Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)

1879-10-07 / 161. szám

Vadász József és dr. M­a­c­h­o­l­d Miksa sze­gedi orvosoknak, P­i­lt­i­c­h Kálmán és N­y­i- l­a­s­y Pál ügyvédeknek, Lázár György torna­egyleti elnöknek, Magyar János főmérnöknek, C­z­o­m­p­a Izidor és Bogosich Károly buda­pesti, S­c­h­ó­r Béla aradi, Korponay Ödön váci, K­r­ó­n Kálmán új­ aradi és Petrovics Milán nagy­kikindai tűzoltó parancsnokoknak, L­ö­w Dávid budapesti ügyvédnek, H­a­d­z­s­y Emil gőzhajózási kapitánynak, Erdélyi Gyu­lának, ifj. Szemere Miklósnak, dr. Rosen­berg Kálmán járásbírónak, K­a­c­s­ó­h Lajos tiszavidéki vasúti titkárnak, G­e­r­s­t­e­r Lajos ferenc-csatornai üzletvezetőnek, S­k­u­­­t­é­t­y Lajos gőzhajózási kapitánynak, Pokornay Hugó nagykikindai segély bizottsági elnöknek és Pókay Gábor ó bébai lakos és uradalmi fel­ügyelőnek — elismerésem nyilvánittassék. — Kelt Schönbrunnban, 1879. évi szeptember hó 21-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kál­mán, s. k. Kovács Albert iskolaszéki elnök évi jelentése. (Folytatás.) Az iskolaszék megalakulván, megalakította kebelében az előző években szükégesnek és célszerűnek bizonyult 4 szakbizottságot , u. m. a polgári és népiskolai tanügyi , a kényszer­iskoláztatási és gazdászati bizottságokat s tag­jait az egyes városrészi iskolák látogatására be­osztotta. A megkezdett , de be nem fejezhetett 1878—79. tanév alatt iskolaszéki ülések tartot­tak, a fönt érintett két alakuló ülésen kívül: a m. évi november 5., 30., december 16., 28. és a f. évi február 7., április 18., július 7. és 15-én. Összesen tehát csak 8 ülést tartott az iskolaszék a lefolyt tanévben, mert folyó évi március 4-én a már akkor nagymérvű s kike­­rülhetlennek látszó veszély folytán összes tan­intézeteink nemcsak bezárattak, de a tényleg bekövetkezett és többször megújult árvízveszély folytán, bármennyire kívánatos lett volna az, meg sem is voltak többé nyithatók, noha az iskolaszék mindent elkövetett a megnyitás lehet­ségessé tétele körül. A beírások e tanévre múlt évi augusztus 28-án vették kezdetüket és szeptember 3-ikáig eddig nem tapasztalt szép sikerrel eszközöltet­tek, ugyannyira, hogy az alsóvárosi és felsővá­ros tabáni és csonka utcai iskolák osztályainak kivételével, hol a szülők gyermekeiknek , vala­mint beiratásában, úgy a rendes iskolalátogatás eszközlésében ezúttal is az előző években ta­pasztalt közönyt és gondatlanságot tanúsították, összes népoktatási tanintézeteink benépesedtek és szept. 4-én a legszebb siker reményével meg­kezdettek az előadások. Sőt nem egy helyen annyira túlnépesedtek az egyes osztályok mindjárt a tanév beálltával, hogy a tantermek megnagyobbitása s több he­lyen osztályok párhuzamosítása vált szükségessé. — Ily talnépes osztály volt a polg. leányiskola első osztálya 103 növendékkel, a­hol első­sor­ban a törvény értelmében s a taneredmény szempontjából a párhuzamosítást kérte az isko­laszék a törvényhatóságtól azon megjegyzéssel, hogy az esetben, ha alap hiányában az ez idő szerint eszközölhető nem volna, legalább egy tágas tanterem előállítása iránt történjék meg a haladéktalan intézkedés, mert a szóban levő tanteremben egészségi szempontból is legfölebb 60 tanuló volt elhelyezhető. Hasonlólag túlnépes volt a polgá­ri iskola első osztálya 102 növendékkel , itt azonban ele­gendő tágas és