Szegedi Napló, 1911. október (34. évfolyam, 239-259. szám)
1911-10-07 / 239. szám
239. sz. Szeged, szombat SZEGEDI NAPLÓ, 1911. október 7. Szeged város közgyűlése. — Hatodik nap. — Nagyon kis érdeklődés mellett indult meg a mai közgyűlés. A városatyák már beleuntak a dícísiségbe , a közgyűlés hatodik napjára már csak igen kevesen jöttek el. Akik jöttek, azokat is legjobban érdekelte a légszeszgyár ügye, melyben a befejezett vizsgálat megnyugtató eredményéről számolt be a pénzügyi tanácsnok. A közgyűlést még ma sem tudták befejezni. Hétfőn folytatják. Elnök: Lázár György dr. polgármester, jegyzők: Taschler Endre főjegyző, Birdoss Béla, Back Lipót tanácsjegyzők. Elnök : A közgyűlést délután négy órakor megnyitja. Taichler Endre főjegyző felolvassa a tegnapi közgyűlés jegyzőkönyvét, amelyet a közgyűlés tudomásul vesz. Wimmer Fülöp kéri a jegyzőkönyvben annak konstatálását, hogy a tegnapi közgyűlésen nemcsak felfolyamodásának, hanem indítványának is helyt adott a közgyűls. Megállapítják, hogy ez világosan kitűnik a jegyzőkönyvből. Balogh Károly tanácsnok: A belügyminiszter k utatványozta a 75 ezer koronás államsegélyt. Felosztották: minden 100 korona után 86 kor. 57 fi!), jut a városi hivatalnokokra. Kéri a tanács ennek tudomásul vételét. A közgyűlés tudomásul veszi. Tudomásul veszi a közgyűlés, hogy 23 ezer koronát felosztottak azon városi alkalmazottak közt, akik az államsegélyben nem részesülhettek. Az államsegélyben nem részesült 300 alkalmazott között ugyancsak 23 ezer koronát osztottak föl. Ezt is tudomásul veszi a közgyűlés. Tudomásul vesz a közgyűlés több lakbér kiegészítést és államsegélyhelyesbítést. Kovács Ernő és társai, városi napidíjasok kérték, hogy 17 szervezeti napidíjast ugyanazon segélyben részesítsenek, mint az előző évben. Egy havi segélyt állapítottak meg tavaly. Ez kitesz 1320 koronát. Wimmer Fülöp indítványozta, hogy elsősorban tzeknek, mássodsorban az összes napi- és havidíjasoknak állapítsanak meg egy havi fizetéskiegészítést. A tanács javasolja, hogy szavazzák meg és előlegként utalványozzák ki az egy havi fizetésnek megfelelő segélyt. A közgyűlés hozzájárul a tanács javaslatához. Pethő Sándor és társai napidíjasok, számszerint tizenhatan kérik, hogy állapítsanak meg részükre ugyancsak egy havi segélyt Ezek csak ideiglenesen vannak alkalmazva, tehát a tanács nem javasolja a segély megadását. Javasolja, hogy térjenek az indítvány fölött napirendre. Wimmer Fülöp: indítványában az is áll, hogy azoknak adják meg a segélyt, akik legalább egy évig a város szolgálatában állanak. Kéri indítványának elfogadását Balogh Károly tanácsnok a tanács javaslatának elfogadásét, az indítvány elvetését kéri. A többség Wimmer Fülöp indítványát fogadja el. Megszüntetett utkaparói állások. A belterületi utkaparók drágasági pótlékot kértek. A tanács a kérelmet elutasította s egyben kéri az un. „utkaparói“ állások megszüntetését, mert azok tulajdonképpen nem is állások, hanem az utkaparók csak napszáoosok. Napszámosok voltak eredetileg is és csak lassan kint erőszakolták föl magukat szervezeti alkalmazottaknak, így aztán négy év alatt már kétszer kértek fizetéskiegészítést. A tanács ezért utasította el kérelmüket. Javasolja a tanács, hogy a kérelmet utasítsa el a közgyűlés és szüntesse meg az átkaparói állásokat. Wimmer Fülöp nem helyesli, hogy télvíz idejére bocsátják el ezeket a munkásokat. Indítványozza, hogy csak tavaszszal szüntessék be ezeket az