 láb tölté a koronája , azt időnként emelni kell, s pár év múlva 30—32 lábra lehet kilátás. Ez a körülmény az, melynélfogva a tiszaszabályozás erre igen aggasztó nehézségek merültek föl, és azér szeretném én, ha az igen t. kormány valahár komolyan figyelmére méltatván ezen türhetlen állapotot, ezen vízveszély gyors és sikeres elenyésztetése céljából, esetleg magának a tisza szabályozási rendeletnek gyökeres átváltoztatásával is, segélyt nyújtana. Nem hiszem, hogy t kormány szándékában volna, ezen egyátalában nem irigylendő állapotot továbbra is fönntartani nem hiszem, hogy Szeged és a többi szomszéd városoknak ezen nyomorúságos helyzetét ügyelembe véve, nem akarna valami segédeszközre gondoskodni. Ezen hitemben én egyelőre véleményt ezen ügyben nem nyilvánítok, meg lével győződve, hogy a t. kormány ez irányban létező szándékait tudatni fogja és átalán azon irány is, amelyben intézkedéseit vezetni akarja. Interpellációmat minden további indoklás nélkül vagyok bátor a t. háznak benyújtani, kérve, hogy ezt a közlekedési miniszter úrnak válaszra kiadni méltóztassék. (Helyeslés.) Az interpelláció szövege ez. Tekintve, hogy a Tisza és mellékfolyóinál az országos kormányok tervezetei szerint történt szabályozása óta, különösen az alsó Tisza völgy majdnem évenként megújuló, a szabályozó előtt nem ismert magasságú áradásoknak van kitéve; tekintve, hogy ezen áradások magassága fokozatosan emelkedik, úgy, hogy előre még csak sejteni sem lehet, hogy a folyam medri szabálytalanságaiból eredő bajok végződni ho és mikor fognak; tekintve, hogy az ősök által árvízmente magaslatokon alapított virágzó városok és községek helyre nem hozható károknak, a lét és nemlét esélyeinek lettek kitéve ; tekintve, hogy a milliókba került szabályozási töltéseknek a fokozatosan emelkedő áradásokhoz szükséges fölmagasítása s az évenként vízvédelmi költségek az érdekelt városok, községek és birtokosok anyagi erejét ha még eddig nem, de előbb utóbb kimeríteni fogják ; tekintve, hogy a kormánynak legfőbb és legkomolyabb kötelessége a jelzett bajoknak orvoslása; tekintve végre, hogy ezen bajok forrása Tisza és mellékfolyóinak szabályozásával legszorosabb kapcsolatban állónak látszik, következőkre kérek feleletet: 1. Tanulmányoztatta-e az igent, miniszter úr a különösen Szeged város és környékén fokozatosan emelkedő vízszin-duzzadások valódi okait ? 2. Ha, amint bizonyos, hogy ezen gazdag virágzó magyar vidék végveszélyeinek elhárítására eddig tett intézkedések nemcsak hogy eredményre vezetők nem voltak, sőt inkább a bajt fokozták,— hajlandó-e szükség esetén a tiszaszabályozási rendszer gyökeres megváltoztatásával a vidék üzleti, gazdasági, nyilvános és magánéletén lidércként nehezülő veszélyt elhárítani 5 3. Legyen szives ez irányban szándékos lépéseit a t. házzal közölni. Tóth Ede. ág ellenséges hálások. Baudissin Ulrich gr. beszólye. (Folytatás.) * # * Majdnem három hét telt el, midőn a bárónő, ígéretéhez képest, a kérdéses leveleket nagybátyjának átadta. Ez utóbbi arra kérte unokahúgát , hogy azokat magával vihesse, mivel sokkal kényelmesebben olvashatja azokat egyedül szobájában , mint az ő jelenlétében. — S még ugyanaznap sikerült az öregurnak a bárótól is elkizelegni egy kis csomagot, mely az imádott ismeretlen nőjével való levelezéseit tartalmazó. A boldogtalan fiatal férj a következő szókkal nyujtá azt át neki : —■ Amint látni fogod , kedves bátyám, a dicső lény e levelekben az üres társadalmi szótártól tökéletesen emancipálta magát, s amit nekem ír, az lelke legmélyebb forrásából, minden konvencionális nyűgtől szabadon , üdén és tisztán buzog föl. Ah ! csak aki, mint én, az