Szegedi Híradó, 1881. július-december (23. évfolyam, 147-298. szám)

1881-10-30 / 248. szám

Huszonharmadik évfolyam 1881. 248-ik szám. Vasárnap, október 30-án. Megjelen: az ünnep utáni napokat kitéve mindennap. Előfizetési föltételek: Sieg­den házhozhordással és vidékre postán . Egész évre . . . 15 frt­e­kr. Félévre .... 7 , 50 , Évnegyedre . . 8 , 75 , Egy hóra . . .­­.,75 , Eifizetések legcélszerűbben posta­utalvány utján eszközölhetők.Szegedi Qirad POLITIKAI És VEGYESTARTALMU NAH­AP. Szerkesztőségi iroda: hol e lap szellemi részét illetű ügyekben értekezhetni. Klauzál tér 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes issá,m. Ára, © Ixx.­­ Kiadóhivo Burger tiusztáv könyv- és kűnyomdája, k az előfizetési pénzek és hirdet Hirdetések dijai: ithasábos petitsor vagy annak í­rt egyszeri hirdetésnél 6 kr. lennél 5 kr., többszörinél 4 kr­inden beiktatásnál 30 kr. kincs­­tári illeték fizetendő, zonyitékul kívánandó lapok és yugtabélyeg külön fizetendők. „Nyilttér­­ben a négyhasábos petitsor iktatási dija fő­ir­­detések fölvétetnek a főváros a külföldi nagyobb hirdetés­irodákban is. vltötészete, papirraktára, ho va­n küldendők. Budapest, okt. 28. 1881. n­. A közös ügyeket tárgyaló ma­gyar és osztrák bizottságok összeültek — az idén Bécsben — s a vörös könyv, mely a legközelebb múlt po­litikai eseményekeit tárgyaló diplomáciai okmányokat foglalja magában, kiosztatott. S ma már az összes lapok — mi­­rabile dictu! még az ellenzékiek is — dicséretekkel halmozzák el a nemrég meghalt külügyminisztert, mert okmá­nyaiban mély alkotmányos érzület s a népakarat iránt tisztelet s a közvéle­mény óhajtásának tekintetbevétele praeg­­nanter nyilatkozik. A „Pesti Napló“, a­mely nagy virtuozitást tanúsít mindig a monarchia és az ország hatalomkeze­­lői érdemeinek elhallgatásában, azon kezdi a vörös könyvet ismertető cikkét, hogy „a vörös könyv babérkoszorú Hay­­merle sírjára“; dicséri határozottságát a fölfogásban és következetességét saját politikájának megtartásában ; dicsérőleg ismeri el, hogy Haymerle első­sorban Törökország és a status quo barátja volt; óhajtotta a török birodalom fönnmara­dását és megszilárdulását, azontúl Gö­rögország erősbödését és békés fejlődé­sét, s nagy magasztalással emeli ki Hay­­merlenek azon indokolását, melylyel az angol kormány törökellenes akcióra Bar­kala sürgetését elutasította s a mely in­dokolás igy hangzik : „úgy a monachia helyzete, mint a közvélemény határozott iránya tiltják, hogy más, mint Ausztria- Magyarország közvetlenül fenyegetett érdekeiért oly lépés tétessék, a mely közvetlenül vagy következményeiben nyilt vagy tényleges hadi állapotra ve­zetne“. — Dicséri, hogy nem táplált további okkupácionális szándékokat, s elismeri, hogy ez a politika Magyaror­szág érdekeivel és óhajtásaival talál­kozik. Hát a „M­agyarosz­ág“, ez a minden hatalmon levőnek profeszszioná­­lis és kenyéririgy ellensége ? Dicséri a „posthumus“ művet, mely „a szerző ha­lála után adatik elő“ ; említi az ezen mű által keltett örömet és megnyugvást s állítja, hogy Haymerlenek a diplomá­ciai okmányaiból kitetsző politikája az ő politikája is ; dicséri őt, mint a­ki nem volt marionette, hanem önálló gon­dolkozást­ és határozott irányú állam­­férfiú. Nos, ez az általános elismerés igen szép , a­mi fő, megérdemlett. Haymerle alkotmányos miniszter és lelkiismeretes munkás volt a monarchia szolgálatában. S nem csak az alkotmány iránt való formális tekintet szól Haymerle jegyzé­keiből. A vörös könyv okmányai oly politikáról tanus­kodnak, mely a szerző­dések, a népjog tiszteletét és az alkot­mányosságot