Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)
1877-12-12 / 148. szám
Tizenkilencedik évfolyam. 1877. 148-ik szám. Szerda, december 12-én Megjelen: Vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordistal és vidékre postán. Egész évre 10 frt. Félévre . Sí írt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre 9 frt. Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 35 kr.Szegedi Híradó. POLITIKAI És VEGYESTARTALMIT LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára, © Isit. Hirdetésel dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr, kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékai kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Berger Zsigulum özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Előfizetési fölhívás a 1878-ik évi huszadik évfolyamára. Ismét egy évvel több van e lap háta mögött, amelynek leteltével immár huszadik évfolyamába lép. Ma, midőn azt látjuk , hogy az idők mostohaságával lépést tartva nő a hirlapalapítási verseny, s ha egy elbukik , kettő lép nyomába, és, kivált a vidéken, a legtöbb csak tengődik a szükséglethez aránytalan versenyben — jól esik kimondhatnunk , hogy a mostoha viszonyok, a filléres verseny s a házaló üzérkedés dacára, mely a hírlapirodalomban is érvényesíti a kapzsi kor szellemét, lapunk ingatlanul áll, mert talaját, amelybe gyökerei benőttek, egy állandó közönség megszilárdult öntudatos pártolása képezi. Szégyen is volna Szegedre , ha ez egy tizenkilenc éves múlttal bíró közlönynyel nem így volna. Bár a visszás körülmények hatását érezzük mi is és ezek miatt nagyon is lassan, kényszerű pihenőket tartva, haladhatunk a lapunkban nem rég vázolt cél felé ; de azért bátorságunk nem csökken, buzgalmunk nem lankad ; hitünk van a jövőben, mert a jövőnek kezességét látjuk a mögöttünk levő hosszú múltban , amelyből azt a reményt merítjük , hogy e lapok múltja csak igen rövid idő a jövőjéhez képest, mely előtte áll, és hiszszük , hogy e jövő , amelyért most fáradságosan küzdünk, dolgozunk, sokkal szebb és fényesebb is lesz a múltnál. E hitünk pedig azon alapszik, hogy közönségünk tiszta tudatával bír annak, hogy ezen a közgazdaságilag és politikailag oly jelentékeny ponton egy a haza és a nemzet jogos igényeit, valamint Szeged és vidéke speciális érdekeit védő és előmozdító hazafias, nemzeti érzületében tántoríthatatlan magyar lapra oly szükség van, mint a falat kenyérre. — Addig , mig e lap az iménti pár szóban jellegzett hivatását híven , becsülettel teljesiti, nincs és nem lehet oka félni, hogy a 19 év alatt szerzett talaj meglazul lábai alatt, ellenben joga van remélni, hogy az anyagi viszonyok kedvezőbbé alakultával az csak növekedni és szilárdulni fog. Mi megteszszük kötelességünket a jelen és a jövő érdekében úgy , amint erőnktől telik, s ennél többet nem is tartunk szükségesnek mondani, mert azt hiszszük, hogy múltünk fölment minden bőszavú ígérgetés alól. Mindazon kérdésekben, amiket lapunk felölel, legyen az politikai közgazdasági, társadalmi, s hazai vagy helyi érdekű, megtartjuk ezután is a mérsékelt szabadelvű irányt, a higgadt, férfias modort, amely nem handabandát s úgy föl- mint lefelé érvényt szerez meggyőződésének és bátran kimondja azt, amit e meggyőződése szerint igaznak tart, nem engedvén semmiféle preszsziónak , de nem is zárván ki az ellenvélemények kifejtését. És mindezek mellett irányelvünk lesz ezentúl is a szolidság, amely lapunknak hitelét és — talán szerénytelenség nélkül kimondhatjuk — tekintélyét tág körben megalapította. Azt talán nem is kell mondanunk , miszerint a mellett, hogy a hazai és világesemények felől akként