Székely Hirlap, 1871 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1871-04-15 / 30. szám

telket vásárolt 325 frton. A tervet az országos építészeti hivatal készítette, építette Alföldi Antal kolozsvári épí­tész. Az épület 57,706 írt és 308/10 krba került, bele пеш számítva téglát, vasat, meszet, melyet adakoztak. Az alapkő 1803-ban szeptember 29-én tétetett le, a meg­újítás 1821-ben volt. Ez alkalomra prológot P. Horváth Dániel irt, melyet maga el is szavalt. Körner „Zrinyi“-jét is előadták. 1821. márcz. 12-én kezdte meg előadásait a szerződött társulat „Korvinus Mátyás“ eredeti drámával. Az 1848/49-iki események után gr. Mikó vette kezébe a kolozsvári színház ügyét, országos adakozást eszközölt, melynek a színházi választmány támogatása mellett 80.000 frt eredménye lett. A színházi választmány ez időben gr. Mikó elnöklete alatt a következő tagokból állott : gr. Mikus J., id. b. Huszár K., Groiss Gusztáv, Nagy Elek, Páll Sándor, gr. Lázár Miklós, gr. Eszterházy K., Wend­­ler Frigyes, Greiss Nándor jegyző, Filep Sámuel pénz­tárnok. Az épületet Kagerbauer kolozsvári építész alakí­totta át. Gr. Mikó Imre kieszközölte 1860/61-ben, hogy az összesen 71,983 forint felkelési pénzalap az országos kincstár által a színháznak végleg átadatott. Volt belügy­miniszter Rajner Pál, a színházi választmány ismételt előterjesztésére, s erdélyi királyi biztos gr. Péchi Manó ajánlatára kieszközölte, hogy miniszterelnök gr. Andrásy Gyula hathatós közbenjárása a király az udvartartási ja­vadalmazásból művészi czélokra átengedett 294,000 frtból az 1870-ik évre 15,000 frt segély­pénzt engedélyezett a színház javára, s egyszersmind jóváhagyta, hogy ezen összeg, mint a királyné ő felsége adománya juttassák a színházi választmány kezeihez. Ez emléklapokból közöl­jük még „A kolozsvári első színtársulat“ névsorát. Fér­fiak : öregebb Székely József (igazgató), Jancsó Pál, Pergő Czelesztin (igazgató), Török István, Farkas József, Si­­monffy György (diszítő) Göde István, ifj. Székely József, Gilyén Sándor (súgó), Kolozsvári Pál; nők: Székely Jó­zsefné, (Ungár Anna), Hajós Jánosné, Koronka Borbála, Simén Borbála, Néb Mária, Keresztes Juliánna, Técsi Mária. E kevés számú társasággal ellentétben, a mostani működő személyzetnek van 53 férfi- és 27 nő­ tagja, azon­kívül 6 tánczosnője. — Lógazdáinkat figyelmeztetjük, hogy a rüh és a szopornyicza pár nap óta Koloszvártt dühöng. Egy kis óvatosság meg nem árt. — Beküldetett. Mindazon t. ez. urakat, kik alatt­­irtnál levő s m­.-vásárhelyi volt gyógytárából gyógyszer­tári tartozásaikat mindeddig be nem fizették tisztelettel felkérem , szíveskedjenek azt tekintetes Paál Gyula kath. főgymnasiumi tanár úrhoz (lakása Sz.-György-utcza — Borosnyai-h­áz,a kit eme pénzek elfogadására felkértem, folyó ápril­ió végéig átjuttatni, minthogy a tovább késedezőkkel szemben, mulasztásukat fizetni nem akarás­nak tekintvén, pénzemhez juttatásom végett, más ille­tékes utat leszek kénytelen keresni. Gyula-Fehérvárit, 1871. ápril 2. Biró Mór, gyógyszerész. A szerkesztő nyílt postája. M. F. — B. J. és Sp. uraknak Csikban. Vet­ték önök leveleinket? Kérjük a bizton remélt közremű­ködést! G. F.-nek S.-Sz .-György­ön: Mit jelentsen e közöny? Sz. Marczinak Sz.