Szegedi Napló, 1911. december (34. évfolyam, 286-311. szám)
1911-12-01 / 286. szám
2 Szeged, péntek SZEGEDI NAPLÓ 1911. december 1. 286. sz. Pedig van a dohányzásnál drágább gyarlósága is Árpád sorsüldözött nemzetének: az alkohol. A kettő közt olyan az arány, mint a tubákos pikszis és a söröshordó közt. A nemzeti főkorcsmáros, az állam erről nem tesz közzé olyan kimutatásokat, amilyeneket mint nemzeti főtrafikos közrebocsát. Az állami költségvetései csak a szeszadóról világosítanak fel, az pedig a honpolgárok itali kiadásainak csak egy részét teszi. S az állam szeszadóban a múlt évben körülbelül százötven milió karórát szedett be, hétszeresét az 1890-ben ily címen beszedett huszonegy millió koronának. Íme csak két kicsi gyarlóság, némi magyarázatául a köznyomoruságnak. Csak két kicsi gyarlóság, amitől ha csak tíz esztendeig tartózkodnánk - amibe nem szólhatna bele a német könnyebb volna viselni az ,,idegen“ bűnök büntetését. ORSZÁGGYULÉS: A képviselőház ülése. A részletes belügyi vitának mai harmadik napján is csupán a főváros ügyeiről esett szó a Házban. Szmrecsányi György hosszú beszédben felelt Hock és Vázsonyi tegnapi polémiájára, azután pedig Heltai Ferenc védelmezte meg még egyszer a fővárosi admi- nisztrációt. A belügyi tárca többi tételéhez nem akadt szónok sígy a költségvetést a Ház ma egészen elfogadta. Holnap már a kereskedelmi tárcát tárgyalják. Az ülést Návay Lajos elnök fél 11 órakor nyitotta meg. A tegnapi jegyzőkönyvet észrevétel nélkül hitelesítették. Az elnök több kérvényt és feliratot muta-tott be, amelyeket a bizottságokhoz utasítanak. * Blanár Béla, az igazságügyi bizottság előadója, bemutatja a bizottság jelentését a konzuli bíráskodásról szóló törvényjavaslat tárgyában. A napirend szerint következett a belügyi tárca tárgyalásának folytatása. A törvényhatóságok tételénél Szmrecsányi György néppárti a zárszó, jogán beszélt. Most is állítja, hogy a főváros adminisztrációja a legnagyobb veszedelem elé néz, ha a fővárosi törvényt sürgősen meg nem alkotják, örül annak, hogy úgy a miniszterelnök, mint a többi felszólalók hozzájárultak ahhoz a határozati javaslatához, hogy a kormány sürgősen terjessze be a fővárosi törvény revíziójáról szóló javaslatot. Ő nem sajnálja a főváros tisztviselőitől a nagyobb fizetést, csak aggodalmának adott kifejezést, hogy olyan városban, amely sok milliós kölcsönökből él, egészséges-e ez az állapot? Hogy új állásokat szerveztek a fővárosban, azt nem a levegőből vette, hanem a főváros hivatalos lapjának híradásából. Fönntartja most is azt az állítását, hogy a fővárosi szabályrendelet beleütközik a törvénybe. Nem látja azt, hogy a főváros a történeti hagyományok alapján fejlődött nemzeti várossá. Most is állítja, hogy a fővárosi demokraták soraiból indul ki a féktelen internacionális izgatás, amely megmételyezi öszszes intézményeinket. Idézi Hock Jánosnak a főváros szellemét bíráló szavait, amelyek szerinte megerősítik állításait. Való az, hogy egy lap azt írta, hogy a fővárosi bizottságban olyanok vannak, akiket megvesztegettek. Megütközéssel konstatálja, hogy ilyen vádak megtorlatlanul hangzottak el. Molnár János: Az egész bizottság nem olvas újságot? Szmrecsányi György utal arra, hogy nem a kommunizálás ellen foglalt állást, hanem annak keresztülvitele ellen. A