igyekszünk olvasóinkat tájékoztatni, hogy más lapra ne kelljen szorulniok, a kiváló feladatunkat ezután is az képezendi, hogy nagyhivatású, de annyi szerencsétlenség által sújtott városunk és vidéke érdekeit minden téren híven szolgáljuk, a hivatottakat azok előmozdítására serkentsük, a hibákat megrójjuk s általában a köztevékenységet ellenőrizzük. Hogy lapunk tartalmasságban még inkább gyarapodjék, az a közönségtől függ , melynek növekvő pártolása a munkaerőt is fokozni fogja. — Különös gondot fordítunk ezután is tárcánkra, hogy abban a mulattató és ismeretterjesztő, szív- és észképző olvasmányok váltakozzanak. Egyébiránt, hogy mennyiben vagyunk képesek a lap tartalmassága és változatossága iránt táplált igényeket kielégíteni, e részben utalunk a velünk szoros összeköttetésben levő tekintélyes szellemi munkás körre, amilyennel — mint e lapok jelen évfolyama mindenkit meggyőzhet — kevés vidéki lap dicsekedhetik. Mint már annyiszor, most is teljes bizalommal fordulunk tehát Szeged és vidéke t. c. közönségéhez, továbbra is kérve becses támogatását. Szeged, 1877. dec. 12. A szerkesztőség, előfizetési föltételek. Szegeden házhozhordással és vidékre postán . Egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve : egész évre 9 frt, félévre 4 frt 50 kr, negyedévre 2 frt 25 kr. Az előfizetési pénzek beküldésére ajánljuk a postautalványok igénybevételét, mint a pénzküldés legkényelmesebb és legolcsóbb módját. A kiadóhivatal: Szeged, december 11. Vannak pillanatok az életben, midőn a megszokott kötelesség teljesítése alatt szívünk vérzik. Ily helyzetben vagyunk mi e percben. Soha nem volt a toll kezünkben oly nehéz , mint midőn azt a pár végzetteljes szót kell leirnunk vele, mely annyi világraszóló dicsőség porbahullását jelenti, oly megrendítő gyászt, oly fölséges tragikumot fejez ki. Plevna elesett! Egy bukaresti sürgöny adja tudtunkra a hióbhirt, mely átnyilal minden magyar szivet, mely gyászba borítja a hős testvérei élethalálharcán részvéttel csüggő magyar nemzetet. Szeretnénk kételkedni a hír valóságában egy oly eseményről, amit elhinnünk oly nehéz, jóllehet már rég előkészítgettek reá, és szívesen megbocsátanánk Bukarestnek, hogy misztifikált bennünket, csak ne valósulna meg a rémhír. Nem első eset volna ez a bukaresti tudósításokkal, s már ezért is szeretnénk kétkedni e vészhit fölött. De csalóka reménynek mihaszna adjuk oda magunkat, midőn a következő perc már meghozhatja a kiábrándítás hideg zuhanyát. És a mysztifikációnak ily messzevitelét még Bukarestről sem tehetjük föl, nem is említve azt, hogy a csatatér legközelebbi eseményei nagyon is valószínűvé teszik a katasztrófa valóságát. Mert láttuk, hogy Plevna fölmentésére megtétettek a kísérletek, de, fájdalom, későn és sikertelenül. Ozmán nem várhatott már. De még így is kétkednénk, ha a megrendítő távirat olyannyira rá nem vallana Plevna koszorús hősére. Az oroszlán, a beteg oroszlán, még egyszer megkisérte áttörni ketrecének vasrostélyait, de nem sikerült, nem sikerülhetett, mert, ahoa harcosok, kik oly magasra emelték a ragyogó félholdat Plevna ormán, kik előtt a nyáron porba hullottak az ellenség hadoszlopai — elgyengült izmokkal álltak ki a végső harcra, éhség és hidegtől elhuva, mint a gyászos sürgöny mondja. A hős vezér maga is megsebesült. És az orosz-török háború egy fényes epizódja fölött lehullott a függöny. Plevna elesett, ámde nem esett el vele hős védőinek nymbusza. A világtörténelem nem mutat föl példát, hogy egy hazáját védő vezér és hadsereg jobban teljesítette volna kötelességét, mint Ozmán basa és hadserege. Megállották helyöket, ameddig emberileg lehetséges