kényelmes tanterem állt rendel­kezésre s a párhuzamosítás nem annyira egész­ségi szempontból, mint inkább a taneredmény tekintetéből lett volna kívánatos; s így, ismerve egyrészről a város mostoha pénzviszonyait, más­részről nem lévén kilátás a magas közoktatási minisztériumnál ezen újabb költségek kieszköz­lésére sem , az iskolaszék nem tehetett egyebet, mint hogy a jelzett körülményt a kh­. tanfel­ügyelőségnek bejelentette : a párhuzamosítás ez idő szerint való létesítéséről lemondott. A párhuzamosítás kérdésének megoldása azonban nem volt elodázható a felsőváros­szent­­györgyi I. leányosztálynál, hol a növendékek száma már az előző­ tanévben 175 volt, a jelen tanévben meg 186 ra emelkedett. Itt tehát nem intézkedhetett az iskolaszék másként, mint hogy a párhuzamosítás haladéktalan eszközlését s annak vezetésére évi 400 frt fizetés és 80 frt lakbér-illetménynyel egy ideiglenes segéd-tanító­­női állás létesítését kérte. Ép ily túl népes volt a rókusi I. leányosz­tály 155, az I. fiosztály 148, a mórai leányosz­tály 141, a belv. II. fiosztály 130, a tabáni leányosztály 130 és az alsóvárosi beltéri I. fi­osztály 150 növendékkel; miért is az iskolaszék nem késett az iskoláztatási bizottságot megbízni az aziránt való javaslat beterjesztésével, hogy a­hol a túlnépesség folytán a tanulók egészségi állapotát veszélyeztetve látja, miként lehetne e bajon segíteni? Amíg egyfelől jól esik jeleznem, hogy isko­láink némelyike túlnépes is, mivel ez a szülők­nek az iskoláztatás iránt való nemes érdeklődé­sükről tanúskodik, ép oly lehangoló reám és minden tanügy-barátra nézve ama körülmény, hogy még mindig léteznek városunkban egyes részek, hol a szülők közönyössége gyermekeik iskoláztatása iránt a kényszeriskoláztatás alkal­mazását elkerülhetetlenné teszi. Ily helyekül kell fölemlítenem majdnem kivétel nélkül az egész alsóvárost, a felsővároson Tabánt és a liszt­ utcai iskola környékét, hol a tanév elején 1144 darab intő cédulát kellett szétküldeni, valamint a ta­nyai iskolák jó nagy részét, hol a pusztai és tanyai kapitányok útján kellett a szülőknél az iskoláztatást szorgalmazni. Itt nem mellőzhetem hallgatással azon ne­hézkes és késedelmes eljárást, melyet az illető közegek az intő­cédulák kézbesítésénél s egyál­talában a kényszeriskoláztatási teendők teljesí­tése körül szoktak tanúsítani, s melynek az a káros következménye van, hogy az olyan isko­láknál, hol a kényszer alkalmazása szükséges, a tanév egy része veszendőbe megy ; ellenben ki kell emelnem ama buzgalmat, melyet e tekintet­ben a pusztai kapitányok tanúsítottak, kik kellő erélylyel és gyorsasággal járnak el enemü teendőikben. Az iskoláztatási viszonyokkal kapcsolatosan fölemlítem, hogy az uj szegedi iskolaszék által megkerestetett az iskolaszék az iránt, hogy az ottani illetőségű I. és II. osztálybeli növendékek ne vétessenek föl a belvárosi hasonnemü osztá­lyokba s a már beirottak is küldessenek vissza. Az iskolaszék, a népoktatási törvények szellemé­ből kifolyó szabad iskoláztatás elvénél fogva, az uj-szegedi iskolaszék eme megkeresését csak annyiban teljesíthette, amennyiben a nevezett túlnépes osztályokban a tanulóknak az uj-szege­­diekkel való szaporítását a taneredmény rová­sára esőnek találván, azok további fölvételét beszüntette. (Folyt. köv.) Kf­­t . TARCA. Nemes Dongó Máté urai Keservei. — Elbeszélés. — Irta : —­ A z ő ny­i Xlajos. (Folytatás.) A fiú most kétségbeesett gondolatra vete­­mült. Az udvar közepén állott nyitott kúthoz rohant, azzal a szándékkal, hogy beleölje nyo­morult életét.