Szegedi Uj Nemzedék, 1938. június (20. évfolyam, 122-144. szám)

1938-06-01 / 122. szám

A gazdagság ára: mindössze 3’— P. Ennyibe kerül a magyar királyi jó­­tékonycélú állami sorsjá­ték egy egész sorsjegye és 1*50 P-be egy fél. A húzás már közeledik, június 3-án! A sorsjegy kapható minden sorsjegyfőárusítónál, vala­mint az összes dohánytőzsdékben. — A tárgyalások során meg kell ugyan védeni Csehszlovákia végső szuverén jogait, de st­em szabad kizárni a határ­erő- i­dosítás kérdését A cseh­­kormánynak a legközelbbi né­hány válságos héten bel­ül egyezmény­­sorozatot ke­l­l kötnie, amelynak ki kell­­küszöbölnie a szudétainémetek, Ma­gyarország és Lengyelország sérelme­it. Az angol kormány diplomáciai mun­kája indokolja azt a reményt, hogy siikerü­t elhárítani a külső nyo­­m­ást s hogy robbanás n­élkül valósul­nak­­meg a szükséges módosításaik, a­­melyek után Európa most már olyan szenvedélyesen sóvárog. Ennek m­eg­­történtével újra fogják megrajzolni Európa térképét. Ez­­sem­ lesz ugyan a legtörkélete­sebb térkép, mert a tökéletesség­e gyarló vil­ágban nincsen, de mindenesetre kiküszöböli a békeszerződés sú­lyosabb hibáit és nem marad fönn olyan probléma, amelyet ne lehetne bará­tságos utem megoldani, vagy orvosolni. Megjavul a lengyel­­cseh viszony? Szidor tót képviselő, aki legutóbb egy hetet Lengyelországban­ töltött, érdekes nyilatkozatban­­ismertette lengyelországi benyomásait. A­­kép­­viselő, aki egyébként meglátogatta Beck ezredes, lengyel külügyminisz­tert is, többek között kijelentette, hogy nézete szerint a közeljövőben jelentősen m­eg­­javul Csehország és Lengyelország viszonya. Úgy látja, hogy a lengyel-cseh nézet­­eltéréseket rövidesen tisztázzák.­­Szidor­i képviselőnek az a benyomá­sa, hogy belátható időn belül Euró­pában nem kerül sor hábo­rúra és az egész vonalon tisztul a helyzet. Nemzetvédelmi ki­képzés : hatéves kor­tól hatvan éves korig Prága, május 31. A keddi lapok részletesen, de meg­jegyzés nélküli köztik a nemzetvédel­mi kiképzésről szóló törvény most ki­adott v­égrehajtási utasítását. A vég­rehajtási utasítás gondoskodik a nem­zetvédelmi kiképpzésnek az iskoláákban és az iskolákbin kivé való bevezetésé­­ről, diáktáborok létesítéséről és a­égvédelmii tudnivalók elsajátításáról A nemzetvédelmi kiképzés férfiakra és nőkre egyaránt kiterjed és a hato­dik éktévtől a hatvanadik életévig tart. „Egy vidám hét a Balatonon^A jegyfüzet gondnélk­üli pihenést nyújt az elő- és utóidényben. A jegyfüzet gyors III. osztályon való utazásra és­­ heti lakás és teljes ellátásra jogosít. Ára P 59'— Kapható az I. B. U. Sz. Máv. Hív. Menetjegyirodáiban. ! Pünkösdi Cipővásár! « Weepkend cipők! Olcsó árak! Nagy választék! GRÁCIA cipőfszlet. Kárász­ utca 3. sz. Eskud­álták Székesfelhárnázott Probás?,ha püspök hamva. A székesegyházban ravatalozták fel, szerdán Szent István koporsója mellől kísérik végső nyugvóhelyére az Ottokár-emléktemplomba Székesfehénvár, május 31.­ rosszól a temet­őbe, hogy bekísérj­e Prohászika Ottokár hamvait a pü­spöki sz­é­kesegyház­ba, ahol már hatalmas­­karmbeláberek és délszaki növén­yek között fel volt állítva a ravatal. A ravatal körül, a cserkészeik és rendőrök isorfalán túl, beláthatatlan embertöm­eg áll, elől Temessy Milán dandárparancs­nok vezetésével a nagy tiszti küldöttség. Shvoy püssipöik megkezdte a be­­szentelés szertartását, közben a sze­minárium­­kispapjai énekeltek. Ami­kor vége volt a beszentelésnek és a koporsót vállukra emelték a város főti­sztviselői, hogy kivigyék a