Szegedi Népszava, 1947. október-december (3. évfolyam, 222-297. szám)
1947-11-14 / 259. szám
Már megint suttognak ... Egyes reakciós körök, amelyek szemérimeilen rúvalja'ikkal és lé;'bőlka;!Ott hazu;'ságaikkal igyeksze'tik demokráciatllenes munkát kifejteni, szünet nélkül szórják a legtehetetlenebb vádakat is a demokratikus államrendszerre. Hallatszanak azonban olyan hangok is, melyek még!H 1-ből ismerősek. Alattomosan terjeszlik például azt az egyagyü és nevetséges hazugságot, hogy “ mai rendszer előnyben részesíti a zsidókat, hogy a fiatalé."-ő hadifoglyokkal senki sem törődik, ellenben. .. nogy ma más nem is érvényesülhet... Az igazi demokraták tisztában vannak ,a fasizta uszitók megvetésre méltó politikai célkitűzéseivel, jól is- kiesik a rendeletet, amely arról intézkedik, hogy azokat, akiket a múlt rezsim üözölt — tehát akiket internáltaik, deportáltak, elpusztítottak akárszármazásuk, akár politikai meggyőződésük miatt — egyaránt támogatásban kell részcsilni új csisteneiáink megteremülésében. Az üldözöttek sem voltak valamennyien zsidók —sőt jórészük nem az volt — tehát mindenképpen alaptalan az a vád, amely hamis színben igyekszik füntetni a demokrácia jóváteső, kártalanuló, megbékíő törekvését. Ami a hadifoglyokat illeti, ugyancsak kormányrendelet mondotta ki, hogy a lehetőségekhez mérten ,a legnagyobb támogatás illeti meg őket is — akárcsak az üldözötteket. A másik, színtén veszedelmes és szemtelen hír arról »jólértesüik azokat a jobbloldali köröket, amelyek változatlanul nagy érdeklődést tanusítanak minden gyermekmese iránt, hogy »baj van a házhelyekkel«. Baj van — mondják ők — mégppedig egész egyszerűen az, hogy nem lesznek házhely kiutalások. A mese lényege röviden — hoszszasan fogadkozni vele nem érdemes —, hogy akik befizették már a »belépődíjat« a házhelyigénylésre, elvesztették 20, illetve 30 forintjukat, mert házhelyeket nem fognak kapni sem most, sem máskor. Ezzel az újabb »biztos értesüléssel« szemben a valóság az, hogy a városi mérnöki kivital most dolgozik az igénylések felülbírálásával és amint ezzel a munkával elkészül — megtörténik a siázhelykitilt’tás. Az első husz forinton felül pedig csak akkor kell befizetnie azt a bizonyos negyven forintot is, «.’Akkor már megtörtént a lázhelyük kialalása. . . - A RÉGI »BAR.ÁT«. Szilöggyi Bercik Hajnal utca 49/b. alatt lakó állami tisztviselőhöz a napokban beállított egy régi barátja, Tóth György. A régi barát szomorúan kimesélte el, hogy a makói állomáson ellopták kofferjét, amelyben fofököje és pénze is benne volt és most nem tud továbbutazni édesapjához a veszprémi állomás icstiséhez. Megkérte Szilágyit, hogy adjon neki néhány napra valamilyen jobb ruhát, felöltőt és valami pénzkölcsönt. Szilágyi megsajnálta barátját, adott neki egy öltöny ruhát, átmeneti kabátot és 105 forintot- Tóth György máig sem jelentkezett a pénzzel és 11 2000 forint értékű nikaneművel amint kiderült, édesapjánál sem tartózkodik. Tóth nemcsak Szilágyitól csalt ki pénzt, hanem a jótevőnél ebédel-3 Zsíros Ferenc állami tisztviselőtől is kért 60 forintot ugyanazzal a mesével. A rendur.még körözteti a csalót, MEGLOPTAK A ROKONI MULATOZÁSON. r.xeglédi