Székely Nemzet, 1883 (1. évfolyam, 1-198. szám)

1883-04-08 / 53. szám

„ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a SZÉKELY NEMZET“ czímű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára: egész évre 10 frf. félévre ... 1 frf. negyedévre . 2 frf. SO Ar. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánynyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. Helybeliek Mélik János ur kereskedésében fizethetnek elő. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadótulajdonosa. 1. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. vasárnap, április 8. szám. -PárrSoK . Szerkesztőségi iroda: Sepsi -Szentgyörgy, Csiki-utcza Matkeovics-féle az, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Jókai - nyomda- részvény - társulat SZÉKELY NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. íáíü© % Előketési ár helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve : Egész évre . 10 írt — kr. Félévre . . 5 írt — kr. Negyedévre . 2 írt 50 kr. Hirdetmények dija: 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek ^ dija előre fizetendő, hová az fizetisi pénztk is hirdetések bérmentesen küldendők. ^ ----------------------------@5AR Tisztázzuk valahára. (T.) Megint kötelezködnek már az ellenzéki lapok Bosznia miatt, bizony pedig nem tudom én, hogy azt a sok haza és nemzetellenes bűnt, melyet az okkupáczió alatt és ellen elkövettek, mikor lesznek képesek legyittelni. Hogy pedig az ellenzéki lapok az okkupáczióval szemben még mindig így tartják magukat, annak nem lehet más oka, mint az, hogy a nagy közönséget ez ügyben még mindig tájékozatlannak hiszik. Engedtessék meg tehát nekem, hogy ezen ügy tisztázása tekintetéből egyszer és mindenkorra egy czikksorozatot indíthassak meg a „Székely Nemzet“ olvasói számára. Lehet hogy a czikksorozat kissé hosszasabb lesz de unalmas és szükségtelen nem lesz, mert kell, hogy ez ügygyel végre valahára tisztába jöjjön a közönség. Eddig is csak az volt a hiba, hogy az okkupáczió körülményeinek részletes ismertetésébe nem bocsátkoztunk, hanem a dolgot egyes czikkekbe akartuk elütni, s éppen ezért mindig akadván valami hiány, az ellenzéki lapok mindig találtak rést a támadásra. Remélem azonban, hogy a kijelzett czikksorozatomat elolvassa, az tisztában lesz ezzel az ügygye annyira, hogy az ellenzéki lapok gáncsolódásaira nem csak, hogy semmit sem fog adni, hanem a gáncsoskodókat fogja elítélni Előre bocsátásul pedig álljon itt, annyi hogy az okkupácziót csakis egyetlen módon lehetett volna kikerülni, úgy t. i. ha az okkupáti tartományok török kézben maradhattak volna, csakhogy az, azon idő szerint már lehetetlen vola. Európa nem nézhette már, hogy az ő területén rabszolgaság tartó állam legyen, pláne mohamedán állam, mely a rabszolgaságot keresztény alattvalóin gyakorolja. De még ha oly kőszivü lett volna is Európa, hogy ezt elnézze, saját nyugalma tekintetéből meg sem tehette volna, a menynyiben az elnyomott keresztyének folyton lázongtak, s a lázadók megfékezésére a töröknek elegendő ereje már nem lévén, „fajrokonsági“ czím alatt folyton beavatkozással ijesztgetett az orosz, amely beavatkozást Európa ellenőrzése alatt elvégre is meg kelletett engedni. Mint mikor a túlelkormosodott és másként hozzáférhetlen kéménynyel nem lehet mást tenni, mint kiégetni, hanem vízzel és csutakkal a kémény mellett állnak a kéményseprők és a tüzet ellenőrzik. így ellenőrizte Európa is azt az oroszt, melynek, hogy fajrokonait felszabadíthassa, elvégre is kénytelen volt megengedni, ámde, hogy a felszabadításból hódítás és foglalás ne történhessék, résen állt. Hogy tehát a délszlávok orosz általi felszabadítása Európa beleegyezésével történt, az