tem­ető­­ből a négylovass gyászfurgonra, meg­csendült a temetői kápolna lélek­harangja és sirató csengéssel adta hírül, hogy elviszik a csendes temető­­ből a drága hamvakat, de ugyan­akkor bent a városban megkondul­­tak minden templom harangjai és hirdették, hogy Ottokár püspök elin­dult hajdani székvárosa felé, a régi katedrálisba. A katonazene gyászindulója mel­lett­­indult el a menet, s végig az egész hosszú útvonalon nem volt egyetlen ház, amelynek ablakában ne égtek volna gyertyák. A kivilágított város felett megsza­kítás m­elléül zengtek-zúgtak a haran­gok. Egy teljes órába telt, mire meg­érkezett a menet a­­székesegyházhoz .Itt a négy fehérvári egyházközség el­nökei emelték le a koporsót a gyász­­kocsiról és ők vitték be a temp­lomba, ahol­­nyomban meg­kezdődött az abszoliáció szertartása. Shvoy püs­pök újból bes­zentelte a koporsót. Tizenegy év óta pihen­t Prohászka Ottokár földi porhüvelye a székes­­fehérvári Szenthár­om­ság-t­emető krip­tájában, amelyet azóta télen-n­yáronn f­elhalmo­zta­k a hívek a virágok özöné-­­vel. Közben országos gyűjtésből fel­épült egy­kori püspöki székvárosában az ő emlékét őrizni és hirdetni hí­'­vatott Ottolkár-eml­é­ktemplom azzal a­ rendeltetéssel, hogy an­nak kriptája-­­­ban helyezzék el végső nyugalomra­ a nagy főpásztort, sírja fölött pedig­­ emllé­kmű örökítse meg azt a jele­netet, amikor az Úr angyala kiragadja a szónok Prohászka kezébő­l a vilá­gító fáklyát, mintegy jelezvén, hogy többé már nem vezetheti, nem szá­­rnyíthatja híveit és nem világíthat út­­jukra. Most érkezett el annak az ideje, hogy holttestét átszállítsák a templomba,­­amit­­székvárosa össze­kapcsolt a szerdai­­ünnepségekkel, am­ikor Szent István első magyar ki­rály ,dicsőséges Jobbja országjárásá­ban elérkezik második állomásához, az ősi koronázó városhoz. Hétfőn dél­után fél 4 órakor hi­vatalos bizottság jelent meg a krip­tában, több egyházi és világi előkelő­ség, akiknek jelenlétében felbontot­ták a kriptát és kiemelték a kopor­­ssót. M­egállapították, hogy a koporsó elkrob­had­t, ezért nyomban intézkedtek, hogy a hamvakat egy másik kopor­sóba helyezzék. Ennek megtörtén­te­­után még a kriptában felravatalozták a koporsót, amely ott maradt este 7 óráig. Este hétkor Shvoy Lajos püspök vezetésével a papság és hívek belát­hatatlan hosszú sora vonult ki a vár «JJ iNCJW^tUEK Az egész világ ünnepli a 81 éves Szentatyát Vatikánváros, május 31. XI. Pius pápa kedden töltö­tte be 81 iik életévét. Ebbő­l az alkalomból egyházi lobogót tűztek a vatikáni pa­lota ormára és Castelgandolfoban, a pápa jelenlegi tartózkodási helyén mindenütt ol­asz nem­zeti és egyházi zászlók lengenek. A pá­pa reggel m­a­­gánkápo­lnájiában misét mondott, az­után fogadta a bíborosokat és a ma­­gasrangu egyházi méltóságokat. Dél­után folyamán Te Deum volt, számos magasrangu egyházi és helyi kato­nai­­méltóság részvételével. A Szent­­atya rengeteg üdvözlő­ sü­rgényt ka­­­pott külföldi államok fejeitől, kor­­mányférfiaiktól, egyházi és világi sze­mélyektől. Ezer tagot akar a DMKE beszervezni új kulturális alosztályába, hogy havonta kedvezményes színház­, mozi és hang­versenyelőadás keretében teljesítse kultúra­terjesztő hivatását Szeged, május 31. A DMKE kedden délután igazgatóságii ülést tartott Horger Antal dr. egyetemi tanár elnöklete alatt. Széchenyi István dr. társelnök terjesz­tette elő azt az új kulturális pr­ogramot, amelyet ez a kitűnő­­egyesület újabban szeretne megvalósítani. Felm­erült u ugyan­­is az a terv, hogy az egyes­ület