volt, s utoljára még félholtan, éhség- és hidegtől elcsigázva, kimerülve is harcra keltek az ellenséggel, nem a sikerért már, csak a katonai becsületért. A babér, melyet annyi fényes haditény fűzött Ozmán homlokára, hervadhatlan, s a dicsőség fénye, mely Plevna hős védőjének fejét köríti, sohasem halványul el. Ő bukásában is méltó volt magához s méltó arra, hogy történetírók és költők megörökítsék nevét. Fájdalom azonban, a dicsőség értéke bármily nagy is, csak erkölcsi érték az, mit a világ megbámul s aztán dolga után lát. Az elismerés adójának vajmi kevés hasznát veszi az, a kinek élet kell . . . Szegény, szerencsétlen Törökország! Fondorkodóid elűzték a lángeszű és vaserélyű Mithadot, a ki tetszhalálodból életre galvanizált s a ki az élethez erőt is adott volna tenger ellenségeid ellen; s a kik nyomába léptek, szellemök és akaraterejükkel nem bírtak fölhatolni a nagy események színvonalára; sokat tettek a védelem szervezésében, de nem eleget; elkéstek egy hónappal és egy hadsereggel, s ezért Plevnának, amelyen majd félévig megakadt az orosz invázió, végre is esnie kellett. Hogy mily áron jutott Miklós nagyherceg Plevna birtokába, még nem tudjuk, s e pillanatban még a sajnos katasztrófa következményeit sem bírjuk belátni. A csapás kétségkívül nagy mind stratégiai szempontból, mind különösen Törökország általában nyomasztó helyzetének szempontjából, mert oly vezér, mint Ozmán, és oly hadsereg, mint a plevnai volt, soha sem pótolható s még sokkal kedvezőbb viszonyok közt is érzékeny csapás volna. De talán még sincs okunk Törökország védelmi harcát elveszettnek tartani, mert ne feledjük, hogy ma már Mehemed Ali Plevna helyébe egy új védelmi vonalat teremtett új védő sereggel. És ez éppen Ozmán kitartásának köszönhető. Csak az a kérdés, hogy ebből a védelmi vonalból kitelik-e egy új Plevna? De fájdalmunk sokkal nagyobb e szomorú órában, hogy sem harctéri kombinációkba, vagy azon kérdés szellőztetésébe bocsátkozhatnánk : mi lesz most ? Szemünk Budapest és Bécs felé irányul. Bécsben csak a kiegyezési javaslatok letárgyalása utánra kívánták a delegációk külügyi vitáját elfogadni, de most alighanem fordulatot vesz a dolog. Mert Plevna eleste nagy esemény, mely, úgy lehet, döntőleg fog hatni a keleti háború sorsára , és a magyar nemzet szívének megrendülését, amit a gyászos esemény szült, hehetetlen, hogy meg ne érezzék Bécsben is, csakúgy, mint Budapesten. Andrássy gróf kijelente, hogy a külügyi helyzet fölött nagy vitát kezdeni nem kívánatos , mert a vörös könyvet ez időszerint még nem terjesztheti elő, azt azonban nem ellenzi, ha fölvilágosítást kérnek tőle. Ezután a fölvilágosítás módozata került megbeszélés alá. Csernátony akár interpelláció útján is elintézhetőnek tartja az ügyet. Széchenyi, a külügyi bizottságban óhajtaná hallani a külügyér nyilatkozatát. Apponyi gróf, a magyar országgyűlés munkarendjére való tekintettel, azt indítványozza, hogy a vörös könyv december végéig előterjesztendő ; a delegáció ne napoltassék el, hanem a külügyi helyzet tárgyalása végett jan. 1-jén ismét üljön össze. Andrássy gróf, csak jan. közepére ígérheti a vörös könyv előterjesztését. Tisza miniszterelnök azonban figyelmeztet, hogy éppen azon időben fogja a magyar országgyűlés a kiegyezési javaslatokat tárgyalni, s így csak azután ülhet össze a delegáció. Andrássy gróf szintén a mellett van, hogy előbb a kiegyezési tárgyalások fejeztessenek be, mert a külügyi helyzet tárgyalásának eredménye nem a miniszter részére való utasítás, hanem politikájának helyeslése vagy rászalása lehet, ily roszalásnak pedig a miniszter leköszönését kellene eredményeznie; e