Szegedi Napló, 1896. október (19. évfolyam, 236-262. szám)
1896-10-01 / 236. szám
Szeged, csütörtök Szegedi Napló. Kinevezések : Ő Felsége, dr. Matolay Gábor gálszécsi járásbirósági albirót, a szatmárnemesii és Szabó László debreczeni ítélőtáblái tanácsjegyző albirót a nyíregyházi törvényszékhez birákká, továbbá : Bátory István szegedi törvényszéki jegyzőt a nyíregyházai törvényszékhez, Cziróni Gyula galgóczi kir. járásbirósági aljegyzőt a perlaszi járásbírósághoz, Ba 11 ó Lázár Csíkszeredai törvényszéki aljegyzőt a deési és Hunyor Ödön temesvári törvényszéki aljegyzőt a máramaros-szigeti törvényszékhez albirókká nevezte ki Hentaller búcsúja gyöngyöstől. Hentaller Lajos Gyöngyös város képviselője, Borhy Lászlóhoz, a gyöngyösi függetlenségi párt elnökéhez az alábbi levelet intézte : „Mélyen tisztelt elnök úr, kedves barátom ! Általad magánúton értesültem arról, hogy a gyöngyösi függetlenségi párt e hónap 27-én nagy értekezletet tart. Ugyancsak magánúton értesültem arról is, hogy ez a nagy értekezlet egy húsztagú bizottságot küldött ki, a képviselőjelölés végett. Hét évig voltam oly szerencsés, hogy Gyöngyös városát képviselhettem az országházban. Hét év alatt alig múlt el nap, hogy Gyöngyös városának egyikmásik ügyes-bajos polgárához ne lett volna szerencsém szerény házamnál. Hét év alatt nagyon gyakran tettem meg a város érdekében azt, amit különben nem szoktam, nyitogattam a minisztériumok ajtait. Ez ideig úgy volt szokásban, hogy a képviselőház bezárását megvárva, beszámoljak a múltakról. Most azonban ti, édes barátom, nem vártátok meg sem az országgyűlés bezárását, sem beszámolómat, hanem nagy értekezletet tartottatok s ebből küldtétek ki a képviselő bizottságot. Miután a Gyöngyösi Lapok ma kézhez kapott számából azt látom, hogy te édes Lászlóm, rajtad kívül Gyöngyösnek megállapodott gondolkodású és nagyreményű szülötte, Visontai Soma és az én csekély nevem is szóba jöhetne mint jelölté, ebben a kandidacionális bizottságban, igen kérlek, légy kegyes a bizottsággal tudatni, hogy az én nevemet mellőzzék a kandidationális gyűlésen. Gyöngyös város választópolgárainak s Gyöngyös gyöngyeinek, a derék honleányoknak ragaszkodásukért s szeretetükért ez után mondok köszönetet. Jusson nekik eszükbe annak a római konzulnak az esete, aki, hogy hazáját egy nagy összeesküvéstől megmenthesse, átvult s melynek szemlélésénél, annak a sejtése, hogy mi jó még a látottak után — sokkalta édesebb. A falu pedig olyan csöndes volt, mintha egy szálig kihalt volna. Mintha nem lett volna benne többé senki, aki tovább gyomlálja, szántsa, vesse és arassa a kertjét, az egypár holdját; mintha nem lett volna senki, aki a szájától elvont fillérekkel — porcziófizetésképpen oda járulna az állam asztalához, — mintha nem lett volna senki, aki a sírba kívánkozott volna, hogy porcziófizetéskor — mit se tudjon felőle az állam. De ez a csönd, ez a végnélkülinek látszó fárasztó csöndesség csak addig tartott, míg a bakteri tisztséggel dekorált hivatalos személyiségnek el nem kellett kiáltania,hogy: Tizenegyet vert az óra ! Még nem készült el a kiáltásra, még a torkát köszörülte a hivatalos személyiség, testbéli súlyával letelepedve a padra, erre a rozoga deszka alkotmányra, mely a törvénybiró háza előtt nyújtózkodik végig. Ott gunyasztott mint az ólmos eső verte túzok, a szemei már