Szegedi Napló, 1922. május (45. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-16 / 110. szám
szükségesnek, azonban a tisztviselők sem nyernek ezáltal, mert más oldalról a forgalmi adó mérhetetlen drágulást idéz elő. Oltovay Károly tb. elnök a politikai állásfoglalásra tesz kijelentéseket. Utána a tisztikart választották meg, amelynek elnöke újból bástyás Holtzer Tivadar lett. A közélelmezési miniszter lemond az állásáról. Politikai körökben az az ellenőrizhetetlen hír terjedt el, hogy Térffy Béla közélelmezési miniszter le akar mondani állásáról és lemondása nemsokára be is következik. Érdeklődtünk Térffy miniszter lemondásáról elterjedt hírek valódiságáról és arról értesültünk, hogy Térffy lemondási szándéka nem új, már régóta foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a választások után lemond tárcájáról. Andaházi-Kasnya kortesutja, Andaházi-Kasnya Béla vasárnap kortesúton volt a mindszenti kerületben. Gyűléseit azonban, értesülésünk szerint, több helyen megzavarták a választók. Így többek közt nem szívesen hallgatták meg Tápén sem, ahol olyan ellenszenves fogadtatásban volt része, hogy 80 tagú korteskülönítményének védelme alatt kellett elindulnia Tápéról Szegedre. petvarosi - ropai Telefon: Ijjazgatóság; 2-58. Pénztár: &-S2 Péntek, szombat, vasárnap. A budapesti megjelenés előtt Magyarországon Szegeden először egy asszonyért. (Paradicsom) Földes Imrének táncos énekes bohózata 3 film és 3 színpadi részben. A filmen és színpadon szerepelnek Viola Margit a szegedi színház v. primadonnája. Solymosi Sándor a szegedi színház v. komikusa. Sziklai Jenő a Városi Színház v. tagja. Balogh Juci az Apolló-kabaré tagja. A darabban előforduló táncokat Viola Margit és Sziklai Jenő táncolják. (Budapesten a Tivoli mozgószínház mutatja be május 29-től egy héten át.) Azonkívül. Egy kiváló amerikai burleszk vígjáték. A Szegedi Napló előfizetési ára 80.— (naponkint 6, ünnep és vasárnap 8 oldal) a Friss Hírek előfizetési ára 60.— a Szegedi Híradó „ „ 50.— korona egy hónapra. ______________SZEGEDI NAPLÓ_______________ Kedd, 1922 május 16 lleglik,ott a konferencia. Csütörtökön feloszlik. A magyar képviselők is távoznak. Genua, május 15. A franciák álláspontja győzött. A francia győzelem pedig azt jelenti, hogy az orosz kérdésben a konferencia határozott döntés nélkül fog szétoszlani. Az angol—francia megállapodás legfontosabb eredménye, hogy a konferencia a napokban befejezi munkáját és átadja helyét az általános szakértői értekezletnek. A szakértői értekezlet tagjait azonban nem a genuai konferencia fogja megválasztani, hanem a részt vevő államok kormányai nevezik ki őket. Hiteles értesülésünk szerint négy hónapig fog tartani a szakértői konferencia. A genuai konferencia utolsó ülése előreláthatóan csütörtö- |kön, május 18-án lesz. Ezután szétoszlanak a Genuában időző delegátusok a világ minden tája felé. Lloyd George azonban a hét többi napjait is Genuában tölti. * Lloyd Georgenak és Barthounak eltökélt szándéka, hogy Amerikát is felkérik, nevezze ki delegátusát a szakértői értekezletre. Az Egyesült Államok római nagykövetét meg is kérték, hogy még az est folyamán juttassa el a hatalmaknak ezt a kívánságát Washingtonba. Az angolok és a franciák azonban még maguk sem tudják bizonyosan, hogy az Egyesült