Szegedi Napló, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-01 / 2/27. szám

mi. 1991. febr. 1., péntek Ára: 6,20 Ft Nincs még jegyző Szegeden A folyosón, várakozás közben beszédbe elegyednek a kirekesztettek. Esélylatol­gatás, tere-fere. A jól érte­sültek tudni vélték, hogy négyen célozták meg pályá­zatukkal a város jegyzői székét. Szintén a jól infor­­máltaktól származott a hír, hogy egyedüli esélye a szak­mailag elismert, közigazga­tásban jártas jelenlegi meg­bízott jegyzőnek, dr. Tóth Lászlónak van. A többiek nem rúghatnak labdá­ra. De valószínűleg ő sem fut be — így a fáma —, mivel egyik frakciónak sem igazán le­kötelezettje. És hát, ő volt az elmúlt rendszerben a vb­­titkár. Az órák múltával a kikül­dött tudósító egyre idege­sebben pillantgatott órájá­ra, amely a lapzárta vészes közeledtére figyelmeztette. Jó lenne valakit elcsípni, aki érdemben szól hozzá a témához — a zárt ajtók mögöttiek ismeretében. A nagyterem ajtaján ki­lépett az egyik képviselő. Nem kellett különösebben biztatni, hogy kifejtse gon­dolatait. Most ásta meg sa­ját sírját a közgyűlés — vélekedett Szeműk Árpád. — Zárt ülés volt, de nem tit­kos, így amit elmondhatok, csupán a véleményem. Óriá­si hiba volt, hogy nem si­került jegyzőt választani. Az előterjesztők szerint dr. Tóth László szakmailag mindenképp megfelelt vol­na. Alkalmasságát az ed­digi szerepléseivel bizonyí­totta. Tehát, ha szakmai ki­fogás nem merült fel, ak­kor a titkos szavazáson po­litikai szempontok is elő­térbe kerültek. — Miért baj, hogy nem tudtunk jegyzőt választani? Mert az előkészítő munka, és a közgyűlés által hozott döntések végrehajtása is bi­zonytalanná vált. Nincs irá­nyítója, kapaszkodója az ap­parátusnak. Holott most, a struktúra átalakításakor na­gyon is szükség lenne er­re. Teljesen természetes reakciója a megbízott jegy­zőnek, a hivatalban dolgo­zó szakembereknek, hogy más munka után néznek majd. Ha szétesik a „város­háza”, egész Szeged bán­ja. — Új pályázat kiírásával csak görgetjük magunk előtt a problém­át. És egyesek még a pályázati követelmé­nyek mércéjének alacso­nyabbra tételét követelik! El sem tudom képzelni, hogy ez a ,,játék” a közgyűlésben hová vezet? — tette föl ön­magának is a kérdést Sze­műk Árpád, a képviselő. Lapzártáig a zárt ülésről többet, a tanácskozás nyil­vánossá tétele után sem tud­tunk meg. V. FEKETE SÁNDOR Kiküldött tudósító voltam. A szegedi önkormányzat tegnap délutáni üléséről küldtek ki. Na, nem mintha hangoskodtam volna. A közgyűlés személyi kérdések­ről­ tárgyalt zárt ajtók mögött. A polgármester annyit­­azért elárult, hogy egyebek között a jegyzői pályáza­tokat bírálják el. Kedvcsináló ... (Pintér József felvétele) ö­tvenes úr kalapban, tweedkabátban madár­rá változik, repül. Felsegí­teni, elindulunk elgurult fej­fedőjét megkeresni. Ez sem könnyű feladat korcsolya nélkül. Pedig hát, ez sem­ a Horgosi úti jégpálya, hanem a Szent István tér sarkán levő. — Régebben, a házmeste­rek korában — mondja — ez aligha fordulhatott volna elő — dohogó foltok váltják egymást, ha­nem jegesek és szárazak. — Ma már úgy látszik, seprők sincsenek — jegyzi meg rezignáltan az úr bú­csújában. Nincsenek bizony. A men­tőktől tudom: a mérleg négy lábtörés. Délig. Csak Szege­den. Az utcák egyébként olyan Nem volna jó inkább idő­­nok a környéken, mint re­­jgfjgn eltakarítani a havat?