majdnem hogy nyugalomra fordultak, mikor a felvégről lépéseket hallott. Mindennek daczára azonban nem hagyta el a helyét, amelyre első kényszerűségében letelepedett. Nyugodt lelkiismerettel várta a jövevényt, jól tudta azt, hogy aki őt keresi, rosz ember nem lehet. Az egyik gazdaember volt, kire rákerült a sor a vigíliában, hogy a hivatalos személyiséggel együtt őrködjék a falu éjjeli rendje és csöndje fölött. Faluhelyen ezek sorosak szoktak lenni, megválthatni ugyan e tisztséget is de minden jóravaló paraszt megreszkhoz egy nehányt órát, amelyen a hatóság őrével hágta a törvényt. Az egyik néptribün esküt követelt a konzultól, hogy tiszteletben tartotta a törvényeket. »Esküszöm, — viszonzá a közül — hog megmentettem a köztársaságot.« A midőn önöktől búcsút veszek, Gyöngyös polgárai — én is esküszöm, hogy hű maradtam programomhoz. Budapest, 1896. szeptember 27. Hentaller Lajos. Országgyűlés. A főrendiház ülése. (Távirati tudósítás.) Budapest, szeptember 30. Elnök Vay Béla báró. Jegyzők Gyulay,Pál, Gál József, Cziráky Antal gróf. Elnök délelőtt tíz órakor nyitja meg az ülést. Bemutat több kérvényt és a képviselőháztól átküldött törvényjavaslatot. Napirend előtt szól : Császka György kalocsai érsek . Azon indítványt terjeszti elő, keressék föl az elnök, hogy ő felségének október hó 4-iki legmagasabb névnapja alkalmából fejezze ki a főrendiház szerencsekívonatait és biztosítsa ő felségét ezúttal is a főrendiház odaadó hűségéről. Beszédét e szavakkal végzi: Éljen ő felsége, a király. (A főrendek felállnak. Általános éljenzés.) Az országgyűlés feloszlatása. Vécsey József báró: A képviselőház tárgyalásai befolyással vannak a főrendiház tárgyalására, most pedig nagyon rendszertelen a főrendiház tárgyalásainak menete, azaz a bizonytalanságnak tulajdonítható, amelyben az országgyűlés további működésére nézve vagyunk. Kérdi a miniszterelnöktől, mi igaz azokból a hírekből, hogy a kormány a képviselőházat közelebbről föl szándékozik oszlatni. Bánffy Dezső báró miniszterelnök : Nem képes megérteni, hogyan hozza össze Vécsey József báró a főrendiház tárgyalásainak rendszertelenségét a képviselőház feloszlatásával. A főrendiház tárgyalásai a régi eljárás szerint történnek, mindig tárgyalás alá vétetnek azok a javaslatok, melyeket a képviselőház már elfogadott Ami pedig a képviselőház további működését illeti, kijelentheti, hogy a kormány elhatározta, hogy a jelenlegi országgyűlést közelebb feloszlatja és erre őfelsége engedélyét is kikérték. Kéri a válasz tudomásul vételét. Vécsey Jósef: Midőn a miniszterelnök válaszát tudomásul veszi, egyszersmind egy másik interpellcziót intéz a belügyminiszterhez. Elnök: Elször az első interpellácziót illetőleg kell htározatot hozni. Kérdi a főrendeket : tudomásul veszik-e a miniszterelnök válaszát ? A főrendiház a választ tudomásul veszi. Katonaja a választásoknál. Vécsey Józsi báró: Az általános választások közelsége és a múlt választásokon tapasztaltakraekintettel, kérdi a belügyminisztert, hogyéli összeegyeztethetőnek a választásokon a katonai asszisztenciát a választási jog szabságával ? Kérdi továbbá, hajlandó-e a helyminiszter a választási lajstromok elkészíte körül fölmerült számtalan panaszt orvosol ? Perczel Dezsőlügyminiszter ? Ami a katonaságnak a válatásokon való asszisztálását illeti, erre azt leli, hogy