Szegedi Napló, 1895. december (18. évfolyam, 287-309. szám)
1895-12-01 / 287. szám
■zsgca, vasárnap gyet tud venni a tanköteles gyermeke testére, vagy bírságképes, vagy kényszermunkaképes. Még kisütik talán majd a félhivatalos újságok, hogy amit a miniszter rendel, az tulajdonképp állambölcsesség. Hanem azt az iczi piczi szocziális kérdést miként intézik el aztán, hogy egyáltalán szabad-e a hatalmas állam magas kormányának úgy értelmezni a népoktatási törvény rendelkezését. Hogy mikor minden gyermek köteles iskolába járni, kivételt képeznek mégis azok, akiknek egyáltalán nincs ruhájuk, íme, egy vallomás az ezredév küszöbén. A gazdag és Bánffy urék és a Bánffy urék pártja szerint boldog Magyarországon vannak meztelen tankötelesek. És sokan vannak, azt már mi mondjuk a miniszternek és még többen volnának, ha a társadalom nem gondoskodnék ruháról a kis rongyosok vagy éppen ruhátlanok egy részére. Valamennyiről persze nem győz gondoskodni. Itt van erre példának Szeged, melynek társadalma páratlan áldozatkészséget fejt ki a fóltevésnek ezen a terén, melynek nagy alapítványai, bőkezű egyletei, pénzintézetei és emberbarátai éven át több száz iskolás gyermek fölruházásáról gondoskodnak, de azért el nem tudják látni mind még itt sem, még egy jótékonyságra nevelt és hajlandó erős társadalomban sem. És hát még a miniszter által a tankötelezettség alól fölmentett kis ruhátlanoknak mily tömege van ott, ahol a társadalom tehetetlen, vagy érzéketlen és vájjon mégis jutott-e valaha eszébe a kultuszminiszternek csak egy forintot is adni az állam pénzéből arra, hogy a népoktatási törvény keresztülvitelének akadályai közül kitörültessék a meztelenség ? Teljesen kapcsolatos e kérdés azzal az embertelen rendelettel, melyet tegnap visszautasított a Szeged városi iskolaszék és amelyet megbotránkozással kell visszautasítania a többi iskolaszéknek is, hogy mindeneknek tankötelezettsége mellett a közoktatásügyi miniszter se térhessen ki e megérdemlett leczke elől. Szegedi Napló, löítő: deczember 1. ?87. ez Érdemjelek. Ő felsége Mátyás Ferencz bánffy hunyadi és Simon Gergely csúcsai községi bíráknak, sikeres szolgálataik elismeréséül, az ezüst érdemkeresztet adományozta. Országgyűlés. A képviselőház ülése. (Távirati tudósítás.) Budapest, november 30. A tegnapi vihar után ma teljes szélcsend honolt a házban. Nemcsak a karzatok kongtak az ürességtől, de a tanácskozó terem is s az a pár képviselő is, mely megjelent az ülésen, inkább a Perczel-Andreánszky affér legifjabb részletei iránt érdeklődött, mint a tárgyalás menete iránt. Üres padoknak mondta el Földváry Miklós rövidke mondókáját az Országgyűlés költségvetésének tételénél. Güllner Gyulával polemizált, természetesen oda konkludálva, hogy a megyei választások a legnagyobb rendben folytak la és sehol semmi törvénytelenség nem történt. Beszédét se nem helyeselte, se nem mondott ellene senki, hagyták, hogy nyugodtan mondhassa el jól betanult leczkéjét. Nagyobb hullámokat vetett Hock János szép beszéde. Midőn szólani kezdett, a képviselők tömegesen vonultak be a folyosókról. A sajtó viszonyokkal foglalkozott s kíméletlen, éles szavakkal ostorozta azon inmorális, korrumpált helyzetet, amelybe a megfizetett sajtó sülyedt. Reámutat az inmoralitás veszedelmes következményeire, hiszen a sajtó a közvéleményt irányítja. A közvéleménynek nem egyes pártok szolgálatában álló orgánum torzképeire van szüksége, hanem szüksége van a tiszta igazságra, amelyből maga is megformálhatja a tételét. A megfizetett sajtó ma annyira elferdíti, eltorzítja az eseményeket a pártérdek szerint, hogy a közönség tisztán nem látható a hamis tudósítások szerint kénytelen megformálni ítéletét. Epan ezen okból a legmelegebben pártolja Bartók Lajos indítványát, hogy az országgyűlésen elhangzott beszédek a hivatalos lapban szó szerint közzététessenek. Elfogadja Holló Lajos hat javaslatát is, mert azt alkalmasnak látja arra, hogy eleje vétessék a megfizetettségnek, a korrupcziónak. A baloldal élénk tetszéssel s éljenzéssel fogadta Hock János beszédét, mely csípős és éles volt ugyan, de színarany volt, igazság volt minden szava. Pongrácz Károly gróf a megbotránkozás hangján szintén a sajtó sülyedését ostorozta. Hogy mily fordítások, torzítások fordulhatnak elő egyes lapokban, azt a Nemzetből vett idézetekkel illusztrálja. Majd a választási visszaélésekkel foglalkozik s most is fentartja azon állítását, hogy a választásoknál sohasem fordultak elő nagyobb