mélyebbre ható szempont­ból fogja föl, oly politikáról, a mely előtt mint cél mindenkor a nemzet jó­léte lebeg s a mely annak leghatható­­sabb tény­ezőjeképen a külbékét, evvel kapcsolatban az egyetértést a nagyha­talmakkal igyekszik fönntartani, és ezt oly után éri el, a­mely sem a fönnálló szerződéseken, sem a népek jogain nem enged csorbát ejteni. S ezt még az ellenzéki lapok is elismerik. Sajnáljuk a derék Haymerle korai és hirtelen halálát, de ellenzéki lapjaink természetét ismerve, valóban azt hiszszük, hogy nagyon szüksége­s volt neki meghalnia, hogy ezek a lapok az ő érdemeit elismerjék, ezek a lapok, a­me­lyek élő hatalmasnak nem érdemeit el­ismerni, hanem inkább babérjait tépe­­getni szokták. Most elismerik külügyeink vezeté­sének érdemes voltát. Most magasztaló­­lag említik, hogy a török-montenegrói határvillongáskor, mely a nagyhatalmak­nak közös hajóhadi tüntetéséhez veze­tett, csak monarchiánk erélyes visszauta­sító magatartása akadályozta meg Török­ország újólagos megtámadtatását. Most meleg dicséretekkel konstatálják, hogy a görög­ kérdés akuttá való válásánál s Anglia intervencionális törekvéseinél mily erélyesen megírta Haymerle az angol külügyérnek, hogy „a fenyegetés Török­ország ellen már azért is veszélyes, mert oly eshetőséggel van összekötve, a­mely­ben a­ katonai becsület tilthatja a visz­­szavonulást és mert az ilyen akcióba menni a kormánynak nem csak politi­kai meggyőződése, hanem a képviselő­­testületeknek félremagyarázhatlanul ki­nyilatkoztatott akarata is tiltja, a­mit a kormánynak, mint alkotmányos kormány­nak, tisztelnie kell.“ Most nagy tetszés­sel hivatkoznak egyik jegyzékének azon mondására, hogy az európai koncert fönntartása fontos, de a cél nem az erő­szakos rendszabályokra való kilátás által mozdíttatik elő. Annak „fő célja a hábo­rús bonyodalmak elhárítása. Hivatását nem tölti be, ha a­helyett, hogy a vi­lágnak a biztonság érzetét megadná, erőszakra gondol, mely a közlekedésre s kereskedésre ugyanazon hatással van, mint a háborús állapot, s ezt megszülni alkalmas is“. Valóban, kétségtelennek tartjuk, hogy Haymerlenek meg kelle halnia, hogy az ellenzéki lapok feltét­len el­ismerését ily kifejezetten megkaphassa. Csak a meghalt államférfiu eme „post­­humus“ műve ragadtathatta el őket s csak ez a körülmény feledtethető el velők, hogy­­ midőn külügyi vezeté­sünk teljesen érdemes vol­tát elismerik, egyúttal épen ők maguk megcáfolják legna­gyobb részét azon vádaknak is, a­miket Tisza miniszter­elnök ellen szórtak. Az tény, hogy T­i­s­z­a miniszterelnök az őt meg­illető befolyást a külügyi vezetésre teljesen gyakorolta, s az is történelmi adat, hogy a kül- és belföld a monarchia külügyi akciójának fázisairól többnyire Tisza enunciációiból értesült, s az is tény, hogy az ellenzéki lapok Tiszát mint a monarchia kárhozatos, terjeszke­désre törekvő, a monarchiát elszlávo­­sító külpolitika fő támogatóját ócsá­rolták. S íme, most elismerik, hogy a kül­politika konzervatív irányú, a béke, sza­badság és igazság politikája volt, mely monarchiánk nagyhatalmi állását, befo­lyását és tekintélyét megerősítette. El­ismerik persze, mert az elismerés koszo­rúját már bátran lehet adni az állam­­férfiúnak : pozícióját annak már nem erősíti az, csak sírjára tehető le ! De feledték, hogy az elismerés bő része az élő­­ hatalmon levő magyar államférfit is megilleti. Feledték, mert különben bizonynyal már eleve óvást tettek volna ellene, nehogy véletlenül igazságosnak tűnjenek föl az élő hatalmas iránt. No de vigasztal az, hogy a­mit ettől ők makacsul megtagadnak, azt csak párt­szempontból