Székely Napló, 1910. július-december (40. évfolyam, 104-203. szám)

1910-07-10 / 104. szám

XXXX. évfolyam. Maros-Vásárhely, 1910. julius 10 vasárnap. 104. szám. A MAROSTORDA VÁRMEGYEI ÉS A MAROS-VÁSÁRHELYI NEMZETI MUNKAPÁRT HIVATALOS LAPJ ®”POLITIKAI ÚJSÁG ® * Felelős­ szerkesztő: dr. Fekete Ani­or. ® I Szerkesztőség : Széchenyi-tér 39. 1 . szám alatt. — Telefonszám 300. | Kiadóhivatal: Benkő László köl­ni legiumi nyomdájában, Bolyai-utca | g (saját ház.) — Telefonszám 161. g _ Megjelenik hétfőn, szerdán, pénte- „ ■ kenés szombaton délután 4 órakor. ■ | Egyes szám ára 2 fillér. 1 BEJELENTÉS: Uj címmel, uj alakban jelenünk meg a közönség előtt. Program­­m­unk, tartalmunk azonban a régi. A hatvanhetes politikának va­gyunk harcos katonái, bár har­cunk élességét tompítja az a dísz, amit hivatalos lappá történt átalakulásunk kölcsönöz. A szerkesztőség a Napló gár­dája — kibővítve még egy-két új erővel.­­ Egyetlen törekvésünk, az örök­­ujságirói törekvés, egyetlen pro­­grammunk van, hogy jó lapot adjunk a közönségnek. Első Ferencz József Maros-Vásárhelyen, 1852. július 31-én. — Irta: Dr. Molnár Gábor. — Dicsőségteljes függetlenségi harcunk leveretése után, a győztes hatalom által megszervezett katonai kényuralom alig elviselhető teherként súlyosbodott a nemzetre. A lesújtott vihar után halotti csend uralkodott, s még a fáj­dalom is mély hallgatásba merült. A terhetlen bosszútól lihegő osztrák kor­mány a legszigorúbb ostromállapotot léptette életbe, és a szakadatlanul mű­ködő hadi törvényszékek ugyancsak tág teret engedtek a megtorlásnak, szá­zával avatván fel vértanukká a nemzet legjobbjait s még nagyobb számmal hurcolva súlyos várfogságra azokat, kik a kivégeztetést valami uton-módon kikerülték. A nemzeti érzelem és hazafi­­ságnak titkolózni kellett ebben az időben, sőt kénytelen volt kínzóival szemben rokonszenvezést színlelnie. Az írók félre­vonultak az üldözők elől, mert tétlenségre voltak kárhoztatva, s a­kik netalán mégis irni merészeltek, azokat ugyancsak üldözte a rendőrség. A magyar viselet eltűnt, a véres szin kiment a divatból, a nemzeti hármas szin éveken át nem volt látható sehol semmiféle formában. A katonai abszolu­tizmus durva önkénye mint vészterhes sötét felhő borult a hazára, kiölve a nemzeti és polgári életet, elfojtva a tudomány, művészet, hazafiság és nem­zeti erények nemes csíráit. Érthető tehát, hogy a lappangó elégü­­letlenség, melyet a külföldi emigratió is tőle kitelhetőleg fokozni igyekezett, hova­tovább nagyobb mérveket öltött. Az osztrák kormány ezen reá nézve is kellemetlen körülményt az által vélte ellensúlyozhatónak, ha az uralkodóval beutaztatja a magyar korona országait, amely utazással nemcsak a nemzetre kívánt csillapítólag hatni, de egyúttal Kossuth Lajos 1851. évi külföldi diadal­­útjának fényét is, mely nagy mértékben hozzájárult a magyarok iránti rokonszenv felkeltéséhez, tompítani vélte. Ezen­kívül demonstrálni akarta a külföld előtt azt, hogy az ország lakossága teljesen elégedett, s a kormány­rendszer elleni oppozitió csak az emigránsok körében lelhető fel. Ferencz József császár és király a kormány tervét megvalósítandó, 1852. június 5 én gőzhajón Budapestre ér­kezett. Itt fogadta az ország minden részéből összegyűlt főurakat, főpapokat és hatóságokat. Legkimagaslóbb az a jelenet volt, midőn Pest-Pilis