Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)

1877-10-26 / 128. szám

A tanács beterjeszti az új-szegedi töltésekre felügy­elő-bizottság jelentését, melynek a tölté­­sezés kedvező elhaladásáról szóló részét tudo­másul vétetni javasolja ; azonban figyelmeztet, hogy a bizottság eltért a parterősítés eredeti tervétől, mely szerint egy rezsegát fogadtatott el; a bizottság egy helyett két gátat épít s ezzel a költségvetésben mintegy 2000 frtnyi többlet szükséges. A tanács fölhatalmazást nyert ez ügyben való intézkedésre, jelentésének bevárása mellett. Az adóigazgatóság, az adóhivatalnál fölsza­porodott teendők ellátása végett, ideiglenes mi­nőségben öt dijnokot kér alkalmaztatni. Elnök figyelmeztet, hogy az adók lanyha befolyása szükségessé teszi a munkaerő szapo­rítását, s ha ily esetben a város nem gondos­kodik a mulasztások pótlásáról, az állami pénz­ügyi felügyelőség föl van hatalmazva a város terhére önmagától intézkedni. Dr. Rosenberg Kálmán azt hiszi, hogy a város az adóbehajtás tekintetében mindent megtett, többre méltányossági szempontból nem kötelezhető. Az adóhivatalnál vége-hossza nin­csen a személyzetszaporításnak. Utal az adóhi­vatal újjászervezése tekintetében elrendelt ter­vezetre ; míg az életbe nem léptettetik , addig nem kívánja a személyzetet szaporítani. R­e­­­z­ner főjegyző megjegyzi, hogy éppen a kellő munkabeosztás követeli a segéderők al­kalmazását, s e segéderők különben is csak december végéig fognak alkalmaztatni. V­á­r­a­d­y Ignác adóigazgató jelenti, hogy az adóhivatali személyzetből Igegyén adóössze­­írással foglalkozik, s azok helyének pótlására szükséges az 5 dijnok. P­i­tr­i­c­h Kálmán kikel az adóhivatal szer­vezete ellen, a­mely oly gyarló, hogy folytonosan foltozzák és m­ég sem lesz jó soha. A hivatal­nál észlelhető nagy hiányokat abban találja, hogy a hivatalnak alkalmas helyisége nincsen, sem kellő szervezete, továbbá a személyzetnél is hiányzik a szükséges képzettség. Pedig e hivatal 63.000 írtba kerül évenként. — Nem akar semmi szaporítást. L­é­v­a­y Ferenc szintén élesen kel ki az adóhivatal élhetetlensége ellen, s a nyomorúsá­gos állapot javítását már a jövő szervezetre el­­odázhatlannak tartja. Azon hitben, hogy ez meg is fog történni, megszavazza a személyzet­­szaporítást , de úgy mint az utolsót e nagyon szegény adóhivatal életében. W­a­g­n­e­r­­nek szintén kénytelen megsza­vazni a szaporítást, mert ha megtagadjuk, azzal csak a város károsodik. Reizner főjegyző Pillich állítását oda­­rektifikálja , hogy az adóhivatal évenként 34.000 írtba kerül. A többség megszavazza a kért személyzet­­szaporítást. Olvastatik az iskolaszék átirata, melyben egyes iskolák túltömöttségéről jelentést tesz s fölhívja a köztörvényhatósági bizottságot, hogy az iskolák szükségessé vált fokozatos szaporítá­sáról gondoskodjék. W­a­g­n­e­r­­nek előadja, hogy a tanács az iskolaalapot (150.000 frt) az iskolaszék kezelése alá javasolja adatni. Eszerint az iskloaszéknek lesz feladata intézkedni az iskolák szaporításá­ról is, amennyire az alap engedi. Lévay Ferenc nem tartja méltányosnak az ügy ily elintézését akkor, midőn némely tan­terem zsúfolásig tömve van tanulókkal. A köz­gyűlés kimondá az iskolai kényszer alkalma­zását ; most kötelessége gondoskodni, hogy a ta­nulók számára legyen iskola. Utal a mórai fő­­iskolára, melyben 161 gyermek van egymásra zsúfolva ; — ez olyan állapot, amit egészség­rendőri tekintetben eltűrni egy óráig sem sza­bad , mert a tanulók egészsége a legnagyobb mérvben veszélyeztetve van. Azonnali intézke­dést kér ezen iskolára