Székely Hírmondó, 2015. szeptember (20. évfolyam, 167-188. szám)

2015-09-02 / 168. szám

Élni tudni és élni menni, néha járatlan úton menni, nem csak rohanni, meg­ megállni azt, ami szép, körülcsodálni. Moretti Gemma Ki a térre E­gy városnapok olyan, mint egy felzaklatott hangya­boly: emberek lepik el a te­ret, a legkülönbözőbb helyeken vannak ott, átértelmeződik a park zöld füve, értékessé válik a pad az árnyékban, és senki nem csodálkozik el azon, ha egy sor fiatal az útpadkán üldögél. Az­tán mindenki eszik vagy iszik va­lamit, léggömbök, zászlócskák, szórólapok mindenütt, a miccs szaga keveredik az utcazene za­jával, és fentről ömlik rá a nagy­színpad dallama. Hirtelen min­denki jelentéktelen kis, cikázó puzzle-darabkának látszik a nagy egészben, és igyekszik mi­nél jobban beolvadni: gyerek a csúszdán, apa kezében sör, anya pedig cipeli maga után a család táskáját, kabátját, vásárfiát. A szervezők igyekeznek kita­lálni a megfelelő programot, a résztvevők pedig, mint a fin­­­nyás kliensek, válogatnak, mér­legelnek, kommentálnak, majd beadják a derekukat: délben esznek, délután vásárolnak, es­te koncertet hallgatnak, tűzijá­téknál romantikusak lesznek, utána pedig részegek. Azok pedig, akik hétköznap­jaikban a fesztivállá avanzsált tér körül élnek, csak csodálkoz­nak: honnan jön ennyi ember, hova férnek még el, hol vannak ezek az év többi napján? Talán minden nap árulhatnánk húst a sarkon, vagy lehetne, mondjuk egy állandó bóvliárus, hogy ki­­csábuljon a tömeg máskor is. De hát ilyenek vagyunk mi: invitálni kell, elcsábítani, felcsi­gázni és motiválni ahhoz, hogy láthatóak legyünk, hatni min­den érzékszervünkre, hogy meginduljon a lábunk, és bein­duljon az agyunk. Be kell cso­magolni a nyilvánvalót, és le­­nyelhetővé kell átnevezni a bé­kát. Aztán mindezt meg kell fű­szerezni egy kis nyájszellemmel, amely beolvasztja a kis csopor­tokat, s már minden természe­tessé válik: nem furcsa, hogy a járdán eszünk, elfogadható, hogy a földre dobáljuk a szeme­tet, és nem szégyen belefürödni a szökőkútba. Mert városnapok vannak. Ilyenkor minden egy ki­csit őrült, kicsit szabályok nélkü­li, kicsit extrém, és mindez ér­tünk van. Értünk, a tömegért, aki mérlegel, dönt, és cselek­szik. Amikor úgy van kedve. Csendes sarok a városnapok zajában Hitélet minden korosztálynak Idén első alkalommal a kézdivásárhelyi Őszi So­­kadalom programsoroza­tába kapcsolódott be a Hitélet-sátor, amely négy szervezet - Manna Egye­sület, Rebeka Missziós Központ, Bonus Pastor Alapítvány és Oroszfalvi Református Egyházköz­ség­­ közös eseménysoro­zatát foglalta magába. Három napon át kínáltak tartalmas programot minden korosztálynak. Berszán Réka­ öbbek között meghívottjuk volt Süveges Imre budapesti igehirdető, az Omega-hálózat (független gyülekezetekből álló szervezet) vezetője, aki pénteken a szellemidézésről, jóslásról, varázs­lásról, valamint a szellemi világról tartott előadást. Az előadó szerint nagyon veszélyes dolog a kártyave­tés, az asztaltáncoltatás, a horosz­kóp olvasása, ugyanis ezek által a negatív szellemi világ hatása alá ke­rülünk, ezáltal pedig nagyon sok rontás jön az életünkre. Ezek alól szabadító imák, beszélgetések se­gítenek felszabadulni. Az alkalom végén a közönség tagjai közösen imádkoztak a bajba jutottakért, és lelkük felszabadításáért. Szombaton két előadás is el­hangzott, az első egy hídépítő ren­dezvény, amelynek meghívottja la­punk munkatársa, Sántha Attila volt, aki elmesélte, hogyan fedezte fel a székelyek Attila utáni hazáját. Az előadás népszerű volt, történé­szek, tanárok is feltűntek az érdek­lődők között, és érdekfeszítő be­szélgetés alakult ki arról, hogy ma­gyar-e a székely nép, valamint a ku­nok