Szegedi Napló, 1911. április (34. évfolyam, 79-103. szám)
1911-04-02 / 79. szám
Szeged vasárnap SZEGEDI NAPLÓ. 1911. április 29. szö vényes eszközt felhasználnak arra, hogy az államot az ígéretei beváltására kötelezzék s a munkapárt padjaiból egyszerre tiz helyről is felhangzott a szó : Mily szemtelen presszió ! Ezt eltehetik maguknak a tisztviselők örök emlékül s fokozzák ezzel további rajongásukat a mostani parlamenti rendszer iránt. Azon parlament iránt, amely száz milliót szavaz meg Ausztriának. Amelyben a képviselők egyhangúlag emelik fel a tulajdon fizetésüket, de ahol semmiféle érzék sincsen a többségben a kisemberek bajai iránt. Tudomány és politika. A hét történetéből. A budapesti tudományegyetem jogi fakultásának az a határozata, melylyel Apponyi Albert grófot az egyetem másdik közjogi tanszékére meghivta, alkalmas beszédtárgy politikusok és nem politikusok körében. Ezért használjuk ily módon a megkülönböztetést, hogy különbséget tegyünk a pártpolitikai felfogás és a közvélemény kialakuló felfogása között, amely ebben az esetben sem fedi egymást. Ez természetes is. Osztó bírónak lenni ebben a kérdésben nem kis dolog, megtalálni pláne az igazságot még nehezebb. Hiszen a két felfogás alapjában már annyira divergáló, hogy ezt áthidalni Apponyi ■ Albert gróf személye sem képes, akivel szemben pedig hálátlanság számba menne megtagadni a legnagyobb nemzeti kitüntetéseket. Ámde éppen ez az ütköző pont, a melynél a két különböző felfogás homloktérbe kerül." Merev szembeállításként úgy hangzanék a kérdés: való-e az egyetem közjogi katedrájára egy pártpolitikailag exponált közjogász s ezzel szemben a másik kérdés: egy nemzet részéről a legnagyobb kitüntetés számba megy-e az, ha egyik gyakorlati kiváló közjogászát mint professzort az egyetemen a közjogi tanszékkel honorálja? Ezzel a két kérdéssel pedig egykönnyen végezni nem lehet anélkül, hogy elöljáróiban a tudománynyal és külön a politikával tisztába ne jönnénk. Külön kellene vizsgálat alá venni a valódi tudomány fogalmi körét, megállapítani ennek feltételeit és külön vizsgálni azokat a vonatkozásokat, amelyekben a köznyelven úgynevezett politika a gyakorlati alkalmazhatóság tekintetében kifejezésre jut. És ha a valódi tudomány lényegeként azt állapítjuk meg, hogy ennek első feltétele a tárgyilagosság, úgy, azt hisszük, korántsem mondtunk olyat, amely szembeállítás lenne a politika exigenciális alkalmazkodásával. Viszont, ha a magyar közjog tudományának annyi fegyelmezett emberi elme önmegtagadása eredményeként csak egyszerűen utalunk azokra a finom elméleti meghatározásokra, melyekkel a magyar közjog alapintézményeinek annyia mint a tudomány által elfogadott vélemény, ha nem is megalapozva, de alátámasztva van; nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezeknek az elméleti meghatározásoknak gyakorlati beállítása képezte a mi parlamentáris életünk küzdelmeit, e körül csoportosultak pártok, ez képezte magját a pártpolitikának. Arra van példa, hogy egy egész nemzet elismerése és közbecsülése kísérte e nagy elmék kijelentéseit, elhalmozta ezeket a megkülönböztetés és kitüntetés annyi emberileg felismerhető külső jeleivel, de arra nézve, minr ritkább a történelem tanítása, hogy a közvélemény aprioristikusan elfogadta volna a pártpolitikai sikereket. És ez természetes is. Hiszena 'piárt'politika fogalmával összekötött