Szegedi Híradó, 1881. július-december (23. évfolyam, 147-298. szám)
1881-10-30 / 248. szám
Huszonharmadik évfolyam 1881. 248-ik szám. Vasárnap, október 30-án. Megjelen: az ünnep utáni napokat kitéve mindennap. Előfizetési föltételek: Siegden házhozhordással és vidékre postán . Egész évre . . . 15 frtekr. Félévre .... 7 , 50 , Évnegyedre . . 8 , 75 , Egy hóra . . ..,75 , Eifizetések legcélszerűbben postautalvány utján eszközölhetők.Szegedi Qirad POLITIKAI És VEGYESTARTALMU NAHAP. Szerkesztőségi iroda: hol e lap szellemi részét illetű ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes issá,m. Ára, © Ixx. Kiadóhivo Burger tiusztáv könyv- és kűnyomdája, k az előfizetési pénzek és hirdet Hirdetések dijai: ithasábos petitsor vagy annak írt egyszeri hirdetésnél 6 kr. lennél 5 kr., többszörinél 4 krinden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő, zonyitékul kívánandó lapok és yugtabélyeg külön fizetendők. „Nyilttérben a négyhasábos petitsor iktatási dija főirdetések fölvétetnek a főváros a külföldi nagyobb hirdetésirodákban is. vltötészete, papirraktára, ho van küldendők. Budapest, okt. 28. 1881. n. A közös ügyeket tárgyaló magyar és osztrák bizottságok összeültek — az idén Bécsben — s a vörös könyv, mely a legközelebb múlt politikai eseményekeit tárgyaló diplomáciai okmányokat foglalja magában, kiosztatott. S ma már az összes lapok — mirabile dictu! még az ellenzékiek is — dicséretekkel halmozzák el a nemrég meghalt külügyminisztert, mert okmányaiban mély alkotmányos érzület s a népakarat iránt tisztelet s a közvélemény óhajtásának tekintetbevétele praegnanter nyilatkozik. A „Pesti Napló“, amely nagy virtuozitást tanúsít mindig a monarchia és az ország hatalomkezelői érdemeinek elhallgatásában, azon kezdi a vörös könyvet ismertető cikkét, hogy „a vörös könyv babérkoszorú Haymerle sírjára“; dicséri határozottságát a fölfogásban és következetességét saját politikájának megtartásában ; dicsérőleg ismeri el, hogy Haymerle elsősorban Törökország és a status quo barátja volt; óhajtotta a török birodalom fönnmaradását és megszilárdulását, azontúl Görögország erősbödését és békés fejlődését, s nagy magasztalással emeli ki Haymerlenek azon indokolását, melylyel az angol kormány törökellenes akcióra Barkala sürgetését elutasította s a mely indokolás igy hangzik : „úgy a monachia helyzete, mint a közvélemény határozott iránya tiltják, hogy más, mint Ausztria- Magyarország közvetlenül fenyegetett érdekeiért oly lépés tétessék, a mely közvetlenül vagy következményeiben nyilt vagy tényleges hadi állapotra vezetne“. — Dicséri, hogy nem táplált további okkupácionális szándékokat, s elismeri, hogy ez a politika Magyarország érdekeivel és óhajtásaival találkozik. Hát a „Magyaroszág“, ez a minden hatalmon levőnek profeszszionális és kenyéririgy ellensége ? Dicséri a „posthumus“ művet, mely „a szerző halála után adatik elő“ ; említi az ezen mű által keltett örömet és megnyugvást s állítja, hogy Haymerlenek a diplomáciai okmányaiból kitetsző politikája az ő politikája is ; dicséri őt, mint aki nem volt marionette, hanem önálló gondolkozást és határozott irányú államférfiú. Nos, ez az általános elismerés igen szép , ami fő, megérdemlett. Haymerle alkotmányos miniszter és lelkiismeretes munkás volt a monarchia szolgálatában. S nem csak az alkotmány iránt való formális tekintet szól Haymerle jegyzékeiből. A vörös könyv okmányai oly politikáról tanuskodnak, mely a szerződések, a népjog tiszteletét és az alkotmányosságot mélyebbre ható szempontból