védők beszéltek mindenről, a kenyérgyárról, a lómészárszékről, de arra nem adtak választ, hogy a gázgyár kérdésénél megvédték-e a főváros érdekeit. Hisz a főváros milliókkal váltotta meg a gázgyári üzemet, nem gondoskodtak a kellő felügyeletről. Klasszikus tanúja állításainak igaza mellett maga a belügyminiszter, aki tegnapi leiratában nem hagyta jóvá a gázgyári szabályrendeletet. A következmények neki adtak igazat s azért most gratulál a belügyminiszternek, hogy bele mert nyúlni a fővárosi darázsfészekbe s nem törődve a klikkek hatalmával, útját állta a személyes érdekek előtolásának. Adatokkal bizonyítja, hogy a városi klikkek a szavazatokat állandóan hamisítják. Fö 1k iá 1tá so k: Miért nem vitték a bizotság elé? Szmrecsányi György: A szocialisták megpróbálták, de nem mentek vele senkire. Huszár Károly: Mert a birák és ügyészek is szabadkőművesek. Ifjabb Erdély Sándor: Ne gyanúsítson, ha nem járja. Kubinyi Géza: Ez korcsmába való beszéd. Disznóság, amit Huszár mond. Huszár Károly: Igenis, a bíróságok és ügyészek meg vannak mételyezve. Zboray Miklós: Mi az Kubinyi úr? Kubinyi Géza: Dummer Auguszt. Az elnök az izgatottan kiabáló Huszár Károlyt kétszer egymásután rendreutasítja. Szmrecsányi György: Csodálkozik, hogy Vázsonyi a múltkor himnuszt zengett a hazáról és a vallásról, holott eddig mindig a kettő ellenségei között ült. Most is nyitott ajtót hagy magának azzal, hogy a szociáldemokrata állásponthoz való esetleges csatlakozásról beszélt. Pető Sándor: A szocialisták is hazafiak, csak nem olyanok, mint ön. Szmrecsányi György: Ajánlja határozati javaslata elfogadását. Székely Ferenc miniszter Szmrecsányinak a bizottsági tagok választása körüli visszaélésekről mondott szavaira reflektálva kérdi, hogy a följelentők kihasználták-e a felebbvitelt? Azért kérdi ezt, mivel az ügyet meg akarja vizsgálni. Szmrecsányi György kijelenti, hogy a fölebbezés azért nem történt meg, mert nem volt a följelentőknek kilátásuk, hogy a vád képviseletét átvegyék. A Ház ezután a tételt és Szmrecsányi határozati javaslatát elfogadja. A főpolgármesteri járandóság tételénél Herta Ferenc Szmrecsányinak válaszol. Szmrecsányi csak rágalmaknak és besúgásoknak adott hitelt. Mióta tartja Szmrecsányi a szocialistákat és az ő lapjukat olyan hiteles forrásnak, hogy folydon ezeket idézi? A városi villamos részvényeit nem Krausz Simon vette meg a fővárosnak, hanem csak közvetítette a vételt; a vásárlás egy Károlyi gimóf vezetése alatt álló konzorciumtól történt. A gázművek működéséről Szmrecsányi nem illetékes ítéletet mondani. A gázgyári szerződés megkötésére neki semmi befolyása nem volt. Az átvétel teljesen a szerződés feltételei értelmében történt. A gázgyári szabályrendelet tizenhárom hónapig hevert a belügyminisztériumban jóváhagyás nélkül, s most is voltaképpen kicsinyes okokból nem hagyták jóvá, dekes volt, ahogy mind a hét száján okádta a lángot. — Ez is jó lesz, — nyújtotta ki érte a kezét a gyerek. A hétfejű sárkány a tizennégy szemével nem hiázhetett csúnyábban, mint én a kettővel. Olló — gondoltam magamban — hát mért lettem én könyvkereskedőinas, ha minden könyvet elhordanak előlem? • — Hallod-e, te fiú, — támadt hirtelen jó gondolatom — inkább mézeskalácsot választanál magadnak a másik asztalon. A kis cimbora úgy eltátotta a