Szegedi Híradó, 1881. július-december (23. évfolyam, 147-298. szám)

1881-10-25 / 243. szám

harmadik egyetem állíttassák ; a harmadik egye­tem szükségességét mindenki beismeri, aki a ha­zai tudományosság föl­virágzását komolyan óhaj­tj­a. Két kérdés merül föl ezzel kapcsolatban , hogy mikor és hol állíttassák föl a harmadik egyetem. Az időre nézve még ma nem lehet biztosan tájékoztatót mondani ; lehet, hogy 1 év, lehet, hogy 2 év kell az egyetem létesíté­séhez. Erre nézve legtöbb függ a pénzügyi helyzettől, mert ily intézmény szervezete igen nagy költséget igényel s eszerint a fölállítás idejére nézve a pénzügyi szempont fog legin­kább határozni. Ami pedig azon kérdést illeti, hogy h­o­l állíttassák föl a harmadik egyetem, a miniszter kijelenti, hogy azt minden sympa­­thia és antipathia nélkül kívánja tárgyalni. Meglátogatta Pozsonyt oly célból, hogy meggyőződjék, mennyire vannak ott meg az előföltételek és Pozsonyban elfogulatlan objek­tivitással tárgyalta ezt a kérdést. Most Sze­gedre jött ugyanazon célból. Midőn átveszi az előre összeállított adatgyűjteményt, részéről óhajtja, hogy az adatok Szeged előnyére szol­gáljanak. Ezután a miniszter meleg hangon kijelenti, hogy ő Szeged iránt baráti érzülettel viseltetik. Ennek bizonyságául utal azon tevékenységére, melyet az alföld-fiumei vasút létesítésénél ki­fejtett. Egyébiránt van Szegednek egy lelkes barátja és pártfogója, Tisza Lajos királyi biztos (Lelkes éljenzés), ki Szeged mellett ki­fejtett buzgalmáért megérdemelné, hogy a sze­gediek emléket emelnének neki. (Hosszas, za­jos éljenzés.) A királyi biztosra hivatkozik, ki legilleté­kesebb tanúságot tehet arról, hogy a közokta­tásügyi miniszter valóban barátja Szegednek , mert bármely előterjesztést tett a miniszter­­tanácsban Szeged rekonstrukciója érdekében : a közoktatásügyminiszter mindig támogatta Sze­gedet. (Zajos éljenzés). Végül Trefort miniszter úr a sértett hazafias érzület indignációjával reflektált azon otromba vádak egyikére, melyet bizonyos ol­dalról az egyetem ügyében fölhoztak és kije­lenté, hogy annyi elégtétellel tartozik önmaga iránt, hogy visszautasítsa azon gyanúsítást mintha a harmadik egyetem fölállításával ger­­manizálási szándék volna összekötve. Ilyen vád fölvetésére még a részakaratnál is több kell, csak a butaság vetemedhetik ilyesmire. Csu­­dálja, hogy hogyan hozhatnak föl ily gyanúsí­tást azon kormány ellen, mely a magyarság érdekében oly sokat tett. Trefort kijelentéseit éljenzéssel fogad­ták a jelenvoltak. Ezután az adatgyűjtemény átnyujtatott a miniszternek s egy-egy példány­ban átnyújtották azt a királyi biztosnak és a szaktudósoknak. A miniszter kívánatéra Vass Pál fölolvasta az adatgyűjteményt, melyet mai és holnapi lapunkban egész terjedelmében köz­lünk. A miniszter és a szaktudósok nagy ér­dekkel és figyelemmel kísérték a munkálat tartalmát. A miniszter úr kijelente, hogy az adat­gyűjtemény igen érdekes és tanulságos és bő tájékoztatásul fog szolgálni a kérdés megoldá­sára ; örömét fejezte ki afölött, hogy e gyűjte­ményből Szeged áldozatkészsége oly szépen tükröződik ki. ígéri, hogy az adatokat bővebb tanulmány tárgyává teszi. Ezzel az értekezlet befejeztetett s a mi­niszter és kísérete a reáliskolai épület és köz­kórház megszemlélésére mentek, mint a mely két épület első­sorban kijelölve van az egye­tem elhelyezésére s ezen épületek állapota leg­kiválóbban érdekli az egyetem elhelyezésének kérdését. A miniszter úr az említett két épület meg­tekintése után, a királyi biztos úr kalauzolása mellett bejárta a várost és megszem­lélte a re­konstrukció előhaladását. Erről és a további mozzanatokról holnap bővebben