Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)
1871-10-14 / 82. szám
Értesítés és meghívás a maros-vásárhelyi jogászegylet tagjaihoz. A maros-vásárhelyi jogász egylet folyó évi közgyűlése november hó 10-én fog megtartatni, a következő tárgysorozattal: 1. elnök- és jegyző választás, 2. jelentés az egylet évi működéséről, 3. a rendes ülések véleményei és javaslatai, 4. a számvizsgáló bizottság jelentése, 5. a jövő évi költségvetés megállapítása, 6. az igazgató-választmány és a tisztviselők megválasztása, 7. tanácskozás az egylet közlönyére vonatkozólag, 8. indítványok. Egyűlésre a választmány, az alapszabályok 57. §-sa értelmében az egylet helybeli és vidéki tagjait ezeknel meghívja s egyszersmint felkéri, hogy minél számosabban szíveskedjenek megjelenni. Maros-Vásárhelytt, a jogász-egylet választmányának 1871 September 13-án tartót gyűlésből. B. Apor Károly, egyleti elnök. Vályi Gábor, titkár. A magyarországi „Prostestans egylet.“ E hó elején egy legújabb vallásos mozgalom indult meg Pesten, mely eredetileg általános vallási „Reform egylet“ czim alatt lépett fel s mint ilyen több oldalról meleg simpathiákkal üdvözöltetett, és sokan a jelenkori vallási küzdelmek üdvös kiegyeztetését remélték ez egylettől hazánkban. Több jeles férfiút látunk e mozgalom élén, de úgy látszik mégis, hogy nincsenek meg benne azon erős elemek, melyek a czélzott magas érdekek gyakorlati megtestesítését keresztülvinni elegendő hatálylyal bírnának. Nem akarunk azért preokupálni semmi véleménnyel, s ismertetésül közölni kívánjuk — pesti lapok után — az egyesület működésének és törekvéseinek lényegesebbjeit. „Az egylet“ mindenekelőtt oda akar hatni, hogy a XVI. századbeli reformátió, mint a mai polgárosodásnak egyik megindítója, és valahára alapelvéből folyó minden következményeit kifejtse, s álláspontul nem a 4-ik századbeli, már romlásnak indult keresztegénséget, hanem Jézusnak ez evangéliumból ismert tiszta vallását vegye. Akarunk egyházat, mely nem tantételek, hanem emberiségi nemes czélok egységén alapulva a lelkiismereti szabadságot óvja, nem pedig hóhérolja. Akarunk egyházat, mely Jézus igazi szellemében a lelkekeket szeretetben egyesítse s nem olyat, mely érthetetlen dolgok feletti vélemények miatt az embereket egymástól elidegeníti. Akarunk egyházat, mely a hiveket példaadás által jézusi tiszta életre, önfeláldozó szeretetre ösztönözze, de nem olyat, mely a hivek lelkiismeretén uralkodni és elméjüket érthetetlen tantételek igájába fogni törekszik. Akarunk egyházat, mely lelkeket gyűjt, s nem olyat, mely ajtót mutat annak, ki egyik másik kérdéses czik felett saját véleményt mer nyilvánítani. Akarunk az egyházban vallást, olyat mindet Jézus tanított, isten- és emberszeretetet, engesztelékenységet, könyürületességet, alázatosságot s minden körülmények között a gondviselésbe való bizodalmat hirdetőt. Akarjuk a lelkiismeret vallását, mely nem teszi függővé az ember üdvét ilyen vagy amolyan vélekedés hivésétől, hanem a lélek tisztaságától, a jónak erélyes akarása és teljesítésétől s a bűn feletti őszinte törődésétől. Akarjuk a tett vallását, mely nem áll üres szertartások gyakorlatában, nem elcsépelt imák ledarálásában, hanem abban, hogy vágyainkat fékezve, akaratunkat irányozva, egész életünket az emberi tökély legszebb példányképe, Krisztus után idomítja ; tett vallását, mely a szenvedő emberiség iránti munkás szeretetben nyilatkozzék. Akarjuk a világosság vallását , mely visszautasítson minden babonát, minden vakhitet és ösztönözzön az igazság őszinte keresésére, hogy elébb haladjunk igaz ismeretben és tudományban. Akarjuk az alázatosság vallását, hogy ne bizuk el magunkat arasznyi korunk tudományában, hanem valljuk a szt. íróval, hogy „sok rendben és sokképpen szólott régen is isten az atyáknak.