-Udvarhelyit: Hát te régi bajtárs, nem indulsz meg az újon nyílt útra a régi nemes czélok felé? Nálad s nehányatok nélkül megint csak nem lesz itt „Székely“ hírlap ! pedig te is úgy ér­zed, hogy ilyennek lenni kell. Gr. J. urnák helytt: A román lapok szemléjét elvárjuk. Törvénykezés: azon úrbéri pereknek, melyek a marosvásárhelyi kir. úr­béri törvényszéknek folyó év ápril 15-én tartandó nyil­vános ülésében előadatni fognak. B. Bálmu­tz Józsefnek körtvefáji Török Ferenc­, el­leni úrbéri ügye. Ugyanannak odavaló Kutyifalvi Gergely, Ötvös Laczi, Szakács Vaszi, Bubi Marczi és Gagyi Már­ton eleni ügye. Gr. Lázár Klárának körtvefáji Szabó András, Uj­­falvi János, Száldoki Elek, Dán Mihály, Jancsó István, Barabás Gyuri és Demeter János e. n­.­­ ш-vásárhelyi m. kir. Ítélő táblánál 1871 április 17. és következő napjain a következendő ügyek fognak nyilvános ülésben tárgyaltatni. I. Tanács polgári ügyben. Előadó k. t. biró Csergedi János, Muska Niculai, Kimpián Torna e. 46 frt 30 kr­­. Kászonyi Geyza, Placsintár István e. sommás visszah. i. Olteanu Jakab Goila Nicolai e. egy kaszáló i. Nasta Ge­orge és társa, Scurtu Bukur és társa iránt egy kaszáló végett. Cziseanu Moise, Cziseanu Sanca e. kiszakitás i. Piacu Todor, Ciacu Marcu e. 10 frt iránt. Előadó k. t. biró Gyarmathy Samu, Schneider József Schneider Mária e. egy­ház tulaj­donjoga i. Hintz János a csernátfalvi g. katholika egyh. és Paraszkiva Petru e. ajándékozás megsemmisítése i. Barthes Mátyás és társa, Barthes Erzsébet e. örökség fe­letti pere. Gärtner György, Wagner Mária e. 186 fit 50 kr­­. Zalányi János a keleti vaspálya épitő társulat e. 514 kr­­. frt 10 Máthé Károly Retore Juou e. sommás visszahelyezés. Előadó kir. t. biró rides Gábor, Brassói görög egyház­község, Bajutesan Bertalan e. egy lakosztály kiürítése i. Buda Adám, Muntean Klement e. birtokháborítás i. Hanes Nicolai, Zselmeran Cristina e. bírói zárlat i. Szilágyi János és társai, Bertalan­ Ger­gely e. sommás visszahelyezés i. Pál Juliánna s érdek­­társai Pál János e. zárlat. Csorna Károly, Imecs Miklós e. haszonbéri hátralék i. Gr. Béldi Ferenc­, Gál Malvina és Gál Lidonia e. visszahelyezés i. Előadó k. t. p. biró Déési Farkas Tamás István, Szentpéteri Péter e. 18 fzt. i. Bányai Mózes, Majer Ignatz e. birtokháborítás. Drisinán György Vinczean Jánosné és társai e. zálogváltás i. Walisch György Tueler Katalin e. egy rét visszaadása i. Nagy László, Barcsai Zsigmondna­k. Bruckenthal Sófia e. korcs­­márlási jog i. Gróf Teleki Miksának Váradi Marián és társai e. 5 frt. 73 kr. Gróf Teleki Miksának, Váradi Marián és társai e. 79 frt. 17 kr. i. Gróf Teleki Miksá­nak, Váradi Márián és társai e. 11 frt. 48 kr. i. Gróf Teleki Miksának, Váradi Márián és társa e. 3 frt. 36 kr­­. Goll és társaiból alakult amsterdami bankár egyesü­letnek, Török Istvánné e. 1000 frt. úrbéri kötvény i. Goll és társaiból alakult amsterdami bankár egyesületnek Pál Elek e. 2000 frt. úrbéri kötvény i. II Tanács polgári ügyben. Előadó k. t. biró Tribusz Antal. Lévi Izsáknak legifj. gr. Teleki Domokos e. 100 frt. i. Károly Simionnak, Muszte Sof­ron e. sommás visz­­szah­elyezés i. Mike János, néhai Nagy Sándor árvái volt segédgyámnoknak számodási ügye. Petruczia Juon lui George és társai a k. kincstár e. egy földtulaj (donja elis­merése i. Cserczin Pável hagyatéka, Olariu e. 252 frt.