írunk. (Vége köv.) TÁRCA. A kereskedő­ díszpajzsa. Teim­ic elbeszélése. Fordította : Hátság Porona. (Folytatás.) — Én édes anyjához megyek, Teréz. — Magam kívánok tőle többfélét megtudni. Biz­­zék ön a jó Istenben, a ki az emberek sorsát intézi ! Még egyszer megfogta kezemet. — Ha ön anyámhoz megy, kérje meg őt, hogy bocsásson meg nekem. Egy meggondolatlan szó volt, a­mit neki mondtam. Mondja ezt neki. Én mindent meg akarok tenni atyánk megmentésére. Egy nehéz sejtelem szállott meg. — Mit kellene anyjának megbocsátania? Mit mondhatott ön neki? — Midőn mr. Jones elment, midőn anyám atyámmal beszélt, anyám közlé velem, hogy atyámnak kötelezettsége van ezen ember iránt, a mit nem teljesíthet s a miért az amerikai a kezemet kívánja. Ijedtség és borzalom szállotta meg ekkor egész lényemet. — „Anyám, ez lehetetlen! — így kiáltok föl — ez ember soha nem lehet férjem!“ Ez meggondolatlan­ság volt tőlem. Hiszen mindent szívesen meg akarok tenni jó atyánkért. Mondja meg ezt anyámnak. Oh, ha én tudnám, hol van atyám, magam sietnék hozzá azonnal és elmondanám neki, hogy kész vagyok az amerikai nejévé lenni! — Derék gyermek! Igen, te gyermekeinek gyöngye vagy ! — Szegény, szegény gyermek! -- tevém hozzá csaknem hangosan. Szeged állandó színháza és színészete. (Folyt.) A jobb szinházi évszak idejében, a cél­szerűen épített és Szeged lakosságának igé­nyeihez, gyakorlatiasan beosztott tágas néző­téren szerezhető nagyobb bevételek folytán s a Pester Lloyd-féle segélylyel Szegeden szept. 1-től május végéig, tehát 9 hónapig lenne nyitva a színház, azaz kilenc hónapig tartat­hatnának benne előadások. Június, július két hava teljes szünet­idő volna, melyet a sze­mélyzet élvezne, avagy vendégjátékokra hasz­nálna, melyből az sem volna kizárandó, ha a személyzet e két hó alatt —a­­mint a nemzeti színház tagjai is tették — egész testületileg, vagy csak részben csoportosulva akarna kirán­dulásokat tenni, de természetesen a saját rizi­kójukra, a saját felelősségükre, melyhez az állandó színház vezetése semmineműképen nem konferálna. Augusztus 1-sejétől a próbák, előkészületek, gyakorlatok folynának a téli évadra és ekkor már minden tagnak otthon kellene lennie, mintha csak előadások tartatnának. A pontos gyakorlatok, előkészületek között aug. hó 20-án, István király nemzeti ünnepén, mindenkor díszelőadás tartatnék, az alkalom­szerű Dobsa I. István király históriai drámá­jával. Ezután az egy díszelőadás után szept. hó 1-ső napjáig minden este próbaelőadások tar­tatnának zárt ajtóknál, de egészen úgy, mint a közönség előtt lefolyni szokott bementi-díjas előadások lenni szoktak:­­ kosztümökben, maszkírozással és minden kellékkel. E próba­előadások azokból a művekből tartatnának, melyek az első hónap műsorának nehezebb és kiválóbb színdarabjai, melyeknek előadásai alatt azután könnyedén és folytonossággal me­gint a következő hónapra készülne előre a sze­mélyzet s így tovább, l­épésről-lépésre, fokoza­tos rendben, tervszerű beosztással, elegendő idő, alkalom és mód lenne jól, művészi en­­semble-val úgy elkészülni a műsorokra, hogy a kapkodás, a hevenyésző játék végkép ki lenne zárva és az előadások minden erőltetés nélkül művészi magaslatra emelked­­n­é­n­e­k. Az aug. hó 1-től kezdődő gyakorlatok oly erkölcsi befektetések lennének, a­melyek anya­gilag busásan kifizetnék magukat és hamatosan behajtanák az egész három havi szünidő alatt fizetett gázsikat, mert az ebből eredő művé­sziesebb előadások okvetlenül nagyobb bevéte­leket eredményeznének. Nemcsak a bérletek rúgnának nagyobb összegre, hanem a napi bevételek is és nemcsak egyes napokon lenne teli színház a saisonban, hanem