vármegye 142 községe mutatta be a királyi palota várkertjében alattvalói hódolatát. A magyar fővárosban két hetet idő­zött a Felség, s azután fényes kísé­rettel körútra indult. Ez útjában július , 20-án kedden délután fél két órakor­­ lépte át a kövesdi hegyen az Erdélyi Nagyfejedelemség határát, hol is a Kossavitza mellett remek góth stélben fölállított diadal kapu alatt Herceg Schwartzenberg Károly katonai és pol­gári kormányzó, továbbá Báró Schaguna András görög nem egyesült püspök, beláthatlan sokaságu néptömeg élén, üdvözlő beszédekkel fogadták. Innen Déván át Nagy Ágra ment éjjeli szál­lásra s másnap Halmágyon keresz­tül Topánfalvára történt meg a bevonu­lás, hol a gainai hegycsúcson az ösz­­szesereglett románság hódolata lett elfogadva. Július 22 én már Gyulafe­hérvár üdvözölhette falai közt a Felséget, hol a következő napon reggel 9 órakor 1849. február 9 én a piskii ütközetben elesett Losenau ezredesnek szánt em­lék alapkövét tette le nagy ünneplések között. Az­nap délután öt órakor Nagy- Szebenbe érkezett az uralkodó, hol az egybesereglett nagyszámú tisztelgők között Stirbey havasalföldi fejedelem is jelen volt, ki mint Abdul Medzsid török szultán vazallussá, ura megbízá­sából üdvözölte az akkor még csak huszonkét éves fiatal uralkodót. Nagy-Szebenből július 27-én Bras­sóba, 28 án Sepsi-Szt.-Györgyre, 29 én Csíkszeredába érkezett, honnan a tus­nádi fürdő környékén — 800 hajtó közreműködésével — rendezett nagy­szabású vadászatra is kirándult. Július 30-án Székely­udvarhelyen, az ott ál­lomásozó csapatok felett megtartott szemle után éjszakára Segesvár látta vendégül a Felséget, hol másnap, jú­lius 31 én szombaton reggel 8 órakor a három évvel előbb a város mellett lefolyt ütközetben elesett Scarlatin orosz tábornok síremlékének alapkövét tette le. Segesvárról délelőtt 11 óra tájban indult el az uralkodó, s délután har­­madfél órakor érkezett Maros-Vásár­helyre. A fényes kíséretben ott voltak : Albrecht főherceg, Magyarország kato­nai és polgári főkormányzója; — Fichtenstammi Kempen János, val. bel. t. tanácsos, altábornagy, a cs. kir. legfőbb rendőrhatóság főnöke . — Schwarzenberg Károly herceg, az Er­­lyi Nagyfejedelemség katonai és polgári kormányzója. Gróf Grünne Károly altábornagy, főhadsegéd . Gróf Belle­­garde hadsegéd, s még számos más udvari méltóság. Városunk ugyancsak kitett magáért, hogy a Felséget minél nagyobb fénnyel, s mentős nagyobb ünnepségekkel fogadhassa. Különösen Péterfi József marosvásárhelyi ev. ref. pap és esperes, továbbá dr. Knöpfler Vilmos fáradoztak igen sokat azon, hogy a fogadtatás nagyszerűleg sikerüljön. Már a nagy nap reggelén 4 órakor Nuppenau ezredesnek intézkedése foly­tán — kinek közvetlen elődjét Schobeln táborokot az 1847—49-iki forradalom leverése alkalmából tanúsított tevékeny­ségéért 1852. március 7-én díszpol­gárnak választották — a várból elsü­tött három ágyulövés jelezte a nagy esemény bekövetkezését, s egyúttal a reformátusok várbeli nagytemplomának tornyára a császári zászló föltüzetett. (Vége köv.)