Szegedi Napló, 1911. július (34. évfolyam, 156-181. szám)

1911-07-30 / 181. szám

Külföldön. Bécsbm a forróság ma is tropikus volt a közel 60 paprintás történt. Egy­általán az utóbbi napokban az önkentes mentők átlag 70—80 ezerben vonultak ki. Ma is sokan fúl­tak a vizbe, mert az uszodák zsúfolva vannak hi a nép a szabad Danában fürdik. A vízbe­­fúlási esetek legnagyobb része abból támad, hogy a fürdőzök a vízben napszúrást kapnak. B­ákujhelyen a Duna csatornában egy iskolás­­fiú jut a vízbe, a Freudenauban, közel a versenytérhez a Dunaágban egy munkás, a régi Dunaágban Fioridsdorfnál egy kovács fujt a vízbe és csak ennek az egynek holt­testét sikerü­lt kifogni. A Gansehauselnél, ahol rét­des körülmények közt 6000 munkás szo­kott fürdeni, most 10—12.000 fürdik naponta. A községi iskolák fürdőjében 3000, egy másik községi uszodában átlag 4000, az Angatten­­bidnál lévő uszodában harmadfélezer, a Zsófi­­hídnál lévő községi főidőben 2000 és a II. kerületi szabadfü­rdőben 5000 ember fürdik naponta. Innsb­ud­ban a hőség folyton fokozódik. Tegnap és ma oly nagy volt a hőség, hogy a glecserek olvadnak. Flics falu környékén a villám beütött egy fát­a, mely alatt hat leány ült. Egy leány meghalt, többen pedig megsebesültek. Egy másik villám hatvan birkát ölt meg. Hamburgban tegnap nagy vihar volt, mely mindenütt nagy károkat okozott. A telefon­vezeték megrongálódott. Berlinben rendkívüli nagy a hőség. Árnyék­ban 45 fog Celsinát mutat a hőmérő Német­ország minden részéből sok szerencsétlenséget jelentenek. Számos helyen emberéletet is követelt a hőség. Viharok vannak minden­felé, de ezek csak anyagi károkat okoznak, a hőséget nem csökkentik. A hajózás a folyók alacsony vízárlása folytán nagy károkat szen­ved. Számos helyen vízhiány van, úgy hogy Halle és Erfurt városokban sok esetben el­zárták a vízvezetéket. A 111-ik gyalogezred legénysége között több mint szác katona lett a hőség folytán rosszul. Egy katona mellett a villám lesújtott. A katona megbémült. Münchenben a hetek óta tartó hőség még nem enyhült. Ma is két halálos napszúrás volt. Drezdában tegnap este zivatar keletkezett és zuhogott az eső. A villám több helyütt le­csapott. Párisban a nagy hőség következtében a Szajnában és a többi folyóban nagyon meg­romlott a víz, úgy hogy a folyók tele vannak ezerkesszítő apróbetűs magyarázó írása, hogy annak az alapján a tanuló diák ezeket az írói dolgozatokat milyen irodalmi szempontból mér­legelje. Igy­ Herman Ottó igen tisztelt bátyám­nál el van mondva, hogy az író közvetlen ta­­pasztalatból írta le az észleleteit, amiket nagy­szerű világításban mutat be az olvasónak, míg az én közleményemhez az ls magyarázat van fűzve, hogy" az író meg nem történt dolgokat ad elő úgy, mintha lapok csakugy­an megtörtén­tek volna. Az a novella pedig, amit az olvasókönyv közöl, tényleg megtörtént dolog, őszi időben vándorfecskék repültek lefelé a Balkánon át , a mi táborunk barakjának tetején éjjeli pihe­nésre megszálltak. Éjszaka aztán Montenegró felől, a Dormitor csuc­siairól hóvihar ereszkedett alá: a fecskék fele megfagyott, a csak elgém­­t­eredett felét pedig azután a keble melegén élesztgette ébredésre a jószivű katonale­gény­­ség. Ez csakugyan egy valóság. De hát mit mondjak a fiamnak, amikor az