többször, mert a közönségesnél sokkal jobb előadások, az elő­készületek folytán nyugodtan és biztosan esz­az anyjához siettem. Halotthalvány arccal szaladt az elém. Sírni nem volt képes , a leg­iszonyúbb benső aggály visszatartó könyeit. — Száraz, meleg szemeivel rám meredt, mintha arcomban életet vagy halált keresett volna. — Meggyilkolták ? — kiáltó. Nem hallgathattam el előtte a valót. — Minden jelenség erőszakos halálra mutat. — És ki a gyilkos? Oh, semmit se titkol­jon el előttem ! Ne kínozzon, kérem, bizonyta­lansággal és ne támaszszon bennem üres re­ményeket. — A tettes még nincs kipuhatolva. — A kötéltáncos nem az ? — Én nem tartom őt annak. — Akkor ő, csak ő . .. ! — Asszonyom ! — kiáltám eliszonyodva. — Képes ön maga . . . ? Nem, nem! Kit tart ön, kit tarthat a gyilkosnak ? — Oh Istenem ! ha ön az én szegény, szerencsétlen férjemet látta volna ! Kézen fogtam és a pamlaghoz vezettem. — Üljünk le asszonyom, hogy a legfon­tosabb s egyszersmind a legiszonyúbb dologról, a­mennyire lehetséges, azzal a nyugalommal beszéljünk, a­mit annak meghányása mindket­tőnktől kíván. Még nincs bizonyíték, az ön férjének nevét még nem ejtette ki senki. A gyilkosság esete azonban megvan. A bűntény minden valószínűség szerint a park hídján követtett el. Az amerikai a hídról vettetett a vízbe, a­melyben halálát lelte. Többet eddig kitudnom nem lehetett. Közöljön ön velem mindent, a­mit tud és nekem még teljesen el nem mondott, így talán a tettes első nyomára találunk és ám vezessen azután oda, a­hová a sors szerint vezetnie kell. — Összeszedte magát. — Én ma éjjel nem mondtam el önnek mindent — szólt a báróné. — Sejtettem. Önnek titkai voltak, miket a legnagyobb szükség nélkül előttem föl nem fedezhetett, közölhető művészies ensemble, nagy vonzóerőt gyakorolnának a közönségre. De különben is, mióta az iskolák szept. hó elején már megnyittatnak, az eddig szokat­lan szept. havi színházi évad is más szempont alá esik, mint ezelőtt. Az ifjúság szüleivel, ro­konaival megy az iskolák székhelyére s néhány napig, a tanulók elhelyezkedéséig, ezek is a székvárosban időzvén, a szept. havi előadások látogatásához és bevételeihez nagyban kontri­­buálnának. Szegeden a szept. hó már azért sem lenne meddő, mert itt nincsenek szőlőhegyek, nem eshetnek nagyobb és oly mérvű szüretek, a­melyek két-három hétig is elvonják a színház­tól a közönséget. A krumpliszüret pedig, mint a Szepességen, ismeretlen valami, minthogy Szegednek nem gazdasági cikke a burgonya­termelés. A fölséges paprikaszüret meg, azt hiszem, nem von el a színháztól valami nagy kontingent; ezt Kilényi — a­ki hajdanában gyakran megfordult Szegeden is — sem írta föl a magyar színészet 77 csapásai közé. Szeged állandó színházánál és állandósított színészeténél tehát nem lehet félni a szeptem­ber havi szokatlan időszaktól, annál inkább nem, mivel egyeteme is lesz; mert hogy az állam Szegednek ne adjon egyetemet, az képtelenség, több az, élő csapás lenne a ma­gyar faj ellen és oly politikai abszurdum, a­mit helyesen számító és nemzeti politikát kö­vető magyar kormány el nem követhet. Szegeden a tudományok egyeteme és mű­vészete egy jelentőségű a magyar faj spe­ciális szellemi erősödésének, nemzeti jellegű mívelődésének; erős védbástyája, vára nem­zetiségünknek, terjesztője a magyarosodásnak, mely a szomszéd legveszélyesebb dél­szláv elemet és a bánsági svábo­kat meg a pánszlávizmus felé hajlani kezdő bunyevácokat meg fogja hódítani s mint valami kohóban magyarrá olvasztani. A helyes munkabeosztással a szegedi ál­landó színházban a művészi tökélyre kell és lehet törekedni, ámde művészi tökély a szín­padon csak ott és