Szegedi Híradó, 1923. január-július (66. évfolyam, 3-146. szám)

1923-03-21 / 65. szám

Közgyűlés előtt Szeged, március 20. A Szegedi Híradó tudósítójától. A közgyűlést előkészítő tanács­ülést ma délelőtt tartották meg So­mogyi Szilveszter polgármester el­­nöklésével. Amint a tanácsnokok rep­ferádájából megállapítható, a már­ciusi közgyűlés unalmas lesz. Sem tanácsi előterjesztések, sem pedig az új indítványok között nincsenek olyanok, amelyek élénkséget önthet­nének a közgyűlési terem padsorai­nak áraiba. Pedig indítvány lesz elegendő. Lantos Béla, Kormányos Benő és Somlyódi István (csodála­tosan Balogh Lajos hiányzik a név­sorból) több indítvánnyal szerepel­nek majd a közgyűlésen. Lantos Béla például azt kívánja, hogy a közgyűlés sürgesse meg a kereskedelemügyi miniszternél a közúti híd teherbíró képességének szakértői megvizsgálását, mert mind­addig, míg ez meg nem történik, addig szó sem lehet az újszegedi villamos megindításáról. A tanács a7 indítványt pártoló javaslattal ter­jeszti a közgyűlés elé. A másik indítványában a múlt évi közgyűlésen elhatározott önálló újszegedi plébánia megszervezését sürgeti Lantos. A tanácsnak azon­ban nem ilyen sürgős az ügy, mert egy évi haladékot kér a közgyűlés­től a plébánia felállítására. Egy éven belül azonban nagy munkát kíván végezni a tanács, mert nemcsak az újszegi, de, hanem a röszkei plébánia felállítására is ígéretet tesz a közgyűlésnek. Ez a dupla ígéret bizonyára kielégíti a törvényhatóságot, egyúttal azonban na­gy csalódást okoz azokban az újszegedi hívő lelkekben, akik nem­csak a Népkör vezetésében, hanem a plébániahivatal irányításában is diadalra kívánják juttatni az intransigenciát. Tudomásunk szerint ugyanis hónapok óta rendkívül he­ves agitációt fejtenek ki egyes új­szegedi polgárok a plébániahivatal első plébánosának személye érde­kében. A kívánságok különfélék, de a többség hangulata után ítélve, Ugi Géza lesz az újszegediek plébá­nosa. Uginak ugyanis minden jog­címe megvan hozzá, hogy hívei, akiket évek hosszú során át, a for­radalmi időkben és a megszállás alatt becsülettel szolgált, szeressék és szeretetüknek azzal adjanak ki­fejezést, hogy kevésbbé érdemesek­kel szemben őt ültessék a java­dalomba. De talán nagyon is elkalandoz­tunk a közgyűlést előkészítő tanács­üléstől. Még meg talál haragudni Kormányos Benő, hogy elkalando­zó­inkban megfeledke­zünk róla, il­letve indítványáról. De ilyet nem teszünk és ezennel tud­­mására ad­juk mindenkinek, akiket illet, hogy Kormányos a külvárosi utcik világí­tását kívánja rendezni. Ez idő szerint ugyanis nem ég lámpa a külváros­részekben — a háború óta. A há­ború előtt petróleumlámpák világí­tottak arra felé, de a lámp­­át üve­gestől, petróleum maradékostul el­­lopkodták. Kormányos most azt indítványozta, hogy minden három petróleumlámpa helyett legalább egyet állítson fel a város és csinál­jon vele világosságot a sötét külvárosi u­takon. Azt is kiszámí­totta Kormányos, hogy a lámpák karbantartása naponként tizenegy­­ezer koronás kiadást jelent a vá­rosnak, a perifériákon lakó közön­ségnek viszont közbiztonságot és megnyugvást. A tanács az indítványt azzal ter­jeszti a közgyűlés elé, hogy a tör­vényhatóság ne petróleum lámpák felállítására adjon felhatalmazást a tanácsnak, hanem arra, hogy a gáz­gyárral külvárosi villanylámpák fel­állításáról tárgyaljon. Somlyódi István azt indítvá­nyozza, mondja ki a közgyűlés, hogy a tizenöt éven aluli gyerekek­nek a trafikosok nem szolgáltat­hatnak ki dohányt. Az indítvány szerint mindazokat a trafikosokat, akik a