Államok kormánya hajlandó-e résztvenni azon a szakértői értekezleten, amely az eredménytelen genuai konferencia után kezdi meg munkáját. A szakértői értekezlet, hír szerint, Svédországban fog összeülni. A magyar képviselők is távoznak. Genua, május 15. Khuen-Héderváry Sándor gróf és Gajzágó László követségi titkár ma délután indulnak haza Genuából. Nemes gróf római követ kedden érkezik Genuába és Bánffy Miklós gróf külügyminiszterrel együtt az értekezlet végéig ott marad. Kázsz! pSldít! uzUUt! bu*. Szabi ingatlan iroda által, Takaréktár u. 3. Telefon 10—54. Szolid és a legmegbízhatóbb. Állandó nagy előjegyzés házak, földek és üzletek eladására. Kószó államtitkár körútja a választókerületében. (Saját tudósítónktól.) Kószó István dr államtitkár vasárnap reggel a csengelei körzetben tett látogatást, ahol a népszerű képviselőjelöltet a választópolgárok osztatlan lelkesedése fogadta. Reggel 9 órakor szentmise előzte meg a gyűlést, amelyre a messze községek népe megjelent. A gyűlést Fröhlich Jenő nyitotta meg. Meleg szavakban üdvözli a körükben megjelent államtitkárt és kijelenti, hogy az eddig megtévesztett csengelei választópolgárok ma egységesen támogatják Kószó István úr jelölését s biztosítják számára a győzelmet. Ezután Kószó államtitkár mondotta el beszámolóját. A földbirtokreformról beszélt s kijelentette, hogy földtulajdont kell juttatni a népnek és nem haszonbérletet, mert azt nagyobb szeretettel műveli, mert tudja, hogy a föld, amelynek verejtékét adja, az övé és családjáé. Megállapítja, hogy Csengele hivatott arra, hogy egy új tanyai központtá fejlődjön, ezért megfelelő országutak kiépítését tartja szükségesnek. Beszél még a földek terméketlenségét okozó vadvizek levezetéséről és az aránytalanul magas legelőbérekről. A kisüstök engedélyezését és szükségesnek látja és követeli a szabad dohánytermelést a gazdák számára. A nagyszámú hallgatóság viharos éljenzése zárta be az államtitkár beszédét. Végül Korom Mihály a felsővárosi kisgazdapárt elnöke beszélt a gyűléshez, azután az államtitkár kíséretével Szatymazra utaztak. Szatymazon már az állomásnál nagy közönség várta az államtitkárt. Az üdvözlők élén Zsák József igazgató-tanító, a gazdakör elnöke fogadta Kószó Istvánt, aki hosszabb beszédére válaszolt. Vázolta a kormány tevékenységét s biztatólag beszélt az ország talpraállításáról. A választások eredményétől vár mindent, ettől van függővé téve a nemzet élete. A kisgazdatársadalomról tesz említést az államtitkár. Hangsúlyozza, hogy büszke arra, hogy a tanyák világából került az államtitkári székbe Végül kijelenti, hogy bízik a tanyai nép józanságában, bölcs gondolkozásában s hisz abban, hogy ezt a népet nem fogják soha megmérgezni a liberális jelszavak. Szatymárról az alsóvárosi „Népkör“-be jött az államtitkár. Este 7 órakor jelent meg hívei között s a helyiséget zsúfolásig megtöltő polgárok kitörő szeretettel ünnepelte jelöltjét. A „Népkör“-ben Császár Mátyás alelnök üdvözölte a vendéget, azután Kószó beszélt. Mindjárt beszéde elején kegyelettel emlékezik meg az elhunyt Vasas Józsefről a kör néhai érdemes elnökéről. Azután a politikáról beszél, a gazdasági helyzetről, az összetartásról, a cselekvésről, a munkáról. Hazafias szavakban emlékezik a hazáról, amelynek megcsonkított határai minden