akkor lehet, a­hol, mint a franciáknál, vagy hajdan a budai népszínház­nál is, egy egy mű egymásután sokszor elő­­adatik s a személyzet teljesen bele­törte magát a színdarab szerepeibe és már egészen vérébe ment át. Könnyű ezeknek, ép úgy, mint a papoknak, a kik örökké egyet csinálván, egyet adván elő a nézők­ és hívőknek, a folytonos gyakorlat folytán is előadásuk művészi töké­­lyűvé válik. Ha nem is érhetik el egészen a vidéki színpadok, de helyes munkabeosztással és a föntirt aug. havi gyakorlatokkal nagyon meg­közelíthetik a művészi tökélyt és pedig Sze­geden leginkább, mint a­hol nagy tö­megű s színházat kedvelő tiszta magyar ajkú lakosság van. A helyes, praktikus munkabeosztás mint minden téren, minden szakban alapja a si­kernek, úgy s talán még inkább az a szin­­művészetnél. — Férjem becsületét illette. Bocsásson meg. — Ön úgy tett, a mint tennie kellett. — Mondhatom önnek, hogy férje becsülete megvan mentve. Ő mégis újból elhalványult. — Hogyan? — kiálta iszonyú sejtelemmel. — Senki sem mondhatja többé Holberget csalónak, hamisítónak; kezemben vannak a bizonyítékok. — Mondható Isten! És ő most gyilkos! Egy iszonyú, szívszaggató fölkiáltás volt ez. A bárónő csak hosszú idő múlva tért ma­gához. Ezután közlöm vele azon papirosok tartalmát, melyeket a rendőrigazgató küldött s a melyeket én a meghaltnál találtam. Eléje tettem azokat , értesítem őt a személyre vonat­kozó kutatásaimról. Végre hozzá tettem to­vábbi következtetéseimet. — Ön jól következtetett — mondá — férjem könyveire vonatkozólag is. — Miután Frank, az ő előbbi társa a társasági szerződést fölbontotta és osztályrészét megkapta, férjem nagyon szivére vette azt a gondatlanságát, hogy az üzlet lezárásáról álkimutatást adott. Ő tehát visszakövetelte azt Franktól. Ez nem felelt. Férjem maga Amerikába utazott; a do­log elég fontos volt reá nézve , becsülete volt a játékban. Frank kigúnyolta őt és férjem csak akkor kezdte megismerni a csalót, a­ki oly sokáig képes volt gaz voltát előtte elrejteni, miután egyszersmind férjem tisztelt nevével is üzérkedett. Ő fenyegette férjemet, hogy ha neki tovább alkalmatlankodik, mint csalót elfogatja azon hamis zárszámla alapján, a­mely csak csalási célból készülhetett. Ennek ellené­ben férjem Frank azon levelével volt bizto­sítva, a melyben az kérte őt egy ilyen kimu­tatás küldésére. De mily nagy volt az ijedt­sége, mikor a csalótól a vendéglőbe visszatért és ezt a levelet nem találta! Ő a levelet ma­gával vitte Amerikába, azon célból, hogy azt, ha Frank kívánja, a zárszámlával kicserélje. Míg ő Franknál volt, addig a levél más papi­rosokkal együtt a szobájából eltűnt. A tolvaj Nem az itt a fődolog, hogy, mint sok ren­dező hibásan cselekszi, örökös próbákat tart­son a személyzet a színpadon érdemetlenül, haszontalanul, recitálólag, csak úgy elmorzsolva és ledarálva a súgó után, a szerep betanulá­sára időt sem nyerve, — hanem hogy érdemes , hasznos próbák folyjanak, szereptudással és egyénitő­vonásokkal, mintha csak előadást tar­tanának. így törnék bele magukat a szere­pekbe, így tájékozhatnak a kettős és összes szerepeikben egymás játékáról, igy gyakorol­nák be magukat a helyzetek fokozatos föl- és leszállásában, az egymástól átvett hangok egyenletes folytatásába és a lelki állapotoknak egymásból folyó sima tükröztetésébe és igy kerülhetnek el a vidéki szinpadok amaz örökké egyen­letlen, ugrándozó, hirtelen föl- és leszálló darabos előadásai modorát, a­mely olyan bár­­dolatlan, mint a szögletes, durva kő, vagy az ág-bogas fatörzsek és medvebocs. Ezek a helyes munkabeosztással haszno­san megtartott komoly próbák folytán mind elenyésznének, kisimíttatnának, ha, mint