nézve. Dr. Rosenberg Kálmán támogatja előtte szóló felszólalását, s megjegyzi, hogy az intézkedés esetleg egyéb iskoláknál fölmerülő­ hasonló esetekre is kiterjesztessék. A tanács ez értelemben megbizatott, hogy a túltömött iskolák megosztása ügyében az is­kolaszéket támogassa. Olvastatott a belügyér leirata , melyben az uj­szegedi töltések kiépítésére megszavazott függő kölcsön fölvételét jóváhagyja, azonban a vissza­fizetés módozata tekintetében kifogást támaszt. Fölvilágosítás végett újabb fölirat határoz­­tatott el. Több röszkei lakos kérelme, telkeiknek a védelmi vonalba való fölvétele tárgyában , a töl­­tésezési bizottsághoz tétetett át. Ezzel az októberi rendsz. közgyűlés vé­get ért. A T­ÁRCA. Háborús világban, békés vidéken. 1. Ha utazásról kezdek beszélni, némi joggal tehetnék föl rólam a mostani fegyvermorajos világban, hogy harctéri tudósítónak indultam el és e sorokkal mintegy be akarom vezetni azon nagyszabású hazugságokat, melyeket szerezni hivatásszerű kötelessége minden jólelkű hírlap­írónak, aki messze földön fáradozik az olvasó közönséget minél nagyobb mértékben érdeklő újdonságok kipuhatolásában. Hogy tehát egy percig se tartassam fulmináns híreket gyártó reporternek , hogy ne gyanusittassam világren­­ditő események borzadalmas ecsetelésének ré­szességével, sietek hangsúlyozni ártatlanságomat s vele együtt azt, hogy mint a képzelhető leg­­békesebb polgár utaztam minap feszegedtől Ti­­telig és onnan Újvidéknek és Gombosnak visz­­sza, még pedig — szolgáljon ez mentségül — nem pusztán azért, hogy úti naplót írjak, ami, meg fognak róla győződni, bajosan fizette volna ki magát. Nagyon szeretek hajón utazni. Egyrészt, mert kényelem tekintetében határozottan fölötte áll mindenféle száraz alkalmatosságnak, másrészt, mert az indulásnak papíron szabatosan megje­lölt idejét egynéhány negyedórával később sem mulaszthatja el az ember, mi az álmos publi­kum szempontjából nagyon fölér a vasúti gyors­vonatok (nem az alföld-fiumei vasutat értem) annyira magasztalt pontosságával. A hajón utazásnak harmadik előnye még ezeknél is nagyobb. Teljességgel otthon érezzük magunkat e mozgó szörnyetegen, melynek egy­hangú zakatolását könnyű megszokni, akár a szegedi piac naponta ismétlődő lármáját. Ezt leszámítva pedig csönd uralkodik a bármeny­nyire népes fedélzeten. Olyan csönd, hogy ime, tárcairásra is vetemedhetik az ember, ha a figyelést megelégelte, avagy benne kifáradt. Katona Antal emlékirata az alsó tiszavölgy vízvédelme ügyében. Fölolvastatott az alsótiszai érdekeltség október 21-iki ülésében. (Folytatás.) Harmadik kérdés : A tiszaszabályozás álta­lános tervezeténél történtek-e oly műszaki hibák, melyek a tiszavölgy jövőjét kockáztatják ? Ezen kérdésnél a nagyközönség véleménye elágazván, kötelességemnek tartom e tárgyat megvilágítni, • a tervezetek keletkezésének, módo­zatainak és végleges megállapításának ismerte­tése által. Mint tudva van, a Tisza- és mellékfolyói­nak állapota már a 17-ik században fölébreszté több gondolkozó fő figyelmét. A két Rákóczy behatólag foglalkozott a felső Tiszával, III. Ká­roly az 1722. évi országgyűlésnek egész halmaz­tervet nyújtott be. Mária Terézia és Józse hollandi mérnökök által terveket készíttettek a tiszaszabályozásról. Azonban az egész tiszavöl­­gyének alapos tanulmányozása e század első fe­lére esik, midőn a só fölemelt árából megindít­­tattak és befejeztettek azon műszaki fölvételek, lejtőzések és vizemésztési mérések, melyek lehe­tővé tették az eddig követett tapogatódzások helyett biztos alapokra fektetni a szabályozás