tagadják meg s azt teljes mértékben meg fogja adni a pártatlan történelem. Schmelz­­gyakorló­téren, a­melyhez hasonlót még a bécsiek sem láttak. Umberto bécsi látogatását — mint a kül­földi lapokból látjuk — mindenütt kedvezően ítélik meg, csak az olasz Irredenta fészke­­lődik egy kissé. Nyilván, mert érzi, hogy ennek a látoga­tásnak az egyik következménye épen az lesz, hogy az olasz kormány ezután majd jobban a körmére fog nézni s esetleg becsületesen rá­koppintani. — Az uj tartományok költség­­vetése. Szlávy közös pénzügyminiszternek a delegációkhoz benyújtott előterjesztése szerint az uj tartományok, Bosznia és a hercegség 1880-diki összes kiadásai 5.578,790, bevételei 5.591292 forintra rúgtak, úgy hogy 12,502 forint fölösleg maradt. Megjegyzendő azonban, hogy a katonai költségek itt nincsenek kimutatva és igy tény­leg jelentékeny deficit fedezendő a közösügyi kiadások címén. Érdekes lesz fölemlíteni, hogy az 1879-ben megejtett népszámlálás szerint 1.158.440-re rúg az összes lakosság száma, ezek közt 448,613 mohamedán vallásu volt. — A­z olasz király, ki harmadnapja tartózkodik nejével Bécsben, ott a legfényesebb fogadtatásban részesült s folyton nagy kitün­tetésekben részesül. A többi közt oly nagy­szerű katonai gyakorlat tartatott tiszteletére a­­ Szerbia királysággá emelésé­nek kérdése, a „Bph.“ szerint, előhaladott stá­diumban van. Milan fejedelem e pillanatban hihetőleg biztos benne, hogy a királyi cím elfogadása sehol sem fog nehézségekkel talál­kozni, úgy, hogy az ügy, ha a szerb népkép­viselet legközelebb a román példát követné, hasonló lefolyást venne, mint ott. Ne bántsd a magyart! Fájdalom, nagyon is köztudomású dolog az, hogy szép hazánk tele van belső ellensé­gekkel, a­kik mérges kígyókként marják azt a keblet, a­mely őket táplálja. S nincs a vilá­gon olyan államalkotó nemzet, a­mely annyi türelmet tanúsítana az ön vérén táplált ellensé­geivel szemben, mint a magyar , s ez az oka, hogy nincs is olyan ország a világon, a mely­nek államalkotó népét s annak törvényeit a tulajdon piacát oly vakmerően szidalmazhatnák s rágalmazhatnák, mint a hogy szidnak, ócsárol­nak s rágalmaznak minket ama nyomorult pár­iák, a­kik hazánk áldott földjének kenyerén híznak, de idegen istent imádnak. Legalább eddig igy volt. De talán majd nem lesz igy ezután. A példaadás már meg­kezdődött: megkezdte a királyi főügyészség panaszára a fővárosi esküdtszék. Tegnapelőtt folyt le ott a magyar halásáról, a magyar nemzet elleni vakmerő támadásai­ és szemtelen rágalmairól hírhedté vált bácskai német lap, a „Báes-Bodrogher Presse* sajtópörének tárgyalása. Ez a mosdatlan szájú német zuglap tavaly, a fővárosi német színház­­asfaire alkalmából „In Ungarn“ felirattal egy olyan cikket hozott, a­mely — miként a köz­vádló magát kifejezte—félreismerhetlenül arra volt irányozva, hogy a magyar nemzet jelle­mét, törvényét, alkotmányát, intézményeit s állami aspirációit a német nemzetiség előtt gyű­löletessé tegye. — Nem akarjuk lapunk szűk terét a cikkből való idézetekkel elfoglalni, tehát csak általánosságban annyit említünk meg róla, hogy az elejétől végig hemzseg a leggyűlöle­­tesebb inszinuációk s a legvakmerőbb rágal­maktól a magyar ellen, becsmérli annak jelle­mét, törvényeit s az egészen oly pöffeszkedő grosz-deutschi hencegés vonul végig, mely a pofont juttatja az ember eszébe, a melylyel a cikk szerzőjét szeretné fölkenni. Az államhatalom sokat, nagyon sokat el­nézett már nálunk, ezúttal — valahára — ki­jött a béketűréséből s a kir. főügyészség sajtó­­perbe fogta a nevezett lap szerkesztőjét, név­­szerint Fuchs