kell is, mindenki hozzá­lát a munkához és a gya­korlatokat annak veszi, a­minek kell: előké­szítő munkálkodásnak az előadásra, melyet a közönségnek és úgy áruba bocsát, mint pl. az iparos az ő készítményét, mint a festő, a szob­rász, sat. az ő remekjeit! (Folyt, kör.) Az első csapás! (..) Az új országgyűlés legelső szavazási ténye után a szélsőbal főorgánuma tiltakozik a 90 szavazatnyi többség ellen, de még az el­len is, hogy valaki el merje hinni, miszerint a kormánypárt felirata 90 szavazatnyi többség­gel ment keresztül. Ennek is csak nálunk lehet megtörténni! Szilágyi Dezső azt mondja Tiszának: Hagyja el már helyét, akár van többsége, akár nincs, és ne várakoztassa őket, már t. i. Szi­­lágyiékat oly sokáig, az „Egyetértés“ meg tiltakozik a 90 szavazatnyi többség ellen. Na­gyon naiv ez, tisztelt uraim, és kimondhatlanul kedélyes. — Játszó gyermekek nem viselhetik magukat kedélyesebben. — Mikor a birkózás­ban földhöz vágatnak, az üldözésben jól el­vezetnek , akkor hozzáfognak a síráshoz. — Az „Egyetértés“ ököllel törüli a szemét és föl­­­pityereg, hogy ő megmondja a tanító úrnak : ne engedje, hogy Tisza Kálmus elnyerje min­den gombját. Szilágyi Dezső hogy ki nem mondja : ő no­ha mindig Tisza Káin kezd a dolog­múl? A múlt országgyi­mánynak egy esetben­­ volt. Az egész ellenzéki ujj kiáltott és megengedték Tiszáim, seregével együtt sértetlenül hagyja el, sőt Ti­szának magának még azt is megengedték, hogy a szent István-rend nagykeresztjét magával vigye. Mikor pedig látták, hogy Tisza azért csak nem kapitulál és ők hiába vártak két huszonnégy óráig, — hát az elkeseredés nagy lett bennök. A kilenc szavazatnyi csekély több­­ségből oly borzasztó lármát csaptak, hogy­a álkulcscsal jutott szobájába. Egy gyanús fiatal­embert láttak ez időben a házban bujkálni. A Frank fiához hasonló korú volt. Férjem most tisztán látta, hogy mily kezekbe jutott. Visza­­utazott Németországba. Csak egy gondolata volt, hogy a kétszeres csalás gyanújától magát Frank és ennek hitelezői ellen oltalmazza. — Aggodalmai közt — ön akkor még nem volt itt, más barátja meg, a­kiben bízhatott volna, nem volt — arra a gondolatra jött, hogy könyveibe hamis bevezetéseket tegyen. —­ Ez mindkettőnkre később súlyos csapásként nehe­zedett, annyira, hogy még önbe sem helyez­hettük teljes bizalmunkat. — Most megvan ön előtt oldva a rejtély , hogyan kerülhe­tett ama levél vissza Frank kezébe. — És ezzel a becstelen igényekkel, fél vagyonúnkat, sőt többet, gyermekünket követelve jött ide, mint mi véltük, a csaló fia, maga is egy kö­zönséges, merész csaló és, mint most halljuk, egy közönséges gyilkos. Hetekig tanulmányozta itt a talajt, a személyeket, a viszonyokat, félig elrejte és félig föismerteté magát, fenyegetőd­­zött, majd ismét hízelkedett; naponként le­begtető fejünk fölött a halálos, a becsületet is megsemmisítő kardot, mázsányi súlyt gördített reánk ; elvette férjem lelki erejét és bátorságát, hogy azután egyszerre egy hatalmas csapással megsemmisítsen bennünket s a maga részére mindent megnyerjen. Tegnap intézte ezt a csa­pást. — Oh ! barátom, én nem mondtam ön­nek mindent. Az iszonyú nyomás, az iszonyú aggodalom súlya alatt nem tehettem. Férjem nem hagyott bizonytalanságban. Közölte velem az amerikaival való beszélgetését, — engedje, hogy még így nevezzem őt. Ez az ember fér­jemet a leghidegebb gúnynyal, a legszemtele­­nebbül csalónak, kétszeres csalónak nevezte és követelte tőle, hogy az atyjától és annak hitele­zőitől elrablott vagyont adja ki. Férjem, midőn az első ijedtségből magá­hoz tért, ajtót mutatott neki. Az amerikai nevetett. (Folytatása következik.)

Next