Székely Lapok, 1899. szeptember (39. évfolyam, 71-78. szám)
1899-09-03 / 71. szám
XXIX. évfolyam 71. szám. Marosvásárhely, 1899. szeptember hó 3. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik: csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség: Régibarom vásár-utcza 1. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. _______Telephon 58. szám — Felelős szerkesztő : FENYVESI SOMA Segédszerkesztő: MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés : egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a ,Székely Lapok kiadója: Adi Árpád. ^Telephon 101. szám. A szélei IMMorris és a iskola. Irta: Joós Imre. I. A túlnyomóan mezőgazdasággal foglalkozó székely nép a nyári aratás idejében alig ér rá, hogy hoszszasabban fontolgassa a különféle iskolák jellegét, czélját, hivatását. A kasza és sarló pengése elnémít most mindent, legfentebb a szeszélyes időjárást lesi, figyeli hogy betakaríthassa egész évi munkálkodásának eredményét, gyümölcsét; — szóval súlyos élethivatásában, nem sokat törődik most a székely szülők zöme gyermekei jövőjével, különösen azok iskolaválasztásával, —majd csak az utolsó órákban, midőn másoktól látják, hogy gyermekeiket az iskolába viszik, kezdenek ők is gondolkozni, törődni gyermekeik jövőjével. Az iskolázás nálunk a Székelyföldön, elsőrendű kérdés volt a múltban és az a jelenben is, ha nyilvántartatnék a székelyek azon kivándorlása, mely az iskolák útján, a Székelyföldről folytonosan a magyar korona többi részeire özönlik, azt hiszem számokban sem maradna mögötte az Oláhországba irányuló kivándorlásnak. A Székelyföld népessége régen elérte azt a legnagyobb számot, mint amennyit ez a föld, a mai viszonyok mellett, kizárólag a mezőgazdasági foglalkozással eltartani képes, éppen azért népessége alig szaporodik valamit, mivel itthon megélni nem tud s fölöslege kénytelen kivándorolni, a mely kivándorlás pedig kétféle: a legalsóbb munkás és iparos osztályé a szomszéd Oláh-országba irányul, míg a közép és felsőbb osztályé pedig, az iskolák révén, a magyar korona többi részeibe, hol mint különféle tisztviselők találnak biztos és tisztességes kenyérkeresetet, alkalmazást. Amily szomorú az első kivándorlás, az utóbbi jelenség éppen olyan örven-detes, örvendetes először, mert a magyar állam idegen nemzetiségi vidékein, a leghazafiasabb elemet erősíti a legtöbbször ellenséges állást elfoglaló nemzetiségi polgárokkal szemben, örvendetes másodsorban azért is, mert ha ezen, a Székelyföldön fölösleges elemek hon maradnának, csak a székelybirtok nagyobbmérvű megoszlását és így a nagyobb fokú elszegényesedést idéznék elő, s növelnék öntudatlan is azok zömét, akik a vándorbotot, a magyar haza határain túl, Oláhország felé szokták irányítani, mert nem bírnak a magyar haza javaiból semmit, ami őket hon tarthatná, a Székelyföldön levő különféle tanintézetek, az általános közművelődés emelésén kívül, tehát mindaddig míg a közgazdaság és az iparfejlesztés terén a jóakaraton és kortespolitikán kívül több is történik, kettős elsőrendű hazafias missziót végeznek és érdemesek arra, hogy nagyközönségünk, de különösen az intézőkörök figyelmét, rájuk külön is felhívjuk, — bár volna sokszorta több ilyen intézményünk, mint a mennyi jelenleg van. A székely közép- és felsőosztálynál, már régen meg van az a hagyomegfőzni. — Én segítsem őket pénzhez, hogy meggyalázzanak? Nem rósz! Valent saját magának vetette meg a csapdát! Kétségkívül erkölcsi értelemben a professornak igaza volt. — Valentnek semmi köze sem volt az ő feleségéhez s hozzá még ő adjon pénzt a megszöktetéshez ! — De hisz az erkölcsi törvények ilyenkor mindig meghátrálnak az örök emberi természet előtt. — S vájjon Carberry nem úgy bánt-e nejével mint egy barom ? Még arra is tekintettel volt, hogy a nyomorult asszony nehogy orvoslást találhasson a törvény előtt. Valent látta ezt a kétségbeejtő helyzetet s más módot nem talált imádottja megszabadítására csak ezt, ami az olvasó előtt jórészt ismeretes. — Igaz, hogy megszegte az erkölcsi törvényt, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk a férj magaviseletét sem. Összvetve a dolgot, azt hiszem a bibliai kődobás bátran idézhető az esetre. Carberry tisztába jőve a helyzettel, mint a jó hadvezér készült a bosszúra. — Udvarias levélben értesítette Valentet, hogy aznap este meglátogatja, elviszi a pénzt TÁRGZA. A professor múmiája. — A Székely Lapok eredeti tárczája. — Angolból fordította: Kovács László. El kell hogy intézzük a dolgot minél hamarább monda Valent, amidőn Carberry ismét felveheté a beszéd fonalát. Luczia, maga tudja mennyire szeretem. Szegény barátnőm, nem tűrhetem, hogy tovább is ennek a gonosztevőnek a hatalmába maradjon. — Mondja hogy „igen“ s akkor még ezen a héten Londonba megyünk. „De Carberry üldözni fog bennünket.“ „Hát aztán ?“ vágta közbe daczosan Valent, nem félek a kutyától! Ha egy tucat Carberry jön, attól sem félek. „De nincs pénzünk“ mondá Luczia. „Az igaz, hogy nincs, de van egy tervem, s ha az beüt, lesz elég. Ne aggódjon Luczia bízza reám magát, mondá Valent megindultan térdeire ereszkedve „szeret-e engem?“ — „Jobban mint az egész világot egyetlenem !“ „Hagyja akkor Carberryt s jöjjön velem!“ Oh Valent, Valent s körül foná szenvedélyesen nyakát karjaival „ugye nem hagy el engem soha, ugye jó lesz hozzám, ugye szeretni fog ?“ Örökre mindig! Esküszöm, hogy egész életem az öné, és életem egyetlen czélja az ön boldogítása.“ Azután elkezdték építeni az aranyos jövőt, Carberry pedig a boszútól s szégyentől félőrülten kicsúszott rejtekhelyéről s eltávozott. Rögtön elégtételt venni nem tartotta czélszerűnek, sem időszerűnek. Különben is Valentet egyszerűen kiutasítani. Lucziát pedig megverni nagyon közönséges, kicsinyes elégtételnek tartotta. Valami mást kellett hogy kitaláljon s törte rajta a fejét mint Xerxes, a midőn az élvezetekből kifogyva valami újat akart kitalálni. — A véletlen maga szolgáltatta kezébe a boszu fegyverét. U. J. Valent a következő nap levelett küldött a professornak a melyben felajánlotta a múmiát 2000 fontért. Aha! tehát ez az a terv, mely által pénzhez jutunk, mondá kárörömmel Carberry, a kecskegödölyét az anya fejében