bizonyos. De lust ezt nem akarta megengedni a millenzékünk, hanem a rabszolgaság további folytatását követelte, amely hangot megsorallta végre Kossuth is, és megírta, hogy délszlávokat igenis fel kell szabadítani, hanem azt Ausztria-Magyarországnak kellene tennie és nem az orosznak. De hiszen akkor lettünk volna még csak szépen! Akkor először is nekünk kellett volna a törökkel háborúskodnunk, és vájjon az az ellenzék, mely már törökebb volt töröknél, mit szólt volna hozzá? De vájjon nem úgy fogta volna-e fel maga Európa is, hogy feltoljuk magunkat és hogy a dologba illetéktelenül avatkozunk; mert ha bár a diplomáczia sok hamisságot elnéz, hogy legalább a külszín legyen meg, azt megköveteli mindig. És ez a külszin az orosznál volt meg, de nálunk nem. És habár nagyon elhisszük, hogy Európa többsége a mi felszabadítási akciónkat szívesebben látta volna, említett külszin miatt mégis az oroszra kellett bíznia, fenntartván a mi érdekeink figyelembevételét. És éppen ez a tény, a mi érdekeink figyelembevételének ténye az, mely az 1867-iki kiegyezés mellett hatalmasan kimagasló tanúságot szolgáltat. Az okkupáczió ugyanis, amint később kifejtem, legkivált Magyarország érdekében történt, ime tehát lehet mondani, hogy ez az első eset a történelemben, amidőn Magyarország érdeke az európai nagyhatalmak közt képviselve volt, amikor az európai nagyhatalmak Magyarország érdekét figyelembe vették és a szerint cselekedtek. Kossuth Lajos 1848 és 49-ben, habár minden követ megmozgatott, az európai hatalmasságok érdeklődését, annál kevésbbé pártolását a magyarok ügye iránt nem volt képes felkelteni. Jöhetett a muszka, törhetett, tiporhatott bennünket, akár kiirthatott volna egy szálig, s Európa hatalmai talán tudomást sem vettek volna róla, holott most az orosz-török háború alkalmával, hogy úgy mondjam, kizárólag a mi szövetségeseink voltak, érdekeinket majdnem annyira szem előtt tartották, mint mi saját magunk, s habár a délszlávok felszabadítását megengedték az orosznak, azt, hogy Ausztria-Magyarországgal szemben valami sakkhúzást tegyen, nem engedték volna meg a világért. Elmek tanútétele az okkupáczió, amely bebizonyítá, hogy mit tesz az nagyhatalomnak lenni és Európa nagyhatalmi bíróságában képviselettel bírni. Egy független Magyarország soha sem bírta volna kivívni ama közérdeklődést, melyet Ausztria-Magyarország kivívott, s ama szláv áramlat, mely egy független Magyarországot elsöpörne, megtörve áll meg egy erős, hatalmas Ausztria-Magyarország sziklafala előtt. De hát szóljon most már a többiről a czikksorozat e lapok következő számaiban. Az állampénztárnak a folyó év első két hónapjára vonatkozó kimutatásai — amint a Bud. Corr. értesül — rendkívül kedvező mérleget tüntetnek fel, miután az január havára — a bevételeket és kiadásokat ideértve— 1.471,486 írttal, február havára 1.320,660 írttal, összesen 2.792,152 írttal magasabb összeget mutathat ki, tehát ugyanezen összegekkel kedvezőbb, mint az előév megfelelő hónapjainak eredményei. Apróságok. A görög nyelv. Ez volt a harmadik pont. A híres „nyolczadik pont“ megfejtése nem került annyi fejtörésébe Murgier Gerardjának, mint amennyi dolgot adott a harmadik pont a tisztelt háznak. Mert, kérem, föl kell tenni, hogy a képviselőháznak igen sok tagja volt diák. Aki pedig keresztül hajózott a maturitatis rigorosumokon, annak gopso volt találkozása a göröggel. Ez a találkozás pedig kellemetlen reminiscencziák alapja. Ilogy kívánhattuk volna hát az ifjú honatyáktól, hogy még a házban is görögül beszéljenek. * Pedig beszéltek ám. Az egyik honatya (ott ül Göndöcs Benedek mellett) titokzatosan meglöki a termetes gömbölyűséget és odamutat a karzatra. Ott egy