olvasókönyvben, nyomtatá­sban ennek az ellenkezője van benne? Hát mit mondhattam egyebet, mint hogy mondtam: — Ez fiam, Így igaz, ahogy írva van. De, ha mégis a magyar nyelvből éppen erről a do­logról felelnél, hát csak mondd úgy, ahogy fal könyvbe van írva — nehogy szekundát kapjál érte. — Az ember a testi szülötte kedvéért igy­ kénytelen megtagadni az irodalmi szülötteit, haltetemekkel. Hogy a halmérgezéseknek ele­jét vegyék, a haltetemeket hatóságilag kifog­ják a vizbe és elássák. Jénában a katonai uszodában ma egy köz­legény napszúrást kapott és elmerült. Két másik katona segítségére ment a fuldoklónak, aki őket is magával rántotta a mélységbe és mind a három katona a vizbefult. Védekezés a hőség ellen. Az emberek nagy része nem is tudja miként védekezzék a hőséggel szemben. Ami a laká­sokat illeti, a legfontosabb az, hogy a gondosan elzárt ablakok­ elé vászon­leendőket akaszszanak, amelyek fölfogják és nem engedik át a mele­get. A szobában faágakat kell elhelyezni és vízzel locsolni, vagy jéggel telt edényeket kell az asztalra tenni, mert ezek a szoba melegét jó részben elvonják. A ruházatot is úgy kell megválasztani, hogy a hőség­sugarakat lehető­leg ne engedje át. Az alsóruhák is jelentéke­nyen emelik a test hőmérsékletét. Kitűnő szer a hőség ellen az is, ha fekete szemüveget hor­dunk. A napsugarak ereje tudniillik nemcsak a szemidegekre hat zavarólag, hanem az egész idegrendszert irritálja, úgy, hogy a sötét védő­üveg használata az egész testet megkíméli a hőségtől. Vigyázni kell arra is, hogy hideg vizet vagy egyáltalában más folyadékot ne igyák az ember egyszerre nagy mennyiségben, ellenben naponként sokszor és keveset kell inni. Különösen ajánlatos a hideg tea, mert ez a szívműködésre jótékony hatással van. Aki­nek sokat kell az utcán járnia, az járjon min­dig az árnyékos oldalon, aki pedig a napon dolgozik, annak igen ajánlatos, ha nedves ken­dőt tesz a kalapja alá. Hőguta következtében m­ost sokan vizbefultak, Hőgutát csak az kaphat, aki felhevülve forró testtel megy a hús vízbe s elmulasztja első­sorban a fejét lehűteni. A test hirtelen lehű­tése által a vér az ember fejébe tódul s igy könnyen beállhat a hőguta. Akit hőguta ér, az elveszíti eszméletét, a viz alá bukik s ha nincs aki gyorsan megmentse, a vízbe fullad. Éppen ezért, amikor az ember a vízbe lép, ne mulasz­­sza el nyomban a fejét is lehűteni.­­ A hő­gutánál sokkal veszedelmesebb és feltétlenül halálos a fürdés közben beálló szívszélhüdés. A felhevült test felületén levő véredények ugyanis a hirtelen lehűléstől annyira összehúzódnak, hogy teljesen megzavarják a szív működését s szívszélhüdés okozói lesznek. Éppen ezért téves az a hit, hogy az ember akkor, ha hir­telen ugrik a vízbe, nem érheti baj. A legtaná­csosabb a viz partján állva alaposan megmosa­kodni s ily módon lehűteni a­ testet, hogy aztán bátran léphessünk a vízbe. Rendkívül veszélyes dolog zivataros időben fürödni. A viz ugyanis kitünően vezeti a villamos áramot s igy na­gyon könnyen megesik, hogy a vízbe csapódó villámcsapás megöli a vízben fürdő embert. Szerencsére mindenki fel tudja ismerni a kö­zelgő zivatart s igy még idejekorán, mielőtt villámlana, ki lehet menekülni a vízből. Ezek a vizbefutás amaz okai, amelyek ellen véde­kezni lehet. .1 : 