Székely Hírmondó, 2015. szeptember (20. évfolyam, 167-188. szám)
2015-09-02 / 168. szám
Élni tudni és élni menni, néha járatlan úton menni, nem csak rohanni, meg megállni azt, ami szép, körülcsodálni. Moretti Gemma Ki a térre Egy városnapok olyan, mint egy felzaklatott hangyaboly: emberek lepik el a teret, a legkülönbözőbb helyeken vannak ott, átértelmeződik a park zöld füve, értékessé válik a pad az árnyékban, és senki nem csodálkozik el azon, ha egy sor fiatal az útpadkán üldögél. Aztán mindenki eszik vagy iszik valamit, léggömbök, zászlócskák, szórólapok mindenütt, a miccs szaga keveredik az utcazene zajával, és fentről ömlik rá a nagyszínpad dallama. Hirtelen mindenki jelentéktelen kis, cikázó puzzle-darabkának látszik a nagy egészben, és igyekszik minél jobban beolvadni: gyerek a csúszdán, apa kezében sör, anya pedig cipeli maga után a család táskáját, kabátját, vásárfiát. A szervezők igyekeznek kitalálni a megfelelő programot, a résztvevők pedig, mint a finnyás kliensek, válogatnak, mérlegelnek, kommentálnak, majd beadják a derekukat: délben esznek, délután vásárolnak, este koncertet hallgatnak, tűzijátéknál romantikusak lesznek, utána pedig részegek. Azok pedig, akik hétköznapjaikban a fesztivállá avanzsált tér körül élnek, csak csodálkoznak: honnan jön ennyi ember, hova férnek még el, hol vannak ezek az év többi napján? Talán minden nap árulhatnánk húst a sarkon, vagy lehetne, mondjuk egy állandó bóvliárus, hogy kicsábuljon a tömeg máskor is. De hát ilyenek vagyunk mi: invitálni kell, elcsábítani, felcsigázni és motiválni ahhoz, hogy láthatóak legyünk, hatni minden érzékszervünkre, hogy meginduljon a lábunk, és beinduljon az agyunk. Be kell csomagolni a nyilvánvalót, és lenyelhetővé kell átnevezni a békát. Aztán mindezt meg kell fűszerezni egy kis nyájszellemmel, amely beolvasztja a kis csoportokat, s már minden természetessé válik: nem furcsa, hogy a járdán eszünk, elfogadható, hogy a földre dobáljuk a szemetet, és nem szégyen belefürödni a szökőkútba. Mert városnapok vannak. Ilyenkor minden egy kicsit őrült, kicsit szabályok nélküli, kicsit extrém, és mindez értünk van. Értünk, a tömegért, aki mérlegel, dönt, és cselekszik. Amikor úgy van kedve. Csendes sarok a városnapok zajában Hitélet minden korosztálynak Idén első alkalommal a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom programsorozatába kapcsolódott be a Hitélet-sátor, amely négy szervezet - Manna Egyesület, Rebeka Missziós Központ, Bonus Pastor Alapítvány és Oroszfalvi Református Egyházközség közös eseménysorozatát foglalta magába. Három napon át kínáltak tartalmas programot minden korosztálynak. Berszán Réka öbbek között meghívottjuk volt Süveges Imre budapesti igehirdető, az Omega-hálózat (független gyülekezetekből álló szervezet) vezetője, aki pénteken a szellemidézésről, jóslásról, varázslásról, valamint a szellemi világról tartott előadást. Az előadó szerint nagyon veszélyes dolog a kártyavetés, az asztaltáncoltatás, a horoszkóp olvasása, ugyanis ezek által a negatív szellemi világ hatása alá kerülünk, ezáltal pedig nagyon sok rontás jön az életünkre. Ezek alól szabadító imák, beszélgetések segítenek felszabadulni. Az alkalom végén a közönség tagjai közösen imádkoztak a bajba jutottakért, és lelkük felszabadításáért. Szombaton két előadás is elhangzott, az első egy hídépítő rendezvény, amelynek meghívottja lapunk munkatársa, Sántha Attila volt, aki elmesélte, hogyan fedezte fel a székelyek Attila utáni hazáját. Az előadás népszerű volt, történészek, tanárok is feltűntek az érdeklődők között, és érdekfeszítő beszélgetés alakult ki arról, hogy magyar-e a székely nép, valamint