igaz magyarnak a fájdalma „Imádkozzál és dolgozzál“ — fejezi be beszédét az államtitkár III ^ Belváros exponáltabb helyén divat I • t • szalonnak megfelelő helyiséget, esetleg üzlet-o helyiséget, egy vagy, két szobából álló konyha használattal bútoro-’’ zott lakást. S2^BO ingatlan iroda. Telefon 10-54. Takaréktár u. 3. s a hallgatóság percekig tapsol. Ezek után dr Tóth Imre, a Kozó-párt ügyvezető alelnöke mond beszédet, azután Faus Frcse gazda beszél az egyetértés szükségéről. Deák Vincze gazda a vendégeket köszönti, Szécsi György pedig a Széchenyi-kör tagjaihoz intéz buzdító szavakat. A gyűlés után az államtitkár a 11 ik választókerületben levő vasutas altiszti körben tesz látogatást. Kőszó államtitkár és Pálfy Dániel a Máv altiszti körben. Vasárnap délután Pálfy Dániel látogatást tett a MÁV altiszti körben, ahol mint vendég megjelent Kószó István államtitkár is, hogy tanúja legyen annak a hatalmas lelkesedésnek, amely politikai fegyverbarátja iránt a választók részéről megnyilvánul. A két hatalmas teremben összegyűlt vasutasság élén Szabó Sándor üdvözölte a vendégeket s ezután Pálfy Dániel mondott beszédet. Rámutatott arra, hogy a vasút mutatta legelőször a konszolidáció képét annak a vasutasságnak, amely ezt elősegítette, legmesszebbmenő támogatását ígéri, de gondja lesz a többi kisexisztenciára is. Hangsúlyozta, hogy a nemzetgyűlés azért nem tudott többet tenni a kisemberekért, mert voltak, akik 8—10 órás obstrukciókkal pazarolták az időt. Kijelentette, hogy a kormány olyformán rendezi a tisztviselők drágasági segélyét, hogy az a drágaság arányában fokozatosan emelkedjék. Beszédét azzal fejezi be, hogy a polgárság mindenkor a haza érdekeit tartsa szem előtt. Utána zúgó éljenzés közepette Kószó államtitkár állott szólásra, aki örömét fejezi ki afelett, hogy alkalma van a szegedi vasutasok és postások politikai állásfoglalását közelről tanulmányozni. Amikor 1918 ban a képviselőházat föloszlatták, sírva távoztam, amint hallottam, hogy a Marseilles-t énekelték. Ez volt a mi haláldalunk, Nagymagyarország hattyúdala. Jött is utána a forradalom, a kommün és a bocskorformájú csonkaország. Majd a királypuccsokról beszél és Nagymagyarország meg fogja találni azt az embert, akinek fejére Szem István koronáját tegye s aki biztosítani is tudja az ország integ- I ritását. Egy fejre többet soha nem teszünk két koronát. A jelenlevők ovációja közepette hagyta el ezután Kószó államtitkár a vasutasok gyülekezetét. Pálfy a tisztviselőkérdésről. " A Pálfy-párt ötödik körzete szombaton este tartotta Járosi Géza elnöklete alatt nagygyűlését, amelyen megjelent Pálfy Dániel v. államtitkár is. Az elnöki megnyitó után Magyar József mondott lendületes beszédet, majd Pálfy Dániel állott szólásra. Megállapította, hogy a demagógia okozta a százszoros drágulást, aminek egyformán érzik ma súlyát a tisztviselők és a munkások. Nem vagyok munkásellenes s legalább annyit tettem a munkásságért, mint Peidl. Én 10 évig forgattam a kalapácsot s mint munkásból lett politikus dolgozom munkástársaimért. Meg kell indítani az építkezéseket, ezt sürgetni is fogom a kormánynál, mert akkor kenyeret kap minden munkás. Én már bebizonyítottam, többek között 1920 június 16-án elmondott interpellációmmal is, hogy tisztességes megélhetést követeltem a