­­ indított illetőleg eldöntött és 52 frt. feltalált uj bizo­nyítékok miatt megnyitott ügye. Ditrich Sámuel, Fikker Béla e. 155 frt. lakbér és 104 frt. kártérítés i. Schotek Sára, Gehan Sára e. egy szántó visszaadása i. Révai Dé­lies, Kováts Imre e. okirat kiállítása i. Dobai Toátó Já­­nosné és társa, Dobai Kiss György és társai e. osztály i. Előadó k. t. biró Dózsa Dániel, Gazda Elekné Tompa Lajosné e. ingó és ingatlan javak kiadása i. Demeter Mária, Benczédi Gergely e. egy vasas talpas szekér i. Fábián Ignátzné s részeseinek Mátyus József e. adósság i. Jámbor Endre, Lengyel Gyula e. adósság i. Bakó József Kiss György e. visszahelyezés i. Előadó k. t. biró Elekes Pál, Doósz János Pulver Márton e. visszahelyezés. Bel­­lusz György anya Taparcsán és társai e. 84 írt i. Ehr­mann Anna Kikul Jupu és társai e. 172 frt kártérítés i. Kirschbergi oskoladij váltság alap Arz András és társai e. 29 frt i. Oprea Erzsébeth Moldván Vaszilie e. 47 frt 50 kr. Deák Farkas Albu Niculai e. sommás visszahelyezés i. Előadó k. t. biró Petri Ádám­. Jakab György Dobolyi Sándor e. 1160 frt i. Ugyan­azon felek közti ugyanazon egy árverezés kérdésében Bene­dek Sámuel Benedek Mátyás e. sommás visszahelyezés i. Tamás Anna és társa Tamás János e. fekvőségek felosz­tása i. Miklós Mihály Rácz Sándor e. egy szántó­föld kibocsátása i. Kelemen Pál és társai Karácson Mózes e. gyámságteli elmozdítás i. Lőrincz Antalné és társa Ba­rabás Károly és társai e. örökösödés i. Nagy Mózes özv. Boros Áronná e. egy belső telek megosztása i. Előadó k. t. biró Szolga Miklós. Sipos Mihály Kolonics István 159 frt 80 kr. i. Reduiesz Györgye Baksa Vaszilie e. 38 frt. i. Kozma Gábor Páll János e. eltöbbségi jog elismerése i. Veres Ladó Péter Nagy János e. 28 frt kártérítés i. Urszika Demeter Szőcs Todor és Puskás Ferencz e. 25 frt 76 fr. i. Kosztea Lika Konya Lőrincz e. birtokba visszahelyezés és kártérítés i. Kovács Ferencz Orlande Fligor e. 2 frt i. Miklós Ferencz Csik Szépviz községe e. 2026 frt kár­térítés i. Tompa Miklós Joós Elek e. 31 frt. 50 kr. kártérítés i. Előadó k. t. pótbiró Illyés Károly. Mendelsohn Jakab Efrain József és társa e. birtok­háborítás i. Luceávé Vaszilia Lucávé Natalia e. vissza­helyezés. Dajbukát testvérek Feh­er Aronsolm és társa czég e. 120 frt kártérítés i. Koszta Veronika és társai a Ser­­bán Albert végrendelete megsemmisitése i. Posch Ede Nica Onea e. 26 frt ügyvédi dij i. Szabó Borbála Nagy Pótai András e. gyermek tartás és aryaság elismerése i. Orendi Gotfriednak Muksán társa e. felhívás Bende Éva Perdi Lajos e. 100 frt­­. III. Tanács bűnügyben. Előadó k. t. biró Sándor János. Loós Sándor e. testi nehéz sértés Nyikulán Kosztán e. emberölés Bul­csus Todor és társai e. lopás Rusz Juán e. lopás. Előadó k. t. biró Vajda Simon. Farkas Ferencz és társai e. neh. testi sértés Csorga Juon e. nyilvános erőszakoskodás. Ungurián Dumitru e. nehéz testi sértés. Előadó k. t. b. Bárdosi György. Bika Juon Jancsi e. gyújtási Bálda Gergely és Zika Pál e. lopás és sikkasztás­­. Richter János e. becsület biztonság e. kihág. Cson­ta János e. súlyos testi sebzésérti bűnügy. Előadó k. t. pótbiró Mégay Ferencz. Prodán Tomna súlyos testi sértés Ben Juan és társai hivatali hatalomal visszaélési Näher Simeon e. súlyos testi sértés i. Bara Sámuel e. gyikossági kísérlet és rab­lás i. Varga Mihály e. gyilkosság i. IV. Tanács úrbéri ügyben. Előadó k. t. biró Antalfy Gábor. Gr. Mikó Imre és érdektársa Runkán Gligor és részessei e. egy belső telek és kültartozékai visszabocsá­­tása i. br. Orbán János Rumbus Mihály e. egy kü­ltar­­tozékokkal ellátott belső állomány természete i. gr. Tol­­dalagi Victor Raduly József e. egy belső telek és külső járulékai i. Mátyás Ferencz Dósa Sámuelné e. egy belső állomány és b­­ülső tartozékai visszabocsátása i. Lónyai Menyhért s birtokos társai a Totesdi