és egyéb népek hogyan olvad­tak be a magyarságba. Ezt követően Süveges Imre a halál utáni életről és a halálféle­lemről, ennek leküzdéséről beszélt telt ház előtt, melynek a fő üzenete az volt, hogy amikor meghalunk, akkor az jön értünk, akihez tarto­zunk, aki Istenhez tartozott, azért Isten angyalai jönnek el átvinni a másik világba, akik pedig a démo­ni, gonosz világhoz tartoznak itt, a Földön, azokért gonosz démonok jönnek elvinni őket a kárhozat helyére. A vasárnapi program bizonyult a legtartalmasabbnak, a Zelegor Törpmanó Játszóház gyerekfoglal­kozásokkal várta egész nap a kicsi­ket, lapunk munkatársa, Jancsó Ka­talin a gyógyhatású gombákról tar­tott előadást, és délután szabadtéri ifjúsági órát tartottak, ahol énekek­kel, keresztény tanításokkal várták a fiatalokat. A gyerekek számára egyébként minden nap rendelkezésre álltak különböző játékok, lehetett tram­­bulinon ugrálni, a fiatalok ping­pongozhattak, és különböző cso­portos játékokon vehettek részt. A fiatal családosok számára az orosz­falvi templomban tartottak csalá­dos vasárnapot, az idősebb nemze­dék számára pedig könyveket kí­náltak, és volt egy árnyékos pihe­nőhely is, ahová bárki behúzódha­tott megpihenni és elbeszélgetni a szervezetek munkatársaival. - Az volt a célunk, hogy a vá­rosnapok zajába behozzunk egy sarkot, ahová bárki elvonulhat el­csendesedni, és mutassunk egy al­ternatívát az emberek megszokott életmódjára - összegezte Raff Ró­bert református lelkipásztor. - A Hitélet­sátornál minden korosztály megtalálhatta a számára leg­megfelelőbb programot GONDOLATOK A KONYHÁBAN Lucskos-töltött káposzta Ez egy tápláló, házias étel, amely házasság útján született, ahogy illik. Még nem döntöttem a neve fe­lől, talán lucskos-töltött káposzta, vagy esetleg töl­­tött­ lucskos káposzta? Létrejöttéhez lényegesen hozzájárultak a gyermekeim, akik annyira imádták a lucskos káposztát, hogy mocskos káposztának ne­vezték, és széles ívben elkerülték. Ezért született meg aztán a felja­vított változat, hogy a kecske is jól lakjon (no meg a gyermek is), és a káposzta is elfogyjon (szólás-mon­dásokat ne tőlem tanuljatok!). A történet úgy kezdődik, hogy a friss káposztaleveleket leforrázom. A da­rált húst összekeverem rizzsel, hagy­mával, pici fokhagymával, ízesítem sóval, borssal, paprikával. Belecso­magolom a káposztalevelekbe, és máris indulhatnak főni, egy kis ol­dalas társaságában. Persze teszek még bele paradicsomot, kaprot, csombort, csíkokra vágott káposz­tát, és mihelyt elkészül, besűrítem. A habarás folyamatánál szem előtt tartandó, hogy ne legyen túl nagy a hőmérséklet-különbség (mármint a fazékban és a tejfölös massza között), ellenkező esetben ugyanis a végeredmény esztétikai értéke sérülhet! A hőmérséklet ki­­egyenlítését pedig a legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy a forró ká­poszta levéből keverünk a habarás­hoz, vagy esetleg egy kis hideg vizet öntünk a káposztára. E két ajánlat közül aztán válogathatunk, ahogy úri jókedvünk éppen tartja. A főzésben egyébként az a jó, hogy vannak választási lehetősé­geink, élhetünk velük, sőt teljesen új szabályokat is felállíthatunk. Tiszta demokrácia. Ami ugye a társadalom (családunk) jelentős számú (bár 4), szavazati joggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer. Nálunk a demokrácia mellesleg a népnek a közügyekben való részvételére épül. Történetesen a konyhában is! Ami úgy néz ki, hogy én részt veszek a főzés, mosogatásban, a többiek meg a fogyasztásban. De azért még nem nevezném magun­kat fogyasztói társadalomnak. Mert a fogyasztói szemlélet az em­beri kapcsolatok, a személyes érté­kek elsorvadásához vezet. Az pe­dig nagyon nem jó! SzakÁ(rus)Cs(illa)

Next