181. BZ. Szeged, vasárnap SZEGEDI NAPLÓ, 1911. Julius 30. Anekdoták Petőfiről. Horváthné Szendrey Julia mesélte el ezt egy női barátjának, az meg egy bizalmas pillanatban a saját urának. Mikor már Szendrey Julia kezét adta Petőfinek, az utolsó föltétele az volt, hogy Petőfi ne káromkodjék. Mert a poéta, mint aféle tüzes, indulatos ember, úgy elördögadtázta néha a teremtésit a világnak, hogy a franciául nevelt és zongora mellett finomodott Julia ki-kirémült minden poézisból s aggódva gondolt arra, hogy ezeket az ebadtázásokat egész életén át kell hallania. És ez volt az egyik oka, hogy Julia szívesen bele­egyezett az esküvő eltolásába. Megfogadtatta Petőfivel, hogy ezen idő alatt leszokik az ördögadtázásról. Elérkezik az esküvő napja. Viszi őket a négylovas hintó Koltó felé. Az eső esik. Az út zökkenőit a kerék­vágásban csordogáló víz befolyja. Egy ilyen zökkenő­ben Misztót falu táján eltörik a kocsikerék. Petőfi persze irtóztatóan felördögadtázik. Hová menjenek, mit csináljanak? Még szerencse, hogy a közelben egy útszéli csárda van. Mig a kocsis beköti a lovakat s a falu kovácsához nyargal, a fiatal pár belép az ivóba. Hát az ivó csak olyan nagy otromba földes szoba, mint ma is mindenütt. A sarokban söntés , a szoba egyik felében x­ lábu nagy asztal s annak külső felén egy ugyanilyen lábú széles lóca. Az ivóban nincs senki. El lehet gondolni, hogy Petőfi már az után bele­szédült abba a mennyei mámorba, amely az ifjú páro­kat azonnal megszállja, mihelyt az esküvő után magukra maradnak és hát mindenkit meg lehet róni, csak azt nem, akinek gondolatunkban mindent megengedünk. Hiába no, poéta volt, tüzes volt és a szobában nem volt senki, csak a nagy széles lóca. Azonban a szalon­­levegőben nőtt asszonyka, talán az ördögadtázástól is bántott idegességgel teljes ere­jéből tiltakozott. És nem is sikertelenül. Petőfi egy nagy harapást kapott az arcára s az ajtón belépő korcsmáros igen zavartnak találhatta a fekete attilás fiatal­embert. Petőfi ennek a harapásnak a nyomát holtáig hordta az arcán, de persze nem mondta meg senkinek, hogy honnan származott. Érdekes, hogy ez a nő mennyire marokra szedte már az alatt a rövid idő alatt is, ameddig együtt élték a költő szilaj­ságát. Jókai beszélte s vétek volna fele­désnek engedni ezt a jellemző kis esetet. Együtt ültek a közös lakásuk ebédlőjében, az asz­talnál: Petöflék, ö, meg vendégképen Orlai. Orlai beszél valamit s egyszer csak azt mondja: — Hát amint jövünk, egye meg a fene, ez meg ez történik hirtelen. Petöfiné leteszi a kanalát, felszökik az asztaltól és bemegy abba a szobába, amelyik a három közül az övék volt. A három férfi bámulva néz össze, hogy mi történt ? Vállat vonnak. Nem értik. Petőfi felugrik és az asz­­szony után siet. Néhány perc múlva mogorva arccal tér vissza. — Hát mi az Sándor? — Ej, — feleli Petőfi, — micsoda illetlenség is az, hölgyek jelenlétében fenézni. Nem vagyunk korcs­mában ! Orlai nagyot nyel. Egy percnyi úgynnevezett kínos csönd. Aztán Jókai szólal meg: — Hát te, Sándor, nem azt írtad-e, hogy „Táncolok mint veszett fene!“ — Az más, — felelte bosszúsan Petőfi. — Nem hölgyeknek Írtam és nem hölgyeknek szavalom. Orlai ettől a naptól kezdve sohase látogatta meg többé Petőfiéket. Gárdonyi Géza. I VAS Moz.. fJA fIVASS

Next