az, hogy epolitika korok és felfogások szerint változik és az a providencia, amely adott helyzeteket és viszonyokat a tér és idő határai között értékében felismerni és megbesülni tudott, változott viszonylatok és körülmények esetén másképen honorált, sokszor megtörtént, hogy nem is honorált. Egy nemzet részéről nem képezhet tehát kitüntetést azért az, ha a gyakorlati politika legkiválóbbját ,bár a miindenkor elsősorban elméleti értékű tudomány hirdetőjeként arra a helyre állítja, amely hely egy egyetemi katedrán a tudomány művelésében és hirdetésében nyer egyedül kielégülést és keteltséget. A közvélemény egyhangú hozszánnája kétségenkivül megállapítható hogy elsősorban Apponyi Albert gróf nevének szól, amely név — tessék bármi banálisnak — egymagában is fogalom. Fogalom és inkarnációja a szeplőtlen jellemnek, az előkelőségnek, felvilágosodottságnak és az exact tudománynak. Ehhez a fogalmi megállapításhoz nem férkőzhet kicsinyes politikai felfogás, amely, a politika exigenciáját az alkalmazkodás lényegével ugyanbizonosnak véli felfedezni s éppen pártpolitikai nézőpontbóll és sarokból szemlélődvén talál kifogásolni valót. Egy olyan kiváló elme, mint amilyen Apponyi Albert gróf, bizonyára csak önmagához lesz következetes, mikor az egyetemi professzori székben a magyar közjog tudományának tárgyilagos és elfogulatlan hirdetése által valóra váltja mindazokat a sejtelmeket, melyeket kinevezéséhez a jövendő Magyarország fűz. Ez a jövendő Magyarország pedig jelenti összességét és egyetemét mindazon jogos várakozások beváltanak, amelyek alapja éppen a magyar közljog alaptételeiben van biztosítva. —Ez— hozza. Dobogó szívvel várta, egyszerre csak feltűnt a láthatáron a füstölgő gép és csakhamar berobogott nagy füstjével a vonat. Blanka szive nagyot dobbant. A vonat megállt, a tarka-barka közönség, szokott tolakodás rendszere mellett leszállt a vonatról, a 13 napra berukkolt katonák mind megjöttek csak Sándor nem jött. A hadnagyocskák csak szánalmas pillantásokat vetettek Blanka felé de kivétel nélkül siettek a kijárat felé. Blanka megrémült. Istenem, mi történt! Mi történhetett, hogy Sándor nem jött! A legutolsó kiszálló is már kikecmergett a vagyonból, a vonatvezető már fütyölt és a vonat újra nekifohászkodva, dübörögve ment elő irt útjára, ekkor eszmélt fel Blanka és egyik ismerős Azt után kiálltott. De Károly már nem hallotta, felült kocsijára és elhajtatott, szándékosan sietett, nem akarta a menyasszony szívét megkeseríteni. Ő is annak a szokásnak hódolt, mondja el a rossz hírt más, de nem én . . . Blanka majd kővé meredt, anyja vigasztalni iparko- Istenem mi történhetett Sándorral, hiszek a hadnagyok tudják, hogy ő az én fényem, és szánalmas tekintetük mindent Jt, valami nagy, valami iszonyú dolog , -y^^t . . . Blanka alig ért haza, küldött 'i«Riblyért, ez most kénytelen-kelletlen elmondotta, hogy Sándor subordinátiós hibát követett el, hogy azonban mi volt az a subordinátiós hiba, azt senki sem tudta meg, valami komoly dolog lehet mert nem tudtak még belőle semmit s igy ők sem mondhatnak véleményt. De hát miért nem ir Sándor ? Azt már ő tudja kedves Blanka kisasszony. Nem hallgat el valami borzasztót, vallatta tovább Károlyt, legyen őszinte és ha megsérteném, mennyen vissza X-be, kutassa fel a dolgot töviröl-hegyire, hadd tudjam meg — ha bármilyen rémes is — a valót. Károly a megbízást