tilalmat áthágják, kihágás­ bíróság elé állítják, valamint azokat a szülőket is, akik megengedik ti­zenöt éven aluli gyermekeiknek a do­hányzást. A tanács napirendretérést javasol a közgyűlésnek az indítvány felett azzal az idokolással, hogy az indít­vány a családi élet belsejébe kíván beleavatkozást. A közgyűlés napirendjére kerü még a kórházi bizottságnak az a javaslata is, amely szerint a foko­zódó drágaság miatt a kórházi ápo­lási díjakat 552 koronára s a külön beteg szoba-dijakat 1000 koronára kell felemelni. A tanács azzal a javaslatával sze­repel a közgyűlésen, hogy a város szüntesse be a Csongrádinál levő folyószámláját és 600­,000 koro­nás kölcsönt vegyen fel a Pénz­intézeti Központtól. Számos kis­ebb ügy kerül még a közgyűlés elé, amelyek mind szere­peltek a mai tanácsülés napirendjén és amelyek ismertetésére nagyon kevés volna a Híradó csekély terje­delme. 87E8BD1 EIRADd Szerda, 1923 március 21. Amerika nem közvetít a Ruhr-kérdésben (A Szegedi Híradó tudósítójától.) Newyork, március 20. Washing­toni jelentés szerint az amerikai kormányhoz a németek semmiféle olyan kérést nem intéztek, amely arra vonatkoznék, hogy a Ruhr vi­déki konfliktus elintézésében Ame­rika a közvetítő szerepet vállalja. A kormány egyébként is tárgytalannak tart minden ilyen kérést, mert Ame­rikának az az álláspontja, hogy a francia—német kontaktusban kerül minden beavatkozást. Követet küü­d a pápa a Ruhr­­vidékre ! London, március 20 A pápa meg­bízta Bazelli nunciust, hogy a Ruhr­­vidéki francia és belga megszállást e­logulatlanul vizsgálja meg és tegyen t­­pasztalatairól részletes jdöntést. A letartóztatott német képviselő Ugye Berlin, márc. 20 Esseni jelentés szerint Kaatz­er német birodalmi gyűlési képviselő letartóztatása miatt az ottani hatóságok tiltakozást jelentettek be a franciáknál. Kantz képviselőt a franciák túszként tartj­ák fogva állítólag azért, mert a meg­szállott területi gyárosokat ellenál­lásra buzdította Meghalt a montenegrói exkirályné Budapest, március 20 .A Szegedi Híradó tudósítjától­ Nizzai tudósítás jelenti, hogy Milena volt montenegrói királyné, M­ilós vo­n montenegrói kirá­l öz­vegye Cip d’Antibesben meghitt. Az elhunyt Sin Sandr szerb király anyát, nagyanyját, az olasz királyné pedig­ édesanyját gyászolja. Az elhunyt hetvenhét éves volt. Telefon : Igazgatóság 455. BORISÓ-m­OZI Telefon : Pénztár 1185. Csütörtöktől—vasárnapig ANITA BERBER világhírfi táncai minden előadáson bemutatásra kerü­l színpadon is. A szerelem kalandosa Egy Don Juin hármas szerelmi története 7 felvonásban Ezt megelőzi: Chaplin contra Charlin burleszk 2 felvon­ásb­in Csak 16 évben felfü­leknek.— Eiöadi sok 5, 7 és 9., Vcsarntp 3, fel 5, 6, fél 8 és 9 órakor. Hiipilen eddígít folOl­iulii nl­igstiger AZ ANT. jön a Korzó-moziban B­ELVÁROSI-MOZI Telefon: leese : 358.. panetk­ : 562 Március 19-től 22-ig Hétfőtől csütörtökig D. W Griffith drámai filmkölteménye : Letört bimb­ók­ Lilian Olsi és B Barthelmes az „Út a boldogság fele“ főszereplőivel. Az eredeti kisérő zenét Jean Paderewssky, a lengyel köztársaság volt elnöke és vi­­lághírű zongoraművész írta a darabhoz. Ezt megelőzi: Kezdjük élről Aklu­élis vi­tálé­t 2 felvonásban. — Előadások 0, 7 és 9 órakor — Ma érkezett meg Olaszországból Hlagor.Olasz válogatott múltheti szenzációs footbal-niBrkifizOst Magyarországon ma a Korzó mutatja be először In eh Allahh áTOKORSZOe a Korzóban. Ma érkezett meg Olaszországból | Magyar—Olasz válogatott múltheti szenzációs footbal­ mérk­őizőse !Magyarországon ma a KORZÓ mutatja be először !

Next