“ — — Jenő egész testében reszketett, de tovább folytatá : —„A mint lehajolt a kút párkányán, a hold sápadt világa egy a vizen úszó nőhullán tört meg ....“ Ilonka rémülten sikoltott föl s bátyja kar­jába fogódzott. —„Még egy pillanat, s a gyermek anyja mellett aluszsza az örök álmot. Hanem épen e pillanatban rohant elő egy férfialak a ház mö­gül s teljes erejéből megragadá a fiú jobbját, mire ez kimerülten rogyott annak karjai közé. Másnap a fiú nemesszivü megmentőjének puha vánkosai közt ébredt föl; a megmentőben sze­rencsétlen apjának egyik régi jóbarátjára is­mert, a kit közönségesen csak Gergely bácsinak szokott nevezni s a kit szülein kívül legjobban szeretett. Az is Budán lakott még akkor, s a szo­morú karácsonyest óta minden áldott nap éber őrszemmel kísérte elhurcolt barátja kihalt hajlé­kát. Várta a fiút , kereste az anyát, s meg is találta mind a kettőt : az anyát halva a kútban. Az apát nemsokára Grácba hurcolták a lakók örökös fogságra, mielőtt vétkéről meggyőződhet­tek volna. Mire aztán a fölmentő ítélet eljutott­­ hozzá, nem állott már módjában annak örvén-­­ deni ;­épen a börtön ravatalán feküdt, midőn a királyi megkegyelmezést elküldték számára , — mert ő ártatlan volt. — A családi vagyont le­foglalták s a vizsgálat folyamában elharácsolták. A szegény fiú pedig árván, vagyontalanul, de borzasztó emlékekben gazdagon nemeslelkü meg­mentőjének fiává lett, a kinek már előbb kü­lönben is keresztfia volt, s azóta a szomorú emlékek elválaszthatlanul együvé kötik őket­ — Ama nemesszivü ember pedig báró Társ­assy Gergely báró volt“ .... — És a gyermek ? — kérdi Ilonka ön­kéntelenül. — Az én vagyok — végzé Jenő a szegény fiú történetét, mialatt megeredt könyeit törné le arcáról. A nap már lenyugodott, mire az íródeák elbeszélését bevégezé, s a hold halvány fénye zománcozta be az öreg tölgy koronáját- A bo­rús kedélyű fiatalság, elhagyva a komoly öreg tölgyet, a kedélyes öreg urak társaságába ve­­gyült. Épen Tülök Jónás tartott lelkesült toasztot. Nagy hatásra számított. Nagy dolgokról beszélt. A toasztnak épen a közepén volt, a melyet jó­­eleve bebiflázott. „ . . . . mert sok ellensége vagyon ám a dicsőség ragyogó fénykörében tündöklő ősi ma­gyar nemzetnek még e föld... e nagy... e fényes. . . e hősiesen ékeskedő héroszi ország­nak saját édes egyedüli önhazája és ennen magyar szülőföldjének annyi sok töméntelen és nagy sok­aságu szent magyar vértől összeáztatott ter­rénumának saját önfiai között is , a­kik az edégnél elégebbé, a soknál több—legtöbbé vannak rémületes quantitásokban éktelenkedő honáruló szándékkal teljes vérmeresztő és hajlázító érze­­ményekkel szaturálva. Milyen jól esik tehát nekünk, igen nekünk —­s itt meredt ujjaival egy cirkulust formált maga körül — igenis ne­künk, ha a nem ezen ékességben ragyogó hon­nak fiai közül is támad oly nemű indigenatus, a ki együtt sir, együtt nevet, együtt érez in­­nen magunkkal, önszivünkkel, emlékünkkel.... Igenis, és én ezen férfiúnak dicsőségére ürítem ki poharamat, igenis , ad majorem glóriám Sze­­rem­ Lebacsek .... Vivát !