szempontból tehát a közjó érdekében azt kívánja, hogy ily eshetőség csak azután történhessék, ha a kiegyezés már befejeztetett. Beszéltek még Csengery, Szilágyi , Nagy Gy., Tisza Lajos, Éber és báró Bánhidy. Végre elhatározták, hogy az egyesült albizottságok által a plénumban előterjesztendő jelentésben ne említtessenek meg azon határozatok, melyek a külügyi politika tárgyalására vonatkozólag hozattak, hanem a külügyi bizottság elnöke, minthogy a mai tanácskozás folytán tájékozhatja magát a delegáció óhajtásai iránt, mielőbb hívja össze a bizottságot. Erre elfogadták az indemnitásra vonatkozó javaslatot a határozati javaslat 3. pontjának oly módosításával, hogy a Magyarországot terhelő járulék, tekintettel a közös kiadásokra vonatkozólag hozandó törvényekre, számíttatik. A jelentésben kiemelendő, hogy a miniszterelnök megkérdeztetett az iránt, miért hivatott a magyar delegáció oly későn össze , hogy a közös budgetet nem tárgyalhatja rendes módon; mire Tisza miniszterelnök azon fölvilágosítást adta, hogy a kormány bevárni akarta a kvóta- és a vámkérdés szabályozását, de mivel belátta, hogy ez decemberben nem történhetik meg, szükségesnek tartotta a delegációt összehívni. A delegáció nyilvános ülésében ezután beterjesztetett a közös kiadások tárgyában adandó felhatalmazásra vonatkozó jelentés. Ezenkívül beterjesztették még a közös hadügyminiszternek a magyar delegáció múlt évi határozataira vonatkozó válaszai. A dec. 9-ikén tartott nyilvános ülés tárgyalás alá vette az indemnity-javaslatot, mely rövid vita után általánosságban és részleteiben is elfogadtatott. A vitában Széchen gróf, Péchy gróf, Apponyi Albert gróf, Bánhidy B. báró és Baross Gábor vettek részt. A javaslat az osztrák delegáció költségvetési bizottsága által szintén elfogadtatott. Legérdekesebb volt a magyar delegáció külügyi bizottságának ülése, mely alkalommal Andrássy gróf a külügyi helyzetre nézve nyilatkozatot tett. A „Pest Corr.“ távirati tudósítása megjegyzi, hogy a tanácskozás titokbantartása elvileg elhatároztatott, s ezért csak a kevésbé diskrét jellegű dolgokat reprodukálhatja. Ezen távirati tudósítást alább közöljük. Hazai figyek. — A delegációk. December 8-ikán értekezletet tartottak a magyar delegáció egyesült bizottságai Zsedényi Ede korelnöklete alatt. Az értekezlet tárgyát az indemnitásról szóló határozati javaslat képezte. A delegáció tagjai azonban hangsúlyozva sürgették a külügyi helyzet felvilágosításának szükségét. Széchengróf volt az első, aki kifejezést adott ezen óhajnak, s Fak Miksa is élénken hangsúlyozta a helyzet fölvilágosításának elodázhatlanságát, mely az ország közhajtását képezi. — A magyar delegátusok a királynál. A magyar delegáció fogadtatása alkalmával az uralkodó majdnem valamennyi delegátust megszólította. Hosszasan társalgott a király a delegáció korelnökével, Zsedényi Edével, akitől többek között tréfásan kérdé, vájjon megvan-e elégedve a hadügyi költségvetéssel, mely a legszigorúbb takarékosság alapelvei szerint állíttatott össze ? „Igen, fölség, viszonzá Zsedényi — csakhogy reánk a hadügyi költségvetésen kívül a honvédség burgetje is nehezedik. Sőt most még a Ferenc-csatorna számára is pénzt kérnek tőlünk.“ Éber Nándorhoz fordulva úgy nyilatkozott az uralkodó, hogy a delegációk munkálkodása a jelen pillanatban nem oly sürgős, mint a belbonyodalmak rendezése, amelyek megszüntetésére mindent el kell követni. Puszky Ágostonnak, a hadügyi költségvetés referensének, a hadsereg szükségletét kötötte szívére az uralkodó. Wahrmann Mórnak azt mondá, hogy örömmel tapasztalta, hogy oly erélyesen szállt síkra a bankkérdésben. Már-