“ Elnök indítványára Ballagi beszéde magyarul, németül és szlávul fog kinyomattatni, következik a négy alapszabály-javaslat fölolvasása : az elsőt az egylet indítványozói, a másodikat az erdélyiek, a harmadikat Litkey Péter, a negyediket a sárospatakiak készítették. Élénk szóvita fejlett ki az egylet elnevezése felett, némelyek „refor m egyet“ mások „prot. egylet“ czimén akarván nevezni. Az egyes pontok kevés változtatással a bizottság formulázása szerint fogadtatnak el. A nevezetes pontok következők: 1. A „magyarországi prot. egylet“ azoknak körében alakult, kik a magyarországi prot. egyháznak Krisztus szellemében való megújításra törekesznek. 5. Támogatásában részesíte mindenféle irodalmi és társadalmi vállalatot, mely a különböző vallásfelekezetek tagjai közt a kölcsönös szeretetet, műveinek gyakorlását, s általában a nép valásos erkölcsi javát és tökélyesedését előmozdítja. 4-én az ülés folytattatott. A gyűlés elé két tárgy terjesztetik: a tagsági díj és az egyleti választmány székhelyének meghatározása. Az elsőt illetőleg némi vita után a gyűlés abban állapodik meg, hogy az első egyleti évre, vagyis a jövő közgyűlésig, minden tag tetszés szerinti díjt róhat le, a tagdíj végleges meghatározását így a jövő közgyűlésnek hagyván fen. A választmány székhelyéül a gyűlés az egylet első három évére Pestet határozza, hol az egylet közlönye is kiadatni fog. Szeremley Samu olvassa már bejelentett értekezését a vallási reformok szükségességéről. Értekező fölolvasását megelőzőleg sajnálatát fejezi ki a tegnap végbement czim változtatás fölött, mely által úgy mond, úgy érzi magát, mint az „ki gyermekét megtagadja, s ki mást fogadott.“ Ő értekezését még a régi „reform“ czimhez alkalmazta s azért kész visszavonulni, ha a gyűlés úgy akarja. Számos „halljuk“ kívánja azonban a fölolvasást. Az értekezést sok helyütt zajos helyeslések szakították meg, s a hallgatóságra a legjobb benyomást tette. Szabatos modorban körvonalazza az a vallási reform mikénti életbeléptetését, s fölrázni akarja a szabadelvű laikusokat, kik most „méltóságuk alattiénak tartják azt, hogy a vallás ügyeivel foglalkozzanak. Itt akarja ő a leggyökeresebb változtatásokat. Az egyházban mindenki illetékes s illetékességét kell, hogy fölhasználja végre a vallást a külső tekintélyre való támaszkodástól egészen meg akarja szabadítani, mert ez a vallás legveszélyesb mételye.“ „A régi romok elhordandók, a tér tisztogatandó, az itt egyengetendő. Most még csak az előkészületek aerájában vagyunk, de annyit már most is tudunk, hogy a hit, mely így fog keletkezni igaz, egyszerű, s természetes lesz, a népek szereteteinek igazi evangéliuma.“ Ballagi Mór a fölolvasást kitűnőségénél fogva lapjába a „Protestános egyházi és iskolai lap“-ba vezérczikknek ajánlkozik fölvenni. Átadatik. Az értekezései f ‚&СЖД. Max Stolphan. — Ziohokke Henrik humoreszkje. — (Folyt, és Vége.) Minő bókokat csinált a nagy társaság közöttem, azt nem tudom , mert még mind nem volt bátorságom felpillantani, hanem, mint előbb sifitelve, „alázatos szolgájáéval bókolva, közben tovább haladtam, míg egy újabb szerencsétlenség udvariaskodásomnak határt s véget nem vetett. Tudniillik buzgó bókolásaim folytán, lábaimmal már a pástétomig juték, mely még ott feküdt a pallón; mert a szolgáló borzasztó ijedelmében még sokáig nem bírta vala felszedni, hanem merev szemekkel nézett a szakács-művészetnek a szobapallón heverő mesterművére, anélkül, hogy hozzányúlt volna. Tehát egy újabb bókolásom alatt tintafoltos lábammal a pástétomba léptem. Nem látok semmit , mert ez udvariaskodás alatt szemem előtt minden kékké vált. Most szégyenteljes ugyan, de igen természetes módon, a pástétom-tésztában elcsuszamodom, elvesztem személyi és politikai egyensúlyomat s a mily hosszú vagyok — öt láb két hüvelyk — a földre terülök, nem csekély