Székely Hírmondó, 2020. április (25. évfolyam, 63-81. szám)

2020-04-08 / 68. szám

AKTUÁLIS. Az iskola újrakezdését várják Félbeszakadt a beiratkozás A román oktatási minisztérium honlapján is megtalálható mód­szertan kalendáriuma szerint áp­rilis elsején véget kellett volna ér­nie az előkészítő osztályokba va­ló beiratkozás első szakaszának, a tanügyi intézményeknek pedig ki kellett volna függeszteniük a beiratkozottak névsorát és az esetlegesen fennmaradt szabad helyek számát. Böjte Ferenc Csakhogy, mint megtudtuk, a járványhelyzet itt is közbeszólt. Bán Annamária, a baróti Gaál Mózes Ál­talános Iskola igazgatónője érdek­lődésünkre elmondta, az iskolát át­iratban értesítették, miszerint a be­iratkozás határidejét meghosszab­bították egy héttel az iskola újrakez­dése utánig, melynek pontos dátu­mát ugyebár egyelőre még nem le­het tudni. A baróti Gaál Mózes-is­­kolánál két osztály indítását hagyták jóvá összesen 50 hellyel, és bár a be­iratkozási formanyomtatványok on­line is elérhetőek és kitölthetőek voltak (a megyei tanfelügyelőség honlapjáról is), csak aláírni kellett volna személyesen is megjelenni, egyelőre nem iratkozott be az osz­tályokba senki - tudtuk meg. „Jelenleg minden le van állva” - nyugtázta az igazgatónő. Ugyanak­kor félbeszakadt az iskolába beíra­tandó gyermekek pszichoszomati­kus felmérése is, ami az iskolai ka­lendárium helyreállásával egyide­jűleg ugyancsak folytatódik - tájé­koztatott Vida Enikő iskolapszi­chológus.­­ A baróti általános iskolában két előkészítő osztály indítását hagyták jóvá A boltfosztogató volt a fatolvaj is! Ez igazságszolgáltatás? Szükségállapotban sem elég ha­tékony az igazságszolgáltatás Ro­mániában, pedig most határozott döntésekre, intézkedésekre len­ne szükség, hogy megvédjék a tolvajoknak, rablóknak kiszol­gáltatott törvénytisztelő polgáro­kat. Lapunk a sepsiszentgyörgyi tolvajlások tükrében derített fel elgondolkodtató részleteket. Tinea Teddy Mint arról már korábban beszá­moltunk, a sepsiszentgyörgyi Sas utcában március 28-ra virradóra raboltak ki egy kisüzletet, felfeszít­ve az ajtaját, élelmiszert, szeszes italokat vittek el. Az elkövetőket, egy 15 és egy 18 éves fiatalt gyor­san azonosították a rend őrei, és 24 órára őrizetbe vették őket. Aztán április elején arról írtunk, hogy egy sepsiszentgyörgyi, az Akácos utcá­ban lakó család tűzifáját lopta sze­mérmetlenül ismeretlen tettes, fittyet hányva arra, hogy a tulajdo­nos otthon tartózkodott, és térfi­gyelő kamerákkal is fel van szerelve a magánház. Illetve még az sem je­lentett akadályt, hogy - a korábbi fosztogatások miatt - szögesdrót­tal szerelték fel a megmagasított kertet a házigazdák. A meglopott tulajdonos el­mondta, akkor nézte vissza a térfi­gyelő kamera által rögzített felvéte­leket, amikor észrevette, hogy roha­mos tempóban fogy a tűzifája, így derült ki, hogy március 26-a óta áp­rilis 2-ig (egy nap kivételével!) fo­lyamatosan lopta a fáját egy fiatal. Lapunk megtudta, és ezt érdeklő­désünkre tegnap Radu Stroe, a me­gyei rendőrség szóvivője megerősí­tette, hogy ugyanaz az elkövető mindkét esetben: hab a tortán, hogy éppen a 24 órás őrizet alatt maradt ki a „mindennapi falopás”, vagyis ahogy