“ Helybéli újdonságok. Szeged, okt. 6. — Lapunk pártolóit s a netán elmaradt negyedéves előfizetőinket fölkérjük, hogy az év utolsó negyedére szóló előfizetéseiket, a lap pontos küld­­hetése végett, mielőbb megtenni s ille­tőleg megújítani szíveskedjenek. — Újó­lag emlékeztetünk itt Isanka Csusz­­táv veterán írónk nov­ elején hozandó beszélyére, továbbá Szeged uj térképére, a mely nehány nap alatt már a kőrajzoló kezei alól ki- és nyo­más alá kerül s a melyet e lapok elő­fizetői ingyen kapnak mellékletül. — Tisza Lajos királybiztos ur S­­­e­s­s­e­r titkár kíséretében tegnap délután Budapestre utazott. Ő excellenciája részt fog venni a képviselőház legközelebbi ülésein , azonkívül értekezni fog a kormánynyal Szeged rekonstrukciójához tartozó ügyek fölött. — Kitüntetések. A szegedi katasztrófa alkalmából szerzett kiválóbb érdemek jutalma­zására király ő Felsége és a kormány részéről kiosztott kitüntetések és elismerések tegnap hir­­dettettek ki Tisza Lajos királybiztos úr által. A királybiztos úr a kitüntetetteket délelőtt 11 órára összehívatta a városháza közgyűlési ter­mébe, hová az érdekletteken kívül nagyszámú közönség is gyűlt este- Néhány perccel 11 óra után Ti­sza Lajos királybiztos úr megjelent a te­remben, S­­­e­s­s­e­r titkár kíséretében. Ő excel­­lenciáját a terembe léptekor zajos éljenzéssel fogadta a közönség. Erre a királybiz­tos a zöld asztalnál elfoglalta az elnöki széket ; jobbján D­á­n­i főispán, balján S­t­e­ss­e­r titkár foglaltak helyet, távolabb a polgármester s a városi ta­nács tagjai. Ekkor ő excellenciája előadta az összejövetel célját. Beszédét állva mondotta el és állva hallgatta a közönség. A királybiztos úr, mint ő felségének a kitüntetések kiosztásával és kihirdetésével megbízott képviselője, szeren­cséjének tartá tudatni, hogy a legkegyesebb ki­rály, a­ki Szeged iránti atyáskodó érzületének és jóindulatának oly sok jelét adta, az ő kedvelt városáról újabban is megemlékezett, midőn leg­magasabb kegyeinek kifejezésével jutalmazta azokat, kik a várost ért katasztrófa alkalmából kiválóbb szolgálatokat tettek s kiemelkedő érde­meik által magukat a legfelsőbb elismerésre méltókká tették. A királybiztos ur a kitüntetet­tekhez intézve szavait, fölhívta azokat, hogy a legmagasabb elismerést vegyék egyszersmint buzdításul a jövőre, s a legfelsőbb kegy elre nyilvánulása szolgáljon egyszersmint másoknak is buzdításul a polgári és emberiességi kötelmek buzgó teljesítésére. A jelenvoltak ajkairól a fölsége nevének említésekor mindig lelkes éljen­zés hangzott föl. A király biztos ur fölhívására azután S­­­e­s­s­e­r titkár fölolvasta ő Fölségének a kitüntetéseket tartalmazó legmagasabb leiratát, mely szintén sokszoros éljenekkel fogadtatott. A szegedi és szegedvidéki kitüntetettek névsorát a királybiztos úr még egyszer személyesen is föl­olvasta. Ezután névszerint fölhívta azokat, kiket Tart­assy báró egy pillanatra összeráncolta szemöldeit; azután szokott jókedvében oly ha­talmasat kacagott, hogy a falak is megreszket­tek belé. — Miskulancia, domine spektábilis, — ka­cagott folytonosan a báró — hát ön a k­­é­m­­rendszer egyik kiváló bajnokára üríti poharát ? Na, ugyan szép ember a nó­tárius úr . . . . hahaha ! Arra az emberre, a­ki az udvar erőteljes befolyása által magyarországi indigenátussá lett? No ez derék, nótárius úr! A ki rókalelkével annyi becsületes embert el ámit, hogy aztán kelepcébe