Székely Hírmondó, 2014. július (19. évfolyam, 124-146. szám)

2014-07-10 / 131. szám

13 KALENDÁRIUM „Az öncenzúra olyasmi, mint a kóma: sosem késő felébredni belőle." Hargitai Miklós magyar újságíró EZEN A NAPON SZÜLETETT 505 éve, 1509-ben Kálvin János francia származású svájci vallásre­formátor. 145 éve, 1869- ben Kandó Kál­mán gépész­­mérnök, a villa­mos vasúti von­tatás, a fázisvál­tó és más fon­tos találmányok atyja (képünkön). 100 éve, 1914-ben Makkai László történész, akadémikus. 65 éve, 1949-ben Lantos István Liszt Ferenc-díjas zongora- és or­gonaművész, érdemes művész. HUNYT EL 915 éve, 1099-ben Rodrigo Diaz de Vivar, ismertebb nevén El Cid, spanyol mondák és dalok hőse, a mórok elleni háború legendás alakja. 130 éve, 1884-ben Paul Morphy amerikai sakkozó, az első nem hi­vatalos sakkvilágbajnok. TÖRTÉNT 90 éve, 1924-ben nyolc hónapi fogházat és 200 ezer korona pénz­­büntetést kapott József Attila a Lá­zadó Krisztus című verséért. MA AMÁLIA NAPJA VAN Az Amália a germán Amal- kezdetű ne­vekből származik, a névképző egy gót ki­rályi családra utal. ÚTLEZÁRÁS Július 12-én, szombaton a hagyományos termékvásár és a XV. Free Frog's Riders Mo­torostalálkozó résztvevőinek felvonulása miatt 14 óráig lezárják a Gábor Áron teret. A szökőkút körül, illetve a Függetlenség, Petőfi Sándor és Kossuth Lajos utcák irá­nyába a közlekedés zavartalanul zajlik. A főtér Vigadó felőli része, ahol 15 óráig ter­mékvásár zajlik, a motorosok elvonulása után is lezárva marad. IDŐJÁRÁS sékelt szél a zivatarok környezetében megélénkül. A hőmérsékleti értékek pár fokkal csökkennek. ORVOSMETEO: elsősorban hidegfron­ti tüneteket tapasztalhatunk. A fejfá­jás, migrén mellett erősödhetnek az ízületi fájdalmak, gyakoribbak lehet­nek a reumatikus panaszok, ingadoz­hat a vérnyomás is. A szokásosnál fá­radékonyabbak, aluszékonyabbak le­hetünk, a reakcióidő jelentősen meg­nőhet. Az évből eltelt 191 nap, hátravan 174 • A nap ma 21.07-kor nyugszik, holnap 5.28-kor kel • Holdkelte: 19.02 • Holdnyugta: 03.38 MA: délnyugat fe­lől szakadozik a felhőzet. Estefelé több helyen ala­kulhat ki zápor, he­ves zivatar, néhol felhőszakadás. Az északi, északnyu­gati szél mérsékelt marad, csupán zivatarok idején erősödik meg. A hőmérséklet délután 23 és 28, éj­szaka 13 és 15 fok között alakul. HOLNAP: marad a változékony időjárás. Hajnaltól nyugat felől megnövekszik a felhőzet, több helyen esedékes zápor, zi­vatar. Megélénkül a légmozgás, zivata­rok környezetében a szél viharossá foko­zódhat. A hőmérséklet éjszaka 9 és 12, nappal 20 és 25 fok között váltakozik. A TOVÁBBIAKBAN: többnyire felhős lesz az ég, eső, zápor, zivatar várható. A mér­ Zöldborsós aprópecsenye Hozzávalók: 50 dkg karaj, 45 dkg zöld­borsó, 7-8 dkg füstölt, húsos szalonna, 2 ek olaj, 2 közepes fej hagyma, 3 gerezd fokhagy­ma, 1 ek paprikakrém, 1 ek morzsolt majo­ránna, petrezselyemzöld, 1 tk őrölt bors, 1 tk liszt, kevés ételízesítő, só. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, az olajban kisütjük, beledinszteljük az apróra vá­gott hagymát, majd a fokhagymát. Rátesszük a vékony csíkokra szeletelt húst, magas hőfokon néhány percig keverjük-pirítjuk, sóval, borssal, majoránnával ízesítjük, hozzáadjuk a papri­kakrémet. Takarékra vesszük, lefedve, saját le­vében puhára pároljuk, ha szükséges, a vizet pótoljuk, a végén zsírjára sütjük. A zöldborsót ráöntjük, meghintjük bőven petrezselyem­zölddel, enyhén sózzuk Kevés vizet aláön­tünk, rövid idő alatt puhára pároljuk A végén a lisztet kikeverjük kevés vízzel, sűrítjük a már­tást, valamint kevés ételízesítővel, esetleg még őrölt borssal fűszerezzük Párolt rizzsel és sa­látával tálaljuk (www.mindmegette.hu) NAPI MEMÜ Sepsiszentgyörgy • Bastion -17 lej (előfi­zetés esetén 15 lej/nap) Parasztcsorba sertéshússal (vég.: zöldségcsorba), tökfőze­lék, tükörtojás, házi barackos szelet Tel.: 0367.800.801 (9-23, hétvégén 10-23) • Bastion Café -17 lej (on­line rendelve 15,90 lej) Salátás paszulyleves/húsgom­­bólleves, csirkebécsi, steak krumpli, paradicsomsaláta/sült császárhús, cukkinifőzelék, csá­­szármorzsa Tel.: 0267.310.022,0721.310.022, on­line rendelés: bastion-online.ro • Ganésa -17 lej Görög csirkeleves, sárgaborsó­főzelék, fasírt (vég.: krumplifa­­sírt), friss ecetes uborka, zserbe Tel.: 0755.741.111 • Park-15 lej Parasztcsorba/zöldségleves,­­ bolognai spagetti/cordon bleu, vegyes köret, csöröge Tel.: 0736.338.834,0752.640.598 • Súgás vendéglő - 15 lej (heti bérlet esetén 13) • Golgota -10 lej, nyug­díjasoknak 9 lej Orjaleves grízgaluskával, flek­ken, dinsztett káposzta, zserbó (nincs kiszállítás) • Korzó Irish Pub -17 lej Csirkeraguleves, sertéssült (vég.: padlizsán bundában), pa­rasztos krumpli, barnamártás, gyümölcssaláta Tel.: 0755.096.808 • Rexo Food -13 lej (helyben 12 lej) Tyúkhúsleves, panírozott csir­kecomb, szalmakrumpli, sava­nyúság Tel.: 0758.089.295 • Rézkakas-15 lej Brokkolikrémleves, cérnakolbász, szalmakrumpli, frisskáposzta-sa­­láta vagy halliléthai módra, bas­ma­ti rizs, keksz-szalámi Tel.: 0757.106.540 Parasztcsorba, borzaska, szal­makrumpli, saláta, lekváros pa­lacsinta, ásványvíz a helyben fogyasztóknak Tel.: 0728.985.365 Kézdivásárhely • Mimella - 14 lej (hely­ben fogyasztva 12, saját ételhordóban 10 lej) Csülkös lencseleves, rostonsült borjúmáj, rizs, uborkasaláta Tel.: 0768.327.329,0756.500.935 • Székely-14 fej Lucskos káposzta, kemencében sült nyakkaraj, krumplipüré Tel.:0745-039.495 VÍZELZÁRÁS Ma 8-15 óra között Zalánban és Oltszemen, 8-20 óra között Sepsi­­szentgyörgyön, a Nicolae Balcescu utca Olt és Horgász utcák közötti sza­kaszán, a Vasile Goldiș utca 2-es tömbházának kereskedelmi egységei­nél, az Andrei Șaguna (a 8-as tömbház A és B lépcsőházaiban is), Jövő, Ár­nyas utcában felfüggesztik az ivóvíz-szolgáltatást www.napiment.ro SZÉKELY 2014. JÚLIUS 10., CSÜTÖRTÖKHÍrmondó A NAP SZÁMA új határátkelőt szer­e­e retne létrehozni Ma­gyarország a követ­kező hat és fél évben, 50-re már megkötötték a politikai és fi­nanszírozási megállapodásokat. Valutaárfolyam EUR 4,3920 USDrsl 3,2262 100 HUM 1,4200 HOROSZKÓP KOS Mindennél nagyobbra értékeli a jó hallgatóságot. Újdonsült ismerőse máris belopta magát a szívébe, hi­szen nagy érdeklődéssel hallgatja mondandóját. BIKA Egy meggondolatlan döntésével kis híján bajba kerül, de az utolsó pillanatban sikerül megmentenie a helyzetet megérzésének köszönhetően. IKREK Bár nem egy ilyennel találkozott már, az érzel­mi zsarolás mindig nagyon