volt úrbéresek és ottani gr. kath. egyház e. határtagositás i. Az Ideespataki közbirtokosok az oda való volt úrbéresek és g. n. e. egy­ház e. erdő és legelő elkülönítés i. Előadó k. t. pótbiró Grúz István. Daczó Anna s társai az Oláhgirbói volt úrbéresek e. legelő elkülönítés i. Dávid Rákh­el és társai Heater János e. Barcsai Zsigmond Prodán György és Gligor e. Ugyanannak Moldván Juon e. Ugyanannak Szoka Achim Tin­ka e. Boda Melian Zaharia Petru Haragos Juon Bod Juonucz Bode Maftej Haragos Antonia Mau Juon luj Jakab Germann Juon és Pask Juon a kir. kincstár e. inditott ügyei. Ugyanannak Anna luj Stefan Oltyan e. 118 Bécsi tőzsdei árbelet. (Április 13) Felelős szerkesztő : RÁPOLTY KÁROLY. 5°/0 métallique..................................... . 58.70 5°/a nemz. államkölcsön ..................... . 68.45 1860. államkötvény............................... . 96,­ Bankrész­vén­y.......................................... . 732.­ Hitelrészvény......................................... . 277.30 London ................................................... Ezüst ............................................... . 125.20 . 122.50 Arany .......................... 5.90 Napoleon arany.................................... 9.97 Földteh. ment, kötvény magyarhoni 79.70 „ „ „ temesi 76.75 „ „ „ erdélyi 74.75 „ „ „ h­orvát-slavon . . 83.50 HIRDETMÉNYEK Árlejtési hirdetmény. A főméltóságu m. kir. közmunka- és köz­lekedési minisztérium folyó évi márezius hó 29-ről 2062. és ugyancsak márezius hó 30-ról 2065. számok alatt kelt magas rendeletével a 1­2 m.­vásárhelyi államát 1­ g~~ mértföld szakaszá­­ban eső 12. szám­i fa-áteresz újra­építését, va­lamint a brassói államét 106 q` mértföld sza­kaszában fekvő 129. számú fahíd felszerkeze­tének helyreállítását engedélyezvén, nevezett munkálatok végrehajtásának biztosítására jelen évi ápril hs 26-kán délelőtti 14 óra­kor árlejtés fog tartatni. A 12. számú fa-áteresz újra­építésére (II.­­Ernyében) engedélyezve van . . 390 frt. A 129. számú, Csapó melletti fahíd felszerkezetének helyreállítására 474 frt. Vállalkozni kívánók szíveskedjenek 5°/0 bánatpénzzel ellátva, a fenn megjelölt helyen és időben megjelenni, hol addig is az árlejtési és építési feltételek megtekinthetők. Szabályszerűen fölszerelt írásbeli ajánlatok, csak a szóbeli árlejtés megkezdéséig fogad­tatnak el. Maros-Vásárhelytt, 1871. ápril 6-kán. A m. kir. mérnöki hivataltól. (23) 2—3 337—1871. szám. Nyilvános köszönet. Alólirt megboldogult nemmel az „Anker“ élet- és járadék­biztositó társulatnál 4000 forintra lévén biztosítva, nem mulaszthatom el, hogy kö­szönetemet nyilvános uton is ki ne jelentsem, miután nevezett társulat fentebbi összeget nem halála után, helyi főügynök Bucher Miksa úr ál­tal pontosan és minden hiány nélkül kifizetett, és azt mind a leghitelesebb és legbiztosabb in­tézetet mindenki figyelmébe ajánlani Fiedler Antal (24) 1—3 Hirdetmény. A szent-demeteri, csöbi, székelyszállási és Vétzkei egész évi földesúri italárulási jog 1871-ik ápril 24-től számitólag egy évre közárverés út­ján folyó év ápril 23-án 11 órakor Szent- Demeteren az ifjabb gróf Rhédey Lajos ur ő méltósága udvarában a legtöbbet ígérőnek ha­szonbérbe fog adatni, — a haszonbér fele előre lefizetendő, — a többi feltételek az árverezés előtt megtudhatók. Szent-Demeteren Sárosi Ferencz. „ gazdatisztnél. (25) 1—2 maros-vásárhelyi polgár. Nyomtatja Im­reh Sándor Maros-V­ásárhelytt, az ev.­ref főiskola gyorssajtóján 1871.

Next