mesebeli Brúeisz ült dagadó honleányi keblekkel, sötét vágású szemeivel, rózsa-alabastrom arczával olyan vérzavaró jelenség volt, mint maga a „rhododak tülosztosz“. Göndöcs bácsi elsóhajtotta magát — Ilaj günajkaj! baj, baj ! is hogy zavarát elpalástolja, magyarázhatni kezdi az infamis szomszédnak, hogy tulajdonképen mégis csak több hasznát veszi az ember a latin nyelvnek, mint a görögnek. Például ő hogy járt a múltkor ? Vacsora után betér a „Báthoriba“, ahol egy kedves individuum foeminini generis, mint a pihe, elébe fútta magát és megszólítja : — Mit parancsol főtisztelendőséged , be , vagy kávét? Ha diákul nem tudott volna, ez a kis kokett terenítés még könnyen kifoghatott volna rajta. De hamarosan vissza replikázott: — Te quidem vellem, séd pastor sum, ergo cave! Lám, görögül nem lehetne ilyen pompás szójátékot hevenyészni. Különben a harmadik pontnak érdekes részletei voltak. Legérdekesebb volt a tisztelt ház, mikor a miniszterelnök felállott. Az antik — akarám mondani antigörögök összesúgtak: — Hát csak nem szól bele a miniszterelnök ebbe is, hiszen ha tudott is görögül, régen lerázta ő már azt magáról — Albániával. — Csitt! csitt! halljuk ! halljuk ! — hangzik bele a túlsó oldal lármájába. — Hagyják kérem, majd én bevárom, mig ők elvégzik a diskurzust. A homérgyűlölők padja nagyon elszégyelte magát és azon vette észre, hogy csupa szemfül az alatt, míg a görög nyelv mellett olyan ékesszóló apológiát hall. * De volt aztán a miniszterelnök beszédének egy igen terhelő passzusa, amit kár volna elfelejteni. Azt mondta a többek között, hogy ha csak azt kellene tanítani a gymnáziumokban, ami a tanulók fejében késő vénségekig megmarad, akkor nagyon keveset kellene a professzoroknak tanítaniok. Fülig vörösödött el a tisztelt szélsőbal és Csanády bácsi annyira megharagudott, hogy Móricz Pállal szavazott. Ki is jelentette, hogy először esik meg rajta az életben ez a nagy szégyen. C-dúr. Hogyan kerültek a csángók Bukó villába. I. Marcziányi György a Pester Lloyd idei 93. számában érdekes közleményt ir a fentebbi czímen, melyet ismertetni alkalomszerűnek tartunk. A csángók hazatelpítése érdekében folyamatban levő hatalmas nemzeti mozgalom alkalmából sokat írtak -e helyest és helytelent — magukról a csángóiéról, a bukovinai telepekről, a kivándoroltak mostoha körülményeiről új pseudo-hazájukban, kivándorlásuk valószínű okairól ; de sehol sem említtetett meg ezen csaknem megfoghatatlannak látszó tömeges kivándorlás valóságos oka. A közönség nagy része a kivándorlás idejéről sincs pontosan tájékozva. A vélemények bizonytalanok és határozatlanok a felől, hogy tulajdonképen miféle okok és motívumok voltak azok, melyek több ezernyi honfit egyszerre azon határozatra vezettek, hogy a vándorbotot kezükbe vegyék, az imádott hazát, melyen kívül a költő szerint „számunkra nincsen hely“ — odahagyva, azt egy idegen, barátságtalan, ismeretlen és gyéren lakott területtel cseréljék el és ott, távol hátrahagyott szeretteiktől, idegen ajkú és Árpád törzse iránt nem valami barátságos hangulatot tápláló népek közé ékeljék magukat. Nem lehet érdektelen most, mikor a csángómagyarok hazahívása, sőt hazatelepése ügyében annyit írnak, de egyszersmind erélyesen tesznek is, megemlékezni magáról a kivándorlásról, annak okairól és a körülményekről, melyek között a csángók telepítése Bukovinában történt, és végül azon kiváló férfinak néhány megemlékező szót szenteltetni, ki az osztrák-magyar haditörténelemben csillagként ragyog, ki kettős minőségében, mint a cs. k. udvari haditanács elnöke és mint dúsgazdag magyar mágnás, a telepités művére mérvadó befolyást gyakorolt és abban főszerepet játszott. Gróf Hadik András tábornagy