Szegedi Napló, 1913. április (36. évfolyam, 80-103. szám)

1913-04-03 / 80. szám

Szeged, 1913. csütörtök, április 3. Egyes szám ára 10 fillér. XXXVI. évfolyam. 80. szám, SZEGEDI NAPLÓ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS IRODALMI NAPILAP ELŐFIZETÉSI ÁR: Felcl&8 szerkesztő B^ész évre . . 28 kor. I Negyedévre 7 kor. — fill.. rrci_ii^D ADaArv FéléT­*. . . . l­ kor. 1 Egy hóra . 2 kor. 40 fill. I­rtMIK AKI­AU Kiadótulajdonos ENGEL LAJOS NYOMDA- ÉS LAPVÁLLALAT Szerkesztőség és kiadóhristal TELEFI DUGONICS-TÉR12. (Szegedi Napló háza.) 94. Újabb bonyodalmak. 6ZGQRD, április 2. Itt a tavasz, itt van, itt, mesélek hát valamit — meséljünk hát egy kis háborút. Ne valami sokat és ne valami komolyan, mert az most nem szabad. Igaz ugyan, hogy a külföldi lapok annál többet írnak róla s még térképet is adnak ki a mi csapatel­helyezéseinkről, azonban itthon nem szabad róluk beszélni. Hanem a kül­földi lapokban el lehet olvasni. Hivatalosan egyelőre csak annyi van tudatva, hogy a hadihajók meg­indultak a Szkutarit támadó monte­­negróiak és szerbek felé s kezdik rendezni a blokádot a kikötő előtt. Oda igyekszik több angol és olasz hajó is. Amivel azonban eddig még a harcos táborok nem sokat törőd­nek. Azt hiszik, hogy n­em lesz ab­ból semmi baj sem Ők most már megerősödve beveszik Szkutarit , ha egyszer bevették, nem lehet tő­lük visszakövetelni. Abban a re­ménységben vannak, hogy aki amit fegyverrel elfoglalt, az az övé. Leg­­főként pedig bíznak az orosz hata­lomban, hogy majd melléjük áll s az elpusztult európai Törökországon való osztozkodás alkalmával nekik segít. Azonban ezek most még csak re­ménykedések, amik nem fognak va­lóra válni. Ha pedig valóra válná­nak, az egy újabb és nagyobb há­borúra volna ok. Annyi bizonyos, hogy erre a me­rész lépésre, a hatalmakkal szemben való állásfoglalásra nagyon kény­szerítő körülmények bírhatták rá a montenegrói királyt és kormányát, (ik — nem mint a népük — tud­hatják jól, hogy a hatalmakkal igy packázni nem lehet s a nagyhatal­mak nem hagyják megtorlatlanul, ha a kívánságaikat semmibe veszik s csak úgy egyszerűen fütyülnek rá. De, úgy látszik, a montenegrói király kénytelen megmutatni népé­nek, hogy íme, ő „mindent“ meg­tesz értük. A „minden“ alatt azt kell érteni, hogy haszontalanul löveti őket a szkutari erődök előtt agyon. A mon­tenegrói vezetőség tudhatja, hogyha elfoglalja is Szk­utarit, csak vissza kell azt adnia, mert ha másként nem megy, erővel is visszaveszik tőle. De hát most ez neki mindegy s azt hirdeti, hogy nem tart semmit sem a blokádtól. A blokádok a legtöbb esetben sima lefolyásúak, mert rendszerint engedni szokott az, aki ellen alkal­mazzák. Az első formája az, hogy megjelennek a hadihajók s csak úgy intelmül megmutatják a vízről a partnak a félelmetes erejüket. A második fölvonás az, mikor a lélek az ajtón se be, se ki kezdődik. Amikor semmiféle hajót nem eresz­tenek sem be, sem ki. Ez rendsze­rint a blokád alatt álló partvidék egész kereskedelmét megbénítja s az élelmezését teszi lehetetlenné. Ez hatni szokott, de a jelen esetben aligha fog hatni. Kereskedelmi érde­kekről nem lehet ott beszélni, a haderő élelmezését pedig eddig a szárazföldről, az ország belsejéből látták el a szövetségesek. Ekkor azután a komoly harmadik felvonás következik, amikor a hadihajókon megszólalnak a messzehordó ágyú­­óriások, amik elől az ostromló tá­­­­boroknak meg kellene hátrálniuk,­­ különösen ha még a hadihajók az ■ ágyuk védelme alatt katonaságot is szállítanak a partra. El