állásokat. Tóth Imre dr. kéri a tanács javaslat elvetését. Balogh Károly és Wimmer Fülöp felvilágosító szavai után a közgyűlés többsége elfogadja a tanács javaslatát. A tápéi földeket tavaly újra helyszínelték és ennek folytán a város földadóját fölemelték. Ez ellen a város fölebbezett. A fölebbezés még folyamatban van. Kéri a tanács ennek tudomásul vételét. Azelőtt 6 ezer korona adót fizetett a város, most pedig 9 ezer koronán fölül vetették ki. Tudomásul veszik a tanács javaslatát. A légszeszgyár ügye, Blogh Károly tanácsnok, Pilsch Kálmán indítványa folytán, a sajtóban elhangzott panaszosra a közgyűlés vizsgálatot rendelt el a szegedi légszeszgyár részvénytársaság ellen. Tizenhat konkrét panasz tárgyában folytattak vizsgálatot. A bizottságba belevonták a panaszosokat is. A vizsgálat eredménye ez lett: Minden egyes esetben megvizsgálták az árammérőket, órákat. Próbaméréseket végeztek és az eredmény az volt, hogy az órák mindenütt lelkiismeretesen vannak beállítva , hitelesítettek. Ha volt is hiba, az mind a légszeszgyár zárára volt. — Szegény gázgyár! Balogh tanácsnok: Akár szegény, akár nem, ez így van. Figyelmeztették a panaszosokat, hogy az árákon tapasztalható rendellenességeket azonnal jelentsék be. Megtörtént az egyik panaszossal, hogy 50 fillér összeadási tévedés került a számlába. Kijavították. Volt eset: Perjéssy Lászlóé, hogy az ipari s világítási órákat összetévesztették és igy származott 7 korona s néhány fillérnyi tévedés. Ezt is rektifikálták. Az egész vonalon ilyen eredményre jutottak. Hiba, vagy szabálytalanság nem történt. Egy panaszos csendőrlőhadnagyról megállapították, hogy nem is létezik. Ugyanígy jártak más esetben is. Hiába keresték a panaszos Csányi Pált. Ilyen nevű üzletfele nincs is a társaságnak. Kéri ennélfogva, hogy a vizsgálat eredményét vegye tudomásul a közgyűlés. Egyben tárgyalják Wimmer Fülöpnek a gázlyar megváltására vonatkozó indítványát és Ditrói Nándornak azt az indítványát, hogy készítsenek útmutatót a közönségnek. Javasolja a tanács a két indítvány elfogadását és azt, hogy adják ki azokat a tanácsnak a megfelelő intézkedések megtétele végett. Wimmer Fülöp elismeri, hogy talán kisé túlzottak voltak azok a támadások, amelyeket a gázgyár ellen annak idején intéztek — bár fölöslegesek nem voltak. Ma ismét aktuális a légszeszgyár megváltásának kérdése. A légszeszgyár igazgatja úgyis azt mondja, hogy ráfizet a légszeszgyárra. Tegyük ezt addig, amíg majd állást nem változtat az igazgató s azt nem mondja, hogy nyereséggel dolgozik a gázgyár. Szmollény Nándor a gázgyár megváltásáról beszél hosszasabban. Elnök: A vizsgálat eredményéről tessék beszélni. — A második anyám, aki nagyon szigorú asszony! — szólt aztán és sietősen lehajolt, hogy tovább folytassa a munkát. — Tehát árva, mostohája van! — gondolta a férfi s amig végigjártatta elméjét az árva leányok sorsán, valami gyűlöletféle lepte meg az élet eme berendezése ellen. S utána valami olyanfélét érzett, mintha a végzet őt az árvák gyámolául szemelte volna ki. És ő olyan boldog volt e percben, hogy ilyen nemes hivatás jutott osztályrészéül. Ezentúl mindennap kiment a kertek közé. Valami megnevezhetetlen erő vonta és édesgette, mely mélységes, erős volt, mint az égi testek egymáshoz való vonzódása, mint ujjmutatása Istennek, aki keze legyintésével az emberek sorsát kiméri. Ment, ment, mennie kellett, hogy jóvátegye azt a nagy hibát, melyet eddigi sivár életével maga ellen