Szegedi Napló, 1911. november (34. évfolyam, 260-285. szám)
1911-11-04 / 263. szám
Két hadsereg. Szeged, november 3. A statisztikai hivatal már megint lázít. Igazán nem volna csoda, ha a kormány ezt is megcenzúrázná már és elkoboztatná azokat a vékony üüzideket és nyalábnyi köteteket, amelyekben a statisztikusok tárgyilagos képeket adnak a magyar viszonyokról. Nincs költő, nincs szónok, nincs festő, sőt nincs szocialista agitátor, aki olyan vérforralóan tudna izgatni a mai politikai és társadalmi rend ellen, mint azok a rengeteg számoszlopok, amik a statisztikai hivatal kiadványait megtöltik. Hétszázezer lélek fogyott el tíz esztendő alatt Magyarországból , ezt jelenti és részletezi most a statisztikai hivatal. Abban a kegyetlen hadjáratban, amit évtizedek óta reménytelen kétségbeeséssel vívunk a tengerentúl levő Amerikával, ennyi az elesettünk. Hétszázezer rabszolga, akiket a győzelmes Amerika hajóbörtönökben vitt át a maga földjére. Mint ahogy a régi Róma főleg azért katonáskodott örökkön, hogy rabszolgákat szerezzen magának, Amerika szintén rabszolgákra vadászik a mai gazdasági élet fegyverzajában. Az új Róma Kis-Ázsiája Magyarország, Afrikája Délitália, a régi Róma elfajzott földje. Erről a két helyről szerzi fölösen a virágzását trágyázó rabszolga-anyagot. Hétszázezer ember, egész hadsereg ... Az ám, a statisztikai hivatal a legjobbkor teszi közzé a jelentését a kivándorlásról. Éppen most, amikor a hadseregért verekednek össze a parlament tagjai, ámbátor nem az ő fejük törik be a verekedésben. Hol az a másik hadsereg, amelylyel meg akarják növelni az osztrák-magyar ármádiát ? Hol az a sok ezer ember, akivel többet akarnak sorozni évenként? A bécsi papírgenerálisok összeültek és kiplajbászolták rovatos lapokra, hány katonát soroznak ezentúl Magyarországon. Amit a generálisok kieszeltek, azon hajba kaptak a politikusok, most már az országot is csatasorba szólítják, e közbe pedig a statisztika számoszlopaiból gúnyosan vigyorog ki a fekete magyar élet és nagyokat nevet rajta, hogy miket beszélnek a bécsi és budapesti magyarok. Hiszen a katonaállítás körül már esztendők óta nehézségek vannak. Legutóbb is egyre-másra jelentették a sorozási kerületek, hogy ezer újoncköteles közül kétszáz állt a bizottság elé és bevált száz. A többi eltűnt, elment, elúszott Amerikába. Az ilyen sorozási adatok csak véletlenül szoktak kikerülni a nyilvánosság elé. Ki tudja azonban, hogy az összes magyar legényeknek hány százalékát szívta magához az amerikai part és az itthonlevők közül hánynak az erejét satnyította el, szívta ki a nyomor, a túlfeszített munka, a pálinka, a tüdővész. És ki tudja, ha csakugyan törvény lesz valaha, nagy földrengések és nagy égzengések után a védőerőreformból: az élet, ez az abszolút uralkodó, akin a parlamentarizmus máig se fogott még, nem veti-e közbe a maga gőgös vétóját ? Mit ér vele Bécs, ha a parlament igent mond és megajánlja a sok ezer újonctöbbletet, de az élet azt mondja: nem! A hadsereg fejlesztésének nem az a módja, hogy szereznek egy mindenre kapható miniszterelnököt, aki szerez egy mindenre kapható többséget és az megszavazza az újoncokat, az ágyukat és a tábori telefont. Az a hadsereg, ha három akkora is, mint a mai, előre vert hadsereg lesz, ha mögötte egy tudatlan, nyomorgó, Amerikába vágyó, satnya, tüdővészes és iszákos nép áll. A védőerőreformot nem a hadseregen kell kezdeni, hanem a nemzeten: jobb megélhetést, közoktatási és közegészségügyi viszonyokat! Mert máskép odaérünk maholnap, hogy lesz újonctörvény, de nem lesz újonc I XIll - M.Ull .111 UllJJ.U.W .1 . Szegül, szónkat, I9li. menlír 4. Egyes szám ára 10 fillér. UXIV. Mglgan. 263. szán. EGEDI NAPLÓ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész én. . . 28 kor. : Negyedévre 7 kor. 8 fill. Félévi' ... 14 kor. egy hóra . 