Szegedi Uj Nemzedék, 1921. július (3. évfolyam, 146-172. szám)

1921-07-24 / 166. szám

Szeged, 1921 julius 24., vasárnap. Keresztény politikai napilap. Előfizetési ára: 480.- K Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy hónapra Egyes szám ára 2 kor. Ára 2 korona. Ill­ik évfolyam, 166. szám. A mini Szerkesztésées és kiadó­­hivatal. Szeged, Kálik­a-utca 10. szán. Telefon 153. Főszerkesztő DOBAY GYULA DR. Szerkesztésért felelős KEMÉNY SIMON Kiadja: A Szegedi új Nemzedék Lapvállalat Részv.­Társ. Nem! Nem! Soha! Azt már nem! Lázasan dolgozik hónapok óta már az egész pénzügyi szervezet. Hegedűs szavaiból szinte ki­­érezzük, hogy a túlfűtött kazán már elérte a leg­nagyobb nyomást, kiérezzük az egész gépezetnek éjt nappallá tevő szüntelen zakatolását. Maga a főgépész meg-megtörli verejtékes homlokát, hogy aztán pihenő nélkül egy újabb munkának ragasz­kodjék neki. A bonyolult szervezetnek apróbb kerekei már alig győzik a főkerék hatalmas len­dületét. Hja, elő kell teremteni, ki kell bányászni minden áron, amire az országnak szüksége van. S bizony ahová a fúrót neki akasztják, reped ott még a kőszikla is s hatalmas darabok válnak le róla. A nyomást érzi a pénz­, a kereskedővilág s a gazda, a főgépésszel versenyt izzad az iparos, a­zs exisztencia, a munkás s a tönkre sorvasztott, csenevésszé vált köztisztviselő. S ebben az agyon­­hajszoltságban az áldozatok, a nyomorúságok, az emberfeletti önmegtagadások, a sötét jövő bizony­talanságaink halmán megjelenik egy „értesítés“, hogy teljesen agyonbunkózzon bennünket. Szól pedig imigyen: „A Havas-ügynökség a magyar jóvátétel ügyére vonatkozólag parlamenti körökből azt az értesülést szerezte,­­ hogy a legutóbbi idő­ben antantkörökben élénken foglalkoztak azzal a kérdéssel, vajjon Magyarország tartozik-e jóvá­tételt fizetni vagy sem. Újabban egyre erősödik az a felfogás, hogy Magyarországtól szintén lehet jóvátételt követelni. Rámutatnak uganis arra, hogy Magyarország pénzügyi viszonyai rendezettebbek és kedvezőbbek, mint Lengyelország­é, amely pedig az antant tagja s hogy a magyar pénzügy­­miniszter csak nemrégiben mutatott rá arra, hogy Magyarország export lehetőségei egyre fokozód­nak. Pár nappal ezelőtt arról beszéltek, hogy Magyarországra jóvátétel fejében 35 milliárd arany­koronát vetnek ki. Ez a si­r azonban korai, mert az összeg nagysága tekintetében még semmi meg­állapodás nincs. Ha egyáltalában megállapítják, hogy Magyarországnak tényleg kell fizetnie jóvá­tételt az antant részére, az összeg nagyságának kijelöléséről ebben az esetben is csak akkor lehet szó, ha a budapesti jóvátételi bizottság Magyar­­ország gazdasági helyzetét megvizsgálta és meg­állapította, hogy meddig terjed az ország teljesítő­képessége“. Szóval, magyarul ez annyit jelent, hogy csak jöjjünk rendbe egy kicsit, hozzuk meg a végső áldozatokat s ha együtt lesz az összeg, ha meg lesz a teljesítő képességünk, akkor hop, ráteszik a kezüket az összehalmozott vagyonra s mi újra kezdhetjük a „teljesítő képesség“-re való törekvést. Valóban azt kell kérdeznünk, vájjon miért szen­vedünk befelé, ha kint olyan falánkan várják ezen belső fájdalmas gyötrődés gyümölcsét? Azért-e, hogy amíg menekültjeinknek, szegényeinknek va­gonokat, sötét, egészségtelen odúkat, patkány­lakta barakkokat juttatunk lakásul, addig számukra milliárdokat kuporgassunk össze, hogy e pénzen lucullusi palotákat, sallustiusi kerteket építsünk nekik? Azért-e, hogy amíg szánandó gyermekeink ezrei lábbeli, ruha nélkül fagyoskodnak télvíz idején sárban, hóban, amíg tisztviselőinkről, munkásaink­ról szégyenteljes rongyokban lóg a ruhának neve­zett holmi, addig őket selyembe, bársonyba, bí­borba öltöztessük, míg