alapelveit. Az 1844—45. évi nagymérvű áradá­sok, midőn az al-Tisza 18 hónapon keresztül nem tért vissza medrébe, megérlelték az ügyet és Jó­zef kegyes emlékű nádorunk Szé­chenyi Istvánt állítva a helytartó-tanács közlekedési osztályának elnökségére, ennek sikerült 1846-ban megalakítani a szabályozási társulatokat és ugyan­azon évben letenni alapját a Dob melletti Széchenyi-gátnak. A mondottakból kitűnik, hogy a tiszaszabá­­lyozási tervek nem valami múlékony föllobba­­násnak, valami elhamarkodott rögeszme erősza­kolt hatásának köszönik létüket. Az európai hírű Vásárhelyi, Kecskés, Beszédes, Francesconi és minden művelt világrészben ismert Pa­­­e o c­a p­a vettek részt a szabályozási alapelvek megállapí­tásában. Igaz ugyan, hogy e jelesek nem tud­tak összhangzó megállapodásra jutni. Igaz az is, hogy Paleocapának azon nézete, hogy az átelle­nes töltések egymástól­ távola 400° minimumra tétessék és hogy Tisza-Ujlak-Tokaj — közt semmi átvágás ne történjék, hajótörést szenvedett, nagy­részben az érdeklett birtokosok makacsságán, azonban bár kivált a jelzett átvágásokra vo­natkozólag Paleocapa nézete az eddigi tapasz­­talatok nyomán hp.lvpsnak­ hiznnynlt • minHfi­z.nn­Azt mondja a kapitány, hogy ma különö­sen szolid társaságunk akadt. Igaz, egyetlen egy sem volt a sok útitárs között, ki az any­­nyira időszerű muszka-török háborút tárgyalta, egy sem, ki hazafias keblének fájdalmait tárta volna ki olcsó nagy szavakban. És ez nagy szó, legalább szokatlan jelenség, hogy meglehetősen számos utazó között ne akadjon káromkodó politikus, mások oktatója és mulat­tató­ja. Volt e helyett igen békés hangulatú polgári társaság, melyben csupán egy, a boldog időkben kapitányi rangot érdemelt honvéd, most pocakos községi jegyző képviselte a katonai elemet a lehető legjámborabb módon mindaddig, míg a közös ügy, igazabban mondva közös ebéd ke­rült szőnyegre, melynél a nótárius úr ugyancsak kivágta a katonai becsületet mindenféle ételek bőséges fogyasztásával. Ebéd után kissé belepillantottam a hajó állandó lakosságának életmódjába és meggyő­ződtem, hogy a hullámokon mozgó bárka la­kóinak életében is nagy hullámokat vetnek néha az emberi szenvedélyek. A folytonosan vándor­­úton levő személyzet között igen fontos szerepet visznek a konyha és éléskamra hősei, illetőleg hősnői, mert a korcsmáros és pincér elenyésző­­leg csekély perszonákt a nagy kanalat forgató nőcselédek mellett. Ezek dirigálják a legénység hangulatát, ezek dobogtatják halkan vagy han­­gosabban a matrózok szíveit. Most rosz hangulat uralkodik a hajón. Két­ nap óta egy jó falatot nem evett senki. A korcs­­márosné lánya, ki egy személyben szakácsnő is, nagyon rész kedvében van. És méltán. Há­rom hét előtt vezette őt oltárhoz egy csinos matróz, ki fátyolt vetett a nemeskeblü sza­­kácsnénak himlőhelyes arcára, a mai korhoz teljesen méltó bölcsességgel kiszámítván, hogy ingyen kapni éleimet sokkal hasznosabb dolog, mint egy szép kis feleségnek, útból hazatérve, olykor-olykor karjai közt pihenni. Ez az algeb­rai készültség azonban nem akadályozta a mi matrózunkat abban, hogy minap egy, a hajóval utazó szőke menyecskének kivételesen túlságos mélyen a szemébe ne nézzen, aminek és az ab­ból keletkezett ártatlan mulatságnak következése által a Vásárhelyi és Paleocapa terveinek egyesí­téséből kombinált kiviteli terve a tiszaszabályo­­zásnak lényegében nem mondható hibásnak; annál kevésbé pedig, minthogy az elfogadott 300 öl minimál ártéri szélesség kellőleg van ellensú­lyozva az átvágások nagyobb száma és azon körülmény által, hogy közel 