fokozot­tabban karolja fel a kulturális ügyeket és ebből a célból alapítson az egyesü­­let a kel­e­élen egy un. kulurosztályt, mely­nek tagjai havi 1—2,50—3 pengős be­fizetés ellen­ében több alkalommal men­nének színházba, moziba, h­angvers­enyre. A ku­ltu­rosztálynak idegenek is tagjai le­hetnek. Ha a kultu­rosztálynak ezer tagot sikerül beszerveznie, akkor havonta egy­szer ki lehetne bérelniök a színházat, vagy pedig kétszer a mozit. A Máv., posta és más hivatalok aktív és nyugdí­jas tagjait szerveznék be ebbe a kultur,­­alosztályba. A nyarat szeretnék felhasz­nálni az alosztály m­egszervezésére és el­­­re az elnökség az előleges kiadásokra 2—300 pengő megszavazását kérte. Az igazgatósági ülés egyhamigus lelke­­sed­éss­el vette tuu­domásul a tervet, m­ajd néhány apróbb ügy letárgyalása után Horger elnök zárószavaival ért véget. 191­8 június 1., szerda A Hungária Kávéház igazgatósága a mostan JAZZ ZEnEKART június hó 1-ér FELVÁLTJA­­egy kombinált] cigány szalon- és tánczenekarral! A zenekar élére sikerült lekötni Lakatos Árpádot, aki több állam­főtől kitöntetve, az egész vilá­­gon elismert rádió zeneművész. majd a kispapok kórusán hangzot fel az ismert gyász­dal: Ments m­l és engem Uram az örök haláltól! Kedden hajnalig maradt nyitva a templom és egész éjszaka zarándo­koltak a hívők Prohászka pü­spök koporsójához, hogy ott imádkozza­nak. Kedden este átszállították a hamvakat a székesegyházzal szom­­ orú-Alocíivai* vásárlásnál, vASuCA Javításnál bizalommal Tóth óráshoz, Kárász utca 13. Legjobb áruk olcsó áron előleg nélkül 6-8 havi részletre. „A. B. C.“ és „Nemzeti Takarékosság“ könyvecskére. — Tört arany, ezüst, drágakő beváltás! ----­ szédos Szent Anna-kápolnába, ahon­­­nan szerdán fogja az ünneplő közön­ség előbb az ásatási területre kísérni, ahol Szent István kőkoporsója m­el­lett ravatalozzák fel az egykori ki­­rálykoronázó város nagy püspökét Ugyanakkor Szent István kopors­,óján a Szent Jobb fog megpihen­ni a szé­kesfehérvári Szent Istvá­n-ereklyével. A régi múlt és a késő utókor világító ■C­ Szlopai rövid ideig egymás mellett fognak pihenni. Innen fogja azután a tömeg végső pihenőhelyére elkí­sérni Prohászka püspök földi ma­­radványaiit. Érméi az aktusnál a be­­szentelés szertartását a szerdán reg­gel Székesfehérvárra érkező Serédi Jusztinián dr. bíboros-hercegprímás fogja­ végezni, míg az utolsó búcsúz­tató elmondását Glattfelder Gyula dr. Csanádi püspök vállalta. Párisi Nagy AraázAL SZEGED. (Csokonlei- és Klu-utca sarok) Méteráruk Zöld Organtull 1 méter —•52 Sárga mollinó 1 méter —-52 Sima műselyem 1 méter —-58 Csikós etamin függöny anyag 1 méter —-68 Kanavász 1 méter —-65 Kockás etamin függöny anyag 1 méter — -68 Fehér mollinó 1 méter —-66 Festő kötény anyag 1 méter —'78 Kötény karton 1 méter —*82 Mintás voál ruhaanyag 1 méter —*88 Ingzefir 1 méter —•88 Nanszu 1 méter —•SS Inlet 1 méter —*88 Mintás m­arill ruhaanyag 1 méter —'98 Színtartó strandruha anyag 1 méter —­gs Színes bourett ruha anyag 1 méter · 1*08 Ingpuplinett 1 méter P L08 Mintás műselyem 1 méter P 118 Csikós vagy sima bourett 1 méter P P28 Sárga mollinó 120 cm. széles 1 méter p 1­28 Velna színes női ruhaanyag 1 méter p 1­38 Fehér függöny anyag 130 cm. széles, 1 méter P P48 Színes etamin függöny anyag 140 cm. széles, 1 méter P 1­48 Ingpouplin 1 méter P 1­ 58 Creppe de schine 1 méter P {•SS Mintás creppe de schine 1 méter P 2'38 Színes etamin függöny anyag 180 cm. széles, 1 méter P 2'63 Frottír fürdőruha anyag 150 cm. széles, 1 méter P 4’48

Next