volt az, ki az első mozgalmat indította a csángó-magyarok telepítése ügyében és azt ki is vitte. Ugyanőolt az, ki Nagy Frigyesnek Csehországban operáló hadserege mögött 1757. október havában 2000 magyar és cseh lovassal, 3000 gyaloggal és egy üteggel oly fényes sikerű és kalandos csapást intézett Berlin ellen; az ott maradt királyi családot csaknem elfogta, mikor Berlint elfoglalta és megsarczolta, magának pedig középkori regényes módon, mint a lovagtörténetekben olvasható, szerzett fejedelmi menyasszonyt (Lichnovvsky herczegnőt). A gróf Hadik-féle levéltár, melyet Kassán őriznek, a telepítésre vonatkozó következő adatokat nyújtja. Lengyelország első felosztása után 1772-ben gróf Hadik András táborszernagy megbízást kapott, hogy mint cs. kir. biztos megfelelő kísérettel vonuljon át a Kárpátokon és a két úton szerzett tartományt, Galicziát és Lodomeriát a császárnő-királynő nevében vegye birtokba és egyszersmind katonai igazgatás alá. E végből polgári és katonai kormányzói ranggal hibáztatott fel. Ezen működése alatt alkalma nyílt, hogy nemcsak a galicziai viszonyokat, hanem a szomszéd Moldvát is tanulmányozza és különösen azon vidéket, melyet néhány év múlva a birodalomba „Bukovina“ név alatt bekebeleztek és a melyet az Erdélyben kormányzó Bukowval együtt a kormány titkos megbízása folytán többször beutazott és alaposan tanulmányozott. E vidék annektálását az osztrák kormány már akkor tervezte és Hadik már akkor foglalkozott azon eszmével, hogy az említett tartománynak bekebelezése után, mely már akkor nagyon gyéren volt lakva, népessége pedig a moldvai kormány nyomása és gondatlansága miatt szellemileg és anyagilag elzüllve , magyar betelepülők által felemelte. 1774-ben Hadik gróf tábornaggyá lépett elő és az udvari haditanács elnökévé neveztetett ki. Minthogy az 1776-ban Moldvának, mint török tartománynak Ausztria számára átengedett része „Bukovina“ név alatt kizárólag katonai igazgatás alá került (1786-ig), természetes, hogy a cs. k. udvari haditanácsnak rendeltetett alája, a tartomány kormányzójává Erdélyből Bukow báró (róla a Bukovina név) létetett. Ebben az időben (1777—1780) jöttek létre Bukovinában a ma is meglevő magyar telepek, melyek főképen a moldvai csángó falvakból átköltözött székelyekből alakultak. Mit keresett a magyar Bukovinában ? Hogyan történhetett, hogy hátat fordítva szeretett hazájának, az idegen és barátságtalan földön települjön le. Hát saját hazája annyira mostoha, hogy legkedvesebb fiait eltaszítja az atyai tűzhelytől! A történelem és különösen az osztrák hadi szervezet történelme megadja erre a választ. Bukow báró, ki 1772-ben Erdélynek volt katonai kormányzója, az élethossziglan való katonáskodás rémlátványától megrettent székelységet a határőrségi intézménynek akkor folyamatban levő rendezése által annyira ingerelte, és velük oly zsarnoki módon bánt, hogy számos székely család kényszerítve volt a katonai hatóságok üldözése és kényszere miatt a szomszéd Moldvába menekülni, hol főképen a Tatros és Taszló folyók mellett települtek le. Ezt azok tették, kik kevésbé voltak fenyegetve, míg ellenben a Bukov által halálra ítélt katonaszökevények családostul Moldva belsejébe menekültek, így menekültek abban az időben és főképen a mádéfalvi zavarok és rémségek, a siculicidium következtében a mostani bukovinai csángó-magyarok (helyesebben székelyek) ősei a székelyföldről Moldvába, hol éveken keresztül bolyongtak. (Gy.) BELFÖLD. — április 7. A képviselőház csütörtökön a 4. §-nál folytatta tovább a középiskolai javaslat részletes tárgyalását. E §-nál Dobránszky és Göndöcs a latin nyelvet akarták a reáliskolába behozni, de módosítványuk mellőztetett , elfogadtatottan.