ijedelmére és nevetésére az egész tiszteletreméltó nagy társaságnak. Eszemmel még két széket is felforditok, melyekben megfogódzni akartam ; nem csak, hanem egy fiatal szerény hölgy is, ki gyanithatólag azok egyikére akart leülni, és oly gyorsan, mint széke, terült mellém, le a padlóra. Oh ég ! és ez az én Berbelim volt. Erre iszonyatos rikitás keletkezett, od is kiabáltam a pallón, midőn a két széken kívül magam mellett a földön még egy hölgyet látok feküdni, s hirtelenében azt véltem, hogy erős földrengés támadt. De szerencsére az nem volt földrengés, mely ezen szánakozásra méltó esést okoz, hanem, mint mondom, csupán egy borjú-pástétom. Fölállunk, a nagybátya sietett az egész dologból tréfát csinálni. De ő jól tudott ám tréfálózni. Én szerettem volna sírni s csaknem halálra szégyeltem magamat. A kályha mellé állottam s egy szóval sem kérek bocsánatot, hanem, mert közülem minden nevetett és kaczagott : én is nevetek s lopva tekintek a széttapodott borjú-pástétom felé. Végre asztalhoz kelle ülnünk. A nagybátya elég udvarias volt nekem Berbeli mellé mutatni helyet. Szívesebben ültem volna egy tűzhányó hegy, mint e szép és jó gyermek mellett , mert csodálatosan oda lett bátorságom leendő órám közelében. Csak futólag pillanték fel az asztal körül ülő nagy társaságra, midőn a levest körülhordozták. Berbeli kisasszony telemert számomra egy tányért, én azt illetlennek tartom elfogadni. Neki nem volt még levese. Bókolni kezdtem ismét a leves fölött s már érzem előre, hogy ezek az istenadta bókok újból balul fognak kiütni , azért sietve kértem a szép Berbelit : tartsa meg magának a levest. Midőn igy kérve, szép kék szemébe tekintek, nem láttam a tányért, melyből épen a forró-meleg leves valóban Berbeli ölébe s ruhájára folyék. Én most hirtelen visszakapom a levest, mire annak fele az én ölembe asztalkendőm és ruhámra ömlék. Megosztok testvériesen. Ezt soha sem feledem el, úgy jó nekem most is az egész, mintha ma történt volna. Rákleves volt. A jó Berbeli felkelt az asztaltól. Én bocsánatot kérő szavakat dadogok. Engem vigasztaltak s más tányért adtak. Midőn nadrágom az áradattól még mind gőzölgött, az alatt az abrosz egyik szegletét, asztalkendő helyett, mellényem gomblyukába gombolom. De Berbelinek föl kelle ruháit cserélnie. Ő megjött ismét s én úgy, a mint tudok, ezerszer kértem bocsánatot. Mihelyt láttam, hogy ő barátságosan mosolyog, nekem is megjött bátorságom s kezdem fölszántani az aggalom verejtékét arczomon, természetesen, nem kezemmel, hanem zsebkendőmmel. De a szerencsétlen zsebkendő ! — A tinta eseményét már egészen elfeledtem volt, mindamellett, ami azóta velem jelentősebb történt. A verejték felszárításánál egész arczomat bedörgölöm tintával, úgy, hogy midőn a zsebkendőt ismét zsebembe akarom gyűrni, a nagy társaság csodálkozástól elfogultan látá, hogy én szerecsenné változtam. Ekkor ismét nagy zaj és nevetés keletkezett. Udvariasságból én is hangosan felkaczagtam s nevettem egy jó darab ideig, mig észre vettem, hogy a hölgyeket az én irtózatos arczom rémité el. Most láttam be először, hogy e játékban zsebkendőm bolonddátett, s hogy nekem borzasztó kinézésűnek kell lennem. Megrémülten és sietve ugrom fel az asztaltól, hogy a konyhába szaladjak mosdani. De mi történt ekkor ? Magam után lerántom az abroszt — az átkozott abroszt — melynek szegletét mellényem gomblyukába fűztem vala. Minden tányér, sült, saláta, spinot, üvegek, kések, villák, poharak, halak, pecsenye, kanalak, sótartó s több holmi eszeveszetten hullottak utánnam nagy zörejjel a szoba-pallóra. A vendégek tátott szájjal ültek, mintha csak oda kövültek volna s nézték a pompás fetteritést, miképpsen az el egészben szemeik előtt, s az annyira kedvenez falatokat, melyeknek ők már oly bensőleg örültek vala. Kezdetben, midőn látom, hogy