Szegedi Napló, 1895. október (18. évfolyam, 235-260. szám)

1895-10-01 / 235. szám

Kedd, október 1.1898. Egyes szám­ára 5 kr. XVII. évfolyaim. 135. szre ILJ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI És IRODALMI NAPILAP. ELŐFIZETÉS! ÁR: Egesz évre 14 frt — kr. I Negyedévre 3 frt 50 kr. félévre . 7 frt — kr.­­ Egy hóra . 1 frt 20 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Iskola-utcza, Pfann-féle ház, 21. sz. Bérmentetlen levelek csak ismert kéztől fogadtatnak el. HIRDETÉSEKET és nyílttéri közleményeket a kiadóhivatal mérsékelt ,árjegyzék szerint számít. Az első nap. Szeged, szept. 80. Holnap lesznek az els­ő polgári há­zasság­kötések és e­zel a gyakorlatba mennek át az egyházpolitikai törvé­nyek. Valóságo­s háborút kellett foly­tatnia az ország liberális közönségének e törvények megalkotásáért egy kisebb­séggel, mely azt hirdette és azt hirdeti máig, hogy az új aera a vallástalanság aerája lesz, de ter­mészetesen nem képes ezt igazolni semmivel, mert az államok egé­sz sorá­nak példái vannak előttünk arra, hogy a polgári házasság intézménye a val­lást és a jó erkölcsöket nem rombolta le sehol, sőt fokozta azokat mindenütt, a­hol az egyháznak szolgái híven tel­jesítették kötelességüket. Legjobb kilátásaink vannak arra, hogy a mi egyházaink papjai és vi­lági elöljárói nem fognak kitérni e kö­­teleségeik elöl, m­­eyeknek teljesítésével épen az ügynek tartoznak, a­mit kép­viselnek. Mert ellentállani az állam törvényeinek úgy sem lehetvén, most már minden felekezetnek az a leg­ér­més­zetesebb feladata, hogy az ifj és szabadelvű aera parancsolatait össze­egyeztesse az egyházak föntartásának érdekeivel és hogy azt okosan, türelem­mel, békésen tegye, mert csak igy szá­míthat a hozzá tartozóknak ragaszko­dására. Már­is törekszik erre minden fele­kezet a maga módja szerint. Még a kath. egyház is, melynek püspökei a kiadott pásztorlevelekben megteszik a kötelező engedményeiket é­s a melynek papjai a gyakorlatban kétségkívül tel­jesíteni fogják ezeket a concessiókat, sőt azon lesznek, hogy a dogmákon alapuló vagy épen azokon túljáró ri­deg visszautasítással el ne idegenítsék azokat, kiket vallásos meggyőződésük erős kapcsokkal fűz az egyházukhoz, de a­kik a türelmetlenség és a vallási parancsok között meg tudják találni a helyes középutat minden életviszonya­ikban. Teljesen alkalmazható ez a figyel­meztetés a többi felekezetekre is, külö­nösen a zsidó felekezetre, melynek ke­belében most forronganak az új hely­zet által felidézett nagy kérdések. Nem lehet kétséges végre sem, hogy ezek a kérdések miként fognak eldőlni, mert az állam és e felekezet érdeke egy­­ar­ánt a bölcs, türelmes kiegyenlítést parancsolja itt is és valósággal becsü­letkérdésévé fog lenni a hazai zsidó­ságnak, hogy mikor az ő legsürgetőbb óhajtása szerint az or­szággyűlés meg­alkotta az egyházpolitikai törvényeket, e felekezeten ne múljék a törvények oly alkalmazása, hogy annak eredmé­nyei az egész társadalmat kielégítsék. Példát adtak e tekintetben a zsi­dóságnak és minden felekezetnek a protestánsok, kiknek püspökei, követ­kezetesen a liberalizmus győzelméért a főrendiházban kifejtett nemes küz­delmeikhez, az új törvények alkalma­­zásában és keresztülvitelében is magas szabadelvűséggel járnak el, félretéve minden kicsinyes tekintetet, amelynek ily nagy, átalakító kérdéseknél nem szabad szer­epelni, mert különben az átalakítás ezer nehézségbe ütköznék és csakugyan fölkavarná azokat az ellen­téteket, melyeket kísértetekül falra fes­tettek az egyházpolitika ellenzői, akik ma is ott szerencsétlenkednek még iz­gató beszédeikkel, czikkeikkel és füze­teikkel a nép között. A népet akarják ezek az urak föl­izgatni és fanatizálni, ahelyett, hogy megértetnék vele az állam törvényei­nek föltétlen