Székely Hirlap, 1874 (6. évfolyam, 52-104. szám)

1874-07-22 / 58. szám

VI. évfolyam 58 m M .«Vásárhelyt!, szerda, julius 22. 1874 Politikai és társadalmi lap s a „Jogász-Egylet“ közlönye, Szerkesztői szállás : Csent-Miklós utcza 791.- яг, hová » lap evelismi zenét illető i'n­kbek küldendők. Kiadó-hivatal : A ref főtanoda könyvnyomdája, hova aa előfizetési pén­zek és reclamatiók küldendők. Hírdetést :HJ : %* an­ rouvor basírozott gyrmond sor ára 6 kr: bélyegilleték miden hirdetés után külön 80 kr Hirdetéseket elfogad: helyben a­ kiadó­hivatal; Pesten: Lang Leopold, Erzsébetté!­, 9. sz.) Bécsben Hausenstein és Vogler (New-Markt 14. sz.) Megjelenik a lap minden s­zer­dán és szombaton egy egész íven. ELŐFIZETÉSI ÁR: Félévre....................................3 frt. Negyedévre.....................................1­­­50 ki. Előfizetési felhívás: „Székely Hírlap“ politikai, társadalmi és a maros-vásárhelyi „Jogász-Egylet“ közlönye. 1874. évi második félévi folyamára. Előfizetési dij; Jul.-decz. hat hóra 3 frt — kr. Jul. sept. három hóra 1 „ 50 „ ЦЩр* Az előfizetési pénzeket kérjük pos­tautalványnyal Maros-Vásárhelyre az ev. ref. főtanodai könyvnyomdába, a „Székely Hírlap" kiadóhivatalának küldeni. A lap kiadását f. évi julius 1-én kezdve, helyi ref. főtanodai könyvnyomdász Imreh Sándor vette át, kihez az előfizetési pén­zeken kívül a felszólamlások és a lapba beiktatandó hirdetmények is küldendők. ..­Vásárhely, 1874. jul. 20-án. gMt Társadalmi életünk számtalan ferdeségei között van egy elmérgesedett, kinövés, mely napról­­napra nő, terjed, épen mint a hegy tetetésérő il alá gurult hógomolya, mely megsemmisítéssel fe­nyegeti a közbecsü­lést,, a fent­ebbek iránti köteles tisztelet, a bizalom, s egyáltalában mindazon ne­mesebb érzéseket, m­elyeknek lététől a társadalmi lét függ, melyeknek, ha megakadályozására, csí­rájában leendő megfojtására teljes erővel nem munkálkodunk, hiába hozatnak országgyűlésünk­ben a legjobb törvények, társadalmi életünk ezél­­ját még­sem éri el, s fájdalommal constatáljuk, hogy ez a rész éperi igazságszolgáltatásunk terén vert gyökeret. Mindnyájan jól tudjuk, hogy a társadalmi életben milyen nagy szerepet játszik a modor, a porból felemel és olyan eredményekre juttatja azt, ki nem restelte magának idővel megszerezni, hová kiváló tudománnyal is alig juthatni el, jól tudjuk mindnyájan, hogy bárkinek is, a szivességből tett apró szolgálatok mennyire kellemesek, s hogy in­kább vagyunk hajlandók még a jótettet­ is elfe­lejteni, mint egy kis kellemetlenséget fel nem jegyezni, s mégis ellenkezőleg cselekszünk. Egy magán­ember életében, mondjuk rá — a modor hiánya elnézhető, úgy veszi hasznát, de olyan egyéneknél, kik a társadalom közharc­ossai, kik hivatva vannak ember­társaiknak az igazsá­got kiszolgáltatni, úgy gondoljuk, hogy megro­vandó, annyival inkább, mivel az illemes bánás­módot, szolgálat­készséget részekről törvény is parancsolja. Fontoljuk meg csak jól a dolgot, hogy meny­nyire bosszantó, sőt elkeserítő az, midőn mint peres emberek megjelenünk a bíróság előtt ügyünk ellátása, vagy miben léte megtudása végett és fel­világosítás helyett, szidalmat, rendre utasítást nye­rünk. Természetes következménye ennek az aztán, érezve a velünk elkövetett jogtalanságot és jo­gunkat a fellépésre, hogy szidjuk a kormányt ki­nevezett közegeiért, ezeket cselek­ményükért, kez­dünk bizalmatlanok lenni hozzájuk, becsülésünket megvonjuk tőlük, s ne­hogy a köteles tiszteletet kénytelenek legyünk megadni inkább elkerüljük. Hogy ez nem túl csigázott képzelet szüle­ménye, bárki is, ki pereim bátorkodik — meg­győződhetik felőle, minden nap egy uj bizonyi­­ték egy adatot szolgáltat. Ön kénytelenül és azon kérdés merül fel el­ménkben, hogy honnan van ez és miként orvo­solható? mire egész bátorsággal felelhetjük, hogy nem vagyunk elég lelkiismeretesek munkáink el­végzésében, innen a munkahalmaz és a rész­mun­ka ered, hogy minden hivatási képesség nélkül fog­laltuk el állásunkat, s innen ered a helyzet kicsiny­­lése és kedélyünk meghasonlása, miből foly, hogy modorról szó sem lehet, hogy a törvényeket nem tartjuk tiszteletben, lábbal tapossuk. Hogy ezen elmérgesedett hajnák gyökerét is kitépjük, igyekezzünk teljes erőnkkel oda hatni, hogy munkáinkban a lelkiismeretesség, hivatási­­képesség tündököljön, hogy modorunkkal az any­nyira megtépett igazságszolgáltatás kívánt álla­potát minél inkább megközelítse. A m. kir. belü­g­y­miniszter a törvényhatóságok­hoz a következő körrendeletét intézte. Értésemre esett, hogy némely vidékeken nyilvános összejöveteleknél, külö­nösen pedig képviselőválasztások alkalmával idegen nem­zeti színek, czimerek és zászlók szoktak használtatni. A hivatalos pecsétek, nemzeti színek, czimerek és lobogók, azon jelvények, melyeket minden nemzet saját állami önállóságának külső jelzésére használ, és minthogy azok egyszersmind az állami felsőbbség jelvényei is, az azok­kal űzött minden visszaélés, illetőleg az idegen zászlók­nak és szu­vereknek más országok területén való jogosu­latlan használata, az illető ország területi épsége és állami fönhatósága ellen intézett merényletet képez. Az 1848-ik évi XXI. t..