viszszaélések, törvénytelenségek és jogfosztások mint épen a Bánffy-regime alatt. Üdvözli Bartók Lajos hat. javaslatát , azt elfogadja. Horváth Gyula azt hiszi, hogy Bartók hat. javaslata nem vezethetne a kívánt célhoz ; a közönség legnagyobb része nem érti, vagy őt nem érdekli az, a ami parlamentben történik. Idegen államokban sincs erre példa legfelebb addig mentek el, hogy a parlamenti irományokat olcsó pénzen hozzáférhetővé teszik a közönségnek. Elismeri, hogy vannak a magyar sajtóban is visszaélések, de ki meri mondani, hogy a magyar sajtó hangjára, megközelíthetőségére nézve magasan áll a külföldi sajtó elé. Palónyi határozati javaslatához szólva konstatálja, hogy a választási visszaélések tényleg fenforognak, a hat javaslatot azon * A „SZEGEDI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. A hétről. Nyilvánosan vallom be lesújtó tudatlanságomat ; tegnapig nem voltam teljesen tisztában azzal, mit akar a néppárt. Homályos sejdítéseim voltak ugyan, de teljes egészében csak tegnap üdvözölhettem a párt sok törekvéssel megírt kiáltványát, mely több érdekes dolgok felől világosított ki és föl. A makói nagy tekintetű adóhivatalt vagyok kénytelen megnevezni, mint közvetett tettest abban, hogy ezen ki és fölvilágositások elhatottak kisded tudásom körébe, mert az adóhivatal a szorgalmas kiáltványt borítéknak használja levelezéseihez s ilykép hozta a királyi magyar posta tegnap Szegedre e borítéki szózatot, mely — ha szabad e véleményt kockáztatnom — inkább boríték, mint szózat. Mindegy, íme, egy évvel az ezredik előtt kitűnik, hogy az adóhivatalok nemcsak az állam, hanem a polgárság számára is tudnak érvényesülni. Ezért, bár eléggé nem tudom kárhoztatni, hogy a borítékra nem irta reá, mikép az Master ohne Werth, e helyen meleg és nyomtatott köszönetet szavazok neki. * Ennek a kiáltványnak igazán már mire sincs szüksége. A világon ugyan már semmi sem teljes, de amennyire a teljességet elérni lehet, e részben papírból, részben nyomdafestékből álló tárgyi tényálladék elérte azt. Ez valósággal. A kis néppárt a mellényzsebben. Ebben benne foglaltatnak mindenek, mert akképpen van összeszerkesztve, hogy az a nagyon sok rejtett dolog is benne van, ami voltaképpen nincs benne. Elolvastam ezt, mint ahogy az ő nagyobb füzetüket végignéztem. Kossuth Lajos — bocsánat, hogy ily dolgokkal keverve említem tisztes nevét — mondta egy régi levelében, hogy a sajtó minden időszaki termékét, a legobskurusabb, kézi gépen nyomott papirost is érdemes elolvasni, mert bármennyi badarság, szűk tudás van is benne, rendszerint egy vagy más sorában találkozik valamely helyes ötlet. Az apostol, kit megirigyelt tőlünk az alkotás és visszavevés e szavaiban is az ő bonczoló elméjét mutatja ki, mely mindenütt és mindenben keres. Lám egy jó gondolatért, mely valamely hibás elhelyezésű agyvelőben támad háromezer rossz, kivetni való, ostoba eszme között, érdemesnek tartja elolvasni mind e háromezret, hogy arra az egyre rátaláljon. Szép elv és érdemes követni, ha valakinek türelme és ideje van hozzá. Ilyképp jutottam a kivételes szerencséhez, hogy azt a füzetet, s ezt a nyomtatást átnézzem. Nem azért, mintha azt a bizonyos egyet kerestem volna a háromezer között, hanem mert el kellett olvasni, ex offo. Nem ártott meg. Valaha igen gyenge ifjú voltam, de ezután az állam elkívánt katonának s három, évi csavargás egy repülő zászlóalj keretében annyi mindenféle durvasággal ismertetett meg, hogy ezt is elviseltem. Ez az állam haszna, amit elfecsérelt három esztendőmért cserébe adott. Nem sok vigasztalás van benne ugyan, de hát miben van ma már vigasztalás ? A háromezer között van itt is egy. Az bizonyos, hogy a néppárt, illetve azon emberek, akik e néven nevezik magukat, megindították a teljes akcziót, azon a sunyi módon, amely teljesen rá vall az intézőkre. Füzetek, nyomtatványok mennek széjjel s mind e dolgokban közállapotaink iránt bámulatos tudatlanság nyilatkozik. Az ember szinte látni véli, amint készülnek. A falusi plébánia szobájában miként ir a káplán úr, aki ezen írással felsőbbek által bízatott meg, mert ő igen népies nyelven tud beszélni. S mily dőreségek kerülnek ki az ő népies nyelvezetéből. Mily dőreség hinni, hogy e szavak hatással vannak a népre. A káplán úr olyforma itt, mint a határjáró bizottságok, melyek rá sem lépnek arra a területre, amelynek a határait megállapítani akarják. A káplán úr addig ir, addig tárgyal, míg teljesen bizonyosak leszünk afelől, hogy mi az, amit rejtegetni akar.