fogja föl, oly politikáról, a mely előtt mint cél mindenkor a nemzet jóléte lebeg s a mely annak leghathatósabb tényezőjeképen a külbékét, evvel kapcsolatban az egyetértést a nagyhatalmakkal igyekszik fönntartani, és ezt oly után éri el, amely sem a fönnálló szerződéseken, sem a népek jogain nem enged csorbát ejteni. S ezt még az ellenzéki lapok is elismerik. Sajnáljuk a derék Haymerle korai és hirtelen halálát, de ellenzéki lapjaink természetét ismerve, valóban azt hiszszük, hogy nagyon szükséges volt neki meghalnia, hogy ezek a lapok az ő érdemeit elismerjék, ezek a lapok, amelyek élő hatalmasnak nem érdemeit elismerni, hanem inkább babérjait tépegetni szokták. Most elismerik külügyeink vezetésének érdemes voltát. Most magasztalólag említik, hogy a török-montenegrói határvillongáskor, mely a nagyhatalmaknak közös hajóhadi tüntetéséhez vezetett, csak monarchiánk erélyes visszautasító magatartása akadályozta meg Törökország újólagos megtámadtatását. Most meleg dicséretekkel konstatálják, hogy a görög kérdés akuttá való válásánál s Anglia intervencionális törekvéseinél mily erélyesen megírta Haymerle az angol külügyérnek, hogy „a fenyegetés Törökország ellen már azért is veszélyes, mert oly eshetőséggel van összekötve, amelyben a katonai becsület tilthatja a viszszavonulást és mert az ilyen akcióba menni a kormánynak nem csak politikai meggyőződése, hanem a képviselőtestületeknek félremagyarázhatlanul kinyilatkoztatott akarata is tiltja, amit a kormánynak, mint alkotmányos kormánynak, tisztelnie kell.“ Most nagy tetszéssel hivatkoznak egyik jegyzékének azon mondására, hogy az európai koncert fönntartása fontos, de a cél nem az erőszakos rendszabályokra való kilátás által mozdíttatik elő. Annak „fő célja a háborús bonyodalmak elhárítása. Hivatását nem tölti be, ha ahelyett, hogy a világnak a biztonság érzetét megadná, erőszakra gondol, mely a közlekedésre s kereskedésre ugyanazon hatással van, mint a háborús állapot, s ezt megszülni alkalmas is“. Valóban, kétségtelennek tartjuk, hogy Haymerlenek meg kelle halnia, hogy az ellenzéki lapok feltétlen elismerését ily kifejezetten megkaphassa. Csak a meghalt államférfiu eme „posthumus“ műve ragadtathatta el őket s csak ez a körülmény feledtethető el velők, hogy midőn külügyi vezetésünk teljesen érdemes voltát elismerik, egyúttal épen ők maguk megcáfolják legnagyobb részét azon vádaknak is, amiket Tisza miniszterelnök ellen szórtak. Az tény, hogy Tisza miniszterelnök az őt megillető befolyást a külügyi vezetésre teljesen gyakorolta, s az is történelmi adat, hogy a kül- és belföld a monarchia külügyi akciójának fázisairól többnyire Tisza enunciációiból értesült, s az is tény, hogy az ellenzéki lapok Tiszát mint a monarchia kárhozatos, terjeszkedésre törekvő, a monarchiát elszlávosító külpolitika fő támogatóját ócsárolták. S íme, most elismerik, hogy a külpolitika konzervatív irányú, a béke, szabadság és igazság politikája volt, mely monarchiánk nagyhatalmi állását, befolyását és tekintélyét megerősítette. Elismerik persze, mert az elismerés koszorúját már bátran lehet adni az államférfiúnak : pozícióját annak már nem erősíti az, csak sírjára tehető le ! De feledték, hogy az elismerés bő része az élő hatalmon levő magyar államférfit is megilleti. Feledték, mert különben bizonynyal már eleve óvást tettek volna ellene, nehogy véletlenül igazságosnak tűnjenek föl az élő hatalmas iránt. No de vigasztal az, hogy amit ettől ők makacsul megtagadnak, azt csak pártszempontból tagadják meg s azt teljes