­ ittelmann és Berger Utóda Marosvásárhely -Ci- Varrógépek, kerékpárok, gramophonok kedvező részletfizetés mellett, m. A felirat. A magyar értelmiség gondolat­­világának igaz tükre az a felirati javaslat, amelyet Láng Lajos, a magyar politika e klassikus kép­viselője a parlament elé terjesz­tett. A pártatlan politika tárgyilagos horoszkópján át nézve, minden tekintetben meg kell állapítanunk a javaslat alaki és tartalmi kivá­lóságát. Először is meg kell állapíta­nunk, hogy a javaslatot az az erős, mélyen járó magyar érzés lengi át vezérmotívumként, amely Deák Ferenc politikai híveinek mindig sajátja volt. Az a magyar érzés, melynek végső ideájaként, fő céljaként „az egységes magyar állam kiépítését és megerősítését“ mondja a felirat. Ez a nemzeti munkapárt poli­tikájának alapgondolata. E gondolat a felirat szavai szerint csakis a szabadelvűség segítségével valósítható meg. A szabadelvűség az utolsó években száműzve volt a politika berkeiből, hogy most a nemzeti munkapárt diadalával együtt feltámadva ismét elfoglal­hassa oly sokáig nagy dicsőség­gel megült trónusát. Magyarország nemzeti fejlődése mindig össze volt forrva a szabadelvűség ural­mával és ez uralom elgyengülése az ország hanyatlásával volt min­denha egy. A szabadelvű demokratikus szel­lem legaktuálisabb kérdéséhez, a választói joghoz is oly módon nyúl a javaslat, amely előtt a prog­ressív magyar politikának zászlót kell hajtani. A választói jog, mondja a felirat, a haladás szellemében, általános alapon oldandó meg, de úgy, hogy a magyar állam egysé­ges nemzeti jellege kellő biztosíté­kokkal vétessék körül. Lehet a dolgokat nem ismerő naiv könnyelműség, de lehet rossz­hiszemű kalandorjáték is az, hogy akad magyar párt, amely e han­­talé nélkül hangoztatja az egyenlő, általános, községenkénti, titkos választói jog szükségességét, de felelőssége tudatában levő politi­kus, aki Magyarország nemzeti­ségi térképét csak egyszer is meg­nézte, az legyen a haladás legra­dikálisabb harcossá is, nem mond­hat, nem kérhet e pontnál egy szóval sem többet, mint a felirati javaslat A közgazdasági kérdések egész láncolatát felöleli a javaslat, de legbehatóbban foglalkozik a bank­üggyel. A nemzeti munkapárt ál­láspontja e kérdésben ismeretes. Nem akarja, tehát nem is kéri az önálló banknak felállítását, mert az országot erre, illetve az ez ál­tal előálló rázkódtatás elviselésére most még nem tartja elég érettnek. Ez különben az Andrássy csoport, sőt a Kossuthpárt hozzá­értő tagjainak is véleménye. És ezért a felirat bejelenti a hajlan­dóságot a bankszabadalom meg­hosszabbítására, mert ezt hasz­nosnak és gazdaságilag előnyösnek tartja, ámde e pontnál két súlyos és respektabilis tételt hangsúlyoz. Hangsúlyozza először, hogy az önálló bank fölállítására nézve kétségtelenül fennáll jogunk, tehát nincs e ponton sem semmi meg­alázkodás, jogfeladás, mint azt má­sok magyarázni akarják, hanem vi­lágosan és félre nem érthető módon van kidomborítva az önálló bank felállítására biztosított törvényes jogunk. Ámde nem elégszik meg a fel­irat ezzel és bár elismeri a bank­­közösségnek gazdaságilag előnyös voltát, nem mondja, hogy feltét­lenül meghosszabbítandó, illetve megújítandó az Osztrák-Magyar bankszabadalma, mert ez előre való behódolás lenne, hanem csak azon feltétel alatt tartja a meg­újítást lehetségesnek, ha ez a „nemzet minden jogos érdekének megóvása mellett eszközölhető!” E pontban is gondos gazdaként ügyel a nemzet igaz érdekeire, amelyeknek egy másik legfonto­sabbikát, a nemzeti pénzpiacon elfoglalt helyzetünket annyira eme­lő megkezdését a készfizetéseknek is erélyesen sürgeti.

Next