Emil János nyomdász urama, a­ki is csütörtökön állott az esküdtszék elé számadás végett. A jeles fráter, nevéhez méltóan, minden­felé kereste ugyan .. rókalyukat, hogy a bün­tetés alul kibújhasson, megpróbálta a szennyest egy külföldi német lapra (melyből a cikket átvette), majd a lapnak egy munkatársára akasztani, de hasztalan : az esküdtszék ki­mondta rá a bűnöst s a bíróság ennek alap­ján Fuchs róka urat 14 napi államfog­ságra s 100 frt pénzbírságra ítélte és az el­járási költségekben marasztalta. Most tehát ott a kótet a magyargyalázó németnek, a­hol most már elmélkedhetik 14 napig a fölött a théma fölött is, hogy milyen barbár esküdtbírósága van ennek a csúf Ma­gyarországnak. Mi pedig csak üdvözölni tudjuk az esküdt­széket, hogy példát statuált az ország kígyói­nak, és a kir. ügyészséget, hogy vádjával erre módot nyújtott, így kell ezután is , mert a tü­relem, láttuk, mit sem használ, sőt csak vak­merőbbekké teszi a nemzetiségi izgatókat. Föl kell tehát lépni ellenök, annyiszor, a­mennyiszer, a törvény szigorával; így majd aztán megtanul­ják végre respektálni a költő Zrinyi mondását: Ne bántsd a magyart! Helybeli újdonságok. Szeged, 1881. október 28. — Az állami csendőrség fölszere­lése már legközelebb kezdetét fogja venni. A jövő hó elején egy csendőrtiszt jön Szegedre, a­ki állandóan itt tartózkodik, hogy a városi hatósággal egy_______ ____|_-i­k -csendőrparancsnokság számára küldendő sze­relvények átvételéről. — Az ipartársulat holnap rend­kívüli közgyűlést tart, mely alkalommal két fontos tárgy fog napirendre kerülni. Ezeket az előzetes választmányi ülés, melyről mai lapunkban említés létetett, előkészítette. Az egyik az ipartársulat által megindítandó ipar­lap ügye lesz. Erre nézve a választmányi ülésről hozott tudósításunk kiegészítésére meg­jegyezzük, hogy a választmány egészen elő­készítette a lap ügyét. Egy lapbizottságot ala­­kított, melynek föladata lesz a lap minden ügyeire fölügyelni s a financiális teendőket intézni. A lapbizottság 25 tagból áll és B­a­­nay Nándor az elnöke. — a holnapi közgyű­lés másik fontos tárgya lesz az ipartársulat kebelében tervezett segély - egy­esül­et létesítése. Ezen egyesület fölállítása már régóta képezi a napi kérdések tárgyát, de a kedve­zőtlen időviszonyok eddig még nem engedték meg, hogy e tekintetben valami pozitív lépés tétessék. Most azonban már megérlelték a hu­mán célú egyesület eszméjét a valósulásra, s az egyesület számára az alapszabályok is elké­szíttettek. A holnapi közgyűlésben fognak be­­mutattatni. — Színházi hír. Szerdán, november 2-án, Temesváry Lajos jutalomjáté­kául Sardou hírneves színműve „A haza” kerül színre. Temesváry jeles színész, a­ki rövid itt működése alatt is ki tudta nyerni a közönség elismerését, a­mely bizonyára ezúttal sem fog elmaradni. Az előadás érdekességét nagy­ban fogja emelni az a körülmény, hogy ez alkalommal, Dolores szerepében, a jutalma­zandó neje is föl fog lépni. Temesváryné a kolozsvári nemzeti színház kedvelt hősnője volt s ez a körülmény teljesen elég arra, hogy közönségünk érdeklődését fölkeltse, mert a ko­lozsvári közönség nagyon műértő s megtudja becsülni a jót. A főbb szerepek a következő­leg vannak kiosztva: Dolores: Temesváryné, Carlo : Temesváry, Rispor gróf: Makó, Alba: Szeles. Az érdekes előadásra fölhívjuk a kö­zönség figyelmét. — U t­ó á 11 i t á­s. F. hó 31-én, hétfőn, d. e. 8 órakor a városi szék épület közgyűlési termében rendes havi utóállítás fog tartatni, a­melyen a fősorozásról elmaradt helybeli és a környékbeli védköteleseket fogja az állandó sorozó bizottság megvizsgálni.

Next