felkavarja, hiszen ez egy olyan terület, amivel ön soha nem lenne képes manipulálni. RÁK Partnere mintha félne nyíltan kimondani a véle­ményét Ha hosszú távon szeretnének együtt maradni, meg kell tanulnia olvasni a sorok között. OROSZLÁN Kedvese nagyon nehezen kötelezi el ma­gát valami mellett, ön ezzel szemben nemet mondani kép­telen. Bármit megígér, amit aztán nem biztos, hogy betart. SZŰZ Ne engedje, hogy egy kellemetlen kudarc vagy elutasítás elvegye a kedvét a következő lépéstől! Önbizal­ma helyreáll, amint továbblép. MÉRLEG Ön mindig azonnal tisztázza, ha valaki megbántotta, vagy megsértette, ezért nehezen boldogul a visszafogottabb emberek,,rejtjelezett''reakcióival. SKORPIÓ Önnek nyilvánvalóan szüksége van arra, hogy elismerjék munkáját Ne szégyellje, hogy megerősí­tésre vágyik, hiszen ez mindenki számára elfogadott dolog. NYILAS Ha bármiben is hajlandó engedményt tenni a másiknak, az már jó kiinduló alap lehet ahhoz, hogy megtalálják a közös hangot és együttmaradjanak. BAK Nemcsak hűséges, hanem megbocsátó is, hiszen mindig bele tudja képzelni magát a másik helyébe. Ne hagyja magát kihasználni! VÍZÖNTŐ Gondolja végig, nem épp ön akadályozza­­­ meg mostanában, hogy tartós kapcsolata alakuljon ki. HETI Ha ennyit dolgozik, nem is lenne ideje másvalakire. HALAK Ha meg akarja nyerni magának új ismerőse szívét, tájékozódjon kissé azokban a dolgokban, amelyek őt érdeklik, amivel szívesen tölti a szabadidejét. Sf & fca #­­P & ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Sepsiszentgyörgy:______________ Dona 129 - Gr. Mikó Imre u. 4/1/B. Tel.0­372.407.129 Kézdivásárhely, Dona­­ 22-es Udvar­tér 1. Tel.: 0372.3562.289­­ SZÉKELY Hírmondó színes, független napilap Lapigazgató - főszerkesztő: Kocsis Károly Főmunkatárs: Magyari Lajos, Czegő Zoltán Vezető szerkesztők: Dimény H. Árpád, Willmann Walter Szerkesztő: Daczó H. Barna Rovatvezetők: Bartha Zsófia (Sport), Berszán Réka (Életmód), Dombi Helga (Környezetünk) Némethi Katalin (Cseperedő), Ötvös Boglárka (Panoráma) Munkatársak: Bartos Lóránt, Bedő Zoltán, Borbély Zsolt Attila, Botos László, Böjte Ferenc, Deák Mária, Erdély András, Jancsó Katalin, Lévai Barna, Nagy Szabolcs Attila, Orosz Anna, Román Győző, Székely Emőke, Tinea Teddy Fotó: Henning János, Tofán Levente Tördelés: Dáni Imre, Kratochwil Zsolt, Tofán Levente Layout: dtp factory Korrektúra: Mocsáry G. Irén, Rancz Gyárfás Zsuzsánna Kiadja a Profiton Kft. Igazgató: Gáspár Csaba Terjesztés: Csiszár Szabolcs Marketing: Csiszár Szabolcs, Orosz Anna Marketing partner: Bexmon.ro Titkárság: Bernád Rozália (Sepsiszentgyörgy) Kovács Katalin (Kézdivásárhely) Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Gödri Ferenc u. 18. sz. Kézdivásárhely, Margaréta u. 1. sz., tel/fax: 0267 360 200 E-mail: office@szekelyhirmondo.ro Honlap: www.hirmondo.ro Nyomda: Tipotex (Brassó) Előfizetés magánszemélyeknek: 1 hónapra: 18 lej • 3 hónapra: 49 lej 6 hónapra: 98 lej • 12 hónapra: 196 lej jogi személyeknek: 1 hónapra 20 lej • 12 hónapra 240 lej Székely Hírmondó (Târgu Secuiesc) ISSN 1453-5270 A lapban megjelent írásokért kizárólag szerzőik vállalják a felelősséget. «Ér Co SSStfflB? Lapunk. Lapunkat a Communitas Alapítvány támogatja OBSERVER tagja

Next