-czikk a magyar nemzeti színek és az ország czimere iránt határozottan rendelkezvén ; ezen törvény értelmében nyilvános helyeken és összejöveteleken csak­is a magyar nemzeti lobogó és az ország czimere használ­ható; minden idegen czimer, zászló, vagy más ilynemű jelvény használata azonban meg nem engedhető Miért is ezennel utasítom a törvényhatóságot, hogy területén az Országgyűlés. Július 15-én a temesvár-orsovai vonal 59 szótöbbséggel megszavaztatott. Mielőtt szava­zásra került volna a dolog, Steiger Gyula egy fényes be­széddel vonta magára a közfigyelmet, melyet a javaslatok ellen tartott. Steiger a főváros kereskedelmi érdekének szempontjából indult ki, midőn a javaslatokat elvetette. Tagadhatatlan, hogy ez a szempont is jogosult. Steiger beszédében több tanulmány és szakértelem nyilatkozott, mint valamennyi eddig tartott szónoklatban, mert az ed­digi szónokok közül egyetlen egy sem értette a tarifa­­kérdést, csupán csak Steiger, ki elméletileg és gyakorla­tilag tanulmányozta és fontolóra vette. Kritikája éles volt és beható, de meddő, mert azt nem mondta meg a kor­mánynak, hogy mit tevő legyen. Kár, hogy a heves szó­nok túlhajtásokra engedte magát ragadtatni, s midőn­ e­ kérdésben az oppozicióhoz csatlakozott, ő már magában véve ingerlő lépést némely provocatív szólásmondással tetézte. Meg is támadták őt e miatt sokan és haragosan a jobboldalról, de érveit senki meg nem c­áfolhatta. Akár­mily fényes volt e szónoklat,­ a kormány 59 szótöbbség­gel győzött a rumén csatlakozások kérdésében. A jobb­oldal tömören szavazott mellette, a középpártról ötön, a szászok és horvátok mind. Régóta nem dicsekedhetett a minisztérium akkora többséggel ,s ime tapasztalhatta, hogy a Deák-párt nem fegyelmetlen csapat, ha belátja hogy valamit megtenni kötelessége, ha vezettetik és ha, a kormány bizalommal van iránta. A 16-ki ülés érdekesebb részét Tisza K. beszéde képezte, ki a pénzügyminiszternek a tarifa kérdésében emelt beszédére replikázott. Tisza Ghyczy személye iránt kíméletes volt, őt, vagy meg sem nevezte, vagy csak „pénzügyminiszter úr“ czímén szólítgatta , ellenben szinte iparkodott, hogy a tárgyilagos vitában a lehetőségig kí­méletlen legyen. S a kíméletlenség Tiszának sikerülni szokott. Ezúttal pedig könnyű volt neki a győzelem, mert a gyönge ügyet védeni nehéz, támadni könnyű. Ghyczy múltkori nagy beszédében egy ilyen gyönge ügyet támo­gatott fényes dialektikájával, s midőn ma Tisza Kálmán bevet­ése alá vette Ghyczy beszédjét, nem volt nehéz abban kitalálni a beteg részeket, a jobboldal ámult a balközép ilyen föllépésén, hogy azt a köztiszteletben álló férfiút, ki előde által kétségbeejtő állapotba sülyesz­­tett fináncziaink rendezésére a meghívottak közül egyedül vállalkozóit, s kinek pénzügyi és közgazdászai­ szakkép­zettségét épen a balpárt híresztelte és dicsőítette éveken át, hogy ime Ghyczyt, a balközép volt vezérét, az első általa kötött kölcsön és az első általa csinált üzlet al­kalmával a baloldal rögtön ily hevesen támadja, s volt vezértársa és barátja, Tisza Kálmán, oly kíméletlenül bírálja meg. A 17-ei ülésben a vasúti vita véget ért; a mai tárgyalás érdeke kizárólag a Rád­ó­cz­a, Tavaszi, Stei­ger, másfelől Ghyczy Kálmán és Zichy József miniszterek közt folyt vitára szorítkozott. A kormány javaslata minden módosítás nélkül iön elfogadva, igen óhajtottuk volna, ha a ház legalább a differenciális ta­riftákra nézve bírt volna nemcsak nézettel, de akarattal is; az ügy jelen állásában a Upschild-consortium és az osztrák államvasúttársaság egy concessióval gazdagabb, Magyarország pedig egy kölcsönnel és egy keserű tapasz­talással többet bír, mint ezelőtt. idegen jelvényeknek bármely alkalommal és ürügy alatti használatát szigorúan tiltsa el, s az ezen tilalom áthágói ellen fölmerülő esetben a törvény teljes szigorával járjon el."

Next