kiengedték a tolvajt, rögtön visszatért régi szokásához. Sajnos, ez az incidens is igazolja, nem elég hatékony az igazságszolgáltatás, ha a rendőrök rövid időn belül el is kapják a tettest, ez pár órás „házi őri­zet” után továbbra is szabadon ga­rázdálkodhat, szemébe nevetve a te­­hetetlen hatóságoknak. « 2020. Április 8., szerda Csaknem 3 millió lej a járvány korlátozására Átszervezték a költségvetést Emberemlékezet óta nem vettek el pénzt a kultúrától Sepsiszent­­györgyön, márpedig a legutolsó tanácsülésen éppen ez történt. Sajnos, az adott körülmények kö­zepette észszerű döntés született: a meg nem tartható eseményekre előirányzott összegek nagy részét a koronavírus-járvány elleni harchoz csoportosították át. Erdély András Antal Árpád polgármester, aki­nek alapállása, hogy a kultúrától és sporttól „nem szabad sajnálni a pénzt”, mert ez képezi a közösség­­építés alapját, most hosszasan so­rolta, mely intézményektől, ese­ményektől, rendezvényektől „ve­szik vissza” a betervezett pénzösz­­szegeket. Eszerint 1,1 millió lejjel csökkentik a Kónya Ádám Műve­lődési Ház költségvetését (ez való­színűleg a Szent György Napok költségvetését képezte - szerk.), a Tamási Áron Színház 487 ezer lej­jel, az Andrei Mureşanu Színház 169 ezer lejjel kap kevesebbet, és nem kell elkölteni a Székely Vágtá­ra elkülönített 550 ezer lejt sem. Az így „megspórolt” pénzből 2,8 millió lejt a koronavírus-jár­vány terjedésének korlátozására fordítanak, ennek rendeltetéséről a szakemberek bevonásával dönte­nek. Tulajdonképpen erre megy el az az 540 ezer lej is, amivel kiegé­szítették a szociális igazgatóság költségvetését.­­ Nem dőlhetünk hátra, mert a járvány neheze még hátra van. Mindenkinek be kell tartania a tá­volságtartásra vonatkozó utasítá­sokat, igyekezzünk minél több időt otthon tölteni, minél kevesebb em­berrel találkozni - mondta Antal Árpád, aki fontosnak tartotta ismé­telten köszönetét mondani min­denkinek, aki a járvány elleni küz­delem „első vonalában harcol”. 700 ezer lejjel növelték az utcák javítására előirányzott alapot, 480 ezer lejt a köztisztasági munkála­tokra fordítanak - fejtette ki a pol­gármester.­­ Antal Árpád: „Nem dőlhe­tünk hátra, mert a járvány neheze még hátra van" „Becsempészni a természetet a lakásokba" Indul a gólya­show? Van igény rá, már többen érdek­lődnek a bekamerázott sepsi­szentgyörgyi gólyafészekről szó­ló közvetítés indításáról. Egyelő­re a kezdeményezők pár techni­kai nehézségre keresnek megol­dást, de szándékuk, hogy idén is újra „becsempésszék” a termé­szetet a madárbarátok lakásaiba. Tinea Teddy Kelemen László ötletgazda, a Rara Avis Madártani Egyesület el­nöke felidézte, több évvel ezelőtt éppen azért indították útjára ezt a kezdeményezést, hogy a lakásokba becsempészhessék a természetet.