­pülőgépről nézvést a táj, csak itt nem barna és föld (pif) Törésmutató A vásárhelyi ★ Csillag­­k Presszóban még mindig a régi áron várjuk kedves vendégeinket. Gyilkosság Röszkén Röszkéről telefonált be egy asszony a Szegedi Rend­őrkapitányságra és bejelen­tette: közeli szomszédságuk­ban, a Hajnal utca 3. szám alatt „agyonütve találták” az ott élő idős Szalma Szil­­veszternét. Az elsőként oda­irányított járőröző rendőrök látták, hogy a megjelölt ház nyári konyhájában valóban holtan fekszik a 69 éves asszony, nyakán késszúrások nyomai, körülötte vértócsa. Már a helyszínre érkezett főkapítánysági nyomozók ál­lapították meg, hogy az egy­előre ismeretlen tettes kéz­zel, vagy valamilyen tárgy­­gyal ütlegelte az idős asz­­szony fejét, utána pedig egy késsel vagy más éles esz­közzel átvágta torkát, s így légcsövét is. A szerencsétlen áldozat nem azonnal halha­tott meg, hanem az ömlő vér belégzését követő fulla­dás miatt. A megyei főkapitányság bűnüldözési osztálya nagy erőkkel nyomoz a röszkei gyilkos kilétének felderíté­se, illetve elfogása érdeké­ben. (zi-er) A szegedi Ságvári középiskolá­ba fölvételizett a fiam. Dél­előtt volt az írásbeli, három­kor kezdték a szóbelit. A három­szori túljelentkezés miatt sokan voltak. Este hétre fejeződött be a jelentkezők kérdezgetése. Hosszú, fá­rasztó napja volt a diákok­nak, de hosszú és fárasztó volt a tanárok­nak is. És nemcsak a ságvárista p­e­­dagógusoknak, mert más iskolákban is felvétel­eztettek. Egyéb napokon sem v­onatkoznak a tanárok. Mindezt azzal kapcsolatban te­szem szóvá, hogy az elmúlt napok­ban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sajtótájékoztatót tar­tott amelyen hangoztatták: a ta­nárok továbbra is elégedetlenek bé­rükkel. A decemberi pedagógus- megmozdulások országosan mintegy 15 ezer embert vittek az utcára de eredményt nem értek el. Lén­yegé­­ben nem változott a helyzetük. Annyi történt, hogy a kormányzat a helyi önkormán­­zatokra hárította ezt a felelősséget is. Jelenleg tehát a helyi képviselő-testületnek kell eldönteni, mely ágazatot fejlesztik, mely ágazatnak a rovására ami aztán akár el is sorvadhat. Megint tanársztrájk? Mi lesz az oktatással? Egyelőre ki tudja. Mert a kormány ugyan célozgatott a pedagógus bérfe­jlesz­­téssel kapcsolatban bizon­yos 20 szá­zalékos normatívára, de ezt köte­lezővé nem tette. Nem is tehette, mert az önkormányzatok zömének csak fillérei vannak, így e téren sincs sok lehetőségük a fejlesztésre. Ahol pedig van néhány megtakarí­tott forint, ott sincs garancia arra, hogy éppen az oktatási ágazatra fordítják, s elviselhetőbb szintre hozzák a pedagógusok bagófizetését. Inkább má­s ágazat fejlesztésére fordítják. Régen is volt erre, saj­nos, precedens. Akkor, amikor a művelődési tárca egységesen és kö­telezően előírta: ennyi ■ és ennyi százalékos bérfejlesztés illeti meg a tanárembereket. Erre, mint a szomszédos Bács-Kiskunban és más megyékben is, nem osztották ki a pénzt a pedagógusoknak, hanem­ egészen másra fordították. Ki vette ezt észre? Az oktatók pénztárcáján kívül senki. Ennek a veszélye most különösen fennáll, hiszen a p­eda­­gógusok bérfejlesztésére nincs köte­lező normatíva. D­e fennáll anna­k veszélye is, hogy (mint az előbb emlí­tett ama sajtótájékoztatón szóltak róla) a szakszervezet ugyan nem ad fel felhívást a pedagógusok országos munkabeszüntetésére, de minden helyi sztrájkot tá­mogat. Jó lenne megelőzni ezeket, figyelembe véve a tanárok leterheltségét, a ta­nítást, felvételiztetést ezt-azt, mi­egymást , a reggeltől estig tartó munkájukat. S a helyi lehetőségek szerint végre elfogad­ható bérrel kompenzálni. A gyermekeink ér­dekében is. IC^HUK­ UmJJ Február 1-jétől kedvezőbb árakkal ÚJ HELYEN várja Önt a NIRVA RELAXÁCIÓS NYELVSTÚDIÓ. Címünk: VÁSÁRHELY, DEÁK F. u. 19. Nyitva: hétfőn: 15—17 óráig, keddtől péntekig: 8—18 óráig (rövid ebédszünettel). Most áremelés előtt vásároljon PVC-padlót 20-50 %-kal olcsóbban, amíg a készlet tart. Hódmező­vá­sárh­­ely, Nyitnyai és Felszabadulás