Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1870-06-11 / 47. szám
Il-ik évfolyam. 47. szám. Maros-Vásárhelyit. Szombat, junius 11. 1870. SZÉKELY HIELAP politikai s vegyestartalmu közlöny. hu KIA@é»HIVATAI» . Az ev. ref. főiskola nyomdájában. SZERKESZTŐI SZÁLLÁS: A TELEKI-KÖNYVTÁR.^ H_____________|:—-----------Hirdetési ár : Három hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért először 7 kr., másodszor 6 kr., harmadszor 5 kr. és minden beigtatásért külön 30 kr. o. é. bélyegdij. — Három hasábos nyílttéri sorért 20 kr. o. é. Hirdetéseket elfogad, helyben a kiadóhivatal. Pesten, Zeisler M. hirdetést közvetítő intézete, Király utcza CO-ik sz., és J. Hausenstein és Vogler Bécsben (Neu-Markt 14. sz.) Is minden Megjelenik e lap szerdán és szombaton NAGY FÉLÍVEN. ELŐFIZETÉSI ÁR Negyedévre Félévre , reggel I ft. Vb Maros-Vásárhely jövője. II. (St.) Az építkezés után az ipar fejlesztése következik, sőt ez az előbbivel már épen a szükséges anyagok előállításában, kapcsolatos is. Eddigi iparunk a mindennapi szükséglet czikkeivel való kereskedésen kiind egy pár szeszgyárból, kisebbszerű sörfőzdéből, néhány hízott ökörnek nagyobb piaczokra kiviteléből állt. Váljon nem volna-e itt is lehetséges nyers terményeinknek, értékesebb czikkekké gyárilag feldolgozása által iparunknak is eddig nem ismert lendületet adni? Megkímélni ez által a nyersanyagok kivitelének a gyári czikkek behozatalának szállítási költségeit s ezen felül magunknak tartani meg a nyereséget, mit a külföld, mint adót, mindig vesz rajtunk? Vagy tán ez csak hiú ábrándozás, s mi nem tehetnénk e részben semmit? Ne legyünk önmagunkhoz bizalmatlanok, ne gondoljuk, hogy mi tenni semmit se tudnánk ! Csak akarni kell, s nem engedni, hogy tétlen munkátlanságban teljék a drága idő. Ha egyesek nagyobb vállalatok kivitelére elég erővel, alappal, pénzzel nem bírnak - egyesülni kell többeknek. A tarolás eszméje az, mely sok parányból nagy egészet képez, s várjon ha a pesti lánczhidat, vagy rakpartot, ha vasutainkat egyeseknek kell vala építeni, eléretett volna-e a létre jött nagy eredmény ? Egyesült erővel, egyesitett tőkével nagy dolgokat lehet kivinni, melyektől egyesek kicsinységük érzetében viszszariadtak. Vagy várjuk el mig mások nyakunkra lőnek s elfoglalják a kinálkozó alkalmat, a közeledő vasút áldásait, és saját zsebük javára zsákmányolják ki ? ! De mikép és ki által történjék a kezdeményezés ? A községi építkezéseket illetőleg, mindenesetre a képviselő testület kötelessége eszközökről gondoskodni, hogy azok létesülhessenek. Magán építkezések könnyítés© azoknak áll legelőbb érdekében, kik puszta telkeket birnak. Ezeknek kellene a vagyonosabb osztálylyal kezet fogva, törekedni építési anyagok nagyban való gyártására. Iparvállalatokat létesíteni viszont egyesek feladata, kik többen összeállva, könyebben czélhoz juthatnának. A különböző iparosztályok képviselői együttesen tehetnének saját, ügyek előmozdítására. Csak egy példát: Városunkban közelebbről nyílt egy bécsi bútorraktár. Dicséret az illetőknek, kik belátva a szükségletet, azt fedezni törekednek. De hát MVásárhely e téren működő iparosai nem látják-e át, mily kiálló szegénységi bizonyítvány állíttatott ki részekre e czégen: „Bécsi bútorraktár“. — Hát nincsen-e e vidéknek nyersanyagja, hogy száz mértföldről kell ide szállítani az asztalt, a széket, szóval: oly dolgokat mire minden nap elkerülhetlen szükség van ? Van itt nyersanyag elég, harmadrész áron is, van bútoranyag kitűnő minőségben; a munkaerő szintén feleára a bécsinek , s mégis olcsóbba kerül, ha onnan felülről hozatjuk bútorainkat, pedig veszítjük a szállítási költségeket, s idegen rakja zsebre a nyereséget, mi szépen magunknak maradhatna. Ez egy példából okulhat a többi iparos osztály is. Nem tudtunk meggazdagodni, s nincs módunk