mértékben meg fogja adni a pártatlan történelem. Schmelzgyakorlótéren, amelyhez hasonlót még a bécsiek sem láttak. Umberto bécsi látogatását — mint a külföldi lapokból látjuk — mindenütt kedvezően ítélik meg, csak az olasz Irredenta fészkelődik egy kissé. Nyilván, mert érzi, hogy ennek a látogatásnak az egyik következménye épen az lesz, hogy az olasz kormány ezután majd jobban a körmére fog nézni s esetleg becsületesen rákoppintani. — Az uj tartományok költségvetése. Szlávy közös pénzügyminiszternek a delegációkhoz benyújtott előterjesztése szerint az uj tartományok, Bosznia és a hercegség 1880-diki összes kiadásai 5.578,790, bevételei 5.591292 forintra rúgtak, úgy hogy 12,502 forint fölösleg maradt. Megjegyzendő azonban, hogy a katonai költségek itt nincsenek kimutatva és igy tényleg jelentékeny deficit fedezendő a közösügyi kiadások címén. Érdekes lesz fölemlíteni, hogy az 1879-ben megejtett népszámlálás szerint 1.158.440-re rúg az összes lakosság száma, ezek közt 448,613 mohamedán vallásu volt. — Az olasz király, ki harmadnapja tartózkodik nejével Bécsben, ott a legfényesebb fogadtatásban részesült s folyton nagy kitüntetésekben részesül. A többi közt oly nagyszerű katonai gyakorlat tartatott tiszteletére a Szerbia királysággá emelésének kérdése, a „Bph.“ szerint, előhaladott stádiumban van. Milan fejedelem e pillanatban hihetőleg biztos benne, hogy a királyi cím elfogadása sehol sem fog nehézségekkel találkozni, úgy, hogy az ügy, ha a szerb népképviselet legközelebb a román példát követné, hasonló lefolyást venne, mint ott. Ne bántsd a magyart! Fájdalom, nagyon is köztudomású dolog az, hogy szép hazánk tele van belső ellenségekkel, akik mérges kígyókként marják azt a keblet, amely őket táplálja. S nincs a világon olyan államalkotó nemzet, amely annyi türelmet tanúsítana az ön vérén táplált ellenségeivel szemben, mint a magyar , s ez az oka, hogy nincs is olyan ország a világon, a melynek államalkotó népét s annak törvényeit a tulajdon piacát oly vakmerően szidalmazhatnák s rágalmazhatnák, mint a hogy szidnak, ócsárolnak s rágalmaznak minket ama nyomorult páriák, akik hazánk áldott földjének kenyerén híznak, de idegen istent imádnak. Legalább eddig igy volt. De talán majd nem lesz igy ezután. A példaadás már megkezdődött: megkezdte a királyi főügyészség panaszára a fővárosi esküdtszék. Tegnapelőtt folyt le ott a magyar halásáról, a magyar nemzet elleni vakmerő támadásai és szemtelen rágalmairól hírhedté vált bácskai német lap, a „Báes-Bodrogher Presse* sajtópörének tárgyalása. Ez a mosdatlan szájú német zuglap tavaly, a fővárosi német színházasfaire alkalmából „In Ungarn“ felirattal egy olyan cikket hozott, amely — miként a közvádló magát kifejezte—félreismerhetlenül arra volt irányozva, hogy a magyar nemzet jellemét, törvényét, alkotmányát, intézményeit s állami aspirációit a német nemzetiség előtt gyűlöletessé tegye. — Nem akarjuk lapunk szűk terét a cikkből való idézetekkel elfoglalni, tehát csak általánosságban annyit említünk meg róla, hogy az elejétől végig hemzseg a leggyűlöletesebb inszinuációk s a legvakmerőbb rágalmaktól a magyar ellen, becsmérli annak jellemét, törvényeit s az egészen oly pöffeszkedő grosz-deutschi hencegés vonul végig, mely a pofont juttatja az ember eszébe, a melylyel a cikk szerzőjét szeretné fölkenni. Az államhatalom sokat, nagyon sokat elnézett már nálunk, ezúttal — valahára — kijött a béketűréséből s a kir. főügyészség sajtóperbe fogta a nevezett lap szerkesztőjét, névszerint Fuchs Emil János