élet zűrzavarában mindig csak az érzékiséget és hiúságot tartó szerelemnek , aki őrült elhamarkodással minden reménységének önkezűleg készített egy gyűlöletes korlátot, — csak az képes teljesen megérteni, mily boldogság az : tudni, hogy van egy emberi lény , aki minden önzés nélkül egészen és örökre az övé! ... Az öreg Waldow szobájába vonult az érdekes korrespondenciákkal. Nagyobb biztosság okáért az ajtót is magára zárta. Két kis halmazban, időszerűleg rendezve , előtte hevertek a reábízott levelek ; a rendszerető öregúr így minden nehézség nélkül megtarthatta a kellő egymásutánt. Már az első fölületes áttekintésre észrevette, hogy mind a két fél kéziratai oly művészileg el voltak ferdítve , hogy egyetlen vonás el nem árulta írójának kilétét. Az első levelek igen rövidek, alig néhány sorból állók voltak Hanem azután jött egy hosszabb , s pedig a búskedélyü férjtől, amely igy hangzott : Május 13. Még egyszer, őszintén, lelkem mélyéből tisztelt, drága Szerafinám, (megengeded, ugye, hogy e néven nevezzelek ?) még egyszer engedd, hogy szivedre kössem hathatós kérésemet : légy irántam teljes, föltétlen bizalommal érzelmeim heves bensősége ne nyugtalanítson téged; — mert habár képzeletemben éjjel nappal előttem állsz, alakod egy elérhetetlen , megfoghatatlan átszellemült álom,lép nekem; habár egy ellenállhatlan bűverő hozzád van , nem támad bennem paránya sem oly vágynak, mely e földhöz tartozik. Nem a nő s a szerelem kér és ad, nem, — angyal vagy te nekem, akit félénken és vakon imádok. Ne gondold tehát, hogy én irántam való kegyednek csak egyetlen jelét is félreérteném, vagy azzal visszaélni tudnék , és ne Háborús apróságok. (A Kaukázusi harcok.) Konstantinápolyban e hó 2-án a következő hivatalos gondold, hogy valaha megszegni tudnám ama feledhetetlen órában adott szavamat, hogy tisztelni fogom a titkot, amely téged övez. Mégha megengednéd is , nem tudom, el tudnám-e határozni magamat az ismeretlenség leplének föl- rebbentésére, amelytől viszonyunk szabadsága olyannyira függ. Nem, nem, legalább ezt az egy szabadságot megőrzöm magamnak, minden más tekintetben úgyis eléggé megkötött vagyok. — Érthetőbbé tegyem előtted ez utóbbi szavakat ? Miért ne ? Hiszen már kifejezted kívánságodat, hogy szeretnél személyes viszonyaimmal közelebbről megismerkedni; nos tehát, tudd meg, hogy én nehéz, ah ! nagyon nehéz bilincseknek, egy szerencsétlen házasságnak bilincseit viselem! — íme , itt van leírva ama végzetes szó, amely minden nyomorúságomat magába zárja s engem talán örökre elválaszt tőled ! E nyilatkozat után, amelylyel mint jellemes férfiú tartoztam neked , fogsz e még válaszra méltatni ? Avagy ez az én boldogtalan házasságom megfoszt engem utolsó vigaszomtól, azon boldogságtól is, hogy ha már a sors nem engedi meg boldogtalan sorsomat kebleden megsiratnom, legalább írhassak neked s olykorolykor pár sort kaphassak tőled ? E gondolat borzasztó! Kérlek, szabadítsd meg attól, mihelyt lehet, a te kedves kezednek pár sorával, a te hű és engedelmes ismeretlenedet.“ Az öreg Waldow fejcsóválva tette le az elolvasott levelet s gépiesen nyúlt burnót szelencéje után. „— Kár érte — szólt magában egyet szippantva — örökös kár ! Olyan derék, szeretetreméltó s elég eszes fiatalember volt, és most — az isten könyörüljön rajta! — most nem hiányzik egyéb, csak hogy beálljon lyrikus poétának. ó , ez nyújtana aztán eleget a poézisnak abból a fajtájából, amelyről azt mondják, hogy a magányban születik, könyekből fakad, a vágy az ő szülőanyja , a fájdalom az apja. — Lássuk, ugyan mit felelt Eugenia erre a siralmas episztolára.“ Az öregúr olvasott. (Folytatása következik.)