2 kor. 40 fill. KIADÓTULAJDONOS: ERSTE 3-33 f. luudo.TOS Szerkesztőség és kiadóhivatal: TELEFON DUGONICS-TÉR 12. (Szegedi Naplóháza.) 94. Két leány. Irta: SZABÓNÉ NOGÁLL JANKA. Fönn, a csipkés szélű fellegek mögött ül , az őrző angyalka és nézi a földön játszó gyermekek mulatságait. Beir mindent, amit csak lát, egy nagy könyvbe. Aztán este összeadja a bevételeit. Az eredményből angyali következményeket von le a jövőre nézve. Ezeket is beirja egy mégnagyobb könyvbe s ezek lessenek aztán azok a bizonyos dolgok, melyeknek később be kell következniök. Mindez pedig mese. Én Istenem, hát csoda az, ha mai nap még az angyalok is írnak? És nem kényelmes és megnyugtató, hogy a bekövetkezendő események felelősségét egy angyal s egy nagy könyv viseli helyettünk? Hát az angyal csak nézegetett le egy napfényes tavaszi napon. Odalenn olyan ismeretes, szép, elringató és zöld volt minden, mint egy tavaszi költemény. Ezenkívül sok sárga virág nyílott a fa között. Az útszélen néhány haragos-vörös bazsarózsa, mellette szelíd, karcsú két liliom. A napfényben tömérdek apró fehér lepke. A porban is mozgott valami. Hangya. Dolgozott szegényke, mert ő nem olyan szép, mint a pillangó. Fehér út futott arra, hol a bazsarózsa nyílott s ezen az utón egy kurtaruhás leány állott. Piros szoknyában, nagy libegő szalmakalappal. Felleges mészpor gomolyodott fekete harisnyái körül, mert azelőbb határozottan, indulatosan toppantott: — Megállj! Szemben vele egy fiú állott. Sokkal nagyobb, erősebb, mint a leányka, ki alig lehetett tíz éves, de azért úgy állott előtte, mint egy férfi, kinek nővel szemben már nem jut eszébe az, hogy erősebb és nagyobb. Amaz ügyesebb volt, erőszakosabb, követelőbb. És hogy szebb, azt már mind a ketten tudták. Ebben volt az egyiknek a hatalma s a másiknak a gyávasága. — Félsz? — kérdezte a kis leány s magasra tartotta nagy, piros labdáját. Célzott, egyenesen a fiú arcához. — Nos, félsz? Jenő! — Nem félek, — felelt a fiú és elvörösödött, mert hazudott. Félt, nagyon félt ettől a kis babakirálynőtől. Nem a labdájától, az ütésétől, hanem ő tőle magától. Csufondáros nevetésétől, hegyes nyelvétől, ezerszer a megvetésétől. — Nem félek! — szólt még egyszer s kiegyenesedett. A kis leány nevetett: — Egy! Ő maga kiáltotta rá: — Kettő! S mikor a kis zsarnok kimondta a hármat, a labda nagyot puffant a fiú arcán. Kemény, tömött labda volt, ütése után kiserkent a vér s nagy, piros cseppekben bugygyant ki a fiú szája körül. Eltakarta a karjával.Szempilláival pedig a könnyeit szorította vissza. A babakirálynő mellette termett. Közel hajolt hozzá. Göndör, selyempuha szőke haja előre omlott a nagy, elegáns kalap alól. Vékony kezével, melyet csodálatos módon mindig tisztán tudott tartani, megfogta a fia karját. Fényes kék szemeivel kíváncsian nézett rá: — Vér, igazán vér? Mutasd. Kipirult a vágytól, de mikor végre, egy kis küzdelem után meglátta a sötét-vörös foltot a fiú fhér kabátján, elgörbítette a száját, megborzongott. — Menj!, — szólt röviden és elfordult. A labdáját kereste a bazsarózsák alatt. — Menj, Marihoz — kiáltott utána, mikor a fiú lassan a ház felé indult. Jenő nem is ment volna máshoz. Egész délután nem gondolt Marira. Az első vércsepp láttára eszébe jutott. Csak ott lenne a szobájában! Ott volt. Nem is lehetett máshol. Temérdek tanulni valója volt mindig, örökké dolgozott. Hárman voltak nővérek s neki az a szerep jutott, ami más harmadik leánynak mindenütt a nagy magyar világon. Az egyik született szépség, a másik szenvedélyes poroló, sütőfőző, a harmadik pedig okos. Ezt a szerepet az kapja, kinek legkevesebb része jutott a szépségből. Marinak nagyon okosnak kellett lennie. Vörös volt a haja. Vörös, de falun élt vele, hol még nem tudták, hogy ez a divat. Az arca szögletes s nagy barna szeplők tarkállottak Lapunk mi számt 12 oldal.