elfogadta és visszautazott X-be. De itt csak annyit tudott meg, hogy a dolog nagyon komoly. Sándort a hadtest parancsnoksághoz kísérték be, mégpedig vasra verve. Blankát ez a hír végtelenül lesújtotta. Meghallotta, hogy Sándor szobájában egy bombát találtak tele dinamittal és hogy a gyanú reá esett, ha pedig e gyanúból nem tud kilábolni, katonáék főbelövik. Blanka, aki tudta, hogy Sándorkája ártatlan, megbízta a város legügyesebb ügyvédjét, hogy járjon utána a dolognak, de sajnos, katonáék még a védő ügyvéd szereplését, beavatkozását sem tűrik s igy bizony alig lehet egy katonát tisztességesen védelmezni . . . Hetek és hónapok múltak és Blanka szép gubold rózsái hervadozni kezdtek bájos arcán és szivbeli szomorúságát szemeinek bátyadt színe árulta el. Egyedüli szórakozása volt naplóját napról-napra megírni, hogyha Sándorkája megjő, evvel számoljon be állandó és változhatatlan érzelmeiről. Sándor pedig az új-aradi várban fogoly volt. Minden nap felhívta a hadbiztos kihallgatásra, újra és újra lett vallatva, hogy honnan szerezte a bombát, mi volt a célja. Tudta és tudja-e, hogy ez dinamittal volt megtöltve és elég erős volt, hogy az egész kaszárnyát légberöpítse. Sándor csak egyre azt hajtogatta: nem tudom, telkemre, szívemre esküszöm, nem tudok a bombáról semmit. De hogy került az a szobájába, mikor önnél volt a kulcs ! Ki adta azt önnek, miért volt ön még késő este is benn a városban ! Sándor kivitte az etust és megmutatta a szép butonokat, amelyeket menyasszonyának vásárolt, hivatkozott kitűzött esküvőjére, előéletére, feltétlen becsületességére, de mind az üres fülekre talált. Végre megjött az elitéltetés, amely katonáéknál kivétel nélkül a halál, így tudta meg Blanka is, hogy Sándorkája február hó 2- án 9 órakor főbe lesz lőve. Blanka íróasztalnál ült és most már legutolsó lapját írta naplójába. E naplóban megírta, hogy reggel 9 órakor, amikor az ő Sándortóját a katonáék ártatlanul agyonlövik, abban a pillanatban ő is elmegy néhai édesatyja fegyvertárába és ott a már előbb megjelölt és golyóra töltött revolverrel szívébe fog lőni. Egyúttal kérte édesanyját, hogy hozassa el Sándorka holttestét és temesse el őket egy koporsóba. A 28-ik reggel álmatlanul találta Blankát, minek is aludni akkor, amikor örök álomra készül. Felöltözködött egy már elkészített és mirtus virággal díszített menyasszonyi ruhájába, a rózsafüzért, amelyet Leo pápa szentelt meg, nyakába tette és határozott lépésekkel ment a fegyvertárba. Medeailionját kivette — abban volt Sándorka arcképe — szivéhez szorította és forró csókokkal borította, aztán elszántan rántotta meg a zöld függönyt, amely takaróul szolgált a fegyvertárnak. De alig érintettette a zöld leplett, az leesett — és a fegyverek előtt ott állott Sándor. — Halt! — kiáltott fel Sándor! Blanka pedig Sándorkára esett és elalélt. De a mama is közel volt, a Flacon hamar megtette hazá- HÉDERVÁRY ÉS LUKÁCS BÉCSBEN. Budapestról jelentik : Ma délután Héderváry gróf miniszterelnök és Lukács László pénzügyminiszter Bácsba utaztak, hogy a kormányzat néhány aktuális kérdésében eljárjanak. Főként a bankszabadalom és a védőerőreform dolgát kll tisztázni, mivelhogy az osztrák reforát föloszlatása esetleg a magyar kormány terheit is módosítja. A miniszterelnök délután öt órakor átazott Bécsbe. Lukács pénzügyminiszter pedig már délután két órai gyorsvonattal elutazott.