minden tepsi és tányér mögöttem van s engem követ, a dolgot boszorkányságnak tartottam , mignem a nagybátya mindkét lábával az abroszra nem ugrott. Ez kiránta az abrosz szögletét mellényemből. De én teljes sebes rohamban többé nem a konyhába, hanem a lépcsőzeten leszaladtam az utón végig haza felé. Négy egész hónapig senkinek sem mutatom magamat. Ez idő óta soha sem gondolok a nősülésre szédülés nélkül, sem a nagy társaságra a nélkül, hogy hideg lázat ne kapjak. Beszéld el kedves olvasó mindenütt s ismételten az én szerencsétlen esélyemet barátaid körében). Én magam is nevezem most szerencsétlenségemet, de esélyem fiatal uraink némelyeinek, például ugyan nem, azonban óvásul és tanulságul mégis szolgálhat. Ha a Gyula S30 nők indítványára szintén német és szláv nyelvekre io lefordittatni. A nyomatási költségekre Tolcsvai Nag Gedeon 20 irtot ajánl. (Éljen !) Vízakna, október 5-én 1871. Tisztelt Szerkesztő ur! Bocsánat, hogy az ön becses lapjánál kopogtatok ezen igénytelen soraimmal, de miután e lapban városunkról soha nem olvastam, *) azért egy kis helyet kérek. Ezen különböző nemzetiségek közzé szigetelt 1200 lelket számláló vízaknai reformáta magyar egyház a múlt napokban szentelte fel új orgonáját — miután még a 14-ik századból való tágas templomunkat a kisebb szerű orgona hangja alig volt képes betölteni már régóta közóhajtássá vált, ennek helyébe egy nagyobb szerűt állítani hanem ez csak mind jámbor óhajtásnak maradt egész a jelen évig mikor aztán országgyűlési követünk vélt, Korizraics László úr megértvén egyházunk közohajtását és anyagi helyzetét s bár más vallás felekezethez tartozik, mégis ő tévén meg az első lépést új orgonánk létrehozásában e czélra 500 o. é. forintot adományozván, mihez hozzájárult még a hivek áldozatkészsége és buzgósága, lemondván pár évig az őszi szabad korcsomárolási jogról, ennek haszonbérét is e czélra ajánlották ; minek folytán azután brassai orgona-művész Nagy Józseffel szerződésre léphettünk, a ki 5 hó alatt 960 forintért oly orgonát készített, a mely mind külső csinosságára, mind belső vasgépezetére uj modern szélládájára s mindenek felett összhangzó gyönyörű hangjára nézve a 6 változási orgonák mintájául tekinthető, s templomunknak teljes diszére válik, ennélfogva nevezett Nagy Józsefet, mint tehetséges orgonaművészt minden egyháznak jó lélekkel ajánlhatjuk. Pávai József, presbyter és egyházi pénztárnok. Maros-Vásárhely képviselő-testületének i. e. szept. 23-kán tartott XX-ik közgyűlése. A múlt gyűlés jegyzőkönyvének megállítása után Szarvadi Lajos tanácsos, mint kinevezett árlejtési biztos jelenti hogy a második nagyhíd felépítési munkálatai fölött az’ árlejtés mai napra tűzetett ki, de arra csak egyetlen vállalkozó jelentkezett, s ez is a közzétett feltételeknek csak következő megváltoztatása mellett kíván az árlejtéshez hozzászólani, t. i. ha a városi közönség által kiszolgáltatandó cserfákért az előirányzott becsár nem vonatik le és ha a kérdéses cserefákat maga a közönség szállíttatja az építési helyre. A képviselő-testület tekintetbe véve, hogy ezen már 2-dik árverésen sem jelentkezett egynél több vállalkozó, s hogy a mostani viszonyok között a feltételek csakugyan módosítást kívánnak , elhatározta, miszerint a padlóknak való cserfákat a város az erdőn ingyen szolgáltatja ki, a beszállítás azonban a vállalkozót terhelendi, továbbá a felkiáltási árt is 12 ezer ftra emelte. Ezen feltételek mellett 15 napi határidőre újabb árlejtés hirdetésével és megtartásával a tanács bízatott meg. A közmunkaügyi bizottmány, kérése következtében a közgyűlés részéről az alábbi széles körű felhatalmaz*) Ez épen nem csuda mert ine’most először van szerencsém egy ottani tudósításhoz. Parancsoljanak minél gyakrabban ! minden nemes közügy számára mindenkor nyitvák e lap hasábjai. Szerk.