ahol a szükség úgy kívánja, a vkség mérvéhez képest igenis alkalmazható katonaság éppen a szabad választási jog megvédése érdekében. A választási lajstrom körül fölmerült panaszokat illetőleg ped nemtehet semmit, mert azokat a közúti választmányok készítik el s így szóló iföllebb oda hathat, hogy a központi váramányok a törvény keretén belül maradtak. Kéri válasza tudomásul vételét. Vécsey József hát A választ nem veszi tudomásul. Perczel Dezső belyminiszter : Röviden felel még egyszer Vécsnek, azután együtt verheti el az éjszakát, az urak, azok nem jönnek számításba, ők faluhelyen éjnek évadján aludni szoktak és nem varázsolni, habár közjóért történik is ez. A soros gazda odament a hivatalos személyiséghez s gyöngéden oldalba bökte a botjával. — No látja, kend, hogy nem aludtam el a kiáltást. — Jól van komám, telepedjék le csak ide mellém. A soros ember letelepedett, aztán így kettesben néztek farkasszemet a sziporkázó csillagokkal. Az alsó végből egyszerre csak valami elfojtott, lassú kutyaugatás hallatszott. A sors ember megszólalt: — Hallja-e kend koma? Kutya ugat ott lenni. — Hallom hát. — De hát szóljon koma, mért ugat olyan félszuszra az a kutya? A hivatalos személyiség fölvetette a fejét a gúnyából s a meggyőződés igazi hangján szólt: — Mért, mért? . . . alighanem, hogy csak félig tolvajt érez a beste! . . . A búzatáblák fölött végig suhant a szellő. Minden egyes szálat édesen, lágyan czirógatott. — Messziről valami dübörgés hallatszott. Prüszkölve, zakatolva jött a vasparipa, két haragos mint két nagy izzó golyó világított be az éjszakába. Kemény vas bordái nedvessé váltak a lecsapódó gőztől, kürtőjéből a vékony füsttel együtt sűrűen szállt a sziporka. De ahol az útja igenis közel vitte a lábán álló jószághoz, ott nem dobálódzott a sziporkákkal, ott megbecsülte magát, mert Isten ellen való vétek lenne venni egy kis játék miatt a gazda kenyerét.Sistergett, zúgott, hogy megvonaglott alatta föld. S alighogy látta az ember, már aarmadik határból hallatszott a füttyszava. Nyáridőben alighogy in éjszaka. Későn alkonyodik, korán virrad, csillagok sokat h alhatnak ilyenkor! A hajnal már áttörte magát a homályon s kitűzte a piros lobogója Egyszerre zsibongott, pezsdült minden. A ságok mohón siettek, hogy leszürcsölhesse az utolsó harmatcsöppöket, de bárhogy sikek is, a napsugárnak is segítségül kellett, mnie a lölöslökömhöz. És nemsokára fölhagzott ezer madártorok csattogó zenéje. Tele volt a lég édes sejtelmekkel, a szív mostygó ábrándokkal. Leányok, legények, csengő nótaszoba, daloltak versenyt a madrakkal. A szerelmesek egymáshoz bújva, a aragosok szétválva, de a tekintetükkel azért mindig egymás mellett. A vörös pipacs a hizából, a kékszemü búzavirág a konkoly szomszédságából szintelábujjhegyre álltak, hogyhafajtózkodva jobban láthassák ezt a bájos képe. Hol van ez már mind? Az égen vihart rejtő, sűrü nehéz fehők elczáznak. Összeborulnak, majd ismét szétválnak s minden pillanatban azt várja az ember, hogy melyiküket indítja zokogó sírásra a válás?! Lábaim elé sárgult leveket pörget a szél. Ezek az apró, kis jószák ott csüngtek egykor a magasba nyaló fogakon s íme most idetapadnak ; göröngyhíz, keresve tan a szétágazó gyökereken melyik éltető nedvet szívtak számukra a mélyből. Ide jöttek meghalni, a sétáló esőcsep 1890. október 1. 236. sz.