csalja őket ? A ki, úgy tudom, — s itt a báró ravaszul csiptetett szemeivel Ilonka felé — ide Dongóberekre is bejáratos ; mert tudja, hogy itt szabadabb gon­­dolkozásu emberek is meg szoktak fordulni, a­hol aztán jó halászatot tarthat! A kinek egye­düli érdeme az, hogy a bitófát mindeddig oly ügyesen el tudta kerülni ? Hát ezt az embert élteti a dongóbereki nótárius ? Mi ? — Horribile ! . . . — kiáltá Dongó uram, nagyot bámulva s még nagyobbat ütve a ke­rek asztal cimeres fejére. A nótárius ezerféle mozdulatot tett egy perc alatt. Forgolódott jobbra balra, gesztikulált mind a két kezével, míg két üres és egy teli poharat föl nem lökött. Dongó Máté őnagyságá­­ra hivatkozott, mint a kinek Labacsek úr benső barátja. Itt azonban közbevágott Magdolna asszony is, hogy hát Lebacsek úr, az ő tudtá­val, Dongóbereknek csupán dinnyemag­­iteránsa, egyéb semmi, s aztán nagy indignációval hoz­zátette még a „punktum“- ot, mire a nótárius kellő tisztelettel elhallgatott. Dongó Náté uram pedig megcsóválta a fe­jét az ő bizalmasnak vélt nemes fiatal barátja megbízhatatlansága fölött, azután szobájába távozott s nehány perc múlva egy kis doboz­zal tért onnan vissza. — Nos hát csibéim — szólt mosolyogva Máté úr, mialatt ismét elhelyezkedett a kerek asztal cimeres fejénél, — én azt hiszem, hogy ennek a Lakacséknak a kémrendszeri terveinél talán egyéb, jobb szándékai is vannak. Azért tehát, minekutána ebben az igen tisztes társa­ságban helyeztetett vád alá, ön, még mindig vé­n királyi kegy érdemrendekkel jutalmazott, s a kitüntetettek mellére saját kezeivel tűzte föl a rendjelt a jelenvoltak éljenzései közepett. Az ünnepélyes aktust a királybiztos ur Ő felsége a király éltetésével fejezte be. Dáni főispán ur a kitüntetettek nevében lelkes hangon tolmá­csolta az ő felsége iránti jobbágyi hódolatot s a királybiztos ur iránti tiszteletteljes köszönetét. — Bár mi csak polgári kötelességünket teljesí­tők, — úgymond — midőn tűzhelyünket védelmeztük, s igy nem szereztünk érdemet a legmagasabb elismerésre, mégis jobbágyi hódolattal fogadjuk azt, mint a leg­magasabb kegy egyik újabb jelét. Szeged népe a legkegyesebb király atyai vigasztaló szavai­ból merített reményt a rombadúlt város újra­éledéséhez és erőt, hogy az uj Szeged megte­remtésének nehéz munkájában közreműködjék. S hogy a királyi szó szentül beteljesedik, a fe­lől biztosítékul szolgál a legkegyesebb királynak Szeged iránt való meleg érdeklődése, atyai gon­doskodása, biztosit azon legmagasabb elhatáro­zás, hogy Tisza Lajos ő excellenciáját küldte hozzánk és bizta meg Szeged újraépítésének nagy munkájával, kinek fáradhatatlan buzgalma a nagy mű sikerének zálogául szolgál s a ki iránt Szeged őszinte bizalommal, ragaszkodással és tisztelettel viseltetik. A jelen voltak szűnni nem akaró lelkes éljenei visszhangozták a főis­pán által kifejezett érzelmeket, s a közönség a király és a királybiztos éltetésével oszlott széjjel.