Albert budapesti keres. i.'erdmi iskolai tanuló Újszeged, Kállayfikor 12. szám alatt lakó rokonainál járt látogatóban. A rokonok tiszteletére házimulats.igot rendeztek és azon valaki az ünnepelt diák zsebéből kiemete 100 forintot tartalmazó pénztárcáját. LEGÉNYBUCSIJ ÉS A ZSEBES S..Be. Egy szegedi asztalosmester elment Sakatos Lajos szibómesterhez, akinél ruhát varratott. Próba közben a szabó az asztalossal együtt, aki legény búcsúját is tartota, alaposan beingolt. A szabó kihasználta a Blegénymitsufikas állapotát és zsebessel próba közben kilopott 700 faríntól, aminek nagy részét azután éjjel elmulatta. A rendőrség Lakatost, aki tettét beismerte, ők RCSbe vette és átadja az ügyészségnek. X TíZ EBÉD 20 FORINT. 2 tál bősége* él.'l. Hetenként 3-szor hús, 2-sz*'r lészlui l-timlen szakszervezeti tag igény lettetutU. Delsmark konyhája, Víz. SC5?elátási közlemények C mikorkloszids decemberi jegyekre. A szeigedi lakosoknak már kiosztott december havi élelmiszer jegyeire november folyamán cukor vásárolható. A kenyérjegy E (nagy «■) szelvényére 40 dkg., az ellátatlan gyermekek 3 (arab) háromj szelvényére 20 dk'.A„ csecsemők lisztpótjegyének 1 (arabs) szelvényére 40 dkg., a terhes és szoptatós anyák pótjegyének C (nagy cél szelvényére 20 dkg., önellátók élelmiszerjegyének IX (római kilenc) szelvényére 40 dkg., az önellátó gyermekek jegyének E (nagy ‘9) Szelvényére 20 dkg., 65 éven felüliek .■i.korpátjegyének XII. (római tizenkettős szolványére 20 dkg. vásárolható november kiskereskedők decemier 10-ig ketesnek a nagykereskedőknél elszámolni. polgármester. üzemi titkárság közleményei: Szakszervezeti napok az üzemelben. Előadók a SDP részén'J: Hoixember 11-én, pénteken: Bőripari Szöv.etkezet délután fél 4 órakor Marosi Sándorné. Vizmincep délután 2 órakor Simcu Béla. . . . Pick .szalámi'nyár délután 3 órakor Jobba István. 'Rosmami Kft. délután 3 órakor Zbánhám Jánosné. Nevember 15-én, szombaton: MÁV Újvédalmán 1 órakor dr. Czibula Antal. Pénteken köztisztasági telepen taggyűlés. Tárgy: Uj vezetőség választása. Előadó: Tápai Piván. ikum — min Magányos uritsuszony kis lakást, vagy üres szobát keres, Szelettné, Nyitra-utca 7. ADAS-VEYIi Fa érkezett, minden mennyiségben kapható — Újszegeden Ugyanitt piszke (egres)-is kapható. — Tárogató-utca 5. Egy fekete faragott uriszoba olcsón elsdó. Érdeklődni: Ősz-utca 49. Használt, de jó állapotban levő ágynemül veszek. Cím a kiadóban. Bőrkabátok finom bőrökből mértékután, bőrkabátok javítása, alakítása, puhitáása és vízhatlan festéssel szakszerűen készül. Csordás bőrruha kaszitó mesternél, Szent Miklósutca 7., felsővárosi templom mögött. —wBt ’uan-w« Aranyat, ezüstöt vásárolok. Óra, ékszer javító* műhely. Szelei Béla órás, ékszerész, Oroszlán utca 5 bélyeggyűjteményi tömegbélyeget a legmagasabb áron veszek. Falus bélyegkereskedés, Iskolautca 29. Fogadalmi tempommal szemben. C81 tanár,bilgernógcipőt Vargánál, Dugonics-tér. “10Tdomfi" S1Q8. Tiszta bútorozott szoba kiadó. Tisza Lajos körút 9., földszint baloldal. Bútorozott utcai szoba, fürdőszoba használattal egy személy részére kiadó. Somogyi-utca 23. I. em. ajtó 1. Délelőtt 8-9-ig, délután 2 3-ig. Kis fehér