családanyáink beesett arcáról sápadtan is le a százláncú sötét gond, amig ők kora hajnaltól a késő éjfélig házi terheiktől súlyos vállaikkal még a kenyérkeresés őrlő hajszolásában is szivettépő látványul görnyedeznek, addig az ő puccos dámáiknak és cifra fzajláiknak tündéries szórakozó helyeiken ne legyen más gondjuk, m­int a toalett és a manikűr? Amíg tisztviselőinknek egy a mai körül­mények között csak szánalmas mosolyra érdemes fizetést adunk, addig őnekik gyűjtsük lakásra a vagyont. Hát nem okosabb-e akkor az osztrák szom­széd, akitől nemcsak hogy nem követelnek sem­mit, hanem még ők örülnek, ha békén hagyja őket a szíves és soha meg nem téríthető kölcsö­nök irányában. De ez az osztrák szomszéd befelé fizet, mint a köles. Az az elve, minek adjam oda másnak, amire nekem jobban szükségem van s fütyül a „teljesítő képességre.“ Vagy nem okosabb a másik szomszéd, a lengyel, az „antant tagja“, aki ha százszor is az antant tagja, de fülig van adósságban nála, még­sem sokat törődik vele, hogy ezt az adósságot, ezt az igazi, tényleges adósságot hogyan és mi­ből törlessze, aki valószínűleg abból az elvből kifolyólag, minek a Visztulába vizet hordani fittyet hány a teljesítő­képességre. Mi szívesen rendbe jövünk, áldozunk. Aki­nek van, ad, akinek nincs, tűr, szenved a jobb jövő reményében. De csakis ezért. De nem azért, hogy úgy járjunk, mint a gyöngy­kagyló, amelyik fájdalommal, szenvedéssel alakítja ki a drága gyöngyöt, hogy idegen kezek elorozzák tőle. Mi szívesen küzködünk annyi bajjal, hogy terhükre ne legyünk, de hogy evvel szemben a lét, a megélhetés utolsó lehetőségét is elvegyék tőlünk, nem tűrhetjük. Azt már nem i­s. Persián Ádám ellen hazaárulás elmén Indítottak eljárást Persián Ádám kihallgatása során az eredetinél súlyosabb gyam­okok merültek föl ellene. Persián el­len hazaárulás elmén folyik az eljárás. Ugyancsak Rejöd Alpár dr. ellen, a kisantant részére való kém­kedés miatt indítottak eljárást. Mindkét ügy statáriális eljárás alá tartozik. Ehetetlen kenyér Kukacos liszt a tisztviselők beszerzési csoportjában. Eredménytelen próbasütés A köztisztviselők kenyere kétségen kívül a legkeserűbb, értve ezalatt a szónak nemcsak célzatos, hanem valódi értelmét is. A szegedi köztisztviselők többször panasz­kodtak, hogy a beszerzési csoportban vásárolt kenyérliszt teljesen élvezhetetlen. Kenyérnek da­gasztva ragadós tömeggé válik, mely megüli a gyomrot s égést okoz benne. A jobb minőségű liszttel való keverés semmit sem is használ, a ke­nyér éppen úgy élvezhetetlen, mint keverés nélkül. A panaszok dokumentálásakop a napokban egy köztisztviselő felvitt a vegyvizsgáló hivatalba egy ilyen kenyeret. A darabokból az első látásra is meg lehet győződni, hogy emberi táplálkozásra teljesen alkalmatlan. Nem tudjuk, most milyen kenyeret kapnak a rabok, annyi azonban bizo­nyos, hogy a békebeli rabkenyérrel egy napon említeni sem lehet a közalkalmazottak sokaktól irigyelt kenyerét. A minden oldalról érkező panaszoknak en­gedve, melyek hivatalos formában is a torony alá érkeztek, a főorvos és a vegyvizsga állomás megvizsgálták a beszerzési csoport lisztjét és a belőle sütött kenyeret. A vegyvizsgáló állomás jelentése szerint a liszt kukacos, a szitálás által a táperő majdnem teljesen ki van vonva belőle. A lisztből elrendelt hatósági próbasütés szintúgy eredménytelen. A kenyér tésztája nagyon nehéz, gyurmos, nyers darabok vannak benne, mivel átsütni, még ha bármilyen kevés mennyiség is, teljesen lehetetlen, mivel a haja olyan keménnyé sül, amit emberi fog nem képes elrágni. A színe olyan, mint a föld, íze egyébként nem kellemetlen, de a táplál­kozásra mégsem alkalmas, mert a gyomor nem képes