fog-e következni ez a vészes s egy új nagy háború csiráit magá­ban rejtő pillanat? Ezt lesi feszült figyelemmel Európának az a része, amely még nem fásult bele a már csaknem egy évig tartó hábo­rús herce-hurcák nyilvántartásába. Micsoda bonyodalmak lehetnek abból, ha most a nagyhatalmak ágyúi a török ágyuk segítségére mennek. S ha a töröktől tényleg nem vették el Szkutarit, oda fogja-e azt adni ön­ként annak az albán államnak. Badiusz hálája. Irti Hevesy József. I. A h­ábbadozó beteg sz­inte áhitatos jóérzés­­.Sól sütkérezett a tavasza­ nap melegen tűziő su­garaiban. Szép tavaszi regg­el volt. Április első napja, amely Rómában a tavasz i­stennőjének, a min­den szívbe szerelmet plántáló Vénusznak volt vala szentelve. Az istennőnek kedvelt virága, a nortusz, baján zöldell a kertben és a szent virágot nézve, önkéntelenül arra a jelenetre gondolt a beteg, mikor az istennő egykoron a tep­eru parton a haját szárította és egy sereg kandi azatir megleste volt a szépség­ben ragyogót, aki aztán ijedten menekült előlük a­­mirtusz­bokrok közé, melyek sugárzó szépségének me­nedéket adtak. Egy sugárzó szép fiatal istennő megjele­ntét várta m­ost a lábbadozó Badiusz is, a­mint kényelmesen kaplmázott támlásszékében hátradőlve, a tavasz enyhie melegét, üdítő illa­tát, gyógyító leheletét élvezte. Csakhogy ma — úgy látszik — késett a szép Hosztilia. Badiusz nyugtalanul, türelmetlenül, idege­sen és­ izgatottan nézett szerte és tekintete elkalandozott a Palatinus lábainál elhúzódó via látán, mely a Velabrum mentén egészen a cirkuszig vitt. A reggeli köd már fölemelkedett volt és csak itt-ott fürdött a tavaszi napsugár a Ró­ma környékén fölfelé gömörödő lila­­párák­ban. Badiusz merengve hallg­atta a h­atalmas Ró­ma utcáiról fölhangzó zsibongást és nem min­den irigy elfogultság nélkül gondolt a világ­hódító város minden képzeletet megh­aladó nagy arányaira. Ő nem volt római A Kampánián született és leszármazottja volt annak­ a n­épfiajnak, mely az ausonok, etruszkok és szammuniák vegyü­­lékéből keletkezett. Küldetésben jött Rómába, ahol megbetege­dett. És egy barátjánál, Kri­szpinusznal szülei házában kapott vendégszerető h­ajlékot, gyön­géd, figyelmes é­s gondos ápolást hosszantartó betegségeiben. És bár önmagának is meg­ kellett vallania, hogy tökéletesebb ápolásban mie­­t a saját szülő édesanyja sem r­észesítette volna, úgy érezte mégis, hogy ő éppenségg­el nem gyógyult meg, sőt most komolyabb betegség sanyargatja, mint amilyen az volt, amely­­­, ágyba döntötte. Hosztilia! Igen, ez a nimfákkal vetekedő, nádszálter­­metű, kékszemü, szende arcú leányzó tette őt még betegebbé. Az a láz, amely őt orvul támadta volt meg Róma falai közt és levette lábáról a kemény harcost, távolról sem gyötörte meg őt úgy, mint az a láz, melylyel ez a gyönyörű leány a vérét lángra gyújtotta. Betegségében megkönnyebbülés, gyógyu­lás volt számára, ha Hosztiliát a közelében érezte és most,­ hogy g­yógyulni kezdett, sokkalta nagyobb betegséget ér­zett a szivét­en, ha Hosz­­tiliára gondolt. Pedig rágondolt mindig. Vágyó vágygyal, lobogó kívánsággal. És ha sokáig késett, gyöt­rődés fogta el. Most is — ezen a szép tavaszi reggelen — hol marad Hosztilia olyan sokáig? 1 mm Elsőrendű főzelék- és virágmagvak Mauthnertől, magas csiraképes-U3Zfl3l­000lk m­yCllflCPC! Légi ánamnag vizsgáit lucernamag, bükköny.T­rionád­-hím bnsonyit öR 137P,sj nermetfilek és borozó anyagok jutányosan boszorozhatottt ■* 4- r* ■ németországi takarmányrépamagvak. Legjobb minőségű kékkő (rézgílic.)

Next