60.000 hold első minőségű föld­többlet nyeretett és az építkezési költségeknél legalább 2 millió frt lett megtaka­rítva. Az egyetlen alapos ellenvetés a Tisza-Új­­lak-Csap és Csap-Tok­aj közti átvágások terve­zete irányában merülhet föl, melyek által a folyam eredeti 24 mértföld hosszúsága 5 mért­földre rövidíttetett, azonban , mint alább látni fogjuk, még e hiányon is egy részben lehet se­gíteni. Mielőtt a tiszaszabályozási tervekre vonatkozó jelen pontozatot befejezném, nem szabad érin­tetlenül hagynom egy oly kérdést, mely évek óta szellőztetik s a melynek nemcsak a laikusok, hanem az úgynevezett szakértők közt is akad­nak hívei. Értem azon fölmerült eszmét, hogy a Tiszát meg kellene osztani és vizeinek egy részét más irányban levezetni. Ezen eszme a múlt századokban virágzott és termett is néhány oly gyümölcsöt, melynek utóize mai napiglan sajog a dédunokák szájá­ban. A Rákóczyak, III. Károly, Mária Terézia és József császár belga és hollandi mérnökei is meg­osztatni akarták a Tiszát, mert ez volt ezen kor­nak jelszava, éppen úgy, mint a gyógyászatban az érvágás. Az eszme valószínűleg azon igen is gyakorlatinak bizonyult politikai axiómából jön levezetve, hogy: „oszd szét és parancsoló úr leszesz.“ Azonban a folyamszabályozás jelen fejlődöttebb korszakában összetett erőre van szükség, mely tudjon rontani ott, a­hol arra szükség van, de tudjon gyógyítani is önerejével ott és úgy, ahol és a­hogy a tudomány előírja. Csak ennyit akartam e tárgyról röviden érinteni, minden unalmas okoskodások mellőzé­sével, és csak arra kérem a tisztelt érdekeltség nem szakértő tagjait, hogy e kérdést olyannak tekintsék, mely már túlhaladott álláspont, a­mely­­lyel a mostani korban már csak orvostud­­ok, sebészet, szülészet, szemészet mesterei foglalkoz­nak betegek hiányában, vagy nyugalmazott ka­tonák munka, ügyvédek per hiányában, vagy végre oly külföldi mérnökök, kiknek reklám és geschaft kell. A fölvett 4-ik kérdés szövege következő : „A szabályozás részletes kivitelénél történtek-e oly hibák, melyek midőn egyes folyamszakaszok előnyét eredményezték, ugyanakkor más szaka­szoknál kárt okoztak, vagy mellőztettek-e oly szabályozási műveletek, melyek az általános sza­bályozási tervben fontosságuknál fogva hangsú­lyozva voltak , és melyeknek kivitele az eddigi tapasztalatok után szükségesnek nyilvánítható ?“ Ezen kérdés első részét illetőleg, fájdalom, oly tényekkel állunk szemben, melyeket elvitatni nem lehet s a melyek méltán idézték föl az al­­tiszavölgyi érdeklettek azon elkeseredését, mely­nek erélyes kifejezést adni épen ezen értekez­let van hivatva. A Szegeden tartott kétrendbeli értekezlet­ben számokkal ki jön mutatva az, hogy midőn a 4 felső folyamosztályban munkába vett össze­sen 88 átvágás közül Tiszává fejlődött 38 és jó képződésben van 17 , addig az alsó két osztályra eső csekély számú 19 átvágás közül Tiszává fej­lődött 1 és képződésben van 5, sőt hogy a cson­­grád-martonosi osztályban a kifejlődés szám­aránya 0. Ugyanezen alkalommal számokkal be jön bizonyítva, hogy míg a felső átvágások kedvező képződése által fokozott vízsebesség következté­ben rohamosan vonulnak le a felsőbb vizek, lett borzasztó tengeri háború és másodsorban az ételek végtelen roszasága, amiért bizony nagy felelősség terheli azt a huncutszemű kis me­nyecskét még velem szemben is. No de valljuk meg, hozzájárult lsz ott az ételek roszaságához, legalább ami az elsózást illeti, a potrohos mama is, ki az öreg korcsmá­ros nem csekély roszaságára egy idő óta föltű­nően nagy figyelmet tanúsított egyik kormos