száját, hogy majd kiesett rajta a feje. Láttam, hogy itt , csak az erős kéz segít. A markába nyoma ttam a legnagyobb mézeskalácshuszárt és ki- tessékeltem vele az ajtón. De úgy látszik, mégis volt a kis embernek magához valós esze, mert alig kezdtem el tovább kalandozni Csalóka Péterrel, már akkor egy kis leányka lábatlankodott ott. — Csalóka Pétert szeretném megvenni — nevetett a szemem közé. Erre már nem sok szót vesztegettem, hi■szen csak lány volt. Egy cseppet se ellenkezett, mikor a kötőjét teleszórtam mézeskalácsmogyoróval. Nem ért az semmit, mert úgy jött a gyerek, mint a raj s az mind a Csalóka Pétert akarta megvenni. Utoljára már nem is kérdezősködtek, csak mentek egyenesen a mézeskalácsos asztalhoz. Beestellett, mire keresztülolvastam Csalóka Pétert s akkorra egy morzsa mézeskalács se maradt a másik asztalon. Hanem ahány gyerek volt a városban, az mind ott nyüzsgött a boltunk előtt, mire a gazdám harmért. Sietett az istenadta, mert mára város szélén hallotta a nagy újságot, hogy a Gergulics boltjában ingyen mézeskalácsot kap,aki könyvet akar venni. Ahogy betoppant, úgy félrehúzta a száját, mintha a tulajdon fülét akarná megharapni. ■ De azután mégis inkább csak az enyimen töltötte a mérgét és nem éppen barátságosan adta ki az úti cédulámat. — Országos gonosztevő lesz belőled, nem könyvkereskedő! — süvöltötte utánam, ahogy átsegített a küszöbön. Gergulics bácsinak igaza lett. Első utolsó kísérletem ez volt a becsületes életpályákon. Azóta csak írom a könyvet, de nem árulom. . A lila kendő. !! Írta : FEHÉR ÁRPÁD. Azon az estén, mikor Mihály legelőször meg- pillantotta a lila kendőt, a színházban kevesen voltak. E kis regény hőse, a Mihály nevű jóravaló fiatalember, a földszint utolsó sorában ült. Azért nagyon szerette a társa-dalmi drámákat és mert fele áron jutott a jegyéhez. Belepirult a darab izgalmaiba eltörekvő ifjú, akinek hétköznapi élete ott telt el nap-nap után egyik gépgyár irodájában, lassankint százhúsz koronáért. Minden élvezete hát a társadalmi drámák és álma a főkönyvelőség. A színházban, különösen az olcsó sorokban, sok olyan felhevült arc akad még, mint a Mihályé volt. A társadalmi tragédia hullámai mossák langyosan a lelkeket, aho regényra vágyik a sivár élet. És a második felvonás után, a hiúságosvillanyfényben Alidály meglátta a lila kendőt. Oldalt, a feje fölött, előkelő páholyban finom vállakra borult a lila kendő, rejtelmesen sötétlila kendő, selyemből, csillogó, mégis hideg, egyszerű és káprázatos. Bronzszőke haj vetett rá árnyékot, s a tömör hajfonatból kimosolygott egy leánynak rózsás, egészséges arca. Rámosolygott A Mihályra. Talán véletlenül tévedt oda a földszint utolsó sorához, de ez a nyílt, kedves és bizalmas tekintet egészen a harmadik feltonásig a Mihályé maradt. És az övé volt a lila kendő minden poézise. A páholyban ülő leány kecses és lassú mozdulattal összébbhúzta olykor a vállán a kendőt s megsimogatta hoszszukás ujjaival. Ilyenkor Mihályban föllobogott a fantázia, ha azt a lila kendőt ő teríthetné a leány vállaira. Ez egyszerű ifjú számára a színműnek vége volt s megkezdődött a saját tragédiája. A harmadik felvonás alatt a színpadra egy pillanatig sem nézett. A félhomályon át felbámult a páholyba, folyton. A lila kendő még igézőbben és titokzatosabban simult az idő-