nőstény kutya találtatott, tulajdonosa átvehet: Szent Mihály utca 6/g. gl JS Gräel 1947. novembre1 14. híres a Magánalkalmazottak Ifjúsági Szakosztálya pénteken délitán 5 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. A Kereskedelmi Mkalmazottak péntekendélután 6 órakorszemináriumot tartanak a szakszervezeti székházban. Az Élelmezési Munkások Szakszervezete felhívja a hozzá tartozó üzemeket, valamint tagokat, hogy az igényelt bargonyát befizetni pénteken és szombaton lehet a szakcsoportnál. A Vársmunkások Szakszervezete a szabadegyetemi előadás befizetését a jövőben szombaon délután 15-ig tartja. A Szakmaközi Bizottság felhívja a 20 munkáson felül foglalkoztató üzemeket, hogy bérkivinulási jegyzéküket sürgősen fullassák ki a szakmaközi titkársághoz, október hónapról. (Lásd: Magyar Közlöny 222. szám 501—1947. ÖMB sz. rendeletet). A Szakszervezeti Tanács megindítja közigazgatási tanfolyamát. .A tanfolyam hat hónapon át heti 2—2 órás foglalkozással, vagy pedig két hónapon át mindennapos foglalkozással jár. A tanfolyam hallgatói a kurzus végén alkalmassági vizsgát tehetnek, mely a közigazgatásban érettségihez kötött állás betötésére jogosít. Jelentkezés a szakmaközi titkárságon. A Szül.szervezeti Tanács második szab.degyetemi előadása november 15-én, szomba- ton délnum 5 órakor lesz. a szakszervezeti székház nagyterrében. .Apró Aulai elvtárs, a Szakszervezeti Tanács tagja »Szakszervezetek és a ,'t éves terv velamről tart előadást. Belépés dijtalaan. Fűtött terem. Minden érdeklődőt szívesen lát a Szakmaközi Bizottság. . . " hirel Sremiárumi előadók az üzemekben November li-tn, pénnkcn: Gazdasági vasút délután fél 3 órakor Széll Sámuel. Rókusi pártszervezet pénteken délután 3 órakor saját helyiségében összevont vezetőségi ülést tart. Előadó: Simon Béla. Egyetemi és főiskolai hallgatóki Értelmiségi tagozatunk főiskolás csoportja pénteken délután 7 órakor taggyűlést tart a pártház kis előadótermében. Minden elvtárs ntegjetenérét kérjük. A felsővárosi pártszervezet (Vásárhelyisugárút 22.) szombaton este 7 órai kezdettel műsoros teaestét rendez,legyek élővégzésben a pártház gondnokánál és az üzemi pártszervezetekben kaphatók. Egésznapos egyhónapra terjedő pártiskola indul meg a központi pártházban hétfőn reggel 8 órakor. A pártiskolára jelent-kezetttek, illetve azok, akiket az üzemekből kijelöltek, hétfőn reggel 8 órakor pontosan jelenjenek meg a pártiskolán. Hadigondozott csoport a párt Szentháromság Utca .6. szám aiuili székházában vasárnap déluán 3 órakor liszinyitó közgyűlést tart, illelyre a tagok megjelenését kéri a vezetőség. Előadók: Olejnyik József és Kelemen Oszkár. M. J. bérlők figyelmébel ismételten felhívják a bérlők figyelmét arra, hogy e hóra esedékes bérletrészletüket haladéktalanul rendezzék. A Szociáldeiokrata Párt szegedi szervezetének kulturbizottsága 16-án, vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel „PRÓBÁLJUK MEG” . címmel a humor jegyében nagyarányú matinét remdesi a belvárosi Mosiban. Fellépnek: Jurik Julcsi, Kerpely Judit, Zentai Anna, Darvas Ibolya, Móry Lucy, Pataky Jenő, Sugár Mihály, Kassai János a Szegedi Nemzeti Színház, továbbá Réger Piroska, Dobos