fűtő iránt. Ez, szegény, váltig szabadkozott, hogy ő, egész nap tűzben, alig érez kedvet a mutter kövér érzelmein melegedni, nem használt sem­mit ; a kéktelhetlen kétszerkettő őt is meggyőzte a szerelem kellemességeiről. De mintha csak a sors összeesküdött volna ellenünk, kik a kony­hára szorultunk, az öreg korcsmáros is most kezdte érezni szarvai növésének fájdalmait. En­nek a fájdalomnak azonban csodálatos módon a boldogtalan sütő adta meg az árát, kijelentetvén neki a gyomrában igen nagyon megsértett és a konyha régi jó hírnevét mindenek fölött féltő kapitány által közel kilátásba helyezett elcsa­patása. Ez a fűtő a mutter iránti veszedelmes föl­lángolásának következményei fölötti búbánatá­­ban alighanem elfelejtette a tüzet éleszteni, mert a borongós idő szinte estére vált, hogy tengeri utazásnál nem éppen szokatlan egy-két órai el­­késéssel Uj Becsére értünk. Innen Titelig va­lamivel érdekesebb az addig egyhangú táj. A Tisza jobb partjától alig néhány lépésnyire, mint erős gát, emelkednek a helyenként egészen füg­gőleges hegyfalak. Ilyen gátak birtokában Sze­ged városának sem kellene remegnie a tavaszi magas vízállásoktól. Sőt még a Szeged-percsórai társulat akciói is lejebb szállnának, ha ugyan ez fizikai lehetetlenség nem volna. Én legalább a fölötti elmélkedésemben, hogy mily úton-m­ódon lehetne alföldi vízszabályozó társulataink által teljesített hasznos szolgálatokat kisütni, még ugyancsak nem jutottam ered­ményre, mikor már egy, mint később megtud­tam, állandóan Titelben tartózkodó montenegrói menekült, kinek mellén két, bizonyára hősies fül- vagy orrlevágásokért kapott érdemjel tün­­döklött, egész szolgálatkészséggel és a fekete azalatt az alsó Tisza csekély esése és elhanya­golt átvágásai a rendes lefolyást gátolják. Számokkal és rajzvázlatokkal ki lett mu­tatva azon duzzadás vonala és magassága, mely az al-Tisza csekély esése és elhanyagolt átvágásai következtében lehetővé tette, hogy a Tisza Sze­gednél és tájékán az utóbbi két árvíz alkalmá­val 0 fölött 25 láb magasságot képes volt elérni. Számokkal ki lett mutatva, hogy midőn a Tisza 159 mérföld eredeti hosszúsága 96 mértföldre rövidíttetni szándékoltatik, ezen egész rövidítés aránya 60 százalékot tesz, és ha számításba vesszük a 4 felső osztály rövidítési arányát, ki­derül, hogy az ott célzott rövidítés aránya 56, ellenben az alsó két osztályé csak 70 százalé­kot képviselvén, alatta marad nemcsak a felsőbb átvágások, hanem az egész folyam-rövidítés ará­nyának is. Vízmérce-adatokkal ki jön mutatva végre, hogy midőn a felső Tiszánál az átvágások jelen­tékeny vízsülyedést eredményezvén, az ottani legnagyobb vizek fokozatosan megközelítik az 1830-iki nagy vízállást, sőt egyes pontokon azt érintik is, tehát a nagy vizek normális állapota eléretett , azalatt az alsó két osztályban folyto­nosan emelkedő nagy vizekkel találkozunk, vi­lágos jeléül annak, hogy a felső Tisza nagyobb víztömeget bocsát reánk, mint azt a szabályo­zás helyes elvei szerint bocsátnia szabad lenne; vagyis, hogy a gyermeket igazi néven nevezzük: a felső átvágásokra fordított nagyobb figyelem, úgy az állam, mint a szabályozási közegek részé­ről, az alsó két osztályra nézve oly sérelmet képez, melynek mielőbbi orvoslását ezeknek nem­csak kérelmezni, hanem minden rendelkezésekre álló eszközökkel követelni önmaguk iránti köte­lességük. Áttérve e kérdés második részére, hogy t. i. mellőztettek-e oly műveletek, melyek fontos­ságuknál fogva a szabályozási tervben hangsú­lyozva voltak és melyeknek kivitele az eddigi tapasztalatok után szükségesnek mutatkozott ? Ezen kérdésre ismét „igen”-nel kell vála­szolnunk. 