nyomdász urama, aki is csütörtökön állott az esküdtszék elé számadás végett. A jeles fráter, nevéhez méltóan, mindenfelé kereste ugyan .. rókalyukat, hogy a büntetés alul kibújhasson, megpróbálta a szennyest egy külföldi német lapra (melyből a cikket átvette), majd a lapnak egy munkatársára akasztani, de hasztalan : az esküdtszék kimondta rá a bűnöst s a bíróság ennek alapján Fuchs róka urat 14 napi államfogságra s 100 frt pénzbírságra ítélte és az eljárási költségekben marasztalta. Most tehát ott a kótet a magyargyalázó németnek, ahol most már elmélkedhetik 14 napig a fölött a théma fölött is, hogy milyen barbár esküdtbírósága van ennek a csúf Magyarországnak. Mi pedig csak üdvözölni tudjuk az esküdtszéket, hogy példát statuált az ország kígyóinak, és a kir. ügyészséget, hogy vádjával erre módot nyújtott, így kell ezután is , mert a türelem, láttuk, mit sem használ, sőt csak vakmerőbbekké teszi a nemzetiségi izgatókat. Föl kell tehát lépni ellenök, annyiszor, amennyiszer, a törvény szigorával; így majd aztán megtanulják végre respektálni a költő Zrinyi mondását: Ne bántsd a magyart! Helybeli újdonságok. Szeged, 1881. október 28. — Az állami csendőrség fölszerelése már legközelebb kezdetét fogja venni. A jövő hó elején egy csendőrtiszt jön Szegedre, aki állandóan itt tartózkodik, hogy a városi hatósággal egy_______ ____|_-ik -csendőrparancsnokság számára küldendő szerelvények átvételéről. — Az ipartársulat holnap rendkívüli közgyűlést tart, mely alkalommal két fontos tárgy fog napirendre kerülni. Ezeket az előzetes választmányi ülés, melyről mai lapunkban említés létetett, előkészítette. Az egyik az ipartársulat által megindítandó iparlap ügye lesz. Erre nézve a választmányi ülésről hozott tudósításunk kiegészítésére megjegyezzük, hogy a választmány egészen előkészítette a lap ügyét. Egy lapbizottságot alakított, melynek föladata lesz a lap minden ügyeire fölügyelni s a financiális teendőket intézni. A lapbizottság 25 tagból áll és Banay Nándor az elnöke. — a holnapi közgyűlés másik fontos tárgya lesz az ipartársulat kebelében tervezett segély - egyesület létesítése. Ezen egyesület fölállítása már régóta képezi a napi kérdések tárgyát, de a kedvezőtlen időviszonyok eddig még nem engedték meg, hogy e tekintetben valami pozitív lépés tétessék. Most azonban már megérlelték a humán célú egyesület eszméjét a valósulásra, s az egyesület számára az alapszabályok is elkészíttettek. A holnapi közgyűlésben fognak bemutattatni. — Színházi hír. Szerdán, november 2-án, Temesváry Lajos jutalomjátékául Sardou hírneves színműve „A haza” kerül színre. Temesváry jeles színész, aki rövid itt működése alatt is ki tudta nyerni a közönség elismerését, amely bizonyára ezúttal sem fog elmaradni. Az előadás érdekességét nagyban fogja emelni az a körülmény, hogy ez alkalommal, Dolores szerepében, a jutalmazandó neje is föl fog lépni. Temesváryné a kolozsvári nemzeti színház kedvelt hősnője volt s ez a körülmény teljesen elég arra, hogy közönségünk érdeklődését fölkeltse, mert a kolozsvári közönség nagyon műértő s megtudja becsülni a jót. A főbb szerepek a következőleg vannak kiosztva: Dolores: Temesváryné, Carlo : Temesváry, Rispor gróf: Makó, Alba: Szeles. Az érdekes előadásra fölhívjuk a közönség figyelmét. — U tó á 11 i t ás. F. hó 31-én, hétfőn, d. e. 8 órakor a városi szék épület közgyűlési termében rendes havi utóállítás fog tartatni, amelyen a fősorozásról elmaradt helybeli és a környékbeli védköteleseket fogja az állandó sorozó bizottság megvizsgálni.