­­ A királybiztosi tanács, mint értesülünk, szerdán délután teljes ülést fog tar­tani , mely alkalommal a város szabályozási terve kerül tárgyalásra. A Szeged város szabályozási terve fölött tartott tanácskozási ma d. u. a városházán egy szűkebb körű értekezlet, mely­nek célja volt, hogy irányeszméket adjon a vá­ros közönsége részéről a biztosi tanács válasz­tott tagjainak, melyet azok a szabályozási terv tárgyalása alkalmával a biztosi tanácsban hang­súlyozni s lehetőleg érvényre emelni iparkodja­nak. Az értekezlet által fölvetett irány­eszmék azonban oly természetűek, melyek a szabályo­zási terv tulajdonképeni keretén kívül álló s a rekonstrukció fundamentális kérdéseit érintik, sőt megállapított, részben már munkába vett tervek megváltoztatását célozzák. Eszerint alig hissszük, hogy ma az idő és munkálatok előha­­ladottsága miatt általában igényt tarthatnának illetékes helyen való figyelembevételre, mert a rekonstrukc­onális munkálatok fennakadását ered­ményeznék, amennyiben érvényesítésük talán egy már teljesen elfogadott rendszer mellőzését igényelné. Az értekezlet azon aggodalma indo­kolt, hogy az újraépítési tervben, mely a bel­terület föltöltését mellőzi, nem található föl a teljes garancia a város megvédésére, mert a két körútnak védelmi célzata, mint az az expozéban kifejtetett, a körutak építési mé­reteiben épen nem nyer érvényesülést, másrész­ről maga a körtöltés, méreteinek csekélyebb arányai miatt szintén nem nyújt a városnak teljes biztonságot. Már­pedig Szeged rekonstruk­ciójának létfeltétele a vizár elleni teljes biztonság. Nem tartjuk kivihetetlennek a szabályo­zás , illetőleg a védgátépítés ke­retén belül az értekezlet által a város biztosítására vonatkozó azon óhajtást, hogy a külső körút, legalább 30 láb magasra építtessék, deni akarván őt, iparkodni fogok az én kedves Tartassy báró barátomnak kemény vádjára vá­laszolni Lebacsek barátocskámnak dongóbereki látogatásait illetőleg. Én már meg vagyok győ­ződve dongóbereki szándékai s óhajai felől, s ezekre nézve a jelen idők szerint csak egy cor­pus deliktivel akarok szolgálni az én nemes báró barátomnak. — Itt Máté ur megköszörülte a torkát s aztán folytató. — Ezt a kis dobozt, a mely itt az asztalon előttem fekszik, Lebacsek barátom a múlt őszszel küldötte hozzám, azon óhajtása írásos kijelentésével, miszerint annak tartalmát nemes családom azon tagjának adjam át, a kinek ez a tartalom legjobban fog tetsze­ni ; de iparkodjam azt bizonyos családtagnak minél inkább tetszetővé tenni. — Itt Máté úr mosolygott, Magdolna asszony pedig elpirult le­ányára tekintett. — Én erről a dobozról és tar­talmáról mindeddig senkinek sem szóltam. De ime, most fölnyitom és — tessék látni . . . Tartassy báró még azon élcelődött, hogy bizony már csak ő is szemügyre veszi azt a valamit, hátha, mint aféle hatvanas agglegény­nek, talán még neki való is akad benne. A doboz végre felnyilt s kicsiny üregében egyszerre tizenhat szem sugarai centralizálódtak. Néhány pillanat múlva az Íródeák éles tekinte­tet vetett a báró arcára s ez viszont kereszt­fiáéra. Még egy titokteljes kérdő tekintet s Jenő kigyult arccal markolta ki a doboz tartalmát. — Anyám gyűrűje! ügy van, anyám elra­bolt gyűrűje ! — kiáltá fölindulva s forró csó­kot nyomott az igaz gyöngyre, melyet a kereszt smaragdjai verének körül Ilonka szemeiben köny ragyogott, s benne a szeretet és öröm, a gúny és gyűlölet egymás mellett foglalónak helyet. És képződött egy óriási kérdőjel, a­mely­nek hamarjában nem akadt megfejtője. Végre is megfejtette a kérdést Tarjassy báró úgy, a mint az már az öreg tölgy alatt egyszer megfejtve volt. És Tülök Jónás ez idő­től kezdve nem bá­torkodott többé lelkesült toasztot mondani Le­bacsek Szeverre. (Folyt. köv.)

Next