a kunok és egyéb népek hogyan olvadtak be a magyarságba. Ezt követően Süveges Imre a halál utáni életről és a halálfélelemről, ennek leküzdéséről beszélt telt ház előtt, melynek a fő üzenete az volt, hogy amikor meghalunk, akkor az jön értünk, akihez tartozunk, aki Istenhez tartozott, azért Isten angyalai jönnek el átvinni a másik világba, akik pedig a démoni, gonosz világhoz tartoznak itt, a Földön, azokért gonosz démonok jönnek elvinni őket a kárhozat helyére. A vasárnapi program bizonyult a legtartalmasabbnak, a Zelegor Törpmanó Játszóház gyerekfoglalkozásokkal várta egész nap a kicsiket, lapunk munkatársa, Jancsó Katalin a gyógyhatású gombákról tartott előadást, és délután szabadtéri ifjúsági órát tartottak, ahol énekekkel, keresztény tanításokkal várták a fiatalokat. A gyerekek számára egyébként minden nap rendelkezésre álltak különböző játékok, lehetett trambulinon ugrálni, a fiatalok pingpongozhattak, és különböző csoportos játékokon vehettek részt. A fiatal családosok számára az oroszfalvi templomban tartottak családos vasárnapot, az idősebb nemzedék számára pedig könyveket kínáltak, és volt egy árnyékos pihenőhely is, ahová bárki behúzódhatott megpihenni és elbeszélgetni a szervezetek munkatársaival. - Az volt a célunk, hogy a városnapok zajába behozzunk egy sarkot, ahová bárki elvonulhat elcsendesedni, és mutassunk egy alternatívát az emberek megszokott életmódjára - összegezte Raff Róbert református lelkipásztor. - A Hitéletsátornál minden korosztály megtalálhatta a számára legmegfelelőbb programot GONDOLATOK A KONYHÁBAN Lucskos-töltött káposzta Ez egy tápláló, házias étel, amely házasság útján született, ahogy illik. Még nem döntöttem a neve felől, talán lucskos-töltött káposzta, vagy esetleg töltött lucskos káposzta? Létrejöttéhez lényegesen hozzájárultak a gyermekeim, akik annyira imádták a lucskos káposztát, hogy mocskos káposztának nevezték, és széles ívben elkerülték. Ezért született meg aztán a feljavított változat, hogy a kecske is jól lakjon (no meg a gyermek is), és a káposzta is elfogyjon (szólás-mondásokat ne tőlem tanuljatok!). A történet úgy kezdődik, hogy a friss káposztaleveleket leforrázom. A darált húst összekeverem rizzsel, hagymával, pici fokhagymával, ízesítem sóval, borssal, paprikával. Belecsomagolom a káposztalevelekbe, és máris indulhatnak főni, egy kis oldalas társaságában. Persze teszek még bele paradicsomot, kaprot, csombort, csíkokra vágott káposztát, és mihelyt elkészül, besűrítem. A habarás folyamatánál szem előtt tartandó, hogy ne legyen túl nagy a hőmérséklet-különbség (mármint a fazékban és a tejfölös massza között), ellenkező esetben ugyanis a végeredmény esztétikai értéke sérülhet! A hőmérséklet kiegyenlítését pedig a legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy a forró káposzta levéből keverünk a habaráshoz, vagy esetleg egy kis hideg vizet öntünk a káposztára. E két ajánlat közül aztán válogathatunk, ahogy úri jókedvünk éppen tartja. A főzésben egyébként az a jó, hogy vannak választási lehetőségeink, élhetünk velük, sőt teljesen új szabályokat is felállíthatunk. Tiszta demokrácia. Ami ugye a társadalom (családunk) jelentős számú (bár 4), szavazati joggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer. Nálunk a demokrácia mellesleg a népnek a közügyekben való részvételére épül. Történetesen a konyhában is! Ami úgy néz ki, hogy én részt veszek a főzés, mosogatásban, a többiek meg a fogyasztásban. De azért még nem nevezném magunkat fogyasztói társadalomnak. Mert a fogyasztói szemlélet az emberi kapcsolatok, a személyes értékek elsorvadásához vezet. Az pedig nagyon nem jó! SzakÁ(rus)Cs(illa)