Székely Hírmondó, 2019. január (24. évfolyam, 1-20. szám)

2019-01-21 / 13. szám

„A legnagyobb boldogság áramszünet idején tévézni a barátnőnknél." Bob Hope amerikai humorista SZENT ÁGNES Keresztény szűz mártír, a legré­gebbi időktől tisztelt szentek egyike. Legendája szerint 13 éves volt mindössze, amikor a diocletianusi üldözések idején kivégezték (1304). A romas le­ányt a város prefektusának fia ostromolta szerelmével, de ő el­lenállt, mondván, mennyei vő­legénye (Krisztus) már elje­gyezte őt. Az ifjú apja, hallván az ügyről, felszólította Ágnest, hogy áldozzon az isteneknek. A leány megtagadta. Ekkor mez­telenre vetkőztették, úgy vitték fényes nappal a bordélyba. Ág­nest azonban a csoda folytán hirtelen megnövő haja eltakar­ta a kíváncsiak szeme elől; a bordélyházban ráadásul egy an­gyal még fénybe is öltöztette. Egykori ostromlóját viszont, aki ide is követte, hogy erőszakot tegyen rajta, egy démon halálra sújtotta. Ekkor a leányt mint boszorkányt meg akarták éget­ni, de a lángok a hóhérokat pör­költék meg. Végül is Domitia­­nus„agónján” (cirkuszában) le­fejezték. Ma itt áll a S. Agnese in Agone templom. Állítólag janu­ár 21-én temették el Rómában, azóta is ez a nap az ünnepe. (Jankovics Marcell: Jelkép-ka­lendárium, részlet) A régiek megfigyelése szerint, ha ezen a napon derült az idő, akkor jó termés lesz az évben. Ha Agnes hideg, engesztel Vin­ce, hogy teljék a pince. E napon böjtölve és néhány egyéb elő­írást követve a lányok megál­modhatják jövendőbelijüket. A várandós asszonyok sós vízben mosdottak ezen a napon, hogy a gyermekeik egészségesek le­gyenek. KALENDÁRIUM IDŐJÁRÁS MA: borús időre, többfelé hószállin­­gózásra, kisebb havazásra számítha­tunk. A hőmérséklet éjszaka -3 és -5 fok között, nappal +2 fok körül ala­kul. HOLNAP: kezdetben fátyolfelhős­­napos idő várható, majd délutántól megnövekszik a felhőzet. A hőmérő nappal +2, éjszaka -4 fok körüli ér­téket mutat. A TOVÁBBIABAN: általában borús lesz az égbolt, havas esőre, hószállingózásra számíthatunk. ORVOSMETEO: hidegfronti hatás érvé­nyesül, így fejfájás, görcsös panaszok je­lentkezhetnek, a keringési rendszer be­tegségeivel küszködök vérnyomás-inga­dozást, mellkasi fájdalmat tapasztalhat­nak. Nő az infarktus kialakulásának koc­kázata. Az évből eltelt 20 nap, hátravan 344 • A nap ma 17.06-kor nyugszik, holnap 7.50-kor Lel • Holdkelte: 17.31 • Holdnyugta: 07.59 A NAP SZÁMA Májkrémfasírt Hozzávalók: 1 nagy doboz májkrém, 4 tojás, só, bors, 1 gerezd fokhagyma, zsemle­­morzsa, olaj és/vagy zsír a sütéshez. A májkrémet villával szétnyomkodjuk, majd elkeverjük a tojásokkal, kevés sóval és borssal, végül annyi zsemlemorzsával, hogy formázható masszát kapjunk. Kanállal kis halmokat rakunk a forró olajba, és közepes lángon mindkét felét viágosra sütjük. Para­dicsommal vagy bármilyen zöldséggel fi­nom. Zsemlemorzsa helyett szikkadt kenye­ret is lehet belemorzsolni. (http://gerdisuti.blogspot.com/) NAPI MENÜ Sepsiszentgyörgy • Korzó Irish Pub -15 lej Parasztcsorba, bécsi szelet (vég.: panírozott karfiol), szalmakrumpli, savanyúság, desszert Nincs házhoz szállítás! Kézdivásárhely • Kati Konyha - kis menü 12 lej, nagy menü + desszert 15 lej Parasztcsorba, sárgaborsó-fő­zelék, sült kolbász, savanyúság Rendelés 8-10 óráig, kiszállítás 12.30-15.00 óráig, tel.: 0744.496.965 • Háromfogás ételfutár -16 lej kiszállítva Zöldségleves grízgaluskával, rostélyos fehér karajból, ma­karóni, savanyúság, desszert Rendelés minden nap 10 óráig: 0740.435.934 EZEN A NAPON SZÜLETETT 160 éve, 1859-ben Révész Imre festőművész, grafi­kus. 95 éve, 1924-ben Benny Hill angol komikus színész, humorista, énekes. HUNYT EL 170 éve, 1849-ben Zabolai Mikes Kelemen honvéd ezredes. 90 éve, 1924-ben Vlagyimir Iljics Lenin szovjet-orosz politikus, a Szovjetunió létrehozója és vezetője. TÖRTÉNT 830 éve, 1189-ben elindult a harmadik keresztes had­járat Jeruzsálem visszafoglalásáért. 65 éve, 1954-ben útjára indították az első atom-ten­geralattjárót, a Nautilust. 50 éve, 1969-ben Bauer Sándor 17 éves diák a Nem­zeti Múzeum kertjében felgyújtja magát, hogy így til­takozzon a fennálló kommunista rendszer ellen. ÁRAMSZÜNET Hétfőn 8-17 óra között Ozsdolán, kedden 11-15 óra között Kézdivásárhelyen, a Mol­nár Józsiás, Dózsa György, Barabás Miklós, Purczell János és Petőfi Sándor utcákban szünetel az áram­szolgáltatás. MA ÁGNES NAPJA VAN Az Ágnes görög eredetű név, a hagnósz (ré­gebbi alakban hagiosz) szóból származik. Je­lentése: szűzies, tiszta, szemérmes. Korábbi magyarázatok szerint a latin agnus („bárány") szóból ered, ez azonban csak a hasonló hang­zás és a bárány jelképes jelentése miatti vélt egyezés. Az Ágnes név felelősségteljes, ösztönző, ba­rátságos karakter kialakítását támogatja. Könnyedén fejezi ki magát, ritkán fordul elő, hogy ne találna szavakat. Olykor nem árt, ha egy kicsit visszafogja magát mert lelkesedé­se esetleg elriaszthat másokat. Önbizalmá­nak köszönhetően könnyen ismerkedik, so­kan kedvelik természetes, könnyed, mosoly­gós egyénisége miatt Ő maga is sokakat ked­vel, és ritkán találkozik a magánnyal. Ottho­nát és munkahelyét is megtöltik barátai. 2019. JANUÁR 21., HÉTFŐ SZÉKELY Hírmondó ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Sepsiszentgyörgy, Pro Sana - Bene­dek Elek u. 2. Tel.: 0367.407.567, 0367.407.568 Kézdivásárhely: Richter - Gábor Áron u.4. Tel.: 0267.362.280 0­ ­ kg kannabiszt és­­0354,3 gramm koka­­­­int találtak a DIICOT ügyészei három férfi személygép­kocsijában, akik a borsi határátke­lőnél érkeztek Magyarországról. Valutaárfolyam EUR 71­4,6975 USD 71­4,1192 100 HUF 711,4745 HOROSZKÓP KOS Az élet tele van szépséggel és szerelemmel. Leg­alábbis ön így látja, hiszen valaki iránt olyasmit érez, amit már régóta nem. BIKA Beszélgetéseiben nagy hangsúlyt kap most a kö­zelség, egymás megértése, és fontossá válik az egymás iránti szeretet kimutatása és megélése. IKREK Ön előszeretettel szépíti a dolgokat, nem szeret másokat a problémáival terhelni. Kedvesével azonban le­gyen őszintébb, hogy megérthesse helyzetét! RÁK