elkövetett. Ment és egyre több vidámságot vitt magával. A nagy, szürke fásultságból, mely nemrégiben betöltötte egész valóját, napról-napra kevesebb maradt; míg az ég alján rózsásan pirkadt a meleg fény, holott eddig borongós fellegek, reménytelenség tanyáztak. Rózsit rendesen kint találta, olykor talán várakozott is rá, ámbár nem mutatta. Jöttére csodás pirosság öntötte el az arcát a kedves szeméből lángok csaptak ki, aminek csak néha szoktak alásugározni a csillagokból. És hogy rejtegette, hogy pironkodott érettük nagy szemérmesen. Tornalvai egyre több szépséget, kedvességet fedezett föl rajta nap-nap után. Egy nap odahívta a leányt a kerítéshez, mivelhogy eddig tisztes távolból beszélgettek egyemással. E pillanatban úgy tetszett, hogy egyenesen rá ragyog az Úr szeme, kérdőn, vallat-en: hogy képes-e igazán szakítani a megunt világgal? Tornalvai büszkén ütötte föl a fejét, mintha csak feleletet adott volna a magasságnak: Erős vagyok, Uram. Határozatom komoly és szent! A leány ellenkezés nélkül követte a hivó szót. — Rezsi, akar-e a feleségem lenni? — kérdezte komolyan, de csak meg se fogta a leány kezét, nehogy félremagyarázza. — A nagyságos urakhoz nagyságos kisas-szonyok illenek! — mondotta a leány szomo-ruan. Azt hitte, hogy a nyájas ur játszani akar a szivével... hogy ki akarja csalogatni abból a szegényes, bűbájos világból, mely a szűzi lélek tiszta, hófehér virágaival vette körül. _ — Én komolyan és ünneplésen beszélek, Rezsi. Ha szeret, legszentebb kötelességem- nek tartom, hogy oltár előtt enyémmé tegyem. Rezsi most is csak a fejét rázta. A váratlan ígéret nem szédítette el. Sok rosszat hallhatott, úgy látszik, a másik az előkelő világról, hogy a szive remegve nem dobogott fel. Talán nem is tudta értéke szerint mérlegelni a nagy szerencsét. — Nem illenék a nagyurak közé. Kirmal belőlem a származásom, ha selyembe, bársonyba öltözném is... Kinéznének mihamar maguk közül az ismeretlen, fényes világban élők . . . — Hát legalább szeret, azt mondja? — kérlelte a férfi. Rezsi szégyenlősen takarta el a szemét. — Ne kérdezzen efélét . . . Hiszen látja úgyis . . . látja . . . látja . . . — Jól van. Akkor hát leszállok én, ha magi irtózik a magastól! — mondotta nagy komolyan Tornaljai és távozott, anélkül, hogy egyszer is visszatekintett volna. Nem sok időt vesztegetett a megszokott, megunt, meggyűlölt világban, a hideg, büszke emberek között. Úgy nézett a szemükbe, mint valamely csínyttevő gyerek. Hej, ha tudnátok, hogy én miben töröm most a fejem! — mondogatta magában titkos kárörömmel. Eladta mindenét, azt mondta, hogy kimegy az újvilágba, más életet kezdeni. Egy szép napon, búcsút se véve, — eltűnt. A külvárosban egyszerű polgári ruhát öltött magam, úgy sietett ki a kertek közé. Rózsi talán várta, épp a gyepű szélén dolgozatott. — Odahagytam a nagy világot, Rózsi. Egyszerű, szegény ember akarok lenni ezután, mint azok, akiket megszokott, megszeretett. Veszek egy kis házacskát, ahol ketten megférünk, egy kis kertet, ahol eldolgozgatunk. Messze, messze, ahol nem ismer senki s mi sem ismerünk senkit. Nem gondolunk azokra, akik megkeserítették az életet: egymásért megbocsátunk mindenkinek. Hétköznapokon munkálkodunk, vasárnap aztán kézenfogva elmegyünk a templomba, megköszönni az Istennek, hogy ilyen jó volt hozzánk, hogy egymáshoz vezérelt . . . Eljön-e velem ebbe a kis szegényes világba? . . . Rózsi nem felelt, csak mosolygottt a könyinyein keresztül . . . ”