megemészteni. Dr. Wolff Ferenc főorvos a kukacos lisztről a következőket mondotta: — A botrányos állapotról tudomásom van. A szükséges intézkedéseket már meg is tettem. hogy a liszt és kenyér a közfogyasztás elől elvo­­nassék. A kenyérről az a véleményem, hogy ehe­tetlen. Az árvizsgáló bizottság a köztisztviselők panaszát teljes mértékben magáévá tette. A bi­zottság remélhetőleg fog megoldást találni, hogy a köztisztviselőknek a fizetésük egy részekép kiszolgáltatott hatósági liszt olyan legyen, amely­ből élvezhető kenyeret lehet sütni a közhivatal­nokok szegényesen terített asztalára. „A vasutasoknak csak a ruhája nem katonai“ Látogatás a rókusi vasúti műhelyben A sm­űhelymunkások keresztény nemzeti ala­pon állnak — Az előírtnál 20 százalékkal többet produkálnak — Havonként 350—400 kocsi kerül ki a műhelyből — Mibe kerül egy mozdony kijavítása — Mikor lesznek ismét párnás ülések. A Szeged-Rókus állomáson keresztül utazók­nak fájdalmas látvány ötlik a szemébe: behorpadt kazánú és ledőlt kéményű mozdonyok, törött ten­gelyű teherkocsik, vedlett külsejű első- és másod­osztályú személykocsik, melyeknek üvegtelen ab­lakán keresztül látszanak a felszaggatott, megté­pázott ülések. Szomorú látvány, mely a forradalmi leszerelést, a bolsevizmus, az oláh megszállás borzalmait és a kirabolt Magyarország minden nyomorát juttatja az ember eszébe. De ez a le­hangoló érzés csak az állomáson átfutó vonatok utasait fogja el. Aki belép a vasúti műhely hatalmas te­lepére és megtekinti az ott zajló életet, az nem leverten, hanem bizakodó érzésekkel távozik onnan. A sürgő-forgó szorgalmas munkások, a gépek kattogása, a műhelyekből kihallatszó kala­pácsütések zaja, a visszatért rendről beszélnek és a telepen pezsgő élet arról tesz tanúságot, hogy a sok rokkant mozdony és rokkant vasúti kocsi ha­marosan ismét beszáguldhatja az országot és friss életet áraszthat a magyar kereskedelem meglassult vérkeringésébe. * A Szegedi Új Nem­zedék munkatársa a na­pokban felkereste Schmidt Ferenc máv. felügyelőt, a rókusi vasúti műhely főnökét, hogy tájékozódást nyerjen tőle a műhelyben folyó életről és munká­latokról, valamint az ezekkel összefüggő egyéb kérdésekről, melyek a közönséget érdeklik. A va­súti műhely európai műveltségű főnöke munka­társunkat dolgozószobájában fogadta, melynek egyszerűsége hű tükre e puritán gondolkozásu és ízig-vérig keresztény érzelmű tisztviselőnek. Legelőször a műhely munkásainak politikai gondolkozása és érzelmei felől, érdeklődtünk. A tanácsköztársaság idejében ugyanis a bolsevista eszmék itt is megzavarták a lelkek egyensúlyát és a szegedi rókusi vasúti­ műhely igazi kommunista tűzfészek hírében állott. — A szegedi rókusi vasúti­ műhely munkásai között — mondotta a főnök — teljes hangulat­­változás ment végbe. A bolsevizmus idején a négyszáz munkás közül mintegy 25—30 munkás tévelyedett csak meg, de ezek egy részét már el­­távolítottuk, más részét pedig jóindulatú és türel­mes bánásmóddal kiábrándítottuk és nemzeti alapra tereltük. Végtelen örömmel mondhatom, hogy a munkások teljesen kijózanodtak a szociáldemok­rata tévtanokból és teljesen megváltoztak. A mű­hely egész személyzete a helyzet magaslatán áll, teljesen a haza szolgálatába állítja minden erejét, családjának és munkájának él. Jelszavuk, hogy a vasutasoknak csak a ruhája nem katonai, ami azt jelenti, hogy munkájukat katonai fegyelmezettség­gel végzik. Hogy mennyire keresztény érzelműek, azt az is mutatja, hogy kezdeményezésükre vezetésem alatt részt vesznek minden hazafias és vallásos körmenetben. Érzelmeikre és gondolkozás­mód­jukra nézve azonban az a legjellemzőbb, ho a saját elhatározásukból, ha a szükség úgy kívánja.

Next