Sándor, Bakaits József és Kállai Gyula a Szociáldemokrata Párt központi színjátszó csoportjának tagjai. Koriferál: Pataky Jenő. Közreműködik a rendőrzenekar Varga lehel vezényletévé. Jegyek elővételben 1—5 forintig a kerületi pártszervezetekben, a Belvárosi Mozi pénztáránál és a Szegedi Népszava kiadóhivatalában kaphatók. — Részletes műsor a jegyárusítóknál. iPOET A Szegedi Népszava közbenjárására a ToLos SzSiTE—KAC találkozó lesz a Stadion főmérkőzése A libbanigás szurkolóinak körében megütközést keltett az a hír, hogy a Toloszelvényen szereplő, de egyébként is jelentősebb SzMTE—KAC KB is.-es mérkőzés a vasutas stadion vasárnapi kellős műsorában előjátékként szerepel 12 órai kezdettel. Szurkolóink közül többen felkerestek bennünket és nehezményezték a rendező egye,a illetéknek ezt az állásspontját, amellyel mint mondották nem szolgálják a közönség érdekeit. Flkerestük a Tisza és tíz SzMTE vezetőségét, akiknek tidomására hoztuk olvasóink, illetve a sportközönség kívánságát. .A kívánságot mindkét egyesület vezetősége a legnagyobb előzékenységgel fogadta is Így astadion vasárnapi kettős NB műsorában a főmérkőzést délután 2 órai kezdettel az SzMTE—KAC, míg az előmérkőzést 12 órai kezdetel a Tisza—Drasche csapatai játszák. Még egy harmadik és igen érdekes találkozó kerül astadion muti- során lebonyolításra 10 órai kezdettel, a Tisza—NTVE ifjúsági rangadón .A három mérkőzés így vasárnap Szegeden a legérdekesebb eseménynek ígérkezik. . .A Toto u. szelvényei kiadóhivatalunkban ma déli 2 óráig válthatók és kitöltve leadhatók. Idényzáró atlétikai verseny a Stefánián ■A Tisza atlétikai sz.ko.tályának rendezzésében vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a Stefánia-sétányon idényzáró toborzó futóverseny kerül leixmyollásra női, ifjúsági és felnőtt atléták részvételével. A versenyen indulnak azok is, akik még nincsenek egyesületben leigazolva. A szakosztály vezetősége ezúton kéri fel a középiskolák tanárait, hogy mind női, mind fia tanitványaikat minél nagyobb számban nevezzék be erre a propagandajellegű mezei versenyre. A verssitylisz átöltözni a Felsőipariskolában, nevezni a helyszínen díjmentesen lehet. 1[)ijazásban riozesut minden futam első hat helyezetje. Az iskolák induthtatnak bárakis női és ötös fiú csapatokat is. é , l .-Ir SzMlE úszói az újszegedi uszodában tartják meg vasárnap délelőt 11 órai kezdeti tagértekezletüket. Gazdag tavaszi programja van ifilabdarúgó válogatotunknak. A közelmúltban Romániában járt Vecsernyés Lajos, a DLASZ főtitkára, aki eredményes megbeszélést folytatott a román labdarigószövetség vezetőivel. Tárgyalásainak eredményeként az idén kiválóan szereplő Délkerület Ifjúsági Labdarúgó válogatot Szamára egy három állomásos romániai s portyát kötött le húsvét tájára. A portya állomásai: Arad, Temesvár, Bukarest. Ezt megelőzően Délkerület ifiválogatottja több mérkőzést játszik az ország többi kerülete ifiválogatottjával. A válogatott csapat előkérítését Nyvassi szövet- Zséni kapitány a játékosok formájának megfigyelése alapján már meg is kezdte. Felsőipar~Kereskedelmi 9:1 ( A m.'