­­ Akkor még nem gondoltunk arra, hogy a járvány miatti szükség­­állapotban mennyire pozitív elfog­laltság lehet ez az élő közvetítés, a virtuális természetközelség mellett itt számos érdekességgel találkoz­hatnak mind az érdeklődők, a ma­dárbarátok, mind a szakemberek is - magyarázta Kelemen. Faggatózásunkra elmondta, az évek során neki az egyik legemlé­kezetesebb tapasztalata az marad, amikor rájöttek, hogy a gólyák nem szerkezeti megerősítés miatt fröccsentenek ürüléket a fészekre, hanem a fészek hőfokát szabályoz­zák ez­által: a lábukat is lefröcs­­csentik, egyfajta „fehér napellenző csizmát” készítve maguknak. Meg­tudtuk, hogy a sepsiszentgyörgyi gólyafészkek többségébe már visz­­szatértek a gólyák, a bekamerázott Ősz utcai fészek még egyelőre üres - tavaly drámai körülmények kö­zött kicserélődtek a lakói, végül fi­óka nélküli, fiatal gólyák vándorol­tak el a fészekből, ezek pedig ké­sőbb, április közepére szoktak visszatérni, de napi szinten ellen­őrzik, várják a méretes madarak ér­kezését. Grubisics Levente, a Sepsi Rádió igazgatója kifejtette, az élő sugárzást egyelőre technikai gondok akadá­lyozzák, de mindenképpen iparkod­nak megoldani ezeket, és továbbra is a rádió honlapjáról sugároznák a „gólya-valóságshow-t”, hiszen ez kellemes kikapcsolódást jelenthet ezekben a nehéz időkben. « SZÉKELY Hírmondó Kézdi fellélegezhet Mégse koronavírusos bete­geket kezelnek a kézdivásár­­helyi kórházban - a hírt Bokor Tibor polgármester jelentette be.„Nekünk a kézdivásárhelyiek egészsége a legfontosabb, és az, hogy megtartsuk a nyugal­mat a városban. Sokakat felhá­borított az a tény, hogy a városi kórház ezután koronavírussal fertőzött betegeket lát el - ez a rendelet a keddi intézkedések szerint megváltozott, a Kézdivá­­sárhelyi Municípiumi Kórház ez­után a sürgősségi eseteket látja el. Bár a kórház személyzete fel­készült a helyzetre, és képes lett volna legjobb tudása szerint helytállni, energiájukat ezután a sürgősségi esetek legszaksze­rűbb ellátására fordíthatják. Bí­zunk benne, hogy ezekből is egyre kevesebb lesz, hiszen ezekben az embert próbáló időkben egészségünk megőr­zése az elsődleges. Vigyázzunk magunkra és egymásra!" - fo­galmazott az elöljáró." Érvényesek maradnak A sepsiszentgyörgyi Helyi Sze­mélynyilvántartó Közszolgá­lat által kiállított dokumentu­mok érvényessége automatiku­san meghosszabbodik a szükség­­állapot végéig, és a lejárt doku­mentumokat is érvényesnek te­kintik a hatóságok az ország terü­letén - tudatták közleményben. Ennek értelmében a személyi igazolványok, az ideiglenes sze­mélyi igazolványok és a lakóhe­lyet igazoló okiratok érvényesek Románia területén a szükségálla­pot idején és annak lejárta után 90 napig. A személyi igazolvá­nyok kiállításához szükséges ké­réseket kizárólag a szükségálla­pot lejárta után fogadják, abban az esetben, ha ezek érvényessége lejárt, függetlenül attól, hogy ez a szükségállapot ideje alatt vagy azt megelőzően történt.« Rendelőket fertőtlenítenek Bokor Tibor polgármester kérésére a Heni Vet Kft. a hé­ten lefertőtleníti Kézdivásár­­hely összes családorvosi rende­lőjét. A mostani helyzetben az a legfontosabb, hogy minél keve­sebb legyen az esélye annak, hogy valaki nyilvános helyen el­kapja a koronavírust, ez az in­tézkedés is ezt szolgálja - közöl­te az elöljáró. A fertőtlenítést a lehető leghamarabb elkezdik a cég szakemberei." Részeg fiatal sofőr Hétfőn 23.30-kor a baróti be­­kötőúton szeszgőzt árasztó, 24 éves gépkocsivezetőt iga­zoltattak az egyenruhások. A szonda 0,72 mg légalkoholszin­­tet mért, forgalmi bűncselek­ménnyel vádolják.­

Next