1- szer. Mindekkorig nincsenek végrehajtva azon sarkalatos munkálatok, melyek a Maros és Tisza kiöntési pontjainak megigazítása által hivatvák nemcsak magára a szabályozás rendes menetére lényeges befolyást gyakorolni , hanem egyúttal az ártéri érdeklettek jelentékeny részére életkérdéssé váltak, 2- szer. A szabályozási tervben kimondott 300 öl távolság a két parti töltések közt nem volt kellőleg megtartva, a­mennyiben mind e napig találunk az al-Tiszánál oly vonalakat, melyeken az ártér még 200 öl szélességgel sem bir. 3- szor. Bár a szabályozási tervben kimondva nem volt, de a­mi okvetlenül a szabályozás elmaradhatlan kiegészítő részét képezi: nincs behozva a szabályozott folyóknál azon összevágó egységes rendőri felügyelet, mely úgy a parti birtokos , mint a hajós és vizi molnár jogait és kötelmeit előírva, azok gyakorlata fölött szigo­rúan őrködik. E mondott mulasztások egy része valószí­nűleg az összes tiszavölgy közös bajai közé szá­mítandó, azonban azok a jelen értekezlet sérel­mei sorozatából ki nem maradhatnak. Az 5-ik kérdés így hangzik: ,Az eddig tapasztalt hiányok orv­osolhatók e és mi módon ? A szegedi értekezletek ezen kérdésre is megadták a választ akkor, midőn földerítették az orvoslandó bajokat, és az alsó 19 átvágás közül megnevezték azon a hibás képződésben levőt, melynek mielőbbi megigazítása minden erélylyel szorgalmazandó. Sőt az értekezlet to­vább ment, indokoltan , kifejtvén azon nézetét, hogy a jelzett átvágások kiképződése esetén is hegyek lakóinak hírneves gyorsaságával cipelte poggyászomat a horgonyhoz címzett szállóba. Titelen meglátszik és érzik a katonai ha­tárőrvidék színe és szaga. Különösen a lakossá­gán. Mindannyi intelligens arc és alak — kül­sőleg. Belől persze nincs egyéb azon üresség­nél, melyet a régi jó idők és boldog múltak emléke hagyott. A katonai rezsimmel együtt megszűnt a hajdani dicsőség, s a­mit ma még hallani lehet a magasztalni meg nem szűnt múlt­ról, az puszta sopánkodás, alkalmas arra, hogy sajnálkozzam, amiért nem oly régen vettetett vége e visszasóhajtott garázdálkodásnak, akarom mondani: gazdálkodásnak, hogy az utódok már elfelejthették volna emlegetni is. Máig nem felejthették el, sőt még azok is sóvárognak utána, a­kikről nagylelkűen gondos­kodott a törvényhozás. Egy nyugalmazott kapi­tány-hadbíró példája után mondom, kinek az ügyvédség gyakorlása és német periratok be­nyújtása meg van ugyan engedve, de a ki sokkal jobb szeretné a magyarnak kegyesen meg­engedni, hogy az ő bíróságával kivételesen magyarul beszélhessen. Az öreg úr különben igen békés természetű ember, s­em­­mit sem óhajt inkább, mint hogy élete fogytáig nyugodtan, háborítatlanul marad­jon egyszerű házában és példás gonddal művelt kertjének gyönyörű lugasában. Hanem azért, és vén tagjai merevségének dacára, minden nap fölmászik a kertje tövében emelkedő szőlőhegy legmagasabb pontjára, a honnét kilátás nyílik ha­zafias bútól könybelábadt szemének egészen a Belgrád mögötti hegyekre. Magát Belgrádot ha nem is látja a szeme, de sejti a lelke. S nem éppen nagymérvű hallucinációkban kell szenvednie, hogy az est csendjében az ő magaslatáig elhas­son a dicső Milán legújabb keletű fegyvercsör­­tetése, melyet oly bámulatos kacajjal kisérnek nyugattól keletig. Visszautazásom leírására lesznek szívesek olvasóim addig várni, míg Milán fejedelem ismét falhoz támasztja a druuisi emlékek óta nem valami nagyon megbízható kardját. Biztosítom önöket, nem sokáig kell várakozniok. Kulinyi Zsigmond.

Next