.r bajnok Kér. a mult évi bajnok Ipariskelihok utolsó mérkőzésükön alaposan helybenhagyták. Varuias sportb 'd lesz szenlalon csie fél, 8 órai kezdettel hangver-.sennyel egybekötve a TEza-s.'-álló öszcs termeiben. A Tisza vezetés«.ge Czuló'.i hivja meg a .iangulatosnak igérkező művé.'izi értékű eseményre a lártfigyesületeket és Szeged város minden sportolóját. A Szabadkén november 20-án lejátszásra kerülő Szeged—Szítbadká» mérkőzésre készüld ifjúsági válogatottjaink szombilon délitán 1 órai kezdettel tiást latpanak az Ady Endre-téri sporttelepen. A salálra a Szegit, MTE-bül Szolnok, Virágh, Király és Hédor kapjak meghiv.Asz. Gyulán elkészeolt Délkerület első vörös salakos fedeli teniszpályája, ameinnek aratása november 15-én 10,sz a teljes magyar teniszező élgárda rézvételével. Vivőink a fővárosban. A Budapesten IC- bonsolitásra kerülő Földviri Róla három, junior kardcsapat emlékversenyen Szegedről résztvesz a rostás — Jávorkai, Kocsis, Lakatos — és a SzEAG — Lévai, Patz,Uer és Rozsnyai összetételben. Ugyanekkor ft Postás hölgyek indulnak az Atalante által rendezendő országos junior tőrversenyen Skullén, Szibi, STirdök I. összetételben. SzAG Barátság-Valadás 3:3 I. mérkőzés. SzEAC—Battonya 5:1 (5:1). Kerületi I. osztályú bajnoki mérkőzés. Góllövők: Szamosi (3), Dervaderics és Tapós, illetve Túri. Flók: Szamosi (mezőny legjobbja), Pózsa, Taplós, iletve Túri. Csapkodójáték, 1. SzEAC Űzet is inghatott volna. RÁDIÓ November 11, péntek BUDAPEST, 6.30 Eílurádió. 6.45 Reggeli torna. 7 Hírek, műsorismertetés. 7.20. Az áttelepütési kormánybiztosság közleményei. 7.30 Reggeli zene. Közben: Novatár. 8 Hová menjünk vasárnap? 8.15 Hanglemezek. 10 Hírek. 12 Déli harangszó, hírek 12.15 Hanglemezek. 12.45 Északi humor. 13 Jazzmuzsika. 14 Hírek. 14.10 Harci baleselejt ellen. 14.20 Gitár, klarinét, zongora. 15 Rádióiskola. 15.55 Műsorismertetés. 10 Magyar táncok zongorán. 16.35 Adyés a nők. 17 Ilnok. 17.10 Szakszervezetibkiács és híradó. 17.25 Hadifogoly híradó. 17..30 Vöröskeretzi közleményiek. 17.45 iStortközlemények. ,18 Kómus. 18.30 Hangos híradó. 19 Házisgyüttes. 19.45 Faluhit'dü. ',20 Ilirek és sporthírek. 20.20 Rádiózenekar.21.50 Ilirek oroszul. 22 Ilirak . (mit hallunk holnap? 22.25 Cigányzene. 22.45 Külügyi negyedóra. 23 Hanglemezek. 24 Hírek. b.10 Hirek francia, angol és eszperaiHó nyelven. BUDAPEST II. 17 Jazz. 18 Hírek. II.Or Fellal.Alakra, crölfibogarak. 18.20 Hanglemezek. 19 Doktorok és dilemmák, hanglemezekkel. 19.45 Hanglemezek. 20.30 S.t badegyetem. 21 ünék. 21.15 Cigányzena. 22.15 Kainarazciie. , Szeged 28.871-1047. város polgármesterérül, szám. Hirdetmény A M. K. 178. számában megjelent, a háborús sérülésü lakóházak helyreáólitásáról Szóló rendelet végrehajtási utasitása, Közebbit a mérnöki hivatal hirdető tábláján, bérház II. emelet.. , Polgármesti. SZEGEDI Népszava. Megjelenik hétfő kivételével minden . Felelős szerkesztő: MAGYAR LASZLO. Felelős kiadó: PAPDI GYÖRGY. Szerkesztőség: Petőfi Sándor-sugárati I. Telefon: 500. Kiadóhivatal: Kárász utca 11. Telefon: Hé Kéziratokat nem őriz meg és nem fidyítí-i . a szerkesztőség. ii i-d ffiigjelEnt kezfenények dijM»U--‘-i' HALAD AS NYOMDA ÉS KÖNYVKIÁI . SZÖVETKEZET 5zes«d, Pető.'j Sándor-sagáru! 6. Siély- PEGE JINOS.