nagyobb mérvben űzni mesterségünket? — Ez is a magunk hibája, mert szükséglet mindig volt és lesz, de ha jelentékenyül olcsóbb anyagokkal és nunkadíjjal nem tudjuk kiszorítani piaczunkról a bécsi vagy külföldi czikkeket, ez csakugyan nem válik dicséretünkre. Most iparkodjunk, míg a tér szabadi vasúttal együtt számos vállalkozó iparos érkezik hozzánk, s ha most előre nem törekszünk, menthetlenül elbukunk. Van városunknak most már két pénzintézete, ezeknek áll feladatában a várost magát, s egyes polgárait is vállalataikban pénzsegélyével ellátni, csak fel kell azokat használni tudni. Maros-Vásárhelynek szép jövője kétségtelen, de hogy mostani polgárai tevékeny részt fognak-e e szép jövő előidézésében venni, vagy idegenek lesznek ebben a főtényezők, ez kérdésben marad, s e kérdésnek reánk nézve kedvező eldöntése a polgárság egyesei és öszszesége tevékenységétől, ügyességétől függ. Diröczkölő: Közelebbről történt, a képviselőház első osztályában, midőn a megyerendezési 1.javaslat volt tárgyalás alatt. A balok erősen álliták , hogy a jobboldal feláldozza a rendnek a szabadságot. Hová lesz aztán a szabadság? volt a jelszó. Midőn a baloldal Mocsárija ily értelemben elkezd deklamálni, az elnöki szék körül zaj támad, melyre a szónok zavarba jön s az elnökre kiált: „Csináljon hát rendet.“ „De hová lesz aztán a szabadság“ hangzék többfelőlről, úgy tesznek a dalok is legtöbbször, mint egyik hires orvos, kitől férjetlen nő kezdett orvosi tanácsot. Koszul vagyok, orvos úr, nem tudom mi bajom, de végtelenül unom magamat. A házasság harcz, gondolta az orvos, tanácsis tehát, hogy menjen férjhez, majd akkor nem ér rá unalmaskodns. A nő elgondolkozva mondja: igaza lehet orvos úr, vegyen feleségül! Engedelmet — felele az orvos — én a gyógyszert csak megrendelem, de magam nem veszem be. A baloldal is így tesz, szereti a rendet, de csak mások számára, maga nem él vele. * * * Ha Nagy-Szebenben május 16-én a román ifjak által rendezett majálison, mely nem vola egyéb, mint a balázsfalvi híresebb májális 22-ik évfordulójának megünneplése, történetesen egy Erdély közelmúltjával ismeretlen, idegen tourista is jelen volt, s magának a „tüzes beszéd“ tartalmát tolmácsoltatta, melynek értelme oda ment ki, hogy ő volt a nagy nap, melyen a románok a balázsfalvi „szabadság mezőn“ a négyszáz éves rabszolgaság bilincseit összetörve, magukat egész Európa szine előtt szabadoknak proclamálták: ilyen forma gondolatra kellett jőnie: az a balázsfalvi „Campula libertates“ épen az az erdélyi románoknak, a mi a Marathon mezeje vált az régi görögöknek. Kötelessége volt másnap befogatni s e történelmi nevezetességű hely megszemlélésére utazni. De mint elcsodálkozhatott, midőn a balázsfalvi mezőkön ezen kérdéseire : hol küzdöttek a román Milteadesek, merre szaladtak a magyar Mardoniusok, hol domborulnak a szabadságért elesett hősök sírjai? Ciceronejától a következő választ nyerte: nem volt itt, uram, semmi ütközet, az egész nagy dolog abból állott, hogy nagy számmal összegyűltünk, lármáztunk, énekeltünk, pálinkáztunk, és lelkesedtünk ; voltak ugyan köztünk a kik elestek, de ezek a nap dicsőségének terhe alatt rogytak össze, mámorukat kialudván, másnap talpra keltek s tovább ballagtak. Ilyen felvilágosításra az idegen utasnak igy kellett felkiáltani : de hát miért csináltak belőlem bolondot a Szebenben. Mi nem értjük, miért kell a román szabadságot e naptól datálni, melyen egyéb vitézség nem történt, minthogy a „Desteptate romane“ elénekeltetett, azt hallottuk, hogy a trombita harsogásra Jericho falai összedőltek, azt is olvastuk, hogy Oberon sípja sok embert megtánczoltatott, a Marseillese tett csodákat , de hogy a desteptate romane eléneklése a balázsfalvi mezőkön, rablánczokat tört volna szét, ezt Clio még föl nem jegyezte. Nem Balázsfalvánál, de azon ér-