Mivel a Rákok általában klasszikus vonásokkal rendelkeznek, vonzódnak a visszafogottan elegáns stílus­hoz, ez önnek is mindig jól áll. OROSZLÁN Ne legyen feleslegesen féltékeny! Mi­előtt jelenetet rendezne, vagy belsőleg egészen eltávo­lodna kedvesétől, ellenőrizze gyanúját! SZŰZ Az ön szépségét leginkább a visszafogott színek emelik ki. Ruhája szabásában vagy stílusában azonban nem kell szolid legyen! MÉRLEG Szerelmi kalandokban és mesélnivaló élmé­nyekben bővelkedik a mai nap. Hivatásában viszont szük­sége lesz némi kockázatvállalásra. SKORPIÓ A méregtelenítés nem épp a legvonzóbb szó az ön számára, hiszen már sejteti, hogy le kell mon­dania néhány kedvencéről. Most mégis időszerű. NYILASA mai napját mindenestől karrierje építésé­nek szentelheti, különösen, ha kihasználja a ma kínálkozó lehetőséget, és jókor lesz jó helyen. BAK Finom szépségének nem árt meg még az sem, ha egy ideig nem foglalkozik szépségápolással, hosszú távon azonban ne hanyagolja el önmaga kényeztetését! VÍZÖNTŐ Ha nem marad az elmélet mellett, hanem meg is valósítja, amiről beszél, komoly elismerést vívhat ki magának szakmai körökben. HALAK A körülmények továbbra is alkalmasak karri­erje építéséhez, kevés erőkifejtéssel megtehet még egy lépést felfelé a karrierlétrán.­ ­ i SZÉKELY Hírmondó színes, független napilap Főszerkesztő: Kocsis Károly Főmunkatárs: Magyari Lajos, Czegő Zoltán Vezető szerkesztők: Dimény H. Árpád, Willmann Walter Szerkesztő: Bartos Lóránt Daczó H. Barna Rovatvezetők: Bartha Zsófia (Sport), Bernád Rozália (Kalendárium), Kovács Zsolt (Gazdaság), Némethi Katalin (Cseperedő), Helt-Ötvös Boglárka (Panoráma) Munkatársak: B. Kovács András, Bedő Zoltán, Bodor Tünde, Borbély Zsolt Attila, Borcsa János, Botos László, Böjte Ferenc, Bús Ildikó, Deák Mária, Erdély András, Farkas Áron, Kertész Tibor, Nagy Szabolcs Attila, Pap Eszter Edina, Péter Sándor, Pozsony János Csaba, Román Győző, Tinea Teddy, Turoczki Gy. Emese, Zubreczky Antal Fotó: Flem­ing János, Tofán Levente Tördelés: Dáni Imre, Kratochwil Zsolt, Tofán Levente Layout: dtp factory Korrektúra: Mocsáry G. Irén, Peti Botond, Rancz-Gyárfás Zsuzsanna Kiadja a Profiton Kft. Igazgató: Lakatos László Terjesztés: Bartók István Marketing: Bartók István, Csiszár Szabolcs, Döme Mária Marketing partner: Bexmon.ro Titkárság: Bernád Rozália (Sepsiszentgyörgy) Lukács Tímea (Kézdivásárhely) Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Csíki u. 7. sz. tel.: 0267.311.004 Kézdivásárhely, Függetlenség u. 1. sz., telyfax: 0267 360 200 E-mail: office@szekelyhirmondo.ro Honlap: www.hirmondo.ro Nyomda: T3 (Sepsiszentgyörgy) Előfizetés magánszemélyeknek: 1 hónapra: 24 lej • 3 hónapra: 66 lej 6 hónapra: 129 lej • 12 hónapra: 258 lej jogi személyeknek: 1 hónapra 26,5 lej • 12 hónapra 319 lej Székely Hírmondó (Târgu Secuiesc) ISSN 1453-5270 A lapban megjelent írásokért kizárólag Lapunkat rendszeresen szerzőik vállalják a felelősséget, szemlézi a megújult LapunkaObserver BRAT www.observer.hu * Cd tagja RMDSZ 2SK®?

Next