u.sarok. Nyitra: keddtől péntekig 8—12 óráig, 14—17 óráig, szombaton 8—12 óráig. Termelők demonstrációja Búcsúzunk a sajtféléktől (is) És még egy figyelemre méltó mondat: a korábbi és az idei áremelések folyam­­a­­tosan csökkentették a fo­gyasztást ... csak a belső fo­gyasztás növekedése és az export bővülése enyhítheti az értékesítési gondokat... Miközben a Parlament előtt több ezren tüntettek a kor­mány tehetetlensége miatt, az élelmiszereket forgalma­zó kiskereskedőkhöz éppen most érkezett meg a Csong­­rád Megyei Tejipari Válla­lat új árjegyzéke. Eszerint (fogyasztói árra átszámolva) mától egy kiló Trapistasajt 277 forintba kerül (220 volt), egy kiló nyári sajt új ára 264 forint (200 volt), egy pohár 20 százalék zsírtartal­mú tejfölt 20 forintért ve­hetünk meg (18,20 volt), 10 deka teavajért 21 forintot fizetünk (18,90 helyett). Talán némi vigasz lehet­ne, hogy a beharangozott 22 forint helyett 21 forint a 2,8 százalék zsírtartalmú tej ára, de ez a módosítás inkább káoszt idézett elő, mintsem megnyugvást hozott volna. A szegedi Élikernél mind­össze egy példány van (volt tegnap reggel) az értesítés­ből, így a rádiót már ko­rán hallgató vásárlók jog­gal reklamáltak az üzletek pénztárainál, de a bolti dol­gozók sem voltak vétkesek. „A kapkodás fejetlenséget szül” — ez a mondás jut most eszembe. Schopper János, a Csong­­rád Megyei Tejipari Válla­lat igazgatója is ezen a vé­leményen van. Még ő sem tudja, hogy ez a forint a termelők, a feldolgozók vagy a kereskedelem zsebéből fog-e hiányozni, ők nem kapkodtak — állítja. A tej­termékek árának emelését már azóta fontolgatják, ami­óta kiderültek az idei drasz­tikus energiaáremelések. Az­tán jött egy értesítés a Tvk-tól (Tiszai Vegyi Kom­binát), hogy a műanyag te­jeszacskó árát 70 százalék­kal felemelik, és a többi költség is egyre nagyobb, így egyetlen megoldás a termelői ár fölemelése — mondja. Tegnap országszerte in­gyenes tejosztással, fejős­tehenek felvonultatásá­val, petíciók átadásával és röplapok osztogatásá­val tüntettek a tejterme­lő mezőgazdasági nagy­üzemek és gazdák a ki­alakult tejválság miatt. „Meg kell mentenünk a magyar tejgazdaságot!” „Mozduljon meg végre a kormányzat és az egész társadalom...!” — olvas­hattuk a röpcédulákon. — Ez az önök válasza a csütörtöki tejdemonstráció­­ra? — kérdezem. — Nem, szó sincs erről. Az elmúlt napokban nagyon sok minden változott. A 14 forintos átlagár helyet az extra minőségű tejért 15,60- at, az első osztályúért 14,90- et, a másodosztályúért pedig 14,20-at fizetünk. (Ez a bak­teriológiai tisztaság szerinti ár.) A fizikai tisztaság sze­rint 1. osztályú tej egy li­teréért 14,20-at, a II. osz­tályúért pedig 13,40-et adunk. Megállapodás szüle­tett az érdekvédelmi szerve­zetekkel, hogy amennyiben 15 százalékkal csökkentik a szarvasmarhatartók a tej­termelést, akkor mi a tava­lyi mennyiség 85 százalékát nem csak átvesszük, ha­nem idejében ki is fizetjük. Ehhez persze az kell, hogy hivatalossá és kézzelfogha­tóvá váljon az a kétmilliárd forint támogatás, amelyet az FM, illetve a kormány ígért a tejipari vállalatoknak a fizetésképességük megte­remtése érdekében. — És mi lesz a magyar fogyasztókkal? Az biztos, hogy színhús árban egyre kevesebben vesznek majd sajtot... — Mi is számolunk ez­zel, de éppen a biztos ex­portpiacunk miatt tudunk magasabb felvásárlási árat fizetni a tejért. MEGYERI VALÉRIA (A tegnapi eseményekről a 3. oldalon tudósítunk.) FÉM-VILL - Épületszerkezeti lakatosmunka. - Fémtömegcikkgyártás. - Alumíniumszerkezeti munkák. - Villanyszerelés. Hódmezővásárhely, Berzsenyi D. u. 7, Telefon: 62/41-866. .-t SZEGED, FONÓGYÁRI Ún. Osztrák minőség, magyar árak! -- T ------tx. I­nfp

Next