tisztelése mellett azt, hogy minden ember és minden ka­­tholikus hit gyermeke maradhat egy­házának ezentúl épp úgy, mint eddig. Ha igazán jó katholikusok Zichy Nán­­dorék, ezt tanítják a néppártnak mos­tanában összedobott gyűlésein és akik valóságos hit szolgái az egyháznak, ezt fogják tanítani a templomi szószékek­ről most és folytonosan, hogy megba­­rátkoztassák a népet azzal a nagy sza­badelvű igazsággal, melyet ők maguk csak akkor nem értenek, ha nem akar­nak, hogy a czivil törvények engedel­m­i novellája, melynek igen jó tárgya van, élénk tetszésben részesült. Az a meséje, hogy szerelmes a Marczi legény a lányba, aki egy nyelves, vidám paraszt hölgy és ez is szereti persze Marczit. De azért köteked­nek, de azért elrejtik egymás előtt az ér­zelmeiket, hogy az öreg anyjuk segítsége nélkül tán soha se kerítik elő. Hanem az anya ráparancsol szeretetreméltó parancso­lással a Marczi legényre, hogy a leányné­zőbe menjen valahova a szomszédba. Van nagy ijedelem az egymást titkon szerető gyerekek szívében. Marczi el is megy, de visszatér egy sorjában hatszor is, mert mindig azt gon­dolja, hogy otthon felejtett valamit. Az útról minduntalan vissza-visszatér és csak otthon érik. Míg aztán vallatás közben rájön ő maga is, rájön az anyja is, hogy Marczi a saját szívét felejtette otthon. Ott van a lánynál. A szerzőt zajosan megtapsolták. A „SZEGEDI NAPLÓ“ TANCZÁJA. A Dugonics­ Társaság. — Felolvasó-ülés — Az Ősz, mely fényes, szép nappal ked­veskedett a Dugonics Társaságnak, m­egér­­demelne a dolgos iró-társaságtól egy alkal­mas őszi nótát üdvözletül a nyári pihenő után. Nótát a hervadásról, mely olyan bájos napsugaras napokkal köszöntött be és arról­­a kedves poétikus őszi vasárnapról, melylyel a Dugonics-Társaságnak a jó ég kedveske­dett. S a nótából bizonynyal nem volna sza­bad kifelejteni azt a bájos közönséget, mely foglalata volt a Társaság napsugaras irodalmi vasárnapjának, de milyen foglalata. Csupa igézetes lány és fiatal asszony-fej, ábrándos­­poétikus hallgatóság, amelynek a mosolya és a tapsa fölér egy csomó babérral. Szerencse kiséri a Dugonics - Társasá­got a munkájában. Ott ül a jó szerencséje olyenkor, mikor verseket és szerelmes no­vellákat mondanak a kis asztal mellől a közönségnek, a padok között ragyogó sze­mekkel, fürge takaros fejjel bólintgat, bókol feléje és tapsol neki, ha rá kerül a sor, hogy szinte belepirosodik a kis tenyere. Egy eleven, költői szép teremtés a mi íróink szerencséje, egy kedves, lelkes, hálás leány Szeged úri női közönsége, mely szereli a poézist. Mert ő maga is poétikus, mert van szíve.* A tavasz óta nem látták egymást kö­zönség és a Dugonicsok és ez az őszi talál­kozó szívélyes és lelkes volt, mint jó isme­rősök üdvözlése. Ugyancsak csapkodta a tenyerét a hall­gatóság most is, ugyanaz a szép, poétikas hallgatóság végig a padsorokban, mely min­den irodalmi vasárnapon itt van a nagy teremben és hallgatja a Dugonics-Társaság poétáit és tudósait. Ezúttal a tudósok az őszi saisonról­­ lemaradtak. Az egész két órát a szépiro­dalmi osztály töltöte ki versekkel és no­vellákkal. A padsorok terve, a karzatok keretén az ifjúság és pontban 10 órakor R­e­­­z­n­e­r János alelnök vezette fel a hallgatóság elé az egybegyűlt Dugonicsokat, akik közül ma a legújabb tagok egyike mutatta be magát. Bánfalvi Lajos a szentesi író, Mirza Saffi fordítója tartott székfoglalót. Bánfalvi népies író. Ilyen elbeszélést is mutatott be Leánykéres czímmel. Zamatos magyarsággal Lapunk mai Száma 10 oldal * Rímek csendültek meg ezután a te­remben, Kisteleki Ede r. tag, néhány hangulatos, tartalmas verset olvasott fel ha­tással. A szép versek közül, melyekért ki­tüntető tapsot aratott a szerző, közöljük a következőt:

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék